1. „Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ő válaszolta: Ki vagy, Uram? És
a hang: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl! Kelj föl, menj be a
városba, és megmondják neked, mit kell tenned” (ApCsel 9,4-6).
Zarándokként jöttem ma Damaszkuszba, hogy fölelevenítsem a 2000
évvel ezelőtt itt történt esemény emlékezetét: Szent Pál megtérését.
Saulnak ugyanis, miközben úton volt Damaszkusz felé, hogy elfogja és
bebörtönözze azokat, akik vallják Krisztus nevét, a város kapujához
érve rendkívüli megvilágosodás élményében volt része. Ütközben a
föltámadott Krisztus jelent meg neki, s e találkozás hatására mély
átalakulás történt benne: az üldözőből apostol, az evangélium
ellenségéből annak misszionáriusa lett. Az Apostolok Cselekedetei
apró részletességgel mondja el ezt az eseményt, mely megváltoztatta
a történelem folyását: ez az ember „választott eszközöm, hogy
megismertesse nevemet a pogány népekkel, a királyokkal és Izrael
fiaival. És én majd megmutatom neki, mennyit kell szenvednie a
nevemért” (9,15-16).
Őszintén köszönetet mondok Őboldogságának a szentmise elején mondott szívélyes üdvözlő szavaiért. Az Ön személyén keresztül szeretettel köszöntöm annak a görög-melkita katolikus Egyháznak a püspökeit és tagjait, melynek Ön a pátriárkája. Ugyanilyen köszöntéssel fordulok Szíria, valamint a régió többi országában élő katolikus közösségek Bíborosai, Pátriárkái, Püspökei, papjai és hívei felé. Örömömre szolgál a más Egyházak és Egyházi Közösségek Pátriárkáinak, Püspökeinek és híveinek jelenléte. Szívből köszöntöm mindnyájukat. Szívből köszöntöm a Köztársasági Elnököt képviselő Miniszter urat és a muszlim közösség tagjait, akik ez alkalommal velünk, keresztény barátaikkal együtt akarnak lenni.
2. A rendkívüli esemény, mely innen nem messze történt, döntő lett Pál és az Egyház jövője szempontjából. A Krisztussal való találkozás gyökeresen átalakította az apostol egzisztenciáját, hiszen létének mélyén érintette őt, s teljesen kitárta az isteni igazság számára. Pál szabadon elfogadta ezen igazság megismerését, s életét Krisztus követésére szentelte. Befogadva az isteni fényt és megkeresztelkedve, léte vált hasonlóvá Krisztus létéhez; élete átalakult, és ő megtalálta boldogságát Abban, akibe hitét és bizalmát vetette, aki meghívta őt a sötétségből a maga csodálatos világosságára (vö. 2Tim 1,12; Ef 5,8; Róm 13,12). A Föltámadottal való találkozás a hitben ugyanis fény az emberek útján, olyan világosság, mely átöleli az emberi létet. Istennek a Krisztus arcán ragyogó igazsága nyilvánvalóan mutatkozik meg. Szegezzük tehát tekintetünket mi is az Úrra! Ó Krisztus, ki a világ világossága vagy, áraszd reánk és minden emberre ezt az égből jövő világosságot, mely beragyogta apostolodat! Világosítsd meg és tisztítsd meg szívünk szemét, és taníts meg arra, hogy mindent a te igazságod és a te emberiség iránti szereteted fényében lássunk!
Az Egyháznak nincs más, a világnak átadandó világossága, csak az, amely az Úrtól való. Mi, akik megkeresztelkedtünk Krisztus halálában és föltámadásában, megkaptuk az isteni megvilágosítást, és a világosság fiai lehetünk. Idézzük csak emlékezetünkbe Damaszkuszi Szent János felkiáltását, aki közös egyházi hivatásunk eredetét hangsúlyozza: „Világosságra hoztál engem azzal, hogy fiaddá fogadtál és besoroltál a te szent és szeplőtelen Egyházad tagjai közé” (Tractatus de fide orthodoxa, 1.)! Utunkon Isten Igéje ragyogó fényforrás; lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjük az igazságot, mely szabaddá tesz és megszentel minket.
