Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának második napján, április 29-én szegényekkel és menekültekkel, valamint segítőikkel találkozott Budapesten, a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. A Szentatyát Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke köszöntötte.
***
Szentatya!
A kegyelem kiváltságos perceként éljük meg ebben a templomban – amely Árpád-házi Szent Erzsébet, a karitász védőszentjének tiszteletére épült – a találkozás lehetőségét a szegényekkel és elesettekkel, a mások szeretetére szorulókkal és az őket krisztusi szeretettel támogatókkal, akiket a krisztusi szeretet ölel itt egybe.
Prohászka Ottokár püspök már a 20. század elején sürgette a magyarországi egyház felelős és hatékony elköteleződését a rászorulók irányában. Hazánkban 1931-ben alapították meg a Katolikus Karitászt, amely nagy lendülettel végezte munkáját 1950-ig, amikor a kommunista rendszer a szervezet működését betiltotta. Szinte titokban élt tovább a plébániákon ez a munka egészen 1991-ig, amikor újraindulhatott hivatalosan is a Katolikus Karitász, a Caritas Hungarica.
Ez az intézmény sok ezer önkéntessel és sok hivatásos segítő szakemberrel gondozza az időseket és betegeket, segíti a rászoruló családokat, a fogyatékkal élőket, kiveszi részét a szenvedélybetegek gyógyításából, segíti a hajléktalanokat, a hátrányos helyzetű kisebbségekhez tartozókat, támogatja az üldözött keresztényeket, a menekülteket és a humanitárius katasztrófák áldozatait.
Ez a munka zajlik a plébániákon az önkéntesek szolgálatával, valamint szervezett, professzionális körülmények között, ott, ahol arra szükség van, akár a világ távoli pontjain is, ahol humanitárius vagy természeti katasztrófák helyszíneihez hívják a szakembereket.
A szeretet szolgálatát itt, Szűz Mária országában több más szervezet is segíti, így például a Máltai Szeretetszolgálat, különböző katolikus intézmények és lelkiségi csoportok, közösségek, ahogy a szeretet ökumenikus közösségében más hitvallású szervezetek is.
Kérem, Szentséges Atya, adja áldását arra a munkára, amelyet sokan – még ha nem is lehetnek itt mindnyájan – végeznek az Anyaszentegyház nevében!
Szeretettel és buzgó imával kérjük Isten bőséges áldását Szent Péter utódjára, aki eljött, hogy megerősítse testvéreit a hitben és a krisztusi szeretet gyakorlásában.
Isten áldja, Szentséges Atya!
***
Ferenc pápa szegényekkel és menekültekkel találkozott április 29. délelőtt a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. A Szentatya bevonulása és Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök köszöntése után – csakúgy mint előző nap a Szent István-bazilikában –, négy tanúságtevő számolt be röviden életükről, megpróbáltatásukról, megélt hitükről.
***
Kanalas Brigitta tanúságtétele – máriapócsi családanya (Nyíregyházi Egyházmegye)
Már gyermekként is sokat nélkülöztem a testvéreimmel együtt. Napszámba jártunk, hogy tudjunk enni. 17 évesen mentem férjhez. Egy ideig minden rendben volt, de a harmadik gyermekünk születését követően eladósodtunk. Kénytelen voltam két műszakba járni. Itt kezdődtek el a férjemmel a problémák; inni kezdett. Egyedül tartottam el a családot éveken keresztül.
Amikor már tarthatatlanná vált a helyzet, egy romos házban húztuk meg magunkat. A szoba mennyezete be volt szakadva, nem volt a házban sem áram, sem víz. A kisebbik gyermekem akkor kilencéves volt. Egyik barátunk felajánotta segítségét, hogy ameddig nem rendeződik a lakhatásunk, addig hétközben a kicsi lányunk lehet náluk. Jó megoldásnak tűnt, ám kiderült, hogy mégsem volt jó ötlet. A férjem rokonsága feljelentett, hogy nem gondoskodom a gyerekeimről, a gyámhatóság ki akarta emelni a lányokat a családból. Elkeseredtem, sírtam. Akkor még nem sejtettem, hogy közben már többen próbálnak segíteni nekem. Összefogott értem a helyi görögkatolikus közösség.
