KULTÚRHARC KELLŐS KÖZEPÉN
állunk. Egyik oldalról folyamatban van minden, ami ezeket a harcokat jellemezni szokta. Nemrégen többezer görögkeleti egyházközség táviratokkal ostromolta meg a legfelsőbb helyet, és a Szentszékkel kötött konkordátum felmondását sürgette. Iskoláinkban az állami tanterv maradék nélküli végrehajtására köteleztek, a közoktatásügy hivatalos közegeinek túlzott érdeklődését pedig már kezdetben elfogadtuk, mintha autonóm jogunk nem is volna. Ma a saját pénzünkkel nehezen fenntartott iskoláinkban nem az egyház az, aki nevel, ellenőriz, irányít. Minap rendeleti úton feloszlatták a szívgárdákat, beszüntették az ártatlan elemisták ártalmatlan mozgalmát. S mi a tisztán vallásos, tehát erkölcsi tartalmánál fogva az állam szempontjából is kívánatos gyermekmozgalom beszüntetését egyszerűen tudomásul vettük. Jöttek a törvények, s már jönnek az intézkedések az ifjúság iskolán kívüli nevelésének megszervezésére. Törvény van, hogy 7-től 18-ig mindkét nemű ifjúságot, 18-tól 20-ig pedig a katonaság előtt álló ifjakat országos, egyetemesen kötelező terv alapján hogyan neveljék. S nálunk minden változatlanul csendes. Lépésről lépésre hátrálunk, magunk adjuk fel jogainkat. Mihez ragaszkodunk, ha az ifjúság neveléséhez sem? Miért és mikor állunk ki bátran, ha most jövőnkért sem? A nevelés isteni jog, és olyan isteni parancs, amit az egyház soha, egyetlen hatalom kedvéért, és semmi előny ellenében nem alkudott el. Mi feladjuk, mi hallgatunk, mi lassankint a jövő nemzedékek minden jogát eláruljuk.
AZ IFJÚSÁG HITELE megnőtt. A fiatalok egy csoportja, abból a nemzedékből, amelyik időben és életfelfogásban most fordul, első lépéseit teszi a férfikor felé, nemrég Hitel címen olyan lapot indított útnak, mely eddigi számaival az új, egészséges, a várt, mert nélkülözött, erdélyi szellemet ígéri. Fiatalok ezek is: mondanivalójukat tételesen, igazságukat örökérvényű igazságok gyanánt, s változhatatlannak szánt formákba kovácsolva adják. Bölcselkednek is, s bölcsészük szemmel láthatólag egy-két értekezésből hámozta ki azt a jó öreg elméletet, amit új felfedezésként feltálal. De ezek mellékes tünetek, a fiatalok szándékának más a lényege. Széchenyi István útmutatása nyomán az erdélyi magyar feladatainak tartalmát keresik. Az erdélyi magyar élet egy-két parancsára rányitottak. S keresik ezeknek a vonatkozásait, az egész élet összefüggéseit. Új volt, hogy nem döngették a mellüket, amikor bemutatkoztak. Nem a nagyképű lebírálás hangjával, hanem kemény önbírálattal jöttek. Meglepetés volt: nem azt jelentették be, hogy az erdélyi magyarság megmentésére küldetésük kizárólagosan nekik van, és egyedül ők a felkészültek. Hanem önmaguk számára beszélnek, nemzedékük felé fordulva tusakodnak, hogy a természet törvényszerűségével nekik jutó feladatra becsületesen felkészüljenek. Be kell ismernünk, hogy kérdéseinket gyökerükben és tisztábban látják, mint sok öreg. Hangjuk pedig olyan nyugodt, olyan őszintén keresik az igazságot, a helyes magyar utat, hogy a gyanakvásban elpépesedett öreg urakat, akik az eddigi erdélyi felfogást képviselik, bizony megszégyenítik. Ezek a fiatalok nagyon komoly remény ígéretét hozták, s ezért joguk van, igényt tarthatnak a megbecsülő figyelemre. A magyar közönség úgy látszik bízó örömmel van mellettük, talán azt érzi, hogy az erdélyi szellemet elsőnek ez a nemzedék találja meg.
A FELEKEZETI SZEMSZÖG az erdélyi magyarnak külön veszedelme. Nálunk az emberek felekezeti szemszögből tanulják nézni az életet. S körülményeink között ettől a gátlástól csak az szabadulhat, akiben rajongó igazságszeretet s az eszményihez nagyon közeledő, megtisztult magyarság él. Ez pedig elég ritka. S így a legtöbb erdélyi magyar látása szűk szemszöge miatt jóakarata ellenére is hamis mértékkel dolgozik. A hamis mérték alkalmazása meg legalább a tárgyi igazságot mindig sérti. Ez az előbb mondottakkal kapcsolatban azért jutott eszünkbe, mert kezünkbe került az Erdélyi Helikon legutóbbi száma, s abban sajnálattal látjuk, hogy a Hitel egyik fő munkatársa, aki az erdélyi magyarság új útjának egyengetésére vállalkozott, a katolikus magyar fiatalok most megindított folyóiratából, a Vigiliából keresve olyan részeket tépett ki, melyekkel egy igazságtalan ismertetést indokolhat. Felekezeti elfogultság szúr szembe, mert nyomban utána egész oldalon keresztül erőlködik, hogy egy tizenkét oldalas protestáns füzet értékeit összekeresse. Erdélyben így az öregek járnak el. Az ismertetés miatt a Vigilia nem fog elkeseredni, magyar folyóiratnak még nem volt ilyen sikere, amint halljuk, az első számnak már a második kiadása is elfogyott. Az ismertetés minket is csak azért érdekel, mert ez a nemzedék ígérete szerint úgy magyar, hogy az igazságot és az értéket meglátja, és örömmel fogadja a másik vallás fiaiban is. A fiatalok az erdélyi magyarság életét akarják, de a magyarság számára az egyetlen út és élet a teljes és kölcsönös igazság.
