Erkölcstani összefoglalás
A következő pontok a katolikus erkölcstan alapelveinek rövid összefoglalását adják. Elmélyítéséhez a könyv imádságos részeinél, a szentségekről szóló fejezetben (lelkitükör: 944. oldal), továbbá a klasszikus erkölcstani és elmélkedési könyvekben talál anyagot az olvasó és imádkozó hivő.
A hitről és a cselekedetekről. Krisztus életével és tanításával tudtunkra adta mindazt, ami az üdvösség elnyeréséhez szükséges. A hitnek a cselekedetekben kell megmutatkoznia, különben a hit halott (Jak 1,19-27). Ahogy a keresztény ember bölcsessége: Krisztus igazsága, úgy a keresztény erkölcs mértéke: Krisztus szentsége.
A megtérésről. Jézus tanítása kezdetén bűnbánatot hirdetett és megtérést követelt. Isten fönségének, szentségének, irántunk tanúsított szeretetének meglátása az emberben üdvös istenfélelmet, bűnei fölött érzett fájdalmat és a megtérésre való készséget kelt. "A bölcsesség kezdete az Úr félelme." (110. zsoltár)
Az eredeti bűnről és a személyes bűnökről. Az emberiség történelmének első pillanatától kezdve szabadon akarhatta a jót vagy a rosszat. Őseink az első döntés alkalmával szembeszegültek Istennel, a rossz mellett döntöttek. Ez az eredeti bűn, melyért az egész emberiség, mint egy hatalmas közösség felelős. Hatását minden ember személy szerint is érzi. - Bár a keresztség megszabadít az áteredő bűntől, megmarad bennünk a bűnre való hajlam. Kívülről a Sátán csábításai, belülről pedig a testi vágy, a szemek kívánsága (kapzsiság) és az élet kevélysége kísértenek minket Isten parancsainak megszegésére (Vö. Ef 6, 12 és lJn 2, 16). A kísértés nem bűn. A döntés és cselekvés akkor válik bűnné, ha az ember Isten akaratának TUDVA ÉS AKARVA elleneszegül, tehát a legfőbb Jóval szemben a látszólagos jót választja.
A halálos és bocsánatos bűnről. "Van bűn, mely a halálra vezet" (lJán 5,16). Halálos bűn, ha az ember teljes tudatossággal és akarattal jelentős dologban Isten parancsa ellen dönt és cselekszik, megtagadva ezzel teremtő Istenének az engedelmességet, szembefordulva Szerető Atyjával. Az ernberi gyengeség még a megváltottakat is gyakran hibákba, kisebb bűnökbe viszi. A megszegett parancs jelentőségének és cselekedetünk szándékosságának arányában ezek kisebb, "bocsánatos bűnök". Ezekről mondja János apostol: "aki azt mondja magáról, hogy bűntelen, az önmagát vezeti félre".
A bocsánatos bűnök is Isten szeretete ellen vannak, ezért küzdenünk kell ellenük, vezekelnünk kell miattuk, s mennyei közbenjárónknak, Jézus Krisztus irgalmához kell folyamodnunk.
A természeti törvényről. Az emberiség történelmének egyetlen pillanatában sem volt magára hagyatott. Isten akaratát különböző módon és mértékben, de mindig, mindenki megismerheti. A természeti törvények - bár megfogalmazatlanul - ott élnek minden társadalom gondolkodásában. Nélkülük sem emberi, sem társas élet nem volna lehetséges. Ezek legfőbb alapelve: tedd a jót, kerüld a rosszat. A nagy kérdésekben (mint például az élet tisztelete, az adott szóhoz való hűség, a gyermekek és szülők kapcsolata stb.) ezek már kielégítő módon választ adnak.
