1. A Nagy Jubileum kegyelmeivel gazdagodva és a Megtestesülés
misztériumát szemlélve, melyben az emberi szenvedés megtalálja
„végső és biztos tájékozódási pontját”,[1]
készül a keresztény közösség a betegek 9. világnapjára. Ausztrália
fővárosának, Sydney-nek székesegyházában van e nap középpontja. Épp
Ausztráliára esett a választás, arra a földrészre, amely kulturális
és etnikai sokszínűségével jól kifejezi az egyházi közösséget. Ez a
közösség nem ismer földrajzi távolságokat, összekapcsolja a
legkülönbözőbb kultúrákat, és az üdvösség szabadító üzenetével
termékennyé tesz mindent.
Sydney székesegyháza a Szűzanyának, az Egyház anyjának van szentelve. Ez külön hangsúlyozza a betegek világnapjának máriás jellegét. Ez a nap immár kilencedszer tér vissza a Szűzanya lourdes-i jelenésének évfordulóján. Mária, a szeretettel teljes édesanya meg fogja éreztetni oltalmát nemcsak a betegekkel, hanem az egészségügyben dolgozókkal és mindazokkal, akik egész életüket a betegeknek szentelik.
Ez a nap arra is alkalom, hogy imádkozzunk és lélekben támogassuk a betegápoló intézményeket. Bátorságot szeretnénk önteni azokba a papokba, szerzetesekbe és szerzetesnőkbe és hívekbe, akik az egyház nevében törődnek a betegekkel, külön figyelmet fordítva a legelesettebbekre, és azért küzdenek, hogy az élet kultúrája mindenütt le tudja győzni a halál kultúráját.
Az elmúlt években magam is egyre inkább megtapasztaltam a betegséget, s egyre jobban megértettem értékét péteri szolgálatom és az egész Egyház élete számára. Miközben mély együttérzésemet fejezem ki a szenvedőkkel, hívom őket, hogy hittel szemléljük a megfeszített és feltámadott Krisztus misztériumát, hogy a saját kínjaink közepette fel tudjuk fedezni Isten szeretettel teljes tervét. Megnyugvást és bizakodó békességet csak úgy találhatunk, ha Jézusra tekintünk, a fájdalmak férfiára, aki tudja, mi a szenvedés.[2]
2. A betegek idei világnapján, melynek sajátos témája „az új evangelizáció és a szenvedő ember méltósága”, az Egyház fontosnak tartja, hogy új módon hirdesse az evangéliumot ebben a szférában, és elősegítse a teljes személy jólétét mindenki számára mindenütt.
A gyógyítás és az orvosi kutatás igen nagy eredményeket tud felmutatni szerte a világon. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy nem mindenki részesülhet ezen eredményekben. Ezért nyomatékosan felhívom a figyelmet, hogy támogassuk az egészségügy fejlődését azokban az országokban is, amelyek ma még a legelemibb segítséget sem képesek megadni a betegeknek. Ezenfelül kívánom, hogy a modern gyógyászat lehetőségeivel a személy méltóságát tiszteletben tartva éljenek az illetékesek.
Az elmúlt két évezred során az Egyház mindig támogatta a gyógyítást a betegek érdekében. Minden eszközét felhasználta a személy méltóságának védelmére és az ember jóléte szolgálatára.[3]
Az evangéliumi alapelvekhez ragaszkodva a Tanítóhivatal ma sem mulasztja el, hogy a szemek elé állítsa azokat az erkölcsi elveket, melyek elirányíthatják a gyógyítókat a kutatás még nem eléggé tisztázott területein, hogy el tudják kerülni a hiteles emberiesség megsértését.
3. Lélekben minden nap fölkeresem a kórházakat, szanatóriumokat, betegszobákat, s mindazokat a helyeket, ahol csak betegek vannak. Főleg a szenvedők, a családtagok, az orvosok és betegápolók mellé szeretnék állni. Ezek a helyek szinte szentélyek, ahol emberek részesednek Krisztus húsvéti misztériumában. Ebben a helyzetben mindenkiben fölmerül a kérdés saját élete értelméről, arról, hogy miért van a szenvedés, a baj, a halál.[4] Ezért nem szabad magukra hagyni a szenvedőket, és ott kell lenniük mellettük hiteles, szakképzett hívőknek.
