Tiszteletreméltó Püspök Testvéreim,
kedves győri egyházmegyés Papok, Szerzetesek és Hívek!
1. Örömmel találkozom veletek a három kassai szent vértanú mai ünnepén ebben a székesegyházban, amely mindnyájatoknak olyan kedves: nem csupán a Könnyező Szűzanya kegyképe miatt, hanem Szent László király tiszteletreméltó hermája és Isten Szolgája, Apor Vilmos püspök sírja miatt is, amelyek mind itt találhatók. Apor püspök a Jó Pásztor nyomában, mintegy fél évszázaddal ezelőtt a rábízottak védelmében adta életét. Köszönöm Pápai Lajos püspök úr üdvözlő szavait, és vele együtt köszöntőm a jelenlévő magyar püspököket. Mindenkit szeretettel és szívélyesen köszöntök.
A jelen évszázad során a magyar nemzet több évtizeden át súlyos megpróbáltatásokat szenvedett el, előbb a nemzetiszocialista, majd a szovjet imperializmus diktatúrája alatt. Megdöntve a jogállamot és annak garanciáit, mindegyik az Egyházra mint első számú ellenségre támadt, feloszlatták az egyházi egyesületeket és szövetségeket, államosították a katolikus iskolákat és szétzúzták a keresztény szellemiségű sajtót. Az Egyházat kiszorították a közélet minden területéről, a hívő embereket pedig másodrangú állampolgárokká fokozták le. Közületek is sokan közvetlen tanúi voltak ezeknek az igen súlyos eseményeknek, voltak akiket bebörtönöztek, vagy az elnyomás valamely más formáját szenvedték el.
Az egyházüldözés a hitoktatás területén is érvényesült: a fakultatívnak nevezett vallás-oktatást a gyakorlatban a megfélemlítés és a zaklatás különféle módszereivel akadályozták. Így aztán egész magyar nemzedékek nőttek fel a kinyilatkoztatott hit ismerete nélkül. Az újabb időkben mindezt a gyakorlati materializmus és a tudatos szekularizmus pusztítása kísérte, tovább fékezve a vallásgyakorlást.
Hála legyen azonban azoknak a papoknak és híveknek, akik Apor püspök példáját követve tudtak bátran tanúságot tenni Krisztusba vetett hitükről, azért üldöztetést és börtönbüntetést is szenvedtek, vállalták, hogy elveszítik állásukat vagy hogy a társadalmi és politikai élet peremére szorulnak. Így az Egyház továbbra is egy maréknyi élesztőként volt jelen a gyakran közömbös és ellenséges közegben. E nehéz helyzetben elsősorban a hívő családok őrizték meg a hitet, és nemcsak jó keresztényeket adtak, hanem papi és szerzetesi hivatásokat is.
2. Bár volt néhány biztató jel már 1989 előtt a katekézis és a hitoktatóképzés újraindítása terén, a keresztényeket a kommunista diktatúra bukását követően feltáruló új lehetőségek felkészületlenül találták. Elismerésre méltó ugyanakkor, hogy az utóbbi években, oly sok nehézség árán, újra megszervezték az egyházi élet kereteit: a szerzetesrendek és a kongregációk újult erővel kezdték meg közösségi életüket; új katolikus oktatási központok alakultak; új kollégiumok nyíltak meg a felsőoktatási intézmények és egyetemek hallgatói számára, tovább fejlődik a katolikus egyetem, és bontakozik az egyházi jelenlét a tanítóképző intézetekben.
Ugyanakkor megszervezték országosan is, egyházmegyétekben is a Caritas működését, feléledt a katolikus egyesületek és mozgalmak tevékenysége. Különösen is szépen működik Győrött és más városokban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. ígéretes a szemináriumi nevelés helyzete, amelyet a Zsinat útmutatásai szerint megújítottatok, továbbá a hivatásgondozás: ennek köszönhetően bizonyos létszámnövekedést állapíthatunk meg mind az egyházmegyei szemináriumokban, mind a szerzetesrendekben.