A Tizparancsolatról. Isten a kinyilatkoztatás folyamán akaratát pontosan megfogalmazva adta tudtul a választott népnek a Tízparancsolatban. Ez az embernek Isten és embertársai iránti alapvető kötelezettségeit összegzi. Isten iránti hódolat, az ő szentségének alázatos megvallása, az imádás, a szülők, az élet, az életadás. a jogos tulajdon, a másnak javát vagy kárát munkáló emberi szó, továbbá a felebarát családjának és javainak tiszteletbentartása minden vallási és erkölcsi magatartás örökérvényű alapja, mely nem változik meg az Újszövetségben sem, hiszen Jézus mondja: "Nem megszüntetni jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17). A Tízparancsolat magyarázatát lásd a 28-29. oldalon.
A főparancsról. Jézus Krisztus mindezt a törvényt a szeretet főparancsában foglalta össze: "Szeresd Uradat, Istenedet - Szeresd felebarátodat" (Mt 22,35-40).
Krisztus követéséről. A keresztény élet példája és mértéke, vagyis igazi Törvénye: maga Krisztus. Ő megmutatta szeretetét az Atya iránti ENGEDELMESSÉGBEN. Az Atyával való személyes kapcsolatát az állandó IMÁDSÁGBAN gyakorolta. Megdicsőítette az Atyát SZENVEDÉSÉBEN és halálában, az Atya pedig a teljes önátadásra a Fiú megdicsőítésével válaszolt. Krisztus egész küldetése kinyilvánította Istennek az emberek iránti SZERETETÉT. Ahol járt, jót tett: gyógyított, ételt adott, tanított. Figyelmeztetett az IRGALMASSÁG testi és lelki cselekedeteire, s tudtul adta, miben áll boldogságunk. Végül életét adta áldozatul az emberekért, hogy megmutassa, mennyire szereti Isten a világot. Krisztus tanítása hiteles, ő maga az egyetlen igazi Út, amelyen szeplőtlenül járhatunk.
Az Istenre hagyatkozásról. A keresztény erkölcs és az erények alapja: az ember Istennek való önátadása ("devotio"). Nem más ez, mint annak átélése és állandó tudata, hogy a keresztségben meghaltunk a bűnnek és életünk Istenben van elrejtve. Önmagunkat, sorsunkat. szabadságunkat Isten kezébe helyezzük, teljes bizalommal reá hagyatkozunk, fenntartás nélkül átadjuk neki magunkat. Lemondunk saját elképzeléseinkről, önakaratunkról, elismerjük őt Uruuknak és Atyánknak, s engedjük, hogy ő vezesse életünket isteni tetszése szerint. E magatartás jeles példája Ábrahám, aki az Úr szavára hagyatkozva otthagyta biztonságos életét, s azután fiát is kész volt feláldozni. Azután példája Mária, aki minden emberi számítás ellenére vállalta Isten akaratát. S legfőbb példája Krisztus, aki azt mondta: "az én eledelem az, hogy Atyám akaratát cselekedjem" (vö. Jn 4,34). Ennek az alapérzületnek megnyilvánulása a keresztény ALÁZATOSSÁG, s ebből a termőtalajból nőnek ki - Isten ajándékaképpen - az őneki tetsző ERÉNYEK. Alázatos önátadásunkat minden szentmisében Krisztus áldozatával egyesítjük, s így lesz az kedvessé az Atya szemében.
Az erényekről. Az erény: állandó készség a jó akarására és megtételére. Krisztus ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy a benne hivők nem követnek el bűnt, hanem azt akarja, hogy minél több gyümölcsöt teremjenek. A bűnökkel szemben megmutatta az erényeket, tanácsokat adott, s kegyelmével, Isten ingyenes ajándékával együttműködve az ember magáévá is teheti ezeket az erényeket.
A sarkalatos (kardinális) erényekről. Az emberi élet alapvető erkölcsi tényezőit, természetes erényeit a kinyilatkoztatáson kívül is felismerte az emberiség. Az emberi természettel járó - tehát szintén Istentől kapott - helyes elveket nem teszi fölöslegessé a természetfölötti, kegyelmi élet. A természetes erényekre. mint sarokpillérekre épül a természetfölötti erények kupolája. E négy erény:
1. AZ OKOSSÁG:az a begyakorolt körültekintés, józan ítélőképesség, mely által az általános erkölcsi irányelveket mindennapi tetteinkben a körülmények mérlegelésével alkalmazzuk.
