Kedves fiatalok!
Folytatjuk lelki zarándoklatunkat Krakkó felé, ahol 2016 júliusában a következő Ifjúsági Világtalálkozót fogjuk tartani. Utunk vezérfonalának a nyolc boldogságot választottuk az Evangéliumból. Tavaly a lélekben szegények boldogságáról elmélkedtünk, amely a „hegyibeszéd” tágabb összefüggésébe illeszkedik. Felfedeztük együtt a nyolc boldogság forradalmian új jelentését, és Jézus nyomatékos hívását, hogy bátran vessük bele magunkat a boldogság keresésének kalandjába. Idén a hatodik boldogságról elmélkedünk: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent” (Mt 5,8).
1. A boldogság iránti vágy
A boldog szó kilencszer fordul elő Jézusnak ebben az első, nagy lélegzetű beszédében (vö. Mt 5,1-12). Olyan, mint egy refrén, amely felidézi az Úr hívását, hogy vele együtt lépjünk rá az útra, amely minden kihívás dacára az igazi boldogság útja.
Igen, kedves fiatalok, a boldogság kutatása közös minden korban, minden életkorú emberben. Isten minden férfi és nő szívébe beleültette a boldogság, a teljesség iránti elnyomhatatlan vágyat. Nem érzitek, hogy a szívetek nyugtalanul keresi folytonosan azt a jót, amely betöltheti a végtelen iránti szomjúságot?
A Teremtés könyvének első lapjai bemutatják számunkra azt a boldogságot, amelyre meghívást kaptunk: az Istennel, a többi emberrel, a természettel és önmagunkkal való tökéletes közösséget. Isten eredeti tervében az emberiség számára az szerepelt, hogy szabadon hozzáférhessünk a Teremtőhöz, bensőséges kapcsolatban legyünk vele, lássuk őt; hogy az isteni fény igazsággal és átláthatósággal világosítson meg minden emberi kapcsolatot. A tisztaságnak ebben az eredeti állapotában nem léteztek „álarcok”, kibúvók, nem volt ok rá, hogy egyik ember rejtőzködjön a másik elől. Minden tiszta és világos volt.
Amikor a férfi és a nő enged a kísértésnek és megtörik az Istennel való bizalmas kapcsolatot, a bűn belép az emberi történelembe (vö. Ter 3). A következmények azonnal érzékelhetővé válnak az embernek az önmagához, a másik emberhez és a természethez fűződő kapcsolatában. E következmények pedig drámaiak: odavész az eredeti tisztaság. Attól a pillanattól kezdve nem lehetséges többé a közvetlen kapcsolat Isten jelenlétéhez. Elkezdődik az ember törekvése az elrejtőzésre, a férfinak és a nőnek el kell rejteni a saját mezítelenségét. Elvesztik a fényt, amely az Úr látásából ered, és az ember az őt körülvevő valóságra kifacsart, rövidlátó módon tekint. Az a belső „iránytű”, amely az embert a boldogság keresésében vezette, elveszíti viszonyítási pontját és a hatalom, a tulajdon és a minden áron hajhászott gyönyörök vonzása eltérítik az emberi személyt, aki így a szomorúság és aggódás gödrébe jut.
A Zsoltárok könyvében megtaláljuk azt a kiáltást, amellyel az
emberiség lelke mélyéből megszólítja Istent: „Ki fordul még jóval
felénk? Ragyogtasd ránk arcodat, Uram!” (Zsolt 4,7). Az Atya,
végtelen jóságában választ ad erre a kiáltásra és elküldi Fiát.
Jézusban Isten emberi arcot ölt magára. Megtestesülése, élete,
halála és feltámadása révén ő megment bennünket a bűntől és új,
eddig elképzelhetetlen távlatokat nyit meg előttünk.
Kedves fiatalok, így tehát Krisztusban lelhető meg a jóság és
boldogság iránti vágyaitok tökéletes beteljesedése. Egyedül ő
képes betölteni várakozásotokat, amelyet annyiszor cserbenhagytak
a világ hamis ígéretei. Ahogyan Szent II. János Pál pápa mondta:
„Ő az a szépség, amely vonz benneteket, ő az, aki kihívást jelent
számotokra a megalkuvást nem ismerő radikális igényével, ő az, aki
arra késztet, hogy levessétek álarcaitokat, amelyek hamissá teszik
az életet, ő az, aki olvassa a szívetekben a legigazabb
döntéseiteket, amelyeket mások szeretnének elfojtani. Jézus az,
aki felkelti bennetek a vágyat, hogy életetekkel tegyetek valami
nagyot” (imavirrasztás a Tor Vergatán, 2000. augusztus 19:
Insegnamenti XXIII/2, [2000], 212).
