Kedves Testvéreim!
1. „Én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek” (ApCsel 17,23)
Az Apostolok Cselekedeteinek elbeszélése szerint Szent Pálnak az athéni Areopagoszon elhangzott e szavai a keresztény hit első hirdetései közé tartozik Európában. „Ha meggondoljuk, hogy milyen szerepet játszott Görögország az ókori műveltség kialakulásában, meg tudjuk érteni, hogy Pál e beszéde mennyire az evangélium és az emberi kultúra találkozása szimbólumának tekinthető.” (Levél az üdvtörténet helyein tett zarándoklatról, 9. p.) „Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek és mindazoknak, akik náluk vagy nálunk segítségül hívják Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét. Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól.” (1Kor 1,2-3) Az Apostolnak a korintusi közösséghez intézett szavaival szívből köszöntelek mindnyájatokat, Görögországban élő katolikus Püspököket, papokat és laikusokat. Köszönetet mondok mindenekelőtt Msgr. Foszkolosznak, az athéni katolikusok érsekének és Görögország Püspöki Konferenciája elnökének a fogadtatásért és szívélyes szavaiért. Ezen a reggelen a szentmisére összegyűlve kérjük Pál apostolt, hogy ajándékozzon meg minket azzal a buzgósággal, mellyel ő hitte és hirdette az evangéliumot minden nemzetnek, s ugyanígy az Egyház egységéért való aggódásával. Örülök annak, hogy e liturgián jelen vannak más keresztény felekezetek hívei is, akik így tanúságot tesznek a katolikus közösség élete és a Krisztusban való közös testvériség iránti figyelmességükről.
2. Pál világosan kifejezi, hogy Istent a magunk pusztán emberi látás- és cselekvésmódunkkal nem tudjuk magunkba zárni. Ahhoz, hogy az Urat befogadhassuk, meghívást kaptunk a megtérésre. Ezt az utat adták elénk, melyen követhetjük Krisztust, hogy, mint fiúk a Fiúban, hozzá hasonlóan éljünk. Személyes utunkat és az Egyház útját most úgy tekinthetjük át, mint húsvéti tapasztalatot; meg kell tisztulnunk ahhoz, hogy fenntartások nélkül ragaszkodhassunk az isteni akarathoz, elfogadva, hogy Isten átformálja a kegyelmével létünket és személyünket, miként Pállal történt, aki üldözőből misszionárius lett (vö. Gal 1,11-24). Így átmegyünk szenvedéseivel, a hit éjszakáival, a kölcsönös meg nem értésekkel a nagypéntek megpróbáltatásain. De a húsvét hajnalához hasonló világos pillanatokat is átélünk, melyekben a Föltámadott megosztja velünk örömét, és elvezet a teljes igazságra. Ha ebben a távlatban látjuk személyes történelmünket és az Egyház történelmét, ki tudunk tartani a reményben, mert biztosak lehetünk abban, hogy a történelem Mestere végigvezet minket azokon az utakon, melyeket csak Ő ismer. Kérjük a Szentlélektől, indítson minket arra, hogy szavainkkal és tetteinkkel az Örömhír és Isten szeretetének tanúi legyünk! Mert a Szentlélek kelti a missziós buzgóságot Egyházában, Ő az, aki hív és küld, s az igazi apostol elsősorban „halló” ember, Istennel készségesen együttműködő szolga.
3. Athénban emlékezni Pál életére és tevékenységére azt jelenti, hogy meghívottak vagyunk az evangélium hirdetésére a Föld szélső határáig, hirdetvén kortársainknak a Krisztus által hozott türelmet, s megmutatván nekik az életszentség és a helyes erkölcsi élet útjait, mert ezek jelentik a választ az Úr hívására. Az evangélium egyetemes örömhír, melyet minden nép képes meghallani.
Amikor Szent Pál az athéniekhez fordult, semmit nem akart elrejteni a hitből, amit kapott; neki, mint minden apostolnak, hűségesen kellett őriznie a letéteményt (vö. 2Tim 1,14). Amikor a hallgatói számára közismert dolgokból és az ő gondolkodásmódjukból indult ki, azért tette, hogy jobban megértesse velük az evangéliumot, melynek hirdetésére közéjük jött. Pál a hallgatóiban föltételezhető természetes istenismeretre és szellemi vágyakozásra alapoz, hogy előkészítse őket az egy és igaz Isten kinyilatkoztatásának elfogadására.
