Köztársasági Elnök Úr,
Hölgyeim és Uraim!
1. Nagy öröm számomra, hogy ezen az estén találkozhatom Önökkel. Mindenkit tisztelettel és szívből köszöntök, és köszönöm a nemes szavakat, melyek az összes jelenlévő érzéseit fejezték ki felém. Szívesen fogadtam el a meghívást, hogy néhány percet Önökkel töltsek, s ismét kifejezzem a figyelmet és a bizalmat, mellyel a katolikus Egyház és a pápa a kultúra embereire tekint. Nagyon jól tudom, hogy az igaz és a jó becsületes keresése és hatékony kifejezése által pótolhatatlan részetek van az emberi élet stílusának és tartalmának alakulásában.
Kultúra, művészet és tudomány szakemberei! Kazahsztán bonyolult és gyakran fájdalmas történelem örököse, melyet különféle hagyományok gazdagítottak, olyannyira, hogy ma egy sok nemzetiségű, sok kultúrájú és sok vallású társadalom egyedülálló példája lehet. Legyenek büszkék nemzetükre, s legyenek tudatában a nagy feladatnak, ami Önökre vár a jövő előkészítésében. Külön is gondolok a fiatalokra, akik jogosan várják a tudás és a bölcsesség tanúságtételét, amit Önök a tanítással s mindenekelőtt életük példájával adnak át nekik.
2. Kazahsztán nagy ország, mely a századok során élő és kezdeményezésekben gazdag helyi kultúrát alakított ki, köszönhetően az orosz kultúrának a totalitárius rendszer által idetelepített képviselőinek is.
Hányan, de hányan vonultak át az Önök földjén! Hadd emlékeztessek a velencei utazó és kereskedő, Marco Polo naplójára, aki a középkorban csodálattal írt a sztyeppe embereiről, erkölcsi nagyságukról és gazdag hagyományaikról. Síkságaik határtalansága, az emberi törékenység érzése, melyet a természeti erőknek való kiszolgáltatottság, a tapasztalható jelenségek mögött rejtőző misztérium érzékelése táplált: mindez kedvezett az ember alapvető kérdései iránti nyitottságnak és az egyetemes kultúra számára fontos válaszok keresésének.
Hölgyeim és Uraim, Önök arra hivatottak, hogy terjesszék a világban Kazahsztán gazdag kulturális hagyományát: nehéz, ugyanakkor kápráztató feladat, ami arra kötelezi Önöket, hogy fedezzék fel e kultúra legmélyebb összetevőit, hogy harmonikus szintézisbe foglalhassák azokat. Az Önök földjének egy nagy gondolkodója, Abaj Kunanbaj mester ezt így fejezte ki: Az ember csak akkor lehet ember, ha fölfogja a mindenség látható és láthatatlan misztériumait, s ha magyarázatot keres mindenre. Aki erről lemond, nem különbözik az állatoktól. Isten azzal különböztette meg az embert az állattól, hogy lelket ajándékozott neki...
3. Hogyan ne ragadna meg e szavak mély bölcsessége, melyek mintha kommentárt adnának Jézusnak az evangéliumban föltett nyugtalanító kérdésére: Mit használ az embernek, ha megnyeri az egész világot, de a tulajdon lelkét elveszíti? Élnek az emberi szívben elfojthatatlan kérdések, melyekről ha nem vesz tudomást, az ember nem szabadabb, hanem gyöngébb lesz, és gyakran a tulajdon ösztönösségének és mások hatalmaskodásának játékszerévé válik.
Ha a szív már nem vágyik semmire – mondja tovább Abaj Kunanbaj –, ki tudja fölébreszteni a gondolkodást? (...) Ha az értelem ráhagyatkozik a vágyra, minden mélységét elveszíti (...). Egy nép, amely méltó a nevére, lemondhat-e az értelemről?
Az ilyen kérdések természetük szerint vallásosak, abban az értelemben, hogy azokra a legnagyobb értékekre utalnak, melyeknek végső alapja Istenben van. A vallás a maga részéről nem mellőzheti ezeket az egzisztenciális kérdéseket az élettel való kapcsolat elveszítése nélkül.