2. Boldogok a tiszta szívűek…
Most próbáljuk meg mélyebben megérteni, hogy ez a boldogság miként függ össze a szív tisztaságával. Mindenekelőtt meg kell értenünk a szív szó jelentését a Bibliában. A zsidó kultúrában a szív az emberi személy érzelmeinek, a gondolatainak, a szándékainak középpontja. Ha a Biblia azt tanítja, hogy Isten nem a külsőségeket nézi, hanem az ember szívét (vö. 1 Sám 16,7), akkor kijelenthetjük, hogy mi is a szívünkből kiindulva tudjuk meglátni az Istent. Ez azért van így, mivel a szív foglalja magában az embert a maga teljességében, mint testet és lelket, szeretetre és a szeretet elfogadására való képességével.
Ami a „tiszta” fogalmát illeti, az a görög szó, amelyet Máté evangélista ennek megjelölésére használ, a „katharosz”, amelynek alapvető jelentése megtisztított, tiszta, szennytől mentes. Az Evangéliumban azt látjuk, hogy Jézus elveti a rituális tisztaságnak azt a felfogását, amely a külsőséghez kötődött és megtiltott minden kapcsolatot a tisztátalannak tartott dolgokkal vagy személyekkel (köztük a leprásokkal és az idegenekkel). Azoknak a farizeusoknak, akik számos más korabeli zsidóhoz hasonlóan nem ettek anélkül, hogy ne végezték volna el a rituális mosdást és a számos hagyományos cselekményt a tárgyak leöblítése körül, Jézus kategorikusan kijelenti: „Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság” (Mk 7,15.21-22).
Miben áll fenn tehát a boldogság, amely a tiszta szívből származik? Ha abból a felsorolásból indulunk ki, amelyet Jézus ad azokról a rossz dolgokról, amelyek tisztátalanná teszik az embert, azt vesszük észre, hogy ezek főként a kapcsolatainkat érintő kérdések. Mindnyájunknak meg kell tanulnia felismernie, hogy mik azok a dolgok, amelyek „beszennyezhetik” a szívét. Ki kell alakítanunk magunkban az őszinte és érzékeny lelkiismeretet, „hogy felismerje, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes” (Róm 12,2). Ha egészséges odafigyelésre van szükségünk ahhoz, hogy megőrizzük a teremtett világot, a levegő, a víz, a táplálékunk tisztaságát, mennyivel inkább kell figyelnünk arra, hogy tisztán őrizzük meg azt, ami a legértékesebb a számunkra: a szívünket és a kapcsolatainkat. Ez a „humán ökológia” segíthet bennünket abban, hogy belélegezzük a szép dolgok, az igazi szeretet, a szentség tiszta levegőjét.
Egy ízben feltettem nektek a kérdést: Hol van a kincsetek? Milyen kincsre alapozzátok szíveteket? (vö. Interjú belga fiatalokkal, 2014. március 31.) Igen, a szívünk kapaszkodhat hamis vagy valódi értékekhez, rátalálhat hiteles nyughelyre, ám az is lehet, hogy elszunnyad, ellustul és eltompul. A legnagyobb kincs, amit az életünkben birtokolhatunk, az a kapcsolatunk Istennel. Meg vagytok erről győződve? Tudatában vagytok, milyen felbecsülhetetlen értéke van a személyeteknek Isten szemében? Tudjátok, hogy Isten feltétel nélküli módon szeret és elfogad Benneteket úgy, ahogy vagytok? Ha ezt nem vesszük figyelembe, az ember megoldhatatlan rejtéllyé válik, mivel csak az ad értelmet életünknek, ha tudjuk: Isten fenntartások nélkül szeret bennünket. Emlékeztek Jézus párbeszédére a gazdag ifjúval (vö. Mk 10,17-22)? Márk evangélista megjegyzi, hogy Jézus rátekintett és megszerette őt (vö. 10,21), felszólította, hogy kövesse őt, hogy megtalálja a valódi kincset. Azt kívánom nektek, kedves fiatalok, hogy Krisztusnak ez a szeretetteli tekintete kísérjen el benneteket végig életetek során.
A fiatalság az az időszak, amikor kibomlik a szívetekben rejlő nagy érzelmi gazdagság, az igaz, szép és nagy szeretet iránti vágy. Mekkora erő rejlik abban, hogy képesek vagyunk szeretni és szeretetet elfogadni! Ne engedjétek meg, hogy ezt a hatalmas értéket meghamisítsák, lerombolják, elcsúfítsák bennetek. Ez akkor következik be, ha kapcsolatainkba beférkőzik a másik ember eszközzé silányítása, saját önző céljaink szerint való kihasználása, olykor csak a puszta gyönyörszerzés érdekében. Az emberi szív megsérül és szomorúvá válik, ha ezt tapasztalja. Arra kérlek benneteket: ne féljetek az igazi szeretettől, attól, amelyre Jézus tanít bennünket, és amelyet így ír le Szent Pál: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha” (1Kor 13,4-8).