A NUMERUS VALACHICUS számunkra nem is olyan egészen új sütetű. Tartalmát évek óta ismertetik. Az erdélyi magyarság különösen kemény leckét kapott, magyar vasutasok, postások, köztisztviselők ezrei családostól ennek a számolási módszernek lettek áldozatai. Reánk több bajt a Vaida-Voievod mozgolódása után sem igen hozhat. De szolgálhat okulásra. A numerus valachicust keresztapja is természetjogi alapra igyekszik visszavezetni. Tehát olyan tétel, mely Romániában csak numerus hungaricus-szal, numerus germanicus-szal, numerus bulgaricus-szal, stb. együt és egyidejűleg állhat meg. Ha a románságnak természetadta joga, hogy a hazájának földjén termelt kenyérből számarányának megfelelően részesedjék, ugyanezen a jogon ugyanennyi illeti az itt lakó többi népeket is. A természet nyers, ingyen kincseit a munka teszi értékessé, a nemzet gazdagságát, vagyonát az állampolgárok erőkifejtése teremti. Nem törünk senki kenyerére, de a numerus valachicus nyílt kihozása után kötelességünk, hogy önmagunk védelmére nyíltan numerus hungaricus-szal készüljünk. Állampolgárok vagyunk, akik dolgozunk és a közös terhekből részünket mindenütt kivesszük. Csak jogunkat kérjük, ha igényt tartunk a közhivatalokból is annira, amennyi számunk és a közterhekhez való tényleges hozzájárulásunk aránya szerint megillet, s ha a kérdést egy pártatlan nemzetközi bíróság felügyelete alá utaljuk. De ezen kívül és ezelőtt tanítsuk meg már a gyermeket, hogy olyan országban élünk, ahol van numerus valachicus, tehát kötelez a numerus hungaricus. A magyar gyermek szívja az anyatejjel magába, hogy a magyar itt hibáján kívül, de éppen ezért a legszentebb kötelezéssel magyarra van utalva. Más nincs jó szívvel hozzánk, tehát pénzt, munkát, támogatást egymásnak adjunk. Arra ítéltek, hogy mi, magyarok itt egymásból, egymás által - megéljünk.
GYÁVASÁGUNK következménye lehet bizonyos fokig, hogy velünk már mindent mernek. Ghibu professzor újabban azt indítványozza, hogy az állam a kisebbségek iskoláiban is a nemzeti tárgyak katedráit vegye el és adja át a többség fiainak. Mert a kisebbségiek megbízhatatlanok, a többség fiai közül pedig néhányan állás nélkül vannak. Vajon mit szólott volna ilyen magyar indítványhoz a professzor úr a háború előtt? S megkérdezzük főhatóságainkat is, hogy mit szólanak ők? Ghibu professzor eddigi indítványai sem maradtak visszhang nélkül. A katolikus vagyon ellen vezetett harcának határozott eredményei vannak. Mit csinálnak a kisebbségi iskolák főhatóságai, ha a hatalom eszközeivel a közeljövőben csakugyan megkísérlik, hogy katedrák feladására rábírjanak? Nagyobb bajok elkerülése reményében kisebbnek vélt dolgokban eddig többször engedtünk. És mindig megjártuk. Nem mehetünk többet lépre. Lerongyolódott, koldus magyarok vagyunk, koszos kisebbségiek, akik maguk is alig élhetnek. Inkább szüntessük meg iskoláinkat s tanáraink, tanítóink menjenek családról családra, tanítsanak utcán és templomban, mert mások számára nincs pénzünk. Tanuljunk a románoktól, a Românul, az erdélyi románok irányító lapja a háború előtt ezeket írta: ,,Szívesebben látjuk, ha a szegény román paraszt gyermeke ott a falvakon műveltség nélkül nő fel, de megtartja nyelvét és hitét, minthogy az idegenek nevelése révén elveszítse nyelvét és nemzetiségét.''
(Erdélyi Tudósító, XVIII. évf. Kolozsvár, 1935. március Jelen cikk a Figyelő c. permanens rovatban jelent meg.)
KÖRLEVÉL A HÁBORÚ UTÁN
Tisztelendő testvéreim!
Válságos idők nehéz megpróbáltatásai közben felhasználom az első alkalmat, hogy minden egyes Tisztelendő Testvéremnek szívem egész melegével szeretetteljes üdvözletemet küldjem. Köszönöm hűséges helytállásukat azoknak, akik a legnehezebb körülmények közt kötelességüket teljesítve helyükön, híveik mellett kitartottak. Elismerésemet és hálámat fejezem ki nyugdíjas paptestvéreimnek, kik felhívás nélkül, egyedül papi öntudatuk és szívük ösztönzésére vállalták az elárvult hívek gondozását; példájuk és munkásságuk értékes segítséget nyújtott. Köszönöm azoknak buzgóságát, akik felszólításomra több plebánia vezetését is vállalták és a nagy pusztulás idején a legnagyobb érték, a lelkek örök javának megmentésén apostoli lelkesedéssel fáradoznak. Főpásztori köszönetem és elismerésem legyen mindnyájuk számára a legfőbb, örök Pásztor tetszésének és jutalmának záloga. Nem akarom elítélni azokat, akik állomáshelyüket elhagyták; az általános zavarban a rémület hangulatának áldozataivá váltak és kötelességmulasztásukért megszenvedtek. De fenn kell tartanom azon elhatározásomat, hogy az egyes eseteket külön- külön tárgyilagosan megvizsgálom és atyai jóindulattal fogom elbírálni.
A mai rendkívüli helyzetben papi magatartásunk és működésünk feladatait vizsgálván, különösen három szempontra kívánnám tisztelendő testvéreim figyelmét nyomatékosan felhívni. Az idők parancsának ismerem fel elsősorban, hogy magatartásunkban és minden munkánkban legfőbb irányító gondolatunk és elvünk legyen a salus animarum. Ez az igazi papi lelkület és munka: mindenben a lelkek megmentésének érdekét tekinteni, híveink örök üdvösségének és minden lélek megmentésének feláldozni erőinket, képességeinket! Ez a legfontosabb és legfőbb kötelességünk ma, minden más szempontnak, különösen az egyénieknek háttérbe kell emellett szorulnia. Biztos útmutatónk és vezetőnk ebben a munkában az Egyház, s ezért törvényeit, rendelkezéseit, szabályait egyéni elgondolásaink miatt nem szabad soha elhanyagolnunk. Ezt kívánja ma tőlünk szent hivatásunk és hivatalunk szerint Isten akarata; ezt várják és jogosan igénylik a gondjainkra bízott lelkek; ez lesz a legalkalmasabb eszköz arra is, hogy mindenki megismerje szent hitünk és vallásunk igazságát és erejét. Szoros kapcsolatban van ezzel az a kötelezettségünk, hogy papi életünk és magatartásunk ma inkább, mint bármikor a legteljesebb értelemben feddhetetlen legyen. A papi háztartás legyen szegény, nemcsak amint a körülmények megengedik, hanem ezen felül amint a papi lelkiségünk sürgetően kívánja. A pap környezete legyen teljesen kifogástalan, Az egyházi előírások és kívánalmak betartásával mintaszerű. Főpásztori felelősségteljes kötelességem, hogy ebben a pontban szigorú ellenőrzést tartsak és minden eszközzel érvényesítsem az Egyház törvényeit. Bizalommal kérem főespereseimet és idősebb paptestvéreimet is, legyenek ebben segítségemre. Fiatalabb paptestvéreiket a legkisebb eltévelyedésre is szeretettel figyelmeztessék s ha figyelmeztető szavuk hatástalan maradna, ismerjék szigorú kötelességüknek, hogy őszinte jelentést tegyenek nekem.
