A Missziós Világnap ebben az évben is Jézus személye köré gyűjt össze bennünket, aki „az örömhírnek első és legnagyobb hírnöke” (VI. Pál, Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás, 7), aki folyamatosan hív bennünket, hogy hirdessük az Atyaisten szeretetének örömhírét a Szentlélek erejében. Ez a világnap arra indít most bennünket, hogy ismét gondolkozzunk el a lényegen: a misszió a keresztény hit szívében. Valóban: az Egyház természetét tekintve missziós, ha nem volna az, már nem lenne Krisztus Egyháza, hanem csak egy a sok egyesület közül, amely csakhamar teljesítené célját és meg is szűnne. Ezért fel kell tennünk magunknak néhány kérdést, amelyek a saját keresztény identitásunkra és hívőként viselt felelősségünkre vonatkoznak, ebben a számos illúzió által megzavart világban, amit nagy csalódások sebeztek meg és számos testvérháború dúl, amelyek igazságtalanul sújtják főként az ártatlanokat. Mi tehát a misszió alapja? Mi a misszió lényege? Mik a misszió éltető magatartásai?
A misszió és Krisztusnak, az Út, Igazság és Élet örömhírének
átalakító ereje
1. Az Egyház missziója, amellyel minden jóakaratú ember felé
fordul, az Evangélium átformáló erején alapszik. Az Evangélium
olyan örömhír, amelynek öröme tovaterjed, mert új életről szól és
azt kínálja fel. Ez az élet a feltámadt Krisztusé, aki életet adó
Lelkét adva Utunkká, Igazságunkká és Életünkké válik (vö. Jn
14,6). Ez az Út arra hív bennünket, hogy bizalommal és bátran
lépjünk rá. Ha követjük Jézust, a mi Utunkat, megtapasztaljuk az
Igazságot és az Életét kapjuk tőle, amely teljes közösség az
Atyaistennel a Szentlélek erejében, és megszabadít bennünket az
önzés minden fajtájától, és a kreativitás forrása a szeretetben.
2. Az Atyaisten azt kívánja, hogy gyermekei létükben alakuljanak át: ezt az átalakulást jelzi, hogy lélekben és igazságban imádják Istent (vö. Jn 4,23-24), a Szentlélek által vezetett életben, a Fiút, Jézust követve az Atyaisten dicsőségére. „Isten dicsősége az élő ember” (Irenaeus, Adversus haereses IV, 20, 7). Ilyen módon az Evangélium hirdetése élő és hatékony szóvá lesz, amely meg is valósítja azt, amit hirdet (vö. Iz 55, 10-11), vagyis magát Jézus Krisztust, aki folyamatosan megtestesül minden emberi helyzetben (vö. Jn 1,14).
A misszió és Krisztus kairósz-a
3. Az Egyház missziója tehát nem egy vallási ideológia
terjesztése, vagy egy fenséges etika hirdetése. A világon számos
mozgalom létezik, amely magasztos eszményeket képes megalkotni és
jelentős etikai teljesítményre képes. Az Egyház misszióján
keresztül mindig Jézus Krisztus az, aki evangelizál és cselekszik,
s ezért képviseli a kairósz-t, az üdvösség alkalmas idejét a
történelemben. Az Evangélium hirdetése révén Jézus mindig újra
kortársunkká válik, hogy az, aki őt hittel és szeretettel
befogadja, megtapasztalja a Feltámadott Lelkének átalakító erejét,
amely termékennyé teszi az embert és a világot, amiképpen az eső
termékenyíti meg a földet. „Az ő feltámadása nem múltbeli dolog;
életerő lakik benne, amely átjárta a világot. Ahol úgy látszik,
hogy minden meghalt, ott apránként mindenfelől a feltámadás csírái
jelennek meg. Olyan erő ez, amelynek nincsen párja.” (Evangelii
gaudium apostoli buzdítás, 276.)
4. Emlékezzünk rá mindenkor, hogy „A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy Személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad.” (XVI. Benedek, Deus caritas est, 1.). Az Evangélium olyan Személy, amely folyamatosan felajánlja magát és folyamatosan meghívja azt, aki alázatos és tevékeny hittel befogadja, hogy osztozzon életében, vegyen részt ténylegesen a halál és feltámadás húsvéti titkában. Az Evangélium ilyen módon, a keresztség révén új élet forrásává válik, amely megszabadít a bűn uralmától, a Szentlélek világítja be és alakítja át; a bérmálás révén megerősítő kenetté lesz, amely ugyanezen Léleknek köszönhetően a tanúságtétel és a testvéri szolgálat új útjait és eljárásait jelöli ki; az Eucharisztia révén az új ember tápláléka lesz, „a halhatatlanság orvossága” (Antióchiai Szent Ignác, Az efezusiakhoz írt levél, 20,2).
