1. A nép ... építse föl újra az Úrnak, Izrael Istenének templomát.
A perzsa király, Círusz, visszaadván a szabadságot Izrael maradékának, e szavakkal rendeletet adott a menekülteknek, hogy Jeruzsálemben állítsák föl újra a szent helyet, ahol imádni lehet Isten nevét. Olyan kötelesség volt ez, amit a száműzöttek örömmel vállaltak, és jókedvűen rótták az utat atyáik földje felé.
El tudjuk képzelni a megindultságot, a gyors előkészületeket, az örömkönnyeket és a hálaénekeket, melyek fölhangzottak a hazatérő száműzöttek ajkán. A fogságban sírt könnyek után Izrael maradéka Isten városa, Jeruzsálem felé tartva újra tudott nevetni. Újra fölhangzottak a hálaadó énekek a csodatettekért, melyeket az Úr körükben művelt.
2. Hasonló érzések rezdülnek meg bennünk ma, amikor ezt a szentmisét ünnepeljük a Boldogságos Szűz, a Béke Királynője tiszteletére. A kommunista elnyomás után ti is – bizonyos értelemben korábban száműzöttek – újra visszatérhettek a hit közös megvallásához. Tíz évvel a szabadság visszanyerése után, emlékezvén a múlt szenvedéseire, ma hálát adtok az Úr gondviselő irgalmáért, aki nem hagyja magára gyermekeit a próbatét idején. Már régóta vágyódtam e mai találkozásra, hogy megosszam veletek ezt az örömöt.
Testvéri szeretettel köszöntöm Msgr. Jan Pawel Lenga karagandai püspök urat, aki idén ünnepli püspökké szentelésének tizedik évfordulóját. Köszönöm hozzám intézett kedves szavait, s csatlakozom hozzá az istendicséretben mindazért a jóért, amit az Egyház szolgálatára tett. Szerettem volna meglátogatni az ő egyházmegyéjét is, de a körülmények nem tették lehetővé. Ugyanilyen szeretettel köszöntöm Msgr. Tomasz Petát, Asztana apostoli adminisztrátorát, Msgr. Henry Theophilus Howaniecet, Almaty apostoli adminisztrátorát és Főtisztelendő Janusz Kaletát, Atyrau apostoli adminisztrátorát. Köszöntöm az önálló missziók elöljáróit és az összes jelenlévő főpapokat.
Szívélyes köszöntéssel fordulok mindnyájatokhoz, Kazahsztánból, Üzbegisztánból, Tadzsikisztánból, Kirgizisztánból és Türkmenisztánból jött kedves papok, szerzetesek, szerzetesnők és papnövendékek! Őszinte elismeréssel ölellek mindnyájatokat a nagylelkű elkötelezettségért, mellyel feladataitokat végzitek. Rajtatok keresztül szeretném elérni közösségeiteket, és azok minden tagját.
Drága fivéreim és nővéreim! Mindig legyetek hűségesek és ragaszkodjatok az élet Urához, és közösen építsétek az Ő élő templomát, az egyházi közösséget ebben a határtalan eurázsiai régióban.
3. Újjáépíteni az Úr templomát: íme, a küldetés, melyre meghívást kaptatok, s amelyre föl vagytok szentelve. E percben korábban meggyötört és szétszórt közösségeitekre gondolok. Szívemben és lelkemben hordozom azokat az elmondhatatlan szenvedéseket, melyeket nemcsak a fogság és a száműzetés okozott, hanem a nyilvános megvetés és az erőszak is, ami azokat érte, akik nem akarták megtagadni a hitüket.
Szeretnék megemlékezni a sok közül Boldog Zarickij Olexről, a dolinkai gulagban meghalt vértanú papról; Boldog Msgr. Butka Mikitáról, aki a karazsari gulagban halt meg; Msgr. Hira Sándorról, aki több mint húsz évig volt lelkipásztor Karagandában, és utolsó levelében ezt írta: Testemet a földnek, lelkemet az Úrnak ajánlom, a szívemet Rómának ajándékozom. Igen, életem utolsó leheletével szeretném megvallani teljes hűségemet Krisztus földi helytartója iránt. Emlékszem Pater Tadeusz Federowiczra is, akit személyesen ismerek, s akit úgy lehet tekinteni, mint a deportáltak közötti új lelkipásztorkodás föltalálóját.