Végül megismétlem az utóbbi esztendőkben ismételten hangsúlyozott figyelmeztetésemet és rendelkezésemet: papjaink a politikával semmiféle ürügy alatt, még az egyéni vélekedésük szerint látszólagos jó eredmények érdekében se foglalkozzanak. Legyenek készségesek támogatni minden olyan munkát, mely híveik felsegélyezésére történik. De a politika nem volt sohasem a pap feladata, sőt minden időben hátrányára volt az igazi papi hivatás kifejtésének.
Tudatában vagyok, Tisztelendő Testvéreim, hogy a rendkívüli körülmények tőlem is az egyházmegye kormányzásában fokozottabb tevékenységet kívánnak meg; ugyanakkor azonban sajnos nagy és nem egyszer legyőzhetetlen nehézségeket is kell tapasztalnom. De amennyire bírom és tehetem, készségesen kívánok Testvéreim segítségére lenni nehéz munkájukban és áldozatos életükben. Nagyon szeretném, ha Tisztelendő Testvéreim minden körülmények közt éreznék és fenntartanák magukban azt a tudatot, hogy főpásztoruk velük érez és küszködik, és egyedüli törekvése és vágya, hogy papjai az Egyház bölcs, minden változások közt változatlan elvei és tanítása szerint hirdetik Krisztus igéit és szolgálják a lelkek érdekét, ut in omnibus glorificetur Christus. Ezzel az érzéssel és szándékkal küldöm Tisztelendő Testvéreimnek, híveiknek és azoknak, kik jóindulattal segítenek rajtuk, legjobb áldásomat.
Kolozsvár, 1945. évi március hó 4-én
ÁRON püspök
KÖRLEVÉL A GÖRÖG KATOLIKUS VALLÁS BETILTÁSA UTÁN
Tisztelendő Testvéreim!
Azok a megdöbbentő események, amelyek a görög katolikus testvéreinkkel történtek, semmi kétséget nem hagynak fenn affelől, hogy számunkra is elkövetkeztek a hitvallói helytállásnak és a vértanúságot is vállaló kitartásnak a napjai.
A híveink körében már elterjedt a riasztó hír, hogy amint a görög katolikusoknak a görögkeleti vallást úgy most a latin szertartású katolikusoknak a protestáns vallást kell elfogadniuk. A magyar nyelven megjelenő lapok pedig a konkordátum felmondása után sűrűn közöltek olyan cikkeket, amelyekből bizonyos szándékra következtetni lehet. Főképp az Egyházmegyei Tanáccsal (Katolikus Státus) kapcsolatban írt cikkek tartalmából az látszik, mintha azt az egyházmegyei szervezetet és az egyházmegyei tanácsokat is kiszemelték volna arra, hogy a politikai pártok befolyása alá véve politikai célok szolgálatába állítsák. Talán a híveket az egyházi vezetéssel kívánják szembeállítani, hogy ezen az úton létrehozzanak egy Rómától független szervezetet.
Tisztelendő Testvéreim tájékoztatására és okulására közlöm a görög katolikus testvéreinknél alkalmazott módszereket. A közigazgatási közegek, valamint az állam közbiztonsági hatóságai hónapok óta tudakolták a román egyesült egyház papjaitól az ortodox vallásra való áttérésre vonatkozó felfogásukat. Ugyanakkor helyenkint a politikai szervezetek igyekeztek az egyházi gondnokságot (egyháztanács) abuzív módon a kormányzó politikai pártok vezetése alatt levő tagokkal kicserélni, igyekezvén eltávolítani a papokat az egyházközségi javak kezelésétől. Felhívások jelentek, melyek az ortodoxiára való vissztérést sürgették. A Nagyméltóságú Püspöki Kar körlevélben akarta a papokat és híveket felvilágosítani, a cenzúra a körlevél kinyomását nem engedélyezte. A főpásztorokat a híveikkel és papjaikkal való érintkezésben akadályozták. Legutóbb pedig a papokat fenyegetésekkel, megfélemlítésekkel és félrevezetéssel igyekeztek rávenni, hogy az áttérést kimondó nyilatkozatot aláírják. Értesülésünk szerint a hívek a direkt hozzuk intézett felhívásokat nagy tömegben visszautasítják és a papok sajnálatos gyöngesége fölött szégyenkeznek. Tisztelendő Testvéreim okuljanak a fentiekből. Legyenek erősek. És hogy erősek legyenek: virrasszanak és imádkozzanak. Virrasszanak híveik hangulata és hithűsége fölött. E tárgyban írt körlevelemet olvassák fel és annak a szellemében erősítsék őket. Jelen esetben minden tétovázás vagy megalkuvás a hithagyás veszedelmével jár. Mindenki felelős a gondjaira bízott minden egyes lélekért. És imádkozzanak, hogy Krisztus papjaiként helytállva példát adjanak. ,,Si vos, per quos condiendi sunt qodammodo populi, metu persecutionem temporalium amiseritis regna caelorum, qui erunt homines, per quos a vobis error auferatur... Non calcatur ab hominibus; qui patitur persecutionem; sed qui timendo persecutionem, infatuatur. Calcari enim non potest nisi inferior; sed inferior non est, qui, quaevis corpore multa in terra sustineat, corde tamen fixus in caelo est.'' (Szent Ágoston)
Konkréten pedig a következőkre kívánom felhívni Tiszelendő Testvéreim figyelmét:
1. Szigorúan tilos katolikusoknak, papoknak és híveknek egyaránt részt venni még a legjobb szándékkal is oly gyűlésen és összejövetelen, mely más vallásúakkal közösen a hitről és a hit ügyeiről tárgyal. (cf. can. 1325., 3.)
