Dicsértessék a Jézus Krisztus!
1. Az elmúlt vasárnapon Őszentsége és az egész ecsmiadzini katolikoszátus örömére fölszentelték ezt az új székesegyházat Világosító Szent Gergely tiszteletére, mely méltó emlékműve Örményország a mi Urunk Jézus Krisztus iránti 1700 éves hűségének. Ez a családi szentély tanúsítja az atyáitoktól örökölt hitet, és mindannyiunknak arról a reményről beszél, mely eltölti az örmény népet, hogy megújult bizalommal és bátor elszántsággal tekintsen a jövőbe.
Számomra személy szerint igen nagy öröm, hogy Őszentségével együtt vezethetem ezt az ökumenikus liturgiát. Olyan ez, mintha folytatása volna az elmúlt esztendőben a római Szent Péter-bazilikában végzett közös imádságunknak. Ott közösen tisztelhettük Világosító Szent Gergely ereklyéjét, és az Úr ma megajándékoz azzal, hogy ugyanazt itt, Jerevánban is megtehetjük. Ugyanazzal a testvéri szeretettel ölelem Őszentségét, mellyel római látogatásom alkalmával Ön üdvözölt engem.
Hálás vagyok Őexcellenciájának, a köztársasági Elnök úrnak jelenlétéért ezen az ökumenikus találkozón, mely jele közös meggyőződésünknek, hogy e nemzet életerős lesz, s a kölcsönös megbecsülés és az összes intézmények együttműködésének erejéből boldogulni fog. Gondolatom most Őszentsége I. Aram kilikiai katolikoszhoz, valamint a jeruzsálemi és konstantinápolyi örmény pátriárkákhoz száll: az Úr szeretetében küldöm nekik köszöntésemet. Szívből köszöntöm a civil hatóságok és vallási közösségek jelenlévő tagjait.
2. Amikor III. Tiridát király Szent Gergely prédikációjára megtért, új világosság támadt az örmény nép hosszú történelmében. A hit egyetemessége elválaszthatatlanul összeforrott nemzeti identitástokkal. A keresztény hit maradandóan meggyökeresedett az Ararát hegye körüli földön, és az evangélium szava mélységesen befolyásolta az örmény nép nyelvét, családi életét, kultúráját és művészetét.
Megőrizve és kibontakoztatva a maga identitását, az örmény Egyház habozás nélkül bocsátkozott dialógusba más keresztény hagyományokkal, s merített azok lelki és kulturális örökségéből. Már a kezdetek kezdetén örményre fordították nem csupán a Szentírást, hanem a szír, görög és latin egyházatyák fő műveit is. Az örmény liturgia merített Kelet és Nyugat egyházának liturgikus hagyományaiból. E rendkívüli lelki nyitottságnak köszönhetően az örmény Egyház végig a történelmén különlegesen érzékeny volt a keresztények egységére. Szent pátriárkák és egyháztanítók – például Szent Magnusz Izsák, Otmuszi Babghén, Dzagi Zakariás, Nerszesz Snorhali, Lambroni Nerszesz, Szalamasztai István, Dzsugajeci Jakab és mások – jól ismertek az Egyház egysége iránti buzgóságukról.
Nerszesz Snorhali a bizánci császárhoz intézett levelében úgy vázolta az ökumenikus dialógus alapelveit, hogy azok semmit nem veszítettek érvényességükből. Meglátásai között hangsúlyozza a tényt, hogy az egység keresése az egész közösség feladata, s nem szabad hagyni, hogy megoszlások támadjanak az egyházakon belül; tanítja továbbá, hogy gyógyítani kell az emlékezést ahhoz, hogy le lehessen győzni a múlt ellenérzéseit és előítéleteit, mint ahogy elengedhetetlen a kölcsönös megbecsülés és az egyenrangúság érzése az illetékes egyházak képviseletében tárgyalók között; végül ő mondja, hogy a keresztényeknek szükségük van arra a mély belső meggyőződésre, hogy az egység nem stratégiai állások vagy politikai előnyök megszerzése, hanem az evangélium Krisztus parancsolta hirdetése miatt lényeges. E nagy örmény egyháztanítónak a meglátásai rendkívüli lelkipásztori bölcsesség gyümölcsei, s én magamévá teszem őket most itt, köztetek.
3. Íme, mily jó és milyen édes a testvérek együttléte! Amikor 1970-ben VI. Pál pápa és I. Vazgen katolikosz békecsókot váltott, a római és az örmény Egyház közötti testvéri kapcsolatok új korszaka kezdődött. Kettejük találkozását hamarosan más jelentős látogatások követték. Én magam igaz örömmel őrzöm Őszentsége I. Karekin két római látogatásának emlékét, melyeket először mint kilikiai, másodszor mint ecsmiadzini katolikosz tett Rómában. Attól kezdve, hogy I. Karekin katolikosz megfigyelőként részt vett a II. Vatikáni Zsinaton, fáradhatatlanul munkálkodott azon, hogy előmozdítsák a keleti és nyugati keresztények közti testvéri kapcsolatokat és gyakorlati együttműködést. Nagyon szerettem volna viszonozni látogatását itt, Örményországban, de gyenge egészsége, majd korai halála ezt lehetetlenné tette. Hálát adok az Úrnak azért, hogy megajándékozott titeket az Egyház e nagy emberével, a keresztények egységének bölcs és bátor úttörőjével.
