- I. Bevezetés
- II. Az internetről
- III. Néhány problémás terület
- IV. Javaslatok és összefoglalás
- Jegyzetek
1. „A tömegkommunikáció területén jelenleg végbemenő forradalom magába foglalja azon elemek alapos átalakítását is, melyekkel az ember felfogja az őt körülvevő világot, ellenőrzi megfigyeléseit, és azokat ki is fejezi. A képek és eszmék korlátlan elérhetősége és gyors terjesztése, akár földrészek között is, komoly – pozitív és negatív – következményekkel jár az egyének lélektani, erkölcsi és szociális fejlődésére, a társadalmak szerkezetére és működésére, a kultúrák közti kommunikációra, valamint az értékek, világszemléletek, ideológiák és vallási meggyőződések feltérképezésére és terjedésére”.[1]
Ezen szavak igazságtartalma egyre világosabbá vált az utóbbi évtized során. Immár nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy a földet egyetlen, elektronikus adó-vevőberendezésekkel behálózott bolygóként képzeljük el, csevegő, zümmögő égitestként az univerzum végtelen csendjében. Az etikai kérdés az, hogy vajon mindez hozzájárul-e a hiteles emberi kiteljesedéshez, és segíti-e az egyént és a népeket abban, hogy hűségesek maradhassanak transzcendens hivatásukhoz?
A válasz természetesen „igen”, legalábbis sok szempontból. Az új média a nevelés, a kulturális gyarapodás, a kereskedelem, a politikában való részvétel, és a kultúrák közti párbeszéd erőteljes eszköze. Ahogy a kísérő dokumentumban hangsúlyoztuk[2] , még a vallás ügyének is a javára válhat. Az éremnek azonban másik oldala is létezik – a személyek és közösségek javát szolgáló kommunikációs eszközöket rosszra is fel lehet használni, a kizsákmányolásra, a manipulálásra, az elnyomásra, a rombolásra.
2. Az internet a legújabb, és több tekintetben a leghatékonyabb a kommunikációs eszközök sorában. A telegráf, a telefon, a rádió, és a televízió az elmúlt 150 esztendő során egyre inkább eloszlatták sok ember számára a kommunikáció tér- és időbeli akadályait. Mindez messzemenően kihat egyénekre, nemzetekre, és az egész világra.
Jelen dokumentumban katolikus szempontból szeretnénk az internetről beszélni. Ez kiindulópontja lehet annak a párbeszédnek, melyet a katolikus egyház folytat eme kiemelkedő technológiai eszköz fejlődéséről és alkalmazásáról a társadalom más rétegeivel, kiváltképpen más vallási közösségekkel. Az internetet immár számos jó cél elérése során felhasználják, és lehetőségeit még csak megközelítőleg sem használjuk ki, helytelen alkalmazása viszont tekintélyes károkat is okozhat. A helyes döntéseken múlik, vajon a hasznos vagy a káros használata kerül túlsúlyba. Ehhez a döntéshez az Egyház két fontos tényezővel járul hozzá: az emberi személy méltósága melletti kiállásával, és az erkölcsi bölcsesség hosszú hagyományával.[3]
3. Az internet etikai értékelésekor is az egyén és az egyének közössége jut központi szerephez, úgy, mint más médiák esetében is. A közölt üzenetre, a kommunikáció folyamatára, s a kommunikáció szerkezeti és szervezeti kérdéseire való tekintettel „az alapvető etikai alapelv a következő: az emberi személy és az emberi közösség a tömegkommunikációs eszközök használatának célja és mértéke. A kommunikációnak emberek közt kell zajlania, és az ember fejlődésére jótékonyan kell hatnia”.[4]
A közjó – „a társadalmi élet azon feltételeinek összessége, melyek mind a csoportok, mind az egyesek kiteljesedését megkönnyítik, illetve lehetővé teszik”[5] – a tömegkommunikáció etikai értékelését szolgáló második alapelvet képezi. A közjót átfogóan kell érteni, mint azon nemes szándékok összességét, melyekért egy adott közösség tagjai közösen elkötelezik magukat, és amelyek megvalósításáért és felkarolásáért maga a közösség létezik. Az egyének java közösségük javának a függvénye.
A szolidaritás az az erény, mely az embert a közjó megőrzésére és támogatására serkenti. Nem „határozatlan együttérzés, vagy felületes elérzékenyülés” mások nyomorának láttán, hanem „szilárd és állandó határozottság, hogy a “közjóért” munkálkodjon, azaz mindenki és minden egyes ember javáért, mivel mindnyájan felelősek vagyunk mindenkiért”.[6]
A szolidaritásnak különösen napjainkban erős nemzetközi dimenziója van, ezért helyes, hogy a nemzetközi közjóról beszéljünk, és kötelesek vagyunk síkra szállni érte.
