Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Három napja tértem vissza magyarországi utamról. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik előkészítették és akik imával kísérték ezt a látogatást. Szeretném ismételten kifejezni hálámat az állami hatóságoknak, a helyi egyháznak és a magyar népnek, mely egy bátor és múltját erősen emlékezetében tartó nép. Budapesti tartózkodásom alatt az összes magyar ember szeretetét érezhettem. Ma erről a látogatásról szeretnék beszámolni nektek, mégpedig két képen keresztül. A két kép: a gyökerek és a hidak.
A gyökerek. Zarándokként mentem egy olyan néphez, amelynek Szent II. János Pál azt mondta: „Sok szent és hős, s velük együtt sok névtelen dolgos ember írta történelmetek lapjait” (Beszéd a fogadási ünnepségen, Budapest, 1996. szeptember 6.). Valóban így van: sok egyszerű, dolgos embert láttam, akik büszkén ápolják gyökereikkel való kapcsolatukat. E gyökerek között, ahogy a helyi egyházzal és a fiatalokkal való találkozások során elhangzott tanúságtételek világossá tették, mindenekelőtt a szentek vannak: szentek, akik életüket adták a népért, szentek, akik tanúságot tettek a szeretet evangéliumáról, és akik világosság voltak a sötétség idején; a múlt megannyi szentje, akik ma arra buzdítanak bennünket, hogy kerüljük el a kishitűség veszélyét és győzzük le a holnaptól való félelmet, emlékezve arra, hogy Krisztus a jövőnk. A szentek erre emlékeztetnek bennünket: Krisztus a jövőnk!
A magyar nép szilárd keresztény gyökereit azonban próbára tették. Tűzben próbálták meg hitüket. A 20. században heves ateista keresztényüldözés zajlott, püspököket, papokat, szerzeteseket, világi hívőket öltek meg vagy fosztottak meg szabadságuktól. Miközben a hit fáját megpróbálták kivágni, a gyökerek érintetlenek maradtak: megmaradt egy rejtőző, de élő, erős egyház, az evangélium erejével. Magyarországon ezt az utóbbi üldöztetést, a kommunista elnyomást megelőzte a náci elnyomás, nagyszámú zsidó lakosság tragikus deportálásával. De ebben a kegyetlen népirtásban sokan kitüntek azzal, hogy ellenálltak, és képesek voltak védelmezni az áldozatokat, ez pedig azért volt lehetséges, mert az együttélés gyökerei szilárdak voltak. Rómában van nekünk egy kiváló magyar költőnőnk, aki átélte ezeket a megpróbáltatásokat, és elmondja a fiataloknak, hogy muszáj küzdenünk az eszményekért, nem engedhetjük, hogy legyőzzön bennünket az üldöztetés vagy a csüggedés. Ez a költőnő éppen ma kilencvenkét éves. Boldog születésnapot, Edith [Bruck]!
De ma is, amint az a fiatalokkal és a kultúra világával való találkozások során kiderült, a szabadságot veszély fenyegeti. Hogyan? Mindenekelőtt elegáns öltözetbe bújtatott észrevétlen módszerrel, az elkábító fogyasztói szemlélet által, melynek következtében megelégszik az ember egy kis anyagi jóléttel, és a múltat felejtve az egyénre szabott jelen felszínén „úszik”. Ez a világiasság veszélyes üldözése, melyet a fogyasztói társadalom fenntartása hajt végre. De amikor csak az számít, hogy az ember magára gondoljon, és azt tegye, amihez éppen kedve támad, akkor a gyökerek elhalnak. Ez a probléma egész Európát érinti, ahol a másokkal való törődés, az egymással való közösség átérzése, a közös álmodás szépségének átélése és a nagycsaládos élet vállalása válságban van. Egész Európa válságban van! Gondolkodjunk el tehát a gyökerek megőrzésének fontosságán, mert csak akkor nőnek felfelé az ágak és hoznak gyümölcsöt, ha mélyre nyúlnak a gyökerek. Mindannyian – népként is – feltehetjük magunknak a kérdést: melyek a legfontosabb gyökerek az életemben? Mibe eresztem gyökereimet? Emlékezetemben tartom-e őket, törődöm-e velük?
A gyökerek után itt a második kép: a hidak. Budapest, mely százötven évvel ezelőtt három város egyesüléséből született, híres a hídjairól, amelyek átszelik a Duna folyót, és összekapcsolják a városrészeket. Ez – különösen az állami hatóságokkal való találkozókon – a különböző népek közötti békehidak építésének fontosságára emlékeztetett. Ez különösen Európa hivatása, melynek „békehídként” az a feladata, hogy magába építse a különbözőségeket és befogadja az ajtaján bekopogtatókat. Ehhez kapcsolódóan szeretném megemlíteni, hogy szép az a humanitárius híd, amelyet a szomszédos Ukrajnából érkező sok menekült számára hoztak létre, akikkel volt módom találkozni, s egyben a Magyar Egyház nagy karitászhálózatát is megcsodálhattam.
Az ország nagyon elkötelezett a holnap felé vezető hidak építése iránt is: nagy gondot fordítanak a környezetvédelemre – ez nagyon-nagyon szépen működik Magyarországon! – és a fenntartható jövőre; dolgoznak a nemzedékek, az idősek és fiatalok közötti hidak építésén, amely ma mindannyiunk alapvető kötelessége. Vannak olyan hidak is, amelyeket az Egyháznak – amint az ezzel a témával kapcsolatos találkozón előkerült –, a ma élő emberek felé kell építenie, mert Krisztus hirdetése nem állhat csak a múlt ismétléséből, hanem az mindig korszerűsítésre szorul, hogy segítse korunk emberét – nőket és férfiakat – újra felfedezni Jézust.
És végül – hálával emlékezve a szép liturgikus alkalmakra, a görögkatolikus közösséggel végzett imára és az ünnepélyes szentmisére, melyen nagyon sokan vettek részt – a hívők közötti hídépítés szépségére szeretnék utalni: vasárnap a szentmisén különböző rítusú és más országokból érkezett keresztények voltak jelen, valamint több felekezethez tartozó keresztények voltak jelen, akik jól együttműködnek Magyarországon. Hídépítés, a harmónia és az egység hídjainak építése!
Nagyon megérintett ezen a látogatáson a zene fontossága, a magyar kultúra jellegzetes vonása.
Végezetül most, május elején szeretném megemlíteni, hogy a magyarok nagy Mária-tisztelők, mélyen tisztelik Isten Szent Anyját. Első királyuk, Szent István Szűz Máriának szentelte a magyarokat, akik tiszteletből nevének említése nélkül szoktak imájukban hozzá fordulni, csak királynőnek kijáró megnevezésekkel szólítják [Nagyasszonyunk; Boldogasszony; Magyarország Királynője, Pátrónája].
Magyarország Királynőjére bízzuk hát ezt a drága országot, a Béke Királynőjére bízzuk a hidak építését a világban, ebben a húsvéti liturgikus időben a Mennynek Királyné Asszonyaként köszöntött Szűzanyára bízzuk szívünket, hogy gyökeret verjen Isten szeretetében.
Fordította: Tőzsér Endre SP
