Irányelvek a pszichológia használatáról a növendékek felvételében és a papnevelésben

TARTALOMJEGYZÉK

I. Az Egyház és a hivatások felismerése
II. A nevelők felkészítése
III. A pszichológia szerepe a hivatás elbírálásában és gondozásában
     a) A hivatás kezdeti elbírálása
     b) A későbbi nevelés
IV. Szakértékelés kérése és a növendék magánéletének tiszteletben tartása
V. A nevelésért felelősek kapcsolata a szakértőkkel
     a) Akik a külső fórumon felelősek
     b) A lelki vezetés sajátos jellege
     c) A szakértő segítsége a növendéknek és a nevelőknek
VI. Szemináriumokból vagy növendékházakból elbocsátott vagy szabadon eltávozott személyek
Következtetés
Jegyzetek

---

1. „Minden keresztény hivatás Istentől való, Isten ajándéka. De soha nem kívülről, az Egyháztól függetlenül, hanem benne és általa adatik [...] ragyogó és élő visszatükrözése a Legszentebb Szentháromság misztériumának.”[1]
Az Egyház, „a hivatások ébresztője és nevelője”,[2] feladata, hogy felismerje a jelöltek hivatását és alkalmasságát a papi szolgálatra. Ugyanis „a Szentlélek belső hívásának szüksége van arra, hogy a püspök úgy ismerje el, mint hiteles meghívást”.[3]
Az ilyen felismerés előmozdításában és a szolgálatra való nevelés egészében az Egyházat kettős szempont vezérli: védelmezni a saját küldetését és ugyanakkor a papnövendékek javát. Mint minden keresztény hivatásnak, így a papságra szóló hivatásnak is, a krisztológiai dimenzió mellett, azzal egybekapcsolódva, van egy lényegileg egyházi vonatkozása: „E meghívás nem csak az Egyházból és az ő közvetítésével születik, nem is csak benne ismerhető föl és benne valósul meg; hanem – alapjában Istennek szolgálva – szükségszerűen az Egyház szolgálatává is válik. Ezért a keresztény meghívás minden formája olyan ajándék, mely az Egyház épülésére és Isten Országának a világban történő növekedésére van rendelve.”[4]
Tehát az Egyház java és a növendék java között nincsenek ellentétek, hanem egy irányba mutatnak. A nevelés felelőseinek a kötelessége, hogy harmóniát teremtsenek közöttük, amikor mindig egyidejűleg, dinamikus összefüggésükben szemlélik ezt a két érdeket: ez lényeges szempontja annak a nagy felelősséggel vállalt szolgálatuknak, amit az Egyházért és a személyekért végeznek.[5]

2. Amikor a papi szolgálatot úgy értelmezzük és úgy éljük meg, mint Krisztushoz a Jegyeshez, a Jó Pásztorhoz való hasonulást, akkor ez nemcsak az erkölcsi és teológiai erényeket kívánja meg, hanem azokat a jó tulajdonságokat is, amelyek alá vannak támasztva az emberi és pszichés – különösen az érzelmi – egyensúllyal, így lehetővé teszi a személynek, hogy megfelelően felkészüljön arra, hogy önmagát tudja ajándékozni, valamint a hívekkel való kapcsolatban és a cölebsz életben valóban szabad legyen.[6]
A papnevelés különböző – emberi, lelki, intellektuális, pasztorális – dimenzióit tárgyaló Pastores dabo vobis kezdetű apostoli buzdítás mielőtt elmélyítené a papnevelés „legnagyobb jelentőségű”[7] lelki tényezőjét, kiemeli, hogy az emberi dimenzió az egész nevelés alapja. Felsorolja az emberi erények és kapcsolatteremtő képességek egész sorát, melyek követelmények a pap számára, azért, hogy a személyisége olyan legyen, hogy „az emberek ne akadályt, hanem hidat találjanak benne, melyen gyorsan eljuthatnak Jézus Krisztushoz, az ember Megváltójához”.[8]
A lelki nevelés a személyiség általános kiegyensúlyozottságából indul ki, és juttatja el a jelöltet arra a képességre, amely képes hordozni a pásztori felelősséget; az emberi lélek alapvető ismeretéből indul ki, és juttatja el a növendéket az igazságosságnak és a hűségnek az érzékére.[9]
Ezen jó tulajdonságok közül néhány különleges figyelmet érdemel: saját férfi identitásának pozitív és szilárd tudata és az a képesség, hogy érett módon teremtsen kapcsolatokat más személyekkel vagy személyek egy csoportjával; a hovatartozás biztos tudata, ami alapja a papsággal való jövőbeli közösségnek és a püspökök szolgálatával való felelősségteljes együttműködésnek;[10] a szabadság, hogy lelkesedjen nagy ideálokért és a következetesség, mellyel megvalósítja azokat a mindennapi tevékenységben; a bátorság, hogy döntéseket hozzon és hűséges maradjon hozzájuk; önmagának, képességeinek és korlátainak ismerete, mely Isten előtti önbecsülés egységébe rendeződik; a képesség a jó úton való haladás megtartására, a szépségnek, mint „az igazság ragyogásának” csodálata, illetve felismerésének művészete; a bizalom, ami a másik ember tiszteletéből születik, és ami az ő elfogadásához vezet; a növendék képessége, hogy integrálja saját szexualitását a krisztusi látásmód szerint, tekintettel a cölibátus kötelezettségére is.[11]
A papnevelés folyamán az ilyen belső készséget kell kialakítani a jövendő papban, mivel, mint Isten és az Egyház embere, arra hivatott, hogy építse az egyházi közösséget. A pap, aki az Örökkévaló szerelmese, arra van hivatva, hogy az ember értékes voltát hitelesen, a maga teljes méltóságában emelje ki, valamint, hogy mindjobban élje meg saját érzésvilágának gazdagságát, amikor önmagát ajándékozza Istennek, aki egy és három, és felebarátainak, különösen azoknak, akik szenvednek.
Nyilvánvalóan olyan célokról van szó, amelyek csak akkor érhetők el, ha a növendék naponta együttműködik a benne munkáló kegyelemmel. Olyan célokról, amelyek csak fokozatos, hosszas és nem mindig egyenes vonalú nevelési folyamat során sajátíthatóak el.[12]
Annak tudatában, hogy a papi hivatás magába foglalja az emberi és kegyelmi erők együttműködésének csodálatos és sok munkát igénylő összhangját, a növendéknek csak előnye származhat hivatásának alapos és felelősségteljes tisztázásából, amely arra irányul, hogy a nevelés folyamatát az egyénnek megfelelően személyreszabottá tegye, illetve, hogy a kegyelmi és emberi szinten meglévő esetleges hiányosságait a növendék fokozatosan leküzdje. Az Egyház kötelessége gondoskodni arról, hogy a papnövendékek az emberi dimenziót hatékonyan tudják integrálni a lelki dimenzió tükrében, amelyben az ő személyiségük kitárul és kiteljesedik.[13]


