Üzenet a tömegtájékoztatás 47. világnapjára

Közösségi hálók: az igazság és a hit kapui; az evangelizáció új terei

Kedves Testvérek!

A tömegtájékoztatás 2013. évi világnapjához közeledve szeretnék ajánlani nektek néhány gondolatot azzal az egyre fontosabb témával kapcsolatban, amely az emberek egymás közti kommunikációjának mai módjára vonatkozik. Szeretném megemlíteni a virtuális közösségi hálók fejlődését, amelyek hozzájárulnak egy új „agóra”, egy nyitott közösségi tér kialakulásához, ahol az emberek ötleteket, információkat, véleményeket osztanak meg és ahol ezen kívül új kapcsolatok és új közösségi formák jöhetnek létre.

Ezek a terek, amikor helyesen és kiegyensúlyozottan használják őket, hozzájárulnak a párbeszéd és a megvitatás olyan formáinak előnyben részesítéséhez, amelyek – ha a magánélet iránti figyelemmel és tisztelettel, felelősséggel és az igazság iránti elkötelezettséggel párosulnak – megerősíthetik az emberek közötti egység kötelékeit és hatékonyan elősegíthetik az emberi család harmóniáját. Az információcsere igazi kommunikációvá válhat, az ismeretségek barátsággá érhetnek, a kapcsolatok segíthetik a valódi közösséget. Ha a hálók feladata ennek a nagy lehetőségnek a megvalósítása, akkor a benne résztvevő embereknek erőfeszítést kell tenniük, hogy hitelesek legyenek, mert ezeken a tereken nem csak ötleteket és információkat osztunk meg, hanem végső soron magunkat közöljük.

A közösségi hálók fejlődése elkötelezettséget igényel: ezeken keresztül az emberek kapcsolatokat építenek és barátokra találnak, válaszokat keresnek kérdéseikre, kikapcsolódnak, de intellektuális kihívásokkal is találkoznak, szaktudást és ismereteket osztanak meg. A hálók így egyre inkább magának a társadalom szövetének részeivé válnak, amennyiben egyesítik az embereket ezeknek az alapvető igényeknek a mentén. A közösségi hálókat tehát az ember szívében gyökerező vágyak táplálják.

A közösségi hálók kultúrája és a kommunikáció formáiban és stílusaiban végbemenő változások komoly kihívások elé állítják azokat, akik igazságról és értékekről akarnak beszélni. Gyakran – ahogyan más tömegkommunikációs eszközök esetében is történik – úgy tűnik, hogy a különböző kifejezési formák jelentőségét és hatékonyságát inkább a népszerűségük, mint lényegi fontosságuk és érvényességük határozza meg. A népszerűség aztán sok esetben inkább köthető a hírnévhez vagy meggyőzési stratégiákhoz, mint logikai érveléshez. Olykor az értelem diszkrét hangját elnyomja a túl sok zajos információ, és nem tudja felkelteni a figyelmet, amelyet azok kötnek le, akik meggyőzőbben fejezik ki magukat.

A közösségi médiáknak tehát szükségük van mindazok segítségére, akik tudatában vannak a párbeszéd, az értelmes vita, a logikus érvelés értékeinek; olyan személyekére, akik a beszédnek és az önközlésnek olyan formáit próbálják művelni, amelyek a kommunikációs folyamatban résztvevők legnemesebb vágyainak felelnek meg. Párbeszéd és megvitatás fejlődhetnek és növekedhetnek akkor is, amikor beszélgetünk és komolyan vesszük azokat, akiknek a miénktől eltérő elképzeléseik vannak. „Felismerve a kulturális különbségeket tennünk kell azért, hogy az emberek ne csak elfogadják a másik kultúrájának létezését, hanem vágyjanak arra is, hogy az gazdagítsa őket és felajánlják mindazt a jót, igazat és szépet, amit ők birtokolnak” (Beszéd a kultúra világának képviselőihez, Belém, Lisszabon, 2010. május 12).

A kihívás, amellyel a közösségi hálóknak szembe kell nézniük, az, hogy valóban befogadók legyenek: akkor részesülnek a hívők teljes részvételének jótékony hatásaiból, akik vágynak arra, hogy megosszák Jézus üzenetét és az emberi méltóság értékeit, amelyeket az ő tanítása előmozdít. A hívők ugyanis egyre inkább érzékelik, hogy ha az Örömhírt nem terjesztjük a virtuális környezetben, akkor sokak életéből hiányozhat, akik számára ez az egzisztenciális tér fontos. A virtuális környezet nem egy párhuzamos vagy tisztán virtuális világ, hanem sok ember mindennapi életének része, főleg a fiatalabbakénak. A közösségi hálók az emberi együttműködés gyümölcsei, de a maguk részéről ezek is új formákat adnak a kommunikációs dinamikáknak, ami kapcsolatokat teremt: ennek a környezetnek a figyelmes megismerése tehát előfeltétele annak, hogy komolyan jelen lehessünk benne.

Az új nyelvezet használatának készsége nem annyira azért fontos, hogy lépést tartsunk a korral, hanem pontosan azért, hogy az evangélium végtelen gazdagsága olyan kifejezési formákat találhasson, amelyek el tudnak jutni mindenkinek az értelméhez és a szívéhez. A virtuális környezetben az írott szót gyakran képek és hangok kísérik. Az olyan hatékony kommunikáció, mint Jézus példabeszédei, igényli azok képzelőerejének és érzelmi képességének bevonását, akiket az Isten szeretetének titkával való találkozásra akarunk meghívni. Egyébként tudjuk, hogy a keresztény hagyomány mindig is gazdag volt jelekben és szimbólumokban: gondolok például a keresztre, az ikonokra, Szűz Mária képeire, a karácsonyi betlehemre, a templomok üvegablakaira és falfestményeire. Az emberiség művészeti örökségének jelentős részét olyan művészek és zenészek alkották, akik próbálták kifejezni a hit igazságait.

