TARTALOM
BEVEZETÉS
Helyzet és problémákAz emberi szeretet mint önátadás
Szeretet és emberi nemiség
A házastársi szeretet
Az élet számára nyitott szeretet
A tisztaság mint önátadás
Az önfegyelem
A tisztaság a házasságban
A tisztaságra való nevelés
1. A házasságra szóló hivatás
Házastársi szeretetre hivatva
A szülők jelenleg aggasztó helyzetben vannak
2. A szüzességre és a papi nőtlenségre szóló hivatás
A szülők és a papi, szerzetesi életre szóló hivatás
A szülők jogai és kötelességei
A szülői kötelességek jelentősége
Az otthoni környezet különleges jelentősége
Nevelés az élet és a szeretet közösségében
A szemérmesség és a szerénység
A jogos intimitás
Az önuralom
A szülők mint gyermekeik példaképei
Az élet és a hit szentélye
A nemi nevelés négy alapelve
A gyermek fejlődésének legfontosabb szakaszai
1. Az ártatlanság évei
2. A serdülőkor
3. A fiatalkor az élettervben
4. Felnőtté válni
Ajánlások a szülőknek és a nevelőknek
1. Ajánlások a szülők számára
2. Ajánlások minden nevelőnek
Négy alapelv a cselekvésre és a rájuk vonatkozó különleges szabályok
Az egyes módszerek
a) Ajánlott módszerek
b) Kerülendő módszerek és ideológiák
Az inkulturáció és a szeretetben való nevelés
VIII.
VÉGKÖVETKEZTETÉS
VÉGKÖVETKEZTETÉS
Támogatás a szülőknek
Értékes források a szeretetben való nevelés számára
Szolidaritás a szülőkkel
Remény és bizalom
Helyzet és problémák
1. A sokféle nehézség között, amelyekkel a szülők a mai világban találkoznak – a különböző kultúrákat figyelembe véve – bizonyára ott van az a nem könnyű feladat is, hogy a gyermekeket megfelelően fel tudják készíteni a felnőttkorra, amelyhez lényegileg hozzátartozik a szexualitás igazi jelentőségéről való őszinte beszéd is. Ennek a nehéz feladatnak, amely nem teljesen új, több oka is lehet.
Bár a régebbi időkben a család nem adott semmilyen igazi nemi nevelést, az általános képzést mégis áthatotta az alapértékek tisztelete, és ez alkalmassá tette a családot arra, hogy tárgyilagos módon védje és őrizze ezeket az alapértékeket. Amióta azonban a hagyományos minták a társadalom nagyobb része számára egyre inkább elvesztik jelentőségüket, a fejlett országokban éppúgy, mint a peremterületeken, a fiatalok hiába keresnek egyértelmű és gyakorlati tájékoztatást, a szülők pedig gyakran nem tudnak nekik helyes válaszokat adni. Súlyosbítja ezt az újfajta helyzetet, hogy ma elhomályosítják az emberről szóló igazságokat, mégpedig többek közt a nemiség lealacsonyítására törekvő irányzat révén.
Így fejlődött ki egy olyan kultúra, amelyben a társadalom és a tömegtájékoztató eszközök a szemlélőnek legtöbbször személytelen, felszínes, gyakran pesszimista felvilágosítást adnak, ami ezenkívül a gyermekek és fiatalok eltérő műveltségi és fejlődési szintjét sem veszi figyelembe. Mindez a személyes kibontakozás eltorzult felfogásán alapul, és olyan környezetben történik, amelynek már nincs fogalma az élet, az emberi szeretet és a család alapértékeiről.
Végül pedig az iskola, amely felajánlja, hogy szexuális felvilágosító programokat készít, és gyakran átveszi ebben a kérdésben a család szerepét, kizárólag felvilágosítani akar, és ezáltal olykor szabályosan félreneveli a lelkiismeretet. A szülők viszont számos esetben lemondanak róla – a téma nehézsége és hiányzó képzettségük miatt –, hogy ellássák feladatukat ezen a téren, vagy pedig egyetértenek azzal, hogy a feladatot másnak engedjék át.