4. A globalizációs folyamatban szerepet játszik a nemzetközi közjó, a szolidaritás erénye, valamint a kommunikációs eszközökben és az információs technológiában zajló forradalom.
Az új technológia nagymértékben elősegíti és támogatja a globalizációt. Ezzel olyan helyzetet teremt, melyben a „kereskedelemnek és a kommunikációnak a határok már nem szabnak gátat”.[7]
Ennek következményei rendkívül messzemenőek. A globalizáció képes gyarapítani a gazdagságot és elősegítheti a fejlődést; előnyei a „hatékonyság és a termelés növelése, [...] a népek közti fokozott egység, [...] az emberiség családjának jobb szolgálata”. [8]
Az előnyökből viszont nem részesül mindenki egyenlően. Egyes személyek, gazdasági vállalkozások és országok hihetetlenül meggazdagodtak, miközben mások visszaestek. Egész nemzetek szinte teljes mértékben ki vannak zárva ebből a folyamatból, tehát nem kaptak helyet abban az új világban, minek a körvonalai fokozatosan kibontakoztak. „A globalizáció mélyre hatóan megváltoztatta a gazdasági rendszereket azzal, hogy soha nem is sejtett lehetőségeket teremtett a gyarapodásra, viszont azt is okozta, hogy sokan, akik nem bírták az ütemet, az út szélére szorultak: a legjobban fejlett országokban a munkanélküliség miatt, és túl sok déli országban a nyomor miatt továbbra is sok millióan ki vannak zárva a haladásból és a jólétből”.[9]
Az sem bizonyosodott be egyértelműen, hogy a globalizációs folyamatban részt vevő társadalmak önszántukból, megalapozott döntés alapján szánták rá magukat erre az útra. Ellenkezőleg: „Sok nép, elsősorban a hátrányos helyzetűek, inkább azt látja, hogy itt valamit rájuk erőltettek, mintsem egy olyan folyamatot, amiben aktívan részt vehetnek”.[10]
A világ számos részében gyors ütemben halad a globalizáció, ami felgyorsítja a társadalmi változást is. Ez viszont nem csupán gazdasági, hanem kulturális fejlemény is, melynek vannak pozitív és negatív oldalai is„ Az érintettek gyakran romboló árvízként élik meg a globalizációt, mely felrúgja azokat a szociális szabályokat, melyek védték őket, és azokat a kulturális tájékozási pontokat, melyek iránymutatóként szolgáltak az életükben. Ebből az adódik, hogy a technológiában és a munkaviszonyokban végbemenő változások jóval gyorsabban mennek végbe, mintsem a kultúrák megfelelően reagálni tudnának”.[11]
5. Az elmúlt évek liberalizációjának egyik fő eredménye, hogy a hatalom bizonyos fokig a nemzetállamoktól a nemzetközi szervezetekhez került. Fontos, hogy ezen szervezeteket bátorítsuk: hatalmukkal úgy éljenek, hogy az emberiség javát szolgálják; ennek kapcsán felmerül a párbeszéd és a kommunikáció fokozott igénye ezen intézmények és más érintett szervek közt, mint például az Egyház.
Az információs technológia új eszköztárával úgy kell élni, hogy a közjót szolgáló szolidaritás gyakorlásának való elkötelezettség vezérelje és motiválja, mégpedig mind a nemzeti, mind nemzetközi szinten. A technológia eszköz lehet emberi problémák megoldásában, a személyek átfogó kibontakozása elősegítésében, és egy olyan világ teremtésében, melyben igazság, béke és szeretet uralkodik. Több mint harminc éve a Communio et progressio című lelkipásztori határozat a tömegkommunikáció eszközeiről már felhívta a figyelmünket: a médiáknak részük van abban, hogy az egész földkerekségen minden embert „bevonjanak az emberiség közös ügyébe”.[12]
Ez az elgondolkoztató kép most még inkább érvényes, mint akkor.
