MÁSODIK FEJEZET
AZ IMÁDSÁG HAGYOMÁNYA
2650. Az imádság nem korlátozódik egy belső indítás önkéntelen kitörésére; imádkozni akarni kell. Az sem elég, ha valaki tudja, mit nyilatkoztat ki a Szentírás az imádságról; imádkozni tanulni is kell. Most pedig a Szentlélek tanítja imádkozni Isten fiait a hívő és imádkozó Egyházban[1] élő továbbadás (a szent hagyomány) által.
2651. A keresztény imádság hagyománya egyike azoknak a formáknak, melyekben a hit hagyománya - főként az üdvösség rendjének eseményeit és szavait a szívükben őrző hívők szemlélődése és keresése, valamint az általuk tapasztalt lelki valóságok mély átélése révén - kibontakozik.[2]
1. Cikkely
AZ IMÁDSÁG FORRÁSAINÁL
2652. A Szentlélek az „élő víz”, mely az imádkozó szívében „az örök életre szökell”.[3] Ugyanő tanít meg arra, hogy ezt a vizet magából a forrásból: Krisztusból fogadjuk. A keresztény életben pedig a forrásnak elágazásai vannak, melyeknél maga Krisztus vár ránk, hogy megitasson a Szentlélekkel.
ISTEN IGÉJE
2653. Az Egyház figyelmeztet minden Krisztus-hívőt, hogy „a Szentírás gyakori olvasásával szerezzék meg »Jézus Krisztus fönséges ismeretét« (Fil 3,8). (...) Arról azonban ne feledkezzenek meg, hogy a Szentírás olvasását imádságnak kell kísérnie, így lesz belőle beszélgetés Isten és ember között; mert »amikor imádkozunk, Őhozzá beszélünk, és amikor az isteni kinyilatkoztatást olvassuk, Őt hallgatjuk«” [4]
2654. A lelki élet atyái parafrázissal magyarázva a Mt 7,7-et, így foglalják össze az imádságban Isten igéjéből táplálkozó szív fölkészültségét: „Ha olvastok, keressetek és az elmélkedésben találni fogtok; ha imádkoztok, zörgessetek, és a szemlélődés által megnyittatik nektek.” [5]
AZ EGYHÁZ LITURGIÁJA
2655. Krisztus és a Szentlélek - aki az Egyház szentségi liturgiájában az üdvösség misztériumát hirdeti, jelenvalóvá teszi és közli - küldetése az imádkozó szívben folytatódik. A lelki élet atyái a szívet néha az oltárhoz hasonlítják. Az imádság magába fogadja és elsajátítja a liturgiát az ünneplés alatt és után. Még akkor is, ha az imádság a „rejtekben” történik (Mt 6,6), az Egyház imádsága és közösség a legszentebb Szentháromsággal.[6]
AZ ISTENI ERÉNYEK
2656. Az imádságba úgy lépünk be, mint a liturgiába: a hit szűk kapuján át. Az Úr jelenlétének jelei által keressük és óhajtjuk az Ő arcát, akarjuk hallani és megőrizni az Ő szavát.
2657. A Szentlélek, aki megtanít arra, hogy a liturgiát Krisztus visszatérésének várásában végezzük, arra nevel, hogy a reményben imádkozzunk. És viszont, az Egyház imája és a személyes imádság táplálja reményünket. Egész különlegesen a zsoltárok tanítanak a maguk konkrét és változatos nyelvén arra, hogy Istenbe vessük reményünket: „Várva vártam az Urat, és reám figyelmezett” (Zsolt 40,2). „Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben” (Róm 15,13).