Amikor arra hívlak benneteket, hogy fedezzétek fel újra az ember szeretetre szóló meghívásának szépségét, arra is buzdítalak titeket, hogy álljatok ellen a széles körben elterjedt irányzatnak, amely a szeretetet banálissá teszi, főként azzal, hogy leszűkíti a puszta szexualitásra, megfosztva a szeretet fogalmát alapvető velejáróitól: a szépségtől, a közösségtől, a hűségtől és a felelősségtől. Kedves fiatalok, „az ideiglenesség és viszonylagosság mai kultúrájában sokan azt hirdetik, hogy a fontos a pillanat ’kiélvezése’, nem éri meg egész életünkre elkötelezettséget vállalnunk, végleges, ’örökre szóló’ döntéseket hoznunk, hiszen nem tudjuk, mit tartogat a holnap. Én viszont arra kérlek titeket, hogy legyetek forradalmárok, hogy merjetek szemben haladni az árral. Igen, azt kérem, hogy ebben szegüljetek szembe az ideiglenesség kultúrájával, amely végeredményben azt hiszi, nem is vagytok képesek felelősséget vállalni magatokra, nem vagytok képesek igazán szeretni. Én bízom bennetek, fiatalok, és imádkozom értetek. Legyen hozzá bátorságotok, hogy szembeforduljatok az árral. Legyen bátorságotok boldognak lenni” (Találkozó a riói IVT önkénteseivel, 2013. július 28).
Ti, fiatalok, derék felfedezők vagytok! Ha belevetitek magatokat az Egyház gazdag tanításának a felfedezésébe, meglátjátok, hogy a kereszténység nem a tiltások sorozatát jelenti, amely a boldogságotok elfojtására irányul, hanem olyan élet-tervet ad, amely képes magával sodorni a szíveteket!
3. ... mert meglátják az Istent
Minden férfi és nő szívében folyamatosan felhangzik az Úr hívása: „Az én arcomat keressétek!” (vö. Zsolt 27,8). Ugyanakkor mindig szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy szegény bűnösök vagyunk. Ezt olvassuk például a Zsoltárok könyvében: „Ki mehet fel az Úr hegyére? Ki állhat az ő szent helyén? Akinek a keze tiszta és ártatlan a szíve” (Zsolt 24,3-4). De nem kell ezért félnünk és elveszítenünk bátorságunkat: a Bibliában és mindnyájunk személyes történetében azt látjuk, hogy mindig Isten teszi meg az első lépést. Ő az, aki megtisztít minket, hogy színe elé állhassunk.
Izajás próféta, amikor megkapta a hívást az Úrtól, hogy szóljon a nevében, megrémült és ezt mondta: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok” (Iz 6,5). Az Úr mégis megtisztította őt: elküldött hozzá egy angyalt, aki megérintette az ajkát és ezt mondta neki: „Eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert a bűnöd” (6,7). Az Újszövetségben, amikor a genezáreti tónál Jézus meghívta első tanítványait és végbevitte a csodálatos halfogást, Simon Péter térdre borult előtt és így szólt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” (Lk 5,8). Nem kellett sokáig várnia a válaszra: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel” (5,10). És amikor az egyik tanítvány azt kérte tőle: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk”, a Mester ezt válaszolta: „Aki engem látott, az Atyát is látta” (Jn 14,8-9).
Az Úr hívása, hogy találkozzunk vele, mindnyájunkhoz szól, bárhol és bármilyen helyzetben is vagyunk. Elegendő, hogy az ember „döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt. Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 3). Mindnyájan bűnösök vagyunk, rászorulunk, hogy az Úr megtisztítson bennünket. Elég, ha egy apró lépést tesz valaki Jézus irányában, és felfedezheti, hogy Ő mindig tárt karokkal várja, főként a kiengesztelődés szentségében, amely kiemelkedő lehetőség rá, hogy találkozzunk az isteni irgalommal, amely megtisztítja és újrateremti a szívünket.