Imádkoztam a Jóistenhez, hogy segítsen megtalálni az utamat. Hívtam a Szűzanyát, hogy ő is anya, mentse meg a gyermekeimet. És azt éreztem, hogy velem az Úr, csak bíznom kell benne. És valóban: a görögkatolikus iskolában új, határozatlan idejű munkaszerződést kaptam, magasabb fizetéssel. Egy üresen álló egyházi ingatlant használatba kaptunk, és megengedték, hogy oda beköltözzünk. Szeretettel álltak mellém a görögkatolikus egyházon belüli emberek, soha nem feledem el nekik. Keményen dolgoztam és később saját kis házat tudtam venni. Látszólag minden kialakult. Ám a lelkem még háborgott, ártani akartam azoknak, akik nekem is ártottak. Mindig ugyanúgy ébredtem: haraggal, indulatosan. Váratlanul a kicsi lányom rosszul lett. Ekkor észhez tértem. Azt éreztem, hogy ez egy lecke a Jóistentől, mert ártani akarok másoknak. Sírva kértem bocsánatot a Szűzanya képe előtt.
Nemsokára rá az édesapjuk kórházba került, rosszul lett. Többször újra kellett éleszteni, aztán meg altatták, mert rohamai voltak. A nagyobb lányom sokat sírt, még éjszaka is, sajnálta az apját. Én vívódtam... Imádkoztam. Végül harmadik nap bementem a templomba. Kértem a Szűzanyát, hogy bocsásson meg nekem minden rosszért, amit másoknak kívántam, és ha úgy gondolja, hogy megérdemlem, hogy lelkiismeretfurdalással éljek, akkor vegye el az apjuk életét. De ha úgy gondolja, hogy nem vagyok ennyire rossz ember, akkor hagyja életben, mert a gyerekeinek még szüksége lehet rá. Hazamentem, folytattam az imádkozást. Már hajnalodott, amikor megint ugyanazt éreztem: velem az Úr, és értettem, amit tudtomra akar adni. Másnap bementem a kórházba. A férjemet egy hét után akkor ébresztették fel először úgy, hogy nem jött rá roham. Rámnézett, és annyit mondott: „te itt vagy?” Onnantól kezdve mindennap javult az állapota… Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor teljesen kiengesztelődtem és Isten tenyerébe simultam.
***
Jakovlev Oleg és családja tanúságtétele és éneke – menekült család (apuka, anyuka és öt gyermek, Ukrajna)
(magyar fordítás/hungarian translation)
Szentatya!
Nagyon köszönöm, hogy az Ukrajnából menekülők nevében megoszthatom Őszentségével a történetünket és hálánkat.
2022 májusában Dnyipropetrovszkban és más városokban egész éjjel rakéták robbantak és épületek omlottak össze. Amikor a családunkat veszély fenyegette, úgy döntöttünk, hogy elköltözünk. Feleségemmel, Ljudmillával öt gyermeket nevelünk, ők Dániel, Mária, Alexandra, Ilija és Elizaveta, és az ő életük védelme érdekében úgy éreztük, nincs más választásunk, menni kell. Nem tudtuk, mikor lesz újra tető a fejünk felett. És hát hová menjünk? Egyszer régen, 46 évvel ezelőtt katona-szakácsként szolgáltam Magyarországon, és azóta is él bennem a magyarok vendégszeretete, barátságossága, sőt egy kicsit meg is tanultam magyarul. Tudtam, hogy ha menekülnünk kell, akkor Magyarországra megyünk, bár Budapest nagyon messze van, több mint 1500 kilométerre Dnyipropetrovszktól.
Az út több napig tartott, nagyon fáradtak voltunk, nagyon kevés dolgot tudtunk magunkkal hozni. Amikor megérkeztünk Magyarországra, először is jó emberek nagy gondot fordítottak arra, hogy családunknak szállást biztosítsanak, és megadják a szükséges segítséget. Később a Katolikus Karitász Integrációs Központjában is szeretettel voltak hozzánk, és befogadtak bennünket. Kézzelfogható anyagi segítséget kaptunk utalványok formájában, ami családom számára életmentő volt. A szegénység első időszakában, egyben bátorítást és reményt is adott. Számunkra és gyermekeink számára Magyarország egy új élet kezdetét, egy új esélyt jelentett. Itt befogadtak bennünket, és új otthonra leltünk.