3. E pozitív eredmények mellett nem hiányoznak a csalódások sem: a vallásgyakorlás területén csak lassan tapasztalható előrelépés, az egyházi iskolák visszavételét sok helyen kísérik súlyos nehézségek, a tömegtájékoztatási eszközök sem mindig pozitívak, gyakran az evangéliumi eszménytől idegen emberképet és társadalmi modellt terjesztenek.
Ezek a tények azonban nem csüggeszthetik el a híveket, sokkal inkább erőfeszítéseik fokozására kell hogy indítsák őket. Mindenki számára ismeretesek azok a szociális nehézségek, amelyekkel országotok küszködik: a tartós munkanélküliség, az általános bizonytalanság, a terjedő szabadosság, a vadkapitalizmus kinövései, amelyeket az erkölcsi süllyedés jelenségei kísérnek.
Ne engedjétek, hogy az individualizmus és az önzés felszámolja a felebarát iránti szolidaritást és felelősségtudatot! Egy olyan társadalomban, amely megfeledkezni látszik ezen értékekről, a keresztényeknek az a hivatásuk, hogy elevenné tegyék a közjó iránti érzékenységet, ellenszegüljenek azoknak, akik önös érdekeik keresésének rabszolgáiként megfeledkeznek a szegények szenvedéséről és arról a kötelességükről, hogy igazságos és segítő társadalmat építsenek. Arra van szükség, hogy állhatatosan összekapcsolják a gazdasági fellendülést és a társadalmi szolidaritást, a szabadságot és a szolgálat szellemét, az egyéni jogokat és a közjót.
4. Amikor megújult erővel hirdetjük az evangéliumot a magyar társadalom számára, elsődleges célunk az, hogy újra felfedezzük Jézus Krisztust, az Isten Fiát, és hűségesen ragaszkodjunk az ő Igazságához, mert „Krisztusban a vallás többé nem 'Isten tapogatózó keresése',[1] hanem a hit válasza a kinyilatkoztató Istennek”.[2]
Ebből az evangéliumhoz való feltétel nélküli ragaszkodásból ered az Egyház küldetése, amely, bár szemben áll a világ gondolkodásmódjával,[3] mégis a világban él mint olyan „nép, amelynek egysége az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből ered”.[4] Isten Fia megtestesülése kétezredik évfordulójának közeledtével minden keresztényt felhívtam arra, hogy újuljanak meg lelkileg és tartsanak őszinte lelkiismeretvizsgálatot, hogy lelkesedéssel készüljenek a harmadik keresztény évezredre.
Egyházmegyéteket is erre szólítom fel: bátran nyissátok ki elméteket és szíveteket Jézus Krisztus előtt, aki „ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”.[5] Őbenne van az emberiség üdvössége, nem pedig a mai világ haszonleső és materialista felfogásában! Semmi más „evangélium” nem ad reményt az emberhez méltó jövőre!
A megújult apostoli elkötelezettségnek arra kell ösztönöznie a keresztényeket, hogy keressék a vallási közömbösség és az erkölcsi relativizmus okait, a hitről való tanúságtétel mulasztásait; a következetlenségeket és a hűtlenségeket; az abortusszal és a születendő élet ellen irányuló más tettekkel szembeni engedékeny magatartást, amik „szégyenletes bűntettek”;[6] ezeket a Tanítóhivatal mindig is elítélte.
Ugyanakkor az árnyak mellett nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a keresztények számtalan értékes tanúságot tettek. Püspökeitek idei júniusi körlevele emlékeztet a hit és a világosság történelmének néhány ragyogó példájára, amiket az Úr az emberek bűnei ellenére is művelt hazátokban: a keresztény családok tanúságtételére, „akik vállalták a mellőzést, de nem tagadták meg hitüket, ... gyermekeiket óriási áldozatok árán is keresztény hitben nevelték”. Ez a körlevél emlékeztet továbbá a püspökök, a papok és a szerzetesek bátor kiállásának példáira, akik kötelességük teljesítéséért kimondhatatlan szenvedéseket viseltek el, sőt életüket is adták. Mindszenty József bíboros és Apor Vilmos püspök példája ékesen beszél minden magyar emberhez.