Ha adott esetben más tárgyban összhívott gyűlésen váratlanul a hit kérdéseit is felvetik, elsősorban passzíve kell viselkednünk, vagyis a kérdéshez egyáltalán nem szabad hozzaszólnunk; ha azonban hallgatásunkból, tétovázásunkból vagy viselkedésünkből bárki is katolikus szent hitünknek akár csak hallgatólagos megtagadására is következtethetne, vagy ha ebből a katolikus egyháznak megvetése, Isten megbántása vagy felebarátunk botránkozása származik: kötelességünk hitünk nyílt megvallása. (cf. can. 1325., 1.)
Ha végül résztvesz valaki olyan gyűlésen, amelynek kifejezett vagy tudott tárgya az egyháztól való elszakadás, eretnekség, vagy katolikus hitünknek és vallásunknak bármily módosítása, ,,korszerűvé'' tétele: ipse facto az Apostoli Széknek különös módon fenntartott kiközösítésbe esik.
2. Az Egyházmegyei Tanács (Katolikus Státus) gyűlését egyedül a püspök jogosult összehívni. Amint már tudják Tisztelendő Testvéreim, és erre a híveket is bizonyára alkalmas módon figyelmeztették, a jelen körülmények közt a helyzet tisztázásáig nem szándékozom és nem fogok összehívni státusgyűlést, sem igazgatótanácsi gyűlést. Ebből nyilván következik, hogy senki katolikusnak nem szabad résztvenni olyan státusgyűlésen, amit nem maga a püspök személyesen hív össze. Ha valaki mégis megtenné, akár a legjobb szándékkal is, kifejezett, írásbeli engedélyem nélkül; kénytelen volnék vele szemben a kánoni törvények szogorát alkalmazni, a suspensio és kiközösítés büntetését sem véve ki.
3. Az Apostoli Szék, nevezetesen szentséges Atyánk a római pápa, az ország belügyeibe sohasem avatkozott bele, politikai utasításokat s rendeleteket sem a híveknek, sem a püspöknek és papoknak nem adott és nem ad. A római pápa katolikus szent vallásunknak és egyházunknak látható feje, Jézus Krisztus akaratából és rendelkezéséből az Ő földi helytartója. Mint ilyen szorosan beletartozik a keresztény katolikus hitvallásba (Credo sanctam Ecclesiam catholicam); minden ellene intézett támadást méltatlan rágalomként katolikus hithűséggel utasítunk vissza.
4. A Román Népi Köztársaság legújabb kultusztörvényében megkívánt katolikus vallási Statutumokat a püspöki kar megfelelő időben be fogja adni. Természetesen, hogy ezen statutumok az isteni és egyházi törvények alalpján készülnek, mert megalkuvás nélkül ragaszkodnunk kell az egyház isteni jogon alapuló papi, tanítói és lelkipásztori hatalmának szabad gyakorlásához.
5. T. Testvéreim szorgos óvatossággal tartózkodjanak minden oly nyilatkozattól és szótól vagy cselekedettől, amely izgatás jellegű lehet. Legyenek a nehéz időkben okosak és megfontoltak; de legyenek teljesen hűségesek és megalkuvás nélküliek hitünk, szent vallásunk és egyházunk iránt!
6. Ezekben az időkben fokozottan meg kell tartanunk az okosságnak azt a követelményét, hogy ne higyjünk a rémhíreknek, bármily tetszetős formában is terjesztik, és semmi esetre se terjesszük azokat egészen bizalmas körökben sem. Keveset beszéljünk és semmi nyilatkozatot ne tegyünk érett megfontolás nélkül, amig a beszédet és nyilatkozatot a körülmények fenti 1. pont szerint meg nem kívánják.
7. Különösen fontos kötelességünk, hogy híveiknek a riasztó hírek és események közepette biztonságot és nyugodtságot adjanak bízó és nyugodt magatartásukkal, okos, higgadt és rendületlen bizalmat sugárzó szavaikkal.
Tudjuk, hogy a rendkívüli nehézségek közt rendkívüli kegyelmeit is megadja Isten, és senki hibáján kívül nem fogja nélkülözni a legnehezebb megpróbáltatások közt sem Isten erős segítségét.
Legyenek önmaguk is meggyőződve, és híveiket is okos tapintattal győzzék meg róla, hogy közös bátor kitartásunk megerősíti az esetleg ingadozó, gyenge hívőt is; viszont minden egyes katolikus hívő és különösen papnak önfeláldozó, a nehézségektől vissza nem riadó bátorsága és hűsége a közösség javára is van. Tapasztalataink igazolják, hogy mindenütt, ahol az egész közösség és papság megalkuvás nélkül kitartott a katolikus szent hit és egyház mellett, a nehézségek is csökkentek; viszont a gyávaság, a megalkuvás és az önös érdekek keresése fokozta a nehézségeket és veszedelmeket.
Az egyház már sok vihart élt át, de mindegyikből mgújultan és megerősödve lépett elő. Az istenhit és annak legtisztább formája: a katolikus vallás nemhogy hanyatlóban volna, hanem hathatósabb és diadalmasabb, mint valaha. Erősítsük meg híveink lelkében is ezt a biztonságtudatot, hogy a mi hitünk letörhetetlen és diadalmasan túlél minden emberi alkotást (1Jn 5,4)
8. Meggyőződésünk, hogy protestáns testvéreinket nem veztei semmiféle olyan szándék, amilyenekről a riasztó hírek szólnak. Ha mégis történne felelőtlen kísérlet, a józan okosság kívánja, de hitünk is kategorikusan parancsolja, hogy Tisztelendő Testvéreim eleve is határozottan utasítsanak vissza minden esetleges tervezgetést, bármi tetszetősnek látszó legyen is annak az indokolása.