Nagyon sokan szenvedtek már és szenvednek még most is a háborútól. Nagyon hálásak vagyunk Őszentségének, hogy hallatja a hangját a békéért és kiáll a háború áldozataiért, valamint hálásak vagyunk a katolikus hívők szeretetéért is és imáikért, amik nemcsak segítenek, de erősítenek is bennünket. A gyermekeim készültek egy dallal hálából a magyar Karitász munkatársainak, amit most szeretnénk eljátszani a Szentatyának is. Ebben a dalban, úgy gondoljuk, hogy az áldozatok iránti tisztelet, a segítőknek szóló hála, a béke iránti vágy és az ima egyszerre csendül fel.
Isten óvjon meg mindannyiunkat. Békét és harmóniát!
A gyermekek zenei kísérettel a Nich yaka misyachna (Micsoda holdfényes éjszaka) című dalt adták elő. (Mihail Sztarickij szöveg, Nyikolaj Liszenko zene és Libertango, Astor Piatsolla argentín zeneszerző)
***
Kunszabó Zoltán állandó diakónus és Kunszabóné Pataki Anna tanúságtétele – Kunszabó Zoltán állandó diakónus, közösségvezető; Kunszabóné Pataki Anna, a Csak Egyet Szolgálat alapító vezetője
Kunszabó Zoltán
Szentatya!
Közösségünk, az idén 25 éves Új Jeruzsálem Katolikus Közösség Jézus Krisztus evangéliumát hirdeti minden embernek. Így kezdettől fogva kapcsolatba kerültünk a szegényekkel és igyekeztünk mindenben segíteni őket. De éreztük, hogy ez kevés. A 2007-es Budapesti Városmisszió során szívünkre helyezte a Szentlélek, hogy egy olyan helyre van szükség, ahol mindennap együtt lehetünk velük. Így jött létre a Csak Egyet Szolgálat.
Budapesten 2246 ember lakik hajléktalanszállókon és 436 fő él az utcán. A hajléktalanságtól veszélyeztetettek száma azonban ennél sokkal nagyobb: vendégeink között vannak volt állami gondozottak, pszichiátriai problémákkal, szenvedélybetegségekkel küzdők, börtönből szabadultak. De itt vannak közöttünk a gyermekeiket egyedül nevelő elhagyott édesanyák, a nagymamák és az idősek is. Központunkban reggelivel és ebéddel várjuk a hozzánk betérőket, naponta átlagosan százötven embert. Mód van nálunk fürdésre, mosásra, szállás- és munkakeresésre, ügyintézésre. A városban egyedüli szervezetként mindenkinek kiváltjuk a gyógyszereit. „Karolj fel!” programunk keretében hosszú távú, tervszerű segítséget nyújtunk.
Kunszabóné Pataki Anna
Úgy tapasztaljuk, hogy hajléktalan vendégeinknek nem a lakhatás a legsúlyosabb problémájuk, hanem a támogató emberi kapcsolatok hiánya és belső erőforrásaik kimerülése. Jézus, az élő Ige éppen a szívüket és a kapcsolataikat gyógyítja, hiszen az ember belülről épülhet újjá. Aki Isten jelenlétében akár egy pillanatra is megtapasztalja saját értékességét, az méltóságában helyreállítva új életet kezdhet Krisztussal. Ezért vannak nálunk rendszeresen dicsőítő imaórák, szentmisék, gyónási alkalmak, szentségimádások. Ezért nyújtunk lehetőséget helyben a szentségekre való felkészülésre is.
Ezek a programok nem kötelezőek, mégis nyitott szívvel vesznek részt rajtuk a vendégeink. Nagy öröm számunkra egy-egy ember életének teljes felépülését szemlélni, ami például az itt jelen lévő Gyula és Tamás testvérünk esetében is megtörtént! Munkatársaink majdnem fele a volt vendégeink közül került ki, akik igazi kollégákká váltak. Szolgálataink nem valósulhattak volna meg napi közös házastársi imáink és öt gyermekünk támogatása nélkül, akik velünk együtt szolgálnak.
Mindezekért Istené a dicsőség, hiszen mi csak szemléljük, ahogyan Ő cselekszik a szegények között, akiket annyira szeret!
***
A Szentatya beszéde, melyet a szegényekkel és menekültekkel való találkozón mondott
Kedves Testvéreim, jó napot kívánok!