4. A keresztények tudják, hogy a Názáreti Jézusban, a Krisztusban kimerítő választ kaptunk azokra a kérdésekre, melyeket az ember a szívében hordoz. Jézus szavai, cselekedetei, s végül az Ő húsvéti misztériuma kinyilatkoztatták nekünk Őt, az ember Megváltóját és a világ Üdvözítőjét. Ennek az üzenetnek – melyet 2000 éve a Föld minden részén férfiak és nők szájról szájra adnak – a római Pápa ma előttetek alázatos és meggyőződéses tanúja, megadván a teljes tiszteletet annak a keresésnek, mellyel különféle utakon jóakaratú emberek keresik az igazságot. Aki találkozott az igazsággal a maga ragyogásában és szépségében, nem teheti meg, hogy ne akarja közölni másokkal is. Minden törvényes kötelezettség előtt innen fakad a hívőben az a késztetés, hogy mindenkivel megossza saját életének legnagyobb kincsét.
Ezért, föltételezve az állam – melynek természetes feladata, hogy minden állampolgárnak biztosítsa nemre, fajra és nemzetiségre való tekintet nélkül a lelkiismereti szabadság alapvető jogát – egészséges laicitását, állítanunk kell és meg kell védenünk a hívő ember jogát ahhoz, hogy nyilvánosan tanúskodjon a hitéről. A hiteles vallásosság nem korlátozható a magánszférára, és nem szorítható ki a társadalom peremére. Az új Kazahsztánban szinte mindenütt látható új szakrális épületek szépsége a lelki újjászületés értékes jele, és jó előjel a jövőre nézve.
5. A kulturális és nevelő központok csak gazdagodhatnak attól, ha kitárulnak a nemzet történelmében jellegzetes és élő vallásos tapasztalatok megismerésére. 2001. január elsejére, a béke világnapjára küldött üzenetemben fölhívtam a figyelmet a nyugati kultúra kritikátlan befogadása ellen, megjegyezvén, hogy hangsúlyozott tudományos és technikai jellegük miatt a nyugati kulturális modellek elkápráztatónak és vonzónak tűnnek, de sajnos egyre nyilvánvalóbban mutatják az elszegényedés folyamatát emberiességben, lelkiségben és erkölcsiségben. Az e folyamatot gerjesztő kultúrát az a drámai törekvés jellemzi, mely az ember javát Isten, a legfőbb jó tagadásával akarja megvalósítani.
Hallgassuk csak újra a nagy mestert, Abaj Kunanbajt: Az egyetlen és mindenható Isten létének bizonyítéka, hogy az emberek több évezred óta különféle nyelveken beszélnek a létéről, és mindenki, bármilyen legyen is a vallása, Istennek tulajdonítja a szeretetet és az igazságosságot. Az emberiség eredeténél a szeretet és az igazságosság áll. Az az igazán bölcs, akiben a szeretet és az igazságosság érzülete uralkodik.
Ebben az összefüggésben és éppen itt, ezen a találkozásra és dialógusra nyitott földön s a jelenlévő kiválóságok előtt szeretném újra megerősíteni a katolikus Egyház tiszteletét az Iszlám, a hiteles Iszlám iránt: az Iszlám iránt, amely imádkozik és tud szolidárisan cselekedni a szükséget szenvedőkkel. Emlékezetben tartván a múlt, de a jelen tévedéseit is, minden hívőnek össze kell fognia, hogy Isten ne legyen akadálya az emberi törekvéseknek. A gyűlölet, a fanatizmus és a terrorizmus megszentségteleníti Isten nevét, és eltorzítja az ember hiteles képét.
6. Örömmel látom és köszöntöm Önökben, itt jelenlévő tisztelt Hölgyeim és Uraim, az igazság kutatóit, akik arra kötelezték el magukat, hogy e nagy ország új nemzedékeinek átadják azokat az értékeket, melyekre fölépíthetik személyes és társadalmi életüket. Ha nem ezekben az értékekben gyökerezik az élet, csak olyan mint egy lombos fa, melyet a megpróbáltatások szele könnyen kitép és tovasodor.
Köszönet Elnök Úrnak, köszönet a kazahsztáni kultúra képviselőinek. E találkozás végén, mely bizonyos értelemben lezárja látogatásomat az Önök csodálatos országában, szeretném biztosítani Önöket arról, hogy az aktív együttműködésen túl a pápa és az egész katolikus Egyház a legőszintébben imádkozik a magasságbeli és mindenható Istenhez azért, hogy Kazahsztán – hűségesen a maga természetes eurázsiai hivatásához – továbbra is a találkozás és a befogadás földje legyen, ahol a két nagy kontinens emberei, férfiak és nők, sokáig élhessenek, gyarapodva és békében.
