1. „Áldalak téged, Atyám,... mert elrejtetted ezeket a bölcsek és az
okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek”.[1]
E szavakkal, kedves Testvéreim, terveiért dicsőíti Jézus a mennyei Atyát. Ő maga tudja, hogy senki nem jöhet hozzá, ha az Atya nem vonzza,[2] ezért áldja az Atya tervét, és fiúként simul hozzá: „Igen, Atyám, mert így tetszett neked”.[3] Úgy tetszett neked, hogy a kicsinyeknek nyitod meg az Országot.
Az isteni terv szerint lejött az égből e földre „egy Napbaöltözött Asszony”,[4] hogy az Atya kiváltságos kicsinyeit keresse. Anyai szívvel és hangon beszél velük: azt kéri, hogy engesztelő áldozatul ajánlják föl magukat, és ígéri, hogy biztonságosan elvezeti őket Istenhez. És íme, a kicsinyek látják, hogy az anyai kezekből fény árad feléjük, mely beléjük hatol, s ők úgy érzik, elmerülnek Istenben, mint amikor - ők maguk mondták így - valaki az arcát tükörben szemléli.
Valamivel később Ferenc, a három kiváltságos egyike megjegyezte: „Ott álltunk, lángolva abban a fényben, ami Isten, és nem égtünk el. Milyen az Isten! Nem lehet elmondani. Igen, mi ezt soha nem tudjuk elmondani.” Isten lángra lobbantó fény, de nem éget el. Ugyanezt tapasztalta Mózes, amikor látta Istent az égő csipkebokorban; Isten beszélt hozzá, és megmondta, hogy törődik rabszolgasorban lévő népével, s elhatározta, hogy Mózes által megszabadítja a népet: „Én veled leszek”.[5]
Akik befogadják e jelenlétet, a Magasságbeli lakóhelyévé, s ebből következően „égő csipkebokrává” válnak.
2. Aki boldog Ferencet leginkább csodálatra késztette és átjárta, az maga Isten volt abban a fényben, mely mindhármukat a szívükben érintette. Azonban csak Ferencnek mutatkozott meg Isten „oly szomorúnak”, ahogy ő mondta. Az egyik éjszaka édesapja hallotta, hogy szipog, s kérdezte, miért sír; a gyermek így felelt: „Jézusra gondoltam, aki annyira szomorú az ellene elkövetett bűnök miatt”. Akkor Ferencet már csak egyetlen vágy mozgatta - ennyire kifejező a gyermekek gondolkodásmódja! -, hogy „megvigasztalja Jézust, és a kedvében járjon”.
Ferenc életében radikálisnak mondható átalakulás történt; olyan átalakulás, mely az ő életkorában gyermekeknél nem megszokott. Komoly lelkiéletre szánta el magát, annyira állandó és buzgó imádsággal, hogy valóban misztikus egységre jutott az Úrral. Éppen ez késztette lelke egyre erősebb megtisztítására azzal, hogy lemondott a neki tetsző dolgokról, még az ártatlan gyermekjátékokról is. Ferenc betegségében, mely halálát okozta, nagyon szenvedett, jajszó nélkül. Mindent kevésnek érzett Jézus vigasztalására; mosolyogva halt meg. Ebben a kicsiben nagy volt a vágy, hogy engeszteljen a bűnösök hántásaiért, ezért ajánlotta föl erőfeszítéseit, hogy jó legyen, áldozatait, imádságait. Jácinta, a nála két évvel fiatalabb húga is ugyanilyen lelkülettel élt.
3. „Akkor egy másik jel tűnt föl az égen: egy nagy sárkány”.[6] E szavak, melyeket a szentmise olvasmányában hallottunk, arra késztetnek, hogy elgondolkodjunk a jó és a rossz közötti nagy harcról, és megállapítsuk, hogy az Istennek elkötelezett ember nem lehet boldog, sőt a végén elveszti önmagát. Mily sok ilyen áldozata volt a második évezred utolsó századának! Gondoljunk csak a két „nagy háború” és a világ más részein zajló más háborúk borzalmaira, a koncentrációs és megsemmisítő táborokra, a gulágokra, az etnikai tisztogatásokra és üldözésekre, a terrorizmusra, a túszszedésre, a kábítószerre, a család és a meg nem született élet elleni sok merényletre!
