1. Találkozásunk számomra nagyon jelentős és különleges fontosságú.
Ezért készültem rá félelemmel, mert a legszorosabb kötelékek fűznek össze közösségbe minket. Görögországban ti vagytok számomra a szó legszorosabb értelmében a családom, és e családiasság bensőségével szeretnék szólni szívből Hozzátok.
Atyai és testvéri érzelmeimet szeretném elsőként kifejezni felétek, és az őszinte csodálatot amiatt, hogy gyakran nagyon nehéz körülmények között őrzitek a katolikus Egyház nyáját. Sokszor kislétszámú és szétszórt közösségek gondját viselitek, és a szó szoros értelmében pásztoraik vagytok. Személyetekkel és szolgálatotokkal erősítitek az egység látható kötelékét, hirdetitek az Igét és közvetítitek a szentségi életet az ország katolikus közösségeinek. E kapcsolat fáradságos fenntartásáért szeretnek benneteket a hívek, és náluk tett látogatásaitok nagy lelki öröm forrásai számukra. Utazó püspök voltotok az ókori kereszténységre emlékeztet, melynek Görögország földje annyira élő tanúja.
2. Ebben az országban az Ortodox Egyházhoz tartozó testvéreink élnek, akikhez a közös Úrba vetett hit szoros kötelékei fűznek bennünket. Mennyire szeretnénk, ha minden szív megnyílna és minden kar kitárulna a béke testvéri köszöntésének fogadására! Mennyire óhajtjuk, hogy e tiszteletreméltó föld Pásztorai, akár az ortodox, akár a katolikus Egyházhoz tartoznak, felülemelkedve a múlton, és bátran és a szeretet szellemében szembenézve a jelen nehézségeivel, közös felelősséget éreznének Krisztus egyetlen Egyházáért és a világ előtti szavahihetőségéért! Ha a múltnak a kor lelkületéhez és szokásaihoz kötődő történelmi viszontagságai eltávolították a szíveket, egy keresztény ember számára elsősorban az emlékezet az a szentély, amely őrzi a Feltámadott eleven tanúságát. Az emlékezet teszi lehetővé a hagyományt, melynek annyit köszönhetnek Egyházaink; az emlékezetre bízatott a szentség, mely a hatékony kegyelem biztosítéka: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” buzdított minket az Úr az Utolsó Vacsorán. Az emlékezet a keresztény számára túlságosan is nemes és magasrendű szentély ahhoz, hogy emberi bűnök be tudnák szennyezni. E bűnök kétségtelenül fájdalmas sebeket tudnak ütni az emlékezet szövetén, de széttépni nem tudják; az emlékezet olyan, mint az Úr varratlan köntöse, melyet senki nem mert szétszaggatni.
Drága Testvéreim! Fáradhatatlanok legyünk abban, hogy emlékezetünk felragyogtassa azokat a nagy dolgokat, melyeket Isten bennünk művelt; emeljük fel tekintetünket a nyomorúságról és a bűnökről, és az égben szemléljük a Bárány trónusát, amely előtt minden népből és fajból származó emberek fehérbe öltözve éneklik a dicséret liturgiáját. Ők ott már nem „tükörben és homályosan”, hanem közvetlenül látják Isten arcát, úgy, amint van. Az emlékezet helyet ad a teljességnek, melyben már nincs sem könny, sem halál, mert a régi dolgok elmúltak.
Frontvonalban lévő püspökök vagytok: épp sajátos helyzetetek teszi igényessé érzékenységteket, és szeretnétek, hogy az akadályokon melyek útjában állnak a teljes egységnek és annyi fájdalmat okoznak bennetek és a híveitekben minél előbb túljussatok. Így, miközben hangsúlyozzátok valós jogaitokat, olykor türelmetlenül sürgetitek a katolikus Egyházat, hogy tegyen már olyan lépéseket, melyek határozottabban megmutatják a Krisztus ősi Egyházait egyesítő közös alapokat. Köszönetet mondok nektek e szenvedélyes gondoskodásért, melyhez annyi nagylelkűség társul. Biztosítalak titeket arról, hogy osztozom veletek a forró vágyakozásban, hogy az Egyház egysége minél előbb teljességében láthatóvá váljék. Egyetértek Veletek abban, hogy folytatni kell az erőfeszítéseket, melyeket a II. Vatikáni Zsinat sürgetni és bátorítani akart, hogy maga a katolikus Egyház is készüljön, aprólékos, mindennapi tapasztalataival, és legyen gondosabb a más Egyházakhoz tartozó testvérek jobb megértése alapjainak lerakásában, akik ugyanakkor szintén megteszik az egység keresése érdekében azt, ami rájuk tartozik.