E szentmisében valamennyiükről elismeréssel és szeretettel emlékezünk meg. A megfeszített Krisztussal egyesített szenvedésükből virágzott a ti keresztény közösségtek új élete.
4. Miként a Jeruzsálembe visszatért száműzöttek, ti is meg fogjátok találni a hatékonyan segítő testvéreket. Ezen ittlétem az egyetemes Egyház szolidaritásának biztosítéka szeretne lenni. Nem könnyű a feladat, ami a szükséges isteni segítséggel együtt bölcsességtekre, elkötelezettségtekre és érzékenységtekre van bízva. Arra vagytok hivatva, hogy az újjáépítendő lelki templom fuvarosai, ácsai, kőművesei, pallérjai legyetek.
Kedves papok, a közösségi szellem és a tényleges együttműködés – amit meg tudtok valósítani egymás között és a hívekkel – a titka annak, hogy e fölemelő és nehéz feladatot meg tudjátok oldani. Mindennapos szolgálatotokban vezéreljen benneteket Krisztus új parancsa, amelyet szenvedésének előestéjén adott: Szeressétek egymást! Nagyon megfelelő módon ezt választottátok lelkipásztori látogatásom témájául. E parancs arra kötelez, hogy konkrétan éljétek meg a közösség misztériumát az élet igéjének hirdetésében, a liturgia vezetésében, a fiatal nemzedékek nevelésében, a katekéták fölkészítésében, a katolikus egyesületek szervezésében, s az anyagi és lelki nehézségekkel küszködőkre figyelésben. Így ordináriusaitokkal egységben, s a szerzetesekkel és szerzetesnőkkel együtt újjá tudjátok majd építeni az Úr templomát!
5. A visszanyert szabadság elmúlt tíz évében sok minden történt a rátok jellemző fáradhatatlan evangelizáló buzgóságnak köszönhetően. A külső struktúrák azonban föltételezik a szilárd belső alapot. Éppen ezért nagy gondot kell fordítani azok teológiai, aszketikus és lelkipásztori képzésére, akiket az Úr a szolgálatába hív.
Örülök annak, hogy új szeminárium nyílt Karagandában, s befogadja Belső-Ázsia köztársaságainak szeminaristáit. Az egyházmegyei központtal együtt a buzgó papról, Pater Wladislaw Bukowinskyről neveztétek el, aki a kommunizmus nehéz éveiben ebben a városban végezte szolgálatát. Nem azért szenteltek föl minket, hogy vigyázzunk magunkra – írta emlékirataiban –, hanem azért, hogy ha szükséges, életünket adjuk Krisztus bárányaiért. Én magam is ismerhettem őt, és csodálhattam mélységes hitét, bölcs szavait és Isten hatalmába vetett rendíthetetlen bizalmát. Feléje és mindazok felé, akik üldözések és szenvedések közepette életüket áldozták, az egész Egyház nevében őszinte elismerésemet fejezem ki.
Az evangélium e hűséges munkásai legyenek példaképek számotokra, és bátorítsanak titeket is, kedves szerzetesek és szerzetesnők, akik arra kaptatok meghívást, hogy Isten országa szolgálatában az ingyenesség és a szeretet látható jelei legyetek. Az Egyház életének – mondtam a Vita consecrata c. szinódus utáni apostoli buzdításomban –, s magának a társadalomnak is szüksége van olyan emberekre, akik teljesen odaadják magukat Istennek és Isten szeretetéért a többieknek. A ti feladatotok, hogy a lélek többletét ajánljátok föl, amire annyira szüksége van a világnak.
6. Mielőtt az evangélium hirdetői lennétek, előbb hiteles tanúivá kell válnotok. Most, hogy a politikai és társadalmi légkör megszabadult a totalitárius elnyomástól – s nagyon kívánatos, hogy a hatalom soha többé ne akarja korlátozni a hívők szabadságát –, nagyon erősen jelentkezik az igény, hogy Krisztus minden tanítványa a világ világossága és a föld sója legyen. Ez az igény még sürgetőbb a lelki pusztítás – amit a harcos ateizmus örökségül hagyott – és a mai hedonizmusban és konzumizmusban fenyegető veszedelmek miatt.
