Ignatiosz Őboldogsága!
Zakka Szentséges Atya!
III. Gregoriosz Őboldogsága!
A Szíriai Egyházak és Egyházi Közösségek Kedves Püspökei és Méltóságai!
1. „Amikor megérkezett és látta Isten kegyelmét, örült és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből” (ApCsel 11,23-24). Ilyen volt az apostol örömteli csodálkozása Antiochiában, ahová a jeruzsálemi egyház küldte őt. Ilyen az én örömöm és az én üzenetem is ma. Szíriai látogatásom ugyanis az Egyház kezdetéhez, az apostolok és az első keresztény közösségek idejébe visz vissza. Kiegészíti a bibliai földön tett zarándokutakat, melyeket a 2000. év tavaszán járhattam végig. Örömteli alkalmat kínál arra is, hogy itt Szíriában találkozzam Önökkel, és viszonozzam a látogatást, melyet Róma Egyházánál és Püspökénél tettek.
Ebben a Szűz Mária elszenderülésének szentelt székesegyházban külön is köszönteni szeretném IV. Ignatiosz Hazim pátriárkát. Teljes szívemből köszönetet mondok Őboldogságának a testvéri fogadtatásért, melyben ma részesített, s ezért az igeliturgiáért, melyet közösen végezhettünk. Őboldogságának Isten népe egysége iránti sok éves érdeklődése és annak előmozdításáért való fáradozása mindenki előtt ismert. Nagyra értékelem ezeket, és hálát adok érte Istennek. Az Úr áldását kérem szeretett testvérem szolgálatára, és arra az Egyházra, melynek Ön a pásztora.
2. Az Egyház Szíriában Péter és Pál apostolok alapjaira épülve gyorsan nagyon virágzó keresztény életet termett. Nem véletlen, hogy a niceai zsinat elismerte Antiochia primátusát a régió metropolitai egyházai fölött. Külön megemlítve Antiochiai Ignácot, Damaszkuszi Jánost és Simeont, megfeledkezhetünk-e a sok hitvallóról és vértanúról, akik ebben a régióban tették oly ragyogóvá az Egyház kezdeteit a kegyelemhez való hűségükkel, egészen vérük ontásáig. Mily sok szerzetes és szerzetesnő vonult vissza a magányba, s népesítette be Szíria pusztaságait és hegyeit remeteségekkel és monostorokkal, hogy imádságos és áldozatos életükkel dicsérjék Istent, azzal a céllal, hogy miként Edesszai Theodorosz mondta „elérjék a szépség állapotát” (Beszéd a szemlélődésről)! Mily sok szír teológus járult hozzá az antiochiai és edesszai teológiai iskolák kifejlődéséhez! Hány misszionárius indult el Szíriából Kelet felé, s hirdette az evangéliumot Mezopotámiában, sőt azon túl is, egészen az indiai Keraláig! De vajon a nyugati Egyház nem adósa-e a számos szír eredetű pásztornak, akik ott nyugaton vállalták a püspöki szolgálatot, sőt Róma Püspökének szolgálatát? Áldott legyen Isten Antiochia ősi Patriárkátusának tanúságtételéért és kisugárzásáért! Sajnos az évszázadok során Antiochia tekintélyes Patriárkátusa elvesztette egységét; nagyon kívánatos, hogy a mai különféle Patriárkátusok megtalálják a legmegfelelőbb utakat a teljes közösség felé.
3. Antiochia görög-ortodox és görög-katolikus Patriárkátusai között elindult az ökumenikus közeledés folyamata, amiért teljes szívből hálát adok az Úrnak. E folyamat egyszerre indult a keresztény nép vágyából, a teológusok közötti dialógusból és a két Patriárkátus püspökeinek és pásztorainak testvéri együttműködéséből. Buzdítom mindazokat, akik ennek részesei, hogy továbbra is keressék az egységet, bátran és okosan, tisztelettel, de összemosás nélkül merítve az isteni liturgiából a szentségi erőt és a szükséges teológiai indításokat.
