1. A
szent szüzesség és az Isten szolgálatára szentelt tökéletes
tisztaság kétségkívül az egyik legdrágább kincs, amelyet az
Egyház Alapítója örökül hagyott a társaságnak, amelyet
alapított.
2.
Egyértelmű, hogy ezért állították azután az Egyházatyák is
magabiztosan: az állandó szüzesség egy nagyon nemes ajándék,
amit a keresztény vallás a világnak adott. Helyesen mondták,
hogy az ókori pogányok ezt az életmódot csak időlegesen
kényszerítették a Vesta-szüzekre[1],
és hogy bár az Ószövetség is úgy rendelkezik, hogy a szüzességet
tartsák meg, az mégis csak egy előfeltétel a házassághoz (vö.
Kiv 22,16–17; MTörv 22,23–29; Sirák 42,9), továbbá, ahogy Ambrus
írja[2]:
„Azt olvassuk, hogy már a jeruzsálemi templomban is voltak
szüzek. De mit mond az Apostol? ’Mindez előképként történt velük
(…) hogy mindez annak előképe legyen, ami eljövendő’ (1Kor
10,11).”
3. Csakugyan, már az apostoli kor óta virágzott ez az erény az Egyház kertjében. Amikor az Apostolok Cselekedetei azt mondja (21,9), hogy Fülöp diakónus négy szűzleány apja volt, a szó bizonyosan az életállapotukra vonatkozik, és nem a korukra. Nem sokkal később Antiochiai Ignác köszönti a szüzeket[3], akik az özvegyekkel együtt nem jelentéktelen részét alkották a keresztény közösségnek Szmirnában. A II. században, ahogy Szt. Jusztinosz tanúskodik, „a férfiak és nők közül sokan, hatvan-hetven évesek, a gyermekkoruk óta Krisztus tanításai szerint élők, megtartották szüzességüket.”[4] Fokozatosan nőtt azok száma, akik Istennek szentelték tisztaságukat, ezzel együtt nőtt annak a tisztségnek a jelentősége, amit az Egyházban betöltöttek, ahogy azt részletesebben bemutattuk Sponsa Christi kezdetű apostoli konstitúciónkban.[5]
4.
Később az Egyházatyák zengték a szüzesség dicséretét, mint
Ciprián, Atanáz, Ambrus, Aranyszájú Szt. János, Jeromos,
Ágoston, és még sokan mások. Az Atyáknak ez a tanítása, amely a
századok során kibővült más Egyházatyákkal és az aszketizmus
mestereivel, sokat segít abban, hogy mindkét nembéli hívők erős
elhatározásra kapjanak ösztönzést, és Istennek szenteljék
magukat a tökéletes tisztaság gyakorlásában, és azt halálukig
megőrizzék, illetve ez a tanítás megerősíti őket a meghozott
döntésben.
5.
Megszámlálhatatlan, hogy az Egyház kezdetei óta hányan
ajánlották tisztaságukat Istennek. Ezek közül némelyek
sértetlenül megőrizték szüzességüket, mások a hitves halála után
szentelték Istennek további, immár nem házasságban élt éveiket,
ismét mások bűneik megbánása után választották a tökéletes
tisztaság életmódját. Mindannyiukban közös az önátadás, vagyis
hogy Isten szerelméért további életükben tartózkodnak a nemi
gyönyörtől. Amit tehát az Egyházatyák a szüzesség dicsőségéről
és érdemeiről hirdettek, az legyen meghívás, segítség és
erőforrás azoknak, akik ezt az áldozatot meghozták, hogy
kitartsanak, és ne vegyék vissza maguknak a legkisebb darabkáját
sem annak az egészen elégő áldozatnak, amelyet Isten oltárára
helyeztek.
6.
Miközben pedig e tökéletes tisztaság egyike a három
fogadalomnak, amelyek a szerzetesi állapotot kiteszik[6],
továbbá azt a Latin Egyház a nagyobb rendekben lévő
klerikusaitól is megköveteli[7],
valamint a Világi Intézmények tagjaitól is[8],
ugyanakkor azok között is virágzik, akik a szó teljes értelmében
világiak: olyan emberek, akik nem tagjai a tökéletesség valamely
nyilvános állapotának, magánfogadalommal azonban teljes
önmegtartóztatást ígérnek vagy fogadnak a házasságtól és a nemi
gyönyöröktől, hogy felebarátaikat szabadabban szolgálhassák, és
Istennel könnyebben és szorosabban egyesülhessenek.
7.
Most mindezekhez a szeretett fiainkhoz és leányainkhoz szólunk,
akik testestül-lelkestül Istennek szentelték magukat, és komoly
szóval biztatjuk őket, hogy erősítsék meg szent elhatározásukat,
és legyenek hűségesek hozzá.
8.
Azonban, mivel vannak olyanok, akik ebben a tárgyan eltértek a
helyes úttól, és a házasságot úgy felmagasztalják, hogy elébe
helyezik a szüzességnek, és ezáltal leértékelik az Istennek
szentelt tisztaságot és a klerikusi tisztaságot, apostoli
kötelességünk azt követeli, hogy ezennel különleges módon
kijelentsük és felmutassuk az Egyház tanítását a szüzesség
fennkölt állapotáról, és így védjük meg a katolikus igazságot
ezektől a tévelyektől.
I.
9.
Mindenekelőtt úgy gondoljuk, meg kell jegyezni, hogy az Egyház
mindazt, ami alapvetően fontos a szüzességről való tanításában,
magának az Isteni Jegyesnek az ajkairól vette.
10.
Amikor ugyanis a tanítványok túl nehéznek találták a házasság
kötelességeit és terheit, ahogy azt beszédében a Mester
kifejtette, így szóltak hozzá: „Ha így áll a dolog a férj és a
feleség között, akkor jobb meg se házasodni.” (Mt 19,10). Jézus
Krisztus azt válaszolta, hogy az ő eszményét nem érti meg
mindenki, csak azok, akik ennek ajándékát megkapták, némelyek
ugyanis természettől fogva alkalmatlanok a házasságra, mások az
emberek erőszakossága és rosszindulata miatt, ismét mások pedig
szabadon, saját akaratukból mondanak le róla, „a mennyek
országáért”. Szavait pedig így zárja: „Akinek füle van, hallja
meg.” (Mt 19,11–12).
11. E
szavakkal az Isteni Mester nem a házasság testi akadályairól
beszél, hanem olyan elhatározásról, hogy valaki egész életében
szabadon tartózkodjék a házasságtól és a nemi gyönyörtől. Hiszen
amikor az Isten Megváltó az ilyen elhatározást vállalókat azok
mellett említi, akiket a természet vagy az emberi erőszak
kényszerít erre, nemde azt tanítja nekünk, hogy a tisztaság
akkor tökéletes, ha állandó?
12.
Itt hozzá kell tenni, ahogy az Egyházatyák és Egyháztanítók
világosan tanítják, hogy a szüzesség csak akkor keresztény
erény, ha „a mennyek országáért” vállalják (Mt 19,12), tehát ha
éppen azért veszi fel valaki ezt az életformát, hogy szabadabban
szentelhesse magát az isteni dolgoknak és biztosabban érhesse el
a mennyeket, másokat pedig ügyes törekvéssel készségesebben
vezessen el a mennyek országába.
13. Aki tehát azért nem házasodik meg, mert önérdekeit eltúlozza, vagy mert, Ágoston szavaival[9], kibújik a házasság terhei alól, vagy mert a farizeusok módjára büszkén kérkedik testi érintetlenségével (amely magatartást elítélte a gangrai zsinat, nehogy azért mondjanak le emberek a házasságról, mintha az megvetendő dolog volna, hanem inkább azért, mert a szüzesség valami csodálatos és szent dolog), nos, ezek közül senki nem igényelheti magának a keresztény szüzesség megtisztelő címét.[10]
14.
Továbbá, a Népek Apostola isteni sugalmazás alatt írja: „Aki
nőtlen, annak arra van gondja, ami az Úré, hogy hogyan járjon az
ő kedvében… A hajadon és a szűz az Úr dolgairól gondolkodik,
hogy testben és lélekben szent legyen.” (1Kor 7,32.34).
15. A
keresztény szüzességnek tehát ez az elsődleges célja, központi
gondolata: csakis az isteni dolgokra irányulni, ezek felé
fordulni teljes elmével és lélekkel, mindenben Isten tetszését
keresni, szüntelenül reá gondolni, testünket és lelkünket
egészen neki szentelni.
16.
Az Egyházatyák így értelmezték mindig is Jézus Krisztus szavait
és a Népek Apostolának tanításait, hiszen a legelső időktől
fogva az Egyházban a szüzességet úgy értették, mint test és
lélek Istennek szentelését. Szt. Ciprián ezért kéri a szüzektől,
hogy „amint Krisztusnak szentelték magukat a testi örömökről
való lemondással, és testestül-lelkestül Istennek adták át
magukat a fogadalommal, arra kell törekedniük, hogy csak az Úr
számára ékesítsék magukat, és csak az ő tetszését keressék.”[11]
Hippo püspöke pedig tovább megy: „A szüzesség nem azért
tiszteletre méltó, mert testi sértetlenséget jelent, hanem mert
az Istennek szentelt állapot… a szüzeket sem azért méltatjuk,
mert szüzek, hanem mert Istennek szentelt, szeretetteljes
önmegtartóztatásban élő szüzek.”[12]
A szent teológia tanítói, Aquinói Szt. Tamás [13]
és Szt. Bonaventura[14]
is mondják Ágoston tekintélyére támaszkodva, hogy a szüzességnek
nincs meg az erényre jellemző stabilitása, ha nincs meg annak
megfogadása, hogy örökké sértetlenül megőrzik. Kétségkívül, akik
örökfogadalommal kötelezik magukat a szüzességük megtartására,
azok a lehető legtökéletesebb módon váltják gyakorlatra, amit
Krisztus mondott a házasságról való örökre szóló lemondásról.
