Őszentsége!
Őboldogságai!
Eminenciás és Excellenciás Urak!
Fivéreim és Nővéreim Krisztusban!
1. Az Úr napjának alkonyán összejöttünk erre a szent helyre a szír-ortodox Szent György székesegyházban, hogy ünnepeljük a legszentebb Szentháromság kiolthatatlan fényét. „Az Úr Isten, aki van, aki volt és aki eljövendő” (Jel 1,8), fényének teljessége ragyog Jézus Krisztus arcán (vö. 2Kor 4,6). Általa a Szentlélekben dicsőítjük Istent a hitben kapott nagyszerű örökségünkért és a meghívásért, hogy az igazságot s a minket az evangélium szolgájává tevő szeretetet szolgáljuk.
Szívem tele van hálával Isten iránt, hogy megengedte, hogy Szent Pál nyomdokaiban zarándokolva eljussak Damaszkuszba. A damaszkuszi úton történt, hogy Jézus Krisztus meghívta a Nemzetek Apostolát, s ő befogadta a Szentlélek fényét és megkeresztelkedett. A Szentlélek most összegyűjtött minket e közös imádságra, hogy hallgassuk Isten igéjét, bocsánatát kérjük bűneinkért és a megoszlásokért, és dicsérjük az Ő végtelen irgalmát. A föltámadott Krisztus békéjében egy szívvel, egy lélekkel imádkozunk, s hallani akarjuk a nagy szír misztikust és teológust, Abu al-Faradzst, aki arra buzdítja a hívőket, hogy „szívük mélyén rombolják szét a keresztények közötti ellenségeskedés gyökereit” (A galamb könyve, IV).
2. Testvéri szeretettel köszöntöm Őszentsége Maran Mar Ignatiosz Zakka Iwaszt, akinek vendégei vagyunk ebben a csodálatos székesegyházban. Különösen örülök annak, hogy viszonozhatom Őszentsége és elődje, Maran Mar Ignatiosz Jakúb Rómában tett látogatását. Az ilyen kétoldalú kapcsolatok segítenek testvéri szeretetünk fönntartásában és elmélyítésében, s megpecsételik egyházaink összhangját a közös hit, a megtestesült Ige, az igaz Isten és igaz ember misztériumának megvallásában, és a lelkipásztori együttműködés folytatására bátorítanak, melyet tizenhat évvel ezelőtt a Közös Nyilatkozat kiadásával kezdtünk el. Őszentsége, az Ön Egyházának nagy ökumenikus nyitottsága sokak számára mélységes öröm forrása, és bátorítás arra, hogy állhatatosan haladjunk a teljes közösség felé vezető úton (vö. Ut unum sint, 62-63. p.). Az Ön Egyháza spirituális és lelkipásztori életerejének jele ez, melyről a sok papi és szerzetesi hivatás is tanúskodik.
Ugyanilyen testvéri szeretettel köszöntöm Őboldogsága IV. Ignatiosz pátriárkát és Őboldogsága III. Gregoriosz pátriárkát, valamint az őket kísérő Metropolitákat és Püspököket. Üdvözlöm a szomszédos országokból jött pátriárkákat és püspököket, és megköszönöm, hogy jelenlétükkel megtisztelnek minket. Testvéri szeretettel köszöntöm Őboldogsága I. Ignatiosz Músza Daúd kiérdemesült pátriárkát. Amikor kineveztem a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusává és bíborossá kreáltam, nem csupán tanulni kívántam tapasztalatából és bölcsességéből, hanem megtisztelésemet is ki akartam fejezni a Keleti Egyház, s különösen a Szíriai Egyház iránt.
Őszintén köszöntöm a papokat, a szerzeteseket és a nővéreket, valamint az összes jelenlévő hívőt: igazán boldog vagyok, hogy köztetek lehetek!