Az egység keresése az antiochiai görög-ortodox és görög-katolikus Patriárkátusok között természetesen a katolikus Egyház és az ortodox Egyházak újraegyesülési folyamatának nagy összefüggésébe illeszkedik. Ezért fontosnak tartom, hogy újra megfogalmazzam őszinte jókívánságomat. A Katolikus Egyház és az Ortodox Egyházak Teológiai Dialógusának Nemzetközi Vegyes Bizottsága a legintenzívebben folytassa tevékenységét. E dialógus minél inkább szembesül a központi kérdésekkel, annál fáradságosabb lesz. Ezen nem kell csodálkozni, s még kevésbé kell belefáradni. Ki akadályozhatja meg, hogy reményünket újra Isten Lelkébe vessük, aki szüntelenül ébreszti az életszentséget Krisztus Egyházának tanítványai között? Fontosnak tartom, hogy hangsúlyozottan köszönetet mondjak IV. Ignatiosz pátriárkának azért a pozitív és hatékony részvételért, mellyel az antiochiai Patriárkátus és annak képviselői folyamatosan hozzájárultak e teológiai dialógus kibontakozásához. Hasonlóképpen hálás vagyok III. Gregoriosz pátriárkának és elődjének, V. Maximosz pátriárkának, akik folyamatosan hozzájárultak a testvéri és megértő légkör kialakításához, mely nélkülözhetetlen az eredményes dialógushoz.
4. Ugyanilyen hálával és reménységgel szeretnék szólni a szír-ortodox és a szír-katolikus Patriárkátusok testvéri kapcsolatának elmélyüléséről. Különlegesen köszöntöm I. Zakka pátriárkát, akiben a katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinat óta melyen ő megfigyelőként volt jelen a keresztények egységének mindig hűséges előmozdítójára talált. Amikor Őszentsége 1984-ben Rómába látogatott, örömmel tettünk egy valóságos lépést az egység hosszú útján, közösen megvallva Jézus Krisztust, a mi Urunkat, Őt, aki valóságos Isten és valóságos ember. Ugyanakkor jóvá tudtunk hagyni egy lelkipásztori együttműködési tervet főként a szentségi élet terén olyan esetekre vonatkozóan, amikor a hívők nem jutnak saját egyházuk papjához. Az Indiában lévő szír-malankár Egyházzal is, mely az Ön pátriárkai joghatóságától függ, jó kapcsolatokat tart fönn a katolikus Egyház. Kérem az Urat, hogy ne késleltesse az időt, amikor eltűnnek az utolsó akadályok is a katolikus Egyház és a szír-ortodox Egyház teljes közösségének útjából.
5. Az idők folyamán, és főként a 20. század elején örmény, káld és asszír közösségek kényszerültek arra, hogy erőszak és üldözés miatt elhagyják saját városaikat és falvaikat, s eljutottak Damaszkusz, Aleppo, Homsz és a régió más helységeinek keresztény negyedeibe. Szíria volt tehát az az ország, ahol menedéket, békességet és biztonságot találtak. Megköszönöm az Úr Istennek a szíriai nép vendégszeretetét, mellyel különböző alkalmakkor a régió üldözött keresztényeit fogadta. E mindenféle egyházi megoszlást felülmúló vendégszeretet az ökumenikus közeledésnek is záloga. A nagypénteki Krisztus akarata volt, hogy fölismerjék és befogadják Őt az üldözött testvérben.
Akkoriban a szíriai keresztények meggyőződésből és a szükséghelyzetből megtanulták az osztozás, az együttélés és a barátság művészetét. A családok, a gyermekek, a fiatalok és a társadalmi élet felelősei körében tapasztalható ökumenikus közeledés ígéretes az evangélium hirdetése szempontjából ebben az országban. Püspökök és Lelkipásztorok, rátok vár, hogy bölcsen és okosan folytassátok a közeledés és az osztozás áldott folyamatát. A keresztények közötti együttműködés akár a társadalmi és kulturális életben, akár a béke előmozdításában vagy a fiatalok nevelésében világosan megmutatja a köztük már létrejött közösség fokát (vö. Ut unum sint, 75. p.).
Az apostoli jogfolytonosság erejében a pap és az Eucharisztia nagyon szoros kötelékekkel egyesíti ténylegesen részegyházainkat, melyek szívesen nevezik magukat nővér egyházaknak (vö. UR 14). „A nővér egyházak életét éltük századokon át, amikor együtt tartottuk a hitletéteményt minden változtatástól megvédő egyetemes zsinatokat. Most a megoszlás és kölcsönös meg nem értés hosszú időszaka után az Úr megengedi, hogy minden időközben közénk ékelődött akadály ellenére nővér egyházként fedezzük föl egymást.” „Ha most a harmadik évezred küszöbén a teljes közösség helyreállítására törekszünk, a mondottakra kell törekednünk és hivatkoznunk” (Ut unum sint, 57. p.).