Az internet csak akkor járulhat hozzá megvalósításához – egyének, csoportok, nemzetek, és az emberi faj számára – ha világos és megalapozott etikai alapelvek fényében élünk vele, elsősorban a szolidaritás erényének fényében. Ebben minden érintett részére előny rejlik, hiszen: „Manapság jobban tudjuk, mint valaha, hogy az egyes emberek soha nem lesznek boldogak a többiek nélkül, és ha egymás ellen fordulnának, még kevésbé lesznek azok”.[13]
Ez a közösség lelkiségének kifejeződése, amely magába foglalja azt a „képességet, hogy a másikban elsősorban a pozitívat lássuk meg, hogy isteni ajándékként elfogadjuk és értékeljük azt”, és ezzel együtt azt a hajlandóságot, hogy „testvérünknek “átadjuk a helyet” azzal, hogy “egymás terhét hordozzuk” (Gal 6,2), és az állandóan ránk leselkedő önző kísértésekkel szemben helyt álljunk”.[14]
6. Az internet térhódítása egy sor további etikai kérdést vet fel, egyebek közt olyan témákról, mint a magánszféra védelme, az adatok biztonsága és bizalmassága, a szerzői jogok és a szellemi tulajdonjog, a pornográfia, a gyűlöletszító weboldalak, a híresztelések és a rágalmak hírként való terjesztése, és még sorolhatnánk. A továbbiakban néhány időszerű témakört járunk röviden körbe, és arra utalunk, hogy ezek minden érintett fél részvételével folyamatos vizsgálatot és megvitatást igényelnek. Alapvetően nem csak a gondok forrását látjuk az internetben, hanem előnyök forrását is az emberiség számára. Ezeket az előnyöket viszont csak akkor élvezhetjük maradéktalanul, amennyiben sikerül megoldani a problémákat.
II. Az internetről7. Az internet egy sor rendkívüli tulajdonossággal rendelkezik. Széles e világon bármikor azonnal és közvetlenül hozzáférhető, nem központosított, interaktív, tartalomban és terjedelemben szinte korlátlanul bővíthető, és rendkívül rugalmas, alkalmazkodó. Kedvez az egyenlőségnek, mivel bárki, aki a szükséges műszaki felszereléshez hozzá tud férni és minimális felhasználói képességgel rendelkezik, aktívan jelen lehet a világhálón. Megoszthatja saját üzenetét a világgal, és közönségre találhat. Azt is lehetővé teszi az egyénnek, hogy megőrizzek névtelenségét, hogy (más) szerepbe bújjon, hogy fantázia teremtette világokba térjen át, de főleg hogy másokkal kapcsolatba lépjen és eszmét cseréljen. A felhasználók hajlamainak megfelelően ez ugyanúgy vezethet a világ dolgaiban való aktív részvételhez, mint egyfajta passzív ’felszívódáshoz’ is„ egy nárcisztikus, önmaga körül forgó művilágba, a kábítószerhez hasonló következményekkel...”.[15]
Felhasználható arra, hogy egyes emberek és csoportok elszigetelődését áttörjék, de arra is, hogy ezt az elszigetelődést tovább erősítsék.
8. Az internetet megalapozó műszaki szerkezet jelentős mértékben kihat az etikai szempontokra is: az emberek arra hajlanak, hogy a szerint használják fel és fejlesszék tovább, ahogyan eredetileg megtervezték. Ez az „új rendszer” tulajdonképpen a hidegháború éveire, a 60-as évekre megy vissza, amikor is arra törekedtek, hogy egy decentralizált számítógépes hálózat kifejlesztésével segítsék elő az életfontosságú információk kezelését, ezzel meghiúsítva egy esetleges nukleáris támadás rendszert tönkretevő hatását. E tervezet kulcsa a decentralizáció volt, hiszen azzal érveltek, hogy ily módon az egyes számítógépek elvesztése nem vezetne az adatállomány megsemmisüléséhez.
Az ötletek és információk szabad cseréjéről kialakult idealista felfogás a mai internet fejlesztésében dicséretes szerepet játszott. Ennek ellenére mind az eredeti decentralizált szerkezetről, mind a késői 80-as évek világhálója hasonlóan decentralizált alakjáról kiderült, hogy közel áll egy olyan felfogáshoz, mely minden az iránti törekvésnek ellentmondott, hogy a nyilvános felelősség mértékében bármilyen jogos szabályozást foganatosítsanak. Így alakulhatott ki az internet körül egy túlzott individualizmus. Úgy vélekedtek róla, hogy ez valamiféle csodás új világ, a világháló birodalma, ahol minden kifejezésmód abszolút szabadságnak örvend és az egyetlen törvény az egyén határtalan szabadsága, hogy azt tegye, amit jónak lát. Ez a felfogás természetesen azzal járt, hogy a radikális szabadelvűek lettek az egyetlen csoport, melynek jogait és érdekeit igazán elismerték a világhálón. Bizonyos körökben ez a felfogás a mai napig mérvadó, és védelmében részben ugyanazokat az érveket veszik igénybe, mint amelyek a médiában általában jelenlévő pornográfia és erőszak mellett szólnak.[16]