Örömmel viszonzom azt a látogatást, melyet Őszentsége örmény püspökök és hívők egy csoportjával tett nálam Rómában. Az egyházi barátság és szeretet nagy jeleként értékeltem akkor meghívását, hogy látogassak el Örményországba és a Szent Ecsmiadzinba. Az Apostoli Örmény Egyház és a Római Egyház kapcsolatai évszázadokon keresztül intenzívek és közvetlenek voltak, és soha nem aludt ki egészen a teljes egység vágya. Mai látogatásom tanúskodik közös óhajunkról, hogy eljussunk arra a teljes egységre, amit az Úr akart tanítványai számára. Az Ararát hegyének közelében vagyunk, ahol a hagyomány szerint Noé bárkája szárazra került. Miként a galamb a béke és a szeretet olajágával a csőrében tért vissza, úgy azért imádkozom, hogy látogatásom a köztünk már meglévő gazdag és termékeny együttműködés megszentelése (konszekrációja) legyen.
Valóságos és bensőséges egység van a Katolikus Egyház és az Örmény Egyház között, tekintettel arra, hogy mindketten megőrizték az apostoli jogfolytonosságot, érvényes szentségeik vannak, különösen a keresztség és az Eucharisztia. Ennek tudata kell hogy arra késztessen minket, hogy még intenzívebben fáradozzunk ökumenikus dialógusunk erősítéséért. A hit és szeretet e dialógusában – bármilyen nehéz – egyetlen kérdést sem szabad mellőznünk. Annak tudatában, hogy Róma püspökének szolgálata mennyire fontos a keresztény egység keresésében, kértem Ut unum sint kezdetű enciklikámban, hogy egyházaink püspökei és teológusai reflektáljanak azokra a formákra, melyekben ez a szolgálat a szeretet mindkét fél részéről elismert szolgálataként valósulhat meg. Az Egyház életének első századai iránymutatók lehetnek e kérdésben. Buzgón imádkozom azért, hogy újra megvalósulhasson az ajándékok cseréje, amire az Egyház első évezrede oly csodálatos példát adott. Annak az időnek emlékezete, amikor az Egyház még mindkét tüdejével lélegzett, késztesse a keleti és nyugati keresztényeket arra, hogy együtt járják útjukat a hit egységében és a törvényes különbözőségek tiszteletben tartásában, elfogadván és támogatván egymást mint Krisztus egyetlen testének tagjai.
4. Egy szívvel szemléljük Krisztust, a mi békénket, aki egyesítette azt, ami korábban megosztott volt. Valóban, az idő sürget, s feladatunk szent és nem tűr halasztást. Hirdetnünk kell az üdvösség örömhírét korunk embereinek, férfiaknak és nőknek egyaránt. Miután megtapasztalták a kommunizmus és a materializmus lelki ürességét, keresik az élet és a bölcsesség értelmét: szomjazzák az evangéliumot. Igen nagy felelősséggel tartozunk értük, ők pedig a hitben és a kölcsönös szeretetben az egység meggyőző tanúságtételét várják tőlünk. Miután a teljes közösségért fáradozunk, együtt tegyük meg azt, amit külön-külön nem tudunk. Fáradozzunk együtt, tiszteletben tartva különféle identitásunkat és hagyományainkat. Soha többé ne forduljon szembe keresztény a kereszténnyel, vagy egyház az egyházzal! Járjuk inkább együtt utunkat, kéz a kézben, hogy a 21. század és a harmadik évezred világa hinni tudjon.
5. Az örmények mindig igen tisztelték Krisztus keresztjét. A kereszt számukra a remény kimeríthetetlen forrása volt évszázadokon át, megpróbáltatás és szenvedés idején. E földnek jellegzetessége a sok chacskhar, kereszteskő, melyek mind a keresztény hit iránti hűségükről tanúskodnak. Az örmény Egyház az esztendőnek ebben az időszakában üli egyik nagy ünnepét: a Szent Kereszt fölmagasztalását.
Magasba emeltetvén a földről, a kereszt fájára, Jézus Krisztus, a mi üdvösségünk, életünk és föltámadásunk, mindeneket magához vonz.
Ó Krisztus keresztje, igaz reménységünk! Valahányszor a bűn és az emberi gyöngeség megoszlást okoz, adj erőt nekünk a megbocsátáshoz és a megbékéléshez! Ó Krisztus keresztje, légy támaszunk, amikor azért fáradozunk, hogy helyreállítsuk a teljes közösséget azok között, akik föltekintenek a megfeszített Úrra, mint üdvözítőnkre és Istenünkre! Ámen.
Köszönöm a figyelmüket, és kérem Isten áldását a teljes egység felé törekvő lépteinkre.
II.
János Pál pápa
