Ferenc pápa Traditionis custodes kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele az 1970-es reform előtti római liturgia használatáról
A püspökök, mint a hagyomány őrzői, Róma püspökével közösségben, részegyházaikban az egység látható princípiumát és alapját képezik.[1] A Szentlélek vezetésével az evangélium hirdetése és az eucharisztia ünneplése által kormányozzák a rájuk bízott részegyházakat.[2]
Hogy az Egyház összhangját és egységét előmozdítsák, tiszteletre méltó elődeim, Szent II. János Pál és XVI. Benedek – atyai gondoskodással azok iránt, akik egyes térségekben a II. Vatikáni Zsinat által kívánt reformot megelőző liturgikus formákhoz ragaszkodtak – megadták és szabályozták a Szent XXIII. János által 1962-ben kiadott Római misekönyv használatának lehetőségét.[3] Így akarták „megkönnyíteni az egyházi közösséget azoknak a katolikusoknak, akik egyes korábbi liturgikus formákhoz kötődnek”, de nem másoknak.[4]
Tiszteletre méltó elődöm, XVI. Benedek kezdeményezésének nyomdokain járva, aki a Summorum Pontificum motu proprio alkalmazásának megvizsgálására hívta fel a püspököket három évvel annak megjelenése után, a Hittani Kongregáció 2020-ban részletes konzultációt folytatott a püspökökkel, melynek eredményeit az ezekben az években szerzett tapasztalatok fényében mérlegre tettük.
Most, tekintettel a püspökök által kifejezett kívánságokra, és meghallgatva a Hittani Kongregáció véleményét, szeretnék, ezzel az apostoli levéllel, még inkább előrelépni az egyházi közösség állandó keresésében. Ezért helyénvalónak tartottam elrendelni a következőket:
1. cikk. A Szent VI. Pál és Szent II. János Pál pápák által kihirdetett liturgikus könyvek, a II. Vatikáni Zsinat határozatainak értelmében, a római rítus lex orandijának egyetlen kifejeződési formáját jelentik.
2. cikk. A megyéspüspöknek mint a rábízott részegyházban az egész liturgikus élet irányítójának, előmozdítójának és őrzőjének[5] a kötelessége, hogy a liturgikus ünneplést szabályozza saját egyházmegyéjében.[6] Ezért az ő kizárólagos hatáskörébe tartozik az 1962-es Missale Romanum használatának engedélyezése az egyházmegyében, követve az Apostoli Szentszék útmutatásait.
3. cikk. Azokban az egyházmegyékben, ahol máig jelen van egy vagy több olyan csoport, amely az 1970-es reform előtti misekönyv szerint végzi a szertartást, a püspöknek:
1. § meg kell bizonyosodnia arról, hogy ezek a csoportok nem zárják ki a liturgikus reformnak, a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseinek és a pápák tanítóhivatalának érvényességét és törvényességét;
2. § ki kell jelölnie egy vagy több helyet, ahol az ezekhez a csoportokhoz tartozó hívők összegyűlhetnek az eucharisztia ünneplésére (de ez nem lehet plébániatemplom, és e célból új személyi plébániákat sem lehet létesíteni);
3. § a kijelölt helyen meg kell határoznia azokat a napokat, amelyeken az eucharisztia ünneplése a Szent XXIII. János által 1962-ben kihirdetett Missale Romanum használatával engedélyezve van.[7] Ezeken a miséken az olvasmányokat népnyelven kell felolvasni, a Szentírásnak a liturgikus használatra szánt, az illetékes püspöki konferenciák által jóváhagyott fordításait felhasználva;
4. § ki kell neveznie egy papot, aki a püspök megbízottjaként felelős a misézésért és a hívők ezen csoportjainak lelkipásztori gondozásáért. A papnak alkalmasnak kell lennie erre a feladatra, jártasnak kell lennie az 1970-es reform előtti Missale Romanum használatában, olyan jó latin nyelvtudással kell rendelkeznie, hogy teljesen megértse a rubrikák szövegét és a liturgikus szövegeket, valamint buzgó lelkipásztori szeretetnek és egyházi közösségi érzésnek kell betöltenie. Szükséges ugyanis, hogy a megbízott papnak ne csak a liturgia méltóságteljes ünneplése legyen szívügye, hanem a hívők lelkipásztori gondozása is;
5. § az ezen hívők érdekében kánonilag létesített személyi plébániákon megfelelően meg kell vizsgálnia, hogy azok ténylegesen hasznosak-e a hívők lelki fejlődése szempontjából, és döntenie kell arról, hogy fenntartja-e őket vagy sem;
6. § figyelnie kell arra, hogy ne engedélyezze új csoportok létrehozását.