Azt persze nem lehet állítani, hogy azok szándéka, akik ebből az
életállapotból szabadon akarnak hagyni egy menekülőutat, jobb és
tökéletesebb volna.
17. Továbbá, az Egyházatyák a tökéletes tisztaságra való elköteleződést egyfajta lelki menyegzőnek tekintették, amelyben a lélek Krisztussal lép nászra, némelyek pedig odáig mentek, hogy a fogadalom megszegését a házasságtöréssel tekintették egyenrangúnak.[15] Így Szt. Atanáz azt írja, hogy a katolikus Egyház szokása szerint a szüzesség erényével rendelkezőket Krisztus jegyeseinek hívják.[16] Szt. Ambrus pedig, aki tömören ír az Istennek szentelt szűzről, ezt mondja: „Az szűz, aki Istennel házas.”[17] És valóban, ahogy a milánói doktor írásaiból kitűnik,[18] már a IV. században a szüzek szentelése nagyon hasonlított arra, amit az Egyház ma is használ a nászáldásban.[19]
18.
Ugyanígy, az Atyák buzdítják a szüzeket, hogy Isteni Jegyesüket
forróbban szeressék, mint férjüket szeretnék, ha házasok
lennének, és gondolataikban és tetteikben mindig az Ő akaratát
tegyék.[20]
Ágoston a szüzeknek: „Teljes szívvel szeressétek Őt, aki a
legszebb az emberek fiai közül: szabadok vagytok, nem kötnek
benneteket házassági kötelékek… ha férjeteknek nagy szerelemmel
tartoznátok, mekkora a szerelem, amellyel Őneki tartoztok, aki
miatt nem akartatok férjet? Ő, akit a kereszthez szögeztek,
legyen szorosan szívetekre szögezve.”[21]
És ez más szempontból is összhangban van az Egyház érzéseivel és
döntéseivel, amelyek a szüzektől konszekrációjuk napján ezeket
akarja hallani: „Evilág országát és minden világi kelepcéjét
szemétnek tartottam a mi Urunk Jézus Krisztus szerelméért, akit
láttam, szerettem, hittem és mindennél többre tartok.”[22]
Nem más, mint az Őiránta való szerelem indítja a szüzet arra,
hogy testben és lélekben az Isteni Megváltónak szentelje magát,
ahogy Szt. Metód, Olümposz püspöke e szavakat adja ajkára: „Te
vagy a mindenem, ó Krisztus. Neked őrzöm meg magamat tisztán, és
tartom magasra lámpásomat, hogy elég siessek, ó Jegyesem.”[23]
Bizonyosan, Krisztus szerelme sürgeti a szüzet, hogy kolostori
falak mögé húzódjon, és egész életében ott maradjon, hogy így
könnyebben és akadálytalanul szemlélhesse és szerethesse a
mennyei Jegyest, ugyanez a szerelem indítja őt, hogy életét és
erejét a felebarát szolgálatára szentelje az irgalmasság
műveiben.
19. Azokról a férfiakról pedig, akik „nem szennyezték be magukat asszonnyal, szüzek lévén” (Jel 14,4), János apostol azt mondja: „követik a Bárányt, bárhová megy” (uo.). Elmélkedjünk tehát Ágoston buzdításán, amelyet minden ilyen embernek ad: „Követitek a Bárányt, mert a Bárány teste valóban szűzi… Helyesen teszitek, hogy követitek Őt a szív és a test szüzességében, akárhová megy. Mert mi egyebet jelent a követés, mint utánzást? Krisztus értünk szenvedett, példát hagyva nekünk, ahogy Péter apostol mondja, ’hogy nyomdokait kövessük’.”[24] Ezért mindezek a tanítványok és Krisztus jegyesei magukra vették a szüzesség állapotát, ahogy Szt. Bonaventura mondja: „hogy olyanok legyenek, mint Krisztus, a Jegyes, mert ez az állapot a szüzeket Őhozzá teszi hasonlóvá.[25] Krisztus utáni égő szerelmüket aligha elégítené ki, ha csak az érzelmi kapocs fűzné őket hozzá, hanem ez a szerelem ki kell, hogy fejeződjék az Ő erényeinek utánzásában, főleg az Ő életmódjához való alakulásban, amelyet Ő egészen az emberi nem megváltásáért élt. A papok, férfi és női szerzetesek, és bárki más, aki az istenszolgálatot megfogadta, azért ápolják a tökéletes tisztaságot, mert Isteni Mesterük egész életében szűz volt. Szt. Fulgentius felkiált: „Ez az Isten egyszülött Fia, a Szűz egyszülött fia is, a szent szüzek egyetlen jegyese, a szent szüzesség gyümölcse, dicsősége, ajándéka, amelyet a szent szűz testileg világra hozott, akivel a szent szüzesség lelkileg eljegyez, aki által a szent szüzesség termékeny lesz és sértetlen marad, aki által imádják, mert mindig csodálatos, megkoronázzák, mert mindig dicsőséges.”[26]
20.
Márpedig itt hasznosnak tartjuk, tisztelendő testvérek, hogy
bővebben és gondosabban kifejtsük és elmagyarázzuk: Krisztus
szerelme miért indít arra nagylelkű embereket, hogy
tartózkodjanak a házasságtól, és hogy mi a misztikus kapcsolat a
szüzesség és a keresztény szeretet tökéletessége között? Az Úr
már idézett szavaiból azt vonták le, hogy a házasságról való
teljes lemondás felszabadítja az embereket súlyos kötelességek
alól. A Népek Apostola isteni sugalmazástól vezetve ezt jelöli
meg a szabadság indokaként: „Azt akarom, hogy mentesek legyetek
a gondtól … Akinek azonban felesége van, evilág dolgaival
törődik, hogyan járjon felesége kedvében, és ezért megosztott.”
(1Kor 7,32–33). Itt viszont meg kell jegyezni, hogy az Apostol
nem veti a férfiak szemére, hogy gondját viselik nejüknek, és
nem is rója fel az asszonyoknak, hogy férjük kedvében akarnak
járni, hanem inkább azt mondja ki világosan, hogy szívük
megosztott Isten szeretete és a hitves szeretete között, és
gondok aggasztják őket, ezért a házas állapot kötelességei miatt
aligha lehet meg a kellő szabadságuk az isteni dolgok
szemlélésére. A házasélet, amely köti őket, világosan
megköveteli: „A kettő egy testté lesz” (Ter 2,24; vö. Mt 19,5).
A hitvesek egymáshoz kapcsolódnak kölcsönös szálakkal örömben és
bánatban (vö. 1Kor 7,39). Könnyű látni tehát, hogy akik Isten
szolgálatára akarják szentelni magukat, miért veszik magukra a
szüzesség állapotát mint felszabadulást, hogy teljesebb álljanak
Istennek rendelkezésre és adják át magukat a felebarát javára.
Például, hogyan tudott volna ilyen hatalmas munkát végezni egy
misszionárius, mint a nagyszerű Xavéri Szt. Ferenc, a szegények
atyja, mint az irgalmas Páli Szt. Vince, a buzgó nevelő, mint
Bosco Szt. János, a kivándorlók fáradhatatlan anyja, mint
Francesca Saverio Cabrini, ha egy házastárs és a gyerekek
testi-lelki szükségleteiről is gondoskodniuk kellett volna?