5. Kedves testvéreim, itt az idő, hogy a nagylelkűségben megújulva egyesítsétek erőiteket! Elsősorban hozzátok intézem szavaimat, kedves győri egyházmegyés papok. A püspökötökkel való teljes közösség, a bensőséges lelki élet és az önérdektől mentes szolgálat legyenek szolgálatotok sarokkövei! Legyetek teljes bizalommal és szeretettel egymás iránt! Győzzétek le az elnyomás idején támadt nehézségeket, és adjatok hálát az Úrnak, hogy azokban a nehéz időkben is sikerült kitartanotok a hivatástokhoz való hűségben. A pápa azért van itt, hogy elismerje kitartástokat és szenvedéseiteket. Remélem, hogy a szabadság új légkörében növekszik bennetek a buzgóság és a boldogság, hogy felebarátaitok nélkülözhetetlen szolgálatára kaptatok meghívást. Kívánom, hogy nagylelkűségtek és buzgóságtok számos fiatalt ösztönözzön arra, hogy örömmel fedezze föl és fogadja el a papi hivatást.
Kedves szerzetesek és szerzetesnők, testvéreim, akik a közelmúltban csendben viseltétek a súlyos üldözést, és nem kevés nehézség árán kezditek meg a közösségi életet Magyarországon, nagyrabecsülésemet fejezem ki nektek, és felhívlak benneteket, hogy bízzátok magatokat Őreá, aki hűséges. Karizmáitok szerint álljatok az új evangelizáció szolgálatába, életeteket ajándékozzátok az evangélium ügyének.
Kedves szeminaristák, kérlek benneteket, szüntelenül adjatok hálát Istennek a hivatás rendkívüli adományáért. A harmadik évezred papjai lesztek, a szentek példája nyomán és a cölibátus örömteli vállalásában adjátok át magatokat nagylelkűen és fenntartás nélkül Krisztus és az ő Egyháza szolgálatára, hogy „mindenkinek mindene” lehessetek engedelmességben és teljes egyházi közösségben.
6. A hitoktatók és a katolikus iskolák tanárai pedig érezzék át, hogy valódi egyházi szolgálatra kaptak meghívást, és nagylelkűen vessék be energiáikat az „élő kövek” felkészítésére, az új keresztény évezred Egyházának építésére.
A katolikus családok, „a családegyházak” a plébánia nagyobb közösségének keretei között legyenek a szeretet, a hűség és az önzetlenség iskolája, akik a gyermekeket Isten áldásaként fogadják. Tanúskodjanak a fiatalok előtt az evangélium fényében élt házasélet szépségéről. E célból azt kívánom, hogy a családok evangelizációja és a jegyeseknek a házasság szentségére való előkészítése legyenek az egész egyházmegyei lelkipásztorkodás sarokkövei.
Az egyházközösségi képviselőtestületek és a katolikus szervezetek legyenek az egyházközösségek tartópillérei, teljes közösségben a pásztorokkal. Isten igéjének figyelmes hallgatása által pedig naponta növekedjenek „tudatosságban, buzgalomban, elkötelezettségben és missziós kisugárzásban”.[7] Ilyen módon képessé válnak arra, hogy viszonyítási pont legyenek mindazon felnőttek számára, akik az Evangélium és az Egyház iránt érdeklődnek, annak ellenére, hogy fiatal korukban nem nevelték őket a hitre.
A betegeket külön is köszöntőm: kérem őket, legyenek testvéreik üdvösségének segítői: Krisztussal együtt viselt keresztjük saját maguk számára és még sokak számára az élet és a remény forrásává válhat.
A szegények, a szükséget szenvedők és a társadalom peremére szorultak gondozása, amelyre elkötelezi magát az egyházmegyei és a plébániai Caritas, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Kolping Szövetség és más jeles társulatok – nem elhanyagolható nehézségek között –, a szeretet civilizációja eljövetelének a konkrét megnyilvánulásai, amelyet a keresztények szándékoznak építeni a magyar földön.