3. Minden nevelőnek alaposan ismernie kellene az emberi személyt, kiteljesedésének ütemét, képességeit, gyengeségeit és azt a módot, ahogyan megéli Istennel való kapcsolatát. Éppen ezért kívánatos, hogy a püspökök különféle tapasztalatok, programok és jóhírű intézmények segítségével a papnevelők számára, a hivatásgondozás tekintetében, megfelelő felkészítést biztosítsanak a Katolikus Nevelés Kongregációja által már kiadott útmutatások alapján.[14]
A nevelőknek szükségük van arra, hogy megfelelően felkészülve tudják gyakorolni a megkülönböztetést, teljesen tiszteletben tartva az Egyház tanítását a papi hivatásról, hogy megbízható, ésszerű döntést hozzanak arra vonatkozóan, hogy a növendék felvehető-e a szemináriumba, vagy a szerzetespapok növendékházába, vagy el kell-e küldeni a szemináriumból vagy növendékházból alkalmatlanság miatt. A megkülönböztetésnek szintén lehetővé kell tennie, hogy a növendéket elkísérjék azon az úton, amelyen megszerzi azokat az erkölcsi és isteni erényeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy hűségben és belső szabadságban megélje önmaga teljes odaajándékozását, és „az Egyház közösségének szolgája” legyen.[15]

4. A Katolikus Nevelés Kongregációjának dokumentuma, Orientamenti educativi per la formazione al celibato sacerdotale (Nevelési irányelvek a papi cölibátusra neveléshez), felismeri, hogy „a hivatások elbírálásában nem ritkák a tévedések, túl sok esetben fordulnak elő pszichológiai problémák, amelyek olykor többé-kevésbé patologikus jellegűek, és csak a pappá szentelés után mutatkoznak meg. A problémák időben való felismerése lehetővé teszi sok ilyen drámai esemény elkerülését.[16]
Ezért szükséges, hogy minden nevelő birtokolja a megfelelő érzékenységet és pszichológiai felkészültséget[17], ami lehetővé teszi számára, hogy amennyire lehetséges, felismerje a növendék igazi motivációit, hogy tisztán lássa az akadályokat az emberi és keresztény érettség egysége terén, és, hogy felfedezze az esetleges pszichológiai zavarok jelenlétét a növendékben. A nevelőnek gondosan, és nagy bölcsességgel kell mérlegelnie a növendék élettörténetét. Önmagában azonban, ez a múlt nem alkothatja a meghatározó, elegendő kritériumot a jelölt felvételéhez vagy a nevelésből való elbocsátásához. A nevelőnek tudnia kell megítélni a személyt a maga teljességében, fejlődésének fokozatosságát – az ő erős és gyenge pontjait – és továbbá azt a tudatosságot, ahogyan a problémáihoz viszonyul. Végül a nevelőnek el kell bírálnia, hogy a növendék menynyire képes felelősségteljesen és szabadon uralkodni magatartásán.
Ezért minden nevelőt akár speciális kurzusokon is fel kell készíteni ahhoz, hogy egyre mélyebben megértse az emberi személyt, illetve a szolgálati papságra való nevelés követelményeit. Ebből a célból nagyon hasznos lehet a pszichológia tudományában jártas szakértőkkel való találkozás, hogy megtárgyaljanak és tisztázzanak néhány különleges témakört.