Megtehetném-e, hogy ne forduljak sürgető felhívással az orvosokhoz és betegápolókhoz, hogy tanuljanak Krisztustól, a lelkek és testek orvosától, és legyenek olyanok, mint az irgalmas szamaritánus? Hogyan ne kívánnám különösen is, hogy a kutatók megállás nélkül keressék az alkalmas eszközöket a teljes ember egészségének megóvására és a betegségek gyógyítására?
Továbbá hogy ne kívánnám, hogy mindazok, akik közvetlenül foglalkoznak betegekkel, legyenek nagyon figyelmesek a szenvedőkkel és emberségesen éljenek szakmai tudásukkal?
A kórházak, beteg- és öreggondozó intézmények és minden családi otthon, ahol beteget ápolnak, az új evangelizálás kiváltságos helyei, ahol ügyelni kell arra, hogy a remény hordozójaként szólalhasson meg az Evangélium. Egyedül Jézus, az isteni Szamaritánus képes arra, hogy a békét és üdvösséget kereső embernek megfelelő választ adjon legmélyebb vágyaira. Krisztus minden ember és a teljes ember Üdvözítője.
Ezért az Egyház fáradhatatlanul hirdeti őt, hogy az ő fényessége világítsa meg a betegség és a gyógyulás keresésének világát. Ezért fontos, hogy a harmadik évezred kezdetén új lendületet adjunk az evangelizálásnak az egészségügy területén is, ami kiváltképpen értékes műhelye a szeretet civilizációjának.
4. Az elmúlt években megnőtt az érdeklődés az orvostudomány kutatásai és az egészségügy intézményei iránt. Ennek csak örülni lehet, de hangsúlyozni kell, hogy valóban a beteg szolgálatára kell fordítani és valóban támogatni kell őt a betegséggel vívott harcában. Ma egyre több szó esik a „holisztikus” segítségnyújtásról, azaz a beteg és hozzátartozói testi, lelki, szociális szükségleteinek figyelembevételéről. Főleg a gyógyszerek, a terápiák és sebészi beavatkozások területén fontos, hogy a klinikai kísérletek a személy abszolút tiszteletben tartásával történjenek, világosan látva a kockázatokat és a lehetőségek korlátait. E területen a keresztény szakemberek hivatása, hogy tanúságot tegyenek hittel megvilágosított erkölcsiségükről.
Az Egyház értékeli mindazok erőfeszítéseit, akik akár a kutatásban, akár a konkrét gyógyításban hatékonyabbá és jobbá akarják tenni a betegek szolgálatát.
5. A Teremtő szándéka szerint a földi javakat egyenlően kell elosztani. Ez az egészségügy területén is parancs. Véget kell végre vetni annak a igazságtalanságnak, mely főleg a szegény országokban az emberek nagy részét megfosztja az egészség elemi feltételeitől is. Nagy botrány ez, mellyel szemben a nemzetek felelős vezetői kötelesek mindent megtenni, hogy a szegények is hozzájuthassanak az egészség alapvető követelményeihez. „Mindenki egészségét” támogatni a nemzetközi közösség minden tagjának elemi, a hívőknek a hitről való tanúságtételhez szorosan kapcsolódó kötelessége. Ők konkréten tudják hirdetni az élet evangéliumát, előmozdítva az élet tiszteletét és elutasítva minden ellene irányuló merényletet, az abortuszt és az eutanáziát.
Ebben az összefüggésben természetesen gondolnunk kell a rendelkezésre álló források korlátozott voltára is, ami arra kötelez, hogy rögzítsük azokat a világos erkölcsi alapelveket, melyek segítik a betegeket és hozzátartozóikat a túlságosan drága és rendkívüli beavatkozások vállalásának eldöntésében. A túlbuzgó gyógyítást minden esetben el kell kerülni.[5]
Szeretnék köszönetét mondani mindenkinek, személyeknek és szervezeteknek, különösen a szerzetes intézményeknek, amelyek betegápoló és gyógyító szolgálatukat a nagyon szegény régiókban és országokban végzik. Az Egyház ismét kifejezi megbecsülését nagyon értékes munkájukért. Külön is buzdítom a betegápoló szerzetescsaládokat, hogy alapítójuk karizmájához hűségesen bátran válaszoljanak a harmadik évezred kihívásaira. Az új drámák és a régi járványok helyére lépett betegségek sürgetik az irgalmas szamaritánus tevékenységét, aki nemcsak a test bajára ad orvosságot a betegeknek, hanem lelki támaszt is tud nyújtani nehéz helyzetük elviseléséhez.
