XVI. Benedek első szinódus utáni apostoli buzdítása az Eucharisztiáról mint az Egyház életének és küldetésének forrásáról és csúcsáról szól. „Azok közül a nevek közül, amelyekkel az Eucharisztiát évszázadokon át illették, nem véletlenül választotta a Szentatya a jelen dokumentum címéül éppen azok egyikét, amelyekkel Aquinói Szent Tamás nevezte meg az eucharisztikus titkot: Sacramentum caritatis. Tamás szerint ugyanis annak az ajándékozásnak az emléke, amellyel Krisztus önmagát adja testében és vérében, az isteni szeretet legfőbb szakramentuma” – mondta Benedek pápa apostoli buzdítását bemutató ismertetőjében Angelo Scola bíboros, majd kifejtette: a pápa folytatja első enciklikája, a Deus caritas est témáját. „Ez a ragaszkodása a szeretet igazságához pápasága első két évében világosan jelzi, hogy az egyik központi témával állunk szemben, amelyen az Egyház és az emberiség jövője áll.”
Az Eucharisztia az Egyház létének „oksági elve”, Isten szeretetének alapvető megnyilvánulása, amelyben éppen általa részesülhet az ember: az Eucharisztia az Egyház életének minden aspektusát megtölti értelemmel. „Az Egyház életének forrása és csúcsa”, „Jézus Krisztus önajándéka”: ezekkel a szavakkal írja le XVI. Benedek pápa az Eucharisztiát, amelyből egy egész sor következmény származik mind az Egyház, mind a hívek számára, akik elsősorban hívőnek „érzik” magukat, és csak másodsorban „viselkednek” akként. Az Eucharisztiából tehát egyenesen következnek azok a konkrétumok, amelyek leginkább a figyelem középpontjában állnak, és amelyekre határozott útmutatás vonatkozik. Ilyen az, hogy az elvált és újraházasodott hívők nem részesülhetnek a szentségekben, és hogy szükséges a pap jelenléte a szentmise bemutatásához. Ilyen a papi nőtlenség; a keresztény politikusok nagyarányú társadalmi felelőssége, valamint elkötelezettségük olyan megkérdőjelezhetetlen elvek iránt, mint az emberi élet tisztelete és védelme a fogantatástól a halál pillanatáig, a férfi és nő közötti házasságon alapuló család, a gyermekek nevelésének szabadsága és a közjó előmozdítása minden téren. (83)
Az Eucharisztiával kapcsolatos kérdések tárgyalása kiterjed a gyóntatószékek láthatóságára és a tabernákulum elhelyezésére, valamint a békejobb nyújtásának pillanatára vonatkozó javaslatokra is. (49)
„Az eucharisztikus hit legfőbb valósága – írja a pápa – magának Istennek, a Szentháromság szeretetének a misztériuma.” (7) „Teljes mértékben önzetlen ajándék”, amelyben „kirajzolódik az üdvözülés történetét irányító szeretetterv.” (8) Az Egyház „működésének és tevékenységének alapelve”, amely annak oszthatatlanságát jelképezi, és megalapozza a hívek közösségét. Mi több, az Eucharisztia az Egyház közösségének „legmagasabb szentségi megnyilvánulása”. Ugyanakkor „nem tarthatjuk meg azt a szeretetet – olvasható a dokumentumban –, amelyet az Eucharisztiában ünneplünk. Természetéből fakadóan arra ösztönöz, hogy mindenkihez eljuttassuk”. (84) „Az Egyház, ha valóban az Eucharisztián alapul: missziós Egyház” – figyelmeztet Benedek pápa.
A család központi helye
A Szinódus nyomán, amelynek következtetéseiből a buzdítás megfogalmazódott, XVI. Benedek pápa rámutat arra az elválaszthatatlan kapocsra, amely az Eucharisztia, az Egyház és a hívek élete között van. „Részesülni a keresztségben, a bérmálásban, s az első szentáldozásban: ezek nemcsak az egyes személy számára meghatározó pillanatok, hanem az egész család számára, amelyet nevelő tevékenységében segítenie kell az egyházi közösségnek, különböző összetevőiben.” (19) Itt körvonalazódik a dokumentum egyik alapvető témája: a család központi szerepének hangsúlyozása. „A házasság és a család olyan intézmények, amelyeket támogatni és védeni kell az igazságukat érintő minden lehetséges félreértéstől, mert minden bennük okozott kár az emberi együttélést mint olyat sebez meg.” (29) Kezdve a házassággal, amely „benső természete szerint kötődik a Krisztus mint vőlegény és az Egyház mint jegyese közötti eucharisztikus egységhez”. A házasság éppen mint ennek a „visszafordíthatatlanságnak” a kifejezője, magában foglalja „azt a felbonthatatlanságot, amely minden igaz szeretet természetszerű vágya”. Ebből fakad az újra házasodott elvált emberek és a szentségek kérdése, „a pasztoráció kényes és összetett problémája, a mai társadalmi közeg valóságos sebe, amely növekvő mértékben érinti a katolikus közösségeket is.” (29) És ha a dokumentum megerősíti is a szentségek kiszolgáltatásának elutasítását, „különleges figyelmet” sürget irányukban, hogy érezzék: ők is az Egyház részei maradnak.