6. Néhány héttel ezelőtt nagy örömünkre szolgált, hogy ugyanazon a napon ünnepelhettük a húsvétot. A 2001. év e szerencsés egybeesését a Gondviselés minden Egyházhoz és Egyházi Közösséghez intézett sürgető felhívásának éreztem, hogy késlekedés nélkül elevenítsék föl újra a húsvét, az ünnepek ünnepének és hitünk központi misztériumának közös ünneplését. Híveink joggal sürgetik, hogy a húsvét ünneplése ne legyen már a megoszlás egyik tényezője. A II. Vatikáni Zsinat óta a katolikus Egyház kedvezően nyilatkozott minden próbálkozásról, mely a húsvét közös ünneplésének helyreállítására irányult. Ez a folyamat azonban fáradságosabb, mint ahogy előre látni lehetett. Vajon nincs-e szükség különféle megoldások keresésére ahhoz, hogy a Kelet és Nyugat minden kereszténye számára elfogadható húsvétszámításra előkészítsük a szíveket és a lelkeket? Közép-Kelet pátriárkáira és püspökeire vár, hogy együttesen képviseljék ezt az ügyet közösségeik felé e régió különféle országaiban. Ebben a kérdésben Közel-Keleten születhet meg s terjedhet el új kezdeményezés.
7. Néhány hét múlva együtt fogjuk megülni Pünkösd ünnepét. Kérjük tehát a Szentlelket, hogy keltse föl „Krisztusnak valamennyi tanítványában a vágyat és a cselekvést, hogy a Krisztus által megállapított módon mindnyájan békességesen egyesüljenek egy nyájban, egy pásztor alatt” (LG 15). Kérjük a Szentlelket, hogy gyarapítson bennünket az életszentségben, mert maradandó egység csak alázatosságra, megtérésre, megbocsátásra és áldozatokra épülhet.
Amikor a Pünkösdi Lélek leszállt az apostolokra, Szűz Mária ott volt közöttük. Az ő példája és pártfogása segítsen nekünk közösen meghallani azt, amit a Szentlélek ma is mond az Egyházaknak, s örömmel és bizalommal befogadni az Ő szavait.
Zakka Szentséges Atya!
III. Gregoriosz Őboldogsága!
A Szíriai Egyházak és Egyházi Közösségek Kedves Püspökei és Méltóságai!
1. „Amikor megérkezett és látta Isten kegyelmét, örült és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből” (ApCsel 11,23-24). Ilyen volt az apostol örömteli csodálkozása Antiochiában, ahová a jeruzsálemi egyház küldte őt. Ilyen az én örömöm és az én üzenetem is ma. Szíriai látogatásom ugyanis az Egyház kezdetéhez, az apostolok és az első keresztény közösségek idejébe visz vissza. Kiegészíti a bibliai földön tett zarándokutakat, melyeket a 2000. év tavaszán járhattam végig. Örömteli alkalmat kínál arra is, hogy itt Szíriában találkozzam Önökkel, és viszonozzam a látogatást, melyet Róma Egyházánál és Püspökénél tettek.
Ebben a Szűz Mária elszenderülésének szentelt székesegyházban külön is köszönteni szeretném IV. Ignatiosz Hazim pátriárkát. Teljes szívemből köszönetet mondok Őboldogságának a testvéri fogadtatásért, melyben ma részesített, s ezért az igeliturgiáért, melyet közösen végezhettünk. Őboldogságának Isten népe egysége iránti sok éves érdeklődése és annak előmozdításáért való fáradozása mindenki előtt ismert. Nagyra értékelem ezeket, és hálát adok érte Istennek. Az Úr áldását kérem szeretett testvérem szolgálatára, és arra az Egyházra, melynek Ön a pásztora.