3. A húsvéti öröm a kereszt fájából fakadt. Itt, Damaszkuszban hallotta az Ananiás nevű tanítvány egy látomásban, hogy keressen egy Sault, az Egyház üldözőjét. Kétségei és félelmei ellenére Ananiás engedelmeskedett az Úrnak, és a keresztények ellenségét habozás nélkül „testvérnek” nevezte (ApCsel 9,17). Ebben az Egyház küldetésének két lényeges vonását figyelhetjük meg: az Isten szava iránti bátor engedelmességet, s a megbocsátó és megbékélő akaratot. Amikor Isten cselekszik, a lehetetlen lehetővé válik. Feladatunk, hogy „igen”-t mondjunk Isten üdvözítő akaratára, és egész valónkkal fogadjuk el az Ő titokzatos tervét. Amikor Ananiás kereste Pált, ő imádkozott (vö. ApCsel 9,11). Bizonyos értelemben készülődött a küldetés átvételére, mely egyszer s mindenkorra a kereszthez kapcsolta őt: „én majd megmutatom neki, hogy mennyit kell szenvednie a nevemért” (9,16). Ebben a krisztuskövetésre szólító meghívásunk két másik jellegzetessége látható: az imádság és a nehézségekkel szembeni ellenállás. Ma a korábbiaknál még inkább ezek Isten iránti hűségünk jellegzetességei: imádkozni, hordozni a keresztet, engedelmeskedni Isten akaratának, és testvérként tisztelni mindenkit. Ezen az úton „a tanúk nagy sokasága” (Zsid 12,1) nyomában járunk, köztük megszámlálhatatlan szerzetes és szerzetesnő, akik előttetek éltek ezen a földön. Hála legyen az isteni Gondviselésnek azért, hogy az egész Közel-Keletet mélyen meghatározta a szíriai szerzetesség kultúrája és lángoló tanúságtétele.
4. Itt, Damaszkuszban szeretném elismerésemet kifejezni az egész szír hagyomány iránt, mely egységben és sokféleségben gazdag. Szent Pál, Antiochiai Ignác, Efrém, Aranyszájú János, Oszlopos Simeon, Damaszkuszi János és sokan mások mindnyájunk számára ragyogó tanítók. Őbennük látjuk, hogy a hívő engedelmesség és a kereszt szenvedése soha nem marad üdvös gyümölcsök nélkül.
A ti hagyományotok csodálatos kreativitása mutatkozik meg Niszibiszi Szent Efrémben, a „Szentlélek hárfájában”, kinek műveit nagyon hamar az ókori kereszténység minden nyelvére lefordították. Bárcsak soha abba ne maradna az ajándékok e cseréje! Nagyon remélem, hogy a keresztények szíve hamarosan ismét mindenütt megnyílik a szír hagyományú egyházak spirituális és tanító kincsei előtt!
A nagy sokaságban, mely követi a Bárányt, ott van a ti országotok páratlan szentje, Oszlopos Simeon, aki a maga korában az életszentség eleven ikonja volt, s ma az egész világegyház tiszteli. Szüntelenül imádkozott, és szeretete egyetemes volt, mert fogadott mindenkit, aki közelből vagy távolból hozzá jött, a legnagyobbat éppúgy, mint a legkisebbet.
Mindezeken túl testében hordozta a megfeszített Krisztus sebeit (vö. Círuszi Theodorétosz: Historia religiosa, 26.). Életrajzában, melyet egyik tanítványa tizenöt évvel a halála után írt, Szent Simeon rendkívüli hivatásáról ezt olvassuk: „Szolgájának szenvedései által Isten föl akarta rázni a világot mély álmából”. A mai világnak arra van szüksége, hogy ráébresszék Isten szeretetére és üdvözítő tervére. Az olvasott evangéliumi részlet buzdított: „Emeljétek föl szemeteket és nézzétek a mezőket, hogy már fehérek az aratásra” (Jn 4,35).
Itt az aratás órája, mert az emberi szív mindig éhezi az utat, az igazságot és az életet (Jn 14,6). Ahhoz, hogy a harmadik évezred hinni tudjon, lényeges a keresztények részéről az egységesebb tanúságtétel (vö. Jn 17,21). A Szentlélek siettesse a teljes egységünk napját!
5. Rövid találkozásunk végeztével idézem azokat a szavakat, melyeket a keleti-szír szertartás isteni liturgiájának végén a püspök vagy a pap mond: „Kedveseim, menjetek békében, mert a dicsőséges és szent Háromság irgalmára és kegyelmére bízunk titeket..., az Úr dicsőséges keresztje üdvözített, és a szent keresztség megpecsételt benneteket, a szent Háromság bocsássa meg bűneiteket, engedje el tartozásaitokat és adjon békét elhunytjaitok lelkének!” Legyen részetek mindezen áldásban a szentek és vértanúk, s a legszentebb Istenanya, a Theotokosz közbenjárására. Yoldat Aloho. Ámen.
