Főtisztelendő Luigi Poggi érsek úr néhány napon belül újra visszatér
hozzátok az Apostoli Szentszék követeként, hogy tárgyalásokat
folytasson állami vezetőitekkel. Ez-előtt, valahányszor ilyen
küldetésben járt, mindig szívélyes üdvözletet vitt magával hozzátok
nagy elődünktől, VI. Pál pápától, aki üdvözlete mellett a lelki
összetartozásnak is mindig jelét adta. Ez alkalommal, mi magunk is
folytatni akarván ezt a szokást, jelen sorainkkal hasonló üdvözletet
küldünk nektek, Szeretett Testvérek. Ezt azért is tartjuk nagyon
megfelelőnek, mert kevéssel ezelőtt vettük át a pápaságot, és az a
szentszéki követ, aki többször megfordult nálatok VI. Pál pápa
nevében, most már II. János Pál pápa nevében jön, aki Krisztus
akaratából lett Szent Péter utóda I. János Pál pápa harmincnapos
pápasága után, akit soha nem fogunk elfelejteni. Azt akarjuk,
Szeretett Testvérek, hogy Luigi Poggi érsek úr tolmácsolja felétek
azt a pásztori gondot is, amellyel az Egyház legfőbb Pásztora
törődik a magyar egyházzal; amelyre az előző pápáknak is oly nagy
gondjuk volt. Ennek igen sok oka van.
Levelünk eddig említett indokaihoz járul még, ha elgondolkodunk Lengyelországról, Krakkó városáról és a krakkói püspökségről, ahonnan Szent Péter római katedrájára kaptunk meghívást. Ezek mellett nem tudunk szó nélkül elmenni; sőt arra késztetnek minket, hogy nektek is beszéljünk róluk, Szeretett Testvérek, jelen sorainkkal. A lengyel és a magyar népet a közös történelem, a szomszédság, a közös uralkodóházak és a hasonló sors szálai kapcsolják össze. S mert mi magunk a lengyel nép fia vagyunk, ez alkalommal mindezeket a kapcsolatokat külön is szemügyre kell vennünk. Továbbá a krakkói székesegyházban, amelyet el kellett hagynunk, hogy átvegyük Rómában az apostoli örökséget, nagy kegyelettel őrzik a magyar származású Hedvig királynő ereklyéit, akit a lengyel egyház mar évszázadok óta szentként tisztel. Ez a királynő érdemekben igen gazdag, es minden lengyel, különösen az ifjúság, nagy és állandó szeretettel van iránta.
Mindezeket azért idézzük emlékezetbe, Tisztelendő Szeretett Testvéreim, hogy minél nagyobb történelmi alapot vessünk ennek a levél útján történő első találkozásnak. Az elmúlt korszakok kétségtelenül előkelő helyet jelöltek ki népetek számára egész Európa, s főleg az Egyház és a keresztény vallás történelmében. Ennek mostani bizonysága és bizonyos értelemben a jele Szent István, Magyarország patrónusa, akit joggal tisztelünk egyszerre hazátok védőszentjének es az apostoli hit megalapozójának Magyarországon. A minap volt ezeréves évfordulója annak az áldott kezdetnek, amely hazátokban az állam, a nép és az egyház történelmének egyidejű kezdetét jelenti.
Mindezen tényeket és körülményeket átgondolva tudomásotokra akarjuk hozni azt a meggyőződésünket, hogy a Katolikus Egyház, melynek olyan jelentős szerepe volt Magyarország történelmében, most is át tudja hatni országotok szellemi arculatát, és ragyogtatni tudja fiaitok és leányaitok számára Jézus Krisztus evangéliumának világosságát, amely annyi századokon át adott fényt a magyar nép fiainak. Nagyon óhajtjuk, hogy - püspöki működéstek, papjaitok lelkipásztori munkája, szerzeteseitek és híveitek fáradozása nyomán - ez a fény erőt önthessen az emberek lelkébe, szívébe és lelkiismeretébe; adjon nekik érzéket a szeretet törvénye iránt, tanítsa meg őket arra, hogy minden ember méltóságát tiszteletben tartsák, ismertesse meg velük a nemes szabadság érzületét, és azt a munkaszeretetet, amellyel ki-ki ereje szerint dolgozik a közjóért; az egyének, a családok és az egész társadalom javáért, amelyek mind nélkülözhetetlenek a közjó megteremtéséhez. Törekedjetek rá, Tisztelendő és Szeretett Testvérek, hogy haszonnal és gyümölcsözően fáradozzatok ezen célok érdekében apostoli tanúságtételekkel és a lelkek üdvösségének keresésével, nemzeti hagyományaitok szeretetével és az Egyházon belül Szent Péter utódával és a Püspökök Kollégiumával való egységben.