Fatima üzenete felhívás a megtérésre, az emberiséget arra hívja, hogy ne váljék „a sárkány” játékszerévé, amely a farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát és a földre szórta őket.[7] Az ember végső célja az Ég, az ember igazi otthona, ahol a mennyei Atya irgalmas szeretettel vár mindenkit.
Isten nem akarja, hogy bárki is elvesszen; ezért küldte 2000 évvel ezelőtt Fiát a földre, hogy „keresse és üdvözítse, ami elveszett”.[8] A kereszten elszenvedett halálával váltott meg minket. Senki ne tegye hatástalanná ezt a Keresztet! Jézus azért halt meg és azért támadt föl, hogy „az elsőszülött legyen a sok testvér között”.[9] A Szent Szűz anyai aggódással jött el ide, Fatimába, hogy kérje az embereket: „ne bántsák többé Istent, a mi Urunkat, akit már annyi bántás ért”. Az anyai fájdalom késztette szóra; köpenye alá akarja gyűjteni gyermekeit. Ezért kéri a kis pásztoroktól: „Imádkozzatok, sokat imádkozzatok és ajánljatok föl áldozatokat a bűnösökért; oly sok lélek jut a pokolba, mert nincs, aki imádkozzon és áldozatot ajánljon föl értük”.
4. A kis Jácinta fölfogta és átélte a Szűzanyának e fájdalmát, és hősiesen áldozatul ajánlotta magát a bűnösökért. Egy nap, amikor ő is és Ferenc is már megkapták a betegséget, mely ágynak döntötte őket, a Szűzanya eljött hozzájuk látogatóba, miként Jácinta elmondja: „A Szűzanya eljött, hogy meglátogasson minket, és mondta, hogy nagyon hamar eljön Ferencért és elviszi az égbe. Tőlem megkérdezte, hogy akarok-e még több bűnöst megtéríteni. Mondtam neki, hogy igen.” S amikor eljött Ferenc távozásának órája, a kis Jácinta megkérte: „Vidd sok üdvözletemet a mi Urunknak és a Madonnának, és mondd meg nekik, hogy kész vagyok elviselni mindent, amit csak akarnak, a bűnösök megtéréséért.” Jácintát annyira megindította a pokol látomása, amit a júliusi jelenéskor kapott, hogy minden önmegtagadás és vezeklés csekélységnek tűnt számára a bűnösök megmentéséért. Jácinta joggal kiálthatott volna Szent Pállal együtt: „Örömmel szenvedek értetek, és kiegészítem a testemben azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az Ő testének, az Egyháznak javára”.[10]
Az elmúlt vasárnapon Rómában, a Colosseumnál megemlékeztünk a 20. század megszámlálhatatlan hitvallójáról, tanúságtételükről és szenvedéseikről. A hit bátor tanúinak mérhetetlen felhője[11] hagyott ránk drága örökséget, amit őriznünk kell a harmadik évezredben.
Itt, Fatimában, ahol a Szűzanya előre megmondta a szorongatások ezen idejét, s imádságot és bűnbánatot kért, hogy megrövidüljön a megpróbáltatások ideje, hálát akarok adni az Égnek azért a tanúságtevő erőért, mely ezekben az életekben megnyilvánult. És szeretném megünnepelni az Úr irántam való jóságát, mely akkor mutatkozott meg, amikor 1981. május 13-án súlyosan megsebesültem, de megmenekültem a haláltól. Köszönetemet fejezem ki boldog Jácinténak a Szentatyáért fölajánlott áldozataiért és imádságaiért, akiről látta, hogy sokat fog szenvedni.
5. „Áldalak téged, Atyám,... hogy kinyilatkoztattad ezeket a kicsinyeknek.” Ez a Jézus ajkáról fakadó dicsőítés ma a két kis pásztor, Ferenc és Jácinta ünnepélyes boldoggá avatásában nyilvánul meg. Az Egyház e szertartással lámpatartóra akarja helyezni ezt a két kis lángocskát, melyeket Isten azért gyújtott, hogy megvilágítsa az emberiséget sötét és nyugtalan óráiban. Világítson tehát e két láng a zarándokok seregének és mindazoknak életútján, akik a rádió és a televízió révén kapcsolódnak hozzánk. Legyen barátságos fény Ferenc és Jácinta, és világítsák be Portugáliát s egészen különlegesen a fatimai egyházmegyét.