2. AZ IGAZSÁGOSSÁG: megadni mindenkinek, ami neki jár - Istennek a teremtményi hódolatot - a közösségnek, hazának, társadalomnak kötelességeink teljesítését, embertársainknak a velük való kapcsolatoknak vagy megállapodásoknak megfelelő javakat, szolgáltatásokat, tartozásokat.
3. AZ ERŐSSÉG: a lélek ereje, állóképessége a jó ügyekben, a szorongatások, szenvedések, küzdelmek között.
4. A MÉRTÉKLETESSÉG: begyakorolt uralom az emberi szenvedélyek fölött mind testi természetű dolgokban (falánkság, élvezetek, nemi vágy, mozgás stb.), mind a szellemiekben (harag, kíváncsiság, rendetlen kívánság, túlzásokra való hajlam). A többi természetes erény e négyre visszavezethető.
Az isteni erényekről.Az isteni erények célja is, forrása is közvetlenül az Istennel való kapcsolat. (Természetfeletti erényeknek is hívjuk őket.) Isten adományai, melyek a mi együttműködésünkkel bontakoznak ki.
1. A HIT: a legfőbb Igazság szavának, igéjének feltétlen elfogadása annak alapján, hogy Isten nem téved és nem téveszt meg.
2. A REMÉNY: bizalomteljes ráhagyatkozás a legfőbb Jóra, aki minket üdvözíteni tud és akar; vakmerőség nélkül, de Isten irgalmában bízva életünknek az öröklét felé irányítottsága.
3. A SZERETET: akaratunk minél teljesebb egyesülése Istennel, aki maga a Szeretet; felebarátaink szeretete Istenre való tekintettel és Isten példája szerint. A szeretet gyümölcsei: a béke, öröm, megbocsátó és adakozó jóindulat.
A hit majd életünk végén elmúlik, mert helyet ad a látásnak. A remény is elmúlik, mert a beteljesedés fölöslegessé teszi. De a Szeretet mindörökre megmarad, mert Isten színelátásában jut el a boldog tökéletességre.
Az evangéliumi parancsokról és tanácsokról. Krisztus parancsai irányítanak bennünket, hogy a bűnt elkerüljük és a jót tegyük. Ő azt akarja, hogy keressük Isten országát és az ő igazságát, hogy kövessük őt a kereszthordozásban, hogy szelídek és alázatosak legyünk, ellenségeinket szeressük. Tanácsait pedig mindenki hivatása és életállapota szerint tartja meg. Az evangéliumi tanácsok: önkéntes szegénység, örökös tisztaság és tökéletes engedelmesség. Az életállapotokról és hivatásokról. Isten a mindenkire vonatkozó parancsokon és tanácsokon kívül külön-külön is kinyilvánítja mindenkinek az ő akaratát az egyéni életkörülményekben, tehetségekben, adottságokban és feladatokban. Az emberek többségének a világi élet keretei közt jelöli ki a helyet, s azt kívánja, hogy foglalkozásának, képességeinek megfelelően a cselekvő életmód gyümölcseit teremje igazságban és szeretetben - családja, munkahelye, embertársai körében. Eközben "tisztán őrizze meg magát e világtól" (Jak 1,27), s a tevékeny életmód közben ne feledkezzen meg arról, hogy "mindenekelőtt Isten Országát keresse", mert "mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja" (Mt 16,26).
Másokat a papi hivatás kegyelmével tüntet ki, s azt kívánja, hogy e hivatást felismerjék, ápolják, életük végéig hűségesen megőrizzék. Ismét másoknak az evangéliumi tanácsok teljes megtartására ad szerzetesi hivatást. Midőn ezek egész életüket e tanácsok megtartására kötelezik el fogadalommal, erőt és példát adnak keresztény testvéreiknek, hogy a maguk körülményeihez mérten e tanácsok szellemében éljenek.
