Elnök Úr,
Miniszter Urak,
a Kneszet Tagjai,
Excellenciás Urak!
Elnök Úr, nagyon hálás vagyok a fogadtatásért, melyben Izraelben részesítettek. E találkozásnak mindkettőnk részéről hosszú előtörténete van. Ön a zsidó emlékezetet képviseli, mely e föld újkori történetén túl őrzi népe századokon és évezredeken át tartó egyedülálló útját. Én úgy jövök, mint akinek keresztény emlékezete kétezer évvel ezelőttre nyúlik vissza, Jézus születéséig, mely e földön történt.
A történelem, amint a régiek mondták, Magistra vitae, az élet tanítómestere. Éppen ezért elszántaknak kell lennünk a múlt sebeinek gyógyításában, hogy föl ne fakadjanak újra. Munkálkodnunk kell a zsidók és keresztények közötti kiengesztelődés és béke új korszakáért. Látogatásom a záloga annak, hogy a katolikus Egyház meg fog tenni minden lehetségest annak érdekében, hogy mindez ne pusztán álom, hanem valóság legyen.
Tudjuk, hogy Közép-Kelet békéje csak a régió minden népe: zsidók, keresztények, muszlimok közötti kölcsönös megértés és tisztelet gyümölcse lehet. Ebből a szempontból zarándoklatom a remény utazása: a reményé, hogy a 21. század új szolidaritást hoz a világ népei közé abban a meggyőződésben, hogy a fejlődés, az igazságosság és a béke csak úgy érhető el, ha mindenki részesedhet benne.
Fényesebb jövőt építeni az emberiség családja számára mindannyiunkra váró feladat. Ezért örülök, hogy köszönthetem a Miniszter urakat, a Kormány tagjait, a Kneszet tagjait, sok ország Diplomatáit, akiknek meg kell hozniuk és valósítaniuk a népek életét befolyásoló döntéseket. Nagyon remélem, hogy őszinte békevágy indítja döntéseiket.
Imádságommal kérem az isteni áldás bőségét Önre, Elnök úr,
Országára, és mindazokra, akik megtiszteltek megjelenésükkel.
Köszönöm.
2000. március 23.