De ti azt is tudjátok, hogy az érlelődés hosszú időt, okos asszimilációt, bátor és huzamos találkozásokat igényel. Ez persze a szeretet türelmének gyakorlását igényli, hogy a klérus és a hívek magukévá tudják tenni és fokozatosan követni tudják a szükséges változásokat, belülről tudják azokat megérteni és ők maguk lehessenek előmozdítói.
Ne feledjük, hogy a múlt fájdalmas elkülönülései után a katolikus Egyház tapasztalatokat halmozott föl és a hit egyes szempontjait sajátosan tisztázta. A Szentlélek elvárja tőlünk, hogy mindezt vegyük újra vizsgálat alá, hogy új formulákat esetleg újra megtalált régi formulákat tudjunk alkalmazni, de biztosítva, hogy a hitletéteményből semmi sem vész el, sőt még háttérbe sem kerül. A kitárulkozás és a hűség e kettős erőfeszítése határozta meg pápaságomat. Bizonyos vagyok abban, hogy a ti vágyaitok és törekvéseitek alapja ugyanez.
3. 1999-ben tett „ad limina” látogatástok alkalmával néhány konkrét, lelkipásztori jellegű jelzést akartam adni számotokra, melyeket most nem szükséges megismételnem: változatlanul érvényben lévőknek látom őket, s a mondottak alapján hozzáfoghattok terveitek megvalósításához a rátok bízott nép javára. Amit ma hangsúlyozni szeretnék: a Pápa itt van, veletek van a saját földeteken, hogy fizikailag is kifejezze szolidaritását, igaz és őszinte megbecsülését, fáradhatatlan közelségét az emlékezésben és az imádságban. Bárcsak egyenként találkozhatnék a katolikus Egyház szeretett fiaival és leányaival. Pál nyomait követő zarándoklatom során élő közösségekkel találkozom. Nagyon örülök annak, hogy együtt imádkozhatom velük és közösen ünnepelhetjük a Feltámadottal és egymással való közösségünket. Ölelésem általatok a papoknak és diakónusoknak akik őrzik és táplálják hitben és szeretetben a rájuk bízott közösségeket, a szerzeteseknek és szerzetesnőknek kiknek jelenléte lényeges a katolikus Egyház számára Görögországban is szól.
4. Soha nem felejtjük, hogy az ősi tanúságtétel területei a hit kegyhelyei, s a múlt kincsesházaiból lelki erőt lehet meríteni ahhoz, hogy szolgálatunkat elvégezzük a mai világban. A fiataloknak azt kívánom, hogy bizalommal járják az új Görögország útját, mely egyre inkább beépül Európába, egyre inkább kozmopolita, ezért szükségszerűen nyitott a dialógusra és mindenki jogainak elismerésére, ugyanakkor ki van téve a féktelen szekularizáció veszedelmeinek, mely el akarja apasztani azt az életnedvet, amely frissességet ad a léleknek és reménységet kelt az emberi személyben. Szeretném, ha az öregekkel és a betegekkel, akik nagyon közel vannak az Úr keresztjéhez, meg tudnám éreztetni az Egyház irgalmas testvériségét.
5. Drága és szeretett Testvéreim, a lelkipásztori helyzetek és szertartások sokaságában ti a sokféleséget képviselitek a katolikus Egyházon belüli egységben. Személyemben ma az egész katolikus Egyház tanúságot tesz felétek irányuló szolidaritásáról és szeretetéről. Ne érezzétek magatokat egyedül, el ne veszítsétek a reményeteket: az Úr nem várt vigasztalásokat tartogat azok számára, akik Benne bíznak. Mindig egységben járjatok el a szeretet édességével és az igazság bátorságával. Legyetek biztosak afelől, hogy a Pápa nem feledkezik meg rólatok, napról napra figyelemmel kísér benneteket, és minden áldott nap imádkozik értetek, mostantól külön erőt nyerve hozzá ebből a találkozásból.
Szívből adom áldásomat Rátok és közösségeitekre.