Hölgyeim és Uraim!
1. Nagy öröm számomra, hogy ezen az estén találkozhatom Önökkel. Mindenkit tisztelettel és szívből köszöntök, és köszönöm a nemes szavakat, melyek az összes jelenlévő érzéseit fejezték ki felém. Szívesen fogadtam el a meghívást, hogy néhány percet Önökkel töltsek, s ismét kifejezzem a figyelmet és a bizalmat, mellyel a katolikus Egyház és a pápa a kultúra embereire tekint. Nagyon jól tudom, hogy az igaz és a jó becsületes keresése és hatékony kifejezése által pótolhatatlan részetek van az emberi élet stílusának és tartalmának alakulásában.
Kultúra, művészet és tudomány szakemberei! Kazahsztán bonyolult és gyakran fájdalmas történelem örököse, melyet különféle hagyományok gazdagítottak, olyannyira, hogy ma egy sok nemzetiségű, sok kultúrájú és sok vallású társadalom egyedülálló példája lehet. Legyenek büszkék nemzetükre, s legyenek tudatában a nagy feladatnak, ami Önökre vár a jövő előkészítésében. Külön is gondolok a fiatalokra, akik jogosan várják a tudás és a bölcsesség tanúságtételét, amit Önök a tanítással s mindenekelőtt életük példájával adnak át nekik.
2. Kazahsztán nagy ország, mely a századok során élő és kezdeményezésekben gazdag helyi kultúrát alakított ki, köszönhetően az orosz kultúrának a totalitárius rendszer által idetelepített képviselőinek is.
Hányan, de hányan vonultak át az Önök földjén! Hadd emlékeztessek a velencei utazó és kereskedő, Marco Polo naplójára, aki a középkorban csodálattal írt a sztyeppe embereiről, erkölcsi nagyságukról és gazdag hagyományaikról. Síkságaik határtalansága, az emberi törékenység érzése, melyet a természeti erőknek való kiszolgáltatottság, a tapasztalható jelenségek mögött rejtőző misztérium érzékelése táplált: mindez kedvezett az ember alapvető kérdései iránti nyitottságnak és az egyetemes kultúra számára fontos válaszok keresésének.
Hölgyeim és Uraim, Önök arra hivatottak, hogy terjesszék a világban Kazahsztán gazdag kulturális hagyományát: nehéz, ugyanakkor kápráztató feladat, ami arra kötelezi Önöket, hogy fedezzék fel e kultúra legmélyebb összetevőit, hogy harmonikus szintézisbe foglalhassák azokat. Az Önök földjének egy nagy gondolkodója, Abaj Kunanbaj mester ezt így fejezte ki: Az ember csak akkor lehet ember, ha fölfogja a mindenség látható és láthatatlan misztériumait, s ha magyarázatot keres mindenre. Aki erről lemond, nem különbözik az állatoktól. Isten azzal különböztette meg az embert az állattól, hogy lelket ajándékozott neki...
3. Hogyan ne ragadna meg e szavak mély bölcsessége, melyek mintha kommentárt adnának Jézusnak az evangéliumban föltett nyugtalanító kérdésére: Mit használ az embernek, ha megnyeri az egész világot, de a tulajdon lelkét elveszíti? Élnek az emberi szívben elfojthatatlan kérdések, melyekről ha nem vesz tudomást, az ember nem szabadabb, hanem gyöngébb lesz, és gyakran a tulajdon ösztönösségének és mások hatalmaskodásának játékszerévé válik.
Ha a szív már nem vágyik semmire – mondja tovább Abaj Kunanbaj –, ki tudja fölébreszteni a gondolkodást? (...) Ha az értelem ráhagyatkozik a vágyra, minden mélységét elveszíti (...). Egy nép, amely méltó a nevére, lemondhat-e az értelemről?
Az ilyen kérdések természetük szerint vallásosak, abban az értelemben, hogy azokra a legnagyobb értékekre utalnak, melyeknek végső alapja Istenben van. A vallás a maga részéről nem mellőzheti ezeket az egzisztenciális kérdéseket az élettel való kapcsolat elveszítése nélkül.