Egyeseknek megadja a szemlélődő életmód hivatását, hogy az isteni igazságokban elmélyedve és egész életüket irnádságra áldozva az Egyház titkos lelki erőforrása legyenek. Bár ők is "cserépedényben" hordozzák e tökéletesebb ajándékokat, de így is hívó jelet adnak a világban élő testvéreiknek az imádságra, az isteni dolgok szemléletére, mely majd a mennyben mindannyiunknak közös része lesz.
E sokféle életúton mindenkinek meg kell látni és teljesíteni kell "állapotbeli kötelességeit", melyekhez más és más módon mindenki megkapja Istentől az "állapotbeli kegyelmeket" is.
A bűnbánatról. Krisztus ismerte az embert, s tudta, mi lakik benne. Ezért tanítását a bűnbánat meghirdetésével kezdte. A krisztusi tökéletességre törekvő embernek is tapasztalnia kell önmaga gyarlóságait. Isten irgalmában való vakmerő bizakodás nélkül rá kell bízni magát erre a megbocsátó irgalomra. A bűnöknek önmagunk és Isten előtt való feltárása, azok elkövetésének őszinte sajnálata olyan megtérést eredményez, mely együtt jár a bűnök bocsánatával: Isten megbocsátó szava a szentségi feloldozásban az embert újra megigazulttá teszi, helyreállítja az Istennel való tiszta szeretetkapcsolatot. A bűnbánat és bocsánat Isten irgalmának, kegyelmének köszönhető új kezdet.
A krisztusi élet erőforrásairól. Isten az embert SZABAD AKARATTAL ruházta fel, azt kívánva, hogy az ember önként lépjen ővele szeretet-szövetségre. De nem hagyta magára az embert: irányítóul belé adta a LELKIISMERETET; tanította és akaratát megismertette vele a próféták, majd legtökéletesebben saját Fia által. A Fiú megmutatta az Atyát, s most már a parancsokon túl ez az ISTENISMERET serkenti a hivőt az igazi életre.
Minden cselekvés a természetből, az életből fakad. Mivel az emberi természet - különösen az áteredő bűn következtében megromlott voltában - nem lenne képes Isten akaratának teljesítésére, Isten egy új természetet, új életet helyezett belénk: az ő saját életét a MEGSZENTELŐ KEGYELEM által. A megszentelő kegyelem megöli bennünk a "régi embert", s a Krisztussal egyesülő léleknek új, megigazult, istengyermeki életet ad. E kegyelmet a keresztség adja, a bűnbánat szentsége helyreállítja, a többi szentség pedig növeli bennünk. A megigazultság gyermeki bizalmat kelt az emberben Isten iránt, állandó szeretetet és békességet Istennel és emberrel, s gyümölcsöket terem a jótettekben.
Az egyes cselekedetekhez is küld Isten természetfölötti támogatást, SEGÍTŐ KEGYELMET, mely vagy megelőző, hogy sugallat-szerűen a jóra indítson, vagy kísérő, hogy a végrehajtásban megerősítsen. Életünknek minden igazi jócselekedetében érezzük a kegyelem hatását, de az nem szünteti meg az emberi szabadságot, hanem együttműködésre hívja.
A közösségről. Az ember természeténél fogva közösségi lény. A kisebb közösségek létjogosultságát mindig az adja, hogy tagjai egymást bizonyos értékek megszerzésére, megvalósítására és megőrzésére segítik. Igazi erőforrásunk azonban az a nagy közösség, melyre Krisztus üzenete közvetítését, lelki irányításunkat, az istendicséret foÍytatását bízta a földön: az Egyház. Az Egyház a kinyilatkoztatott tanítás átadásával és magyarázatával, az apostoli idők óta adott parancsok, tanítások által, hagyományaival és szokásaival is formál minket napról napra Krisztus hasonlóságára.
A krisztusi élet céljáról. Ha a krisztusi utat követjük, akkor eljuthatunk a keresztény életszentségre, ahogy Mesterünk is mondta: "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48). Akkor várhatjuk, hogy jöjjön a hívás: "Jertek, Atyám áldottai, és vegyétek az országot, mely nektek készíttetett a világ kezdetétől" (Mt 25,34).