Őboldogságai!
Eminenciás és Excellenciás Urak!
Fivéreim és Nővéreim Krisztusban!
1. Az Úr napjának alkonyán összejöttünk erre a szent helyre a szír-ortodox Szent György székesegyházban, hogy ünnepeljük a legszentebb Szentháromság kiolthatatlan fényét. „Az Úr Isten, aki van, aki volt és aki eljövendő” (Jel 1,8), fényének teljessége ragyog Jézus Krisztus arcán (vö. 2Kor 4,6). Általa a Szentlélekben dicsőítjük Istent a hitben kapott nagyszerű örökségünkért és a meghívásért, hogy az igazságot s a minket az evangélium szolgájává tevő szeretetet szolgáljuk.
Szívem tele van hálával Isten iránt, hogy megengedte, hogy Szent Pál nyomdokaiban zarándokolva eljussak Damaszkuszba. A damaszkuszi úton történt, hogy Jézus Krisztus meghívta a Nemzetek Apostolát, s ő befogadta a Szentlélek fényét és megkeresztelkedett. A Szentlélek most összegyűjtött minket e közös imádságra, hogy hallgassuk Isten igéjét, bocsánatát kérjük bűneinkért és a megoszlásokért, és dicsérjük az Ő végtelen irgalmát. A föltámadott Krisztus békéjében egy szívvel, egy lélekkel imádkozunk, s hallani akarjuk a nagy szír misztikust és teológust, Abu al-Faradzst, aki arra buzdítja a hívőket, hogy „szívük mélyén rombolják szét a keresztények közötti ellenségeskedés gyökereit” (A galamb könyve, IV).
2. Testvéri szeretettel köszöntöm Őszentsége Maran Mar Ignatiosz Zakka Iwaszt, akinek vendégei vagyunk ebben a csodálatos székesegyházban. Különösen örülök annak, hogy viszonozhatom Őszentsége és elődje, Maran Mar Ignatiosz Jakúb Rómában tett látogatását. Az ilyen kétoldalú kapcsolatok segítenek testvéri szeretetünk fönntartásában és elmélyítésében, s megpecsételik egyházaink összhangját a közös hit, a megtestesült Ige, az igaz Isten és igaz ember misztériumának megvallásában, és a lelkipásztori együttműködés folytatására bátorítanak, melyet tizenhat évvel ezelőtt a Közös Nyilatkozat kiadásával kezdtünk el. Őszentsége, az Ön Egyházának nagy ökumenikus nyitottsága sokak számára mélységes öröm forrása, és bátorítás arra, hogy állhatatosan haladjunk a teljes közösség felé vezető úton (vö. Ut unum sint, 62-63. p.). Az Ön Egyháza spirituális és lelkipásztori életerejének jele ez, melyről a sok papi és szerzetesi hivatás is tanúskodik.
Ugyanilyen testvéri szeretettel köszöntöm Őboldogsága IV. Ignatiosz pátriárkát és Őboldogsága III. Gregoriosz pátriárkát, valamint az őket kísérő Metropolitákat és Püspököket. Üdvözlöm a szomszédos országokból jött pátriárkákat és püspököket, és megköszönöm, hogy jelenlétükkel megtisztelnek minket. Testvéri szeretettel köszöntöm Őboldogsága I. Ignatiosz Músza Daúd kiérdemesült pátriárkát. Amikor kineveztem a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusává és bíborossá kreáltam, nem csupán tanulni kívántam tapasztalatából és bölcsességéből, hanem megtisztelésemet is ki akartam fejezni a Keleti Egyház, s különösen a Szíriai Egyház iránt.
Őszintén köszöntöm a papokat, a szerzeteseket és a nővéreket, valamint az összes jelenlévő hívőt: igazán boldog vagyok, hogy köztetek lehetek!