Ezért készültem rá félelemmel, mert a legszorosabb kötelékek fűznek össze közösségbe minket. Görögországban ti vagytok számomra a szó legszorosabb értelmében a családom, és e családiasság bensőségével szeretnék szólni szívből Hozzátok.
Atyai és testvéri érzelmeimet szeretném elsőként kifejezni felétek, és az őszinte csodálatot amiatt, hogy gyakran nagyon nehéz körülmények között őrzitek a katolikus Egyház nyáját. Sokszor kislétszámú és szétszórt közösségek gondját viselitek, és a szó szoros értelmében pásztoraik vagytok. Személyetekkel és szolgálatotokkal erősítitek az egység látható kötelékét, hirdetitek az Igét és közvetítitek a szentségi életet az ország katolikus közösségeinek. E kapcsolat fáradságos fenntartásáért szeretnek benneteket a hívek, és náluk tett látogatásaitok nagy lelki öröm forrásai számukra. Utazó püspök voltotok az ókori kereszténységre emlékeztet, melynek Görögország földje annyira élő tanúja.
2. Ebben az országban az Ortodox Egyházhoz tartozó testvéreink élnek, akikhez a közös Úrba vetett hit szoros kötelékei fűznek bennünket. Mennyire szeretnénk, ha minden szív megnyílna és minden kar kitárulna a béke testvéri köszöntésének fogadására! Mennyire óhajtjuk, hogy e tiszteletreméltó föld Pásztorai, akár az ortodox, akár a katolikus Egyházhoz tartoznak, felülemelkedve a múlton, és bátran és a szeretet szellemében szembenézve a jelen nehézségeivel, közös felelősséget éreznének Krisztus egyetlen Egyházáért és a világ előtti szavahihetőségéért! Ha a múltnak a kor lelkületéhez és szokásaihoz kötődő történelmi viszontagságai eltávolították a szíveket, egy keresztény ember számára elsősorban az emlékezet az a szentély, amely őrzi a Feltámadott eleven tanúságát. Az emlékezet teszi lehetővé a hagyományt, melynek annyit köszönhetnek Egyházaink; az emlékezetre bízatott a szentség, mely a hatékony kegyelem biztosítéka: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” buzdított minket az Úr az Utolsó Vacsorán. Az emlékezet a keresztény számára túlságosan is nemes és magasrendű szentély ahhoz, hogy emberi bűnök be tudnák szennyezni. E bűnök kétségtelenül fájdalmas sebeket tudnak ütni az emlékezet szövetén, de széttépni nem tudják; az emlékezet olyan, mint az Úr varratlan köntöse, melyet senki nem mert szétszaggatni.
Drága Testvéreim! Fáradhatatlanok legyünk abban, hogy emlékezetünk felragyogtassa azokat a nagy dolgokat, melyeket Isten bennünk művelt; emeljük fel tekintetünket a nyomorúságról és a bűnökről, és az égben szemléljük a Bárány trónusát, amely előtt minden népből és fajból származó emberek fehérbe öltözve éneklik a dicséret liturgiáját. Ők ott már nem „tükörben és homályosan”, hanem közvetlenül látják Isten arcát, úgy, amint van. Az emlékezet helyet ad a teljességnek, melyben már nincs sem könny, sem halál, mert a régi dolgok elmúltak.
Frontvonalban lévő püspökök vagytok: épp sajátos helyzetetek teszi igényessé érzékenységteket, és szeretnétek, hogy az akadályokon melyek útjában állnak a teljes egységnek és annyi fájdalmat okoznak bennetek és a híveitekben minél előbb túljussatok. Így, miközben hangsúlyozzátok valós jogaitokat, olykor türelmetlenül sürgetitek a katolikus Egyházat, hogy tegyen már olyan lépéseket, melyek határozottabban megmutatják a Krisztus ősi Egyházait egyesítő közös alapokat. Köszönetet mondok nektek e szenvedélyes gondoskodásért, melyhez annyi nagylelkűség társul. Biztosítalak titeket arról, hogy osztozom veletek a forró vágyakozásban, hogy az Egyház egysége minél előbb teljességében láthatóvá váljék. Egyetértek Veletek abban, hogy folytatni kell az erőfeszítéseket, melyeket a II. Vatikáni Zsinat sürgetni és bátorítani akart, hogy maga a katolikus Egyház is készüljön, aprólékos, mindennapi tapasztalataival, és legyen gondosabb a más Egyházakhoz tartozó testvérek jobb megértése alapjainak lerakásában, akik ugyanakkor szintén megteszik az egység keresése érdekében azt, ami rájuk tartozik.