Ezen testvéri üdvözletünkkel együtt nektek és az egész egyházi közösségnek, amelynek élére Krisztus pásztornak és tanítónak állított titeket,[1] apostoli áldásunkat küldjük.
Legyetek tolmácsai atyai jóakaratunknak és juttassátok el szavunkat az egész magyar néphez, melynek számára, nagy tetteire emlékezve, Istentől bőséges békét és további gyarapodást kérünk.
A Vatikánból, 1978. december 2-án, pápaságunk első évében.
Jegyzet:
[1] Vö. Ef 4,11.
Levelünk eddig említett indokaihoz járul még, ha elgondolkodunk Lengyelországról, Krakkó városáról és a krakkói püspökségről, ahonnan Szent Péter római katedrájára kaptunk meghívást. Ezek mellett nem tudunk szó nélkül elmenni; sőt arra késztetnek minket, hogy nektek is beszéljünk róluk, Szeretett Testvérek, jelen sorainkkal. A lengyel és a magyar népet a közös történelem, a szomszédság, a közös uralkodóházak és a hasonló sors szálai kapcsolják össze. S mert mi magunk a lengyel nép fia vagyunk, ez alkalommal mindezeket a kapcsolatokat külön is szemügyre kell vennünk. Továbbá a krakkói székesegyházban, amelyet el kellett hagynunk, hogy átvegyük Rómában az apostoli örökséget, nagy kegyelettel őrzik a magyar származású Hedvig királynő ereklyéit, akit a lengyel egyház mar évszázadok óta szentként tisztel. Ez a királynő érdemekben igen gazdag, es minden lengyel, különösen az ifjúság, nagy és állandó szeretettel van iránta.
Mindezeket azért idézzük emlékezetbe, Tisztelendő Szeretett Testvéreim, hogy minél nagyobb történelmi alapot vessünk ennek a levél útján történő első találkozásnak. Az elmúlt korszakok kétségtelenül előkelő helyet jelöltek ki népetek számára egész Európa, s főleg az Egyház és a keresztény vallás történelmében. Ennek mostani bizonysága és bizonyos értelemben a jele Szent István, Magyarország patrónusa, akit joggal tisztelünk egyszerre hazátok védőszentjének es az apostoli hit megalapozójának Magyarországon. A minap volt ezeréves évfordulója annak az áldott kezdetnek, amely hazátokban az állam, a nép és az egyház történelmének egyidejű kezdetét jelenti.
Mindezen tényeket és körülményeket átgondolva tudomásotokra akarjuk hozni azt a meggyőződésünket, hogy a Katolikus Egyház, melynek olyan jelentős szerepe volt Magyarország történelmében, most is át tudja hatni országotok szellemi arculatát, és ragyogtatni tudja fiaitok és leányaitok számára Jézus Krisztus evangéliumának világosságát, amely annyi századokon át adott fényt a magyar nép fiainak. Nagyon óhajtjuk, hogy - püspöki működéstek, papjaitok lelkipásztori munkája, szerzeteseitek és híveitek fáradozása nyomán - ez a fény erőt önthessen az emberek lelkébe, szívébe és lelkiismeretébe; adjon nekik érzéket a szeretet törvénye iránt, tanítsa meg őket arra, hogy minden ember méltóságát tiszteletben tartsák, ismertesse meg velük a nemes szabadság érzületét, és azt a munkaszeretetet, amellyel ki-ki ereje szerint dolgozik a közjóért; az egyének, a családok és az egész társadalom javáért, amelyek mind nélkülözhetetlenek a közjó megteremtéséhez. Törekedjetek rá, Tisztelendő és Szeretett Testvérek, hogy haszonnal és gyümölcsözően fáradozzatok ezen célok érdekében apostoli tanúságtételekkel és a lelkek üdvösségének keresésével, nemzeti hagyományaitok szeretetével és az Egyházon belül Szent Péter utódával és a Püspökök Kollégiumával való egységben.
Ezen testvéri üdvözletünkkel együtt nektek és az egész egyházi közösségnek, amelynek élére Krisztus pásztornak és tanítónak állított titeket,[1] apostoli áldásunkat küldjük.
Legyetek tolmácsai atyai jóakaratunknak és juttassátok el szavunkat az egész magyar néphez, melynek számára, nagy tetteire emlékezve, Istentől bőséges békét és további gyarapodást kérünk.
A Vatikánból, 1978. december 2-án, pápaságunk első évében.
Jegyzet:
[1] Vö. Ef 4,11.