3. A húsvéti öröm a kereszt fájából fakadt. Itt, Damaszkuszban hallotta az Ananiás nevű tanítvány egy látomásban, hogy keressen egy Sault, az Egyház üldözőjét. Kétségei és félelmei ellenére Ananiás engedelmeskedett az Úrnak, és a keresztények ellenségét habozás nélkül „testvérnek” nevezte (ApCsel 9,17). Ebben az Egyház küldetésének két lényeges vonását figyelhetjük meg: az Isten szava iránti bátor engedelmességet, s a megbocsátó és megbékélő akaratot. Amikor Isten cselekszik, a lehetetlen lehetővé válik. Feladatunk, hogy „igen”-t mondjunk Isten üdvözítő akaratára, és egész valónkkal fogadjuk el az Ő titokzatos tervét. Amikor Ananiás kereste Pált, ő imádkozott (vö. ApCsel 9,11). Bizonyos értelemben készülődött a küldetés átvételére, mely egyszer s mindenkorra a kereszthez kapcsolta őt: „én majd megmutatom neki, hogy mennyit kell szenvednie a nevemért” (9,16). Ebben a krisztuskövetésre szólító meghívásunk két másik jellegzetessége látható: az imádság és a nehézségekkel szembeni ellenállás. Ma a korábbiaknál még inkább ezek Isten iránti hűségünk jellegzetességei: imádkozni, hordozni a keresztet, engedelmeskedni Isten akaratának, és testvérként tisztelni mindenkit. Ezen az úton „a tanúk nagy sokasága” (Zsid 12,1) nyomában járunk, köztük megszámlálhatatlan szerzetes és szerzetesnő, akik előttetek éltek ezen a földön. Hála legyen az isteni Gondviselésnek azért, hogy az egész Közel-Keletet mélyen meghatározta a szíriai szerzetesség kultúrája és lángoló tanúságtétele.
4. Itt, Damaszkuszban szeretném elismerésemet kifejezni az egész szír hagyomány iránt, mely egységben és sokféleségben gazdag. Szent Pál, Antiochiai Ignác, Efrém, Aranyszájú János, Oszlopos Simeon, Damaszkuszi János és sokan mások mindnyájunk számára ragyogó tanítók. Őbennük látjuk, hogy a hívő engedelmesség és a kereszt szenvedése soha nem marad üdvös gyümölcsök nélkül.
A ti hagyományotok csodálatos kreativitása mutatkozik meg Niszibiszi Szent Efrémben, a „Szentlélek hárfájában”, kinek műveit nagyon hamar az ókori kereszténység minden nyelvére lefordították. Bárcsak soha abba ne maradna az ajándékok e cseréje! Nagyon remélem, hogy a keresztények szíve hamarosan ismét mindenütt megnyílik a szír hagyományú egyházak spirituális és tanító kincsei előtt!
A nagy sokaságban, mely követi a Bárányt, ott van a ti országotok páratlan szentje, Oszlopos Simeon, aki a maga korában az életszentség eleven ikonja volt, s ma az egész világegyház tiszteli. Szüntelenül imádkozott, és szeretete egyetemes volt, mert fogadott mindenkit, aki közelből vagy távolból hozzá jött, a legnagyobbat éppúgy, mint a legkisebbet.
Mindezeken túl testében hordozta a megfeszített Krisztus sebeit (vö. Círuszi Theodorétosz: Historia religiosa, 26.). Életrajzában, melyet egyik tanítványa tizenöt évvel a halála után írt, Szent Simeon rendkívüli hivatásáról ezt olvassuk: „Szolgájának szenvedései által Isten föl akarta rázni a világot mély álmából”. A mai világnak arra van szüksége, hogy ráébresszék Isten szeretetére és üdvözítő tervére. Az olvasott evangéliumi részlet buzdított: „Emeljétek föl szemeteket és nézzétek a mezőket, hogy már fehérek az aratásra” (Jn 4,35).
Itt az aratás órája, mert az emberi szív mindig éhezi az utat, az igazságot és az életet (Jn 14,6). Ahhoz, hogy a harmadik évezred hinni tudjon, lényeges a keresztények részéről az egységesebb tanúságtétel (vö. Jn 17,21). A Szentlélek siettesse a teljes egységünk napját!
5. Rövid találkozásunk végeztével idézem azokat a szavakat, melyeket a keleti-szír szertartás isteni liturgiájának végén a püspök vagy a pap mond: „Kedveseim, menjetek békében, mert a dicsőséges és szent Háromság irgalmára és kegyelmére bízunk titeket..., az Úr dicsőséges keresztje üdvözített, és a szent keresztség megpecsételt benneteket, a szent Háromság bocsássa meg bűneiteket, engedje el tartozásaitokat és adjon békét elhunytjaitok lelkének!” Legyen részetek mindezen áldásban a szentek és vértanúk, s a legszentebb Istenanya, a Theotokosz közbenjárására. Yoldat Aloho. Ámen.
II.
János Pál pápa