2658. „A remény pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete elárad a szívünkben a Szentlélek által, aki nekünk adatott” (Róm 5,5). A liturgikus életben megformálódott imádság mindent abból a szeretetből merít, amellyel Krisztusban szeretnek minket, s mely lehetővé teszi számunkra, hogy válaszoljunk Neki azzal, hogy úgy szeretünk, ahogyan Ő szeretett minket. Ez az egy szeretet az imádság forrása, aki belőle merít, eléri az imádság csúcsát:
„Én téged szeretlek, Istenem, és egyetlen vágyam, hogy Téged életem utolsó lehelletéig szeresselek. Téged szeretlek, végtelenül szeretetre méltó Isten, és inkább akarok meghalni Téged szeretve, mint élni szereteted nélkül. Téged szeretlek, Uram, és az egyetlen kegyelem, amit tőled kérek, az, hogy Téged örökké szerethesselek. (...) Istenem, bár a nyelvem nem képes minden pillanatban mondani, hogy Téged szeretlek, akarom, hogy a szívem annyiszor ismételje neked, ahányszor lélegzetet veszek.” [7]
„MA”
2659. Imádkozni bizonyos időpontokban tanulunk, amikor az Úr szavát hallgatjuk és részt veszünk az Ő húsvéti misztériumában; a Lelke azonban minden áldott nap eseményeiben fölkínáltatik, és Ő imádságot fakaszt bennünk. Jézus tanítása ugyanabba az irányba mutat, mint a gondviselésről szóló tanítása:[8] az idő az Atya kezében van; a jelenben találjuk meg Őt, nem tegnap, nem holnap, hanem ma: „Bár hallgatnátok ma az ő szavára, meg ne keményítsétek szíveteket!” (Zsolt 95,7-8).
2660. Isten országa titkainak - melyeket az Atya a „kicsiknek”, Krisztus szolgáinak, a nyolc boldogság szegényeinek nyilatkoztatott ki - egyike: a mindennapi eseményekben és minden pillanatban imádkozni. Jó és igazságos azért imádkozni, hogy a béke és az igazság országa a történelem folyamán megvalósuljon; de ugyanilyen fontos, hogy az imádság hassa át az egyszerű, mindennapi helyzeteket. Minden imaforma lehet az a kovász, melyhez az Úr Isten országát hasonlította.[9]
Összefoglalás
2661. Az élő továbbadással, a hagyomány által a Szentlélek tanítja imádkozni Isten gyermekeit az Egyházban.
2662. Az imádság forrásai: Isten Igéje, az Egyház liturgiája, a hit, a remény és a szeretet erényei.
2. Cikkely
AZ IMÁDSÁG ÚTJA
2663. Az imádság élő hagyományában minden Egyház - a történelmi, társadalmi és kulturális körülmények szerint -fölajánlja híveinek imádságuk nyelvét: szavait, dallamait, gesztusait, képkészletét. A Tanítóhivatal[10] feladata megítélni, hogy az imádság különböző útjai összhangban vannak-e az áthagyományozott, apostoli hittel, és a lelkipásztorok és a katekéták dolga elmagyarázni ezeknek az utaknak az értelmét, mely mindig Jézus Krisztusra irányul.
IMÁDSÁG AZ ATYÁHOZ
2664. A keresztény imának nincs más útja, mint Krisztus. Imádságunk - akár közösségi, akár személyes, szóbeli vagy belső - nem juthat el az Atyához, csak akkor, ha „Jézus nevében” imádkozunk. Jézus szent embersége tehát az út, melyen a Szentlélek megtanít minket imádkozni Istenhez, a mi Atyánkhoz.
IMÁDSÁG JÉZUSHOZ
2665. Az Egyház Isten igéjével és a liturgia ünneplésével táplálkozó imája megtanít minket az Úr Jézushoz imádkozni. Jóllehet az Egyház imája elsősorban az Atyához szóló imádság, minden liturgikus hagyomány tartalmaz Krisztushoz szóló imádságokat. Egyes zsoltárok - ahogyan az Egyház imádságában a jelen helyzetre alkalmazzuk - és az Újszövetség adják ajkunkra és vésik szívünkbe e Krisztushoz szóló imádság megszólításait: Isten Fia, Isten Igéje, Úr, Üdvözítő, Isten Báránya, Király, Szeretett Fiú, Szűzanya Fia, Jó Pásztor, Életünk, Világosságunk, Reménységünk, Föltámadásunk, emberek Barátja...