21. Még egy ok van arra, hogy az Isten és a felebarát teljes szolgálatára vágyakozó lelkek magukra vállalják a szüzesség állapotát. Az Egyházatyák sokat írtak erről. Ez pedig azok a számos előnyök, amelyek a lelki életben való előrehaladásban jelentkeznek a nemi gyönyörről való teljes lemondásból fakadóan. Azt nem szabad gondolunk, hogy az efféle öröm, feltéve ha törvényes házasságban történik, önmagában megvetendő volna, sőt, a tiszta házaséletet külön szentség teszi nemessé és szentté, ahogy az Egyházatyák is világosan mondták. Azt viszont el kell ismernünk, hogy Ádám bukása következtében az emberi természet alsóbbrendű képességei már nem engedelmeskednek a helyes értelemnek, és az embert méltatlan tettekbe sodorhatják. Ahogy az Angyali Doktor mondta, a házasélet „a lelket távol tartja az istenszolgálatnak való teljes odaadástól”.[27]
22. A Latin Egyház azért kéri felszentelt szolgáitól, hogy önkéntesen kötelezzék el magukat a tökéletes tisztaság megtartására, hogy a testnek és léleknek ezt a lelki szabadságát megszerezzék, és hogy mentek legyenek az ideigvaló gondoktól.[28] Ahogy pedig elődünk, a halhatatlan emlékű XI. Piusz mondta, „ha hasonló törvény nem is köti a Keleti Egyház szolgálattevőit ugyanilyen fokban, az egyházi cölibátus mégis a tisztelet helyét foglalja el közöttük is, és egyes esetekben, főleg ha a hierarchia magasabb fokairól van szó, szükséges és kötelező feltétel.”[29]
23. Azt is gondoljuk meg, hogy a felszentelt szolgálattevők a házasságról nem pusztán apostoli küldetésük miatt mondanak le, hanem azért is, mert az oltárnál szolgálnak. Mert ha még az Ószövetség papjainak is tartózkodniuk kellett a házasélettől a Templomban való szolgálat idején, nehogy a Törvény őket tisztátalannak mondja ki, mint más férfiakat[30], nem méginkább helyénvaló-e, hogy Jézus Krisztus szolgái, akik mindennap bemutatják az eucharisztikus áldozatot, birtokában legyenek a tökéletes tisztaságnak? Damjáni Szt. Péter így buzdította a papokat a teljes önmegtartóztatásra: „Ha Megváltónk annyira szerette az ártatlan szemérem virágát, hogy nemcsak hogy szűzi méhtől született, hanem szűz is gondozta, még amikor a bölcsőben síró csecsemő volt, akkor most, amikor korlátlanul uralkodik a mennyekben, kérdezem, vajon mit vár azoktól, akik Testét kezükbe veszik?”[31]
24.
Elsősorban a fenti okok miatt múlja felül kiválóságban a szent
szüzesség a házasságot, az Egyház tanítása szerint. Isteni
Megváltónk már tanítványainak meghagyta mint tanácsot a
tökéletesebb életre (vö. Mt 19,10–11). Szt. Pál pedig, miután
azt mondta, hogy a lányát valakihez adó apa „jól teszi”,
mindjárt hozzáteszi: „és ha nem adja, még jobban teszi” (1Kor
7,38). A házasélet és a szüzesség összehasonlítása során az
Apostol sokszor kimondja, mit gondol erről, főleg ezekkel a
szavakkal: „szeretném, ha mind olyanok volnátok, mint én … De a
nem házas asszonynak és az özvegynek azt mondom: jó, ha így
maradnak, ahogy én is.” (1Kor 7–8.26.). A szüzesség tehát
főképpen azért áll nagyobb tiszteletben, mint mondtuk, mert
magasabb a célja:[32]
ti. nagyon hatékony eszköz ahhoz, hogy önmagunkat egészen Isten
szolgálatára szenteljük, míg a házas emberek szíve többé-kevésbé
„megosztott” marad (vö. 1Kor 7,33).
25.
Amikor most a szüzesség termékeny hatásaira térünk rá, értékének
megbecsülése még inkább növekszik majd, hiszen „gyümölcseiről
ismerik meg a fát” (Mt 12,33).
26. A legmélyebb örömet érezzük, ha a szüzek és apostolok megszámlálhatatlan seregére gondolunk, akik az Egyház első századaitól fogva napjainkig lemondtak a házasságról, hogy könnyebben és teljesebben szenteljék magukat felebarátaik üdvösségének Krisztus szerelméért, és így képesek voltak a vallás és a karitász csodálandó műveire. Semmiképpen sem akarunk elvenni semmit az Actio Catholica tevékeny tagjainak érdemeiből és apostoli gyümölcseiből: buzgó erőfeszítéseik révén gyakran tudnak megérinteni olyan lelkeket, akiket a papok és a szerzetesek nem. Mégis, a szeretet művei legnagyobb részt a megszentelt személyek terepe. Ezek a nagylelkű emberek minden korú és helyzetű emberrel foglalkoznak, és amikor kidőlnek vagy megbetegednek, szent küldetésüket másoknak adják át, akik a helyükbe lépnek. Így gyakran megtörténik, hogy egy gyermek mindjárt megszületése után megszentelt személyek gondjaiba kerül, akik, amennyire lehet, pótolják az anyai szeretetet, értelmes kort elérve nevelőre bízzák őket, akik a keresztény nevelés mellett elméjét is fejlesztik és jellemét is alakítják, és amikor beteg, a gyermek vagy felnőtt olyan ápolókra talál, akiket Krisztus szerelme indít, hogy fáradhatatlanul gondjukat viseljék, és nem lesz elhagyatott az árva, az anyagi vagy erkölcsi bukás áldozata és a bebörtönzött sem. Papok, szerzetesek, konszekrált szüzek Krisztus Misztikus Testének szenvedő tagját látják benne, és emlékeznek az Isteni Megváltó szavaira: „Mert éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok, idegen voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és betakartatok, beteg voltam, és meglátogattatok, fogoly voltam, és eljöttetek hozzám … Bizony mondom nektek, amit egynek tettetek e legkisebb testvéreim közül, velem tettétek.” (Mt 25,35–36.40). Ki tudná elegendően dicsérni a misszionáriusokat, akik a pogányok sokaságának megtérésén dolgoznak, elhagyva szülőföldjüket, vagy a szerzetesnőket, akik nélkülözhetetlen szolgálatot végeznek mellettük?” Rájuk kell érteni a Menti Nostrae apostoli konstitúciónk szavát: „… a cölibátus törvénye révén a pap nemcsak hogy nem mond le az atyaságról, hanem nagyon is megnöveli azt, mert nem a földi és mulandó életre nemz gyermekeket, hanem a mennyei és örök életre.”[33]
27. A
szüzesség gyümölcsét nemcsak ezek a külső művek jelentik,
amelyeknek könnyebben és teljesebben szentelheti magát valaki,
hanem abban az őszinte imádságban is, amelyet másokért ajánlanak
fel, a megpróbáltatásokban, amelyeket értük fogadnak el
nagylelkűen, és ami a felebaráti szeretet újabb, nagyon is
tökéletes formája. Ilyesminek szentelték az életüket Krisztus
szolgái és jegyesei, főleg akik monostor falai közt élnek.
28.
Végül, a Krisztusnak szentelt szüzesség önmagában is olyan
bizonyítéka a mennyek országába vetett hitnek, olyan tanúsága az
Isteni Megváltó iránti szeretetnek, hogy nem csoda, ha az
életszentség bőséges gyümölcseit hozza. Se szeri, se száma a
szüzeknek és apostoloknak, akik tökéletes tisztaságot fogadtak,
és akiket az Egyház életszentségük miatt tisztel. A szüzesség
igazából még arra is képessé teszi a lelkeket, hogy vértanúságot
vállaljanak, ha kell: ezt világosan tanítja a történelem a
csodálandó szüzek egész sokaságával, Római Ágnestől Goretti
Máriáig.
29. A
szüzesség egészen megérdemli, hogy angyali erénynek nevezzék,
amit Ciprián mond, amikor szüzeknek ír: „Amivé majd mi leszünk,
ti már kezdetek az lenni. Ebben a világban már tiétek a
feltámadás dicsősége, úgy mentek keresztül a világon, hogy
foltja nem tapad rátok. A szűzi tisztaság megőrzésével már
olyanok vagytok, mint Isten angyalai.”[34]
Azoknak a lelkeknek, amelyek nyugtalanul vágyakoznak a tisztább
élet után vagy ég bennük a vágy a mennyek országának
birtoklására, a szüzesség úgy kínálkozik, mint „értékes
igazgyöngy”, amelyért valaki „eladja mindenét, amije van” (Mt
13,46). A szűzi lelkekkel kapcsolatba kerülve a házas emberek,
vagy akár a bűn rabjai is, gyakran megcsodálják az áttetsző
tisztaság ragyogását, és ösztönözve érzik magukat, hogy
túllépjenek az érzéki örömökön. „A szüzességnek a legfönségesebb
szépség tisztelete jár ki”[35]
– Szt. Tamás azért írta ezt, mert példája megragadó, és
tökéletes tisztaságuk által nemde ezek a férfiak és nők ékes
bizonyítékát adják annak, hogy a lélek uralma a test fölött
isteni segítség eredménye és kipróbált erény jele.
30. Különleges megfontolásra érdemes, hogy a szüzesség legékesebb gyümölcse ez: a szüzek mintegy tapinthatóvá teszik anyjuk, az Egyház tökéletes szüzességét, Krisztussal való bensőséges egységét. A szüzek konszekrációjának szertartásában az elnöklő főpap így imádkozik: „legyen egyre több nemes lélek, aki elveti a házasságot, amely férfi és nő testi egyesülésében áll, de vágyakozik annak misztériumára; aki elveti annak gyakorlatát, de szereti annak misztikus jelentését.”[36]
31. A szüzek legnagyobb dicsősége kétségtelenül az, ha az Egyház és az Isteni Jegyes közti egység teljes összhangjának élő képmásai lehetnek. E Krisztus által alapított társaság számára ugyanis mélységes öröm, hogy a szüzek az ő szentségének és termékenységének jelei, ahogy Ciprián olyan szépen mondta: „Ők az Egyház virágai, a lelki kegyelem szépsége és dísze, az öröm oka, a dicséret és tisztelet sértetlen hódolata, az Úr szentségének megfelelő istenképmás, Krisztus nyájának legfényesebb része. Bennük az Anyaszentegyház dicsőséges termékenysége kifejeződik, ő pedig örvend ennek, és minél inkább növekszik a szüzek száma, annál nagyobb az anya öröme.”[37]
II.
