1Artaxerxész király huszadik évének Niszán hónapjában egyszer éppen borról kellett gondoskodnom. Fogtam a bort és odanyújtottam a királynak. Azelőtt sohasem voltam szomorú.
2De a király akkor megkérdezte: „Miért szomorú a tekinteted? Beteg vagy talán? Nem, biztosan csak a szíved fáj.” Nagyon megijedtem,
3és így szóltam a királyhoz: „Örökké éljen a király! De miért is ne volna szomorú az arcom, amikor az a város, ahol atyáim sírjai vannak, romokban hever, és kapuit tűz emésztette meg.”
4A király erre így szólt hozzám: „Mi a kívánságod?” Segítségül hívtam az ég Istenét,
5és így válaszoltam a királynak: „Ha jónak látja a király, és szolgája kedves előtte, akkor küldj el Júdeába, abba a városba, ahol atyáim sírjai vannak, hogy fölépíthessem.”
6A király, aki mellett ott ült a királyné, megkérdezte tőlem: „Mennyi időre tervezed utadat, és mikor térnél vissza?” Meghatároztam egy időpontot. Ez megfelelt a királynak, s megengedte, hogy elmenjek.
7Akkor így szóltam a királyhoz: „Ha úgy tetszik a királynak, adjon nekem leveleket a folyamon túli kormányzók számára, hogy engedjék meg nekem az átvonulást, amíg el nem jutok Júdeáig,
8továbbá levelet Aszafhoz, a királyi erdők felügyelőjéhez, hogy adjon nekem épületfát a templomhoz tartozó erőd kapuihoz, valamint a város falához, s ahhoz a házhoz, ahol majd lakni fogok.” A király mindent megadott, mert fölöttem volt Istenem jóságos keze.
9Megérkeztem a folyamon túli helytartókhoz, és átadtam nekik a király írását. A király fegyveres és lovas tiszteket rendelt mellém kíséretül.
10Amikor a horonita Szanballat és az ammonita szolga, Tóbiás erről értesült, nem tetszett nekik, hogy olyan ember érkezett, aki Izrael fiainak javán akar fáradozni.
11Megérkeztem Jeruzsálembe, és három napig ott maradtam.
12Akkor éjnek idején fölkeltem. Néhány ember elkísért, de nem mondtam meg senkinek, hogy Isten Jeruzsálem ügyében tettekre indított. Más állat nem volt velem, csak amelyen ültem.
13Éjnek idején kimentem a Sárkány-forrással szemben a Völgy-kapun a Szemét-kapuig és szemügyre vettem Jeruzsálem lerombolt falát és kapuit, amelyeket tűz emésztett meg.
14Aztán továbbmentem a Forrás-kapu és a királyi vízvezeték felé. Innen az állat már nem tudott továbbmenni.
15Így éjnek idején fölmentem végig a Völgyön, és megvizsgáltam a falat, aztán visszatértem a Völgy-kapuhoz, s hazatértem.
16A vezetők nem tudtak róla, hova mentem, sem arról, hogy mit akarok tenni. Egészen addig senkivel nem közöltem a zsidók közül: sem a papokkal, sem az előkelőkkel, sem az elöljárókkal, sem pedig a többiekkel.
17De akkor így szóltam hozzájuk: „Látjátok, milyen nyomorúságban vagyunk. Jeruzsálem romokban hever, kapuit tűz emésztette meg. Gyertek, építsük fel Jeruzsálem falát, és többé nem gúnyolnak bennünket miatta!”
18Elbeszéltem nekik, hogy fölöttem volt Istenem jóságos keze, s a király hozzám intézett szavait is. Így válaszoltak: „Menjünk és fogjunk hozzá az építkezéshez!” S nekiláttak ennek a derék munkának.
19Amikor a horonita Szanballat és az ammonita szolga, Tóbiás, meg az arab Gesem megtudta, gúnyolódott rajtunk és megvetett minket. „Mit műveltek ott?” – kérdezték. „Tán föl akartok lázadni a király ellen?”
20De így válaszoltam nekik: „Az ég Istene sikerre viszi ügyünket. S mi az ő szolgái nekilátunk és építünk. Nektek meg nincs Jeruzsálemben sem részetek, sem jogotok, sem emléketek.”