Nyilvánvaló, hogy a szélsőséges individualisták és a vállalkozók két nagyon különböző érdekcsoport, mégis jelentős mértékben egyeznek az érdekeik azoknak, akik az internetben bárminemű kifejezésmód színterét látják, legyen az bármennyire ocsmány és romboló, és azoknak, akik a gazdasági tevékenység szabályozatlan eszközét látják benne, egy neoliberális modell keretében, mely szerint a „nyereség és a piac törvénye az egyetlen érvényes paraméter, az egyének és népek méltósága és a nekik kijáró megbecsülés kárára”..[17]
9. Az információs technológiai forradalom megsokszorozta egyes kivételezett személyek és csoportok kommunikációs lehetőségeit. Az internet lehet az emberek szolgálatára, abban, hogy felelős módon éljenek szabadságukkal és demokratikus jogaikkal, mindennapi életük választási lehetőségeit kiszélesítheti, a nevelés és a kultúra látókörét bővítheti, az elválasztó elemeket lerombolhatja, és sokféleképpen kedvezhet az ember kibontakozásának. „A képek és a szavak világszerte szabad áramlása nem csak a népek közt fennálló politikai és gazdasági kapcsolatokra hat, hanem a magáról a világról alkotott felfogásunkra is. Mindez eddig elképzelhetetlen lehetőségeket tár fel.”.[18]
Amennyiben közös, az ember természetében gyökerező értékeken alapul, akkor az internet és az egyéb médiumok által lehetővé tett kultúrák közti párbeszéd „a szeretet civilizációja felépítésének lehet a kitüntetett eszköze”.[19]
Ez még nem minden. „Paradox módon pont azok az erők, melyek a kommunikáció javítását segíthetik elő, növekvő önzéshez és kölcsönös elidegenüléshez is vezethetnek”.[20]
Az internet összehozhatja az embereket, de meg is oszthatja – mind az egyéneket, mind az egymásra gyanakvó csoportokat, melyek ideológiai, politikai, tulajdoni, faji és etnikai, nemzedéki, és még vallási alapon is szembenállnak egymással. Immár az internet agresszív, háborús eszközként történő felhasználására is láttunk példákat, és az embereket foglalkoztatja a „cyberterror” veszélye. Fájdalmasan irónikus lenne, ha ez a kommunikációs eszköz, mely olyannyira kifinomult módon képes embereket egymáshoz közelíteni, visszatalálna hidegháborús gyökereihez azzal, hogy nemzetközi viszályok színterévé válna.
III. Néhány problémás terület10. A fenti fejtegetésekben már implicit módon szóba hoztunk egy sor internettel kapcsolatos problémát. Az egyik legfontosabbat „digital divide”-nak, digitális szakadéknak szokták nevezni. Ez a gazdagok és szegények közti diszkrimináció egyik formája, nemzeteken belül és nemzetek közt egyaránt. Magyarul, nem mindenkinek adatik meg az új információs technológiához való hozzáférés. Ez voltaképpen csak az információkban „gazdagok” és „szegények” közt tátongó szakadék aktuális változata.
A „digitális szakadék” kifejezése nyomatékosítja azt a tényt, hogy az egyéneknek, csoportoknak és nemzeteknek hozzá kell férniük az új technológiákhoz ahhoz, hogy részesülhessenek a globalizációs fejlődés ígért előnyeiben, és ne maradjanak le még jobban. Feltétlenül szükséges, hogy „az új információs és kifejezési eszközök és technológiák élvezői és azok közt lévő szakadék, akik még nem férnek hozzájuk, ne váljon az igazságtalanság és a diszkrimináció újabb állandó forrásává”.[21]
Meg kell találni annak módját, hogy az internetet elérhetővé tegyük a hátrányos helyzetű csoportok számára is – közvetlenül, vagy legalább is az olcsóbb, hagyományos médiumokkal történő összekapcsolás révén. A világhálónak információk és szolgáltatások átfogó forrásává kellene válnia, mely minden embernek számos nyelven ingyenesen rendelkezésére állna. Külön felelőssége a közintézményeknek, hogy az ilyen jellegű hálózati szolgáltatásokat rendezzenek be és tartsanak fenn.
Most, ahogy kialakul az új, globális gazdaság, az Egyház kiváltképpen azért aggódik, hogy „ebben a folyamatban a teljes emberiség legyen a nyertes”, nem pedig csupán „egy gazdag elit, mely ellenőrzése alatt tartja a tudományt, technológiát és bolygónk erőforrásait”. Ez azt jelenti: az Egyház egy olyan globalizációt tart kívánatosnak, mely „a teljes ember és minden ember szolgálatában áll”.[22]
Ezzel kapcsolatban nem szabadna elfelejtkezni arról sem, hogy az említett szakadék okai és következményei nem csak gazdasági, hanem műszaki, szociális és kulturális jellegűek is. Egy mélyülő internetes „szakadék” például ismét mélyíti a nők hátrányát, ami egy okkal több a felzárkóztatásra.