5. Amennyiben a papságra szóló hivatás Isten különleges ajándékának gyümölcse, ez a hivatás és annak megítélése eltér a pszichológia szoros értelemben vett kompetenciájától. Mindazonáltal a papnövendék pszichikai állapotának, az isteni hívásra válaszoló emberi magatartásának biztosabb kiértékelése szempontjából, valamint, hogy további segítséget kapjon emberi növekedéséhez, egyes esetekben hasznos lehet a pszichológia tudományában jártas szakértőkhöz fordulni. Ők nemcsak a diagnózis fényében készült véleményt és a pszichés zavarok esetleges terápiáját ajánlhatják fel a nevelőknek, hanem a papi szolgálat gyakorlása szempontjából megkövetelt emberi értékekben való fejlődésének támogatásában való közreműködést is,[18] amikor is olyan követendő hasznos utakat tanácsolnak, amelyek segítenek abban, hogy szabadabban válaszoljon a hivatására.
A papnevelésnél is számolni kell az emberi szívben gyökerező egyensúlyzavar sokféle megnyilvánulási formájával.[19] Ez az egyensúlyzavar különleges módon azokban az ellentmondásokban nyilvánul meg, amelyek az odaadottság ideálja – amire a papnövendék tudatosan vágyik – és az ő konkrét élete között feszülnek az erkölcsi erények fokozatos fejlődésének sajátos nehézségeként. A spirituális és a gyóntató alapvető és nélkülözhetetlen szerepe, hogy az Isten kegyelmének segítségével felülmúlja ezeket. Mégis, egyes esetekben ezeknek az erkölcsi erényeknek a fejlődését akadályozhatják a múltbeli, még feldolgozatlan sebek.
Ugyanis azok, akik ma kérik, hogy beléphessenek a szemináriumba, több-kevesebb hangsúllyal visszatükrözik azt a közkeletű ferde mentalitást, amelynek jellemzői: a konzumizmus, a családi és a szociális kapcsolatok kiegyensúlyozatlansága, az erkölcsi relativizmus, a szexualitásról való téves felfogás, a választások ideiglenessége, az értékeknek – elsősorban a tömegtájékoztatási eszközök általi folyamatos tagadása.
A papnövendékek között lehet találni néhányat, akik olyan sajátos emberi, családi, szakmai, intellektuális, érzelmi tapasztalatokkal érkeznek, amelyek különböző módon még be nem gyógyított sebeket hagytak bennük, és amelyek zavarokat idéznek elő. Ezeknek a zavaroknak a valóságos súlya magának a papnövendék számára ismeretlen, és ezeket gyakran tévesen külső okoknak tulajdonítja, anélkül, hogy meglenne az a lehetősége, hogy megfelelő mélységében értékelje. [20]
Nyilvánvaló, hogy mindez befolyásolhatja azt a képességet, hogy előrehaladjon a pappá formálódás útján.
„Si casus ferat”[21], („ha az eset úgy hozza”) azaz, ha kivételes esetekben adódnak sajátos nehézségek – a pszichológia tudományában jártas szakértőhöz fordulás, akár a szemináriumba való felvétel előtt, akár a képzés ideje alatt, segítheti a növendéket ezeknek a sebeknek a begyógyításában, azaz, hogy Jézusnak a Jó Pásztornak és az Egyház Jegyesének életstílusa egyre szilárdabban és mélyebben belsővé váljon.[22]
A növendék személyiségének helyes értékeléséhez a szakértő alkalmazhat akár interjúkat, akár teszteket. Ezeket mindig előzetes és kifejezett tájékoztatás után a növendék szabad beleegyezésével kell megvalósítani.[23] Tekintettel a dolog különösen kényes természetére, kerülni kell a nevelőknek a pszichológia és pszichoterápia speciális technikáinak alkalmazását.

6. Kívánatos, hogy a rektor és a többi nevelő számíthasson a pszichológia tudományában jártas szakértőkkel való együttműködésre, akik azonban nem lehetnek a nevelő munkaközösség tagjai. Alapos szakértelemmel kell rendelkezniük a hivatástudat területén, és szakértelmüknek a Szentlélek bölcsességével kell párosulnia.
Annak megválasztásában, hogy melyik szakértőhöz forduljanak pszichológiai konzultálásért, lehetőség szerint biztosítani kell, hogy a beavatkozás a növendék morális és lelki nevelésével összhangban legyen, azért, hogy minden káros zűrzavart vagy ellentétet elkerüljenek. Ezért, ezeket a szakértőket – azon túl, hogy kiemelkednek megbízható emberi és lelki érettségük miatt – olyan antropológiának kell lelkesítenie, amely nyíltan vállalja a keresztény felfogást az emberi személyről, a szexualitásról, illetve a papságra és a cölibátusra való elhivatottságról. Ily módon, beavatkozásaik figyelembe veszik az ember misztériumát az Istennel folytatott személyes párbeszéd során, az Egyház látásmódja szerint.
Ott, ahol nem állnak rendelkezésre ilyen szakemberek, gondoskodni kell a sajátos felkészítésükről.[24] A pszichológia tudományának segítsége kell, hogy illeszkedjék a növendék átfogó nevelésének képébe, így nem akadályozza, hanem sajátos módon biztosítja a lelki kísérés pótolhatatlan értékének sértetlenségét. A lelki kísérés feladata, hogy a növendéket az Egyház felfogása szerint az egyházi rend igazsága felé irányítsa. A hitnek, az imádságnak, az Isten szaváról való elmélkedésnek, a teológiai tanulmányoknak, a közösségi életnek a légköre – mindez alapvető jelentőségű az Istentől kapott hívásra való nagylelkű válasz megérlelődésében – lehetővé teszi a növendéknek, hogy helyesen fogja fel a pszichológia szakterületeihez való folyamodás jelentőségét és szerepét hivatásának útján.

