1. Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben!
(Lk 1,46). Nagyboldogasszony napján az Istenszülő Szűz hálaéneke
különös áhítattal csendül fel az esztergomi bazilikában, amikor a
magyar nép a Szent István által alapított keresztény államisága
dicsőséges ezer évére emlékezik. A visszaemlékezés hálaadásra indít
az ezer év folyamán – a Magyarok Nagyasszonya közbenjárására –
elnyert minden jótéteményért. Ezen a napon az esztergomi bazilikában
egybegyűlt papsággal és hívekkel lélekben egyesülve mi magunk is a
Boldogságos Szűz hálaénekét imádkozzuk: Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
2. Szent István halálának évfordulóján a „Magyar Millennium” kiemelkedő eseménye történik ezen az ünnepen Esztergomban. A királyi városba, a koronázás helyén épült hatalmas bazilikába érkezett a Tiszteletreméltó Elődünktől, II. Szilveszter pápától adományozott korona. Hálaadó lelkülettel gyűlt össze a bazilikában a hívek sokaságával és a magyar közélet számos vezetőjével együtt az Államelnök úr, a miniszterelnök úr, az Országgyűlés elnöke, a Parlament és a kormány képviselői, Esztergom város vezetősége.
A magyar nép számára ez az ősi korona nemzeti önazonosságának, az ország ezeréves történelmének és kultúrájának a jelképe, amelyet nemzeti ereklyeként tisztel, és a Szent Korona elnevezésével becsül meg. Ez a mély lelki tartalom segítse a mai nemzedéket, hogy a keresztény múlt hagyományaira építse értékes jövőjét.
3. Az isteni Gondviselés nagy ajándéka volt, hogy ezer évvel ezelőtt a magyar nemzet számára kiváló államférfit adott. Rátermettségét és bölcsességét felismerte Szilveszter pápa, amikor koronát adományozott neki, amellyel az ezredik év karácsonyán megkoronázták. Ez az esemény Magyarország függetlenségét és az európai népekhez való csatlakozását eredményezte.
A korona elnyerését István nem kitüntetésnek, hanem szolgálatnak tekintette. Mindig a rábízott közösség javát kereste korának körülményei között. Erre törekedett az ország megszervezésével és védelmével, saját törvénykönyv kibocsátásával, a világi és keresztény kultúra művelésével.
István király, legyőzve kora kísértéseit, mentes maradt az önmaga érvényesülésének és a személyes haszon keresésének bűnétől. Megtalálta az élő forrást, amelyből erőt merített, hogy az élen állva lelkiismeretesen szolgálja népét. Ezt a lelki forrást életrajzírója találó rövidséggel jegyezte fel: úgy jelent meg mindig, mintha Isten ítélőszéke előtt állna, benső tekintetével az Isten jelenlétét szemlélte, kimutatta, hogy Krisztus a száján, Krisztus a szívén, Krisztust hordozta minden tettén.
4. István király családi élete példamutatóan áll előttünk ezer év távlatából. Fiúgyermekei közül csak Imre fia érte el az ifjú kort. Nevelésére különös gondot fordított. Biztosította, hogy korának szükséges tudásával rendelkezzék. Emellett komoly figyelmet szentelt személyiségének a formálására is. Kiváló nevelőkre bízta gyermeke fejlődését, többek között Szent Gellértre, a későbbi csanádi püspökre.
Könyvet is összeállított neki saját gondolataival és életelveivel. Úgy készítette fel gyermekét az életre, hogy tudásban és erkölcsi értékekben méltó legyen az ország vezetésére. Mivel ő is fiatalon távozott az életből, ezért nem léphetett atyja örökébe.
István király családja – feleségével, Boldog Gizellával és fiával, Szent Imrével – valóban szent család volt. Hatása utódaikban is megmutatkozott. Az Árpád-ház számtalan szentet és boldogot adott az Egyháznak. A keresztény múlt ragyogó képviselői ma is indítsanak Krisztus elkötelezett követésére. A nagy király tíz évszázad távlatából inti a mai nemzedéket a családi élet szépségére és értékelésére, a gyermekek nevelésének fontos feladatára.
Most is megismételjük azt, amit lelkipásztori látogatásunk alkalmával a kultúra és a tudomány embereihez szólva mondottunk: „A kultúra egyik legfontosabb tényezője a nevelés. Ez azonban nem csupán abban áll, hogy a jövendő nemzedéknek átadjuk a tudományos vívmányok és a technikai eredmények foglalatát. (...) Hasonló, sőt nagyobb erőfeszítést kell tenni a nevelés területén is. Egy leszűkített emberkép menthetetlenül hátrányosan hat vissza a képzésre.”
5. Nem mulaszthatjuk el, hogy ne szóljunk ennek a nagy államférfinek arról a kiemelkedő lelki tulajdonságáról, amely erőt és indítást adott az országot megszervező nehéz munkájának eredményes végzéséhez. Életrajzírói feljegyezték, hogy életének egyik jellemző vonása volt imádságos lelkülete. Az ország vezetésének sokrétű elfoglaltságában is talált időt az imádságra.