A következő pontok a katolikus erkölcstan alapelveinek rövid összefoglalását adják. Elmélyítéséhez a könyv imádságos részeinél, a szentségekről szóló fejezetben (lelkitükör: 944. oldal), továbbá a klasszikus erkölcstani és elmélkedési könyvekben talál anyagot az olvasó és imádkozó hivő.
A hitről és a cselekedetekről. Krisztus életével és tanításával tudtunkra adta mindazt, ami az üdvösség elnyeréséhez szükséges. A hitnek a cselekedetekben kell megmutatkoznia, különben a hit halott (Jak 1,19-27). Ahogy a keresztény ember bölcsessége: Krisztus igazsága, úgy a keresztény erkölcs mértéke: Krisztus szentsége.
A megtérésről. Jézus tanítása kezdetén bűnbánatot hirdetett és megtérést követelt. Isten fönségének, szentségének, irántunk tanúsított szeretetének meglátása az emberben üdvös istenfélelmet, bűnei fölött érzett fájdalmat és a megtérésre való készséget kelt. "A bölcsesség kezdete az Úr félelme." (110. zsoltár)
Az eredeti bűnről és a személyes bűnökről. Az emberiség történelmének első pillanatától kezdve szabadon akarhatta a jót vagy a rosszat. Őseink az első döntés alkalmával szembeszegültek Istennel, a rossz mellett döntöttek. Ez az eredeti bűn, melyért az egész emberiség, mint egy hatalmas közösség felelős. Hatását minden ember személy szerint is érzi. - Bár a keresztség megszabadít az áteredő bűntől, megmarad bennünk a bűnre való hajlam. Kívülről a Sátán csábításai, belülről pedig a testi vágy, a szemek kívánsága (kapzsiság) és az élet kevélysége kísértenek minket Isten parancsainak megszegésére (Vö. Ef 6, 12 és lJn 2, 16). A kísértés nem bűn. A döntés és cselekvés akkor válik bűnné, ha az ember Isten akaratának TUDVA ÉS AKARVA elleneszegül, tehát a legfőbb Jóval szemben a látszólagos jót választja.
A halálos és bocsánatos bűnről. "Van bűn, mely a halálra vezet" (lJán 5,16). Halálos bűn, ha az ember teljes tudatossággal és akarattal jelentős dologban Isten parancsa ellen dönt és cselekszik, megtagadva ezzel teremtő Istenének az engedelmességet, szembefordulva Szerető Atyjával. Az ernberi gyengeség még a megváltottakat is gyakran hibákba, kisebb bűnökbe viszi. A megszegett parancs jelentőségének és cselekedetünk szándékosságának arányában ezek kisebb, "bocsánatos bűnök". Ezekről mondja János apostol: "aki azt mondja magáról, hogy bűntelen, az önmagát vezeti félre".
A bocsánatos bűnök is Isten szeretete ellen vannak, ezért küzdenünk kell ellenük, vezekelnünk kell miattuk, s mennyei közbenjárónknak, Jézus Krisztus irgalmához kell folyamodnunk.
A természeti törvényről. Az emberiség történelmének egyetlen pillanatában sem volt magára hagyatott. Isten akaratát különböző módon és mértékben, de mindig, mindenki megismerheti. A természeti törvények - bár megfogalmazatlanul - ott élnek minden társadalom gondolkodásában. Nélkülük sem emberi, sem társas élet nem volna lehetséges. Ezek legfőbb alapelve: tedd a jót, kerüld a rosszat. A nagy kérdésekben (mint például az élet tisztelete, az adott szóhoz való hűség, a gyermekek és szülők kapcsolata stb.) ezek már kielégítő módon választ adnak.
A Tizparancsolatról. Isten a kinyilatkoztatás folyamán akaratát pontosan megfogalmazva adta tudtul a választott népnek a Tízparancsolatban. Ez az embernek Isten és embertársai iránti alapvető kötelezettségeit összegzi. Isten iránti hódolat, az ő szentségének alázatos megvallása, az imádás, a szülők, az élet, az életadás. a jogos tulajdon, a másnak javát vagy kárát munkáló emberi szó, továbbá a felebarát családjának és javainak tiszteletbentartása minden vallási és erkölcsi magatartás örökérvényű alapja, mely nem változik meg az Újszövetségben sem, hiszen Jézus mondja: "Nem megszüntetni jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni" (Mt 5,17). A Tízparancsolat magyarázatát lásd a 28-29. oldalon.