4. Az athéniek előtt azért tudott hivatkozni a klasszikus ókor szerzőire, mert bizonyos értelemben a maga személyes kultúráját a hellenizmus formálta. Fölhasználta tehát őket, hogy olyan szavakkal hirdesse az evangéliumot, melyeket a hallgatói föl tudtak fogni (vö. ApCsel 17,17). Micsoda lecke ez! Az Egyháznak, hogy hirdethesse korunk embereinek az örömhírt, tekintettel kell lennie kultúráik különféle szempontjaira és kommunikációs eszközeikre, anélkül, hogy emiatt megváltoztatná az üzenetet vagy csorbítaná annak tartalmát. „A harmadik évezred kereszténységének egyre jobban meg kell felelnie az információ követelményeinek” (Novo millennio ineunte, 40). Pál tanító beszéde fölszólítja Krisztus tanítványait, hogy vegyenek részt egy valóban missziós dialógusban a kortársaikkal, tiszteletben tartván őket, ugyanakkor világosan és határozottan hirdessék az evangéliumot, a személyes életre vonatkozó minden következményével együtt.
5. Fivéreim és nővéreim, a ti országotok a bölcsesség és az emberiesség hosszú hagyományától áldott. A kereszténység kezdete óta a filozófusok arra törekedtek, „hogy láthatóvá tegyék az ész és a vallás közötti kötelékeket. (...) Így olyan úton indultak el, amely a sajátos ősi hagyományokból indult ki és olyan fejlődés felé haladt, mely megfelelt az univerzális értelem követelményeinek.” (Fides et ratio, 36. p.) A filozófusok és az első keresztény apologéták e tevékenysége lehetővé tette, hogy Szent Pál és az ő athéni beszéde nyomán megkezdődjék egy termékeny dialógus a keresztény hit és a filozófia között.
Szent Pál és az első közösségek példája nyomán sürgősen ki kell fejleszteni kortársainkkal a dialógus alkalmait, főként azokon a helyeken, ahol az ember és az emberiség jövőjéről van szó, annak érdekében, hogy a döntéseket ne kizárólagosan a személyi méltóságot és a belőle fakadó követelményeket mellőző politikai és gazdasági érdekek vezéreljék, hanem éreztetni tudja hatását a lélek, mely emlékezik az ember kiváltságos helyére és méltóságára. Ma sok az Areopagosz, amely tanúságtételre serkenti a keresztényeket (vö. RMi 37); bátorítalak titeket, hogy legyetek jelen a világban; miként Izaiás próféta, a keresztények is olyanok, mint a várfalra állított őrszem (vö. Iz 21,11-12), akiknek föl kell ismerniük a jelen helyzetek emberi kihívásait, hogy észre tudják venni a társadalomban a remény csíráit, s föl tudják ragyogtatni a világnak a húsvét fényét, mely új fénnyel világosít meg minden embert.
Cirill és Metód, a két szaloniki testvér meghallotta a Föltámadott felszólítását: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). A szláv népekhez indulván, a saját nyelvükön tudták vinni az evangéliumot. „A két testvér küldetésének teljesítésekor nemcsak mély tiszteletben tartotta a szláv népek kultúráját, hanem a vallással együtt kimagaslóan és állandóan elősegítette és gyarapította is azt” (SA 26. p.). Példájuk és imádságuk segítsen minket, hogy egyre jobban megfeleljünk az inkulturáció követelményének, s örülni tudjunk Krisztus Egyháza sokféle arca szépségének!
6. Pál a maga személyes hitének és apostoli szolgálatának tapasztalatából megértette, hogy egyedül Krisztus az üdvösség útja, Ő, aki a kegyelemmel megbékélteti az embereket egymás között és Istennel. „Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt egy néppé tette, ledöntvén a közöttük lévő válaszfalat” (Ef 2,14).
Később az apostol a közösségeken belüli és a közösségek közötti egység védelmezője lett, mert ránehezedett „az összes egyház gondja” (2Kor 11,28)!