2666. De a mindent magába foglaló Név az, amelyet Isten Fia a megtestesülésében kap: JÉZUS. Az isteni név a mi emberi ajkunk számára kimondhatatlan,[11] de Isten Igéje magára véve emberségünket átadja nekünk, és segítségül tudjuk hívni: „Jézus”, „JHVH megszabadít”.[12] Jézus neve mindent magában foglal: Istent és embert, az egész teremtés és üdvösség rendjét. „Jézust” imádkozni azt jelenti, segítségül hívjuk Őt, magunkban Őhozzá folyamodunk. Az Ő neve az egyetlen, mely tartalmazza azt a jelenlétet, amit jelent. Jézus föltámadott, és mindaz, aki segítségül hívja az Ő nevét, befogadja Isten Fiát, aki szerette őt és aki odaadta önmagát érte.[13]
2667. E hitből fakadó, nagyon egyszerű segítségül hívás az imádság hagyományában Keleten és Nyugaton több formát öltött. A leggyakoribb - a Sinai-hegy, Szíria és az Athosz-hegy lelki emberei által átadott - formula ez az invokáció: „Jézus Krisztus, Isten Fia, Úr, irgalmazz nekünk, bűnösöknek!” Összekapcsolja a Filippi levél 2,6-11 Krisztus-himnuszát a vámos és a látást koldulók kérésével.[14] Általa a szív összehangolódik az ember nyomorúságával és Üdvözítőjük irgalmasságával.
2668. Jézus szent Nevének segítségül hívása az állandó imádkozás összes útja közül a legegyszerűbb. Amikor alázatos szívvel, figyelmesen gyakran ismételgetik, nem szóródik szét „bőbeszédűségben” (Mt 6,7), hanem „őrzi az Igét és gyümölcsöt terem állhatatosságban”.[15] Ez az imádság „mindig” lehetséges, mert nem egy foglalatosság a többi mellett, hanem egyetlen foglalatosság, tudniillik Isten szeretetéé, mely minden cselekedetet átlelkesít és átalakít Jézus Krisztusban.
2669. Az Egyház imádsága imádja és tiszteli Jézus Szívét, miként segítségül hívja az Ő szentséges Nevét. Imádja a megtestesült Igét és az ő Szívét, mely az emberek iránti szeretetből megengedte, hogy a bűneink átszúrják. A keresztény imádság szívesen követi a Megváltót a kereszúton. A stációk a Pretoriumtól a Golgotáig és a sírig jelzik Jézus útját, aki szent keresztje által megváltotta a világot.
„JÖJJ, SZENTLÉLEK”
2670. „Senki nem mondhatja: »Úr Jézus«, csak a Szentlélekben” (1Kor 12,3). Valahányszor Jézushoz kezdünk imádkozni, a Szentlélek vonz minket az imádság útjára a maga megelőző kegyelmével. Mivel Krisztust emlékezetünkbe idézve Ő tanít minket imádkozni, hogyan ne imádkoznánk Őhozzá is? Ezért buzdít az Egyház arra, hogy mindennap kérjük a Szentlelket, különösen fontos cselekedeteink kezdetén és végén.
„Ha a Szentlelket nem kell imádni, hogyan isteníthet meg engem a keresztség által? Ha pedig imádni kell Őt, nem kell-e különlegesen tisztelni?” [16]
2671. A Szentlélek kérésének hagyományos formája az, hogy a mi Urunk Krisztus által segítségül hívjuk az Atyát, hogy adja nekünk a Vigasztaló lelket.[17] Jézus épp akkor sürgeti ezt az Ő nevében történő kérést, amikor megígéri az igazság Lelkének ajándékát.[18] De hagyományos a legegyszerűbb és legközvetlenebb imádság is: „Jöjj, Szentlélek!” Minden liturgikus hagyomány ezt bontja ki a maga antifónáiban és himnuszaiban:
„Jöjj, Szentlélek Úristen, töltsd be híveid szívét, és szeretetednek tüzét gyullaszd föl bennük.” [19]
„Mennyei Király, Vigasztaló, Igazság Lelke, mindenütt jelenlévő és mindeneket betöltő, javak kincstárnoka és élet kiszolgáltatója, jöjj és lakozzál mibennünk, tisztíts meg minket minden szennytől és üdvözítsd lelkünket, Te, aki jó vagy!” [20]
2672. A Szentlélek, akinek kenete egész lényünket betölti, a keresztény imádság belső tanítómestere. Ő az imádság élő hagyományának Szerzője. Az imádságnak annyi útja van, ahány az imádkozó ember, de mindenkiben és mindenkivel ugyanaz a Lélek imádkozik. A keresztény imádság a Szentlélekkel közösségben az Egyház imádsága.