9. Megtörténhetik, hogy papjainkhoz és híveinkhez is bizonyos íveket visznek majd aláírásra, amelyek nyíltan vagy burkoltan és megtévesztő szavakkal hittagadást tartalmaznak. Szent hitünk a legdrágább kincsünk, ebben semmiféle alkudozásnak nincsen helye; gondoljunk a történelemben az ún. ,,libellatici'' esetére. Ne adjanak hitelt akkor sem, ha valaki reám hivatkoznék. Magatartásunkról és a tudnivalókról a magunk útján tájékoztatjuk papjainkat és híveinket. Köteleségünk tehát az ívek aláírását bármily fenyegetés, ígéret és megtévesztés ellenére is azonnal visszautasítani. Aki kezdettől fogva megingathatatlannak mutatkozik, azt kevesebb kísértés éri, és Isten kegyelméből sziklaszilárdan fog megállani. (Fil 4,13)
10. Az egész egyetmes katolikus szent egyház szeme most rajtunk van, és milliók imádkoznak értünk, hogy hitünk meg ne fogyatkozzék és állhatatosak maradjunk a hit egységében! Büszkék lesznek reánk, ha megálljuk helyünket. Népünk jövője és boldogulása is függ attól, hívek maradunk-e egyházunkhoz, édes Anyánkhoz. Sanguis martyrum semen christianorum.
11. Ezért nagyon kérem és nyomatékosan kívánom, használják fel T. Papjaim a kegyelem eszközeit, és erre híveiket is ne csak buzdítsák, hanem példaadásukkal és gyakori alkalmak adásával vezessék is. Különösen:
- a). Sokat és buzgón imádkozzanak az állhatatos hűség kegyelméért; ezért imádkoztassák híveiket is, közös imádságokat is végezzenek.
- b). Használják fel az október havi Rózsafüzér ájtatosságot arra, hogy a Boldogságos Szűz pártfogását és közbernjárását biztosítsuk magunknak a nehéz időkben. A csíksomlyói Mária őrizze meg újra népünk szent, katolikus hitét!
- c). Csütörtöki napokon tartsunk imaórát egymásért és híveinkért, és rendezzük meg nyilvánosan is ezt a templomi ájatatosságot. Ahol T. Papjaim alkalmasnak tartják az ünnepélyes szentségkitételt, akár egész éjjelen át is a megfelelő óvatossággal, erre készségesen általános engedélyt adok.
- d). Bátor bizalommal forduljunk a Szentlélek Istenhez, az erősség Lelkéhez, és terjesszük híveink közt is a Szentlélek tiszteletét.
- e). Végül ne mulasszák el bármi nehézség ellenére se a felnőttek hitoktatásának szent kötelességét, és magasztos kiváltságát. Különösen fontos, hogy híveink ismerjék hitüket és egyházukat és lelkesedjenek érte.Az erre vonatkozó hitoktatási vázlatokat rövidesen T. Papjaim kezébe juttatom.
- f). T. Testvéreim ismételten olvassák és elmélkedjék át a p. u. XXI. vasárnap szentleckéjének a szövegét. (Ef 6,10-17)
ÁRON püspök
NB. T. Testvéreim rendeleteimet és leveleimet pontosan közöljék a hívekkel úgy, ahogy előírom. A Ft. Főesperes Urak pedig őrizzék ellen. Az esetleges mulasztásokból származó következményekért mindenki személyesen felelős.
KÖRLEVÉL A SZABADULÁS UTÁN
D. a J. Kr.!
Tisztelendő Testvéreim!
Isten úgy akarta, hogy egyházmegyémbe visszatérjek, és annak vezetését újból személyesen kézbe vegyem. Boldog alkalom ez nekem, mert megint Tisztelendő Testvéreim és kedves Híveim között lehetek, és hirdethetem Jézus Krisztus evangéliumát ezen a helyen, ahová az Ő földi helytartója a római pápa állított. Térdenállva köszönöm Istennek a meg nem érdemelt kegyelmet, és a Boldogságos Szent Szűz anyai közbenjárásával azt a további kegyelmet kérem, pótolja ki gyöngeségemet, hogy alkalmas eszköze legyek utolsó leheletemig.
Távollétem alatt mindig éreztem, hogy Tisztelendő Testvéreim együttéreznek velem, gondolnak reám, imádkoznak érettem. Köszönöm a jóságukat. És köszönöm a hűségüket és munkájukat. Kinek-kinek a hűség és igazság mértéke szerint. Imájukat imádsággal viszonoztam. Felajánlottam az egymásra következő napokat, hónapokat, s majd az egymásra következő éveket minden rakományukkal Istennek, azzal a kéréssel, hogy egyszülött Szent Fiának, Jézus Krisztusnak az érdemeiért az én értéktelen ajándékomat fogadja érték gyanánt, és áldja meg Paptestvéreimet és Híveimet, akik otthon vagy bárhol máshol a mindennapok visszatérő feladataival küzdenek.
Az örömtől meghatottan vettem tudomásul Tisztelendő Testvéreim hűségét, buzgóságát, kitartását, de nem hallgathatom el, hogy az örömbe fájdalom vegyül.
Egyik fájdalmam, hogy templomok állnak némán mert nincs pap, aki kinyissa, és a híveket meghívja a legszentebb áldozatra. Az egyházmegye szórványvidékén száz és száz katolikus család lelki gondozás nélkül tengődik, kitéve a lelki elszáradás és az elkallódás veszélyének. És más helyen is: felnőttek és ifjak lelki vezetés nélkül tanácstalanul bolyonganak; gyermekek csapatai nőnek fel vallási tudatlanságban, hitoktatás és a kegyelem tápláléka nélkül; bűnösök éveken át görnyedten hordozzák lelkük terhét; haldoklók a nagy út előtt az életszámadás aggodalmában hiába várják az Úr Jézus utolsó látogatását, mert... mert: vagy nincs pap, aki Jézus Krisztus evangéliumát hirdesse és kegyelmeit kiossza, felnőtteknek, ifjaknak, gyermekeknek, bűnösöknek, betegeknek. Vagy: van pap, de elveszítette a hívek bizalmát.
Ha az egyházmegye helyzetét részleteiben áttekintem, lesz még mondanivalóm Tisztelendő Testvéreim számára. Addig miheztartásul felhívom figyelmüket a következőkre:
1. Az egyházmegye vezetését 1955. március 25-én személyesen átvettem. Ezzel minden más, tényleges vagy vélt iurisdictio megszűnt. A joghatóság egyedül és kizárólag nálam van, ezt közvetlenül én gyakorlom személyesen vagy helytartóm által, akinek nevét később fogom közölni.