A főparancsról. Jézus Krisztus mindezt a törvényt a szeretet főparancsában foglalta össze: "Szeresd Uradat, Istenedet - Szeresd felebarátodat" (Mt 22,35-40).
Krisztus követéséről. A keresztény élet példája és mértéke, vagyis igazi Törvénye: maga Krisztus. Ő megmutatta szeretetét az Atya iránti ENGEDELMESSÉGBEN. Az Atyával való személyes kapcsolatát az állandó IMÁDSÁGBAN gyakorolta. Megdicsőítette az Atyát SZENVEDÉSÉBEN és halálában, az Atya pedig a teljes önátadásra a Fiú megdicsőítésével válaszolt. Krisztus egész küldetése kinyilvánította Istennek az emberek iránti SZERETETÉT. Ahol járt, jót tett: gyógyított, ételt adott, tanított. Figyelmeztetett az IRGALMASSÁG testi és lelki cselekedeteire, s tudtul adta, miben áll boldogságunk. Végül életét adta áldozatul az emberekért, hogy megmutassa, mennyire szereti Isten a világot. Krisztus tanítása hiteles, ő maga az egyetlen igazi Út, amelyen szeplőtlenül járhatunk.
Az Istenre hagyatkozásról. A keresztény erkölcs és az erények alapja: az ember Istennek való önátadása ("devotio"). Nem más ez, mint annak átélése és állandó tudata, hogy a keresztségben meghaltunk a bűnnek és életünk Istenben van elrejtve. Önmagunkat, sorsunkat. szabadságunkat Isten kezébe helyezzük, teljes bizalommal reá hagyatkozunk, fenntartás nélkül átadjuk neki magunkat. Lemondunk saját elképzeléseinkről, önakaratunkról, elismerjük őt Uruuknak és Atyánknak, s engedjük, hogy ő vezesse életünket isteni tetszése szerint. E magatartás jeles példája Ábrahám, aki az Úr szavára hagyatkozva otthagyta biztonságos életét, s azután fiát is kész volt feláldozni. Azután példája Mária, aki minden emberi számítás ellenére vállalta Isten akaratát. S legfőbb példája Krisztus, aki azt mondta: "az én eledelem az, hogy Atyám akaratát cselekedjem" (vö. Jn 4,34). Ennek az alapérzületnek megnyilvánulása a keresztény ALÁZATOSSÁG, s ebből a termőtalajból nőnek ki - Isten ajándékaképpen - az őneki tetsző ERÉNYEK. Alázatos önátadásunkat minden szentmisében Krisztus áldozatával egyesítjük, s így lesz az kedvessé az Atya szemében.
Az erényekről. Az erény: állandó készség a jó akarására és megtételére. Krisztus ugyanis nem elégszik meg azzal, hogy a benne hivők nem követnek el bűnt, hanem azt akarja, hogy minél több gyümölcsöt teremjenek. A bűnökkel szemben megmutatta az erényeket, tanácsokat adott, s kegyelmével, Isten ingyenes ajándékával együttműködve az ember magáévá is teheti ezeket az erényeket.
A sarkalatos (kardinális) erényekről. Az emberi élet alapvető erkölcsi tényezőit, természetes erényeit a kinyilatkoztatáson kívül is felismerte az emberiség. Az emberi természettel járó - tehát szintén Istentől kapott - helyes elveket nem teszi fölöslegessé a természetfölötti, kegyelmi élet. A természetes erényekre. mint sarokpillérekre épül a természetfölötti erények kupolája. E négy erény:
1. AZ OKOSSÁG:az a begyakorolt körültekintés, józan ítélőképesség, mely által az általános erkölcsi irányelveket mindennapi tetteinkben a körülmények mérlegelésével alkalmazzuk.