KÖZÖSSÉGBEN ISTEN SZENT ANYJÁVAL
2673. Az imádságban a Szentlélek összekapcsol bennünket az egyetlen Fiú személyével az Ő megdicsőült emberségében, amely által és amelyben a mi gyermeki imádságunk kapcsolatba kerül Jézus Anyjával az Egyházban.[21]
2674. Az annunciációra hitben adott beleegyezés és a kereszt melletti, megingás nélküli kitartás után Mária anyasága kiterjed Fiának fivéreire és nővéreire, akik még zarándokúton vannak, veszedelemben és szorongatások között.[22] Jézus, az egy közvetítő, imádságunk útja; Mária, az Ő Anyja és a mi Anyánk teljesen áttetszően az Ő képét adja vissza: ő „mutatja az utat” (Hodégetria) és annak „Jele” a Keleten és Nyugaton hagyományos ikonográfia szerint.
2675. Máriának a Szentlélek tevékenységével ezen egyedülálló együttműködése alapján dolgozták ki az Egyházak az Isten Szent Anyjához szóló imádságot, oly módon, hogy Krisztus - misztériumaiban megnyilvánult - személyére koncentrálták. A számtalan himnuszban és antifónában, melyekben ez az imádság kifejeződik, két, többnyire váltakozó mozgás figyelhető meg: az egyik „magasztalja” az Urat a „nagy dolgokért”, melyeket alázatos szolgálójával és általa minden emberrel tett;[23] a másik Jézus Anyjára bízza Isten gyermekeinek kéréseit és dicséreteit, mert ő ismeri az emberi természetet, amelyhez Isten Fia őbenne mint menyasszonyához kapcsolódott.
2676. A Máriához intézett
imádság e kétirányú mozgása páratlanul fejeződik ki az „Ave
Maria” imádságban.
„Üdvözlégy, Mária (Örvendj, Mária!)”. Az imádságot Gábor
angyal Ave-ja, Üdvözlégy-e nyitja meg. Maga
Isten köszönti Máriát angyala által. A mi imádságunk meg meri
ismételni a Máriának szóló köszöntést, azzal a látással, mellyel
Isten tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,[24] és mer örvendeni az öröm
miatt, melyet Isten Máriában talált.[25]
„Kegyelemmel teljes, az Úr van teveled”. Az angyal
köszöntésének ez a két kijelentése kölcsönösen megvilágítja
egymást. Mária kegyelemmel teljes, mert az Úr vele van. A
kegyelem, amely őt egészen eltöltötte, Annak jelenléte, aki
minden kegyelem forrása. „Örvendj (...), Jeruzsálem leánya!
(...) Az Úr, a te Istened tebenned van.” (Szof 3,14.17a) Mária,
akihez maga az Úr jön, hogy benne lakozzék, Sion leánya, a
szövetség szekrénye, a hely, ahol az Úr dicsősége megnyugszik: Ő
„Isten hajléka az emberek között” (Jel 21,3). A
„kegyelemmel teljes” az, aki teljesen odaajándékozta magát
Annak, aki jön, hogy benne lakozzék, és akit Mária majd a
világnak fog adni.
„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek
gyümölcse, Jézus.” Az angyali köszöntés után magunkévá
tesszük Erzsébet köszöntését. „Szentlélekkel eltelve” (Lk 1,41)
Erzsébet az első azon nemzedékek beláthatatlan sorából, akik
Máriát boldognak hirdetik:[26] „Boldog, aki hitt...” (Lk 1,45); Mária „áldott az asszonyok
között” (1,42), mert hitt az Úr igéjének beteljesedésében.
Ábrahám a hitével lett azzá, akiben „majd áldást nyer a föld
minden nemzetsége” (Ter 12,3). Mária a hitével lett a hívők
Anyja, miatta kapják meg a föld összes nemzetei azt, aki maga
Isten áldása: „Jézus, méhednek áldott gyümölcse”.
2677. Asszonyunk, Szűz
Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk. Erzsébettel együtt csodálkozunk: „Honnan ez nekem, hogy az én
Uramnak Anyja eljön hozzám?” (Lk 1,43). Mária, mert Jézust, a
Fiát adja nekünk, Isten Anyja, a mi anyánk is. Rábízhatjuk
minden gondunkat és kérésünket; úgy imádkozik értünk, ahogyan
önmagáért imádkozott: „Legyen nekem a te igéd szerint” (Lk
1,38). Imádságára bízva magunkat, vele együtt Isten akaratára
hagyatkozunk. „Legyen meg a te akaratod!”
„Imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.” Amikor azt kérjük Máriától, hogy imádkozzon érettünk,
elismerjük, hogy szegény bűnösök vagyunk, és az „Irgalmasság
Anyjához”, az egészen Szenthez fordulunk. Rábízzuk magunkat
„most”, életünk mai napján. Bizalmunk kitágul, s már most
rábízzuk „halálunk óráját” is. Legyen akkor mellettünk, mint
ahogy Fia kereszthalálánál is jelen volt, és a mi
átmenetelünkkor ő maga fogadjon minket mint anyánk,[27] és vezessen minket Fiához,
Jézushoz a Paradicsomba.
2678. Nyugat középkori jámborságában alakult ki a rózsafüzér-imádság, a zsolozsma népszerű helyettesítéseként. Keleten az Akathisztosz és a Parakliszisz litániái több hasonlóságot őriztek meg a bizánci egyházak zsolozsmájával, míg az örmény, kopt és szír hagyomány az Istenanyához szóló himnuszokat és népi énekeket kedvelte inkább. De az Ave Maria, a Theotokia, Szent Efrém valamint Nareki Szent Gergely himnuszai az imádságnak alapjában ugyanazt a hagyományát őrzik.
2679. Mária a tökéletes imádkozó asszony, az Egyház előképe. Amikor hozzá imádkozunk, vele együtt ragaszkodunk az Atya tervéhez, aki elküldte a Fiát, hogy minden embert üdvözítsen. Mint a szeretett tanítvány, magunkhoz fogadjuk őt, Jézus Anyját, aki minden élő Anyja lett.[28] Imádkozhatunk vele, és imádkozhatunk hozzá. Az Egyház imádságát Mária imádsága hordozza, és az Egyház a reményben kapcsolódik hozzá.[29]
Összefoglalás
2680. Az imádság elsősorban az Atyához szól; de Jézushoz is imádkozunk, főként Szent Nevének segítségül hívásával: „Jézus Krisztus, Isten Fia, Úr, irgalmazz nekünk, bűnösöknek!”
2681. „Senki nem mondhatja: »Úr Jézus«, csak a Szentlélekben” (1Kor 12,3). Az Egyház buzdít a Szentléleknek mint a keresztény imádság belső Mesterének segítségül hívására.
2682. Az Egyház imádkozhat a Boldogságos Szűz Máriával közösségben az ő Szentlélek tevékenységével való egyedülálló együttműködése alapján, magasztalva azokat a nagy dolgokat, melyeket Isten őbenne művelt, és reá bízva kéréseit és dicséreteit.
3. Cikkely
IMÁDSÁGRA VEZETŐK
A TANÚK FELHŐJE
2683. A tanúk, akik előttünk mentek be az Országba,[30] főleg azok, akiket az Egyház „szenteknek” ismer el, életük példájával, írásaikkal és mai imádságaikkal közlik az imádság élő hagyományát. Látják Istent, dicsérik Őt, és nem szűnnek meg törődni azokkal, akiket a földön hagytak. Amikor bementek „Uruk örömébe”, „sok fölé” [31] állították őket. Közbenjárásuk Isten tervének a legmagasabbrendű szolgálata. Imádkozhatunk és kell is imádkoznunk azért, hogy értünk és az egész világért közbenjárjanak.
2684. A szentek közösségében az egyházak történelme folyamán különböző lelkiségek fejlődtek ki. Isten emberszeretete egy tanújának személyes karizmája továbbadható volt, mint Illés „lelkéé” Elizeusnak[32] és Keresztelő Jánosnak,[33] hogy a tanítványok ennek a léleknek[34] részesei legyenek. Bizonyos lelkisége van különféle liturgikus és teológiai mozgalmaknak is, és a hit inkulturációjáról tanúskodik bizonyos emberi és történeti környezetben. A keresztény lelkiségek részesei az imádság élő hagyományának, és a hívők számára szükséges vezetők. Gazdag sokféleségükben tükrözik a Szentlélek tiszta és egyetlen világosságát.