2. Az Egyházi Törvénykönyv rendelkezéseinek őre és végrehajtója, valamint az Apostoli Szentszék rendeleteinek, intézkedéseinek értelmezője és végrehajtója az Egyházmegyei Hatóság. Senki sem értelmezhet tehát magának jogot vagy felhatalmazást arra, hogy az egyházi cenzúra tényét deklarálja, és annak alkalmazását önhatalmúlag szorgalmazza. Ha valakinek konkrét kételye vagy aggodalma van, forduljon felvilágosításért és utasításért az Egyházmegyei Hatósághoz.
3. Megvizsgálandó tényeket vizsgálat tárgyává teszem úgy, ahogy azt egyházunk törvényei és fegyelme kívánja.
4. Tisztelendő Testvéreim szüntessenek be minden vitát, főképpen pedig tartózkodjanak minden szeretetlen, sértő, gyanúsító vagy gyanút keltő megjegyzéstől és általában mindentől, ami egyenetlenséget, bizalmatlanságot, zavart idézhet elő a lelkekben.
5. Akik az egyházi fegyelem ellen vétettek, fogadják az egyház fegyelmi intézkedését engedelmes lélekkel. Az okozott lelki kárt pedig igyekezzenek jóvá tenni kifogástalan papi élettel, buzgósággal, áldozatos munkával, hitvalló hűséggel és bátor helytállással újabb próbatételek idején. Vétkezni: a gyöngeség jele. Az elkövetett hibát beismerni, bánni és jóvátenni: férfias magatartás, a lelki erő jele.
6. A lelkipásztori munka jelenvaló két nagy akadályát: a bizalmatlanságot és a paphiányt ki kell küszöbölnünk bármilyen egyéni áldozat árán. Ennek érdekében minden Tisztelendő Testvéremhez fordulok, és mindenkitől fegyelmet és munkát kérek. Fegyelmet, melyet nem kell kikényszeríteni, mely önmagától létrejön, és működik az önfegyelem alapján. Mint a sacra hierarchia tagjai Jézus Krisztus Anyaszentegyházának élcsapatába tartozunk. Vállaljuk a fegyelmét büszke öntudattal. Akinek most is magyarázni kell az intézkedéseket, vagy aki most is maga akarja meghatározni munkája körét, helyét, idejét, az nem érett meg sem az időkre, sem az Isten országának szolgálatára. És munkát kérek. Munkát Tisztelendő Testvéreimtől, akiknek hatalom adatott, és kületésük van a lelkek gondozására. Isten a lelkek vetésére megérlelte. Eláradt a bűn, de túláradt a kegyelem. Rajtunk múlik, hogy a kegyelmi időt felhasználjuk, és az érett vetést Isten csűrébe gyűjtsük. Az aratás sok, a munkás azonban kevés, a soraink fájdalmas nagy mértékben megritkultak. Vállaljon tehát munkát mindenikünk erején felül. A lanyhák is lendüljenek munkára, a buzgók pedig legyenek még buzgóbbak, hogy a kivételesen szép feladatot elvégezzük Isten akarata szerint. De meghívom erre a munkára segítségül a jámbor lelkeket is, akiket a magasabbrendű természetfeletti élet láza hevít. Ajánlják fel Istennek az életüket áldozatul. Törjenek a lelkiélet csúcsai felé, Isten érezhető közelébe, az Istennel való misztikus egyesülésre, hogy kiengeszteljék és meghódítsák a megbántott Istent. A lelki élet eszközeivel: az elmélkedéssel, az erények hősi gyakorlásával, imával és böjttel, önmegtagadással és a felebaráti szeretet csodáival; mint a kereszt szerelmesei: némán, csendben, ismeretlenül ostromolják az eget, hogy kiesdjék a bűnösök számára a megtérés kegyelmét, a szükséges égi segítséget pedig azok számára, akik az Úr szőlőjében viselik a napok hevét, terhét. A világnak szentekre van szüksége. Legyenek szentek, hogy Isten megszentelje a lelkeket, munkánkat, minket.
Gyulafehérvár, 1955. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján
ÁRON püspök
LEVÉL A VALLÁSÜGYI OSZTÁLY VEZÉRTITKÁRÁNAK
Vezértitkár Úr,
F. évi február 14-én Nenciu director adjunct Jurconi és Bíró împuternicit urak kíséretében megjelent nálam és az Ön megbízásából erélyes hangon (cu un accent energic) a következőket hozta tudomásomra:
150/ 1966 sz. alatt a rendkívüli jubileumi búcsúk ügyében kiadott körlevelemmel vétettem a kultusztörvény 25. szakasza ellen, s mivel a búcsú kiterjesztésére engedélyért közvetlenül a Vatkánhoz fordultam, vétettem a kultusztörvény 40. szakasza ellen. A Departament ezeket törvénysértésnek tekinti, és ha a körlevél végrehajtása során bárhol zavargások fordulnak elő, felelőssé tesz engem és mindazokat, akik a körlevél végrehajtásában részt vesznek; ha pedig a híveket munkájuktól vonjuk el, szabotázsnak minősítik és mint ilyen büntetik. Ugyanakkor engem utoljára figyelmeztet, hogy ha még hasonló törvénysértést követek el, a kormány felül fogja vizsgálni jogi helyzetemet.
Vezértitkár úr, számomra megnyugtató, hogy Ön csak ezeket és csak ilyen vádakat tud felhozni ellenem. Ebből is csak azt látom, hogy helyes úton, a kötelességteljesítés útján járok.
A törvény 25 szakasza az általános érdekü pásztorlevelekről (pastoralele si circularile de interes general) beszél, de ezekről sem mondja, hogy csak az Ön előzetes cenzúrájával szabad kiadni. Az én pásztorleveleim és körleveleim, melyeket nagyon ritkán és nagyon leszűkített terjedelemben kiadhatok, kizárólag egyházi, vallási és pásztorális tárgyúak, papjaimat és híveimet érdeklik, s úgy tartom, hogy azok elbírálására a püspök illetékes. Sorin inspektor úrral pedig, aki 1965 (...)-én Jurconi împuternicit úr kíséretében felkeresett és a körlevelek ügyét szóvá tette, abban állapodtunk meg, hogy körleveleimet utólag bemutatom, s e célból az expediáláskor megküldöm a Departamentnek is. Így küldöttem a kifogásolt 150/1966 sz. körlevelemet Önnek. Nem tudom feltételezni, hogy Sorin inspektor úr az Ön szándéka ellenére cselekedett volna. Annál meglepőbb, hogy Ön éppen e megállapodás után kiadott első körlevelemet használja fel ellenem.