A tanúságtétel bátorságához, kedves fivéreim és nővéreim, kapcsoljátok hozzá a dialógus édességét. Kazahsztán földjét különféle eredetű népek lakják, melyek más és más valláshoz tartoznak, s gazdag történelem és kiemelkedő kultúrák örökösei. A bölcs Abaj Kunanbaj, a kazah kultúra hiteles megszólaltatója, a szív tágasságában állította: Éppen mert teljes szívvel imádjuk Istent és hiszünk benne, nincs jogunk azt mondani, hogy a többieket köteleznünk kellene az istenhitre és az imádásra.
Az Egyház nem akarja a maga hitét másokra erőltetni. Világos azonban, hogy ez nem menti föl az Úr tanítványait attól, hogy közöljék másokkal a nagy ajándékot, melynek ők részesei lettek: a Krisztusban élt életet. Nem kell attól félnünk, hogy sérti a másik identitását – épp ellenkezőleg! – egy olyan ajándék örvendező hirdetése, mely mindenkinek szól, s a másik vallásszabadságának legnagyobb tiszteletben tartásával ajánljuk fel: ez az ajándék ugyanis a Szeretet-Isten kinyilatkoztatásának ajándéka. Minél inkább tanúskodunk Isten szeretetéről, az annál erősebb a szívünkben.
7. Kedves fivéreim és nővéreim, amikor apostoli fáradozásotok könnyeket csal ki a szemetekből, amikor az utat meredeknek és gyötrelmesnek érzitek, gondoljatok arra a jóra, amit az Úr kezetek, szavatok és szívetek által éppen megvalósít. Ő ajándékul ad titeket a felebarátnak. Legyetek méltók e nagyszerű küldetéshez!
Te pedig, Mária, a Béke Királynője, támogasd e gyermekeidet. Ma megújult bizalommal rád bízzák magukat. Mindenkor Segítő Szűzanya, aki e székesegyházban átöleled az egész egyházi közösséget, segítsd a hívőket, hogy nagylelkűek legyenek a hitük melletti tanúságtételben, hogy a te Fiad evangéliuma e határtalan és szeretett föld minden sarkában visszhangozzék. Ámen!
A szentmise végén a Szentatya a jelenlévőkkel együtt oroszul elimádkozta a Kazahsztánt a Szűzanyának, a Béke Királynőjének – oroszul a Béke Cárnőjének – fölajánló, hosszú imádságot.
A perzsa király, Círusz, visszaadván a szabadságot Izrael maradékának, e szavakkal rendeletet adott a menekülteknek, hogy Jeruzsálemben állítsák föl újra a szent helyet, ahol imádni lehet Isten nevét. Olyan kötelesség volt ez, amit a száműzöttek örömmel vállaltak, és jókedvűen rótták az utat atyáik földje felé.
El tudjuk képzelni a megindultságot, a gyors előkészületeket, az örömkönnyeket és a hálaénekeket, melyek fölhangzottak a hazatérő száműzöttek ajkán. A fogságban sírt könnyek után Izrael maradéka Isten városa, Jeruzsálem felé tartva újra tudott nevetni. Újra fölhangzottak a hálaadó énekek a csodatettekért, melyeket az Úr körükben művelt.
2. Hasonló érzések rezdülnek meg bennünk ma, amikor ezt a szentmisét ünnepeljük a Boldogságos Szűz, a Béke Királynője tiszteletére. A kommunista elnyomás után ti is – bizonyos értelemben korábban száműzöttek – újra visszatérhettek a hit közös megvallásához. Tíz évvel a szabadság visszanyerése után, emlékezvén a múlt szenvedéseire, ma hálát adtok az Úr gondviselő irgalmáért, aki nem hagyja magára gyermekeit a próbatét idején. Már régóta vágyódtam e mai találkozásra, hogy megosszam veletek ezt az örömöt.
Testvéri szeretettel köszöntöm Msgr. Jan Pawel Lenga karagandai püspök urat, aki idén ünnepli püspökké szentelésének tizedik évfordulóját. Köszönöm hozzám intézett kedves szavait, s csatlakozom hozzá az istendicséretben mindazért a jóért, amit az Egyház szolgálatára tett. Szerettem volna meglátogatni az ő egyházmegyéjét is, de a körülmények nem tették lehetővé. Ugyanilyen szeretettel köszöntöm Msgr. Tomasz Petát, Asztana apostoli adminisztrátorát, Msgr. Henry Theophilus Howaniecet, Almaty apostoli adminisztrátorát és Főtisztelendő Janusz Kaletát, Atyrau apostoli adminisztrátorát. Köszöntöm az önálló missziók elöljáróit és az összes jelenlévő főpapokat.