2. AZ IGAZSÁGOSSÁG: megadni mindenkinek, ami neki jár - Istennek a teremtményi hódolatot - a közösségnek, hazának, társadalomnak kötelességeink teljesítését, embertársainknak a velük való kapcsolatoknak vagy megállapodásoknak megfelelő javakat, szolgáltatásokat, tartozásokat.
3. AZ ERŐSSÉG: a lélek ereje, állóképessége a jó ügyekben, a szorongatások, szenvedések, küzdelmek között.
4. A MÉRTÉKLETESSÉG: begyakorolt uralom az emberi szenvedélyek fölött mind testi természetű dolgokban (falánkság, élvezetek, nemi vágy, mozgás stb.), mind a szellemiekben (harag, kíváncsiság, rendetlen kívánság, túlzásokra való hajlam). A többi természetes erény e négyre visszavezethető.
Az isteni erényekről.Az isteni erények célja is, forrása is közvetlenül az Istennel való kapcsolat. (Természetfeletti erényeknek is hívjuk őket.) Isten adományai, melyek a mi együttműködésünkkel bontakoznak ki.
1. A HIT: a legfőbb Igazság szavának, igéjének feltétlen elfogadása annak alapján, hogy Isten nem téved és nem téveszt meg.
2. A REMÉNY: bizalomteljes ráhagyatkozás a legfőbb Jóra, aki minket üdvözíteni tud és akar; vakmerőség nélkül, de Isten irgalmában bízva életünknek az öröklét felé irányítottsága.
3. A SZERETET: akaratunk minél teljesebb egyesülése Istennel, aki maga a Szeretet; felebarátaink szeretete Istenre való tekintettel és Isten példája szerint. A szeretet gyümölcsei: a béke, öröm, megbocsátó és adakozó jóindulat.
A hit majd életünk végén elmúlik, mert helyet ad a látásnak. A remény is elmúlik, mert a beteljesedés fölöslegessé teszi. De a Szeretet mindörökre megmarad, mert Isten színelátásában jut el a boldog tökéletességre.
Az evangéliumi parancsokról és tanácsokról. Krisztus parancsai irányítanak bennünket, hogy a bűnt elkerüljük és a jót tegyük. Ő azt akarja, hogy keressük Isten országát és az ő igazságát, hogy kövessük őt a kereszthordozásban, hogy szelídek és alázatosak legyünk, ellenségeinket szeressük. Tanácsait pedig mindenki hivatása és életállapota szerint tartja meg. Az evangéliumi tanácsok: önkéntes szegénység, örökös tisztaság és tökéletes engedelmesség. Az életállapotokról és hivatásokról. Isten a mindenkire vonatkozó parancsokon és tanácsokon kívül külön-külön is kinyilvánítja mindenkinek az ő akaratát az egyéni életkörülményekben, tehetségekben, adottságokban és feladatokban. Az emberek többségének a világi élet keretei közt jelöli ki a helyet, s azt kívánja, hogy foglalkozásának, képességeinek megfelelően a cselekvő életmód gyümölcseit teremje igazságban és szeretetben - családja, munkahelye, embertársai körében. Eközben "tisztán őrizze meg magát e világtól" (Jak 1,27), s a tevékeny életmód közben ne feledkezzen meg arról, hogy "mindenekelőtt Isten Országát keresse", mert "mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja" (Mt 16,26).
Másokat a papi hivatás kegyelmével tüntet ki, s azt kívánja, hogy e hivatást felismerjék, ápolják, életük végéig hűségesen megőrizzék. Ismét másoknak az evangéliumi tanácsok teljes megtartására ad szerzetesi hivatást. Midőn ezek egész életüket e tanácsok megtartására kötelezik el fogadalommal, erőt és példát adnak keresztény testvéreiknek, hogy a maguk körülményeihez mérten e tanácsok szellemében éljenek.