7. A jelen dokumentum alapelveihez és útmutatásaihoz hűen és azokkal összhangban, a pszichológia tudományában jártas szakértőhöz való folyamodást az egyes országokban a Rationes institutionis sacerdotalis szellemében, az egyes szemináriumokban pedig az illetékes ordináriusoknak vagy a legfőbb elöljáróknak kell szabályozniuk.

a) A hivatás kezdeti elbírálása
8. Attól a pillanattól kezdve, hogy a növendék megjelenik a szemináriumban, és befogadják őt, a nevelőnek biztosítani kell a lehetőséget, hogy alaposan megismerje a személyiségét, rátermettségét, képességeit, a különböző esetleges sebeit, és megvizsgálja azok természetét és mélységét.
Nem szabad megfeledkezni arról a lehetséges törekvésről, hogy egyes növendékek igyekeznek kisebbíteni, vagy tagadni a maguk gyengeségeit. Ők nem beszélnek a nevelőknek a súlyos nehézségeikről, mert attól félnek, hogy nem lehet megérteni, és nem lehet elfogadni őket. Így irreális reményeket táplálnak magukban a saját jövőjükkel kapcsolatban. Ezzel szemben vannak papnövendékek, akik felnagyítják a nehézségeiket, és leküzdhetetlen akadálynak tartják ezeket a hivatás útján.
A hivatás útját akadályozó problémák idejében való felismerése nagyon előnyös lehet mind a személy, mind a hivatással foglalkozó intézet és az Egyház számára. Ilyen problémák: a túlságosan erős érzelmi függés, a túlzott agresszivitás, az elégtelen elhivatottság ahhoz, hogy hűséges legyen a vállalt kötelezettségek teljesítéséhez, képtelenség a tiszta és nyitott kapcsolatok létesítésére, a bizalomra, a testvéri, illetve a tekintéllyel való együttműködésre; a zavart, vagy még nem teljesen kiérett szexuális identitás.
A kezdeti elbírálás fázisában, a pszichológiában jártas szakemberek segítsége szükséges lehet, főként kifejezetten a diagnózis szempontjából, ha pszichikai zavarok jelenlétének kételye merülne fel. Ha bebizonyosodna, hogy terápiára van szükség, ezt a szemináriumba vagy a növendékházba való felvétel előtt kell megvalósítani.
A szakemberek segítsége abban is hasznos lehet a nevelők számára, hogy felvázoljanak egy személyreszabott nevelési utat a növendék különleges követelményei szerint.
Hogy a hűségben és örömben megélt cölibátus karizmájának, lehetőségeiből gazdagodjék, ami a saját életének Krisztushoz, mint Főhöz és az Egyház Pásztorához való teljes hasonulást jelenti, szem előtt kell tartani, hogy nem elég csupán képesnek lenni a nemiség közvetlen kiélésétől való tartózkodásra, hanem szükség van a szexuális irányultság értékelésére is, ezen Kongregáció[25] által kiadott útmutatás szerint. Az Isten Országáért vállalt tisztaság valóban sokkal több, mint egyszerűen a szexuális kapcsolatok hiánya. A meghatározott célkitűzés fényében a pszichológiai konzultáció néhány esetben hasznosnak bizonyulhat.

b) A későbbi nevelés
9. A nevelés időszaka alatt a pszichológiai tudományokban jártas szakértőkhöz való fordulás, azon felül, hogy választ ad az esetleges krízisek teremtette szükségletekre, hasznos lehet abban is, hogy a növendéket az erkölcsi erények mind biztosabb birtoklására irányuló útja során támogassa. Segítséget adhat a növendéknek saját személyiségének még mélyebb megismeréséhez, és hozzájárulhat ahhoz, hogy felülmúlja vagy enyhítse pszichikai ellenállását a nevelése érdekében hozott javaslatokkal szemben.
A növendékek kellő tudatossággal és szabadsággal adhatják át magukat Istennek, felelősségben önmaguk és az Egyház iránt, amikor jobban uralmuk alá hajtják nemcsak saját gyengeségeiket, hanem emberi és spirituális erőiket is.[26]
Mindazonáltal, nem lebecsülendő az a tény, hogy bár a keresztény és a hivatásbeli érettség elérése köszönhető a pszichológia segítségének is, amennyiben megvilágítja és integrálja a keresztény hivatás emberi és kegyelmi adottságait, ez az érettség soha nem lesz teljesen mentes a nehézségektől és a feszültségektől, melyek benső fegyelmet, áldozatos lelkületet, küzdelmet, a kereszt[27] elfogadását, és a kegyelem pótolhatatlan segítségére való ráhagyatkozást igényelnek.[28]

10. A képzés menetét meg kell szakítani abban az esetben, amikor a növendék a maga jószándéka, a pszichológiai vagy pszichiátriai segítség ellenére továbbra is képtelennek mutatkozik arra, hogy – minden emberi növekedés fokozatosságát is figyelembe véve – reálisan szembenézzen a maga súlyos éretlenségével. Ilyenek: az erős érzelmi függések, a szabadság jelentős hiánya a kapcsolatokban, a személyiség túlságos merevsége, a hűség hiánya, a bizonytalan szexuális önazonosság, a mélyen gyökerező homoszexuális irányultság stb.
Ugyanez igaz akkor is, ha egyértelművé válik, hogy a növendék számára nehézséget okoz a tisztaság megélése a cölibátusban, azaz, ha a cölibátust olyan nehéz teherként éli meg, ami érzelmi és kapcsolati egyensúlyát veszélyezteti.