11. Kiváltképpen a jelen fejlemények kulturális szempontjai aggasztanak minket. Az információs technológia és az internet, a globalizációs folyamat hatalmas eszközeként hozzájárulnak új szerkezetű kulturális értékek közvetítéséhez és „beetetéséhez”: az emberek közti kapcsolatokról, családról, vallásról, és általában az emberi létről kialakuló nézetek, újdonságuk és vonzásuk miatt megkérdőjelezhetik és magukkal ránthatják a hagyományos kultúrákat.
Természetesen nagyon kívánatos a kultúrák közti párbeszéd, amelynek révén nagyon gyarapodunk. „Nagy szükség van jelenleg a kultúrák közti párbeszédre az új kommunikációs technológiáknak az egyének és népek életében kifejtett következményei miatt”.[23]
Ennek viszont kétirányú útnak kell lennie. A kultúrák nagyon sokat tanulhatnak egymástól. Ezzel szemben, ha az egyik kultúra ráerőlteti a másikra világképét, értékrendjét, és még a nyelvét is, akkor nem párbeszéddel van dolgunk, hanem kulturális imperializmussal.
Főképp akkor jelent komoly problémát a kulturális hegemónia, amikor az uralkodó kultúra olyan hamis értékek hordozója is, melyek egyes személyek és csoportok jól felfogott javával ellentétesek. A dolgok mai állása szerint az internet – a tömegkommunikáció más eszközeivel egyetemben – a szekularizált nyugati kultúra értékhordozó üzenetét közvetíti olyan emberek és társadalmak felé, amelyek gyakran nincsenek kellő helyzetben ahhoz, hogy értékeljék vagy megbirkózzanak vele. Ebből kifolyólag számos súlyos probléma merül fel például a házas és családi életre vonatkozólag, amely jelenleg a világ számos részén „kiterjedt és mélyreható válságban van”.[24]
Ezen körülmények mellett feltétlenül szükséges a kulturális érzékenység és a mások értékeivel és meggyőződésével szembeni tisztelet. Szükség van olyan, a kultúrák közti párbeszédre, mely „védi a kultúrák különbözőségét, mint az emberi család eredeti egységének a sokszínű és kreatív történelmi kifejezésmódjait, és … támogatja a közös értékek kölcsönös megértését”[25], hogy ébressze, és életben tartsa a nemzetközi szolidaritás iránti rokonszenvet.
12. Az interneten való szabad kifejezés kérdése is hasonlóan összetett, és újabb problémák egész sorára hívja fel a figyelmet. Határozottan síkra szállunk a véleménynyilvánítás szabadsága és az ötletek szabad cseréje mellett. Az egyik elsőrendű emberi jog az igazság felismerésének és keresésének szabadsága..[26]
A véleménynyilvánítás szabadsága pedig a demokrácia egyik sarkalatos pillére. „Az embernek – az erkölcsi rend és a közérdek fenntartása mellett – joga van arra, hogy szabadon kutathassa az igazságot, hogy véleményét szabadon nyilváníthassa és terjeszthesse, [...] végül hogy az igazság szerint tájékozódhasson a közérdekű fejleményekről”.[27]
A közvéleménynek pedig, mely „az ember társadalmi természetének lényeges kifejezése”, feltétlenül szüksége van „az egyén szabadságára, hogy kifejezhesse érzéseit és gondolatait”.[28]
A közjó ezen követelései fényében helytelenítjük, ha egyes hatóságok megkísérlik az információhoz való szabad hozzáférés akadályozását – legyen szó az internetről, vagy a tömegkommunikáció többi eszközéről – a nyilvánosságot propaganda vagy dezinformáció által manipulálják, vagy a kifejezés és véleménynyilvánítás legitim szabadságát korlátozzák, mert mindezekben veszélyt vélnek felismerni.. A totalitárius rendszerek bizonyulnak ebben a tekintetben a legsúlyosabb jogtipróknak, viszont még a liberális demokráciákban is felmerül ez a probléma, ahol a médiához való hozzáférés politikai véleménynyilvánítás céljából gyakran anyagi kérdés, és ahol politikusok és tanácsadóik a becsületesség és a korrektség ellen vétenek azáltal, hogy hamis fényben tüntetik fel ellenfeleiket, és a fontos kérdéseket lekicsinyítik, melyekre legfeljebb rövid közlemények szintjén térnek ki.
13. Ebben az új környezetben az újságírói hivatás mélyrehatóan átalakul. Az új technológiák globalizációval való összefonódása révén „megnőtt a tömegkommunikációs eszközök hatalma, de emiatt utóbbiak növekvő ideológiai és gazdasági nyomásnak is ki vannak téve”,[29] ami a sajtóban is érvényesül. Az internet rendkívül hatékony eszköz hírek és információk gyors terjesztéséhez az emberek közt. Viszont a gazdasági versenyképesség diktátuma és az internetes sajtó 24-órás napja szintén hozzájárulnak a szenzációcsináló híresztelések térhódításához, a hírek, reklám és szórakozás fokozódó összekeveréséhez, és a komoly tudósítások és kommentárok nyilvánvaló apadásához. Nagyon is lényeges a becsületes újságírás a nemzetek és a nemzetközi közösség közös javára való tekintettel. Az internetes sajtógyakorlat nyomán jelenleg felmerülő problémák rendezését maguknak az újságíróknak kellene haladéktalanul kezdeményezniük.
