Ferences Rendtartomány , Ordo Fratrum Minorum, pápai jogú Férfi Szerzetesrend

A közösség hitvallása

A közösség hivatása: evangéliumi élet. Életünkben különleges helyet kap az „imádság és áhítat”, a testvéri élet, a minoritás (a szegénység, a „kicsinység” és a kitaszítottakkal való szolidaritás), valamint az evangelizáció.

Bemutatkozás

A rend hivatalos neve: Ordo Fratrum Minorum (OFM) – Kisebb Testvérek Rendje (ferencesek)

A rend magyarországi egységének hivatalos neve: Provincia Hungariae a Magna Domina Hungarorum – Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány

Közösségünk egyházjogi státusza: pápai jogú férfi szerzetes intézmény (papi).
A közösség polgárjogi státusza: a közösség jogi személy.

A közösség feladatai: A szerzetesek életében elsősorban nem az a fontos, hogy milyen feladatot végeznek, hanem a létezésük, hogy az Úr meghívta őket a szerzetesi életre. Közösségünkben ezért a testvérek elsődleges feladata az, hogy minél teljesebben megéljék ferences szerzetesi hivatásukat.

A közösség aktivitása: oktatás-nevelés (iskolák, kollégiumok, felsőoktatás); plébániai lelkipásztorkodás, kárpátaljai misszió, egyéb lelkipásztorkodás (gyóntatás, lelkigyakorlat vezetés); szociális tevékenységek (autisták gondozása, hajléktalangondozás, idősek gondozása); kulturális feladatok ellátása.

A közösség alapítása
A Kisebb Testvérek Rendjét Assisi Szent Ferenc alapította. A Rend 1209-ben szóban, majd 1223-ben írásban nyert pápai megerősítést. Szent Ferenc ún. első rendjének ezt az ágát nevezik olykor obszerváns ferences rendnek is. Ma a minoritákkal és a kapucinusokkal együtt alkotja Szent Ferenc első rendjét. A rend tagjai elé a Konstitúció azt a célt tűzi, hogy Szent Ferenc nyomán „teljesen az Evangélium szerint éljenek, mégpedig testvéri közösségben; tegyenek tanúságot a bűnbánatról, a kicsinységről; és a minden ember iránti szeretetben az egész világon az Evangélium hírnökei legyenek, a kiengesztelődést, a békét és az igazságosságot hirdessék cselekedeteikkel.”