Minthogy ez így van, számos katolikus szülő az Egyházhoz fordul, hogy adjon irányítást és indításokat a gyermekek nevelésével kapcsolatban, mindenekelőtt a gyermek- és ifjúkor időszakára vonatkozólag. Néhány esetben maguk a szülők fejezik ki egyet nem értésüket azzal a felvilágosítással, amit az iskola ad, és amit a gyermekek az iskolából hazavisznek. Ennek következtében ismételten sürgetve kérték a Családok Pápai Tanácsát, adjon a szülők kezébe olyan vezérfonalat, amely alkalmas arra, hogy a nevelésnek ebben a kényes kérdésében segítségükre legyen.
2. Intézményünk tudatában van annak a szerepnek, amit a család a szeretetre és a saját szexualitás helyes kezelésére való nevelésében betölt, ezért az a szándékunk, hogy néhány lelkipásztori jellegű iránymutatást adjunk. Ebben a munkában annak a bölcsességnek a teljéből merítünk, amely az Úr Igéjéből árad, továbbá azokból az értékekből is, amelyek az Egyház tanítását megvilágítják, ezenkívül átgondoljuk azokat a „tapasztalatokat az emberi természetre vonatkozólag” is, amelyek a hívők közösségének a birtokában vannak.
Az a szándékunk, hogy tájékoztatónkat mindenekelőtt a nemiségre vonatkozó igazságról és jelentéséről szóló alapvető kijelentésekkel összhangban állítsuk össze, és megkeressük eredeti, gazdag antropológiai értelmüket. Amikor ezt az igazságot fölkínáljuk, tudatában vagyunk annak, hogy „mindenki, aki az igazságból való” (Jn 18, 37), annak szavára hallgat, aki személyében maga az Igazság (vö. Jn 14, 6).
Ez a vezérfonal nem morálteológiai értekezés és nem is pszichológiai kézikönyv, de kellő mértékben figyelembe óhajtja venni a tudomány eredményeit, a család társadalmi és kulturális környezetét és az Evangélium értékrendjét, amely frissítő forrásul kínálkozik minden korcsoport számára, és alkalmat ad arra, hogy kézzelfogható valósággá tegyük.
3. Néhány kétségbevonhatatlan igazság ezen a területen támaszul szolgál az Egyháznak, és ennek az iratnak a megfogalmazásakor irányító jellegűnek is tekintettük őket.
Az a szeretet, amely a férfi és a nő találkozásából táplálkozik és benne kifejeződik, isteni ajándék; ezért pozitív erő, a személyiség érettségéhez kötődik; emellett magasztos önfegyelem is önmaguk odaadásában, amire mindannyian, férfiak és nők, felszólítást kaptak, ha az életnek azon a helyén, ahova hivatásuk szól, boldogok akarnak lenni, és önmagukat meg akarják valósítani. Mert az ember szellemként a testben, azaz testként és lélekként a személy egységében szeretetre van hivatva. Tudjuk, hogy az ember szerelme testi is, a test viszont kifejezi a lélek szerelmét.[1] Ebből következik, hogy a nemiség semmiképpen sem tisztán biológiai adottság, hanem a személyiség legbenső lényegét jelenti. A szexualitás fizikai odaadásként tehát akkor szolgálja tulajdonképpeni rendeltetését, ha a férfi és a nő élete végéig tartó személyi odaadását fejezi ki. Ez a szerelem, hasonlóan az egész emberi élethez, esendő. Ez az áteredő bűn következménye, és számos területen negatívnak, olykor károsnak és lelki sérülést okozónak ítélik. De Urunk megváltói műve a tisztaság megélését reális lehetőséggé és örömöt szerző valósággá tette. Ez éppúgy vonatkozik a házasságra hivatottakra – akár a házasság előtt, a rá való előkészületben, akár a házasélet folyamán –, mint azokra, akik különleges hivatást kaptak ajándékként az Istennek szentelt életre.