Krisztus minden tanítványának szenvedélyesen kellene törődnie az Egyház egységével. „Sajnos a múlt szomorú örökségei elkísérnek minket az új évezred küszöbén túlra is, ... oly nagy út áll még előttünk „ (Novo millennio ineunte, 48), de nem kell elveszítenünk bátorságunkat; az Úr iránti szeretetünk sürget, hogy egyre inkább elköteleződjünk az egység mellett. Ahhoz, hogy ebben az irányban új lépéseket tudjunk tenni, fontos, hogy „újra Krisztusból induljunk ki” (Ua., 29. p.). „Jézus imádságára és nem a mi képességeinkre támaszkodik a bizalom, hogy a történelemben is elérhető az összes keresztények teljes és látható közössége... az emlék, hogy volt idő, amikor az Egyház „két tüdővel” lélegzett, késztesse arra Kelet és Nyugat keresztényeit, hogy együtt járják az utat a hit egységében és a törvényes különbözőség tiszteletben tartásával, elfogadván és elviselvén egymást mint Krisztus egyetlen testének tagjai” (Ua., 48. p.)!
Szűz Mária imádságával és anyai jelenlétével kísérte az apostolok körüli első keresztény közösség életét és küldetését (vö. ApCsel 1,14). Velük együtt kapta meg Pünkösd Szentlelkét! Kísérje virrasztó figyelmével utunkat, melyet most kell bejárnunk, hogy előbbre jussunk a keleti testvéreinkkel való teljes egységhez, és hogy készségesen és lelkesen teljesítsük egymás felé a küldetést, melyet Jézus Krisztus Egyházára bízott. Szűz Mária, akit országotokban annyira tiszteltek különösen a szigetek kegyhelyein, mint például az Annunciátát Tinosz szigetén, vagy a Kegyelmek Anyját Funeromeniben Szürosz szigetén , vezessen minket mindig Fiához, Jézushoz (vö. Jn 2,5)! Ő a Krisztus, Ő az Isten Fia „az igaz világosság, mely megvilágosít minden embert,” aki eljött a világba (Jn 1,9)!
A Krisztusból fakadó reményből megerősödve és mindazok testvéri imádságától támogatva, akik megelőztek minket a hitben, folytassuk földi zarándokutunkat mint a örömhír igaz hírnökei, a húsvéti dicsérettől boldogan, mely a szívünkben lakik és szeretnénk mindenkivel megosztani:
„Dicsérjétek az Urat, minden népek,
dicsőítsétek Őt, minden nemzetek;
mert erős az Ő irántunk való szeretete,
és az Úr hűsége megmarad mindörökké.” (Zsolt 117)
1. „Én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek” (ApCsel 17,23)
Az Apostolok Cselekedeteinek elbeszélése szerint Szent Pálnak az athéni Areopagoszon elhangzott e szavai a keresztény hit első hirdetései közé tartozik Európában. „Ha meggondoljuk, hogy milyen szerepet játszott Görögország az ókori műveltség kialakulásában, meg tudjuk érteni, hogy Pál e beszéde mennyire az evangélium és az emberi kultúra találkozása szimbólumának tekinthető.” (Levél az üdvtörténet helyein tett zarándoklatról, 9. p.) „Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek és mindazoknak, akik náluk vagy nálunk segítségül hívják Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét. Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól.” (1Kor 1,2-3) Az Apostolnak a korintusi közösséghez intézett szavaival szívből köszöntelek mindnyájatokat, Görögországban élő katolikus Püspököket, papokat és laikusokat. Köszönetet mondok mindenekelőtt Msgr. Foszkolosznak, az athéni katolikusok érsekének és Görögország Püspöki Konferenciája elnökének a fogadtatásért és szívélyes szavaiért. Ezen a reggelen a szentmisére összegyűlve kérjük Pál apostolt, hogy ajándékozzon meg minket azzal a buzgósággal, mellyel ő hitte és hirdette az evangéliumot minden nemzetnek, s ugyanígy az Egyház egységéért való aggódásával. Örülök annak, hogy e liturgián jelen vannak más keresztény felekezetek hívei is, akik így tanúságot tesznek a katolikus közösség élete és a Krisztusban való közös testvériség iránti figyelmességükről.