5. A világnak égető szüksége van Jézus Krisztus Evangéliumára. Ő az Egyház révén folytatja küldetését: irgalmas szamaritánusként begyógyítja az emberiség vérző sebeit, Jó Pásztorként fáradhatatlanul felkutatja a kanyargós és céltalan utakon tévelygőket. Istennek hála nem hiányoznak az olyan jelentős tanúságtételek, amelyek megmutatják az Evangélium átalakító erejét. Gondolok itt annak az afrikai dinka törzsbeli diáknak a gesztusára, aki az élete árán védelmez egy nuer törzsbeli másik diákot, akit meg akarnak ölni. Vagy arra a Kitgumban, Észak-Ugandában mondott szentmisére, amely terület egy csoport lázadó kegyetlensége miatt vérrel áztatott vidék volt. Azon szentmise közben egy misszionárius Jézusnak a kereszten elmondott szavait ismételtette az emberekkel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”, mint a keresztre feszített Úr testvéreinek kétségbeesett kiáltását. Ez a szentmise az emberek számára a nagy vigasz és a bátorság forrását jelentette. És gondolhatunk még számtalan tanúságtételre, amely megmutatta, hogy az Evangélium hogyan segít legyőzni a bezártságot, a konfliktusokat, a rasszizmust, a törzshöz ragaszkodást, és elősegíti minden ember között a megbékélést, a testvériséget és az együttérzést.
A misszió olyan lelkületet szül, amely folytonos kilépésre,
zarándoklatra és száműzetésre ösztönöz
6. Az Egyház misszióját a folytonos kilépés lelkisége mozgatja. Ez
azt jelenti, hogy „lépjünk ki a saját kényelmünkből, legyen
bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van
az evangélium világosságára” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás,
20). Az Egyház missziója folyamatos zarándoklatra ösztönöz az élet
különféle sivatagjain át, az igazságra és igazságosságra való
éhség és szomjúság tapasztalatain keresztül. Az Egyház missziója
felszítja a folyamatos száműzetés tapasztalatát, hogy a végtelenre
szomjazó ember megérezze számkivetett állapotát az örök haza felé
tartó úton, az Isten országának „már megléte” és „még eljövendő
volta” között.
7. A misszió azt hirdeti az Egyháznak, hogy nem önmagáért való cél, hanem az Isten országának alázatos eszköze és közvetítője. A pusztán önmagával foglalkozó Egyház, amely a földi sikerekben tetszeleg, nem Krisztus Egyháza, nem az ő megfeszített és megdicsőült Teste. Ezért kell tehát jobban szeretnünk „egy olyan Egyházat, amelyet baleset ért, amely megsebesült és bepiszkolódott, miközben kiment az utcákra, mint egy olyan Egyházat, amely belebetegedett a zártságba és a kényelembe, mert a saját biztonságához ragaszkodott” (Uo., 49.)
A fiatalok, a misszió reménységei
8. A fiatalok jelentik a missziók reménységét. Jézus személye és
az általa hirdetett Örömhír változatlanul számos fiatalt vonz. Ők
olyan utakat keresnek, amelyeken megélhetik a szívükben lakó
bátorságot és lendületet az emberiség szolgálatában. „Sok az olyan
fiatal, aki felajánlja szolidáris segítségét a világ bajaiban, és
részt vesz a mozgalmiság és az önkéntesség különböző formáiban.
[…] Milyen szép, hogy a fiatalok ’a hit vándorai’, s boldogok,
hogy elvihetik Jézust minden utcára, minden térre, a Föld minden
zugába!” (Uo., 106). A következő Püspöki Szinódus rendes
ülésszaka, amelyet 2018-ben tartanak „A fiatalok, a hit és a
hivatásgondozás” témakörében, gondviselés adta alkalom, hogy a
fiatalokat bevonjuk a közös missziós felelősségvállalásba, ahol
szükség van az ő gazdag képzelőerejükre és találékonyságukra.
A Pápai Missziós Művek szolgálata
9. A Pápai Missziós Művek igen értékes eszköz arra, hogy minden
keresztény közösségben felkeltse a vágyat a kilépésre a saját
korlátokon és biztonságon túlra, hogy a ’mélyre evezve’ hirdessék
mindenkinek az Evangéliumot. A nap mint nap megélt mély missziós
lelkület, a misszióra képzés és buzdítás iránti kitartó
elkötelezettség révén gyermekek, fiatalok, felnőttek, családok,
papok, szerzetesek és püspökök osztoznak abban, hogy mindenkiben
növekedjék a missziós szív. A Missziós Világnap, amelyet a
Hitterjesztés Műve szervez, kiváló alkalom rá, hogy a keresztény
közösségek missziós szíve az imádság, az élet tanúságtétele és a
javakban történő osztozás révén hozzájáruljon az evangelizáció
súlyos és kiterjedt szükségleteihez.
Misszió Máriával, az evangelizáció édesanyjával
10. Kedves testvérek, úgy végezzük a missziót, hogy Szűz Máriáról
veszünk példát, aki az evangelizáció édesanyja. A Szentlélek
indíttatására befogadta az élet Igéjét alázatos hitének a
mélységében. A Szűzanya segítsen nekünk kimondani a mi „igenünket”
a sürgető szükségben, hogy Jézus Örömhírét hirdessük a mi
korunkban. Esdje ki számunkra a feltámadottak lelkesedését, hogy
el tudjuk vinni mindenkihez a halálon győztes élet Evangéliumát.
Járjon közbe értünk, hogy megkapjuk a szent bátorságot, amellyel
új utakat kereshetünk, hogy így eljusson mindenkihez az üdvösség
ajándéka.
Vatikán, 2017. június 4., Pünkösd ünnepén
FERENC PÁPA