11. Az Egyházat illeti meg, hogy kiválassza azokat a személyeket, akiket alkalmasnak ítél meg a pásztori szolgálatra, és az ő joga és kötelessége, hogy a szükséges tulajdonságok meglétét ellenőrizze azokban, akiket a szent szolgálatba felvesz.[29]
Az Egyházi Törvénykönyv 1051. k. 1° előírja, hogy a felszentelés szempontjából megkívánt tulajdonságok alapos vizsgálata szükséges, és gondoskodni kell a növendék fizikai és pszichés egészségi állapotának vizsgálatáról.[30]
Az 1052. kánon megállapítja, ahhoz, hogy a püspök a felszenteléséhez foghasson, szükség van a növendék alkalmasságának erkölcsi bizonyosságára, „pozitív érvekkel bizonyítást nyert” (1. §) és hogy megalapozott kétségek esetén ne kezdje meg a pappá szentelést (vö. 3. §).
Ebből következik, az Egyház joga, hogy megvizsgálja a leendő papok alkalmasságát az orvosi és a pszichológiai tudományokhoz való folyamodás segítségével is. Valójában a püspök, vagy az illetékes elöljáró hatáskörébe tartozik, nem csupán, hogy megvizsgálja a növendék alkalmasságát, hanem az alkalmasság megállapítása is. Egy papságra jelentkező növendék nem szabhatja meg saját személyes feltételeit, hanem alázattal és hálával kell fogadnia azokat a normákat és feltételeket, melyeket maga az Egyház felelősségének tudatában állít.[31] Ezért a növendék alkalmasságát érintő kétség esetén, a szemináriumba vagy a növendékotthonba való felvétel néha csak a növendék személyiségének pszichológiai értékelése után lehetséges.

12. A nevelési intézmény joga és kötelessége hogy megszerezze azt a tudást, ami a növendék alkalmasságára vonatkozó bölcsen hozott biztos döntéshez (ítélethez) szükséges. De ez nem sértheti meg a növendék jó hírnévhez való jogát, amelyet minden személy élvez, sem azt a jogot, hogy saját magánszféráját védelmezze, ahogyan az Egyházi Törvénykönyv 220. kánonja előírja. Ez azt jelenti, hogy a növendék pszichológiai vizsgálata csak az ő előzetes, kifejezett, tudatos és szabad beleegyezésével történhet.
A nevelőknek biztosítaniuk kell a bizalom légkörét azért, hogy a növendék megnyílhasson, és meggyőződéssel vehessen részt a hivatás tisztázása és a gondozás munkájában, felajánlva „személyes meggyőződéses és szívből jövő együttműködését”.[32] A növendékektől nevelőikkel szembeni őszinte és bizalomteli nyíltságot kérjenek. Csak akkor tudnak segítségére lenni azon a spirituális úton, amit ő maga keres, azáltal, hogy a szemináriumba lép, ha őszintén engedi, hogy megismerjék.
Az esetleges meg nem értések legyőzése szempontjából fontos és gyakran meghatározó jelentőségű, akár a növendékek és a nevelők közötti őszinte és nyitott légkör, akár azok a motivációk és módok, ahogyan a nevelők a növendékkel közlik, hogy pszichológiai vizsgálatra van szüksége.
Kerülni kell azt a benyomást, hogy egy ilyen javaslat a szemináriumból, vagy a növendékházból való elkerülhetetlen elbocsátás nyitányát jelenti.
A növendék szabadon fordulhat egy olyan szakértőhöz, akit vagy a nevelők által jelöltek közül választ ki, vagy maga választ ki egyet, azok közül, akiket a nevelők elfogadtak.
A lehetőségek szerint a növendékeknek mindig szabad választást kell biztosítani azok közül a különféle szakértők közül, akik a jelzett kívánalmaknak birtokában vannak.[33]
Amennyiben a növendék, számolva a nevelők átgondolt kérésével, mégis visszautasítja a pszichológiai tanácsadáson való részvételt, a nevelőknek semmilyen módon nem szabad rákényszeríteniük az akaratukat. Ehelyett, bölcsen folytassák a döntéshozatal munkáját, a már meglévő ismeretekkel, szem előtt tartva a korábban idézett 1052. kánon 1. §-át.


a) Akik a külső fórumon felelősek
13. A kölcsönös bizalom és a saját nevelésével való együttműködés szellemében a növendéket fel kell kérni arra, hogy szabadon írásos beleegyezését adja, hogy a pszichológiai tudományok szakértője, akit köt a szakmai titoktartás, közölhesse a konzultáció eredményeit az általa megnevezett nevelőkkel, akiket maga a növendék jelöl ki. A nevelők az így szerzett információkat felhasználják arra, hogy a növendék személyiségéről általános képet alkossanak, és hogy megfelelő útmutatásokat hozzanak, tekintettel a növendék nevelésének további útjára vagy a felszenteléshez bocsátására.
Ezért a növendék magánéletének és jó hírnevének védelmére a jelenben és a jövőben is különös gondot kell fordítani azért, hogy a szakértő által kifejtett szakvélemények kizárólag csak a nevelésért felelős személyek számára legyenek hozzáférhetők, kötelezően megtiltva a növendékek nevelésének, vagy hivatásuk tisztázásának elősegítésén kívül azoknak bármilyen más célra való felhasználását.

