Körlevél az ifjúsághoz

Kedves Fiatalok!

A Család Évében féltő szeretettel fordulunk felétek, hiszen Ti vagytok a család drága kincse. Ti hozzátok szüleitek életébe azt az örömet, amitől megszépül és teljessé válik életük. Most jutottatok el a legszebb életkorba. Kinőttetek a gondtalan gyerekkorból, de még nem fáradtatok bele az igazságért vívott harcba. Még minden jót és szépet elérhettek.

Legyetek nyitottak és igényesek! Határozottan döntsétek el, mi az, amit majd családotokban nem tűrtök meg, és mi az az érték, amire leendő családotokban majd ti is törekedtek. Készüljetek a jövőtökre! Legyetek tudatában annak, hogy akár házasságra, akár pedig az Istennek szentelt, elkötelezett életformára hív benneteket az Úr, életetek el nem fogyó, el nem lankadó ajándékozás lesz. Erre komolyan készülnötök kell. Tervezzetek bátran! Kérjétek Egyházunk segítségét, hiszen jogotok van ismerni mindazt, amivel Isten boldogítani akarja az embert. Ne tévesszenek meg benneteket a fogyasztói társadalom reklámjai! Lássatok messzebbre! Örömötök beszűkülne és el is tűnne, ha annak igazi forrásától, a mások felé forduló szeretettől elszakadna. A kábítószereknek, idegén szóval a drogoknak, mindenféle fajtája pótszer azoknak az embereknek, akik már mindent elvesztettek csak a pénzük maradt meg. Nagyon szomorú az ilyenek sorsa, mert rövid időn belül a pénzüktől is megfosztják magukat és az életük is elpusztul.

Ti, akik szabadok és tiszták vagytok, vegyétek észre, hogy többre születtetek. Tartsatok ki a kísértés viharában! Küzdjetek meg a szomorúság és a távlatnélküliség ördögeivel. Aki pedig közületek elbukott volna, az ne hagyja el magát. Bízzon gyógyító Istenünkben. Ő van olyan hatalmas, hogy az utolsókat is elsőkké teheti (Mt 19,30).

Kedves Kisdiákok, Kedves Gyermekek!

Hozzátok is szólunk. Jézus példaképül állított benneteket a felnőttek elé, amikor azt mondta: „Ha meg nem változtok, és olyanok nem lesztek, mint a gyermek, nem mentek be mennyek országába” (Mt. 18,3). Jó nektek, mert sokan szeretnek titeket. Vannak azonban olyanok is, akik irigyelik a rátok váró szép életet. Vannak gonosz erők, amelyek ártani akarnak nektek. Sajnos egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy egyes felnőttek bűnös szándékkal közelednek felétek és különböző kábítószereket kínálnak nektek. Ilyenkor legyetek nagyon óvatosak és ezekről a próbálkozásokról őszintén számoljatok be szüléiteknek. Akarjatok tűzön-vízen keresztül megmaradni a jóban. Kérjétek sokszor őrangyalotok és védőszentetek segítségét. Ne féljetek! Ha összefogtok Jézussal, ti vagytok a világon a legerősebbek!

Kedves Szülők!

A legnagyobb tisztelettel köszöntünk benneteket. Isten szándéka szerint döntöttetek, amikor annak idején elfogadtátok gyermekeiteket. Nyíljon meg a szemetek, vegyétek észre, hogy az új nemzedéknek jóval nehezebb kereszténnyé válnia, mint a régieknek. Fiataljainkat ma számtalan álarcban kísérti a féktelen
önzés, a másokkal nem számoló kényelemvágy, a tekintélyt nem tűrő szabadosság. Ebben a helyzetben lassan ölő méregként hat a kényeztetés, vagy a szülői nemtörődömség. A gyermekeken nem a zsebpénz segít, ők a személyes törődést igénylik. Elfogadják a józan szigorúságot is, ha az hiteles személyektől származik. Ne féljetek gyermekeitek nevelésétől! Sokat beszélgessetek velük! Ne feledjétek, hogy a nevelés során sohasem “ügyeket” kell elintéznünk, vagy vitákat kell eldöntenünk, hanem a gyermek egész személyiségét kell formálnunk.

Hívő pedagógusaink!

Gyönyörű a ti munkátok. Nemcsak a nemzet napszámosai, hanem az Igazság munkatársai is vagytok. A tanító és a tanár hivatása igen közel áll a papi és a szülői hivatáshoz. A gyermekeket ne csak tanítsátok, de szeressétek is, a tananyagot ne csak átadjátok, de követeljétek meg bátran a tanulást is. A fiatal lélek szereti, ha bíznak benne, szárnyakat kap, ha bizonyíthatja képességeit.
Köszönjük nektek, amit eddig tettetek. Az Úr bátorítsa szíveteket, hogy ti is megerősíthessétek a rátok bízottakat.

Kedves Paptestvérek!

Segítsétek, vezessétek azokat, akik bíznak bennetek! A papi élet ajándékba adott, termékeny élet. A pap szíve minden ember számára nyitott. Engedjétek magatokhoz a kicsinyeket és a nagyobbakat is. Ők a ti családotok. Nem hagynak titeket elkényelmesedni, meggazdagodni és végül elmagányosodni. Ha különféle problémák, vagy más irányba kapott hivatás miatt kevésnek ítélitek meg az ifjúsági munkát, kérjetek segítséget! Hangoljátok össze ifjúsági lelkipásztori munkátokat az egyházmegyei ifjúsági referenssel és Ifjúsági Régiótok vezetőjével. így fiataljaitok bármerre is járnak, hazatalálnak.

Kedves fiatalabb és idősebb Testvéreink! Istennek egész családja!

Bátorítsátok egymást szünet nélkül és éljetek Krisztus megtartó szentségeivel. Ha így tesztek, akkor mindig sértetlen marad a hitetek és boldog lesz a családotok, amiért veletek együtt imádkozik,

1994. november 5-én, Szent Imre ünnepén,

A Magyar Katolikus Püspöki Kar