3. „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni, minden nemzetből, fajból, népből és nyelvből, ott álltak a trón és a Bárány előtt fehér ruhába öltözve, a kezükben pálmaággal” (Jel 7,9).
A Jelenések könyvének a mai liturgiában olvasott részlete a maga módján megmutatja Szent Pál apostoli szolgálatának eredményét. Neki ugyanis lényeges szerepe volt abban, hogy az evangéliumot Jézus hazájának határain kívül is hirdetni kezdték. Az egész akkor ismert világ kezdve a Földközi-tenger körüli országokon Pál evangelizációs területe lett. S elmondhatjuk, hogy a századok folyamán, egészen napjainkig az evangelizáció mérhetetlen fejlődése bizonyos módon a nemzetek Apostola szolgálatának logikus folytatása. Az Egyház ma is hordozza az ő apostoli tevékenységének gyümölcseit, s állandóan hivatkozik Szent Pál missziós szolgálatára, aki az összes keresztény nemzedék számára úttörője és indítója minden missziónak. Pál példája nyomán az Egyháznak tekintetét a világ szélső határaira kell emelnie, hogy teljesítse küldetését: adja át a Föltámadott világosságát minden népnek és minden kultúrának, tiszteletben tartván a személyek, az emberi és szellemi közösségek szabadságát. A bármilyen származású emberek mérhetetlen sokaságának az a hivatása, hogy dicsőítse Istent. Mert miként Szent Efrém mondja: „Neked semmi szükséged arra, hogy megajándékozz minket a kincseiddel. Neked csak egy dologra van szükséged: hogy kitárjuk a szívünket javaid befogadására, úgy, hogy átadjuk neked akaratunkat és odahallgatunk Rád. Minden művedet megkoszorúzza a te ajkaid bölcsessége, mely azt mondja: Mindez nagyon jó!” (Diathermane, 2,5-7.)
Miként Pál, úgy Krisztus tanítványai is új kihívással néznek szembe: az örömhírt minden kultúrának a maga nyelvén kell átadniuk a lényeg elvesztése és a tartalom elsilányulása nélkül. Ne féljetek tehát attól ti sem, hogy szóval és egész életetekkel átadjátok fivéreiteknek és nővéreiteknek ezt az örvendetes újdonságot: Isten minden embert szeret, s arra hívja őket, hogy a szeretetben egyetlen családot alkossanak, hiszen valamennyien testvérek!
4. Ennek az örvendetes újdonságnak kell lelkesítenie Krisztus minden tanítványát arra, hogy buzgón keressék az egység útjait, magukévá téve az Úr „mindnyájan egyek legyenek” imádságát, s így egyre hitelesebb és hihetőbb tanúságot tegyenek. Nagyon örülök a testvéri kapcsolatoknak, melyek már élnek országotok keresztény egyházainak tagjai között, s bátorítalak benneteket, hogy pátriárkáitokkal és püspökeitekkel közösségben okosan és az igazságban fejlesszétek e kapcsolatokat. Az új évezred hajnalán Krisztus arra hív minket, hogy szeretetben közeledjünk egymás felé, mert az teremti meg egységünket. Legyetek büszkék keleti egyházaitok nagy liturgikus és spirituális hagyományaira! E hagyományok részét alkotják Krisztus egyetlen Egyháza örökségének, és hidakat képeznek különféle érzékenységek között. A ti földetek a kereszténység kezdeteitől fogva virágzó keresztény életet termett. Antiochiai Ignác, Efrém, Simeon vagy Damaszkuszi János szellemi örökségét folytatva sok egyházatya, szerzetes, remete s oly sok más szent egyházaitok dicsősége mind ott élnek az egyetemes Egyház emlékezetében! Azáltal, hogy ragaszkodtok atyáitok földjéhez, s nagylelkűen elfogadjátok, hogy itt kell élnetek a hiteteket, ti is tanúságot tesztek a nemzedékről nemzedékre átadott evangéliumi üzenet termékenységéről. Polgártársaitokkal együtt, tekintet nélkül a vallási hovatartozásra fáradoztok egy testvéri, igazságos és szolidáris társadalom építésében, ahol mindenki megkapja emberi méltóságának és alapvető jogainak teljes elismerését. Ezen a szent földön a keresztények, muszlimok és zsidók arra hivatottak, hogy bizalommal és bátran dolgozzanak együtt annak érdekében, hogy hamarosan elérkezzen a nap, amelyen minden nép elnyeri törvényes jogainak tiszteletben tartását, s békében és kölcsönös megbecsülésben tud majd élni. Bárcsak megbecsülést és szeretetet kapnának a köztetek élő szegények, betegek, fogyatékosok, s a társadalom peremére sodródottak! Az evangélium a világ átformálásának hatalmas tényezője. Bárcsak életetek tanúsága által fölfedezhetnék a mai emberek a választ legmélyebb vágyaikra és a társadalmi együttélés alapjait!