„A Lélek valóban a szentek helye. A szent viszont a Lélek sajátos helye, és odaadja magát, hogy Istennel lakjék, és az Ő templomának hívják.” [35]
AZ IMÁDSÁG SZOLGÁI
2685. A keresztény család az imádságra nevelés első helye. A házasság szentségére épülve a család „családi egyház”, melyben Isten gyermekei „mint Egyház” tanulnak meg imádkozni és kitartani az imádságban. A család mindennapi imádsága főleg a kisgyermekek számára első tanúja az Egyház élő emlékezetének, melyet a Szentlélek türelmesen ébresztget.
2686. A fölszentelt szolgák is felelősek Krisztusban testvéreik és nővéreik imádságra neveléséért. A Jó Pásztor szolgáiként arra vannak fölszentelve, hogy Isten népét az imádság élő forrásaihoz vezessék: Isten Igéjéhez, a liturgiához, az isteni erények életéhez és Isten „mai napjához” a konkrét körülmények között.[36]
2687. Számtalan szerzetes egész életét az imádságnak szentelte. Az egyiptomi puszta szerzeteseinek korától kezdve remeték, szerzetesek és szerzetesnők szentelik életüket Isten dicsőítésére és az ő népéért való közbenjárásra. Imádság nélkül az Istennek szentelt élet nem maradhat fönn és nem terjedhet; az imádság a szemlélődés és a lelki élet egyik élő forrása az Egyházban.
2688. A gyermekek, a fiatalok és a felnőttek katekézise arra irányul, hogy Isten igéjét a személyes imádságban átelmélkedjék, a liturgikus imádságban megjelenítsék és bensőleg magukévá tegyék, hogy egy új életben gyümölcsöt hozzon. A katekézis a népi jámborság értékelésére és támogatására is szolgálhat.[37] Az alapvető imádságok kívülről tudása az imádságos élet elengedhetetlen támasza; de az is fontos, hogy ezen imádságok értelmét ízlelni megtanulják.[38]
2689. Az imádkozó csoportok vagy az „imádság iskolái” ma az imádság megújulásának jelei és eszközei az Egyházban, amennyiben a keresztény imádság igaz forrásaiból merítenek. A közösségre törekvés az igazán egyházi imádság egyik jele.
2690. A Szentlélek egyes híveknek adja a bölcsesség, a hit és a megkülönböztetés ajándékát az imádság mint közjó érdekében (lelkivezetés). Azok a férfiak és nők, akik ebben az adományban részesülnek, valóban szolgái az imádság élő hagyományának:
Ezért a tökéletességre törekvő léleknek Keresztes Szent János tanácsa szerint „nagyon kell ügyelnie arra, hogy kinek a kezeire bízza magát; mert amilyen a mester, olyan a tanítvány, és amilyen az atya, olyan a gyermek”. Továbbá: a vezetőnek nemcsak „bölcsnek és okosnak kell lennie, de tapasztalatokkal is rendelkeznie kell. (...) Mert ha nem tapasztalt a tisztán és igazán lelki dolgokban, nem fogja tudni vezetni a lelket, aki Istentől különleges kegyelmeket kap, sőt meg sem fogja érteni őt.” [39]
AZ IMÁDSÁG MEGFELELŐ HELYEI
2691. A templom, Isten háza a plébániai közösség számára a liturgikus imádság sajátos helye. Nagyon alkalmas hely arra is, hogy a szentségileg jelenlévő Krisztust az Oltáriszentségben imádják. A megfelelő hely kiválasztása nem közömbös az imádság szempontjából :
- A személyes imádság számára ez a hely lehet egy „imasarok” a Szentírással és szentképekkel, hogy ott, a „rejtekben” [40] Atyánk előtt időzzünk; keresztény családban az ilyen imahely előmozdíthatja a közös imádságot;
- Ahol léteznek kolostorok, közösségeik hivatása, hogy adjanak lehetőséget a hívőknek a zsolozsmában való részvételre, és biztosítsanak lehetőséget az intenzívebb, személyes imádsághoz szükséges magányra.[41]
- A zarándoklatok arra emlékeztetnek, hogy itt a földön úton vagyunk az ég felé. Kezdettől fogva különösen alkalmasak az imádság megújítására. A kegyhelyek az élő forrásaikat kereső zarándokok számára alkalmas helyek arra, hogy „mint Egyház” éljék át a keresztény imádság különböző formáit.