7. A feladatok sokfélesége szükségessé teszi, hogy azok teljesítésében a világi hívek meggyőződéssel és felelősségteljesen vegyenek részt. Az Egyház azt kéri tőlük, hogy vállalják saját felelősségüket, és ne feledjék, hogy evangelizáló munkájuk sajátos területe a rendkívül bonyolult politikai, társadalmi, gazdasági élet, a tömegkommunikációs eszközök, a kultúra, a tudomány, a művészetek és a nemzetközi kapcsolatok világa.
Ez a feladatuk egyre sürgetőbbé válik a közéletbe való bekapcsolódás új lehetőségei között. Ezen a területen a világi keresztény, attól a meggyőződéstől lelkesítve, hogy Isten Országának növekedése egyszerre ajándék és feladat, óvakodjon az integralizmus minden formájától a párbeszéd és a szolgálat szellemében, tiszteletben tartva minden személy méltóságát, ami továbbra is minden társadalmi tevékenység célja marad.
8. Kedves Testvéreim! A keresztény hit rendkívüli kincs, és az evangélium arra szólít fel, hogy ennek mindent alá kell rendelni.[8] Arra kötelez benneteket is, hogy a társadalom kovásza legyetek, és ily módon váljatok a reménység építőivé. A Megváltó Krisztus, életetek középpontja, veletek van!
Ebben segítsen benneteket a Magyarok Nagyasszonya, a győri Könnyező Szűzanya, Szent László király, a kassai szent vértanúk és az összes magyar szent közbenjárása. Bátorítson apostoli elkötelezettségetekben Isten Szolgája, Apor Vilmos püspök felemelő és bátor példája.
Áldásom legyen mindnyájatokkal. Ámen!
Jegyzetek:
[1] Vö. ApCsel 17,27.
[2] Tertio millennio adveniente apostoli levél, 6.
[3] Vö. Jn 17,14.
[4] LG 4.
[5] Zsid 13,8.
[6] GS 51.
[7] Vö. Evangelii nuntiandi, 58.
[8] Vö. Mt 13,44.
kedves győri egyházmegyés Papok, Szerzetesek és Hívek!
1. Örömmel találkozom veletek a három kassai szent vértanú mai ünnepén ebben a székesegyházban, amely mindnyájatoknak olyan kedves: nem csupán a Könnyező Szűzanya kegyképe miatt, hanem Szent László király tiszteletreméltó hermája és Isten Szolgája, Apor Vilmos püspök sírja miatt is, amelyek mind itt találhatók. Apor püspök a Jó Pásztor nyomában, mintegy fél évszázaddal ezelőtt a rábízottak védelmében adta életét. Köszönöm Pápai Lajos püspök úr üdvözlő szavait, és vele együtt köszöntőm a jelenlévő magyar püspököket. Mindenkit szeretettel és szívélyesen köszöntök.
A jelen évszázad során a magyar nemzet több évtizeden át súlyos megpróbáltatásokat szenvedett el, előbb a nemzetiszocialista, majd a szovjet imperializmus diktatúrája alatt. Megdöntve a jogállamot és annak garanciáit, mindegyik az Egyházra mint első számú ellenségre támadt, feloszlatták az egyházi egyesületeket és szövetségeket, államosították a katolikus iskolákat és szétzúzták a keresztény szellemiségű sajtót. Az Egyházat kiszorították a közélet minden területéről, a hívő embereket pedig másodrangú állampolgárokká fokozták le. Közületek is sokan közvetlen tanúi voltak ezeknek az igen súlyos eseményeknek, voltak akiket bebörtönöztek, vagy az elnyomás valamely más formáját szenvedték el.
Az egyházüldözés a hitoktatás területén is érvényesült: a fakultatívnak nevezett vallás-oktatást a gyakorlatban a megfélemlítés és a zaklatás különféle módszereivel akadályozták. Így aztán egész magyar nemzedékek nőttek fel a kinyilatkoztatott hit ismerete nélkül. Az újabb időkben mindezt a gyakorlati materializmus és a tudatos szekularizmus pusztítása kísérte, tovább fékezve a vallásgyakorlást.
