¹Artaxerxész király huszadik évének Niszán hónapjában egyszer éppen borról kellett gondoskodnom. Fogtam a bort és odanyújtottam a királynak. Azelőtt sohasem voltam szomorú.

²De a király akkor megkérdezte: „Miért szomorú a tekinteted? Beteg vagy talán? Nem, biztosan csak a szíved fáj.” Nagyon megijedtem,

³és így szóltam a királyhoz: „Örökké éljen a király! De miért is ne volna szomorú az arcom, amikor az a város, ahol atyáim sírjai vannak, romokban hever, és kapuit tűz emésztette meg.”

⁴A király erre így szólt hozzám: „Mi a kívánságod?” Segítségül hívtam az ég Istenét,

⁵és így válaszoltam a királynak: „Ha jónak látja a király, és szolgája kedves előtte, akkor küldj el Júdeába, abba a városba, ahol atyáim sírjai vannak, hogy fölépíthessem.”

⁶A király, aki mellett ott ült a királyné, megkérdezte tőlem: „Mennyi időre tervezed utadat, és mikor térnél vissza?” Meghatároztam egy időpontot. Ez megfelelt a királynak, s megengedte, hogy elmenjek.

⁷Akkor így szóltam a királyhoz: „Ha úgy tetszik a királynak, adjon nekem leveleket a folyamon túli kormányzók számára, hogy engedjék meg nekem az átvonulást, amíg el nem jutok Júdeáig,

⁸továbbá levelet Aszafhoz, a királyi erdők felügyelőjéhez, hogy adjon nekem épületfát a templomhoz tartozó erőd kapuihoz, valamint a város falához, s ahhoz a házhoz, ahol majd lakni fogok.” A király mindent megadott, mert fölöttem volt Istenem jóságos keze.

⁹Megérkeztem a folyamon túli helytartókhoz, és átadtam nekik a király írását. A király fegyveres és lovas tiszteket rendelt mellém kíséretül.

¹⁰Amikor a horonita Szanballat és az ammonita szolga, Tóbiás erről értesült, nem tetszett nekik, hogy olyan ember érkezett, aki Izrael fiainak javán akar fáradozni.

¹¹Megérkeztem Jeruzsálembe, és három napig ott maradtam.

¹²Akkor éjnek idején fölkeltem. Néhány ember elkísért, de nem mondtam meg senkinek, hogy Isten Jeruzsálem ügyében tettekre indított. Más állat nem volt velem, csak amelyen ültem.

¹³Éjnek idején kimentem a Sárkány-forrással szemben a Völgy-kapun a Szemét-kapuig és szemügyre vettem Jeruzsálem lerombolt falát és kapuit, amelyeket tűz emésztett meg.

¹⁴Aztán továbbmentem a Forrás-kapu és a királyi vízvezeték felé. Innen az állat már nem tudott továbbmenni.

¹⁵Így éjnek idején fölmentem végig a Völgyön, és megvizsgáltam a falat, aztán visszatértem a Völgy-kapuhoz, s hazatértem.

¹⁶A vezetők nem tudtak róla, hova mentem, sem arról, hogy mit akarok tenni. Egészen addig senkivel nem közöltem a zsidók közül: sem a papokkal, sem az előkelőkkel, sem az elöljárókkal, sem pedig a többiekkel.

¹⁷De akkor így szóltam hozzájuk: „Látjátok, milyen nyomorúságban vagyunk. Jeruzsálem romokban hever, kapuit tűz emésztette meg. Gyertek, építsük fel Jeruzsálem falát, és többé nem gúnyolnak bennünket miatta!”

¹⁸Elbeszéltem nekik, hogy fölöttem volt Istenem jóságos keze, s a király hozzám intézett szavait is. Így válaszoltak: „Menjünk és fogjunk hozzá az építkezéshez!” S nekiláttak ennek a derék munkának.

¹⁹Amikor a horonita Szanballat és az ammonita szolga, Tóbiás, meg az arab Gesem megtudta, gúnyolódott rajtunk és megvetett minket. „Mit műveltek ott?” – kérdezték. „Tán föl akartok lázadni a király ellen?”

²⁰De így válaszoltam nekik: „Az ég Istene sikerre viszi ügyünket. S mi az ő szolgái nekilátunk és építünk. Nektek meg nincs Jeruzsálemben sem részetek, sem jogotok, sem emléketek.”