Szívélyes köszöntéssel fordulok mindnyájatokhoz, Kazahsztánból, Üzbegisztánból, Tadzsikisztánból, Kirgizisztánból és Türkmenisztánból jött kedves papok, szerzetesek, szerzetesnők és papnövendékek! Őszinte elismeréssel ölellek mindnyájatokat a nagylelkű elkötelezettségért, mellyel feladataitokat végzitek. Rajtatok keresztül szeretném elérni közösségeiteket, és azok minden tagját.
Drága fivéreim és nővéreim! Mindig legyetek hűségesek és ragaszkodjatok az élet Urához, és közösen építsétek az Ő élő templomát, az egyházi közösséget ebben a határtalan eurázsiai régióban.
3. Újjáépíteni az Úr templomát: íme, a küldetés, melyre meghívást kaptatok, s amelyre föl vagytok szentelve. E percben korábban meggyötört és szétszórt közösségeitekre gondolok. Szívemben és lelkemben hordozom azokat az elmondhatatlan szenvedéseket, melyeket nemcsak a fogság és a száműzetés okozott, hanem a nyilvános megvetés és az erőszak is, ami azokat érte, akik nem akarták megtagadni a hitüket.
Szeretnék megemlékezni a sok közül Boldog Zarickij Olexről, a dolinkai gulagban meghalt vértanú papról; Boldog Msgr. Butka Mikitáról, aki a karazsari gulagban halt meg; Msgr. Hira Sándorról, aki több mint húsz évig volt lelkipásztor Karagandában, és utolsó levelében ezt írta: Testemet a földnek, lelkemet az Úrnak ajánlom, a szívemet Rómának ajándékozom. Igen, életem utolsó leheletével szeretném megvallani teljes hűségemet Krisztus földi helytartója iránt. Emlékszem Pater Tadeusz Federowiczra is, akit személyesen ismerek, s akit úgy lehet tekinteni, mint a deportáltak közötti új lelkipásztorkodás föltalálóját.
E szentmisében valamennyiükről elismeréssel és szeretettel emlékezünk meg. A megfeszített Krisztussal egyesített szenvedésükből virágzott a ti keresztény közösségtek új élete.
4. Miként a Jeruzsálembe visszatért száműzöttek, ti is meg fogjátok találni a hatékonyan segítő testvéreket. Ezen ittlétem az egyetemes Egyház szolidaritásának biztosítéka szeretne lenni. Nem könnyű a feladat, ami a szükséges isteni segítséggel együtt bölcsességtekre, elkötelezettségtekre és érzékenységtekre van bízva. Arra vagytok hivatva, hogy az újjáépítendő lelki templom fuvarosai, ácsai, kőművesei, pallérjai legyetek.
Kedves papok, a közösségi szellem és a tényleges együttműködés – amit meg tudtok valósítani egymás között és a hívekkel – a titka annak, hogy e fölemelő és nehéz feladatot meg tudjátok oldani. Mindennapos szolgálatotokban vezéreljen benneteket Krisztus új parancsa, amelyet szenvedésének előestéjén adott: Szeressétek egymást! Nagyon megfelelő módon ezt választottátok lelkipásztori látogatásom témájául. E parancs arra kötelez, hogy konkrétan éljétek meg a közösség misztériumát az élet igéjének hirdetésében, a liturgia vezetésében, a fiatal nemzedékek nevelésében, a katekéták fölkészítésében, a katolikus egyesületek szervezésében, s az anyagi és lelki nehézségekkel küszködőkre figyelésben. Így ordináriusaitokkal egységben, s a szerzetesekkel és szerzetesnőkkel együtt újjá tudjátok majd építeni az Úr templomát!
5. A visszanyert szabadság elmúlt tíz évében sok minden történt a rátok jellemző fáradhatatlan evangelizáló buzgóságnak köszönhetően. A külső struktúrák azonban föltételezik a szilárd belső alapot. Éppen ezért nagy gondot kell fordítani azok teológiai, aszketikus és lelkipásztori képzésére, akiket az Úr a szolgálatába hív.