2. Pál világosan kifejezi, hogy Istent a magunk pusztán emberi látás- és cselekvésmódunkkal nem tudjuk magunkba zárni. Ahhoz, hogy az Urat befogadhassuk, meghívást kaptunk a megtérésre. Ezt az utat adták elénk, melyen követhetjük Krisztust, hogy, mint fiúk a Fiúban, hozzá hasonlóan éljünk. Személyes utunkat és az Egyház útját most úgy tekinthetjük át, mint húsvéti tapasztalatot; meg kell tisztulnunk ahhoz, hogy fenntartások nélkül ragaszkodhassunk az isteni akarathoz, elfogadva, hogy Isten átformálja a kegyelmével létünket és személyünket, miként Pállal történt, aki üldözőből misszionárius lett (vö. Gal 1,11-24). Így átmegyünk szenvedéseivel, a hit éjszakáival, a kölcsönös meg nem értésekkel a nagypéntek megpróbáltatásain. De a húsvét hajnalához hasonló világos pillanatokat is átélünk, melyekben a Föltámadott megosztja velünk örömét, és elvezet a teljes igazságra. Ha ebben a távlatban látjuk személyes történelmünket és az Egyház történelmét, ki tudunk tartani a reményben, mert biztosak lehetünk abban, hogy a történelem Mestere végigvezet minket azokon az utakon, melyeket csak Ő ismer. Kérjük a Szentlélektől, indítson minket arra, hogy szavainkkal és tetteinkkel az Örömhír és Isten szeretetének tanúi legyünk! Mert a Szentlélek kelti a missziós buzgóságot Egyházában, Ő az, aki hív és küld, s az igazi apostol elsősorban „halló” ember, Istennel készségesen együttműködő szolga.
3. Athénban emlékezni Pál életére és tevékenységére azt jelenti, hogy meghívottak vagyunk az evangélium hirdetésére a Föld szélső határáig, hirdetvén kortársainknak a Krisztus által hozott türelmet, s megmutatván nekik az életszentség és a helyes erkölcsi élet útjait, mert ezek jelentik a választ az Úr hívására. Az evangélium egyetemes örömhír, melyet minden nép képes meghallani.
Amikor Szent Pál az athéniekhez fordult, semmit nem akart elrejteni a hitből, amit kapott; neki, mint minden apostolnak, hűségesen kellett őriznie a letéteményt (vö. 2Tim 1,14). Amikor a hallgatói számára közismert dolgokból és az ő gondolkodásmódjukból indult ki, azért tette, hogy jobban megértesse velük az evangéliumot, melynek hirdetésére közéjük jött. Pál a hallgatóiban föltételezhető természetes istenismeretre és szellemi vágyakozásra alapoz, hogy előkészítse őket az egy és igaz Isten kinyilatkoztatásának elfogadására.
4. Az athéniek előtt azért tudott hivatkozni a klasszikus ókor szerzőire, mert bizonyos értelemben a maga személyes kultúráját a hellenizmus formálta. Fölhasználta tehát őket, hogy olyan szavakkal hirdesse az evangéliumot, melyeket a hallgatói föl tudtak fogni (vö. ApCsel 17,17). Micsoda lecke ez! Az Egyháznak, hogy hirdethesse korunk embereinek az örömhírt, tekintettel kell lennie kultúráik különféle szempontjaira és kommunikációs eszközeikre, anélkül, hogy emiatt megváltoztatná az üzenetet vagy csorbítaná annak tartalmát. „A harmadik évezred kereszténységének egyre jobban meg kell felelnie az információ követelményeinek” (Novo millennio ineunte, 40). Pál tanító beszéde fölszólítja Krisztus tanítványait, hogy vegyenek részt egy valóban missziós dialógusban a kortársaikkal, tiszteletben tartván őket, ugyanakkor világosan és határozottan hirdessék az evangéliumot, a személyes életre vonatkozó minden következményével együtt.
5. Fivéreim és nővéreim, a ti országotok a bölcsesség és az emberiesség hosszú hagyományától áldott. A kereszténység kezdete óta a filozófusok arra törekedtek, „hogy láthatóvá tegyék az ész és a vallás közötti kötelékeket. (...) Így olyan úton indultak el, amely a sajátos ősi hagyományokból indult ki és olyan fejlődés felé haladt, mely megfelelt az univerzális értelem követelményeinek.” (Fides et ratio, 36. p.) A filozófusok és az első keresztény apologéták e tevékenysége lehetővé tette, hogy Szent Pál és az ő athéni beszéde nyomán megkezdődjék egy termékeny dialógus a keresztény hit és a filozófia között.
