A katonai szolgálatot teljesítő katolikus fiatalok lelki
gondozásának kérdéséről ismételten tárgyalt a Konferencia. Ezzel
kapcsolatban felmerült a katonai szolgálat megtagadásának
lelkiismereti problémája is. A Konferencia ezzel kapcsolatban a
következő nyilatkozatot tette:
1. A lelkiismereti okból való szembefordulásnak több típusa van. Az egyik a szembefordulás a civil életben, az „egyet nem értés joga”, vagyis elutasítása annak, hogy elfogadjunk bizonyos tanításokat, törvényeket vagy szokásokat, amelyeket ellentétesnek ítélünk az igazsággal, a hittel és erkölccsel, mert „inkább kell engedelmeskedni Istennek,mint az embereknek!”(ApCsel 5,29). Ezt az Egyház kezdettől fogva gyakorolta, „mítosztalanítva” az állami mindenhatóság elvét, védve a lelkiismereti szabadságot. Az ateista államban így hirdette puszta létével a másként gondolkodás jogát, a nehéz körülmények között végzett iskolai és templomi hitoktatással a szülők jogát gyermekeik keresztény nevelésére, az abortuszt elítélő körlevelével (1956. október 22.) a meg nem születettek jogát az életre.
2. Másik típusa a szembefordulásnak a katonai szolgálat lelkiismereti okokból való megtagadása. A Zsinat a katonai szolgálat lelkiismereti okból való megtagadásával nem foglalkozott, viszont gondolt a szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadókra. A Gaudium et spes 79,2-ben ezt írja: „Méltányosnak látszik továbbá, hogy a törvények megértően intézkedjenek azokról, akik lelkiismereti okokból nem fognak fegyvert, de készek békés formában szolgálni az emberek közösségét.”
Méltányosnak tartja tehát a Zsinat, hogy - az emberi személy tiszteletéből kiindulva - a civil hatóságok keressenek e szolgálat megtagadóknak törvényes státust,bizonyos feltételek teljesítése esetén.
3. A katonai szolgálatról azt írja a Gaudium et spes 79,5- ben: „Akik pedig katonáskodva szolgálják hazájukat, ne másnak tekintsék magukat, mint olyanoknak, akik a népek biztonsága és szabadsága felett őrködnek.” Ha szolgálatukat ebben a szellemben végzik, a béke megszilárdításához járulnak hozzá.
4. A katonai szolgálat tehát nem ellenkezik a katolikus hittel, katolikus hite miatt senki sem köteles azt megtagadni.
5. Az Egyház természetesen tiszteletben tartja a katolikus híveknek is azt az állampolgári jogát, hogy egyéb lelkiismereti okok miatt a katonai szolgálat fegyver nélküli módját, vagy a katonai szolgálat helyett törvényileg biztosított egyéb szolgálatot válasszanak.
6. A Püspöki Kar kötelességének érzi, hogy a katonai szolgálatot teljesítő katolikus fiatalok lelkipásztori gondozását előmozdítsa, de tudatában van annak is, hogy ennek megoldása a nagy paphiány miatt csak lassan és fokozatosan oldható meg.
Budapest, 1992. június 10.
Magyar Katolikus Püspöki Kar
1. A lelkiismereti okból való szembefordulásnak több típusa van. Az egyik a szembefordulás a civil életben, az „egyet nem értés joga”, vagyis elutasítása annak, hogy elfogadjunk bizonyos tanításokat, törvényeket vagy szokásokat, amelyeket ellentétesnek ítélünk az igazsággal, a hittel és erkölccsel, mert „inkább kell engedelmeskedni Istennek,mint az embereknek!”(ApCsel 5,29). Ezt az Egyház kezdettől fogva gyakorolta, „mítosztalanítva” az állami mindenhatóság elvét, védve a lelkiismereti szabadságot. Az ateista államban így hirdette puszta létével a másként gondolkodás jogát, a nehéz körülmények között végzett iskolai és templomi hitoktatással a szülők jogát gyermekeik keresztény nevelésére, az abortuszt elítélő körlevelével (1956. október 22.) a meg nem születettek jogát az életre.
2. Másik típusa a szembefordulásnak a katonai szolgálat lelkiismereti okokból való megtagadása. A Zsinat a katonai szolgálat lelkiismereti okból való megtagadásával nem foglalkozott, viszont gondolt a szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadókra. A Gaudium et spes 79,2-ben ezt írja: „Méltányosnak látszik továbbá, hogy a törvények megértően intézkedjenek azokról, akik lelkiismereti okokból nem fognak fegyvert, de készek békés formában szolgálni az emberek közösségét.”
Méltányosnak tartja tehát a Zsinat, hogy - az emberi személy tiszteletéből kiindulva - a civil hatóságok keressenek e szolgálat megtagadóknak törvényes státust,bizonyos feltételek teljesítése esetén.
3. A katonai szolgálatról azt írja a Gaudium et spes 79,5- ben: „Akik pedig katonáskodva szolgálják hazájukat, ne másnak tekintsék magukat, mint olyanoknak, akik a népek biztonsága és szabadsága felett őrködnek.” Ha szolgálatukat ebben a szellemben végzik, a béke megszilárdításához járulnak hozzá.
4. A katonai szolgálat tehát nem ellenkezik a katolikus hittel, katolikus hite miatt senki sem köteles azt megtagadni.
5. Az Egyház természetesen tiszteletben tartja a katolikus híveknek is azt az állampolgári jogát, hogy egyéb lelkiismereti okok miatt a katonai szolgálat fegyver nélküli módját, vagy a katonai szolgálat helyett törvényileg biztosított egyéb szolgálatot válasszanak.
6. A Püspöki Kar kötelességének érzi, hogy a katonai szolgálatot teljesítő katolikus fiatalok lelkipásztori gondozását előmozdítsa, de tudatában van annak is, hogy ennek megoldása a nagy paphiány miatt csak lassan és fokozatosan oldható meg.
Budapest, 1992. június 10.
Magyar Katolikus Püspöki Kar