5. Keresztény családok! Az Egyház számít rátok és bízik bennetek, abban, hogy átadjátok a Pál apostolt követő századokon át hozzátok érkezett hitet a gyermekeiteknek.
Legyetek a világosság tűzhelyei, teljesen igazodjatok Isten tervéhez és az emberi személy hiteles igényeihez azáltal, hogy őrzitek a család egységét és nyitottságát mindenki felé, s mindig megvéditek az élethez a fogantatástól kezdve való jogot ! Adjatok helyet az imádságnak, Isten igéje hallgatásának és a keresztény nevelésnek, melyekben hatékony támaszt fogtok találni ahhoz, hogy legyőzzétek a mindennapi élet nehézségeit és megfelelhessetek a mai világ nagy kihívásainak. Minden hűséges és egységes keresztény élet szükséglete a vasárnapi szentmisén való részvétel. Kiváltságos ajándék ez, melyben megvalósul és megmutatkozik az Istennel és a testvérekkel való közösség.
Testvéreim, ne fáradjatok bele az önmagát kinyilatkoztató Krisztus arcának keresésébe! Benne fogjátok megtalálni az igaz szabadságnak és a szív örömének a titkát! Engedjétek, hogy a szívetek mélyén megmozduljon az összes emberek közötti hiteles testvériség utáni vágy! Ha önfeledten odaadjátok magatokat mások szolgálatára, megtaláljátok életetek értelmét, hiszen a keresztény identitás nem a másokkal való szembehelyezkedésben fejeződik ki, hanem abban, hogy ki tud lépni önmagából, s el tud indulni a testvérek felé. A világ iránti őszinte és félelem nélkül nyitottság része a keresztény hivatásnak, mely tudatában van saját mivoltának, s olyan vallásos hagyományban gyökerezik, mely kifejezi az Egyház tanúságtételének gazdagságát.
6. „Az én juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s Ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,27-30).
Ezek a mai evangélium szavai, melyekkel maga Jézus Krisztus mutatja meg az evangelizáció csodálatos dinamizmusát. Isten, aki sokszor és sokféleképpen beszélt az atyákhoz a pátriárkák által, az idők végén a Fiú által szólt (vö. Zsid 1,12). Ez a Fiú, aki egylényegű az Atyával, az élet Igéje. Ő adja az örök életet. Azért jött, hogy életünk legyen, és bőséggel legyen (vö. Jn 10,10). Damaszkusz kapuinál, amikor találkozott a föltámadott Krisztussal, Szent Pál megértette ezt az igazságot, és erről prédikált. Krisztus keresztjének csodálatos valósága, melyen megvalósult a világ megváltása, megjelent előtte. Pál megértette ezt a valóságot, és neki szentelte egész életét.
Testvéreim, emeljük föl tekintetünket Krisztus keresztjére, hogy fölfedezzük reménységünk forrását! Benne találjuk meg az élet és a boldogság helyes útját. Szemléljük Isten szeretetreméltó arcát, aki fölkínálja nekünk a Fiát, hogy „egy szív és egy lélek” legyünk (ApCsel 4,32). Fogadjuk be Őt életünkbe, hogy indításokat kapjunk Tőle, és meg tudjuk valósítani a közösségnek azt a misztériumát, mely megtestesíti és nyilvánvaló teszi az Egyház lényegét.