6. Utolsó szavaim a gyermekekhez szólnak: Drága kisfiúk és kislányok. Közületek nagyon sokan ugyanolyan ruhát viselnek, mint annak idején Ferenc és Jácinta. Nagyon jól áll nektek! Kár, hogy már este vagy talán holnap levetitek e ruhát, és a kis pásztorok elillannak. Nem gondoljátok, hogy ilyennek kellene maradnotok?! A Szűzanyának mindegyiktekre szüksége van, hogy vigasztalja Jézust, aki szomorú a kínzások miatt, amiket művelnek vele; szüksége van imádságaitokra és áldozataitokra a bűnösökért.
Higgyetek szüléiteknek és tanítóitoknak, hogy a Szűzanya iskolájába járjatok, s megtanítson titeket olyanná válni, mint a kis pásztorok, akik próbálták megtenni mindazt, amit Ő kért tőlük. Mondom nektek, hogy „a Mária iránti engedelmességgel és odaadással rövid idő alatt többre lehet jutni, mint évekig tartó saját kezdeményezésekkel csak magatokra hagyatkozva”.[12] így történt, hogy a kis pásztorok nagyon gyorsan szentek lettek. Egy asszony Lisszabonban találkozott Jácintéval, s amikor nagyon szép és bölcs tanácsokat hallott tőle, megkérdezte, ki tanította rá? „A Szűzanya”- hangzott a válasz. Teljes odaadással követve egy ilyen jó tanítónőt, érte el Jácinta és Ferenc rövid idő alatt a tökéletesség csúcsait.
7. „Áldalak téged, Atyám,... mert elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosok elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek.” Áldalak téged. Atyám, összes kicsinyeidért a Szűzanyától, a te alázatos szolgálóleányodtól egészen a kis pásztorokig, Ferencig és Jácintáig.
Életük üzenete világítsa meg mindig az emberiség útját!
Jegyzetek:
[1] Mt 11,25.
[2] Vö. Jn 6,44.
[3] Mt 11,26.
[4] Jel 12,1.
[5] Vö. Kiv 3,2-12.
[6] Jel 12,3.
[7] Jel 12,4.
[8] Lk 19,10.
[9] Róm 8,29.
[10] Kol 1,24.
[11] Vö. Zsid 12,1. a Vulgátában
[12] Grignion Szent Lajos: A Szűzanya igazi tisztelete, 155.
E szavakkal, kedves Testvéreim, terveiért dicsőíti Jézus a mennyei Atyát. Ő maga tudja, hogy senki nem jöhet hozzá, ha az Atya nem vonzza,[2] ezért áldja az Atya tervét, és fiúként simul hozzá: „Igen, Atyám, mert így tetszett neked”.[3] Úgy tetszett neked, hogy a kicsinyeknek nyitod meg az Országot.
Az isteni terv szerint lejött az égből e földre „egy Napbaöltözött Asszony”,[4] hogy az Atya kiváltságos kicsinyeit keresse. Anyai szívvel és hangon beszél velük: azt kéri, hogy engesztelő áldozatul ajánlják föl magukat, és ígéri, hogy biztonságosan elvezeti őket Istenhez. És íme, a kicsinyek látják, hogy az anyai kezekből fény árad feléjük, mely beléjük hatol, s ők úgy érzik, elmerülnek Istenben, mint amikor - ők maguk mondták így - valaki az arcát tükörben szemléli.
Valamivel később Ferenc, a három kiváltságos egyike megjegyezte: „Ott álltunk, lángolva abban a fényben, ami Isten, és nem égtünk el. Milyen az Isten! Nem lehet elmondani. Igen, mi ezt soha nem tudjuk elmondani.” Isten lángra lobbantó fény, de nem éget el. Ugyanezt tapasztalta Mózes, amikor látta Istent az égő csipkebokorban; Isten beszélt hozzá, és megmondta, hogy törődik rabszolgasorban lévő népével, s elhatározta, hogy Mózes által megszabadítja a népet: „Én veled leszek”.[5]
Akik befogadják e jelenlétet, a Magasságbeli lakóhelyévé, s ebből következően „égő csipkebokrává” válnak.
2. Aki boldog Ferencet leginkább csodálatra késztette és átjárta, az maga Isten volt abban a fényben, mely mindhármukat a szívükben érintette. Azonban csak Ferencnek mutatkozott meg Isten „oly szomorúnak”, ahogy ő mondta. Az egyik éjszaka édesapja hallotta, hogy szipog, s kérdezte, miért sír; a gyermek így felelt: „Jézusra gondoltam, aki annyira szomorú az ellene elkövetett bűnök miatt”. Akkor Ferencet már csak egyetlen vágy mozgatta - ennyire kifejező a gyermekek gondolkodásmódja! -, hogy „megvigasztalja Jézust, és a kedvében járjon”.