Ez a lelkülete tükröződik Imre fiának írt Intelmeiben: A rendszeres imádság a király üdvösségének legfőbb forrása... A szüntelen imádkozás eszközli ki, hogy megtisztuljunk bűneinktől, és azok bocsánatot nyerjenek. Valahányszor Isten templomába mégy istent imádni, Salamonnak, a király fiának szavaival mindig ezt mond királyként is: „Küldd le a bölcsességedet a te szent egedből, és a te nagy voltodnak székéből, hogy velem légyen és velem munkálkodjék, hogy tudjam, mi légyen kedves nálad.”
Ezt a vonást azért is kiemeljük, mert fontosnak tartjuk az új évezred elérkezésekor az imádság lelkületében való gyarapodást, amint Apostoli Levelünkben írtuk: „Olyan kereszténységre van szükség, amely mindenekelőtt az imádság művészetében tűnik ki. (...) Meg kell tanulnunk imádkozni, újból és újból el kell sajátítanunk ezt a művészetet. (...) Mivel a mai világ számos megpróbáltatás elé állítja a hitet, így a felületes imádkozók nemcsak középszerű keresztények lennének, hanem ,veszélyeztetett keresztények, is. Azt az álnok veszélyt kockáztatnák, hogy hitük fokozatosan elsorvad, s végül még a ,pótszerek, csábításának is engednének, elfogadva az alternatív vallások kínálatát, és engedékenynek bizonyulva a babonaság bizarr formáival szemben.”
6. Szent Istvánt legtöbbször úgy ábrázolják, hogy kezében tartja a Szent Koronát, így ajánlja fel országát és népét a Magyarok Nagyasszonyának. A magyar nép mindvégig megőrizte lelkében ennek a felajánlásnak a tudatát, és ez lett a magyar Mária-tisztelet nemzeti sajátossága. Örömmel emlékezünk vissza arra, hogy tíz évvel ezelőtt, lelkipásztori látogatásunk alkalmával, Budapesten a Hősök terén bemutatott szentmise végén, az egész magyar néppel egyesülten, ünnepélyesen megújítottuk ezt a felajánlást a Magyarok Nagyasszonyának. Amikor most a „Magyar Millennium” befejeződik, ugyanazzal az imával újítsátok meg a felajánlást!
A Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya pártfogása, amelyet nemzetetek oly sokszor megtapasztalt történelme folyamán, vezesse egyházi és állami vezetőiteket, egész hazátokat a most elkezdődő új évezredben a fejlődés, a haladás, a keresztény értékek, a szolidaritás, a béke után!
Nemzeteteknek ezen a kiemelkedő ünnepén szeretettel küldjük mindnyájatoknak Apostoli Áldásunkat.
Castelgandolfo, 2001. július 25-én, pápaságunk 23. évében
2. Szent István halálának évfordulóján a „Magyar Millennium” kiemelkedő eseménye történik ezen az ünnepen Esztergomban. A királyi városba, a koronázás helyén épült hatalmas bazilikába érkezett a Tiszteletreméltó Elődünktől, II. Szilveszter pápától adományozott korona. Hálaadó lelkülettel gyűlt össze a bazilikában a hívek sokaságával és a magyar közélet számos vezetőjével együtt az Államelnök úr, a miniszterelnök úr, az Országgyűlés elnöke, a Parlament és a kormány képviselői, Esztergom város vezetősége.
A magyar nép számára ez az ősi korona nemzeti önazonosságának, az ország ezeréves történelmének és kultúrájának a jelképe, amelyet nemzeti ereklyeként tisztel, és a Szent Korona elnevezésével becsül meg. Ez a mély lelki tartalom segítse a mai nemzedéket, hogy a keresztény múlt hagyományaira építse értékes jövőjét.
3. Az isteni Gondviselés nagy ajándéka volt, hogy ezer évvel ezelőtt a magyar nemzet számára kiváló államférfit adott. Rátermettségét és bölcsességét felismerte Szilveszter pápa, amikor koronát adományozott neki, amellyel az ezredik év karácsonyán megkoronázták. Ez az esemény Magyarország függetlenségét és az európai népekhez való csatlakozását eredményezte.
A korona elnyerését István nem kitüntetésnek, hanem szolgálatnak tekintette. Mindig a rábízott közösség javát kereste korának körülményei között. Erre törekedett az ország megszervezésével és védelmével, saját törvénykönyv kibocsátásával, a világi és keresztény kultúra művelésével.
István király, legyőzve kora kísértéseit, mentes maradt az önmaga érvényesülésének és a személyes haszon keresésének bűnétől. Megtalálta az élő forrást, amelyből erőt merített, hogy az élen állva lelkiismeretesen szolgálja népét. Ezt a lelki forrást életrajzírója találó rövidséggel jegyezte fel: úgy jelent meg mindig, mintha Isten ítélőszéke előtt állna, benső tekintetével az Isten jelenlétét szemlélte, kimutatta, hogy Krisztus a száján, Krisztus a szívén, Krisztust hordozta minden tettén.