Igen, kedves fiatalok, az Úr találkozni szeretne velünk, szeretné, ha „látnánk” őt. „Hogyan?” – kérdezhetitek ti erre tőlem. Avilai Szent Teréz is, aki pontosan 500 évvel ezelőtt született Spanyolországban, már kicsi korában ezt mondogatta a szüleinek: „Látni akarom Istent”. Azután felfedezte, hogy az imádság útja „bensőséges baráti kapcsolat azzal, akiről érezzük, hogy szeret bennünket” (Önéletrajz 8,5). Ezért kérdezem tőletek: imádkoztok-e? Tudjátok, hogy beszélgethettek Jézussal, az Atyával, a Szentlélekkel éppúgy, ahogy a barátjával beszélget az ember? És nem akármelyik barátjával, hanem a legjobb, legbizalmasabb barátjával! Próbáljátok meg, igen egyszerűen. Fel fogjátok fedezni azt, amit egy ars-i földműves mondott a faluja szentéletű plébánosának: amikor imádkozom a tabernákulum előtt „én Őt nézem, Ő meg engem néz” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2715).
Ismét arra hívlak benneteket, hogy találkozzatok az Úrral a Szentírás gyakori olvasása révén. Ha még nem szokásotok ezt, kezdjétek az Evangéliumokkal. Minden nap olvassatok el egy részt. Engedjétek, hogy az Isten Igéje megszólítsa a szíveteket, megvilágosítsa lépéseiteket (vö. Zsolt 119,105). Fel fogjátok fedezni, hogy meg lehet „látni” Istent a testvérek arcában is, főként a legelhagyatottabbakéban: a szegényekében, az éhezőkében, a szomjazókéban, az idegenekében, a betegekében, a bebörtönzöttekében (vö. Mt 25,31-46). Megtapasztaltátok-e ezt már? Kedves fiatalok, ahhoz, hogy megértsétek Isten országának logikáját, szegényeknek kell lennetek a szegényekkel együtt. A tiszta szív szükségképpen lecsupaszított is, amely képes leereszkedni, hogy megossza életét a szükséget szenvedőkkel.
Ha találkoztok Istennel az imádságban, a Biblia olvasásában és a
testvéri közösségi életben, segít nektek jobban megismerni az Urat
és önmagatokat. Ahogyan ez az emmauszi tanítványokkal is történt
(vö. Lk 24,13-35), Jézus hangja hallatán lángolni fog a szívetek
és felnyílik a szemetek, s felismeritek az ő jelenlétét a saját
életetek történetében, megértitek a szeretetnek azt a tervét, amit
a ti életetek számára készített.
Közületek egyesek érzik vagy érezni fogják az Úr hívását, hogy
házasságot kössenek, családot alapítsanak. Manapság sokan azt
hiszik, hogy ez a hivatás „kiment a divatból”, de ez nem igaz!
Éppen ezért az Egyház teljes közössége egy különleges időszakot él
most, amelyben a család hivatását és küldetését gondolja át az
Egyházon belül és a mai világ egészében. Ezen kívül arra is hívlak
benneteket, hogy vizsgáljátok meg a megszentelt életre vagy a
papságra szóló hívást is. Milyen szép olyan fiatalokat látni, akik
vállalják e hivatást és teljes mértékben Krisztus és Egyháza
szolgálatára szentelik életüket! Kérdezzétek meg magatoktól tiszta
lélekkel, és ne féljetek attól, amit Isten kér tőletek! A ti
„igen”-etek révén, amit az Úr hívására adtok, a remény magvaivá
válhattok az Egyházban és a társadalomban. Ne felejtsétek el:
Isten akarata a mi boldogságunk!
4. Úton Krakkó felé
„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent” (Mt 5,8). Kedves fiatalok, mint látjátok, ez a boldogság igen közelről érinti a ti életeteket és biztosítékot jelent rá, hogy boldogok lesztek. Ezért ismét elmondom nektek: legyen bátorságotok boldognak lenni!
Az idei Ifjúsági Világnap az utolsó szakasz azon az úton, amely a felkészülést jelenti a világ ifjúságának következő nagy találkozójára, amelyet 2016-ban Krakkóban fogunk megtartani. Éppen harminc évvel ezelőtt kezdte el Szent II. János Pál pápa a Ifjúsági Világtalálkozókat. Ez az ifjúsági zarándoklat, amely kontinenseken megy végig Péter utódának vezetése alatt, valóban gondviselésszerű és prófétikus kezdeményezésnek bizonyult. Köszönjük meg az Úrnak azokat az értékes gyümölcsöket, amelyeket eddig hozott számos fiatal számára a földkerekségen! Hány fontos felfedezést tettünk, főként azt, hogy Krisztus az út, az igazság és az élet és hogy az Egyház az egy nagy és befogadó család. Hány életfordulat és hány hivatásbeli döntés született ezeken a találkozókon! A szent pápa, a Ifjúsági Világtalálkozók patrónusa járjon közben értünk a Krakkó felé vezető zarándokutunkon. És kísérjen el bennünket ezen az úton a kegyelemmel teli, egészen szép és egészen tiszta Boldogságos Szűz Mária anyai tekintete.
Vatikán, 2015. január 31.
Bosco Szent János emléknapján
FERENC
