Őboldogsága!
A Szent Szinódus tisztelt Tagjai!
Görögország Ortodox Egyházának főtisztelendő Püspökei! Khrisztosz aneszti!
1. A húsvét örömében Szent Pál apostolnak a tesszaloniki egyházhoz intézett szavaival üdvözlöm Önöket: „A békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békét!” (2Tessz 3,16). Nagy örömömre szolgál, hogy Őboldogságával Görögország Ortodox Egyházának e prímási székházában találkozhatom. Őszinte szeretettel köszöntöm a Szent Szinódus Tagjait és az egész hierarchiát. Köszöntöm a klérust, a szerzetesi közösségeket és e nemes föld hívő népét. Békesség mindnyájatokkal!
2. Mindenekelőtt Róma Egyházának szeretetét és tiszteletét akarom kifejezni. Osztozunk a Jézus Krisztusban, Urunkban és Üdvözítőnkben való apostoli hitben. Közösen őrizzük az apostoli örökséget és a keresztség szentségi kötelékét, tehát valamennyien tagjai vagyunk Isten családjának, mely arra hivatott, hogy az egyetlen Úrnak szolgáljon és hirdesse az Evangéliumot a világnak. A II. Vatikáni Zsinat arra buzdította a katolikusokat, hogy a többi Egyházak tagjait úgy tekintsék, mint „fivéreket és nővéreket az Úrban” (UR 3.), és a testvériségnek e természetfölötti köteléke Róma Egyháza és Görögország Egyháza között erős és maradandó. Kétségtelen, a múlt és jelen vitái és a huzamos meg nem értés megterhel minket. Azonban a kölcsönös szeretet szellemében mindennek fölébe lehet kerekedni, mert az Úr ezt kéri tőlünk. Nyilvánvaló, hogy szükségünk van az emlékezet megszabadító tisztulására. Mindazokért a múltbeli és jelen alkalmakért, melyekben a katolikus Egyház fiai és leányai cselekedettel vagy mulasztással vétettek ortodox testvéreik ellen, kérjük az Urat, hogy bocsássa meg nekünk! Néhány emlék különösen fájdalmas, s néhány régmúlt esemény mély sebeket hagyott a ma élők szívében és lelkében is. Gondolok a birodalmi főváros, Konstantinápoly kifosztására, mely oly sokáig a kereszténység bástyája volt Keleten. Tragikus, hogy a fosztogatók azok voltak, akik azért indultak el, hogy biztosítsák a keresztények szabad útját a Szentföldre, és szembefordultak hittestvéreikkel. Latin keresztények voltak, s ez a katolikusokat mély sajnálkozással tölti el. Elkerülheti-e figyelmünket, hogy a gonoszság misztériuma van jelen az emberi cselekedetekben? Az ítélet azonban egyedül Istené, ezért a múlt súlyos terhét az ő végtelen irgalmasságára bízzuk, kérve, gyógyítsa azokat a sebeket, amelyek még fájdalmat okoznak a görög nép lelkében. E gyógyítással együtt kell működnünk, ha a most születő Európa hűséges akar maradni önmagához, mert identitása elválaszthatatlan Kelet és Nyugat közös keresztény humanizmusától.
3. E találkozás alkalmával biztosítani szeretném Őboldogságát, hogy Róma Egyháza őszinte csodálattal tekint Görögország Ortodox Egyházára azért, hogy megőrizte keresztény hitének és életének sajátos örökségét. Ahol csak hirdetik az Evangéliumot, visszhangzik Görögország neve. Városainak nevét a keresztények mindenütt ismerik az Apostolok Cselekedeteiből és Szent Pál leveleiből. Az apostolok idejétől napjainkig Görögország Ortodox Egyháza gazdag forrása mindannak, amit Nyugat Egyháza is birtokol a liturgiában, a lelkiségi és jogi hagyományban (vö. UR 14). Az egész Egyház öröksége az egyházatyák, az apostoli hagyomány kiváltságos értelmezői, és a zsinatok, melyeknek tanítása kötelező erővel bír az egész keresztény hitben. Az egyetemes Egyház soha nem feledkezhet meg arról, amit a görög kereszténységtől kapott, s mindig hálás a görög hagyomány maradandó hatásaiért. A II. Vatikáni Zsinat bemutatta a katolikusoknak az Ortodox Egyház liturgia iránti szeretetét, mely által a hívek „részesülvén az isteni természetben, közösségre lépnek a legszentebb Szentháromsággal” (UR 15). Évszázadok során a liturgikus istentiszteletben, az Evangélium hirdetésében sötét és nehéz korokban is, az Egyház hagyománya és Szentlélek által sugallt folyamatos tanításban Görögország Ortodox Egyháza a szentek sorát adta, akik Isten egész népéért közbenjárnak a kegyelem trónusánál. A szentekben észrevesszük az életszentség ökumenizmusát, mely Isten segítségével ösztökél bennünket a teljes közösségre, mely nem feloldódás, nem is egybeolvadás, hanem találkozás az igazságban és a szeretetben (vö Slavorum apostoli 27) .