b) A lelki vezetés sajátos jellege
14. A lelkiigazgató feladata nem könnyű, sem a hivatás elbírálásában, sem a lelkiismeret területén.
Szilárd alapelv, hogy a lelki vezetést nem lehet semmi esetben sem felcserélni vagy helyettesíteni az analízis vagy a pszichológiai segítség egyéb formáival. Továbbá a lelki élet önmagában kedvez a humán erények növekedésének, ha nincsen pszichológiai természetű akadálya.[34] A lelkiigazgató úgy találhatja, hogy a más módon nem megoldható kétségek tisztázására szükséges tanácsolnia a növendéknek, hogy pszichológiai konzultáción vegyen részt – mindenesetre anélkül, hogy megparancsolná azt – azért, hogy nagyobb bizonyossággal haladjon a megismerésben és a lelki vezetésben.[35]
Abban az esetben, ha a lelkiigazgató kéri a növendéket, hogy vegyen részt pszichológiai konzultáción, kívánatos, hogy a növendék, amellett, hogy tájékoztatja magát a lelkiigazgatót a konzultáció eredményeiről, azonkívül még tájékoztassa a külső fórumon illetékes nevelőit, különösen akkor, ha maga a lelkivezető kérte ennek megtételére.
Ha a lelkiigazgató hasznosnak tartja, hogy ő maga közvetlenül szerezzen információt a konzultánstól, járjon el a 13. pontban a külső fórumon felkért szakértőkre vonatkozó ajánlások szerint.
A lelkiigazgató a pszichológiai konzultáció eredményeiből megfelelő tájékoztatást szerez, ami segíti őt abban, hogy felismerje a saját illetékességét (a növendék segítésében), valamint, hogy tudjon további nevelését illetően tanácsot adni a növendéknek.

c) A szakértő segítsége a növendéknek és a nevelőknek
15. A szakértő – amennyiben arra megkérték – segít abban, hogy a növendék nagyobb ismerethez jusson el önmagáról, képességeiről és sebezhetőségéről. Abban is segítségére lesz, hogy összehasonlítsa a hivatás kimondott ideáljait saját személyiségével, azért, hogy arra ösztönözze a növendéket, hogy kialakítson egy személyes, szabad és tudatos hozzájárulást saját formálódásához. A szakértő feladata lesz az is, hogy ellássa a növendéket megfelelő útmutatásokkal, amik azokra a nehézségekre vonatkoznak, amiket a növendék most megtapasztal, és hogy ezeknek a nehézségeknek a lehetséges következményei hogyan hatnak az életére és jövendő papi szolgálatára.
Amikor a szakértő elvégezte a vizsgálatot, figyelembe véve a nevelők által rendelkezésre bocsátott tájékoztatást is, csak a növendék előzetes, írásos beleegyezésével adhatja nekik a hozzájárulását, hogy megértsék a növendék személyiség típusát és problematikáját, amelyekkel most szembenéz, vagy szembe kell néznie.
Értékelésének és saját kompetenciájának megfelelően jelzi a növendék személyiségfejlődésének várható lehetőségeit. Ezenkívül, szükség esetén, különféle pszichológiai segítő formákat és utakat javasol.


16. Az Egyház előírásaival ellentétes az illetékes püspök vagy legfőbb elöljáróktól kapott kellő információ nélkül felvenni a szemináriumba vagy a növendékházba olyan személyeket, akik más szemináriumból vagy növendékházból kiléptek vagy még inkább, akiket onnan elbocsátottak.[36]
A korábbi nevelők kifejezett kötelessége, hogy pontos információval lássák el az új nevelőket.
Különös figyelmet érdemel az a tény, hogy a növendékek gyakran önkéntes elhatározással hagyják el az oktatási intézményt, hogy elkerüljenek egy kénytelen elbocsátást.
Más szemináriumba vagy növendékházba történő átköltözés esetén a növendéknek tájékoztatnia kell az új nevelőket bármilyen korábban elvégzett pszichológiai konzultációról. Csak a növendék szabad, írásos beleegyezésével lehet az új nevelőknek hozzáférniük a konzultációt végző szakértő jelentéséhez.
Egy olyan növendék esetében, aki egy korábbi elbocsátás után pszichológiai kezelésnek vetette alá magát, ha úgy tartják, hogy felvehető a szemináriumba, először amennyire lehetséges, vizsgálják meg gondosan a pszichikai állapotát. Ez magába foglalja többek között a szükséges információ beszerzését az őt kezelő szakértőtől, a növendék szabad írásos beleegyezésének megszerzése után.
Abban az esetben, amikor a növendék egy pszichológiában jártas szakértőhöz való folyamodás után kéri áthelyezését egy másik szemináriumba vagy növendékházba, és nem akar beleegyezni abba, hogy a szakértői vélemény elérhető legyen az új nevelők számára, szem előtt kell tartani, hogy a növendék alkalmasságát pozitív érvekkel kell bizonyítani, a korábban idézett 1052. kánon előírása szerint, s ennek érdekében minden indokolt kétséget ki kell zárni.