Örülök annak, hogy új szeminárium nyílt Karagandában, s befogadja Belső-Ázsia köztársaságainak szeminaristáit. Az egyházmegyei központtal együtt a buzgó papról, Pater Wladislaw Bukowinskyről neveztétek el, aki a kommunizmus nehéz éveiben ebben a városban végezte szolgálatát. Nem azért szenteltek föl minket, hogy vigyázzunk magunkra – írta emlékirataiban –, hanem azért, hogy ha szükséges, életünket adjuk Krisztus bárányaiért. Én magam is ismerhettem őt, és csodálhattam mélységes hitét, bölcs szavait és Isten hatalmába vetett rendíthetetlen bizalmát. Feléje és mindazok felé, akik üldözések és szenvedések közepette életüket áldozták, az egész Egyház nevében őszinte elismerésemet fejezem ki.
Az evangélium e hűséges munkásai legyenek példaképek számotokra, és bátorítsanak titeket is, kedves szerzetesek és szerzetesnők, akik arra kaptatok meghívást, hogy Isten országa szolgálatában az ingyenesség és a szeretet látható jelei legyetek. Az Egyház életének – mondtam a Vita consecrata c. szinódus utáni apostoli buzdításomban –, s magának a társadalomnak is szüksége van olyan emberekre, akik teljesen odaadják magukat Istennek és Isten szeretetéért a többieknek. A ti feladatotok, hogy a lélek többletét ajánljátok föl, amire annyira szüksége van a világnak.
6. Mielőtt az evangélium hirdetői lennétek, előbb hiteles tanúivá kell válnotok. Most, hogy a politikai és társadalmi légkör megszabadult a totalitárius elnyomástól – s nagyon kívánatos, hogy a hatalom soha többé ne akarja korlátozni a hívők szabadságát –, nagyon erősen jelentkezik az igény, hogy Krisztus minden tanítványa a világ világossága és a föld sója legyen. Ez az igény még sürgetőbb a lelki pusztítás – amit a harcos ateizmus örökségül hagyott – és a mai hedonizmusban és konzumizmusban fenyegető veszedelmek miatt.
A tanúságtétel bátorságához, kedves fivéreim és nővéreim, kapcsoljátok hozzá a dialógus édességét. Kazahsztán földjét különféle eredetű népek lakják, melyek más és más valláshoz tartoznak, s gazdag történelem és kiemelkedő kultúrák örökösei. A bölcs Abaj Kunanbaj, a kazah kultúra hiteles megszólaltatója, a szív tágasságában állította: Éppen mert teljes szívvel imádjuk Istent és hiszünk benne, nincs jogunk azt mondani, hogy a többieket köteleznünk kellene az istenhitre és az imádásra.
Az Egyház nem akarja a maga hitét másokra erőltetni. Világos azonban, hogy ez nem menti föl az Úr tanítványait attól, hogy közöljék másokkal a nagy ajándékot, melynek ők részesei lettek: a Krisztusban élt életet. Nem kell attól félnünk, hogy sérti a másik identitását – épp ellenkezőleg! – egy olyan ajándék örvendező hirdetése, mely mindenkinek szól, s a másik vallásszabadságának legnagyobb tiszteletben tartásával ajánljuk fel: ez az ajándék ugyanis a Szeretet-Isten kinyilatkoztatásának ajándéka. Minél inkább tanúskodunk Isten szeretetéről, az annál erősebb a szívünkben.
7. Kedves fivéreim és nővéreim, amikor apostoli fáradozásotok könnyeket csal ki a szemetekből, amikor az utat meredeknek és gyötrelmesnek érzitek, gondoljatok arra a jóra, amit az Úr kezetek, szavatok és szívetek által éppen megvalósít. Ő ajándékul ad titeket a felebarátnak. Legyetek méltók e nagyszerű küldetéshez!
Te pedig, Mária, a Béke Királynője, támogasd e gyermekeidet. Ma megújult bizalommal rád bízzák magukat. Mindenkor Segítő Szűzanya, aki e székesegyházban átöleled az egész egyházi közösséget, segítsd a hívőket, hogy nagylelkűek legyenek a hitük melletti tanúságtételben, hogy a te Fiad evangéliuma e határtalan és szeretett föld minden sarkában visszhangozzék. Ámen!
A szentmise végén a Szentatya a jelenlévőkkel együtt oroszul elimádkozta a Kazahsztánt a Szűzanyának, a Béke Királynőjének – oroszul a Béke Cárnőjének – fölajánló, hosszú imádságot.