Ferenc életében radikálisnak mondható átalakulás történt; olyan átalakulás, mely az ő életkorában gyermekeknél nem megszokott. Komoly lelkiéletre szánta el magát, annyira állandó és buzgó imádsággal, hogy valóban misztikus egységre jutott az Úrral. Éppen ez késztette lelke egyre erősebb megtisztítására azzal, hogy lemondott a neki tetsző dolgokról, még az ártatlan gyermekjátékokról is. Ferenc betegségében, mely halálát okozta, nagyon szenvedett, jajszó nélkül. Mindent kevésnek érzett Jézus vigasztalására; mosolyogva halt meg. Ebben a kicsiben nagy volt a vágy, hogy engeszteljen a bűnösök hántásaiért, ezért ajánlotta föl erőfeszítéseit, hogy jó legyen, áldozatait, imádságait. Jácinta, a nála két évvel fiatalabb húga is ugyanilyen lelkülettel élt.
3. „Akkor egy másik jel tűnt föl az égen: egy nagy sárkány”.[6] E szavak, melyeket a szentmise olvasmányában hallottunk, arra késztetnek, hogy elgondolkodjunk a jó és a rossz közötti nagy harcról, és megállapítsuk, hogy az Istennek elkötelezett ember nem lehet boldog, sőt a végén elveszti önmagát. Mily sok ilyen áldozata volt a második évezred utolsó századának! Gondoljunk csak a két „nagy háború” és a világ más részein zajló más háborúk borzalmaira, a koncentrációs és megsemmisítő táborokra, a gulágokra, az etnikai tisztogatásokra és üldözésekre, a terrorizmusra, a túszszedésre, a kábítószerre, a család és a meg nem született élet elleni sok merényletre!
Fatima üzenete felhívás a megtérésre, az emberiséget arra hívja, hogy ne váljék „a sárkány” játékszerévé, amely a farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát és a földre szórta őket.[7] Az ember végső célja az Ég, az ember igazi otthona, ahol a mennyei Atya irgalmas szeretettel vár mindenkit.
Isten nem akarja, hogy bárki is elvesszen; ezért küldte 2000 évvel ezelőtt Fiát a földre, hogy „keresse és üdvözítse, ami elveszett”.[8] A kereszten elszenvedett halálával váltott meg minket. Senki ne tegye hatástalanná ezt a Keresztet! Jézus azért halt meg és azért támadt föl, hogy „az elsőszülött legyen a sok testvér között”.[9] A Szent Szűz anyai aggódással jött el ide, Fatimába, hogy kérje az embereket: „ne bántsák többé Istent, a mi Urunkat, akit már annyi bántás ért”. Az anyai fájdalom késztette szóra; köpenye alá akarja gyűjteni gyermekeit. Ezért kéri a kis pásztoroktól: „Imádkozzatok, sokat imádkozzatok és ajánljatok föl áldozatokat a bűnösökért; oly sok lélek jut a pokolba, mert nincs, aki imádkozzon és áldozatot ajánljon föl értük”.
4. A kis Jácinta fölfogta és átélte a Szűzanyának e fájdalmát, és hősiesen áldozatul ajánlotta magát a bűnösökért. Egy nap, amikor ő is és Ferenc is már megkapták a betegséget, mely ágynak döntötte őket, a Szűzanya eljött hozzájuk látogatóba, miként Jácinta elmondja: „A Szűzanya eljött, hogy meglátogasson minket, és mondta, hogy nagyon hamar eljön Ferencért és elviszi az égbe. Tőlem megkérdezte, hogy akarok-e még több bűnöst megtéríteni. Mondtam neki, hogy igen.” S amikor eljött Ferenc távozásának órája, a kis Jácinta megkérte: „Vidd sok üdvözletemet a mi Urunknak és a Madonnának, és mondd meg nekik, hogy kész vagyok elviselni mindent, amit csak akarnak, a bűnösök megtéréséért.” Jácintát annyira megindította a pokol látomása, amit a júliusi jelenéskor kapott, hogy minden önmegtagadás és vezeklés csekélységnek tűnt számára a bűnösök megmentéséért. Jácinta joggal kiálthatott volna Szent Pállal együtt: „Örömmel szenvedek értetek, és kiegészítem a testemben azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az Ő testének, az Egyháznak javára”.[10]
Az elmúlt vasárnapon Rómában, a Colosseumnál megemlékeztünk a 20. század megszámlálhatatlan hitvallójáról, tanúságtételükről és szenvedéseikről. A hit bátor tanúinak mérhetetlen felhője[11] hagyott ránk drága örökséget, amit őriznünk kell a harmadik évezredben.