Az Egyházhoz tartozástoknak számotokra és minden testvéretek számára a remény jelévé kell válnia, mely arra emlékeztet, hogy az Úr mindenkit a maga útján ér el, gyakran titokzatos és váratlan módon, ahogyan elérte Pált a damaszkuszi úton, körülragyogva őt fényességével.
A Föltámadott, akinek húsvétját idén az összes keresztények együtt ünneplik, ajándékozzon meg minket a közösséggel a szeretetben! Ámen.
Őszintén köszönetet mondok Őboldogságának a szentmise elején mondott szívélyes üdvözlő szavaiért. Az Ön személyén keresztül szeretettel köszöntöm annak a görög-melkita katolikus Egyháznak a püspökeit és tagjait, melynek Ön a pátriárkája. Ugyanilyen köszöntéssel fordulok Szíria, valamint a régió többi országában élő katolikus közösségek Bíborosai, Pátriárkái, Püspökei, papjai és hívei felé. Örömömre szolgál a más Egyházak és Egyházi Közösségek Pátriárkáinak, Püspökeinek és híveinek jelenléte. Szívből köszöntöm mindnyájukat. Szívből köszöntöm a Köztársasági Elnököt képviselő Miniszter urat és a muszlim közösség tagjait, akik ez alkalommal velünk, keresztény barátaikkal együtt akarnak lenni.
2. A rendkívüli esemény, mely innen nem messze történt, döntő lett Pál és az Egyház jövője szempontjából. A Krisztussal való találkozás gyökeresen átalakította az apostol egzisztenciáját, hiszen létének mélyén érintette őt, s teljesen kitárta az isteni igazság számára. Pál szabadon elfogadta ezen igazság megismerését, s életét Krisztus követésére szentelte. Befogadva az isteni fényt és megkeresztelkedve, léte vált hasonlóvá Krisztus létéhez; élete átalakult, és ő megtalálta boldogságát Abban, akibe hitét és bizalmát vetette, aki meghívta őt a sötétségből a maga csodálatos világosságára (vö. 2Tim 1,12; Ef 5,8; Róm 13,12). A Föltámadottal való találkozás a hitben ugyanis fény az emberek útján, olyan világosság, mely átöleli az emberi létet. Istennek a Krisztus arcán ragyogó igazsága nyilvánvalóan mutatkozik meg. Szegezzük tehát tekintetünket mi is az Úrra! Ó Krisztus, ki a világ világossága vagy, áraszd reánk és minden emberre ezt az égből jövő világosságot, mely beragyogta apostolodat! Világosítsd meg és tisztítsd meg szívünk szemét, és taníts meg arra, hogy mindent a te igazságod és a te emberiség iránti szereteted fényében lássunk!
Az Egyháznak nincs más, a világnak átadandó világossága, csak az, amely az Úrtól való. Mi, akik megkeresztelkedtünk Krisztus halálában és föltámadásában, megkaptuk az isteni megvilágosítást, és a világosság fiai lehetünk. Idézzük csak emlékezetünkbe Damaszkuszi Szent János felkiáltását, aki közös egyházi hivatásunk eredetét hangsúlyozza: „Világosságra hoztál engem azzal, hogy fiaddá fogadtál és besoroltál a te szent és szeplőtelen Egyházad tagjai közé” (Tractatus de fide orthodoxa, 1.)! Utunkon Isten Igéje ragyogó fényforrás; lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjük az igazságot, mely szabaddá tesz és megszentel minket.
3. „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni, minden nemzetből, fajból, népből és nyelvből, ott álltak a trón és a Bárány előtt fehér ruhába öltözve, a kezükben pálmaággal” (Jel 7,9).