Egyeseknek megadja a szemlélődő életmód hivatását, hogy az isteni igazságokban elmélyedve és egész életüket irnádságra áldozva az Egyház titkos lelki erőforrása legyenek. Bár ők is "cserépedényben" hordozzák e tökéletesebb ajándékokat, de így is hívó jelet adnak a világban élő testvéreiknek az imádságra, az isteni dolgok szemléletére, mely majd a mennyben mindannyiunknak közös része lesz.
E sokféle életúton mindenkinek meg kell látni és teljesíteni kell "állapotbeli kötelességeit", melyekhez más és más módon mindenki megkapja Istentől az "állapotbeli kegyelmeket" is.
A bűnbánatról. Krisztus ismerte az embert, s tudta, mi lakik benne. Ezért tanítását a bűnbánat meghirdetésével kezdte. A krisztusi tökéletességre törekvő embernek is tapasztalnia kell önmaga gyarlóságait. Isten irgalmában való vakmerő bizakodás nélkül rá kell bízni magát erre a megbocsátó irgalomra. A bűnöknek önmagunk és Isten előtt való feltárása, azok elkövetésének őszinte sajnálata olyan megtérést eredményez, mely együtt jár a bűnök bocsánatával: Isten megbocsátó szava a szentségi feloldozásban az embert újra megigazulttá teszi, helyreállítja az Istennel való tiszta szeretetkapcsolatot. A bűnbánat és bocsánat Isten irgalmának, kegyelmének köszönhető új kezdet.
A krisztusi élet erőforrásairól. Isten az embert SZABAD AKARATTAL ruházta fel, azt kívánva, hogy az ember önként lépjen ővele szeretet-szövetségre. De nem hagyta magára az embert: irányítóul belé adta a LELKIISMERETET; tanította és akaratát megismertette vele a próféták, majd legtökéletesebben saját Fia által. A Fiú megmutatta az Atyát, s most már a parancsokon túl ez az ISTENISMERET serkenti a hivőt az igazi életre.
Minden cselekvés a természetből, az életből fakad. Mivel az emberi természet - különösen az áteredő bűn következtében megromlott voltában - nem lenne képes Isten akaratának teljesítésére, Isten egy új természetet, új életet helyezett belénk: az ő saját életét a MEGSZENTELŐ KEGYELEM által. A megszentelő kegyelem megöli bennünk a "régi embert", s a Krisztussal egyesülő léleknek új, megigazult, istengyermeki életet ad. E kegyelmet a keresztség adja, a bűnbánat szentsége helyreállítja, a többi szentség pedig növeli bennünk. A megigazultság gyermeki bizalmat kelt az emberben Isten iránt, állandó szeretetet és békességet Istennel és emberrel, s gyümölcsöket terem a jótettekben.
Az egyes cselekedetekhez is küld Isten természetfölötti támogatást, SEGÍTŐ KEGYELMET, mely vagy megelőző, hogy sugallat-szerűen a jóra indítson, vagy kísérő, hogy a végrehajtásban megerősítsen. Életünknek minden igazi jócselekedetében érezzük a kegyelem hatását, de az nem szünteti meg az emberi szabadságot, hanem együttműködésre hívja.
A közösségről. Az ember természeténél fogva közösségi lény. A kisebb közösségek létjogosultságát mindig az adja, hogy tagjai egymást bizonyos értékek megszerzésére, megvalósítására és megőrzésére segítik. Igazi erőforrásunk azonban az a nagy közösség, melyre Krisztus üzenete közvetítését, lelki irányításunkat, az istendicséret foÍytatását bízta a földön: az Egyház. Az Egyház a kinyilatkoztatott tanítás átadásával és magyarázatával, az apostoli idők óta adott parancsok, tanítások által, hagyományaival és szokásaival is formál minket napról napra Krisztus hasonlóságára.
A krisztusi élet céljáról. Ha a krisztusi utat követjük, akkor eljuthatunk a keresztény életszentségre, ahogy Mesterünk is mondta: "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48). Akkor várhatjuk, hogy jöjjön a hívás: "Jertek, Atyám áldottai, és vegyétek az országot, mely nektek készíttetett a világ kezdetétől" (Mt 25,34).