Az interneten elérhető információk lenyűgöző gazdagsága sok ember számára problémát jelent, akik legtöbb esetben viszont képtelenek ellenőrizni a hírek helytállóságát és jelentőségét. De nem csak értük aggódunk, hanem azokért is, akik ezen médium technológiai lehetőségeit arra használják fel, hogy az információ áramlását meglévő értékrendjük szerint korlátozzák, úgy, hogy a számukra idegen ötleteket elektronikai úton kizárják. A mai pluralista világban ezt a gyakorlatot nem tartjuk egészséges fejleménynek, mert szükséges az emberek számára, hogy a kölcsönös megértést egyre jobban elmélyítsék. Az internet felhasználójának kritikusnak és fegyelmezettnek kell lennie, de ezzel nem a másik véglet, a másoktól való elzárkózás mellett érvelünk. Továbbá folyamatosan kutatni kellene e médiumnak a pszichikai fejlődésre és egészségre gyakorolt hatását, beleértve azt a lehetőséget is, hogy az ember túlzottan elmerül a világháló virtuális világában, az egyesek számára káros lehet. A technológia arra teszi képessé az embereket, hogy „kizárólag egyéni szempontok szerint állítsanak össze információs és szolgáltatás csomagokat”. Ebben kétségtelenül sok előny is rejlik, viszont ezen túl „okvetlenül felmerül a kérdés: a jövő tömeges közönségei olyan embertömegek lesznek-e, melyek csak egyetlenegy szavára hajlandók hallgatni? Egy ilyen világban mi lenne a szolidaritás és a szeretet sorsa?”[30]
14. A kifejezés szabadsága, a hírek teljessége és pontossága, valamint az ötletek és információk megosztása által felvetett kérdések mellett további aggodalomra ad okot a radikális szabadelvű beállítottság. A radikális szabadelvűség ideológiája nem csak helytelen, hanem egyenesen káros – nem utolsósorban az igazság szolgálatában történő szabad véleménynyilvánítás csorbítása miatt. A gond akkor kezdődik, amikor „a szabadságot annyira istenítik, hogy abszolút értékké válik, minden egyéb érték forrásává. [...] Így viszont elvész az igazság feltétlen igénye, olyan kritériumok javára, mint az őszinteség, a hitelesség, és az 'önmagunkkal való harmónia'”.[31] Ha így gondolkodunk, akkor nincs helye a valódi közösségnek, a közjónak, és a szolidaritásnak.
IV. Javaslatok és összefoglalás15. Ahogy láttuk, a szolidaritás erénye jó mértéke az internet szolgálatának a közjó szempontjából. A közjó a következő etikai kérdés megtárgyalásához is alapot szolgáltat: „A tömegtájékoztatást jó vagy rossz célokra használják fel?”[32]
Sok magánszemélyt és csoport felelős ezért, például a fentebb említett nemzetközi szervezetek is. Továbbá az internet minden egyes felhasználója köteles azt jól informált és fegyelmezett módon használni, erkölcsileg képviselhető célok érdekében; a szülők felelőssége pedig gyermekeik irányítása és felügyelése.[33]
Az iskolák és egyéb gyermeknevelési és felnőttoktatási intézmények, programok felelőssége, hogy az internet kritikus használatára kiképezzék az embereket, egy átfogó médiaképzés keretében, mely nem csak a hardverre tér ki – pl. a “számítógépes analfabetizmus” kiirtása stb. – , hanem a tartalmak informált, differenciált értékelését is fejleszti. Nagyon komolyan kötelesek gyakorolni a szolidaritást a közjó érdekében azok is, akiknek döntései és cselekedetei hozzájárulnak az internet szerkezeti és tartalmi kialakításához.
16. Az előzetes kormányzati cenzúra kerülendő. „A cenzúra … csak abszolút vészhelyzetben alkalmazható”.[34]
Viszont, ahogy a többi médiát, az internetet sem lehet kivenni a gyűlöletbeszéd, a rágalom, a csalás, a gyermekpornográfia, a pornográfia általában, és egyéb bűncselekmények ellen hozott észszerű törvények alól. Ami máshol bűnügyileg üldözendő, azt a világhálón is szankcionálni kell. A világi hatóságok joga és kötelessége, hogy a megfelelő törvények betartatásának megteremtsék a feltételeit. Szükségessé válhatnak újfajta szabályok is, például a számítógépes vírusok terjesztésének, vagy a merevlemezen tárolt személyes adatok lopásának a tiltása, stb.