A hívők hitelességét a közösségi hálókban reményük és örömük mély forrásának, a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott, irgalomban és szeretetben gazdag Istenbe vetett hitnek a megosztása mutatja meg. Ez a megosztás nem csak a hit kifejezett megvallása révén, hanem a tanúságtételben is megnyilvánul, vagyis abban a módban, ahogyan közlünk „az evangéliummal mély egységben lévő döntéseket, preferenciákat, ítéleteket akkor is, amikor nem beszélünk kifejezetten magáról az evangéliumról” (Üzenet a tömegtájékoztatás világnapjára 2011). A tanúságtételnek egy különösen is jelentős módja az, amikor oda akarjuk ajándékozni magunkat másoknak azáltal, hogy készségesen, türelemmel és tisztelettel rendelkezésükre állunk az igazság és az emberi létezés értelmének keresése útján felmerülő kérdéseikben és kételyeikben. A hittel és tartalmával kapcsolatos párbeszéd megjelenése a közösségi hálókban megerősíti az értelem fontosságát és jelentőségét a nyilvános és társadalmi vitákban.

Azok számára, akik nyitott szívvel elfogadták a hit ajándékát, az embernek a szeretetre, az igazságra és az élet értelmére irányuló kérdéseire – amelyek egyáltalán nem hiányoznak a közösségi hálókon sem – a legradikálisabb válasz Jézus Krisztus személyében található. Természetes, hogy aki hisz, arra vágyik, hogy tisztelettel és tapintatosan megossza azokkal, akikkel a virtuális környezetben találkozik. Végső soron azonban az evangélium megosztása azért tud gyümölcsöt hozni, mert Isten Igéje megérinti a szíveket saját erejéből, mielőtt még mi bármi erőfeszítést is tettünk volna. Az Isten művének hatékonyságába vetett bizalomnak mindig felül kell múlnia minden az emberi eszközök használatába vetett biztonságérzetünket. A virtuális környezetben is, ahol könnyen előfordul túl heves és kötekedő hangnem, és ahol olykor a szenzációhajhászás látszik felülkerekedni, figyelmes megkülönböztetésre van szükség. Ennek kapcsán emlékezzünk, hogy Illés Isten hangját nem a hatalmas és viharos szélben, nem is a földrengésben vagy a tűzben, hanem az „enyhe szellőben” ismerte fel (1Kir 19, 11-12). Bíznunk kell abban a tényben, hogy az ember alapvető vágyai, hogy szeressen, és hogy szeretve legyen, hogy a dolgok értelmét és igazságát megtalálja – amelyeket maga Isten helyezett az ember szívébe -, korunk emberét is mindig és minden esetben megőrzik a nyitottságban arra, amit Boldog Newman bíboros a hit „szelíd fény”-ének nevezett.

A közösségi hálók, azon túl, hogy az evangelizáció eszközei lehetnek, az emberi fejlődéshez is hozzájárulhatnak. Például egyes helyeken és kultúrákban, ahol a keresztények elszigeteltnek érzik magukat, a közösségi hálók megerősíthetik valós egységüket a hívők egyetemes közösségével. A hálók megkönnyítik a lelkiségi és liturgikus anyagok megosztását, elősegítve, hogy az emberekben megerősödjön a testvéri közelség érzése imádságuk során azokhoz, akik ugyanazt a hitet vallják, mint ők. A hiteles és együttműködésre kész nyitottság azoknak a kérdései és kételyei iránt, akik távol vannak a hittől, meg kell, hogy erősítse bennünk az igényt, hogy imádsággal és elmélkedéssel tápláljuk hitünket Isten jelenlétében, mint ahogy tevékeny szeretetünket is: „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom” (1Kor 13,1).

Léteznek közösségi hálók, amelyek a virtuális környezetben lehetőséget kínálnak a ma emberének az imádságra, az Isten Igéjének elmélkedésére vagy megosztására. De ezek a hálók megnyithatják a kapukat a hit más dimenzióira is. Sokan ugyanis éppen egy kezdetben on line kapcsolatfelvételnek köszönhetően kezdik felfedezni a közvetlen találkozás, a közösségi tapasztalat vagy akár a zarándoklat fontosságát, amelyek mindig fontos elemek a hit útján. Miközben próbáljuk megjeleníteni az evangéliumot a virtuális környezetben, meghívhatjuk az embereket imatalálkozókra vagy liturgikus eseményekre olyan konkrét helyszínekre, mint a templomok vagy a kápolnák. Hitünk kifejezésének és az evangéliumról való tanúságtételünknek következetesnek és egységesnek kellene lennie akár a fizikai, akár a virtuális világban. Amikor – akármilyen módon – jelen vagyunk mások számára, az a hivatásunk, hogy megismertessük Isten szeretetét a föld végső határáig.

Imádkozom, hogy Isten Lelke kísérjen és világosítson meg titeket mindig, miközben szívből megáldalak mindnyájatokat, hogy valóban hírnökei és tanúi lehessetek az evangéliumnak. „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15).

Vatikán, 2013. január 24., Szalézi Szent Ferenc ünnepe