Örülök, hogy közöttetek lehetek. Köszönöm Antal püspök úr köszöntő szavait, és köszönöm, hogy bemutatta azt a nagylelkű szolgálatot, amelyet a Magyar Egyház a szegényekért és a szegényekkel végez. A szegények és a rászorulók állnak – ezt soha ne feledjük! – az evangélium középpontjában: Jézus ugyanis azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” (Lk 4,18). Ez izgalmas kihívás elé állít bennünket, hogy az általunk vallott hit ne legyen egy életidegen szekta foglya és ne váljon áldozatává egyfajta „lelki egoizmusnak”, vagyis egy olyan lelkiségnek, amelyet a saját belső nyugalmam és elégedettségem érdekében alakítok ki. Az igazi hit ezzel szemben az, amely kényelmetlen, amely kockáztat, amely kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel, és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük. Ahogy Szent Pál mondja, szólhatunk bár nyelveken, bírhatunk bölcsességgel és gazdagsággal, ha nincs bennünk szeretet, semmink sincs és semmik vagyunk (vö. 1Kor 13,1–13).
A tevékeny szeretet nyelve. Ezt a nyelvet beszélte Szent Erzsébet, aki iránt ez a nép oly nagy tisztelettel és szeretettel van. Amikor ma délelőtt megérkeztem, megpillantottam a téren az ő szobrát, talapzatán annak ábrázolásával, ahogyan a szent fogadja a ferences rend kordáját, valamint vízzel oltja egy szegény ember szomját. Ez a hit gyönyörű képe: aki „Istenhez köti magát”, mint Assisi Szent Ferenc, akinek életéből Erzsébet ihletet merített, az megnyílik a szegények iránti szeretetre, mert, ha „valaki azt állítja, hogy: »Szeretem az Istent«, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát” (1Jn 4,20). Szent Erzsébet, a király leánya az udvari élet jólétében, fényűző és kiváltságos környezetben nőtt fel; mégis, megérintve és átalakítva a Krisztussal való találkozástól, hamarosan elutasította a világ gazdagságát és hiúságait, és arra érzett vágyat, hogy ezekről lemondva a rászorulókról gondoskodjon. Így nemcsak a jövedelmét, hanem az életét is a legutolsók, a leprások és a betegek szolgálatára áldozta, egészen odáig, hogy személyesen ápolta és a saját vállán vitte őket. Ez a tevékeny szeretet nyelve.
Brigitta is, akinek köszönöm a vallomását, beszélt nekünk erről. Mennyi megpróbáltatásban, mennyi szenvedésben, mennyi kemény munkában volt része, hogy boldoguljon, hogy a gyermekei ne éhezzenek, és a legdrámaibb pillanatban segítségére sietett az Úr. De – ahogy saját szavaival hallottuk – hogyan is avatkozott be az Úr? Ő, aki meghallja a szegények kiáltását, „az elnyomottaknak igazságot szolgáltat, az éhezőknek kenyeret osztogat” és „fölemeli a megalázottakat” (Zsolt 146,7–8), aligha úgy érkezik, hogy a magasból megoldja a problémáinkat, hanem gyöngédségének ölelésével közeledik, együttérzést ébresztve a testvérekben, akik észreveszik a szükséget és nem maradnak közömbösek. Brigitta elmondta: az Úr közelségének megtapasztalását a Görögkatolikus Egyháznak köszönheti, annak a sok embernek, akik mindent megtettek, hogy segítsék, bátorítsák, munkát találjanak neki, támogassák anyagi szükségében és a hit útján. Ez az a tanúságtétel, ami a kötelességünk: együttérzés mindenkivel, különösen azokkal, akiket szegénység, betegség és fájdalom kínoz. Az együttérzés latinul compassio, de ez a szó nemcsak együttérzést, hanem együttszenvedést is jelent! Olyan Egyházra van szükségünk, amely folyékonyan beszéli a tevékeny szeretet nyelvét, egy olyan egyetemes nyelvet, amelyet mindenki meghall és megért, még a legtávolabb állók is, még azok is, akik nem hisznek.