4. cikk. A jelen motu proprio közzététele után felszentelt papoknak, akik az 1962-es Missale Romanummal kívánnak misézni, hivatalos kérelmet kell benyújtaniuk a megyéspüspökhöz, akinek az engedély megadása előtt konzultálnia kell az Apostoli Szentszékkel.
5. cikk. Azoknak a papoknak, akik már az 1962-es Missale Romanum szerint miséznek, engedélyt kell kérniük a megyéspüspöktől, hogy továbbra is élhessenek ezzel a felhatalmazással.
6. cikk. A megszentelt életnek azok az intézményei és az apostoli életnek azok a társaságai, amelyeket egykor az Ecclesia Dei Pápai Bizottság létesített, mostantól a Megszentelt Élet Intézményei és Apostoli Élet Társaságai Kongregációjának hatáskörébe tartoznak.
7. cikk. A Szentszék hatalmát az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, valamint a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja gyakorolja a hatáskörükbe tartozó ügyekben, felügyelve ezeknek a rendelkezéseknek a betartását.
8. cikk. A korábbi előírások, utasítások, engedélyek és jogszokások, amelyek nincsenek összhangban a jelen motu proprio rendelkezéseivel, hatályukat vesztik.
Elrendelem, hogy mindazt, amiről ezzel a motu proprio formában kiadott apostoli levéllel határoztam, minden részletre kiterjedően tartsák be, minden ellentétes dolog ellenére, még ha az külön említésre méltó is lenne, és elrendelem, hogy az Osservatore Romano napilapban való közzététel útján hirdessék ki, s ezzel azonnal hatályba lépjen, azt követően pedig a Szentszék hivatalos közlönyében, az Acta Apostolicae Sedisben is tegyék közzé.
Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2021. július 16-án, a Kármelhegyi Boldogasszony liturgikus emléknapján, pápaságunk kilencedik évében.
Ferenc
JEGYZETEK
[1] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 23. pont: AAS 57 (1965) 27.
[2] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Lumen gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról, 1964. november 21., 27. pont: AAS 57 (1965) 32; II. VATIKÁNI ZSINAT: Christus Dominus határozat a püspökök pásztori szolgálatáról az Egyházban, 1965. október 28., 11. pont: AAS 58 (1966) 677–678; Katolikus Egyház katekizmusa, 833.
[3] Vö. II. JÁNOS PÁL: Ecclesia Dei kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 1988. július 2.: AAS 80 (1998) 1495–1498; XVI. BENEDEK: Summorum Pontificum kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 2007. július 7.: AAS 99 (2007) 777–781; Ecclesiae unitatem kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 2009. július 2.: AAS 101 (2009) 710–711.
[4] II. JÁNOS PÁL: Ecclesia Dei kezdetű, motu proprio kiadott apostoli levele, 1988. július 2., 5. pont: AAS 80 (1988) 1498.
[5] Vö. II. VATIKÁNI ZSINAT: Sacrosanctum Concilium konstitúció a szent liturgiáról, 1963. december 4., 41. pont: AAS 56 (1964) 111; Caeremoniale Episcoporum, 9. pont; ISTENTISZTELETI ÉS SZENTSÉGI KONGREGÁCIÓ: Redemptionis Sacramentum. Instrukció egyes megtartandó, illetve kerülendő dolgokról a legszentebb Eucharisztiával kapcsolatban, 2004. március 25, 19–25. pontok: AAS 96 (2004) 555–557.
[6] Vö. Egyházi törvénykönyv, 375. kánon, 1. §; 392. kánon.
[7] HITTANI KONGREGÁCIÓ: Quo magis határozat a római rítus rendkívüli formája számára készült hét új prefáció jóváhagyásáról, 2020. február 22., és Cum sanctissima határozat a szentek liturgikus ünnepléséről a római rítus rendkívüli formájában, 2020. február 22.: L’Osservatore Romano, 2020. március 26., 6. oldal.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Magyar Kurír