Az internet szabályozása kívánatos, és elvileg a legjobb megoldás a megfelelő gazdasági ágazat önszabályozása. A „szabályozatlan kommercializálás és privatizálás adta … problémák megoldása nem a médiumok állami ellenőrzése, hanem egy olyan átfogó szabályozás, mely összhangban áll a közszolgálati szabványokkal, és a nagyobb nyilvánosság fokozott felelősségtudatán alapul”.[35]
Hasznos szerephez juthatnak a gazdaság etikai szabályai is, feltéve hogy felelős módon vannak kialakítva, hogy a nyilvánosság képviselőit bevonták kidolgozásukba és szankcionálásukba egyaránt, hogy bátorítják a felelős sajtóvállalatokat, és hogy megsértésük esetén a megfelelő büntetés kerül kiszabásra, beleértve a nyilvános cenzúrát.[36]
Alkalmasint a körülmények szükségessé tehetik az állam beavatkozását, például egy tanácsadó médiabizottság munkája révén, melyben az adott társadalom különféle véleményirányzatai képviselve vannak.[37]
17. Az internet nemzetközi és határtalan jellegének köszönhetően, valamint a globalizáció folyamatában kifejtett szerepe miatt szükséges a nemzetközi együttműködés a szabványok rögzítésében és a nemzetközi közjó támogatásában, védelmében.[38]
Ami pedig a médiatechnológiát – és megannyi más területet – illeti: „Sürgősen szükség van nemzetközi szintű igazságszolgáltatásra”.[39]
Határozott cselekvésre van szükség a magán és a közszektorban egyaránt, hogy a „digitalis szakadékot” csökkentsük, majd teljes mértékben felszámoljuk.
Számos nehéz, az internettel kapcsolatos kérdésben nemzetközi konszenzusra van szükség, például: hogyan védhető meg a törvénytisztelő emberek és csoportok magánszférája anélkül, hogy a közbiztonságért és a törvények betartatásáért felelős személyeket akadályoznánk bűnözők és terroristák ellenőrzésében? Hogyan védhetők meg a szerzői jogok és a szellemi tulajdon anélkül, hogy a köztulajdonban lévő anyagokhoz való hozzáférést nehezítenénk, és miképpen határozható meg egyáltalán a „köztulajdon” fogalma? Hogyan lehet széles alapon üzemeltetni internetes, soknyelvű információtárolókat, melyekhez az internet minden alkalmazója ingyenesen hozzáférhet? Hogyan védhetjük a nők jogait, az internethez való hozzáférés és a korszerű információs technológia egyéb területei szempontjából? A legégetőbb kérdés, hogyan számolható fel a digitális szakadék az információkban „gazdagok” és „szegények” között? Erre a kérdésre kellene haladéktalanul összpontosítani, beleértve a műszaki, a nevelési és a kulturális szempontokat.
Napjainkban egyre nő a nemzetközi szolidaritás iránti igény, ami az Egyesült Nemzetek rendszerének „azt az egyedülálló lehetőséget” nyújtja, hogy „a szolidaritás globalizációját szolgálja”, mégpedig „az államok és az emberi közösségek találkozóhelyeként, különféle … érdekek és követelmények gyújtópontjaként. A nemzetközi és a nem-kormányzati szervezetek közti együttműködés is hozzájárul majd ahhoz, hogy az államok és a bennük képviselt csoportok érdekeinek érvényesítése – bármennyire is legitimek – nem más, főképp gyengébb népek érdekei vagy jogai rovására valósul meg”.[40]
Ennek függvényében reméljük, hogy az információs társadalom 2003-ra tervezett világcsúcsa pozitív hozzájárulásokat jelent majd a fenti kérdésekről való eszmecserében.
18. Feljebb már kimondtuk, hogy Az Egyház és az internet című kísérő dokumentum kiváltképpen az internet egyházi hasznosításával, az Egyház életében betöltött szerepével foglalkozik. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni szeretnénk, hogy a katolikus Egyháznak más vallási szervezetekkel együtt aktív internetes jelenlétet kellene kifejlesztenie, és az internet fejlődéséről folytatott nyilvános vitában partnernek kellene lennie. „Az Egyháznak nem igénye, hogy ezeket a döntéseket és választásokat diktálja, hanem megkísérli a valódi segítségnyújtást azzal, hogy az ezen a területen érvényesülő etikai és erkölcsi kritériumokra felhívja a figyelmet. Olyan kritériumokról van szó, melyek az emberi és a keresztény alapértékekben egyaránt megtalálhatóak”.[41]
Az internet rendkívül értékes módon járulhat hozzá az emberek életéhez. Világszerte támogathatja a jólétet, a békét, a szellemi és az esztétikai gyarapodást, és a népek, nemzetek közti kölcsönös megértést.
