II. János Pál pápa beszéde az ammani repülőtéren, megérkezésekor

Felség! Kormánytagok!

1. Mély tisztelettel és barátsággal köszöntöm mindazokat, akik a Jordán királyságban élnek: a katolikus Egyház, más keresztény egyházak tagjait, a muszlimokat, akiket mi, Jézus Krisztus követői nagyra becsülünk, és minden jóakaratú embert, férfiakat és nőket egyaránt.

Látogatásom országukban, s az egész utazás, amit most kezdek, része annak a vallási, jubileumi zarándoklatnak, melyet azért végzek, hogy megemlékezzem Jézus születésének 2000 éves évfordulójáról. Amióta Róma püspökeként megkezdtem szolgálatomat, kifejeztem komoly kívánságomat, hogy ezt az eseményt az üdvtörténet fontos helyein imádkozva szeretném ünnepelni; –  azokon a helyeken, melyek e születés hosszú előkészítéséről tanúskodnak; ahol a mi Urunk Jézus Krisztus valóban élt, vagy melyek megváltó művének helyszínei. Így jártam már Egyiptomban és a Sinai-hegyen, ahol Isten kinyilatkoztatta nevét Mózesnek, és átadta neki a Szövetség Törvényének tábláit.

2. Ma itt vagyok Jordániában, azon a földön, amelyik a Szentírásból annyira ismerős számomra; a földön, amit magának Jézusnak, Mózesnek, Illésnek, Keresztelő Jánosnak és az ősegyház szentjeinek és vértanúinak jelenléte szentelt meg. Az Önök országa híres mindenki iránti vendégszeretetéről és nyitottságáról. A jordániai nép sajátsága ez, amit többször is megtapasztaltam az elhunyt Husszein királlyal való beszélgetések alkalmával, s ismét megerősített a Felségeddel való találkozásom a Vatikánban az elmúlt szeptemberben.

Felség, én tudom, mennyire törődik a béke ügyével országában és az egész régióban, s hogy mennyire fontos Önnek, hogy a Jordániában élők –  muszlimok és keresztények – mind egy népnek és egy családnak tekintsék magukat. A világnak ebben a térségében a népek és nemzetek jogainak és az igazságosságnak súlyos problémái élnek, melyeket minden érintett javára és a tartós béke feltételeként kell megoldani. Bármily nehéz, bármily hosszadalmas, a béke keresésének útját folytatni kell. Béke nélkül nem lehetséges e régió igazi fejlődése, népei életének jobbulása és fiai fényesebb jövője. Ezért olyan jelentős és dicséretes Jordánia bizonyított elkötelezettsége a béke feltételeinek biztosítására.

A békés jövő építéséhez elengedhetetlen az egyre érettebb megértés és egyre gyakorlatiasabb együttműködés az egyetlen, igaz, láthatatlan Istent, a minden létező Teremtőjét elismerő népek között. A három történeti, monoteista vallás a békét, valamint az emberi személy javát és tiszteletét a legfőbb értékek között tartja számon. Remélem, hogy látogatásom megerősíti a Jordániában már – főként a Royal Interfaith Institute tevékenysége által – termékeny dialógust a keresztények és muszlimok között.

3. A katolikus Egyház – anélkül, hogy megfeledkeznék arról, hogy fő küldetése spirituális természetű – mindig együtt óhajt működni a nemzetekkel és a jóakaratú emberekkel az emberi személy méltóságának megóvásában és előmozdításában. Teszi ezt elsősorban iskoláiban és nevelő programjaival, karitatív és szociális intézményeivel. Az Önök nemes, minden vallás iránt tiszteletet tanúsító hagyományai biztosítják a vallásszabadságot, ami valóban alapvető emberi jog. Ilyen körülmények között az állampolgárok mind egyenlőnek érzik magukat, s mindegyikük saját vallási meggyőződése szerint járulhat hozzá a társadalom, a közös otthon építéséhez.

4. A barátságos meghívás, melyet Felségedtől s a jordániai kormánytól és néptől kaptam, e régió békéjének és fejlődésének új korszakába vetett közös reményünk kifejezője. Őszintén hálás vagyok és mélységesen becsülöm az Önök kedvességét, és biztosítom imádságaimról Önöket, az egész jordániai népet, az itt élő menekülteket, s a fiatalokat, akik a népesség jelentős részét alkotják.

A Mindenható Isten adjon Felségednek boldogságot és hosszú életet, s áldja meg Jordániát bőséggel és békével!

2000. március 20.