6. Különös szeretettel gondolok azokra a szerzetesekre, szerzetesnőkre, akik a laikus hívekkel együtt napról napra írják az evangéliumi szeretet csodálatos lapjait. Gyakran kockára teszik életüket testvéreikért háborús körülmények között is. S nem egy közülük valóban életét adja az Élet Evangéliumának szolgálatában.
Meg kell emlékeznem az utóbbi időben létrejött sok polgári szervezetről is, melyek kormányzati támogatás nélkül sietnek a szenvedők segítségére. Önkéntesek munkájára és nagylelkű támogatók anyagi segítségére támaszkodva végzik munkájukat. Valamennyiüket bátorítom, folytassák tevékenységüket, mert sok országban szemmel láthatóan ébresztik mások lelkiismeretét is.
Végezetül hozzátok fordulok, drága betegek és betegápolók. A mostani betegek világnapja a Nagy Jubileum bezárásának szomszédságában van. Arra szólít, hogy szemléljük Krisztus arcát, aki immár kétezer éve emberré lett, hogy megváltsa az embert. Drága testvéreim! Hirdessétek és tanúsítsátok nagylelkűen az élet és a remény evangéliumát!
Hirdessétek, hogy Krisztus bátorságot ad mindazoknak, akik szorongatásban és nehéz helyzetben vannak; erőt ad a fáradtság és sebesülés óráiban; támogatja mindazokat, akik az élet és az egészség szolgálatára fordítják tudásukat és erejüket.
Máriára, az Egyház Anyjára bízlak benneteket, kinek, mint üzenetem elején mondtam, szentelték a sydney-i székesegyházat, a betegek világnapjának idei központját. A Szomorúak Vigasztalója éreztesse anyai oltalmát minden megpróbáltatásban lévő gyermekével; segítsen nektek tanúságot tenni Isten gyöngéd szeretetéről, és tegyen titeket Fia élő képmásaivá.
Ezekkel a jókívánságokkal küldöm Nektek és mindazoknak, akik szívetekben hordoztok, különleges apostoli áldásomat.
Castel Gandolfo, 2000. augusztus 22.
Jegyzetek:
[1] Salvifici doloris, 31.
[2] Vö. Iz 53,3.
[3] Vö. Populorum progressio, 34.
[4] Vö. GS10.
[5] Vö. Evangélium vitae, 65.
Sydney székesegyháza a Szűzanyának, az Egyház anyjának van szentelve. Ez külön hangsúlyozza a betegek világnapjának máriás jellegét. Ez a nap immár kilencedszer tér vissza a Szűzanya lourdes-i jelenésének évfordulóján. Mária, a szeretettel teljes édesanya meg fogja éreztetni oltalmát nemcsak a betegekkel, hanem az egészségügyben dolgozókkal és mindazokkal, akik egész életüket a betegeknek szentelik.
Ez a nap arra is alkalom, hogy imádkozzunk és lélekben támogassuk a betegápoló intézményeket. Bátorságot szeretnénk önteni azokba a papokba, szerzetesekbe és szerzetesnőkbe és hívekbe, akik az egyház nevében törődnek a betegekkel, külön figyelmet fordítva a legelesettebbekre, és azért küzdenek, hogy az élet kultúrája mindenütt le tudja győzni a halál kultúráját.
Az elmúlt években magam is egyre inkább megtapasztaltam a betegséget, s egyre jobban megértettem értékét péteri szolgálatom és az egész Egyház élete számára. Miközben mély együttérzésemet fejezem ki a szenvedőkkel, hívom őket, hogy hittel szemléljük a megfeszített és feltámadott Krisztus misztériumát, hogy a saját kínjaink közepette fel tudjuk fedezni Isten szeretettel teljes tervét. Megnyugvást és bizakodó békességet csak úgy találhatunk, ha Jézusra tekintünk, a fájdalmak férfiára, aki tudja, mi a szenvedés.[2]
2. A betegek idei világnapján, melynek sajátos témája „az új evangelizáció és a szenvedő ember méltósága”, az Egyház fontosnak tartja, hogy új módon hirdesse az evangéliumot ebben a szférában, és elősegítse a teljes személy jólétét mindenki számára mindenütt.