A rend magyarországi története
A még Szent Ferenc életében, 1225-26 körül a Német Birodalom tájairól Magyarországra érkező kisebb testvérek első provinciáját, miután 1232-ben vagy 1233-ban önállóvá vált, Esztergomi Provinciának, vagy Magyarországi Provinciának nevezték, melynek első miniszterévé Boldog Pisai Albertet tették meg.
A Magyarországi Provincia a tatárjárás után egyre inkább kiterjeszkedve, a 14. század kezdetén 8 kusztódiát és 45 rendházat számlált, melyek nagyobb része a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére volt szentelve. A testvérek kivették részüket a lelkek gondozásából, prédikálva nem csak a hívőknek, de a hitetleneknek is, főleg a kunoknak és a tatároknak, akik között sok testvér nyerte el a vértanúság koronáját. Studium Generáléjuk Esztergomban és Nagyváradon volt, remete életet pedig két helyen éltek.
Ezt a konstanci zsinat idején a Konventuálisok Magyarországi Provinciájának nevezett provinciát 1454-ben Fr. Igali Fábián megreformálta, és ekkortól a Konventuálisok Magyarországi Megreformált Provinciájának kezdték hívni. 1517-ben pedig a konventuális nevet letéve, az obszerváns (azaz szigorúbb) famíliához csatlakozott.
Az obszerváns testvérek más úton, ti. Bosznián keresztül jöttek Magyarországra, és csodálatos gyorsasággal terjedtek el a királyság minden részében. A Bosnyák vikáriát 1447-ben osztották külön Bosnyák- és Magyar Vikáriára.
A történelem tanúsága szerint az obszerváns testvérek a szerzetesházakban igen szegények és imádságosak, az egyházban az evangéliumi igazság tüzes lelkű hírnökei, valamint a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának védelmezői, a katonai táborokban a keresztény hit megvédésének serény buzdítói, és az emberek vigasztalói voltak. (Kiemelkedik közülük szentségével és tudásával Kapisztrán Szent János, Boldog Temesvári Pelbárt, Laskai Osvát stb.)
Végül a burgosi nagy káptalanon 1523-ban e két szerzetes család új nevet kapott: A Magyarországi Reformált Provinciát ettől kezdve Szűz Máriáról nevezet Provinciának, a Magyar Vikáriát pedig a Legszentebb Üdvözítőről nevezett Provinciának hívták.
Mindkét rendtartomány hatalmas virágkort ért volna el, de a szinte egész Magyarországot megszálló törökök, és a reformáció viharai a kolostorok nagyobb részét lerombolták, sőt igen sok szerzetest vértanúságra kényszerítettek. Az országnak a török által megszállt részein azonban mégis szinte a kisebb testvérek voltak az egyedüliek, akik a halálveszélyt megvetve a híveknek gondját viselték. Azt mondják, ezért nem testvéreknek, hanem barátoknak nevezte a nép a kisebb testvéreket.
A háborús századok elmúltával (ti. a 16-17. sz.) nem csak a testvérek, hanem a házak, sőt a provinciák száma is gyarapodott. A mariánus rendtartományból a Szent László Királyról nevezett Provinciát, a salvatoriánus tartomány házaiból az erdélyi Szent István Király Provinciát, a 16. század második felében ismét Szlavóniába, sőt Magyarországra jövő Bosnyák-Bányavidéki Provincia testvéreinek magyarországi házaiból pedig végül 1757-ben új provinciát, a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Provinciát állították fel.
A minden provinciában igen jámbor szerzetesi életet élő testvérek sokféle tevékenységet végeztek az Úr szőlőjében. Voltak, akik a lelkipásztori munkának, főként a prédikációnak adták át magukat, leginkább plébániákat vezetve, de elég sok Mária kegyhelyet is ellátva, egyesek a gimnáziumi tanításban fáradoztak, mások magasabb fokú tudományokra oktatták az ifjúságot.
II. József fejedelem rendeletei, majd az úgynevezett „jozefinizmus” befolyása révén azonban a szerzetesi élet a provinciákban siralmas állapotra szállt le, mégis mindig akadtak olyanok, akik azon fáradoztak, hogy provinciájuknak visszaadják korábbi ragyogását. A (XIII.) Leó pápa féle unió idején is voltak testvérek (P. Ozoray Izidor, Tamás Alajos, Lutz Márton stb.), akik az új konstitúciókat készséges lélekkel elfogadva rendelkeztek olyan kvalitásokkal, hogy a rendet képesek legyenek egy új virágkorba elvezetni.
Közben 1900-ban a Magyarország határain belül létező öt provinciából hármat alakítottak ki: ti. a mariánust, az újraalapított kapisztránust és Erdélyben a stefanitát. Az első világháború befejeztével pedig csupán kettő, a mariánus és a kapisztránus maradt meg Magyarországon. A két világháború között a provinciák történetét új alapítások, egyre növekvő lelkipásztori tevékenység, más korszerű kezdeményezések, valamint a hivatások örvendetesen nagy száma jellemezte.
Miután a második világháború véget ért, a kommunista állam először szóval, majd ténylegesen is zaklatni, sőt üldözni kezdte a szerzeteseket és szerzetesnőket, végül 1950-ben betiltotta a szerzetesi életet. Tizennyolc házuk bezárása után 1950 és 1989 között a mariánus testvérek, – akik közül 15-en szenvedtek börtönbüntetést és egy testvér halt vértanúhalált –, szétszóratásban, közös élet nélkül, mint világi papok, vagy gyári munkások stb. éltek. A kapisztránusok, akik közül nem mindenki kényszerült arra, hogy mint a mariánusok, szétszóratásban éljen – jól lehet létszámkorlátozással, 32 testvér bebörtönzése és 8 megölése mellett –, (26-ból) három közösségben, két gimnáziumot fenntartva és vezetve legálisan élhettek.
A változás évének, 1989-nek eljöttével, így lehetett folytatni a szerzetesi életet, az új kezdet minden nehézségével és lehetőségével.
Rendünk legfőbb vezetése e két provinciából 2006. június 24-én létrehozta a Magyarok Nagyasszonyáról Nevezett Ferences Rendtartományt, mint a Kisebb Testvérek Rendjének egyetlen jogi egységét hazánkban.

További részletek és kapcsolat a rend honlapján.

A közösség saját honlapja:
Nemzetközi::
www.ofm.org
Magyar: www.ofm.hu