KÖVETKEZTETÉS

17. Mindazok, akik különböző címeken részt vesznek a nevelésben, ajánlják fel saját meggyőződéses együttműködésüket, tiszteletben tartva mindenki sajátos kompetenciáját, azért, hogy a hivatás elbírálása és kísérése a növendékek számára megfelelő lehessen. Ily módon „csak azokat vezeti a papsághoz, akik meghívást kaptak, de őket megfelelően fölkészíti; tudniillik azokat, akik készek arra, hogy tudatos és szabad döntéssel teljesen átadják magukat Jézus személyének, aki bensőséges életközösségre hívja és üdvözítő küldetésének részesévé teszi őket”.[37]

XVI. Benedek pápa, a Legfőbb Pásztor, 2008. június 13-án, az alulírott prefektusnak adott kihallgatáson jóváhagyta a jelen dokumentumot, és a közzétételét engedélyezte.

Róma, 2008. június 29. Szent Péter és Pál apostolok főünnepén

---

Jegyzetek:
[1] II. János Pál, Pastores dabo vobis szinódus utáni apostoli buzdítás a papképzésről (1992. március 25.) 35. b)-c) pont: AAS 84 (1992), 714.
[2] Uo. 35. d) pont: AAS 84 (1992), 715.
[3] Uo. 65. d) pont: AAS 84 (1992), 771.
[4] Uo. 35. e) pont: AAS 84 (1992), 715.
[5] Vö. uo. 66-67. pontok: AAS 84 (1992), 772-775.
[6] Ezekről a feltételekről bőséges leírást találunk a Pastores dabo vobis 43-44. pontjaiban: AAS 84 (1992), 731-736; vö. CIC 1029. k. és 1041. k. 1°.
[7] Mivel „minden pap számára a lelki nevelés jelenti a képzés szívét, ami egységesíti és élteti a papi létét és papi cselekedetét": Pastores dabo vobis, 45. c) pont: AAS 84 (1992), 737.
[8] Pastores dabo vobis, 43. pont: AAS 84 (1992), 731-733.
[9] Vö. uo.; vö. II. Vatikáni Zsinat, Optatam totius A papnevelésről szóló dekrétuma (1965. október 28.), 11. pont: AAS 58 (1966), 720-721; Presbyterorum ordinis Határozat a papi szolgálatról és életről (1965. december 7.), 3. pont: AAS 58 (1966), 993-995; A Katolikus Nevelés Kongregációja, Ratio fundamentalis institutionis sacerdotalis (1985. március 19.), 51. pont.
[10] Vö. Pastores dabo vobis, 17. pont: AAS 84 (1992), 682-684.
[11] VI. Pál, A papi cölibátus kezdetű apostoli körlevelében (1967. június 24.) kifejezetten tárgyal a növendék ezen nélkülözhetetlen adottságairól a 63-64. pontokban: AAS 59 (1967), 682-683. A 64. pontban levonja a következtetést: „Egy olyan élet, amely kifelé és befelé ennyire teljes erőfeszítést és koncentrációt követel Isten érdekeinek szolgálatára; egy olyan élet, mint amilyen a papi élet, amely ekkora megfontoltságot igényel; egy ilyen élet soha nem fogadhat el olyan jelentkezőt, aki testileg, lelkileg, erkölcsileg kellő mértékben nem biztosítja a nélkülözhetetlen adottságokat. Soha nem szabad arra az álláspontra helyezkedni, hogy ebben a dologban a kegyelem majd pótolja, amit a természet nem adott meg.” Vö. Pastores dabo vobis 44. pontjával is: AAS 84 (1992), 733-736.
[12] 12 A fejlődési folyamatban különleges jelentőséget kap az érzelmi érettség, ami a fejlődésnek egy olyan területe, ami – ma jobban, mint valaha – különleges figyelmet igényel. „Valójában azonban csak akkor válunk érzelmileg is éretté, ha a szívünk egyedül Istenhez ragaszkodik, hozzá tapad. Krisztusnak érett, férfias papokra van szüksége, akik képesek arra, hogy hiteles lelki, szellemi apaságot alakítsanak ki magukban. Hogy ez megtörténhessen, arra van szüksége a papoknak, hogy őszinték legyenek önmagukkal, megnyíljanak lelki vezetőjük előtt és bízzanak az isteni irgalmasságban.” (XVI. BENEDEK pápa beszéde a papokhoz és szerzetesekhez a varsói Szent Jánosról elnevezett főszékesegyházban [2006. május 25.], in L’Osservatore Romano [2006. május 26-27.], 7. oldal). Vö. Egyházi Hivatások Pápai Tanácsa, Új hivatásokat egy új Európa számára, Papi és szerzetesi hivatások Európában, Nemzetközi Kongresszus záródokumentuma, Róma, 1997. május 5-10. A záródokumentum elkészítésében együttműködött: A Katolikus Nevelés, a Keleti Egyházak, a Megszentelt Élet Intézményeinek, valamint az Apostoli Élet Társaságának Kongregációja (1998. január 6.), 37. pont, 111-120. oldal.
[13] Vö. Pastores dabo vobis, 45. a) pont: AAS 84 (1992), 736.
[14] Vö. A Katolikus Nevelés Kongregációja, Direttive sulla preparazione degli educatori nei Seminari (1993. november 4.) 36. és 57-59. pontok; különösen Optatam totius Határozat a papnevelésről, 5. pont: AAS 58 (1966), 716-717.