4. Végezetül Őboldogságának szeretném kifejezni reményemet,. hogy együtt haladunk előre Isten Országa felé. 1965-ben Athenagorasz ökumenikus pátriárka és VI. Pál pápa közösen feloldották és kitörölték az Egyház emlékezetéből és életéből a Róma és Konstantinápoly közötti kiközösítéseket. Ez a történelmi tett arra késztet, hogy egyre buzgóbban fáradozzunk a Krisztus akarta egységért.
A keresztények közötti megoszlás bűn Isten előtt és botrány a világ szemében. Akadályozza az Evangélium hirdetését, mert csökkenti szavaink hitelét. A katolikus Egyház meggyőződése, hogy mindent meg kell tennie, amire csak képes, hogy előkészítse „az Úr útját” és egyengesse „az ő ösvényeit” (Mt 3,3), és érti, hogy ennek a többi keresztényekkel együtt kell történnie testvéri dialógusban, együttműködésben és imádságban. Ha az újraegyesülés egyes régi modelljei már nem felelnek meg az indításnak, mellyel a Szentlélek az újabb időkben mindenütt egységre serkenti a híveket, mindannyiunknak nyitottabbnak és figyelmesebbnek kell lennünk arra, amit a Lélek most mond az egyházaknak (vö. Jel 2,11).
E húsvéti időben az emmauszi úton történt találkozásra gondolok.
Anélkül, hogy tudták volna, a két tanítvány a feltámadott Úrral együtt ment az úton, s ő tanította őket, magyarázva a Szentírást, „Mózestől kezdve végig a prófétákat” (Lk 24,27). Ám eleinte nem értették a mondottakat. Csak amikor megnyílt a szemük és felismerték az Urat, akkor értették meg. Aztán már rádöbbentek szavainak erejére: „Nemde lángolt a szívünk, miközben magyarázta az Írásokat?” (Lk 24,32). A megbékélés és a teljes közösség keresése azt jelenti, hogy nekünk is keresnünk kell az Írásokat, hogy Istentől tanuljunk (vö. 1Tessz 4,9).
Őboldogsága! A Jézus Krisztusba „aki az elsőszülött a holtak közül” (Kol 1,18) vetett hittel, testvéri szeretetben és élő reményben szeretném biztosítani Önt, hogy a katolikus Egyház visszavonhatatlanul elkötelezte magát az összes Egyházakkal való egység útjára. Isten egyetlen népe csak így lesz képes fölragyogtatni a világban, hogy jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének (vö. LG 1).
A Szent Szinódus tisztelt Tagjai!
Görögország Ortodox Egyházának főtisztelendő Püspökei! Khrisztosz aneszti!
1. A húsvét örömében Szent Pál apostolnak a tesszaloniki egyházhoz intézett szavaival üdvözlöm Önöket: „A békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békét!” (2Tessz 3,16). Nagy örömömre szolgál, hogy Őboldogságával Görögország Ortodox Egyházának e prímási székházában találkozhatom. Őszinte szeretettel köszöntöm a Szent Szinódus Tagjait és az egész hierarchiát. Köszöntöm a klérust, a szerzetesi közösségeket és e nemes föld hívő népét. Békesség mindnyájatokkal!
2. Mindenekelőtt Róma Egyházának szeretetét és tiszteletét akarom kifejezni. Osztozunk a Jézus Krisztusban, Urunkban és Üdvözítőnkben való apostoli hitben. Közösen őrizzük az apostoli örökséget és a keresztség szentségi kötelékét, tehát valamennyien tagjai vagyunk Isten családjának, mely arra hivatott, hogy az egyetlen Úrnak szolgáljon és hirdesse az Evangéliumot a világnak. A II. Vatikáni Zsinat arra buzdította a katolikusokat, hogy a többi Egyházak tagjait úgy tekintsék, mint „fivéreket és nővéreket az Úrban” (UR 3.), és a testvériségnek e természetfölötti köteléke Róma Egyháza és Görögország Egyháza között erős és maradandó. Kétségtelen, a múlt és jelen vitái és a huzamos meg nem értés megterhel minket. Azonban a kölcsönös szeretet szellemében mindennek fölébe lehet kerekedni, mert az Úr ezt kéri tőlünk. Nyilvánvaló, hogy szükségünk van az emlékezet megszabadító tisztulására. Mindazokért a múltbeli és jelen alkalmakért, melyekben a katolikus Egyház fiai és leányai cselekedettel vagy mulasztással vétettek ortodox testvéreik ellen, kérjük az Urat, hogy bocsássa meg nekünk! Néhány emlék különösen fájdalmas, s néhány régmúlt esemény mély sebeket hagyott a ma élők szívében és lelkében is. Gondolok a birodalmi főváros, Konstantinápoly kifosztására, mely oly sokáig a kereszténység bástyája volt Keleten. Tragikus, hogy a fosztogatók azok voltak, akik azért indultak el, hogy biztosítsák a keresztények szabad útját a Szentföldre, és szembefordultak hittestvéreikkel. Latin keresztények voltak, s ez a katolikusokat mély sajnálkozással tölti el. Elkerülheti-e figyelmünket, hogy a gonoszság misztériuma van jelen az emberi cselekedetekben? Az ítélet azonban egyedül Istené, ezért a múlt súlyos terhét az ő végtelen irgalmasságára bízzuk, kérve, gyógyítsa azokat a sebeket, amelyek még fájdalmat okoznak a görög nép lelkében. E gyógyítással együtt kell működnünk, ha a most születő Európa hűséges akar maradni önmagához, mert identitása elválaszthatatlan Kelet és Nyugat közös keresztény humanizmusától.