Az Eucharisztia elemzésének központi kérdései között szerepel Benedek pápa számára a szentség helyes ünneplése. „A liturgia, mint egyébiránt a keresztény kinyilatkoztatás is, természete szerint kötődik a szépséghez: veritatis splendor, az igazság ragyogása (35)”. Ebből fakad az ars celebrandi és minden, az ünneplés szolgálatába állított művészi kifejeződés iránti figyelem, a művészettől az egyházi zenéig, azzal az általános ajánlással, hogy „kerüljük az improvizálást vagy a liturgiát tiszteletben nem tartó zenei műfajok bevezetését” (42). Az ünneplés fontossága magával hozza azt a papokhoz szóló figyelmeztetést is, hogy „gondosan” készítsék elő a szentbeszédet, és vigyázzanak, nehogy a „kis csoportoknak” tartott szentmiseünneplés a közösség széttöredezéséhez vezessen (63). Éppen ezzel ellentétesek a tömegek számára bemutatott szentmisék, vagy a különleges alkalmak, mint az esküvők és temetések problémái, amelyeken jelen lehetnek hitüket nem gyakorló katolikusok, vagy más felekezetű keresztények is. Ezekben az esetekben egyértelművé kell tenni az Eucharisztia jelentését". Ugyanez a megfontolás indokolja az Eucharisztia nemkatolikusok számára történő kiszolgáltatásának megtagadását (kivételes esetektől eltekintve).
Egy titok, amelyet meg kell élni
Az Eucharisztia, éppen mert „a létezés minden vonatkozását felöleli”, egyben olyan „titok, amelyet meg kell élni”, vagyis amelynek át kell hatnia a hívek életét, kezdve az ünneplés napjától, a vasárnaptól. „Az Úr napja egyben a munka utáni megpihenés napja” – írja a pápa –, s éppen ezért kívánjuk, hogy „ismerje el ilyen minőségében a civil társadalom is, hogy az emberek szabadok lehessenek munkahelyi tevékenységüktől anélkül, hogy ezért megbüntetnék őket”. Ezzel „a munka lesz az emberért, nem pedig az ember a munkáért” (74).
Az Úr napjának megünneplése természetesen a celebráns jelenlétét igényli. Ezzel kapcsolatban a dokumentum kiemeli: fontos, hogy a paphiány ne okozzon zavart, például imaösszejövetelek alkalmával, s ne vezessen a papságra jelöltekkel szembeni elvárások színvonalának csökkenéséhez. A dokumentum megerősíti az Egyház cölibátus melletti elköteleződését, s különös figyelmet kér a püspököktől annak elkerülésére, hogy a paphiánytól indíttatva „olyan jelölteket engedjenek a szakképzésre és felszentelésre, akik nem rendelkeznek a szükséges tulajdonságokkal”. (25)
A papokra és a világi hívekre alapvetően érvényes elv: „a megünnepelt szent Misztériumokból fakadó első és alapvető küldetésünk, hogy életünkkel tegyünk tanúságot (85)”. És bár „ma sem hiányoznak az Egyházban a vértanúk”, mindannyiunk feladata, hogy tanúságot tegyünk a hitről. Ebből születik a küldetés, hogy „Krisztust hordozzuk. Ne csak egy általa ihletett elgondolást vagy erkölcsöt, hanem önnön Személyének ajándékát. Aki nem közvetíti testvére felé a szeretet igazságát, az nem adott még eleget”. (86)
Krisztus egységének és megváltó művének hirdetése a vallásszabadság kérdését veti fel. „A világ nem kevés országában önmagában hősies tanúságtételt jelent az a puszta tény, ha valaki elmegy a templomba” (87) – írta XVI. Benedek. „Imádkozzunk – tette hozzá –, hogy a vallásszabadság egyre inkább megvalósulhasson minden államban, hogy a keresztények, de ugyanígy a többi vallás tagjai is, szabadon élhessen meggyőződésük szerint, egyénileg és közösségileg egyaránt”. (87)
Az Eucharisztia, a „közösség szentsége” a békés életet segíti elő. Áldozatának emlékezete által Jézus „megerősíti a testvéri közösséget, és konfliktusban álló tagjait különösképpen arra ösztönzi, hogy minél hamarabb a kibéküljenek, és megnyíljanak a párbeszéd és az igazság iránti elkötelezettség felé. Kétségkívül előkészíti az igazi békét egészen addig, amíg az igazságosság helyre nem áll, a felek ki nem engesztelődnek és meg nem bocsátanak egymásnak. Ebből a tudatosságból születik az az akarat, amely az igazságtalan struktúrákat is átalakítja, hogy visszaálljon az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember méltóságának tisztelete. (89) Ez ugyan nem az Egyház feladata, de az Egyház mégis útmutatást ad társadalmi tanítása által, és minden hívét arra szólítja fel, hogy „valóban a béke és az igazságosság előmozdítói” legyen. (89)
A dokumentum nyolc nyelven (olaszul, angolul, franciául, latinul, németül, lengyelül, portugálul és spanyolul) olvasható a Vatikán honlapján.
Forrás: Magyar Kurír