32. A
szüzesség és a cölibátus kiválóságáról és a házas állapothoz
viszonyított felsőbbrendűségéről szóló e tanítás, mint mondtuk,
az Isteni Megváltó kinyilatkoztatása, és a Népek Apostolának
szava, és így ünnepélyesen definiálta mint isteni hit dogmáját a
trentói szent zsinat[38],
és ugyanúgy magyarázta minden szent Atya és Egyháztanító. Végül,
mi és elődeink gyakran kifejtettük és őszintén ajánlottuk,
amikor csak alkalom nyílt rá. Az Egyház hagyományos tanítása
elleni legújabb támadások, ezek veszélyei és a lelkek elleni
ártalmai miatt tisztségünknek eleget téve ismét elővesszük a
dolgot ebben az Enciklikában, és megcáfoljuk a tévedéseket,
amelyeket gyakran az igazság ékes köntösébe öltöztetve vezetnek
elő.
33.
Először is, ellene van a józan észnek, amelyet az Egyház mindig
is becsben tartott, hogy a nemi ösztönt úgy tekintsük, mint az
ember legfontosabb és legmélyebb hajlamát, és ebből azt vonjuk
le, hogy az ember nem kötheti ezt gúzsba egész életén át annak
veszélye nélkül, hogy idegrendszere károsodnék, és így
személyiségének harmóniája is sérülne.
34. Ahogy Szt. Tamás nagyon helyesen megjegyzi, a legmélyebb emberi ösztön az önfenntartás ösztöne, a nemi ösztön csak második. Azután pedig, az emberi értelem dolga, ami természetünk kitüntető privilégiuma, hogy ezeket az alapvető ösztönöket szabályozza és uralkodván megnemesítse.[39]
35.
Sajnos igaz, hogy Ádám bűne mélyen megzavarta testi
képességeinket és szenvedélyeinket, úgyhogy azok uralomra
törekednek az érzékek élete fölött és még a lélek élete fölött
is, elhomályosítják értelmünket és meggyöngítik akaratunkat.
Megkaptuk azonban Krisztus kegyelmét, főleg a szentségek által,
hogy az segítsen alávetve tartanunk testünket, hogy a lélek
szerint éljünk (vö. Gal 5,25; 1Kor 9,27). A tisztaság erénye nem
azt jelenti, hogy érzéketlenek lennénk a kívánságok sürgetése
előtt, hanem hogy azt alávetjük az értelemnek és a kegyelem
törvényének, és teljes szívünkkel törekszünk arra, ami a
legnemesebb az emberi és a keresztény életben.
36.
Hogy elérjük a lélek tökéletes uralmát a érzékek fölött, nem
elég, hogy a tisztaság ellen közvetlenül irányuló tettektől
tartózkodjunk, hanem arra is szükség van, hogy nagylelkűen
lemondjunk mindenről, ami közelről vagy távolról sértheti ezt az
erényt. Ilyen áron lesz képes a lélek teljes módon uralkodni a
test felett, és békében és szabadságban élni. A katolikus elvek
fényében ki ne látná, hogy a tökéletes tisztaság és szüzesség
távolról sem árt a férfi vagy a nő normális kibontakozásának,
sőt inkább felékesíti őket a legmagasztosabb erkölcsi
nemességgel.
37. Nemrégiben sajnálattal ítéltük el azok véleményét, akik amellett érvelnek, hogy a házasság az egyetlen eszköz arra, hogy az emberi személyiség természetesen fejlődjön és tökéletesedjen.[40] Vannak ugyanis, akik állítják, hogy a szentség kegyelme, amely ex opere operato működik, a házasságot olyannyira szentté teszi, hogy alkalmasabb eszközzé válik, mint a szüzesség, arra, hogy a lelkeket Istennel kapcsolja össze, a házasság ugyanis szentség, a szüzesség viszont nem. Ezt a tanítást elítéljük mint veszélyes tévedést. A szentség nyilván megadja a házaspárnak a kegyelmet, hogy szentül teljesítsék házas állapotuk kötelességeit, és megerősíti közöttük a kölcsönös érzelem kötelékét, de e szentség megalapításának célja nem az volt, hogy a házasságot tegye annak eszközévé, hogy a férj és a feleség lelki a szeretet szálaival egyesüljön Istennel, bármilyen nagy dolog is önmagában ez az állapot.[41]
38.
Hát nem ismeri el Pál Apostol, hogy van joguk időnként
tartózkodniuk a házasélettől, hogy szabadabbak legyen az imádság
számára (vö. 1Kor 7,5), éppen mert az ilyen megtartóztatás
nagyobb szabadságot ad a léleknek, amely át akarja adni magát a
lelki gondolatoknak és az Istenhez való imádságnak?
39.
Végül, azt sem lehet állítani, ahogy egyesek viszont teszik,
hogy a „kölcsönös segítség”[42],
amelyre a keresztény házasság törekszik, hatékonyabb eszköz a
személyes életszentség elérésére, mint a szüzek és cölebszek
esetében a szív magánya, ahogy mondják. Mert bár mindazok, akik
vállalták a tökéletes tisztaságban való életet, megfosztották
magukat az emberi szerelem kifejezésétől, ahogy az megengedett a
házas állapotban, mégis, ezért még nem lehet azt mondani, hogy e
megfosztás miatt kisebbítették vagy károsították volna az emberi
személyiséget. A mennyei ajándékok Osztogatójától ugyanis olyan
lelki adományt kapnak, amely messze túlhaladja a „kölcsönös
segítséget”, amit a férj és a feleség egymásnak ad. Neki
szentelik magukat, Aki az adományok forrása, és Aki megosztja
velük isteni életét, így a személyiség nem szenved veszteséget,
hanem inkább nagy nyereségeket könyvelhet el. Kire illenének
jobban, mint a szüzekre, Pál apostol csodálatos szavai: „Élek,
de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” (Gal 11,20)?
40.
Az Egyház ezért nagyon is bölcsen úgy tartotta mindig, hogy
papjainak cölibátusa megtartandó, és tudja, hogy ez kegyelmek
forrása – most és a jövőben is – amelyek által szorosabban
egyesülnek Istennel.
41.
Helyénvalónak tartjuk továbbá, hogy némileg kitérjünk itt azok
tévedésére, akik, le akarván beszélni a fiúkat és a lányokat a
szemináriumba vagy szerzetesrendbe lépésről, azt sulykolják a
fiatalokba, hogy az Egyháznak ma nagyobb szüksége van azok
segítségére és a keresztény erény megfogadására azok részéről,
akik házasságban egyek lévén együtt élnek másokkal a világban,
inkább mint a papokra vagy megszentelt szüzekre, akik tisztasági
fogadalmuk miatt mintegy kivonulnak az emberi társadalomból.
Mindenki láthatja, tisztelendő testvéreim, milyen szörnyen hamis
és káros az ilyen vélemény.
42. Természetesen nem áll szándékunkban tagadni, hogy a katolikus hitvesek keresztény életpéldájukkal gazdag és üdvös gyümölcsöket teremhetnek erényük tanúságaként, bárhol is élnek és bármilyen is a körülményük. Aki viszont ennek alapján úgy érvel, hogy inkább kell az embernek házasságban élnie, mint egészen Istennek szentelnie magát, kétségtelenül eltorzítja a helyes rendet. Őszintén kívánjuk, hogy akik már házasságra léptek, vagy szeretnének, kellő oktatást kapjanak súlyos kötelességükről, miszerint nemcsak gyermekeiket kell megfelelően és gondosan nevelniük, hanem hitük tanúsága és erényeik példája révén tehetségük szerint másokat is segíteniük kell. Mi viszont, ahogy tennünk kell, elítéljük mindazokat, akik el akarják téríteni a fiatalokat a szemináriumtól vagy a rendektől, a szent fogadalmak letételétől, azzal a rábeszéléssel, hogy házasként, szülőként nagyobb lelki hasznot fognak hajtani keresztény életük nyílt és nyilvános megvallásával. Magatartásuk helyesebb volna, ha ahelyett hogy ezeket a magukat Isten szolgálatára szentelni kívánó fiatalokat lebeszélnék a szüzesség életéről, sajnos amúgy is olyan kevesen vannak manapság, inkább minden erejükkel arra buzdítanák a házasságban élőket, hogy segítsék elő az apostoli műveket a világiak között. Erről írja helyesen Ambrus: „Mindig is a papság feladatai közé tartozott, hogy elhintse a tökéletes tisztaság magvait és fölkeltse a vágyat a szüzesség iránt.”[43]
43.
Szükségesnek tartjuk továbbá, hogy figyelmeztessünk: egészen
hamis dolog azt állítani, hogy akik tökéletes tisztaságot
fogadtak, azok gyakorlatilag kívül vannak az emberek közösségén.
Vajon a megszentelt szüzek, akik életüket a szegények és betegek
gondozására fordítják, tekintet nélkül fajra, rangra vagy
vallásra, nem egyesülnének mélységesen az ő nyomorúságukkal és
fájdalmaikkal, úgy érezvén irántuk, mintha anyjuk lennének? És
vajon nem így tesz-e a pap, aki az Isten Mester példáján
felindulva a jó pásztor dolgát teszi, ismeri övéit és nevükön
szólítja őket (vö. Jn 10,14)? A papok és a szerzetesek éppen a
tökéletes tisztaságból merítik az indíttatást, hogy mindenkié
legyenek, és Krisztus szerelméért mindenkit szeressenek. És azok
is, akik szemlélődő életet élnek, éppen mert nemcsak Istennek
ajánlják magukat imádságban és könyörgésben, hanem önmagukat is
feláldozzák mások üdvösségéért, sok jót tesznek az Egyházban.