2. Az Egyház Szíriában Péter és Pál apostolok alapjaira épülve gyorsan nagyon virágzó keresztény életet termett. Nem véletlen, hogy a niceai zsinat elismerte Antiochia primátusát a régió metropolitai egyházai fölött. Külön megemlítve Antiochiai Ignácot, Damaszkuszi Jánost és Simeont, megfeledkezhetünk-e a sok hitvallóról és vértanúról, akik ebben a régióban tették oly ragyogóvá az Egyház kezdeteit a kegyelemhez való hűségükkel, egészen vérük ontásáig. Mily sok szerzetes és szerzetesnő vonult vissza a magányba, s népesítette be Szíria pusztaságait és hegyeit remeteségekkel és monostorokkal, hogy imádságos és áldozatos életükkel dicsérjék Istent, azzal a céllal, hogy miként Edesszai Theodorosz mondta „elérjék a szépség állapotát” (Beszéd a szemlélődésről)! Mily sok szír teológus járult hozzá az antiochiai és edesszai teológiai iskolák kifejlődéséhez! Hány misszionárius indult el Szíriából Kelet felé, s hirdette az evangéliumot Mezopotámiában, sőt azon túl is, egészen az indiai Keraláig! De vajon a nyugati Egyház nem adósa-e a számos szír eredetű pásztornak, akik ott nyugaton vállalták a püspöki szolgálatot, sőt Róma Püspökének szolgálatát? Áldott legyen Isten Antiochia ősi Patriárkátusának tanúságtételéért és kisugárzásáért! Sajnos az évszázadok során Antiochia tekintélyes Patriárkátusa elvesztette egységét; nagyon kívánatos, hogy a mai különféle Patriárkátusok megtalálják a legmegfelelőbb utakat a teljes közösség felé.
3. Antiochia görög-ortodox és görög-katolikus Patriárkátusai között elindult az ökumenikus közeledés folyamata, amiért teljes szívből hálát adok az Úrnak. E folyamat egyszerre indult a keresztény nép vágyából, a teológusok közötti dialógusból és a két Patriárkátus püspökeinek és pásztorainak testvéri együttműködéséből. Buzdítom mindazokat, akik ennek részesei, hogy továbbra is keressék az egységet, bátran és okosan, tisztelettel, de összemosás nélkül merítve az isteni liturgiából a szentségi erőt és a szükséges teológiai indításokat.
Az egység keresése az antiochiai görög-ortodox és görög-katolikus Patriárkátusok között természetesen a katolikus Egyház és az ortodox Egyházak újraegyesülési folyamatának nagy összefüggésébe illeszkedik. Ezért fontosnak tartom, hogy újra megfogalmazzam őszinte jókívánságomat. A Katolikus Egyház és az Ortodox Egyházak Teológiai Dialógusának Nemzetközi Vegyes Bizottsága a legintenzívebben folytassa tevékenységét. E dialógus minél inkább szembesül a központi kérdésekkel, annál fáradságosabb lesz. Ezen nem kell csodálkozni, s még kevésbé kell belefáradni. Ki akadályozhatja meg, hogy reményünket újra Isten Lelkébe vessük, aki szüntelenül ébreszti az életszentséget Krisztus Egyházának tanítványai között? Fontosnak tartom, hogy hangsúlyozottan köszönetet mondjak IV. Ignatiosz pátriárkának azért a pozitív és hatékony részvételért, mellyel az antiochiai Patriárkátus és annak képviselői folyamatosan hozzájárultak e teológiai dialógus kibontakozásához. Hasonlóképpen hálás vagyok III. Gregoriosz pátriárkának és elődjének, V. Maximosz pátriárkának, akik folyamatosan hozzájárultak a testvéri és megértő légkör kialakításához, mely nélkülözhetetlen az eredményes dialógushoz.
4. Ugyanilyen hálával és reménységgel szeretnék szólni a szír-ortodox és a szír-katolikus Patriárkátusok testvéri kapcsolatának elmélyüléséről. Különlegesen köszöntöm I. Zakka pátriárkát, akiben a katolikus Egyház a II. Vatikáni Zsinat óta melyen ő megfigyelőként volt jelen a keresztények egységének mindig hűséges előmozdítójára talált. Amikor Őszentsége 1984-ben Rómába látogatott, örömmel tettünk egy valóságos lépést az egység hosszú útján, közösen megvallva Jézus Krisztust, a mi Urunkat, Őt, aki valóságos Isten és valóságos ember. Ugyanakkor jóvá tudtunk hagyni egy lelkipásztori együttműködési tervet főként a szentségi élet terén olyan esetekre vonatkozóan, amikor a hívők nem jutnak saját egyházuk papjához. Az Indiában lévő szír-malankár Egyházzal is, mely az Ön pátriárkai joghatóságától függ, jó kapcsolatokat tart fönn a katolikus Egyház. Kérem az Urat, hogy ne késleltesse az időt, amikor eltűnnek az utolsó akadályok is a katolikus Egyház és a szír-ortodox Egyház teljes közösségének útjából.