[15] Pastores dabo vobis, 16. e) pont: AAS 84 (1992), 682.
[16] A Katolikus Nevelés Kongregációja, Orientamenti educativi per la formazione al celibato sacerdotale (1974. április 11.) 38. pont.
[17] Vö. Pastores dabo vobis, 66. c) pont: AAS 84 (1992), 773; Direttive sulla preparazione degli educatori nei Seminari, 57-59. pontok. 18 Vö. Optatam totius, 11. pont: AAS 58 (1966), 720-721.
[18] Vö. Optatam totius, 11. pont: AAS 58 (1966), 720–721.
[19] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes Lelkipásztori konstitúció az Egyház és a mai világ viszonyáról (1965. december 7.), 10. pont: AAS 58 (1966), 10321033.
[20] Hogy ezeket az állításokat jobban megértsük, elegendő ha II. János Pál pápa következő kijelentéseire utalunk: „Az ember tehát magában hordozza az örök élet csíráját, és a hivatást, hogy elsajátítsa a transzcendentális értékeket. Bensőleg azonban sebezhető marad, és drámaian kiszolgáltatott annak a kockázatnak, hogy nem sikerül megélnie a saját hivatását. Köszönhető ez annak az ellenállásnak és azoknak a nehézségeknek, melyekkel saját életútján találkozik. Ezek megtalálhatóak akár a tudat szintjén – ami az erkölcsi felelősséget foglalja magában –, akár a tudatalatti szintjén, és létezhetnek akár az általános pszichikai életében vagy olyanban, ami jelentéktelen, vagy mérsékelt pszichikai betegségek jegyeit viseli magán. Ezek azonban lényegesen nem befolyásolják a személy szabadságát, hogy a felelősen választott transzcendentális ideálok elérésére törekedjen.” (Allocuzione alla Rota Romana (Felszólalás a Rota Romanan) [1988. január 25.]: AAS 80 [1988], 1181).
[21] Vö. Ratio fundamentalis institutionis sacerdotalis, n. 39; A Püspöki Kongregáció, Apostolorum Successores Direktórium a püspökök lelkipásztori szolgálatához (2o04. február 22.), 88. pont.
[22] Vö. Pastores dabo vobis, 29 d. pont: AAS 84 (1992), 704.
[23] Vö. A Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja, Istruzione sull’aggiornamento della formazione alla vita religiosa (Útmutató a szerzetesi életre való nevelés korszerűsítéséről (1969. január 6.), 11. pont III. §: AAS 61 (1969), 113.
[24] Vö. II. János Pál: „Időszerű gondoskodni olyan szakértő pszichológusok felkészítéséről, akik megfelelő tudományos képzettséggel rendelkeznek, és akik egyesítik az életről és a papi hivatásról alkotott keresztény felfogás mély megértését, azért, hogy hatékony támogatást biztosítsanak az emberi és a természetfölötti dimenziók szükséges integrációjához.” (A Katolikus Nevelés Kongregációja, Plenáris Ülésén résztvevőkhöz intézett beszéd [2002. február 4.], 2. pont: AAS 94 [2002], 465.)
[25] 25 Vö. A Katolikus Nevelés Kongregációja, Istruzione circa i criteri di discernimento vocazionale riguardo alle persone con tendenze omosessuali in vista della loro ammissione al Seminario e agli Ordini Sacri (2005. november 4.) AAS 97 (2005), 1007-1013.
[26] Vö. Orientamenti educativi per la formazione al celibato sacerdotale, 38. pont.
[27] Vö. Pastores dabo vobis, 48. d) pont: AAS 84 (1992), 744.
[28] Vö. 2Kor 12,7-10.
[29] Vö. CIC 1025., 1051. és 1052. kánonok; Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, Carta circular Entre las más delicadas a los Exc.mos y Rev.mos Senores Obispos diocesanos y demás Ordinarios canónicamente facultados para llamar a las Sagradas Ordenes, sobre Los escrutinios acerca de la idoneidad de los candidatos (10 novembre 1997): Notitia 33 (1997), pp. 495-506.
[30] Vö. CIC 1029. k., 1031. k. 1. § és 1041. k. 1°; Ratio fundamentalis institutionis sacerdotalis, 39. pont.
[31] Vö. Pastores dabo vobis, 35. g) pont: AAS 84 (1992), 715.
[32] Uo. 69. b) pont: AAS 84 (1992), 778.
[33] Vö. ennek a dokumentumnak a 6. pontja.
[34] Vö. lábjegyzet 20. pont.
[35] Vö. Pastores dabo vobis, 40. c) pont: AAS 84 (1992), 725.
[36] Vö. CIC 241. k. 3. §; A Katolikus Nevelés Kongregációja, Istruzione alle Conferenze Episcopali circa l’ammissione in Seminario di candidati provenienti da altri Seminari o Famiglie religiose (1996. március 8.). (Utasítás a Püspöki Konferenciáknak a más szemináriumokból vagy szerzetes családokból származó növendékek szemináriumba való felvételéről.)
[37] Pastores dabo vobis, 42. c) pont: AAS 84 (1992), 730.

---