Amikor olyan körülmények között, mint a mostaniak, a karitász és
az apostolkodás műveinek szentelik magukat, a Sponsa Christi apostoli
levélben írt normák szerint,[44]
akkor igazából nagyon is dicsérendők, és nem mondható el róluk,
hogy elszakadnának az emberi kapcsolatoktól, hiszen lelki
fejlődésükért kétféleképpen is dolgoznak.
III.
44.
Miután kifejtettük az Egyház tanítását a szüzesség
kiválóságáról, most térjünk át, tisztelendő testvéreim, a
gyakorlati alkalmazás néhány pontjára.
45.
Először is világosan ki kell mondani, hogy abból, hogy a
szüzességet valami tökéletesebb dolognak kell értékelni, mint a
házasságot, még nem következik, hogy az szükséges lenne a
keresztény tökéletességhez.
46.
Az életszentséget el lehet érni az Istennek szentelt tisztaság
nélkül is. Tanúi ennek a szentek seregei, akiket az Egyház
nyilvánosan tisztel, és akik hűséges hitvesek voltak, és
kitűntek mint példaszerű szülők, és csakugyan nem ritkán találni
olyan házas embereket, akik a keresztény tökéletesség utáni
törekvésükben nagyon is őszinték.
47. Rá kell mutatni arra is, hogy Isten nem indít minden keresztényt a szüzességre, ahogy Pál apostol is tanítja ezekkel a szavakkal: „Mármost a szüzeket illetően nincs parancsom az Úrtól, tanácsot viszont adok.” (1Kor 7,25). Csupán tanács hív tehát minket a tökéletes tisztaság vállalására, mint olyan dolog, amely azokat, „akiknek megadatott” (Mt 19,11), biztosabban és nagyobb sikerrel elvezetheti a vágyott evangéliumi tökéletességre, a mennyek országának meghódítására. Ezért hát „javasolt, de nem előírt dolog” [non imponitur, sed proponitur], ahogy Szt. Ambrus oly találóan megjegyezte.[45]
48. A tökéletes tisztaság ezért először is azt kívánja meg, hogy a keresztények, mielőtt Istennek szentelik magukat, szabad döntést hozzanak erre, másodszor pedig, hogy Istentől természetfeletti segítséget és kegyelmet kapjanak (vö. 1Kor 7,7). Maga az Isteni Megváltó tanított minket ezekkel a szavakkal: „Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott. … Aki fel tudja fogni, az fogja fel!” (Mt 19,11.12). Szt. Jeromos az Úr Krisztusnak ezen a szent mondatán elmélkedve buzdít: „mindenki ismerje meg a saját erőit, hogy tudja-e teljesíteni a szűzi szemérmesség parancsait? A tisztaság ugyanis önmagában véve mindenkinek vonzó. Ki-ki mérje fel viszont az erőit, és az vállalja, aki tudja. Az Úr szava olyan, mintha buzdítás lenne, sarkallva katonáit a tisztaság díjának elnyerésére. Aki felfogja, fogja fel: aki képes rá, küzdjön, hódítsa meg, nyerje el a díjat.”[46]
49. A
szüzesség ugyanis nehéz erény. Az képes vállalni, akinek nemcsak
erős és kimondott elhatározása van arra, hogy teljesen és végleg
tartózkodjék a házasságból fakadó jogos örömöktől, hanem megvan
benne a kitartó éberség és küzdés, hogy féken tartsa a test és a
lélek lázadó mozdulásait, hogy meneküljön e világ zaklatásaitól,
hogy erőt tudjon venni a Sátán cselvetésein. Milyen igazak az
Aranyszájú szavai: „A szüzességnek a keresztre feszített élet a
gyökere, de a virága is.”[47]
Ambrus szerint ugyanis a szüzesség olyan, mint az áldozati
adomány, a szűz pedig „a szemérem felajánlott adománya, a
tisztaság áldozata.”[48]
Szt. Metód, Olümposz püspöke ugyanis a szüzeket a vértanúkhoz
hasonlítja,[49]
Nagy Szt. Gergely pedig azt tanítja, hogy a tökéletes tisztaság
pótolja a vértanúságot: „Most, bár véget ért az üldözések
korszaka, ennek a békés kornak is van vértanúsága, mert kard alá
ugyan nem kell hajtanunk a fejünket, mégis le kell sújtanunk
lelki fegyverrel a szívünkben támadó testi vágyakra.”[50]
Az Istennek szentelt tisztaság tehát erős és nemes lelkeket
kíván meg, akik készek arra, hogy harcoljanak és diadalt
arassanak „a mennyek országáért” (Mt 19,12).
50.
Mielőtt tehát rálépne valaki erre az igen nehéz útra, mindazok,
akik tapasztalatból tudják, hogy túl gyenge a lelkük, alázatosan
szívleljék meg, amit Pál apostol mond: „De ha nem tudják magukat
megtartóztatni, házasodjanak meg. Jobb ugyanis megházasodni,
mint megégni.” (1Kor 7,9). Sok ember számára ugyanis az örökre
vállalt önmegtartóztatás nehezebb teher annál, mint hogy
elvállalhatnák. Így a papok is, akiknek komoly kötelessége a
tanácsadás a papi vagy szerzetesi életre indíttatást érző
fiataloknak, bíztassák őket arra, hogy gondosan mérlegeljék ezt
a dolgot, nehogy olyan útra lépjenek, amelyről nem remélhetik,
hogy keményen és vidáman végigjárják. Bölcsen mérjék fel a
jelöltek alkalmasságát, és amikor csak helyénvaló, szakértők
véleményét is kérjék ki. Ha pedig komoly kétség marad, főleg ha
múltbéli tapaszatalatokon alapul, használják tekintélyüket, hogy
eltérítsék ezeket a jelölteket a tökéletes tisztaság állapotának
keresésétől, és ne engedjék ezeket a Szent Rendek felvételére
vagy a szerzetesi fogadalomra.
51.
Mégis, bár az Istennek megfogadott tisztaság nehéz erény, akik
komoly megfontolás után nagylelkűen elfogadták Krisztus
meghívását és minden tőlük telhetőt megtesznek az elérésére, meg
tudják azt őrizni teljesen és hűségesen. Mivel ugyanis hő
vágyakozással magukra vették a szüzesség vagy cölibátus
állapotát, bizonyosan megkapják Istentől azt a kegyelmi
ajándékot, amelynek segítségével teljesíthetik ígéretüket. Ha
tehát van, aki szerint „mindenki köthet házasságot, aki nem
érzi, hogy az önmegtartóztatás (mégha tett is erre fogadalmat)
ajándékát bírja”,[51]
az ne jelentse ki, hogy nem tudja teljesíteni a kötelességeit
ezen a téren. A trentói zsinat ugyanis Szt. Ágostont idézve
mondja: „»Mert Isten nem parancsol lehetetlent, hanem
parancsolván arra figyelmeztet, hogy tedd meg, amire képes vagy,
és kérd, amire nem vagy képes«[52],
és segít is, hogy képes légy.”[53]
Ezt az oly bátorító igazságot idézzük azoknak, akiknek az
akaratát meggyengítették a zaklatott idegek, és akiket egyes
orvosok, köztük még akár katolikus orvosok is, túl hamar akarnak
meggyőzni arról, hogy mentális egyensúlyuk károsodása nélkül nem
tudják megtartani a tisztaságot. Lám mennyivel hasznosabb és
alkalmasabb, hogy az ilyen gyöngéknek segítsünk akaratuk
megerősítésében, és azt tanácsoljuk nekik, hogy még nekik sem
lehetetlen a tisztaság, az Apostol szava szerint: „Hűséges az
Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel
együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.”
(1Kor 10,13).
52.
Ezek azok a segítségek, amelyeket Isteni Megváltónk rendelt
nekünk, hogy hatékonyan megvédjük ezt az erényt: állandó
éberség, amellyel szorgosan megteszünk minden tőlünk telhetőt,
továbbá a szüntelen imádság Istenhez, kérve azt, amire erőink
kevesek. „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne
essetek. A lélek kész, de a test erőtlen.” (Mt 26,41).
Elengedhetetlen az éberség, amellyel életünk minden pillanatát
és minden helyzetét őrizzük: „Mert a test a lélek ellen
tusakodik: a lélek pedig a test ellen.” (Gal 5,17). Aki pedig
akár a legcsekélyebb engedményt is teszi a test csábításainak,
az hamar megérzi, hogy egy erő viszi őt „a test cselekedetei”
felé, amelyeket az Apostol felsorol (vö. Gal 5,19–21), a
legalávalóbb és legcsúnyább bűnök felé.
53.