Itt, Fatimában, ahol a Szűzanya előre megmondta a szorongatások ezen idejét, s imádságot és bűnbánatot kért, hogy megrövidüljön a megpróbáltatások ideje, hálát akarok adni az Égnek azért a tanúságtevő erőért, mely ezekben az életekben megnyilvánult. És szeretném megünnepelni az Úr irántam való jóságát, mely akkor mutatkozott meg, amikor 1981. május 13-án súlyosan megsebesültem, de megmenekültem a haláltól. Köszönetemet fejezem ki boldog Jácinténak a Szentatyáért fölajánlott áldozataiért és imádságaiért, akiről látta, hogy sokat fog szenvedni.
5. „Áldalak téged, Atyám,... hogy kinyilatkoztattad ezeket a kicsinyeknek.” Ez a Jézus ajkáról fakadó dicsőítés ma a két kis pásztor, Ferenc és Jácinta ünnepélyes boldoggá avatásában nyilvánul meg. Az Egyház e szertartással lámpatartóra akarja helyezni ezt a két kis lángocskát, melyeket Isten azért gyújtott, hogy megvilágítsa az emberiséget sötét és nyugtalan óráiban. Világítson tehát e két láng a zarándokok seregének és mindazoknak életútján, akik a rádió és a televízió révén kapcsolódnak hozzánk. Legyen barátságos fény Ferenc és Jácinta, és világítsák be Portugáliát s egészen különlegesen a fatimai egyházmegyét.
6. Utolsó szavaim a gyermekekhez szólnak: Drága kisfiúk és kislányok. Közületek nagyon sokan ugyanolyan ruhát viselnek, mint annak idején Ferenc és Jácinta. Nagyon jól áll nektek! Kár, hogy már este vagy talán holnap levetitek e ruhát, és a kis pásztorok elillannak. Nem gondoljátok, hogy ilyennek kellene maradnotok?! A Szűzanyának mindegyiktekre szüksége van, hogy vigasztalja Jézust, aki szomorú a kínzások miatt, amiket művelnek vele; szüksége van imádságaitokra és áldozataitokra a bűnösökért.
Higgyetek szüléiteknek és tanítóitoknak, hogy a Szűzanya iskolájába járjatok, s megtanítson titeket olyanná válni, mint a kis pásztorok, akik próbálták megtenni mindazt, amit Ő kért tőlük. Mondom nektek, hogy „a Mária iránti engedelmességgel és odaadással rövid idő alatt többre lehet jutni, mint évekig tartó saját kezdeményezésekkel csak magatokra hagyatkozva”.[12] így történt, hogy a kis pásztorok nagyon gyorsan szentek lettek. Egy asszony Lisszabonban találkozott Jácintéval, s amikor nagyon szép és bölcs tanácsokat hallott tőle, megkérdezte, ki tanította rá? „A Szűzanya”- hangzott a válasz. Teljes odaadással követve egy ilyen jó tanítónőt, érte el Jácinta és Ferenc rövid idő alatt a tökéletesség csúcsait.
7. „Áldalak téged, Atyám,... mert elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosok elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek.” Áldalak téged. Atyám, összes kicsinyeidért a Szűzanyától, a te alázatos szolgálóleányodtól egészen a kis pásztorokig, Ferencig és Jácintáig.
Életük üzenete világítsa meg mindig az emberiség útját!
Jegyzetek:
[1] Mt 11,25.
[2] Vö. Jn 6,44.
[3] Mt 11,26.
[4] Jel 12,1.
[5] Vö. Kiv 3,2-12.
[6] Jel 12,3.
[7] Jel 12,4.
[8] Lk 19,10.
[9] Róm 8,29.
[10] Kol 1,24.
[11] Vö. Zsid 12,1. a Vulgátában
[12] Grignion Szent Lajos: A Szűzanya igazi tisztelete, 155.