A gyógyítás és az orvosi kutatás igen nagy eredményeket tud felmutatni szerte a világon. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy nem mindenki részesülhet ezen eredményekben. Ezért nyomatékosan felhívom a figyelmet, hogy támogassuk az egészségügy fejlődését azokban az országokban is, amelyek ma még a legelemibb segítséget sem képesek megadni a betegeknek. Ezenfelül kívánom, hogy a modern gyógyászat lehetőségeivel a személy méltóságát tiszteletben tartva éljenek az illetékesek.
Az elmúlt két évezred során az Egyház mindig támogatta a gyógyítást a betegek érdekében. Minden eszközét felhasználta a személy méltóságának védelmére és az ember jóléte szolgálatára.[3]
Az evangéliumi alapelvekhez ragaszkodva a Tanítóhivatal ma sem mulasztja el, hogy a szemek elé állítsa azokat az erkölcsi elveket, melyek elirányíthatják a gyógyítókat a kutatás még nem eléggé tisztázott területein, hogy el tudják kerülni a hiteles emberiesség megsértését.
3. Lélekben minden nap fölkeresem a kórházakat, szanatóriumokat, betegszobákat, s mindazokat a helyeket, ahol csak betegek vannak. Főleg a szenvedők, a családtagok, az orvosok és betegápolók mellé szeretnék állni. Ezek a helyek szinte szentélyek, ahol emberek részesednek Krisztus húsvéti misztériumában. Ebben a helyzetben mindenkiben fölmerül a kérdés saját élete értelméről, arról, hogy miért van a szenvedés, a baj, a halál.[4] Ezért nem szabad magukra hagyni a szenvedőket, és ott kell lenniük mellettük hiteles, szakképzett hívőknek.
Megtehetném-e, hogy ne forduljak sürgető felhívással az orvosokhoz és betegápolókhoz, hogy tanuljanak Krisztustól, a lelkek és testek orvosától, és legyenek olyanok, mint az irgalmas szamaritánus? Hogyan ne kívánnám különösen is, hogy a kutatók megállás nélkül keressék az alkalmas eszközöket a teljes ember egészségének megóvására és a betegségek gyógyítására?
Továbbá hogy ne kívánnám, hogy mindazok, akik közvetlenül foglalkoznak betegekkel, legyenek nagyon figyelmesek a szenvedőkkel és emberségesen éljenek szakmai tudásukkal?
A kórházak, beteg- és öreggondozó intézmények és minden családi otthon, ahol beteget ápolnak, az új evangelizálás kiváltságos helyei, ahol ügyelni kell arra, hogy a remény hordozójaként szólalhasson meg az Evangélium. Egyedül Jézus, az isteni Szamaritánus képes arra, hogy a békét és üdvösséget kereső embernek megfelelő választ adjon legmélyebb vágyaira. Krisztus minden ember és a teljes ember Üdvözítője.
Ezért az Egyház fáradhatatlanul hirdeti őt, hogy az ő fényessége világítsa meg a betegség és a gyógyulás keresésének világát. Ezért fontos, hogy a harmadik évezred kezdetén új lendületet adjunk az evangelizálásnak az egészségügy területén is, ami kiváltképpen értékes műhelye a szeretet civilizációjának.
4. Az elmúlt években megnőtt az érdeklődés az orvostudomány kutatásai és az egészségügy intézményei iránt. Ennek csak örülni lehet, de hangsúlyozni kell, hogy valóban a beteg szolgálatára kell fordítani és valóban támogatni kell őt a betegséggel vívott harcában. Ma egyre több szó esik a „holisztikus” segítségnyújtásról, azaz a beteg és hozzátartozói testi, lelki, szociális szükségleteinek figyelembevételéről. Főleg a gyógyszerek, a terápiák és sebészi beavatkozások területén fontos, hogy a klinikai kísérletek a személy abszolút tiszteletben tartásával történjenek, világosan látva a kockázatokat és a lehetőségek korlátait. E területen a keresztény szakemberek hivatása, hogy tanúságot tegyenek hittel megvilágosított erkölcsiségükről.
Az Egyház értékeli mindazok erőfeszítéseit, akik akár a kutatásban, akár a konkrét gyógyításban hatékonyabbá és jobbá akarják tenni a betegek szolgálatát.