Ezért hát különösen is ügyelnünk kell szenvedélyeink és
érzékeink mozdulásaira, és uralkodnunk kell azokon életünkben
akarati fegyelemmel, valamint testi önsanyargatással, hogy
engedelmessé tegyük azokat a helyes ész és Isten törvénye előtt:
„Aki pedig Krisztusé, az keresztre feszítette testét bűneivel és
kívánságaival együtt.” (Gal 5,24). A Népek Apostola ezt mondja
magáról: „Én azonban megfenyítem a testemet és rabságba vetem,
nehogy, miközben másnak prédikálok, én magam váljak elvetetté.”
(1Kor 9,27). Minden szent a legnagyobb vigyázattal ügyelt
érzékeinek és szenvedélyeinek mozdulásaira, és olykor nagyon
keményen legyűrte, az Isteni Mester tanítása szerint: „Én pedig
azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz,
szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért ha jobb
szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod
vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson.” (Mt
5,28–29). Elég világos, hogy ezzel a figyelmeztetésével
Megváltónk főleg azt kívánja tőlünk: soha ne egyezzünk bele
semmilyen bűnbe, még magunkban sem, és hogy állhatatosan
utasítsunk el magunktól mindent, ami akár egy árnyalatnyival is
bepiszkítaná a tisztaság csodálatos erényét. Ebben a dologban
soha nem lehet túlzott semmilyen igyekezet, semmilyen
szigorúság. Ha valakinek betegség vagy más okok nem engedik a
súlyosabb testi önsanyargatást, attól még nem mentesül az
éberség és a belső önuralom kötelességétől.
54. Itt meg kell jegyeznünk, ahogy az Egyházatyák[54] és az Egyháztanítók[55] is tanítják, hogy a gonosz fortélya és a szenvedélyek csábítása ellen könnyebb küzdeni, azokat könnyebb elnyomni, ha nem közvetlenül ezek ellen küzdünk, hanem inkább elmenekülünk előlük, ahogy csak tudunk. A tisztaság megőrzéséhez, Jeromos szerint, a menekülés hatékonyabb, mint a nyílt harc: „Ezért hát elmenekülök, nehogy a harcban elessek.”[56] Az elmenekülést úgy kell érteni, hogy nem csupán szorgosan kerüljük a bűnalkalmat, hanem e küzdelmünkben Istenhez emeljük elménket és szívünket, mindenek fölött Őfeléje fordulva, akinek szüzességünket ajánlottuk. „Nézd Szerelmesed gyönyörűségét”, mondja Szt. Ágoston.[57]
55. A menekülés és az éberség, amellyel óvatosan kerüljük a bűnalkalmat, a szentek szemében mindig is a leghatásosabb harcmodor volt ebben a dologban. Ma azonban úgy tűnik, nincs mindenki ezen a véleményen. Egyesek ugyanis azt állítják, hogy a keresztényeknek, és főleg a klérusnak, nem szabadna „elkülönülnie a világtól”, mint azelőtt, hanem „közel kellene lennie a világhoz”, ezért „kockáztatniuk kellene”, és próbára kellene tenniük a tisztaságukat, hogy megmutassák, van-e erejük ellenállni. Ezért, mondják, a fiatal klerikusok igenis lássanak mindent, hogy hozzászokjanak ahhoz, hogy mindenre egykedvűen tekintenek, és ellenállóvá váljanak minden kísértésre. Így hát készséggel megadják a fiatal klerikusoknak a szabadságot, hogy szemük bárhová forduljon, a szemérem iránti legcsekélyebb aggodalom nélkül. Mehetnek moziba, még az egyházilag cenzúrázott filmeket is megnézhetik, lapozgathatnak obszcén újságokat, olvashatnak regényeket, amelyek szerepelnek a tiltott könyvek Indexén, vagy amelyeket tilt a természeti törvény. Mindezt azért engedik, mert ma a tömegek ilyenfajta szórakozásból és kiadványokból táplálkoznak, és akik nekik akarnak segíteni, azoknak meg kell érteniük az ő gondolkodásukat és érzéseiket. Könnyen belátható azonban, hogy az ilyenfajta papnevelés helytelen és káros, és nem vezet a nekik szóló meghívás szerinti életszentségre. Aki ugyanis „szereti a veszélyt, az elesik általa” (Sirák 3,26), és Ágoston intelme nagyon is ideillő: „Ne mondd, hogy az elméd tiszta, ha a szemeid tisztátalanok, mert a tisztátalan szem tisztátalan szívről árulkodik.”[58]
56.
Kétségtelen, hogy ez az álnok módszer nagyon zavart
gondolkodásból fakad. Krisztus Urunk ugyanis ezt mondta
apostolairól: „A világba küldtem őket” (Jn 17,18) – de előtte
ezt is mondta: „Nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a
világból való.” (Jn 17,16). Mennyei Atyjához pedig így
imádkozott: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem
hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15). Az Egyház hasonló
elvek alapján, és hogy a papokat megőrizze a gonosz
kísértéseitől, amelynek általában mindenki ki van téve, aki
szoros kapcsolatban van a világgal, alkalmas és bölcs
törvényeket hozott[59],
hogy a papi életszentséget megóvja a világiak aggodalmaitól és
örömeitől.
57.
Annál inkább kell a fiatal klérusnak, a lelki életre való
nevelés céljából, a papi és szerzetesi tökéletességben
elkülönülniük a világ tolongásától, mielőtt bevetésre kerülnek.
Sok éven keresztül meg kell maradniuk a szemináriumban vagy a
skolasztikátusban, ahol alapos és gondos nevelésben részesülnek,
ami fokozatosan és okos ismeretekkel felkészíti őket korunk
problémáira, a Menti
Nostrae apostoli buzdításban általunk hozott normák
szerint.[60]
Melyik az a kertész, aki a válogatott, de még gyönge palántákat
erős viharoknak tenné ki, hogy tanújelét adják az erősségnek,
amelyet még nem sajátítottak el? A szeminaristákat és a
skolasztikusokat igenis úgy kell tekinteni, mint palántákat,
akiket óvni kell, és fokozatosan nevelni az ellenállásra és a
harcra.
58. A
fiatal klérus nevelői akkor tesznek értékesebb és hasznosabb
szolgálatot, ha a fiatal elmékbe elültetik a keresztény
szemérmesség parancsait, mert ez annyira fontos a tökéletes
tisztaság megtartásához, és jogosan nevezik a tisztaság
okosságának [prudentia
castitatis]. A szemérmesség ugyanis előre látja a
fenyegető veszélyt, nem engedi hogy kockázatnak tegyük ki
magunkat, segít elkerülni az alkalmakat, amelyekbe az oktalanok
belemennek. Nem szereti a pajzán vagy léha beszédet,
visszaretten a legcsekélyebb szemérmetlenségtől is, gondosan
kerüli a gyanús családiasságot a másik nembéli személyekkel,
hozzásegíti a lelket, hogy kellő tiszteletet mutasson a test
iránt, mint ami Krisztus tagja (vö. 1Kor 6,15) és a Szentlélek
temploma (1Kor 6,19). Aki rendelkezik a keresztény szemérmesség
kincsével, az megveti a tisztaság mindenféle bűnét, és azonnal
elmenekül, ha annak kísértései elérik.
59. A
szemérmesség továbbá megfelelő szavakat ad majd a szülők és
nevelők ajkára, hogy az ifjú lelkiismeretet kellően alakítsák a
tisztaság dolgában. Ahogy nemrég mondtuk, „a szemérmességet nem
szabad összetéveszteni azzal, hogy soha nem beszélünk erről a
tárgyról, vagy hogy nem adunk helyet józan és óvatos
megbeszélésnek az erkölcsi oktatás keretében.”[61]
A mai korban viszont vannak tanárok és nevelők, akik túl gyakran
azt gondolják, hogy nekik kell beavatniuk az ártatlan fiúkat és
lányokat az emberi szaporodás titkaiba olyan módon, amely sérti
az ő szégyenérzetüket. E dologban kellő mérsékletet kell
tanúsítani, ahogy a keresztény szemérmesség megkívánja.
60. Ezt a szemérmességet az istenfélelem táplálja, az a gyermeki félelem, amely a mélységes keresztény alázat erényén alapul, és amely létrehozza bennünk a legkisebb bűntől való irtózást is, ahogy elődünk, I. Szt. Kelemen mondta: „aki testében tiszta, ne legyen büszke, mert tudhatná, hogy az önmegtartóztatás ajándékát másnak köszönheti.”[62] Hogy mennyire fontos a keresztény alázat a szüzesség megőrzéséhez, azt talán senki nem tanította világosabban, mint Ágoston: „Mivel az állandó önmegtartóztatás, és főleg a szüzesség, olyan nagy érték Isten szentjeiben, ezért nagyon kell ügyelni arra, hogy a gőg meg ne rontsa… Minél jobban látom ennek az értéknek a magasztosságát, annál inkább félek attól, hogy a rabló büszkeség fel ne prédálja. A szüzességet tehát csak maga Isten védi meg, aki megadta: mivel hogy ’Isten a szeretet’ (1Jn 4,8). A szüzesség őre tehát a szeretet, és az őrnek a lakhelye az alázatban van.”[63]
61.
Van ezenkívül még egy figyelemre méltó szempont: sem az éberség,
sem a szemérmesség nem elegendő, hogy a tisztaságot sértetlenül
megőrizzük. Azokat a segítségeket is igénybe kell venni, amelyek
felülmúlják a természet erőit, vagyis az imádságot, a
szentgyónást és a szentáldozást, valamint Isten legszentebb
Anyjának buzgó tiszteletét.