Ezen kívül elősegítheti az embereket önazonosságuk állandó keresésében. Minden korszakban, a miénket is beleértve, az emberek felteszik ugyanazon alapvető kérdéseket: „Ki vagyok én? Honnan jövök és merre tartok? Miért létezik a gonosz? Mi lesz ezután az élet után?”[42]
Az Egyház nem írhatja elő a válaszokat, de hirdetnie lehet – és kell – a világnak azokat a válaszokat, melyeket kapott. Mint minden időben, napjainkban is felkínálja az egyetlen, véglegesen kielégítő választ az élet legmélyebb kérdéseire: Jézus Krisztust; ő az, aki „teljes mértékben megmutatja az embernek magát az embert, és feltárja előtte nagyszerű hivatását”.[43]
A médiák világát, az egész mai világgal együtt, beleértve az internetet is, Krisztus felvette az Isten országába, csírájában ugyan, de valóságosan, és így az üdvösség szolgálatába állította. „Az új föld várásának mégsem szabad csökkentenie, hanem inkább fokoznia kell a szorgoskodást, hogy szebb legyen a föld, hiszen itt van növekedőben az új emberi család közössége, amely némiképp már sejteti az eljövendő világ körvonalait.”[44]
Vatikán, 2002. február 22. Szent Péter apostol székfoglalása ünnepén.
John P. Foley elnök
Pierfranco Pastore titkár
Jegyzetek
[1] A Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa, Aetatis novae c. lelkipásztori határozat a tömegkommunikációról, 20 évvel a Communio et progressio megjelenése után, 4.
[2] A Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa, Egyház és internet.
[3] Vö. A Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa, Etika a tömegkommunikációban, 5.
[4] Ugyanott, 21.
[5] II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes, 26; vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1906.
[6] II. János Pál, Sollicitudo rei socialis, 38.
[7] II. János Pál, 2001. április 27-i beszéd a Társadalomtudományok Pápai Akadémiája előtt, 2.
[8] II. János Pál, Ecclesia in America c. posztszinodális apostoli levél, 20.
[9] II. János Pál, 2000. január 10-i beszéd a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület előtt, 3.
[10] II. János Pál, 2001. április 27-i beszéd a Társadalomtudományok Pápai Akadémiája előtt, 2.
[11] Ugyanott, 3.
[12] A Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa, Communio et progressio c. lelkipásztori határozata tömegkommunikáció eszközeiről, 19.
[13] Beszéd a diplomáciai testület előtt, 4.
[14] II. János Pál, Novo millennio ineunte c. apostoli levél, 43.
[15] Etika a tömegkommunikációban, 2.
[16] Vö. Pápai Tanács a Tömegkommunikáció Eszközeiről, Pornográfia és erőszak a kommunikációs eszközökben – lelkipásztori válasz, 20.
[17] Ecclesia in America, 56.
[18] Üzenet a 2001. év béke világnapjára, 11.
[19] Ugyanott, 16.
[20] II. János Pál, Üzenet az 1999. évi 33. kommunikációs világnap alkalmából, 4.
[21] II. János Pál, Üzenet az 1997. évi 31. kommunikációs világnap alkalmából.
[22] Beszéd a Társadalomtudományok Pápai Akadémiája előtt, 5.
[23] Ugyanott, 11.
[24] Novo millennio ineunte, 47.
[25] Üzenet a 2001. év béke világnapja alkalmából, 10.
[26] Vö. II. János Pál, Centesimus annus, 47.
[27] Gaudium et spes, 59.
[28] Communio et progressio, 25 – 26.
[29] II. János Pál, Beszéd az újságírók 2000 június 4-i jubileumi ünnepsége alkalmából, 2.
[30] Etika a tömegkommunikációban, 29.
[31] II. János Pál, Veritatis splendor, 32.
[32] Etika a tömegkommunikációban, 1.
[33] Vö. II. János Pál, Familiaris consortio c. poszt-szinodális apostoli levél, 76.
[34] Communio et progressio, 86.
[35] Aetatis novae, 5.
[36] Vö. Communio et progressio, 79.
[37] Ugyanott, 88.
[38] Vö. Beszéd a Társadalomtudományok Pápai Akadémiája előtt, 2.
[39] Etika a tömegkommunikációban, 22.
[40] II. János Pál, 2000. április 7-i beszéde az Egyesült Nemzetek főtitkára és Koordinációs Bizottsága előtt, 2 – 3.
[41] Aetatis novae, 12.
[42] II. János Pál, Fides et ratio c. enciklika, 1.
[43] Gaudium et spes, 22.
[44] Ugyanott, 39.
Lektorálta: Deák Viktória Hedvig OP.