Hála legyen azonban azoknak a papoknak és híveknek, akik Apor püspök példáját követve tudtak bátran tanúságot tenni Krisztusba vetett hitükről, azért üldöztetést és börtönbüntetést is szenvedtek, vállalták, hogy elveszítik állásukat vagy hogy a társadalmi és politikai élet peremére szorulnak. Így az Egyház továbbra is egy maréknyi élesztőként volt jelen a gyakran közömbös és ellenséges közegben. E nehéz helyzetben elsősorban a hívő családok őrizték meg a hitet, és nemcsak jó keresztényeket adtak, hanem papi és szerzetesi hivatásokat is.
2. Bár volt néhány biztató jel már 1989 előtt a katekézis és a hitoktatóképzés újraindítása terén, a keresztényeket a kommunista diktatúra bukását követően feltáruló új lehetőségek felkészületlenül találták. Elismerésre méltó ugyanakkor, hogy az utóbbi években, oly sok nehézség árán, újra megszervezték az egyházi élet kereteit: a szerzetesrendek és a kongregációk újult erővel kezdték meg közösségi életüket; új katolikus oktatási központok alakultak; új kollégiumok nyíltak meg a felsőoktatási intézmények és egyetemek hallgatói számára, tovább fejlődik a katolikus egyetem, és bontakozik az egyházi jelenlét a tanítóképző intézetekben.
Ugyanakkor megszervezték országosan is, egyházmegyétekben is a Caritas működését, feléledt a katolikus egyesületek és mozgalmak tevékenysége. Különösen is szépen működik Győrött és más városokban a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. ígéretes a szemináriumi nevelés helyzete, amelyet a Zsinat útmutatásai szerint megújítottatok, továbbá a hivatásgondozás: ennek köszönhetően bizonyos létszámnövekedést állapíthatunk meg mind az egyházmegyei szemináriumokban, mind a szerzetesrendekben.
3. E pozitív eredmények mellett nem hiányoznak a csalódások sem: a vallásgyakorlás területén csak lassan tapasztalható előrelépés, az egyházi iskolák visszavételét sok helyen kísérik súlyos nehézségek, a tömegtájékoztatási eszközök sem mindig pozitívak, gyakran az evangéliumi eszménytől idegen emberképet és társadalmi modellt terjesztenek.
Ezek a tények azonban nem csüggeszthetik el a híveket, sokkal inkább erőfeszítéseik fokozására kell hogy indítsák őket. Mindenki számára ismeretesek azok a szociális nehézségek, amelyekkel országotok küszködik: a tartós munkanélküliség, az általános bizonytalanság, a terjedő szabadosság, a vadkapitalizmus kinövései, amelyeket az erkölcsi süllyedés jelenségei kísérnek.
Ne engedjétek, hogy az individualizmus és az önzés felszámolja a felebarát iránti szolidaritást és felelősségtudatot! Egy olyan társadalomban, amely megfeledkezni látszik ezen értékekről, a keresztényeknek az a hivatásuk, hogy elevenné tegyék a közjó iránti érzékenységet, ellenszegüljenek azoknak, akik önös érdekeik keresésének rabszolgáiként megfeledkeznek a szegények szenvedéséről és arról a kötelességükről, hogy igazságos és segítő társadalmat építsenek. Arra van szükség, hogy állhatatosan összekapcsolják a gazdasági fellendülést és a társadalmi szolidaritást, a szabadságot és a szolgálat szellemét, az egyéni jogokat és a közjót.
4. Amikor megújult erővel hirdetjük az evangéliumot a magyar társadalom számára, elsődleges célunk az, hogy újra felfedezzük Jézus Krisztust, az Isten Fiát, és hűségesen ragaszkodjunk az ő Igazságához, mert „Krisztusban a vallás többé nem 'Isten tapogatózó keresése',[1] hanem a hit válasza a kinyilatkoztató Istennek”.[2]
Ebből az evangéliumhoz való feltétel nélküli ragaszkodásból ered az Egyház küldetése, amely, bár szemben áll a világ gondolkodásmódjával,[3] mégis a világban él mint olyan „nép, amelynek egysége az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből ered”.[4] Isten Fia megtestesülése kétezredik évfordulójának közeledtével minden keresztényt felhívtam arra, hogy újuljanak meg lelkileg és tartsanak őszinte lelkiismeretvizsgálatot, hogy lelkesedéssel készüljenek a harmadik keresztény évezredre.