62. Azt sem szabad soha elfelejteni, hogy a tökéletes tisztaság nagy ajándék Istentől. Jeromos ezért írta le ezeket a tömör szavakat: „Azoknak adatik (vö. Mt 19,11), akik kérték, vágytak rá, akik dolgoztak érte. Mert megadatik mindazoknak, akik kérik, a kereső talál, és a zörgetőnek megnyitnak”.[64] Ambrus hozzáteszi, hogy a szüzek kitartó hűsége az Isteni Jegyes iránt – az imádságtól függ.[65] A rá jellemző lelkes áhítattal Liguori Szt. Alfonz azt tanította, hogy a tisztaság csodálatos erénye elleni kísértések legyőzéséhez nincs szükségesebb és biztosabb segítség, mint az azonnal folyamodás Istenhez az imádságban.[66]
63.
Az imádság mellett említeni kell a bűnbánat szentségének gyakori
és buzgó vételét, amely mint lelki orvosság megtisztít és
gyógyít minket. Ugyanígy fontos az Eucharisztia vétele, amely,
ahogy elődünk, a boldog emlékű XIII. Leó mondta, a legjobb
orvosság a léhaságra.[67]
Minél tisztább egy lélek, annál inkább vágyakozik erre a
kenyérre, amelyből erőt merít, hogy ellenálljon minden
kísértésnek a tisztátalanság részéről, és amellyel még
szorosabban egyesül az Isteni Jegyessel. „Aki eszi az én
testemet és issza az én véremet, énbennem lakik és én őbenne.”
(Jn 6,57)
64. A
sértetlen és tökéletes tisztaság megőrzésének és táplálásának
kiváló módja, ahogy az évszázadok során a tapasztalat
bizonyította ismét és ismét, az Isten Szűz Anyja iránti szilárd
és buzgó áhítat. Ebben az áhítatban valamiképpen benne van
minden más segítség. Semmi kétség, hogy akiben őszintén él ez az
áhítat, az üdvös ösztönzést kap az állandó éberségre, a
szüntelen imádságra, a bűnbánat szentségének és a Szent
Eucharisztiának vételére. Atyai módon biztatunk tehát minden
papot, férfi és női szerzetest, hogy bízzák rá magukat a szent
Istenszülő különleges védelmére, mert ő a szüzeknek szent szüze,
és „a szüzesség tanítómestere”, ahogy Ambrus mondta[68],
valamint erősséges Anyja főleg azoknak, akik Isten szolgálatára
szentelték magukat.
65.
Hogy a szüzesség eredetét Máriának köszönheti, erről Atanáz
tanúskodik,[69]
Ágoston pedig világosan tanítja, hogy „a szüzesség méltósága az
Úr Anyjával kezdődött.”[70]
Atanáz gondolatait követve,[71]
Ambrus felmutatja a Szűzanya életét mint a szüzek mintáját. „Őt
utánozzátok, leányaim…![72]
Mária élete legyen számotokra a szüzesség ábrázolása, mert benne
mint tükörben ragyog a tisztaság szépsége és az erény eszménye.
Lássátok meg benne az élet mintáját, mert benne ő mint modell
kinyilvánítja jóságos tanításával, mit kell kijavítanotok, mit
kell utánoznotok és mit megőriznetek… Ő a szüzesség képe. Mária
olyan volt, hogy élete elegendő tanítás mindenki számára.[73]
Szűz Mária legyen vezetőtök az élet útján.”[74]
„Benne oly nagy volt a kegyelem, hogy nemcsak megőrizte benne a
szüzesség kegyelmét, hanem meg is tudta adni a tisztaság
kegyelmét mindazoknak, akikre rátekintett.”[75]
Milyen igaz Ambrus mondása: „Mária szüzessége milyen gazdag!”.[76]
E gazdagság miatt nagyon hasznos a mai szerzetesek és papok
számára, ha szemlélik Mária szüzességét, hogy hűségesebben és
tökéletesebben gyakorolhassák a hivatásuk szerinti tisztaságot.
66. Nem elég viszont, szeretett fiaim és leányaim, ha csak elmélkedünk a Boldogságos Szűz erényein: teljes bizalommal meneküljünk hozzá és fogadjuk meg Szt. Bernát tanácsát: „Keressük a kegyelmet, és keressük azt Mária által.”[77] Különleges módon bízzátok rá a Mária-évben lelki életetek védelmét, utánozva Jeromost, aki szerint: „Szüzességemet Máriának és Krisztusnak szenteltem.”[78]
IV.
67. A
súlyos nehézségek között, amelyekkel az Egyháznak ma küzdenie
kell, a Legfőbb Pásztor szíve nagy vigasztalást talál,
tisztelendő testvéreim, amikor látjuk, hogy a szüzesség az egész
világon virágzik, nagy tiszteletnek örvend ma is, mint régen,
bár, ahogy mondtuk, tévedések támadják, amelyeket remélhetőleg
mihamarabb sikerül eloszlatni.
68.
Nem tagadjuk viszont, hogy örömünket beárnyékolja egy bizonyos
szomorúság, amikor azt halljuk, hogy nem egy országban
folyamatosan csökken a papi és szerzetesi hivatások száma.
Fentebb megadtuk a fő okokat, amelyek e tényt magyarázzák, és
nincs értelme ezekre visszatérni. Bízunk abban, hogy a fiatalok
nevelői, akik ebben esetleg tévedésbe estek, hamar elutasítják
azt, amint felismerik, és komolyan elhatározzák, hogy kijavítják
azokat, és minden tőlük telhetők megtesznek, hogy a rájuk bízott
fiataloknak, akik esetleg érzik az isteni kegyelem hívását a
papi vagy szerzetesi életre, minden segítséget megadjanak, hogy
elérjék ezt a nemes célt. Adja Isten, hogy a papok és
szerzetesek új és még számosabb serege álljon elő, amely
számával és erejével megfelel az Egyház mai szükségleteinek, és
munkába álljon az Úr szőlőjében.
69. Továbbá, amint apostoli hivatalunk megköveteli, sürgetjük a szülőket, hogy szívesen adják oda Isten szolgálatára gyermekeik közül azokat, akik hívást kapnak. Ha ebből gond, szomorúság és bánkódás fakad, akkor elmélkedjenek azon az intelmen, amelyet Ambrus tartott a milánói édesanyáknak: „A legtöbb fiatal nőnek, akiről megtudtam, hogy a szüzek közé akart állni, édesanyja megtiltotta… Ha leányotok szeretni akar egy férfit, a törvény megengedi, hogy azt válassza, akit akar. Akinek viszont joga van férfit választani, nincs joga Istent választani?”[79]
70. Gondolják meg a szülők, hogy milyen nagy megtiszteltetés, ha látják fiukat a papságra emelkedni, vagy leányukat, amint az Isteni Jegyesnek szenteli szüzességét. A megszentelt szüzekről ezt írja a milánói püspök: „Hallottátok, szülők, hogy a szűz Isten ajándéka, a szülők áldozata, a tisztaság papsága. A szűz az édesanyjának a felajánlott áldozata, akinek mindennapi áldozata által enyhül az isteni harag.”[80]
71. Mielőtt ennek az enciklikának a végéhez érünk, tisztelendő testvérek, szívünket és elménket különösen is oda akarjuk fordítani azokra a férfiakra és nőkre, akik megfogadták Isten szolgálatát, és most nem kevés országban keserű és szörnyű üldözéseket szenvednek. Bárcsak utánoznák a korai egyház megszentelt szüzeinek példáját, akik bátor és meg nem alkuvó szívvel szenvedtek vértanúságot szüzességükért.[81]
72.
Bárcsak mindenki, aki Krisztus szolgálatára szegődött, bátran
kitartana „akár a halálig is” (Fil 2,8). Bárcsak felismerné,
hogy fájdalma, szenvedése és imája nagyon becses Isten előtt, és
ezáltal helyreállíthatja Uralmát az ő országaikban és az
egyetemes Egyházban. Bárcsak bizonyosak lennének, hogy akik
„követik a Bárányt, bárhová megy” (Jel 14,4), azok „új éneket”
(Jel 14,3) énekelnek majd örökké, amelyet senki más nem tud
énekelni.
73.
Atyai szívünk eltelik a részvéttel a papok és szerzetesek iránt,
akik bátran megvallják hitüket még a vértanúságig is. Nemcsak
értük könyörgünk Istenhez, hanem mindazokért, akik a világ
minden részén egészen az istenszolgálatra szentelték magukat,
hogy az Úr tartsa meg, erősítse meg és vigasztalja meg őket.
Őszintén kérünk benneteket mind, tisztelendő testvérek, hogy
híveitekkel együtt Ti is imádkozzatok, és e lelkekre esdjétek ki
a vigasztalást, az adományokat és kegyelmeket, melyekre
szükségük van Istentől.
74.
Az apostoli áldás, amelyet szeretettel küldünk Nektek,
tisztelendő testvérek, és minden papnak és a megszentelt
szüzeknek, főleg azoknak, „akik üldözést szenvednek az
igazságért” (Mt 5,10), és minden hívőnek, legyen a mennyei
kegyelmek záloga és atyai jóakaratunk tanújele.