3. E találkozás alkalmával biztosítani szeretném Őboldogságát, hogy Róma Egyháza őszinte csodálattal tekint Görögország Ortodox Egyházára azért, hogy megőrizte keresztény hitének és életének sajátos örökségét. Ahol csak hirdetik az Evangéliumot, visszhangzik Görögország neve. Városainak nevét a keresztények mindenütt ismerik az Apostolok Cselekedeteiből és Szent Pál leveleiből. Az apostolok idejétől napjainkig Görögország Ortodox Egyháza gazdag forrása mindannak, amit Nyugat Egyháza is birtokol a liturgiában, a lelkiségi és jogi hagyományban (vö. UR 14). Az egész Egyház öröksége az egyházatyák, az apostoli hagyomány kiváltságos értelmezői, és a zsinatok, melyeknek tanítása kötelező erővel bír az egész keresztény hitben. Az egyetemes Egyház soha nem feledkezhet meg arról, amit a görög kereszténységtől kapott, s mindig hálás a görög hagyomány maradandó hatásaiért. A II. Vatikáni Zsinat bemutatta a katolikusoknak az Ortodox Egyház liturgia iránti szeretetét, mely által a hívek „részesülvén az isteni természetben, közösségre lépnek a legszentebb Szentháromsággal” (UR 15). Évszázadok során a liturgikus istentiszteletben, az Evangélium hirdetésében sötét és nehéz korokban is, az Egyház hagyománya és Szentlélek által sugallt folyamatos tanításban Görögország Ortodox Egyháza a szentek sorát adta, akik Isten egész népéért közbenjárnak a kegyelem trónusánál. A szentekben észrevesszük az életszentség ökumenizmusát, mely Isten segítségével ösztökél bennünket a teljes közösségre, mely nem feloldódás, nem is egybeolvadás, hanem találkozás az igazságban és a szeretetben (vö Slavorum apostoli 27) .
4. Végezetül Őboldogságának szeretném kifejezni reményemet,. hogy együtt haladunk előre Isten Országa felé. 1965-ben Athenagorasz ökumenikus pátriárka és VI. Pál pápa közösen feloldották és kitörölték az Egyház emlékezetéből és életéből a Róma és Konstantinápoly közötti kiközösítéseket. Ez a történelmi tett arra késztet, hogy egyre buzgóbban fáradozzunk a Krisztus akarta egységért.
A keresztények közötti megoszlás bűn Isten előtt és botrány a világ szemében. Akadályozza az Evangélium hirdetését, mert csökkenti szavaink hitelét. A katolikus Egyház meggyőződése, hogy mindent meg kell tennie, amire csak képes, hogy előkészítse „az Úr útját” és egyengesse „az ő ösvényeit” (Mt 3,3), és érti, hogy ennek a többi keresztényekkel együtt kell történnie testvéri dialógusban, együttműködésben és imádságban. Ha az újraegyesülés egyes régi modelljei már nem felelnek meg az indításnak, mellyel a Szentlélek az újabb időkben mindenütt egységre serkenti a híveket, mindannyiunknak nyitottabbnak és figyelmesebbnek kell lennünk arra, amit a Lélek most mond az egyházaknak (vö. Jel 2,11).
E húsvéti időben az emmauszi úton történt találkozásra gondolok.
Anélkül, hogy tudták volna, a két tanítvány a feltámadott Úrral együtt ment az úton, s ő tanította őket, magyarázva a Szentírást, „Mózestől kezdve végig a prófétákat” (Lk 24,27). Ám eleinte nem értették a mondottakat. Csak amikor megnyílt a szemük és felismerték az Urat, akkor értették meg. Aztán már rádöbbentek szavainak erejére: „Nemde lángolt a szívünk, miközben magyarázta az Írásokat?” (Lk 24,32). A megbékélés és a teljes közösség keresése azt jelenti, hogy nekünk is keresnünk kell az Írásokat, hogy Istentől tanuljunk (vö. 1Tessz 4,9).
Őboldogsága! A Jézus Krisztusba „aki az elsőszülött a holtak közül” (Kol 1,18) vetett hittel, testvéri szeretetben és élő reményben szeretném biztosítani Önt, hogy a katolikus Egyház visszavonhatatlanul elkötelezte magát az összes Egyházakkal való egység útjára. Isten egyetlen népe csak így lesz képes fölragyogtatni a világban, hogy jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének (vö. LG 1).
II.
János
Pál
pápa