A Jelenések könyvének a mai liturgiában olvasott részlete a maga módján megmutatja Szent Pál apostoli szolgálatának eredményét. Neki ugyanis lényeges szerepe volt abban, hogy az evangéliumot Jézus hazájának határain kívül is hirdetni kezdték. Az egész akkor ismert világ kezdve a Földközi-tenger körüli országokon Pál evangelizációs területe lett. S elmondhatjuk, hogy a századok folyamán, egészen napjainkig az evangelizáció mérhetetlen fejlődése bizonyos módon a nemzetek Apostola szolgálatának logikus folytatása. Az Egyház ma is hordozza az ő apostoli tevékenységének gyümölcseit, s állandóan hivatkozik Szent Pál missziós szolgálatára, aki az összes keresztény nemzedék számára úttörője és indítója minden missziónak. Pál példája nyomán az Egyháznak tekintetét a világ szélső határaira kell emelnie, hogy teljesítse küldetését: adja át a Föltámadott világosságát minden népnek és minden kultúrának, tiszteletben tartván a személyek, az emberi és szellemi közösségek szabadságát. A bármilyen származású emberek mérhetetlen sokaságának az a hivatása, hogy dicsőítse Istent. Mert miként Szent Efrém mondja: „Neked semmi szükséged arra, hogy megajándékozz minket a kincseiddel. Neked csak egy dologra van szükséged: hogy kitárjuk a szívünket javaid befogadására, úgy, hogy átadjuk neked akaratunkat és odahallgatunk Rád. Minden művedet megkoszorúzza a te ajkaid bölcsessége, mely azt mondja: Mindez nagyon jó!” (Diathermane, 2,5-7.)
Miként Pál, úgy Krisztus tanítványai is új kihívással néznek szembe: az örömhírt minden kultúrának a maga nyelvén kell átadniuk a lényeg elvesztése és a tartalom elsilányulása nélkül. Ne féljetek tehát attól ti sem, hogy szóval és egész életetekkel átadjátok fivéreiteknek és nővéreiteknek ezt az örvendetes újdonságot: Isten minden embert szeret, s arra hívja őket, hogy a szeretetben egyetlen családot alkossanak, hiszen valamennyien testvérek!
4. Ennek az örvendetes újdonságnak kell lelkesítenie Krisztus minden tanítványát arra, hogy buzgón keressék az egység útjait, magukévá téve az Úr „mindnyájan egyek legyenek” imádságát, s így egyre hitelesebb és hihetőbb tanúságot tegyenek. Nagyon örülök a testvéri kapcsolatoknak, melyek már élnek országotok keresztény egyházainak tagjai között, s bátorítalak benneteket, hogy pátriárkáitokkal és püspökeitekkel közösségben okosan és az igazságban fejlesszétek e kapcsolatokat. Az új évezred hajnalán Krisztus arra hív minket, hogy szeretetben közeledjünk egymás felé, mert az teremti meg egységünket. Legyetek büszkék keleti egyházaitok nagy liturgikus és spirituális hagyományaira! E hagyományok részét alkotják Krisztus egyetlen Egyháza örökségének, és hidakat képeznek különféle érzékenységek között. A ti földetek a kereszténység kezdeteitől fogva virágzó keresztény életet termett. Antiochiai Ignác, Efrém, Simeon vagy Damaszkuszi János szellemi örökségét folytatva sok egyházatya, szerzetes, remete s oly sok más szent egyházaitok dicsősége mind ott élnek az egyetemes Egyház emlékezetében! Azáltal, hogy ragaszkodtok atyáitok földjéhez, s nagylelkűen elfogadjátok, hogy itt kell élnetek a hiteteket, ti is tanúságot tesztek a nemzedékről nemzedékre átadott evangéliumi üzenet termékenységéről. Polgártársaitokkal együtt, tekintet nélkül a vallási hovatartozásra fáradoztok egy testvéri, igazságos és szolidáris társadalom építésében, ahol mindenki megkapja emberi méltóságának és alapvető jogainak teljes elismerését. Ezen a szent földön a keresztények, muszlimok és zsidók arra hivatottak, hogy bizalommal és bátran dolgozzanak együtt annak érdekében, hogy hamarosan elérkezzen a nap, amelyen minden nép elnyeri törvényes jogainak tiszteletben tartását, s békében és kölcsönös megbecsülésben tud majd élni. Bárcsak megbecsülést és szeretetet kapnának a köztetek élő szegények, betegek, fogyatékosok, s a társadalom peremére sodródottak! Az evangélium a világ átformálásának hatalmas tényezője. Bárcsak életetek tanúsága által fölfedezhetnék a mai emberek a választ legmélyebb vágyaikra és a társadalmi együttélés alapjait!