Kelt
Rómában, Szent Péternél, 1954. március 25-én, Gyümölcsoltó
Boldogasszony ünnepén, pápaságunk tizenhatodik évében.
XII.
Piusz
Fordította: Várnai Jakab OFM
[1] Cf.
S. Ambros., De
virginibus., lib. I, c. 4, n. 15; De virginitate, c. 3,
n. 13; PL XVI, 193, 269.
[2]
S. Ambros., De
virginibus, lib. I, c. 3, n. 12; PL XVI, 192.
[3]
Cf. S. Ignat. Antioch., Ep.
ad Smyrn., c. 13; ed. Funk – Diekamp, Patres Apostolici,
Vol. I, p. 286.
[4]
S. Iustin., Apol. I pro
christ., c. 15; PG VI, 349.
[5]
Cf. ap. const. Sponsa
Christi, AAS
XLII, 1951, pp. 5-8.
[6]
Cf. C.I.C., can. 487.
[7]
Cf. C.I.C., can. 132, section 1.
[8]
Cf. ap. const. Provida
Mater, art. III, section 2; AAS XXXIX, 1947, p.
121.
[9]
S. Augustin., De sancta
virginitate, c. 22; PL XL, 407.
[10]
Cf. can. 9; Mansi, Coll. concil., II, 1096.
[11]
S. Cypr., De habitu
virginum, 4; PL IV, 443.
[12]
S. Augustin., De Sancta
virginitate, cc. 8, 11; PL XL, 400, 401.
[13]
S. Thom., Summa Th.,
II-II, q. 152, a. 3, ad 4.
[14]
S. Bonav., De
perfectione evangelica, q. 3, a. 3, sol. 5.
[15]
Cf. S. Cypr. De habitu
virginum, c. 20; PL IV, 459.
[16]
Cf. S. Athanas., Apol.
ad Constant., 33; PG XXV, 640.
[17]
S.Ambros., De
virginibus, lib. I, c. 8; n. 52; PL XVI, 202.
[18]
Cf. Ibid., lib. III, cc 1-3, nn. 1-14; De institutione virginis,
c. 17, nn. 104-114; PL XVI, 219-224, 333-336
[19]
Cf. Sacramentarium
Leonianum, XXX; PL LV, 129; Pontificale Romanum: De
benedictione et consecratione virginum.
[20]
Cf. S. Cypr., De habitu
virginum, 4 et. 22; PL IV, 443-444 et 462; S. Ambros., De virginibus, lib.
I, c. 7, n. 37; PL XVI, 199.
[21]
S. Augustin., De sancta
virginitate, cc. 54-55; PL XL, 428.
[22]
Pontificale Romanum: De
benedictione et consecratione virginum.
[23]
S. Methodius Olympi, Convivium
decem virginum, orat. XI, c. 2; PG XVIII, 209.
[24]
1Pét 2,21; S. Augustin., De sancta virginitate,
c. 27; PL XL, 411.
[25]
S. Bonav., De
perfectione evangelica, q. 3, a. 3.
[26]
S. Fulgent., Epist. 3,
c. 4, n. 6; PL LXV, 326.
[27]
S. Thom., Summa Th.,
II-II, q. 186, a. 4.
[28]
Cf. C.I.C., can. 132, section 1.
[29]
Cf. Litt. enc. Ad
catholici sacerdotii, AAS XXVIII, 1936, pp. 24-25.
[30]
Cf. Lev 15,16–17; 22,4; 1Sám 21,5–7; cf. S. Siric. Papa, Ep. ad Himer. 7; PL
LVI, 558-559.
[31]
S. Petrus Dam., De
coelibatu sacerdotum, c. 3; PL CXLV, 384.
[32]
Cf. S. Thom., Summa Th.,
II-II, q. 152, aa. 3-4.
[33]
AAS XLII, 1950, p.
663.
[34]
S. Cypr., De habitu
virginum, 22; PL IV, 462; cfr. S. Ambros., De virginibus, lib.
I, c. 8, n. 52; PL XVI, 202.
[35]
S. Thom., Summa Th.,
Il-II, q. 152, a. 5.
[36]
Pontificale Romanum: De
benedictione et consecratione virginum.
[37]
S. Cypr., De habitu
virginum, 3; PL IV, 443.
[38]
DH 1810.
[39]
Cf. S. Thom., Summa Th.,
I-II, q. 94, a. 2.
[40]
Cf. Allocutio ad
Moderatrices supremas Ordinum et Institutorum Religiosarum,
d. 15 septembris 1952; AAS
XLIV, 1952, p. 824.
[41]
Cf. Decretum S. Officii, De matrimonii finibus,
d. 1 aprilis 1944, AAS
XXXVI, 1944, p. 103.
[42]
Cf. C.I.C., can. 1013, section 1.
[43]
S. Ambros., De
virginitate, c. 5, n. 26; PL XVI, 272.
[44]
Cf. AAS, XLIII,
1951, p. 20.
[45]
S. Ambros., De viduis,
c. 12, n. 72; PL XVI, 256; cf. S.Cypr., De habitu virginum,
c. 23; PL IV, 463.
[46]
S. Hieronym, Comment.
in Matth., XIX, 12; PL XXVI, 136.
[47]
S. Ioann. Chrysost., De
virginitate, 80, PG XLVIII, 592.
[48]
S. Ambros., De
virginitate, lib. I, c. 11, n. 65; PL XVI, 206.
[49]
Cf. S. Methodius Olympi, Convivium decem virginum,
Orat. VII, c. 3; PG XVIII, 128-129.
[50]
S. Gregor. M., Hom. in
Evang., lib. I, hom. 3, n. 4; PL LXXVI, 1089.
[51]
DH 1809
[52]
Cf. S. Augustin., De
natura et gratia, c. 43, n. 50; PL XLIV,271.
[53]
DH 1536
[54]
Cf. S. Caesar. Arelat., Sermo
41; ed. G. Morin, Maredsous,1937,vol.I, p.172.
[55] Cf. S. Thomas, In Ep. I ad Cor. VI,
lect. 3; S. Franciscus Sales. Introduction a la vie
devote, part. IV, c. 7; S. Alphonsus a Liguori, La vera sposa di Gesu
Cristo, c. 1, n. 16; c. 15, n. 10.
[56]
S. Hieronym., Contra
Vigilant., 16; PL XXIII, 352.
[57]
S. Augustin., De sancta
virginitate, c. 54; PL XL, 428.
[58]
S. Augustin., Epist.
211, n. 10; PL XXXIII, 961.
[59]
Cf. C.I.C., can. 124-142. Cf. B. Pius PP. X, Exhort. ad cler.
cath. Haerent animo,
AAS, XLI, 1908, pp.
565-573; Pius PP. XI, litt. enc. Ad catholici sacerdotii,
AAS, XXVIII, 1936,
pp. 23-30; Pius XII, adhort. apost. Menti Nostrae, AAS,
XLII, 1950, pp. 692-694.
[60]
Cf. AAS XLII, 1950,
pp. 690-691.
[61]
Alloc. Magis quam
mentis, d. 23 Sept., a. 1951; AAS XLIII, 1951, p.
736.
[62]
S. Clemens Rom., Ad
Corinthios, XXXVIII, 2; ed. FunkDiekamp. Patres Apostolici,
vol. I, p. 148
[63]
S. Augustin., De sancta
virginitate, cc. 33, 51; PL XL, 415, 426; cf. cc. 31-32,
38; 412-415, 419.
[64]
Cf. Mt 7,8; S. Hieron., Comm.
in Matth. XIX, 11; PL XXVI,135.
[65]
Cf. S. Ambros., De
virginibus, lib. III, c. 4, nn. 18-20; PL XVI, 225.
[66]
Cf. S. Alphonsus a Liguori, Practica di amar Gesu
Cristo, c. 17, nn. 7-16.
[67]
Leo XIII, encyclica Mirae
caritatis, d. 28 Maii, a. 1902; A. L. XXII, pp.
1902-1903.
[68]
S. Ambros., De
institutione virginis, c. 6, n. 46; PL XVI, 320.
[69]
Cf. S. Athanas., De
virginitate, ed. Th. Lefort, Muséon, XLII, 1929, p. 247.
[70]
S. Augustin., Serm.
51, c. 16, n. 26, PL XXXVIII, 348.
[71]
Cf. S. Athanas, Ibid. p. 244.
[72]
S. Ambros., De
institutione virginis, c. 14, n. 87; PL XVI, 328.
[73]
S. Ambros., De
virginibus, lib. II, c. 2, n. 6, 15; PL XVI, 208, 210.
[74]
Ibid., c. 3, n. 19, PL XVI, 211.
[75]
S. Ambros., De
Institut. virginis, c. 7, n. 50; PL XVI, 319.
[76]
Ibid., c. 13, n. 81, PL XVI, 339.
[77]
S. Bernard., In
nativitate B. Mariae Virginis, Sermo de aquaeductu, n.
8; PL 183, 441-442.
[78]
S. Hieronym., Epist.
22, n. 18; PL XXII, 405.
[79]
S. Ambros., De
virginibus, lib. I, c. 10, n. 58; PL XVI, 205.
[80]
Ibid., c. 7, n. 32; PL XVI, 198.
[81]
Cf. S. Ambros., De
virginibus, lib. II, c. 4, n. 32; PL XVI, 215-216.