És ennek kapcsán köszönetemet fejezem ki a Magyar Egyháznak a tevékeny szeretet melletti elkötelezettségéért, odaadottságáért: létrehoztatok egy olyan hálót, amely összeköti a sok lelkipásztori munkatársat, a sok önkéntest, a plébániai és egyházmegyei karitászokat, de az imacsoportokat, a hívők közösségeit, a más felekezetekhez tartozó szervezeteket is, egyesítve őket abban az ökumenikus közösségben, amely éppen a szeretetből fakad. És köszönöm, hogy – nemcsak nagylelkűen, hanem lelkesen is – oly sok menekültet fogadtatok be Ukrajnából. Meghatódva hallgattam Oleg és családja vallomását; a „ti utazásotok a jövő felé” – egy új jövő felé, távol a háború borzalmaitól – valójában „az emlékezet egy utazásával” kezdődött, mert Oleg felidézte azt a meleg fogadtatást, amelyben évekkel ezelőtt Magyarországon része volt, amikor szakácsként itt dolgozott. Ennek az élménynek az emléke bátorította, hogy családjával együtt elinduljon és ide, Budapestre jöjjön, ahol nagylelkű vendégszeretetre talált. A szeretet emléke, amelyben részesültünk, feléleszti a reményt és az élet új útjaira ösztönöz. Az ember még a fájdalomban és a szenvedésben is bátorságra talál a továbblépéshez, ha megkapta a szeretet balzsamát: ez az az erő, amely segít elhinnünk, hogy nincs minden veszve és lehetséges egy más jövő. A szeretet, amelyet Jézus nekünk ajándékoz és amelynek megélésére hív minket, hozzájárul ahhoz, hogy a társadalomból, a városokból és a szűkebb környezetünkből kiirtsuk a közöny és az önzés gonoszságát – a közöny csapását! –, és újra feléleszti a reményét egy új, igazságosabb és testvériesebb emberiségnek, amelyben mindenki otthon érezheti magát.
Sokan itt sajnos hajléktalanok, a szó szoros értelmében is: sok kiszolgáltatott testvérünket – akik egyedül, számos testi és szellemi korlátozottsággal élnek, akiket a drogfüggőség tönkretett, akik börtönből szabadultak vagy idős koruk miatt magukra maradtak – érintik az anyagi, kulturális és lelki szegénység súlyos formái és nincs tető a fejük felett, nincs otthonuk, ahol élhetnének. Zoltán és felesége, Anna tettek előttünk tanúságot erről a nagy csapásról: köszönjük szavaitokat. És köszönjük, hogy elfogadtátok a Szentléleknek azt az indítását, amely arra hívott benneteket, hogy bátran és nagylelkűen egy hajléktalanokat befogadó központot hozzatok létre. Mélyen megérintett, hogy az anyagi szükségletek mellett figyelmet fordítotok az emberek lelki sérültségére és méltóságára, gondoskodásotok kiterjed a magányukra és azért vívott küzdelmükre, hogy szeretettnek és befogadottnak érezzék magukat a világban. Anna azt mondta, hogy „Jézus, az élő Ige éppen a szívüket és a kapcsolataikat gyógyítja, hiszen az ember belülről épülhet újjá” – vagyis újjászületik, amikor megtapasztalja, hogy Isten szemében ő szeretett és áldott.
Ez vonatkozik az egész Egyházra is: nem elég csak kenyeret adni, ami a gyomrot táplálja, hanem az ember szívét is táplálni kell! A tevékeny szeretet nem pusztán anyagi és szociális segítségnyújtás, hanem az egész emberre figyel és Jézus szeretetével talpra akarja őt állítani: olyan szeretet, amely segít visszanyerni szépségünket és méltóságunkat.
A tevékeny szeretet, a jótékonykodás azt jelenti, hogy van bátorságunk az emberek szemébe nézni! Nem tudsz segíteni a másiknak, ha elfordítod a tekinteted. A tevékeny szeretet azt a bátorságot igényli, hogy megérintsük a másikat: nem teheted meg, hogy távolról odadobsz pár fillért és nem érinted meg a másikat! Meg kell érinteni a másikat, rá kell nézni a másikra! És így, őt megérintve és rátekintve elindulsz azzal a rászorulóval egy úton, egy közös úton, amely ráébreszt arra, hogy te magad mennyire rászoruló vagy, mennyire rászorulsz az Úr tekintetére és kezére.
Testvéreim, arra bátorítalak benneteket, hogy mindig a szeretet nyelvén beszéljetek. Szent Erzsébet életének egyik epizódjában az Úr rózsává változtatta azt a kenyeret, amelyet ő a rászorulóknak vitt. Így van ez veletek is: amikor vállalkoztok arra, hogy kenyeret vigyetek az éhezőknek, az Úr kivirágoztatja az örömöt és az általatok nyújtott szeretettel illatosítja be életeteket. Testvéreim, kívánom, hogy az Egyházban és a hazátokban mindig hordozzátok a szeretet illatát, és arra kérlek titeket, hogy továbbra is imádkozzatok értem.
Budapest, 2023. április 29. 10.15