5. A Teremtő szándéka szerint a földi javakat egyenlően kell elosztani. Ez az egészségügy területén is parancs. Véget kell végre vetni annak a igazságtalanságnak, mely főleg a szegény országokban az emberek nagy részét megfosztja az egészség elemi feltételeitől is. Nagy botrány ez, mellyel szemben a nemzetek felelős vezetői kötelesek mindent megtenni, hogy a szegények is hozzájuthassanak az egészség alapvető követelményeihez. „Mindenki egészségét” támogatni a nemzetközi közösség minden tagjának elemi, a hívőknek a hitről való tanúságtételhez szorosan kapcsolódó kötelessége. Ők konkréten tudják hirdetni az élet evangéliumát, előmozdítva az élet tiszteletét és elutasítva minden ellene irányuló merényletet, az abortuszt és az eutanáziát.
Ebben az összefüggésben természetesen gondolnunk kell a rendelkezésre álló források korlátozott voltára is, ami arra kötelez, hogy rögzítsük azokat a világos erkölcsi alapelveket, melyek segítik a betegeket és hozzátartozóikat a túlságosan drága és rendkívüli beavatkozások vállalásának eldöntésében. A túlbuzgó gyógyítást minden esetben el kell kerülni.[5]
Szeretnék köszönetét mondani mindenkinek, személyeknek és szervezeteknek, különösen a szerzetes intézményeknek, amelyek betegápoló és gyógyító szolgálatukat a nagyon szegény régiókban és országokban végzik. Az Egyház ismét kifejezi megbecsülését nagyon értékes munkájukért. Külön is buzdítom a betegápoló szerzetescsaládokat, hogy alapítójuk karizmájához hűségesen bátran válaszoljanak a harmadik évezred kihívásaira. Az új drámák és a régi járványok helyére lépett betegségek sürgetik az irgalmas szamaritánus tevékenységét, aki nemcsak a test bajára ad orvosságot a betegeknek, hanem lelki támaszt is tud nyújtani nehéz helyzetük elviseléséhez.
6. Különös szeretettel gondolok azokra a szerzetesekre, szerzetesnőkre, akik a laikus hívekkel együtt napról napra írják az evangéliumi szeretet csodálatos lapjait. Gyakran kockára teszik életüket testvéreikért háborús körülmények között is. S nem egy közülük valóban életét adja az Élet Evangéliumának szolgálatában.
Meg kell emlékeznem az utóbbi időben létrejött sok polgári szervezetről is, melyek kormányzati támogatás nélkül sietnek a szenvedők segítségére. Önkéntesek munkájára és nagylelkű támogatók anyagi segítségére támaszkodva végzik munkájukat. Valamennyiüket bátorítom, folytassák tevékenységüket, mert sok országban szemmel láthatóan ébresztik mások lelkiismeretét is.
Végezetül hozzátok fordulok, drága betegek és betegápolók. A mostani betegek világnapja a Nagy Jubileum bezárásának szomszédságában van. Arra szólít, hogy szemléljük Krisztus arcát, aki immár kétezer éve emberré lett, hogy megváltsa az embert. Drága testvéreim! Hirdessétek és tanúsítsátok nagylelkűen az élet és a remény evangéliumát!
Hirdessétek, hogy Krisztus bátorságot ad mindazoknak, akik szorongatásban és nehéz helyzetben vannak; erőt ad a fáradtság és sebesülés óráiban; támogatja mindazokat, akik az élet és az egészség szolgálatára fordítják tudásukat és erejüket.
Máriára, az Egyház Anyjára bízlak benneteket, kinek, mint üzenetem elején mondtam, szentelték a sydney-i székesegyházat, a betegek világnapjának idei központját. A Szomorúak Vigasztalója éreztesse anyai oltalmát minden megpróbáltatásban lévő gyermekével; segítsen nektek tanúságot tenni Isten gyöngéd szeretetéről, és tegyen titeket Fia élő képmásaivá.
Ezekkel a jókívánságokkal küldöm Nektek és mindazoknak, akik szívetekben hordoztok, különleges apostoli áldásomat.
Castel Gandolfo, 2000. augusztus 22.
II.
János Pál pápa
Jegyzetek:
[1] Salvifici doloris, 31.
[2] Vö. Iz 53,3.
[3] Vö. Populorum progressio, 34.
[4] Vö. GS10.
[5] Vö. Evangélium vitae, 65.