5. Keresztény családok! Az Egyház számít rátok és bízik bennetek, abban, hogy átadjátok a Pál apostolt követő századokon át hozzátok érkezett hitet a gyermekeiteknek.
Legyetek a világosság tűzhelyei, teljesen igazodjatok Isten tervéhez és az emberi személy hiteles igényeihez azáltal, hogy őrzitek a család egységét és nyitottságát mindenki felé, s mindig megvéditek az élethez a fogantatástól kezdve való jogot ! Adjatok helyet az imádságnak, Isten igéje hallgatásának és a keresztény nevelésnek, melyekben hatékony támaszt fogtok találni ahhoz, hogy legyőzzétek a mindennapi élet nehézségeit és megfelelhessetek a mai világ nagy kihívásainak. Minden hűséges és egységes keresztény élet szükséglete a vasárnapi szentmisén való részvétel. Kiváltságos ajándék ez, melyben megvalósul és megmutatkozik az Istennel és a testvérekkel való közösség.
Testvéreim, ne fáradjatok bele az önmagát kinyilatkoztató Krisztus arcának keresésébe! Benne fogjátok megtalálni az igaz szabadságnak és a szív örömének a titkát! Engedjétek, hogy a szívetek mélyén megmozduljon az összes emberek közötti hiteles testvériség utáni vágy! Ha önfeledten odaadjátok magatokat mások szolgálatára, megtaláljátok életetek értelmét, hiszen a keresztény identitás nem a másokkal való szembehelyezkedésben fejeződik ki, hanem abban, hogy ki tud lépni önmagából, s el tud indulni a testvérek felé. A világ iránti őszinte és félelem nélkül nyitottság része a keresztény hivatásnak, mely tudatában van saját mivoltának, s olyan vallásos hagyományban gyökerezik, mely kifejezi az Egyház tanúságtételének gazdagságát.
6. „Az én juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s Ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,27-30).
Ezek a mai evangélium szavai, melyekkel maga Jézus Krisztus mutatja meg az evangelizáció csodálatos dinamizmusát. Isten, aki sokszor és sokféleképpen beszélt az atyákhoz a pátriárkák által, az idők végén a Fiú által szólt (vö. Zsid 1,12). Ez a Fiú, aki egylényegű az Atyával, az élet Igéje. Ő adja az örök életet. Azért jött, hogy életünk legyen, és bőséggel legyen (vö. Jn 10,10). Damaszkusz kapuinál, amikor találkozott a föltámadott Krisztussal, Szent Pál megértette ezt az igazságot, és erről prédikált. Krisztus keresztjének csodálatos valósága, melyen megvalósult a világ megváltása, megjelent előtte. Pál megértette ezt a valóságot, és neki szentelte egész életét.
Testvéreim, emeljük föl tekintetünket Krisztus keresztjére, hogy fölfedezzük reménységünk forrását! Benne találjuk meg az élet és a boldogság helyes útját. Szemléljük Isten szeretetreméltó arcát, aki fölkínálja nekünk a Fiát, hogy „egy szív és egy lélek” legyünk (ApCsel 4,32). Fogadjuk be Őt életünkbe, hogy indításokat kapjunk Tőle, és meg tudjuk valósítani a közösségnek azt a misztériumát, mely megtestesíti és nyilvánvaló teszi az Egyház lényegét.
Az Egyházhoz tartozástoknak számotokra és minden testvéretek számára a remény jelévé kell válnia, mely arra emlékeztet, hogy az Úr mindenkit a maga útján ér el, gyakran titokzatos és váratlan módon, ahogyan elérte Pált a damaszkuszi úton, körülragyogva őt fényességével.
A Föltámadott, akinek húsvétját idén az összes keresztények együtt ünneplik, ajándékozzon meg minket a közösséggel a szeretetben! Ámen.
II.
János Pál pápa