4. A keresztények tudják, hogy a Názáreti Jézusban, a Krisztusban kimerítő választ kaptunk azokra a kérdésekre, melyeket az ember a szívében hordoz. Jézus szavai, cselekedetei, s végül az Ő húsvéti misztériuma kinyilatkoztatták nekünk Őt, az ember Megváltóját és a világ Üdvözítőjét. Ennek az üzenetnek – melyet 2000 éve a Föld minden részén férfiak és nők szájról szájra adnak – a római Pápa ma előttetek alázatos és meggyőződéses tanúja, megadván a teljes tiszteletet annak a keresésnek, mellyel különféle utakon jóakaratú emberek keresik az igazságot. Aki találkozott az igazsággal a maga ragyogásában és szépségében, nem teheti meg, hogy ne akarja közölni másokkal is. Minden törvényes kötelezettség előtt innen fakad a hívőben az a késztetés, hogy mindenkivel megossza saját életének legnagyobb kincsét.
Ezért, föltételezve az állam – melynek természetes feladata, hogy minden állampolgárnak biztosítsa nemre, fajra és nemzetiségre való tekintet nélkül a lelkiismereti szabadság alapvető jogát – egészséges laicitását, állítanunk kell és meg kell védenünk a hívő ember jogát ahhoz, hogy nyilvánosan tanúskodjon a hitéről. A hiteles vallásosság nem korlátozható a magánszférára, és nem szorítható ki a társadalom peremére. Az új Kazahsztánban szinte mindenütt látható új szakrális épületek szépsége a lelki újjászületés értékes jele, és jó előjel a jövőre nézve.
5. A kulturális és nevelő központok csak gazdagodhatnak attól, ha kitárulnak a nemzet történelmében jellegzetes és élő vallásos tapasztalatok megismerésére. 2001. január elsejére, a béke világnapjára küldött üzenetemben fölhívtam a figyelmet a nyugati kultúra kritikátlan befogadása ellen, megjegyezvén, hogy hangsúlyozott tudományos és technikai jellegük miatt a nyugati kulturális modellek elkápráztatónak és vonzónak tűnnek, de sajnos egyre nyilvánvalóbban mutatják az elszegényedés folyamatát emberiességben, lelkiségben és erkölcsiségben. Az e folyamatot gerjesztő kultúrát az a drámai törekvés jellemzi, mely az ember javát Isten, a legfőbb jó tagadásával akarja megvalósítani.
Hallgassuk csak újra a nagy mestert, Abaj Kunanbajt: Az egyetlen és mindenható Isten létének bizonyítéka, hogy az emberek több évezred óta különféle nyelveken beszélnek a létéről, és mindenki, bármilyen legyen is a vallása, Istennek tulajdonítja a szeretetet és az igazságosságot. Az emberiség eredeténél a szeretet és az igazságosság áll. Az az igazán bölcs, akiben a szeretet és az igazságosság érzülete uralkodik.
Ebben az összefüggésben és éppen itt, ezen a találkozásra és dialógusra nyitott földön s a jelenlévő kiválóságok előtt szeretném újra megerősíteni a katolikus Egyház tiszteletét az Iszlám, a hiteles Iszlám iránt: az Iszlám iránt, amely imádkozik és tud szolidárisan cselekedni a szükséget szenvedőkkel. Emlékezetben tartván a múlt, de a jelen tévedéseit is, minden hívőnek össze kell fognia, hogy Isten ne legyen akadálya az emberi törekvéseknek. A gyűlölet, a fanatizmus és a terrorizmus megszentségteleníti Isten nevét, és eltorzítja az ember hiteles képét.
6. Örömmel látom és köszöntöm Önökben, itt jelenlévő tisztelt Hölgyeim és Uraim, az igazság kutatóit, akik arra kötelezték el magukat, hogy e nagy ország új nemzedékeinek átadják azokat az értékeket, melyekre fölépíthetik személyes és társadalmi életüket. Ha nem ezekben az értékekben gyökerezik az élet, csak olyan mint egy lombos fa, melyet a megpróbáltatások szele könnyen kitép és tovasodor.
Köszönet Elnök Úrnak, köszönet a kazahsztáni kultúra képviselőinek. E találkozás végén, mely bizonyos értelemben lezárja látogatásomat az Önök csodálatos országában, szeretném biztosítani Önöket arról, hogy az aktív együttműködésen túl a pápa és az egész katolikus Egyház a legőszintébben imádkozik a magasságbeli és mindenható Istenhez azért, hogy Kazahsztán – hűségesen a maga természetes eurázsiai hivatásához – továbbra is a találkozás és a befogadás földje legyen, ahol a két nagy kontinens emberei, férfiak és nők, sokáig élhessenek, gyarapodva és békében.
II.
János
Pál pápa