Egyházmegyéteket is erre szólítom fel: bátran nyissátok ki elméteket és szíveteket Jézus Krisztus előtt, aki „ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”.[5] Őbenne van az emberiség üdvössége, nem pedig a mai világ haszonleső és materialista felfogásában! Semmi más „evangélium” nem ad reményt az emberhez méltó jövőre!
A megújult apostoli elkötelezettségnek arra kell ösztönöznie a keresztényeket, hogy keressék a vallási közömbösség és az erkölcsi relativizmus okait, a hitről való tanúságtétel mulasztásait; a következetlenségeket és a hűtlenségeket; az abortusszal és a születendő élet ellen irányuló más tettekkel szembeni engedékeny magatartást, amik „szégyenletes bűntettek”;[6] ezeket a Tanítóhivatal mindig is elítélte.
Ugyanakkor az árnyak mellett nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a keresztények számtalan értékes tanúságot tettek. Püspökeitek idei júniusi körlevele emlékeztet a hit és a világosság történelmének néhány ragyogó példájára, amiket az Úr az emberek bűnei ellenére is művelt hazátokban: a keresztény családok tanúságtételére, „akik vállalták a mellőzést, de nem tagadták meg hitüket, ... gyermekeiket óriási áldozatok árán is keresztény hitben nevelték”. Ez a körlevél emlékeztet továbbá a püspökök, a papok és a szerzetesek bátor kiállásának példáira, akik kötelességük teljesítéséért kimondhatatlan szenvedéseket viseltek el, sőt életüket is adták. Mindszenty József bíboros és Apor Vilmos püspök példája ékesen beszél minden magyar emberhez.
5. Kedves testvéreim, itt az idő, hogy a nagylelkűségben megújulva egyesítsétek erőiteket! Elsősorban hozzátok intézem szavaimat, kedves győri egyházmegyés papok. A püspökötökkel való teljes közösség, a bensőséges lelki élet és az önérdektől mentes szolgálat legyenek szolgálatotok sarokkövei! Legyetek teljes bizalommal és szeretettel egymás iránt! Győzzétek le az elnyomás idején támadt nehézségeket, és adjatok hálát az Úrnak, hogy azokban a nehéz időkben is sikerült kitartanotok a hivatástokhoz való hűségben. A pápa azért van itt, hogy elismerje kitartástokat és szenvedéseiteket. Remélem, hogy a szabadság új légkörében növekszik bennetek a buzgóság és a boldogság, hogy felebarátaitok nélkülözhetetlen szolgálatára kaptatok meghívást. Kívánom, hogy nagylelkűségtek és buzgóságtok számos fiatalt ösztönözzön arra, hogy örömmel fedezze föl és fogadja el a papi hivatást.
Kedves szerzetesek és szerzetesnők, testvéreim, akik a közelmúltban csendben viseltétek a súlyos üldözést, és nem kevés nehézség árán kezditek meg a közösségi életet Magyarországon, nagyrabecsülésemet fejezem ki nektek, és felhívlak benneteket, hogy bízzátok magatokat Őreá, aki hűséges. Karizmáitok szerint álljatok az új evangelizáció szolgálatába, életeteket ajándékozzátok az evangélium ügyének.
Kedves szeminaristák, kérlek benneteket, szüntelenül adjatok hálát Istennek a hivatás rendkívüli adományáért. A harmadik évezred papjai lesztek, a szentek példája nyomán és a cölibátus örömteli vállalásában adjátok át magatokat nagylelkűen és fenntartás nélkül Krisztus és az ő Egyháza szolgálatára, hogy „mindenkinek mindene” lehessetek engedelmességben és teljes egyházi közösségben.