Összefoglalás
2692. A zarándok Egyház imádságában társul a szentek közösségéhez, akiknek közbenjárását is kéri.
2693. A különböző keresztény lelkiségek részesei az imádság élő hagyományának és értékes vezetők a lelki életben.
2694. A keresztény család az imádságra nevelés első helye.
2695. A fölszentelt szolgák, az Istennek szentelt élet, a katekézis, az imacsoport, a „lelkivezetés” segítséget nyújtanak az imádsághoz az Egyházban.
2696. Az imádság legkedvezőbb helyei az
egyéni vagy családi imahely, a kolostorok, búcsújáróhelyek, s
főként a templom, mely a plébániai közösség liturgikus
imádságának saját helye és a szentségimádás kiváltságos helye.
Jegyzetek:
[1] II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum dogmatikus konstitúció, 8.
[2] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum dogmatikus konstitúció, 8.
[3] Vö. Jn 4,14.
[4] II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum dogmatikus konstitúció, 25.; vö. Szent Ambrus: De officiis ministrorum 1, 88: Kiad. N. Testard (Párizs, 1984) 138 (PL 16, 50).
[5] Karthauzi II. Guidó: Scala claustralium 2, 2: PL 184, 476. E szavakat azonban a kritikai kiadás szövegében nem fogadják el (SC 163, 84; lásd a kritikai apparátust).
[6] Institutio Generalis de liturgia Horarum, 9: Liturgia Horarum 1. köt. (1973) 25.
[7] Vianney Szent János: Oratio: B. Nodet: Le Curé d'Ars. Sa pensée-son coeur (Le Puy, 1966) 45.
[8] Vö. Mt 6,11.34.
[9] Vö. Lk 13,20-21.
[10] II. Vatikáni Zsinat: Dei Verbum dogmatikus konstitúció, 10.
[11] Vö. Kiv 3,14; 33,19-23.
[12] Vö. Mt 1,21.
[13] Vö. Róm 10,13; ApCsel 2,21; 3,15-16; Gal 2,20.
[14] Vö. Mk 10,46-52; Lk 18,13.
[15] Vö. Lk 8,15.
[16] Nazianzi Szent Gergely: Oratio 31 (theologica 5), 28: SC 250, 332 (PG 36, 165).
[17] Vö. Lk 11,13.
[18] Vö. Jn 14,17; 15,26; 16,13.
[19] Vö. Pünkösdi 1. vesperás, Magnificat antifóna: Liturgia Horarum II. köt. (1973) 798; vö. Pünkösdi ünnepi szentmise szekvenciája: Lectionarium, I. köt. (1970) 855-856.
[20] Officium Horarum Byzantinum, Vespertinum in die Pentecostes, Sticherum 4: Pentékosztárion (Róma, 1884) 394.
[21] Vö. ApCsel 1,14.
[22] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 62.
[23] Vö. Lk 1,46-55.
[24] Vö. Lk 1,48.
[25] Vö. Szof 3,17.
[26] Vö. Lk 1,48.
[27] Vö. Jn 19,27.
[28] Vö. Jn 19,27.
[29] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 68-69.
[30] Vö. Zsid 12,1.
[31] Vö. Mt 25,21.
[32] Vö. 2Kir 2,9.
[33] Vö. Lk 1,17.
[34] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Perfectae caritatis határozat, 2.
[35] Nagy Szent Vazul: Liber de Spiritu Sancto 26, 62: SC 17bis, 472 (PG 32, 184).
[36] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Presbyterorum ordinis határozat, 4-6.
[37] Vö. II. János Pál pápa: Catechesi tradendae apostoli buzdítás, 54.
[38] Vö. II. János Pál pápa: Catechesi tradendae apostoli buzdítás, 55.
[39] Keresztes Szent János: Flama de amor viva redactio secunda, stropha 3., declaratio 30: Biblioteca Mística Carmelitana, 13. köt. (Burgos, 1931) 171.
[40] Vö. Mt 6,6.
[41] Vö. II. Vatikáni Zsinat: Perfectae caritatis határozat, 7.