5. Az idők folyamán, és főként a 20. század elején örmény, káld és asszír közösségek kényszerültek arra, hogy erőszak és üldözés miatt elhagyják saját városaikat és falvaikat, s eljutottak Damaszkusz, Aleppo, Homsz és a régió más helységeinek keresztény negyedeibe. Szíria volt tehát az az ország, ahol menedéket, békességet és biztonságot találtak. Megköszönöm az Úr Istennek a szíriai nép vendégszeretetét, mellyel különböző alkalmakkor a régió üldözött keresztényeit fogadta. E mindenféle egyházi megoszlást felülmúló vendégszeretet az ökumenikus közeledésnek is záloga. A nagypénteki Krisztus akarata volt, hogy fölismerjék és befogadják Őt az üldözött testvérben.
Akkoriban a szíriai keresztények meggyőződésből és a szükséghelyzetből megtanulták az osztozás, az együttélés és a barátság művészetét. A családok, a gyermekek, a fiatalok és a társadalmi élet felelősei körében tapasztalható ökumenikus közeledés ígéretes az evangélium hirdetése szempontjából ebben az országban. Püspökök és Lelkipásztorok, rátok vár, hogy bölcsen és okosan folytassátok a közeledés és az osztozás áldott folyamatát. A keresztények közötti együttműködés akár a társadalmi és kulturális életben, akár a béke előmozdításában vagy a fiatalok nevelésében világosan megmutatja a köztük már létrejött közösség fokát (vö. Ut unum sint, 75. p.).
Az apostoli jogfolytonosság erejében a pap és az Eucharisztia nagyon szoros kötelékekkel egyesíti ténylegesen részegyházainkat, melyek szívesen nevezik magukat nővér egyházaknak (vö. UR 14). „A nővér egyházak életét éltük századokon át, amikor együtt tartottuk a hitletéteményt minden változtatástól megvédő egyetemes zsinatokat. Most a megoszlás és kölcsönös meg nem értés hosszú időszaka után az Úr megengedi, hogy minden időközben közénk ékelődött akadály ellenére nővér egyházként fedezzük föl egymást.” „Ha most a harmadik évezred küszöbén a teljes közösség helyreállítására törekszünk, a mondottakra kell törekednünk és hivatkoznunk” (Ut unum sint, 57. p.).
6. Néhány héttel ezelőtt nagy örömünkre szolgált, hogy ugyanazon a napon ünnepelhettük a húsvétot. A 2001. év e szerencsés egybeesését a Gondviselés minden Egyházhoz és Egyházi Közösséghez intézett sürgető felhívásának éreztem, hogy késlekedés nélkül elevenítsék föl újra a húsvét, az ünnepek ünnepének és hitünk központi misztériumának közös ünneplését. Híveink joggal sürgetik, hogy a húsvét ünneplése ne legyen már a megoszlás egyik tényezője. A II. Vatikáni Zsinat óta a katolikus Egyház kedvezően nyilatkozott minden próbálkozásról, mely a húsvét közös ünneplésének helyreállítására irányult. Ez a folyamat azonban fáradságosabb, mint ahogy előre látni lehetett. Vajon nincs-e szükség különféle megoldások keresésére ahhoz, hogy a Kelet és Nyugat minden kereszténye számára elfogadható húsvétszámításra előkészítsük a szíveket és a lelkeket? Közép-Kelet pátriárkáira és püspökeire vár, hogy együttesen képviseljék ezt az ügyet közösségeik felé e régió különféle országaiban. Ebben a kérdésben Közel-Keleten születhet meg s terjedhet el új kezdeményezés.
7. Néhány hét múlva együtt fogjuk megülni Pünkösd ünnepét. Kérjük tehát a Szentlelket, hogy keltse föl „Krisztusnak valamennyi tanítványában a vágyat és a cselekvést, hogy a Krisztus által megállapított módon mindnyájan békességesen egyesüljenek egy nyájban, egy pásztor alatt” (LG 15). Kérjük a Szentlelket, hogy gyarapítson bennünket az életszentségben, mert maradandó egység csak alázatosságra, megtérésre, megbocsátásra és áldozatokra épülhet.
Amikor a Pünkösdi Lélek leszállt az apostolokra, Szűz Mária ott volt közöttük. Az ő példája és pártfogása segítsen nekünk közösen meghallani azt, amit a Szentlélek ma is mond az Egyházaknak, s örömmel és bizalommal befogadni az Ő szavait.
II.
János
Pál pápa