6. A hitoktatók és a katolikus iskolák tanárai pedig érezzék át, hogy valódi egyházi szolgálatra kaptak meghívást, és nagylelkűen vessék be energiáikat az „élő kövek” felkészítésére, az új keresztény évezred Egyházának építésére.
A katolikus családok, „a családegyházak” a plébánia nagyobb közösségének keretei között legyenek a szeretet, a hűség és az önzetlenség iskolája, akik a gyermekeket Isten áldásaként fogadják. Tanúskodjanak a fiatalok előtt az evangélium fényében élt házasélet szépségéről. E célból azt kívánom, hogy a családok evangelizációja és a jegyeseknek a házasság szentségére való előkészítése legyenek az egész egyházmegyei lelkipásztorkodás sarokkövei.
Az egyházközösségi képviselőtestületek és a katolikus szervezetek legyenek az egyházközösségek tartópillérei, teljes közösségben a pásztorokkal. Isten igéjének figyelmes hallgatása által pedig naponta növekedjenek „tudatosságban, buzgalomban, elkötelezettségben és missziós kisugárzásban”.[7] Ilyen módon képessé válnak arra, hogy viszonyítási pont legyenek mindazon felnőttek számára, akik az Evangélium és az Egyház iránt érdeklődnek, annak ellenére, hogy fiatal korukban nem nevelték őket a hitre.
A betegeket külön is köszöntőm: kérem őket, legyenek testvéreik üdvösségének segítői: Krisztussal együtt viselt keresztjük saját maguk számára és még sokak számára az élet és a remény forrásává válhat.
A szegények, a szükséget szenvedők és a társadalom peremére szorultak gondozása, amelyre elkötelezi magát az egyházmegyei és a plébániai Caritas, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Kolping Szövetség és más jeles társulatok – nem elhanyagolható nehézségek között –, a szeretet civilizációja eljövetelének a konkrét megnyilvánulásai, amelyet a keresztények szándékoznak építeni a magyar földön.
7. A feladatok sokfélesége szükségessé teszi, hogy azok teljesítésében a világi hívek meggyőződéssel és felelősségteljesen vegyenek részt. Az Egyház azt kéri tőlük, hogy vállalják saját felelősségüket, és ne feledjék, hogy evangelizáló munkájuk sajátos területe a rendkívül bonyolult politikai, társadalmi, gazdasági élet, a tömegkommunikációs eszközök, a kultúra, a tudomány, a művészetek és a nemzetközi kapcsolatok világa.
Ez a feladatuk egyre sürgetőbbé válik a közéletbe való bekapcsolódás új lehetőségei között. Ezen a területen a világi keresztény, attól a meggyőződéstől lelkesítve, hogy Isten Országának növekedése egyszerre ajándék és feladat, óvakodjon az integralizmus minden formájától a párbeszéd és a szolgálat szellemében, tiszteletben tartva minden személy méltóságát, ami továbbra is minden társadalmi tevékenység célja marad.
8. Kedves Testvéreim! A keresztény hit rendkívüli kincs, és az evangélium arra szólít fel, hogy ennek mindent alá kell rendelni.[8] Arra kötelez benneteket is, hogy a társadalom kovásza legyetek, és ily módon váljatok a reménység építőivé. A Megváltó Krisztus, életetek középpontja, veletek van!
Ebben segítsen benneteket a Magyarok Nagyasszonya, a győri Könnyező Szűzanya, Szent László király, a kassai szent vértanúk és az összes magyar szent közbenjárása. Bátorítson apostoli elkötelezettségetekben Isten Szolgája, Apor Vilmos püspök felemelő és bátor példája.
Áldásom legyen mindnyájatokkal. Ámen!
Jegyzetek:
[1] Vö. ApCsel 17,27.
[2] Tertio millennio adveniente apostoli levél, 6.
[3] Vö. Jn 17,14.
[4] LG 4.
[5] Zsid 13,8.
[6] GS 51.
[7] Vö. Evangelii nuntiandi, 58.
[8] Vö. Mt 13,44.