Ennek a körlevélnek a tartalma és célja kizárólag vallásgyakorlati, tehát olyan, amelyben az ország törvényei szerint is a püspöknek joga van intézkedni, és a papoknak és híveknek joguk van aszerint eljárni. A törvény azt is mondja, hogy az állampolgárokat senkinek sem szabad akadályozni vallásuk gyakorlásában.
A Vatikánhoz, legfelsőbb elöljáróimhoz fordultam engedélyért, hogy híveimnek megkönnyebbítsem a jubileumi búcsú elnyerését. Az eredeti rendelkezés szerint csak a pöspöki székhelyen, a püspöki székesegyházban nyerhették volna el. 1958-ban - korlátozva lévén szabad mozgásomban - a közeli plebániákról a bérmálkozni szándékozó híveket a székhelyemre hívtam, Ön erélyesen megfenyített s akkor is kilátásba helyezte jogi helyzetem felülvizsgálását. Erre gondolva, kértem az Apostoli Szentszéktől felhatalmazást, hogy máshol is megszerezhessék a jubileumi kegyelmeket. Úgy látszik, az Ön szándékát most sem találtam el.
Közvetlenül fordultam a Vatikánhoz. Ezt kellett tennem, ha egyáltalán célt akartam érni. Nem titokban tettem, és nem kértem titkos dolgot. Egyházunk törvénye szerint - jogunk van híveinkkel és egyházi Elöljáróinkkal ellenőrzés nélkül, közvetelen kapcsolatot fenntartani. Az Egyház jogát a nemzetközi joggyakorlat is védi, hiszen szorosan összefügg az embernek egyik elidegeníthetetlen jogával, a vallásgyakorlat és lelkiismereti szabadság jogával. A Pápa és a Pápával való közösség a katolikus vallás lényeges része. Sajnos, mi 1948 óta legfelsőbb egyházi fórumunk hivatalos rendelkezéseihez is csak véletelenül és szórványosan juthatunk hozzá, és súlyos lelkiismeretbeli ügyeket vagyunk kénytelenek megoldatlanul hagyni, mert a törvény negyvenedik szakasza elzárja utunkat.
Ön felelőssé tesz az esetleges zavargásokért. 27 éve vagyok püspöke az egyházmegyének, de nem tudok esetről, hogy híveim vallási gyakorlat alkalmával a közrendet megzavarták volna. Nem fogják most sem, hacsak szándékosan nem provokálják őket. Szíveskedjék akkor a provokátorokat felelősségre vonni.
A törvény szerint jogunk van, - és ez a jog minden állampolgárt megillet - vallásunkat saját szokásaink, törvényeink, liturgikus szabályaink keretei között gyakorolni. Jogunk van Egyházunk ünnepélyesebb vallási gyakorlataiba is bekapcsolódni. A jubileumi búcsú feltételeit mégis beillesztettem azokba a vallási gyakorlatokba, melyek nálunk a nagyböjti és az arra következő időszakban szokásosak. Azt is kifejezetten mondja a körlevél, hogy azokat a híveket szólítja fel a búcsú megszerzésére, ,,akik tehetik''. Nem tudom, milyen törvény alapján volna szabad szabotázzsal vádolni állampolgárokat, akik vallási meggyőződésüket követve vallási gyakorlatokon résztvesznek?
1956-ban Ön megtiltotta az Úrnapi körmenetek megtartását; 1958-ban - amint már jeleztem, megtiltotta, hogy a közeli plebániákról a hívek bérmálkozni székhelyemre jöjjenek; 1958-ban a gyóntatóknak az isteni törvény szellemében, utasítást adtam, hogy küzdjenek az abortusz veszélyesen terjedő gyakorlata ellen, Ön törvényellenes cselekedettel vádolt; 1959-ben mmegbíztam az udvarhelyi főesperest, hogy a farkaslaki plebánia híveit helyettem megbérmálja, Ön a bérmálást letiltotta; 1964-ben megbeszélésre hívtam a temesvári és szatmári egyházmegyék 1-1 megbízottját, hogy a II. vatikáni zsinat által elrendelt liturgikus reform végrehajtásának módozatait megtárgyaljuk, Ön a megbeszélés megtartását megakadályozta és nekem megtiltotta, hogy a liturgikus reformot - amit a világon mindenütt végrehajtanak a katolikusok - végrehajtsam (persze nem vettem tudomásul, amint azt sem vehetném tudumásul, ha valaki megtiltaná, hogy esti imámat elmondjam). A múlt évben utasítást adtam papjaimnak a hitoktatással kapcsolatban, az Ön tisztviselői sorra járták és járják a plebániákat, intelmeket adnak a papoknak, a tanítók és mások pedig azóta a szülőket és a gyermekeket igyekeznek rávenni, hogy ne igényeljék a hitoktatást; 150/1966 sz. alatt meghirdettem a jubileumi búcsút, amit megint a világon mindenütt, ahol katolikusok élnek, megtartanak, s erre Öntől a levelem elején regisztrált választ kaptam.
A különböző korlátozások, büntetések, megfélemlítések, a papok működésének megvonása, áthelyezések késleltetése vagy megtagadása, stb. következtében nem tudjuk papjaink és híveink lelki és vallási irányítését normálisan ellátni. Állandó bizonyrtalanságban és félelemben élünk. Papok és püspök, senki sem tudja, mikor vonják felkelősségre, vagy mivel büntetik hivatali, vallási, lelkiismeretbeli kötelességeinek teljesítése miatt. S ha ebben a légkörben és szoros gyűrűben lélegzeni akarunk, a törvényellenesség vádját szegezik mellünknek.
Úgy értesültem, hogy az împuternicitek papjaimat magukhoz rendelték a körlevéllel kapcsolatban. Tisztelettel kérem Önt, Vezértitkár Úr, ne büntesse papjaimat az én ,,magatartásom'' miatt.
Az én magatartásomat az egyház és a vallás helyzete determinálja. Sokszor éreztem az Ön hatalmának erejét, és ha a jövőben is éreztetni akarja, el fogom viselni. Azt tartom, hogy a püspöknek, ha hivatali kötelességeit hűségesen akarja teljesíteni, osztoznia kell az Egyház és a vallás sorsában.
Kérem fogadja tiszteletemet. Gyulafehérvár, 1966. február 16.