De ti azt is tudjátok, hogy az érlelődés hosszú időt, okos asszimilációt, bátor és huzamos találkozásokat igényel. Ez persze a szeretet türelmének gyakorlását igényli, hogy a klérus és a hívek magukévá tudják tenni és fokozatosan követni tudják a szükséges változásokat, belülről tudják azokat megérteni és ők maguk lehessenek előmozdítói.
Ne feledjük, hogy a múlt fájdalmas elkülönülései után a katolikus Egyház tapasztalatokat halmozott föl és a hit egyes szempontjait sajátosan tisztázta. A Szentlélek elvárja tőlünk, hogy mindezt vegyük újra vizsgálat alá, hogy új formulákat esetleg újra megtalált régi formulákat tudjunk alkalmazni, de biztosítva, hogy a hitletéteményből semmi sem vész el, sőt még háttérbe sem kerül. A kitárulkozás és a hűség e kettős erőfeszítése határozta meg pápaságomat. Bizonyos vagyok abban, hogy a ti vágyaitok és törekvéseitek alapja ugyanez.
3. 1999-ben tett „ad limina” látogatástok alkalmával néhány konkrét, lelkipásztori jellegű jelzést akartam adni számotokra, melyeket most nem szükséges megismételnem: változatlanul érvényben lévőknek látom őket, s a mondottak alapján hozzáfoghattok terveitek megvalósításához a rátok bízott nép javára. Amit ma hangsúlyozni szeretnék: a Pápa itt van, veletek van a saját földeteken, hogy fizikailag is kifejezze szolidaritását, igaz és őszinte megbecsülését, fáradhatatlan közelségét az emlékezésben és az imádságban. Bárcsak egyenként találkozhatnék a katolikus Egyház szeretett fiaival és leányaival. Pál nyomait követő zarándoklatom során élő közösségekkel találkozom. Nagyon örülök annak, hogy együtt imádkozhatom velük és közösen ünnepelhetjük a Feltámadottal és egymással való közösségünket. Ölelésem általatok a papoknak és diakónusoknak akik őrzik és táplálják hitben és szeretetben a rájuk bízott közösségeket, a szerzeteseknek és szerzetesnőknek kiknek jelenléte lényeges a katolikus Egyház számára Görögországban is szól.
4. Soha nem felejtjük, hogy az ősi tanúságtétel területei a hit kegyhelyei, s a múlt kincsesházaiból lelki erőt lehet meríteni ahhoz, hogy szolgálatunkat elvégezzük a mai világban. A fiataloknak azt kívánom, hogy bizalommal járják az új Görögország útját, mely egyre inkább beépül Európába, egyre inkább kozmopolita, ezért szükségszerűen nyitott a dialógusra és mindenki jogainak elismerésére, ugyanakkor ki van téve a féktelen szekularizáció veszedelmeinek, mely el akarja apasztani azt az életnedvet, amely frissességet ad a léleknek és reménységet kelt az emberi személyben. Szeretném, ha az öregekkel és a betegekkel, akik nagyon közel vannak az Úr keresztjéhez, meg tudnám éreztetni az Egyház irgalmas testvériségét.
5. Drága és szeretett Testvéreim, a lelkipásztori helyzetek és szertartások sokaságában ti a sokféleséget képviselitek a katolikus Egyházon belüli egységben. Személyemben ma az egész katolikus Egyház tanúságot tesz felétek irányuló szolidaritásáról és szeretetéről. Ne érezzétek magatokat egyedül, el ne veszítsétek a reményeteket: az Úr nem várt vigasztalásokat tartogat azok számára, akik Benne bíznak. Mindig egységben járjatok el a szeretet édességével és az igazság bátorságával. Legyetek biztosak afelől, hogy a Pápa nem feledkezik meg rólatok, napról napra figyelemmel kísér benneteket, és minden áldott nap imádkozik értetek, mostantól külön erőt nyerve hozzá ebből a találkozásból.
Szívből adom áldásomat Rátok és közösségeitekre.
II.
János Pál pápa