4. István király családi élete példamutatóan áll előttünk ezer év távlatából. Fiúgyermekei közül csak Imre fia érte el az ifjú kort. Nevelésére különös gondot fordított. Biztosította, hogy korának szükséges tudásával rendelkezzék. Emellett komoly figyelmet szentelt személyiségének a formálására is. Kiváló nevelőkre bízta gyermeke fejlődését, többek között Szent Gellértre, a későbbi csanádi püspökre.
Könyvet is összeállított neki saját gondolataival és életelveivel. Úgy készítette fel gyermekét az életre, hogy tudásban és erkölcsi értékekben méltó legyen az ország vezetésére. Mivel ő is fiatalon távozott az életből, ezért nem léphetett atyja örökébe.
István király családja – feleségével, Boldog Gizellával és fiával, Szent Imrével – valóban szent család volt. Hatása utódaikban is megmutatkozott. Az Árpád-ház számtalan szentet és boldogot adott az Egyháznak. A keresztény múlt ragyogó képviselői ma is indítsanak Krisztus elkötelezett követésére. A nagy király tíz évszázad távlatából inti a mai nemzedéket a családi élet szépségére és értékelésére, a gyermekek nevelésének fontos feladatára.
Most is megismételjük azt, amit lelkipásztori látogatásunk alkalmával a kultúra és a tudomány embereihez szólva mondottunk: „A kultúra egyik legfontosabb tényezője a nevelés. Ez azonban nem csupán abban áll, hogy a jövendő nemzedéknek átadjuk a tudományos vívmányok és a technikai eredmények foglalatát. (...) Hasonló, sőt nagyobb erőfeszítést kell tenni a nevelés területén is. Egy leszűkített emberkép menthetetlenül hátrányosan hat vissza a képzésre.”
5. Nem mulaszthatjuk el, hogy ne szóljunk ennek a nagy államférfinek arról a kiemelkedő lelki tulajdonságáról, amely erőt és indítást adott az országot megszervező nehéz munkájának eredményes végzéséhez. Életrajzírói feljegyezték, hogy életének egyik jellemző vonása volt imádságos lelkülete. Az ország vezetésének sokrétű elfoglaltságában is talált időt az imádságra.
Ez a lelkülete tükröződik Imre fiának írt Intelmeiben: A rendszeres imádság a király üdvösségének legfőbb forrása... A szüntelen imádkozás eszközli ki, hogy megtisztuljunk bűneinktől, és azok bocsánatot nyerjenek. Valahányszor Isten templomába mégy istent imádni, Salamonnak, a király fiának szavaival mindig ezt mond királyként is: „Küldd le a bölcsességedet a te szent egedből, és a te nagy voltodnak székéből, hogy velem légyen és velem munkálkodjék, hogy tudjam, mi légyen kedves nálad.”
Ezt a vonást azért is kiemeljük, mert fontosnak tartjuk az új évezred elérkezésekor az imádság lelkületében való gyarapodást, amint Apostoli Levelünkben írtuk: „Olyan kereszténységre van szükség, amely mindenekelőtt az imádság művészetében tűnik ki. (...) Meg kell tanulnunk imádkozni, újból és újból el kell sajátítanunk ezt a művészetet. (...) Mivel a mai világ számos megpróbáltatás elé állítja a hitet, így a felületes imádkozók nemcsak középszerű keresztények lennének, hanem ,veszélyeztetett keresztények, is. Azt az álnok veszélyt kockáztatnák, hogy hitük fokozatosan elsorvad, s végül még a ,pótszerek, csábításának is engednének, elfogadva az alternatív vallások kínálatát, és engedékenynek bizonyulva a babonaság bizarr formáival szemben.”
6. Szent Istvánt legtöbbször úgy ábrázolják, hogy kezében tartja a Szent Koronát, így ajánlja fel országát és népét a Magyarok Nagyasszonyának. A magyar nép mindvégig megőrizte lelkében ennek a felajánlásnak a tudatát, és ez lett a magyar Mária-tisztelet nemzeti sajátossága. Örömmel emlékezünk vissza arra, hogy tíz évvel ezelőtt, lelkipásztori látogatásunk alkalmával, Budapesten a Hősök terén bemutatott szentmise végén, az egész magyar néppel egyesülten, ünnepélyesen megújítottuk ezt a felajánlást a Magyarok Nagyasszonyának. Amikor most a „Magyar Millennium” befejeződik, ugyanazzal az imával újítsátok meg a felajánlást!
A Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya pártfogása, amelyet nemzetetek oly sokszor megtapasztalt történelme folyamán, vezesse egyházi és állami vezetőiteket, egész hazátokat a most elkezdődő új évezredben a fejlődés, a haladás, a keresztény értékek, a szolidaritás, a béke után!
Nemzeteteknek ezen a kiemelkedő ünnepén szeretettel küldjük mindnyájatoknak Apostoli Áldásunkat.
Castelgandolfo, 2001. július 25-én, pápaságunk 23. évében
II. János Pál pápa