MÁRTON ÁRON
LEKTORÁTUS, AKOLITÁTUS
Korunknak egészen sajátos jelensége az abszolút ateizmus. Ilyen az emberiség történetében még nem volt. A jövő történetírói úgy beszélnek majd az ateizmusról, mint az atomenergiáról, vagy a gyarmati népek felszabadulásáról, vagy a Holdra és más égitestekre küldött űrhajókról illetve rakétákról. A mai ember utópisztikus reményeket táplál, különféle elméleti rendszerekben akarja felépíteni a boldog jövőt, de az Istent minden számításából kihagyja. És ez az ateizmus az újkorban született, s jórészt a kereszténység bírálatából.
Magától vetődik fel a kérdés, lehet-e egy ilyen világban a papnak szerepe, kilátása eredményes munkára?
Milan Machovec, a neves csehszlovák filozófus és marxista, aki 1968 óta visszavonultan él Prágában, a múlt évben egy könyvet jelentetett meg Jézusról, s ebben többek közt ezeket mondja: ,,A nagy és tiszta személyiségek művét és szellemi hagyatékát sosem lehet teljesen kiküszöbölni a történelemből. Ma a különböző vallások és a legkülönbözőbb ideológiák foglalkoznak a Jézus-problémával, de ebben a vitában nem egy világnézetről van szó, hanem az emberről, az ember jelenéről és jövendőjéről, győzelméről és csődjéről, szeretetéről és fájdalmáról, kétségbeesésértől és a mindenen győzedelmeskedő reményről.'' Idézi az emmauszi tanítványok szavait, melyekkel az Urat a tanyára invitálják: ,,Maradj velünk, Uram, mert esteledik, hanyatlik már a nap.'' - , s hozzáfűzi: ,,Az ilyen tiszta emberi szavak megdobogtatják az ember szívét akkor is, ha nem hisz a feltámadásban.''
Ez agy ateista hangja. Egy modern emberé, aki a mai világ dilemmáján elmélkedve úgy látja, hogy Krisztust az emberiség ma sem nélkülözheti. Krisztus pedig az Egyház révén van jelen a történelemben. Az Egyház mutatja be a világnak az igehirdetéssel és a szentségek kiszolgáltatásával és pedig elsősorban papjai által.
Ha pedig ez így van, akkor nekünk, mindnyájunknak szól, külön hangsúllyal pedig Nektek, akik most készültök a papi hivatásra, a zsinat figyelmeztetése, melyet a pasztorális konstitúcióban olvasunk: ,,Legyen tudatában minden lelkipásztor, hogy mindennapi viselkedésével és munkájával az Egyház arcát tárja a világ elé, s az emberek abból ítélik meg a keresztény üzenet erejét és igazságát. Életükkel és szavukkal bizonyítsák tehát, hogy az Egyház már puszta jelenlétével kimeríthetetlen forrása azoknak az erényeknek, melyekre a mai világnak legnagyobb szüksége van... A századok folyamán sok felszentelt pap és sok világi hívő lett hűtlen Isten Lelkéhez... s korunkban is éppen azok, akik az evangéliumot hirdetik gyakran messze vannak az evangélium szellemétől. Ezeket a hibákat és fogyatékosságokat elszántan le kell küzdeni, ha nem akarunk, mi papok, ártani az evangélium terjedésének.''
Az emberek, a korunkat jellemző nyugtalanság közepette, szerte a világon mindenütt a teljesebb életet keresik. És jaj nekünk, ha az evangélium hirdetésének ezt az áldott alkalmát elmulasztjuk, ha erre nem készülünk fel teljes odaadással, ha nem tudjuk vállalni az áldozatot. Lelki megújulás nélkül nem teljesíthetjük a missziónkat, a lelki megújulás pedig nem hajtható végre lemondás, az Úr keresztjének vállalása nélkül.
A mai világban a papok előtt új utak nyílnak a tanúságtételre. Tanúságul Ernesto Cardenal példáját említem. 1925-ben született Nicaraguában jómódú szülőktől. Mint ifjú, filozófiát és irodalmat tanult, előbb egyik mexikói majd a New York-i egyetemen. Költő lett, élénken részt vett az irodalmi életben. 1957-ben jelentkezett szerzetesnek, trappistának. Novíciusmestere a szintén költő, Thomas Merton volt. Cardenalt 1963-ban szentelték pappá. Másnap hajóval útra kelt a Solentiname szigetcsoport felé, ott él ma is. A bennszülöttek lelkipásztora, egyszerű faházban lakik, írógépét vastagon bevonta festékkel, hogy a rozsda meg ne egye idő előtt, mert a levegő páratartalma 90%-os, a hőmérséklet pedig déltájt árnyékban 50 Celsius körül van.
Cardenal költeményei a latinamerikai modern költészet remekei közé tartoznak. Jewtusenko, orosz költő, 1970-ben azt mondta, Cardenallal Dél Amerika lírájában új korszak kezdődött: Isten és az ember találkozása, az ég és a föld összeolvadása. Cardenal zsoltárai és a szeretetről írott kicsi könyve - rövid elmélkedések - világhírűek, pedig amit mond, nem a nagy fogyasztóközönség számára valók, nem lehet tetszés szerint felhasználni modern istentiszteleteken vagy dzsesszmuzsikás ájtatosságokon. Jézus szeretetét hirdeti, azt akarja minél tökéletesebben élni és megvalósítani. Akik megértik, erőt merítenek belőle, és tisztábbak lesznek.
Latin Amerika ma a világ egyik leggyúlékonyabb területe. A modern világ problémái sűrítve együtt vannak. A helyzetet csak az evangélium mentheti meg, s az is csak akkor, ha olyan papok hirdetik, mint Cardenal.
Ami érvényes Latin-Amerikára, érvényes ma a világ bármely pontján, ha nem is olyan radikálisan. Meg kell újulnunk az evangélium szellemében, hogy az evangéliumot hitelt érdemlően hirdethessük. Enélkül hiábavaló minden kísérlet és minden erőlködés. a megújulást nem lehet helyettesíteni modernkedéssel sem nagy hanggal, sem a világ szokásainak vagy hóbortjainak az utánzásával.
A papot át kell hatnia a vágynak, hogy mindenkinek mindene legyen. S a papi élet minden szabálya benne foglaltatik Jézus szavaiban: ,,Értük szentelem meg magam, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.'' (Jn 17, 19)
1973. március 7.
Átvéve a Gyulafehérvári Egyházmegye web lap gazdájának szíves engedélyével.