Szent Pál és az első közösségek példája nyomán sürgősen ki kell fejleszteni kortársainkkal a dialógus alkalmait, főként azokon a helyeken, ahol az ember és az emberiség jövőjéről van szó, annak érdekében, hogy a döntéseket ne kizárólagosan a személyi méltóságot és a belőle fakadó követelményeket mellőző politikai és gazdasági érdekek vezéreljék, hanem éreztetni tudja hatását a lélek, mely emlékezik az ember kiváltságos helyére és méltóságára. Ma sok az Areopagosz, amely tanúságtételre serkenti a keresztényeket (vö. RMi 37); bátorítalak titeket, hogy legyetek jelen a világban; miként Izaiás próféta, a keresztények is olyanok, mint a várfalra állított őrszem (vö. Iz 21,11-12), akiknek föl kell ismerniük a jelen helyzetek emberi kihívásait, hogy észre tudják venni a társadalomban a remény csíráit, s föl tudják ragyogtatni a világnak a húsvét fényét, mely új fénnyel világosít meg minden embert.
Cirill és Metód, a két szaloniki testvér meghallotta a Föltámadott felszólítását: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). A szláv népekhez indulván, a saját nyelvükön tudták vinni az evangéliumot. „A két testvér küldetésének teljesítésekor nemcsak mély tiszteletben tartotta a szláv népek kultúráját, hanem a vallással együtt kimagaslóan és állandóan elősegítette és gyarapította is azt” (SA 26. p.). Példájuk és imádságuk segítsen minket, hogy egyre jobban megfeleljünk az inkulturáció követelményének, s örülni tudjunk Krisztus Egyháza sokféle arca szépségének!
6. Pál a maga személyes hitének és apostoli szolgálatának tapasztalatából megértette, hogy egyedül Krisztus az üdvösség útja, Ő, aki a kegyelemmel megbékélteti az embereket egymás között és Istennel. „Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt egy néppé tette, ledöntvén a közöttük lévő válaszfalat” (Ef 2,14).
Később az apostol a közösségeken belüli és a közösségek közötti egység védelmezője lett, mert ránehezedett „az összes egyház gondja” (2Kor 11,28)!
Krisztus minden tanítványának szenvedélyesen kellene törődnie az Egyház egységével. „Sajnos a múlt szomorú örökségei elkísérnek minket az új évezred küszöbén túlra is, ... oly nagy út áll még előttünk „ (Novo millennio ineunte, 48), de nem kell elveszítenünk bátorságunkat; az Úr iránti szeretetünk sürget, hogy egyre inkább elköteleződjünk az egység mellett. Ahhoz, hogy ebben az irányban új lépéseket tudjunk tenni, fontos, hogy „újra Krisztusból induljunk ki” (Ua., 29. p.). „Jézus imádságára és nem a mi képességeinkre támaszkodik a bizalom, hogy a történelemben is elérhető az összes keresztények teljes és látható közössége... az emlék, hogy volt idő, amikor az Egyház „két tüdővel” lélegzett, késztesse arra Kelet és Nyugat keresztényeit, hogy együtt járják az utat a hit egységében és a törvényes különbözőség tiszteletben tartásával, elfogadván és elviselvén egymást mint Krisztus egyetlen testének tagjai” (Ua., 48. p.)!
Szűz Mária imádságával és anyai jelenlétével kísérte az apostolok körüli első keresztény közösség életét és küldetését (vö. ApCsel 1,14). Velük együtt kapta meg Pünkösd Szentlelkét! Kísérje virrasztó figyelmével utunkat, melyet most kell bejárnunk, hogy előbbre jussunk a keleti testvéreinkkel való teljes egységhez, és hogy készségesen és lelkesen teljesítsük egymás felé a küldetést, melyet Jézus Krisztus Egyházára bízott. Szűz Mária, akit országotokban annyira tiszteltek különösen a szigetek kegyhelyein, mint például az Annunciátát Tinosz szigetén, vagy a Kegyelmek Anyját Funeromeniben Szürosz szigetén , vezessen minket mindig Fiához, Jézushoz (vö. Jn 2,5)! Ő a Krisztus, Ő az Isten Fia „az igaz világosság, mely megvilágosít minden embert,” aki eljött a világba (Jn 1,9)!
A Krisztusból fakadó reményből megerősödve és mindazok testvéri imádságától támogatva, akik megelőztek minket a hitben, folytassuk földi zarándokutunkat mint a örömhír igaz hírnökei, a húsvéti dicsérettől boldogan, mely a szívünkben lakik és szeretnénk mindenkivel megosztani:
„Dicsérjétek az Urat, minden népek,
dicsőítsétek Őt, minden nemzetek;
mert erős az Ő irántunk való szeretete,
és az Úr hűsége megmarad mindörökké.” (Zsolt 117)
II.
János
Pál pápa