4. A megváltás szemszögéből nézve, és a serdülők és fiatalok fejlődésére vonatkoztatva a tisztaság erénye, amelynek tartalma az önfegyelem, és egyike a sarkalatos erényeknek, amit a keresztségben a kegyelem fölemelt és gazdagított – nem korlátozás, ellenkezőleg, egy drága és gazdag ajándék megnyilvánulása és megőrzése, a szereteté, amit azért kaptunk, hogy megvalósítsuk az önátadást, ki-ki a maga hivatása területén. A tisztaság eszerint „az a szellemi erő, ami a szeretetet az egoizmustól és az agresszivitástól meg tudja védeni, és teljes kibontakozáshoz segíti.”[2]
A Katolikus Egyház Katekizmusa a tisztaságot így írja le egy meghatározott szempontból: „A tisztaság a nemiség sikeres integrálását jelenti a személyiségben, és ezáltal az ember testi és szellemi valójának belső egységét.”[3]
5. A tisztaság erényének a kialakítására való irányítás a fiatalság önmegvalósításra és önátadásra való nevelésének a folyamán megkívánja, hogy különösen a szülők közreműködjenek más erények kialakításában is, így a mértékletesség, a bátorság és az okosság fejlesztésében. A tisztaság erénye nem lehet meg lemondásra, áldozatra és várakozásra való képesség nélkül.
Amikor a szülők továbbadják az életet, együttműködnek Isten teremtő erejével, és megkapják egy újszerű felelősség ajándékát: ez nemcsak annyit jelent, hogy gyermekeiket táplálják, és anyagi és kulturális szükségleteiket kielégítik, hanem mindenekelőtt azt jelenti, hogy közvetíteniük kell nekik a hit átélt igazságait, és a másik ember szeretetére kell nevelniük őket. Ez első feladatuk a „családegyház” ölén.[4]
Az Egyház mindig kitartott amellett, hogy a szülőknek joga és kötelessége, hogy gyermekeik első és igazi nevelői legyenek.
A Katolikus Egyház Katekizmusa a II. Vatikáni Zsinatra hivatkozva így int: „Időben, megfelelő módon s lehetőleg családi körben kell oktatást adni a fiataloknak a házastársi szeretet méltóságáról, rendeltetéséről és megvalósulásáról.”[5]
6. A szülőknek nem szabad elveszteniük bátorságukat a mai közgondolkozás és a társadalmi környezet részéről őket érő támadások miatt. Egyrészt nem szabad elfelejtenünk, hogy a keresztényeknek az Evangélium hirdetése kezdetétől meg kellett küzdeniük az anyagelvű hedonizmus hasonló kihívásaival. Másrészt, „bár nagyon sok előnyös tényező írható civilizációnk javára anyagi és kulturális téren, azonban tudomásul kell venni, hogy többféle szempontból beteg civilizáció, és mélységes torzulásokat okoz az emberben. Miért van ez így? Mert társadalmunk elszakadt az emberre vonatkozó teljes igazságtól, attól, hogy a férfi és a nő mint személyek léteznek. Ennek következtében civilizációnk nem képes megfelelő módon felfogni, mit jelent a személyek önajándékozása a házasságban, a felelős szeretet az apaság és anyaság szolgálatában, és mit jelent az életadás és nevelés hiteles értéke.”[6]
7. A szülők nevelői tevékenysége pótolhatatlan, mert „az élet ajándékozásában és így Isten teremtői művében vesznek részt”; közreműködnek „a nevelés révén apai és ugyanakkor anyai nevelőmunkájában (...). Krisztus által minden nevelés, a családban és azon kívül az isteni nevelőmunka üdvözítő távlatába kapcsolódik, ami az emberre és a családra irányul, és csúcspontja az Úr húsvéti halálának és föltámadásának titka.”[7]
A szülőknek tehát nem szabad olykor nehéz és kényes feladatuk teljesítésekor elbátortalanodniuk, hanem bízniuk kell Istenben, a Teremtőben és Krisztusban, a Megváltóban, és arra gondolniuk, hogy az Egyház imádkozik értük azokkal a szavakkal, amelyekkel I. Kelemen kérte az Urat mindazokért, akiknek az Ő nevében tekintélyük van: „Adjál nekik, Uram, egészséget, békességet, egyetértést, boldogulást, hogy a kormányzás munkáját, amit Te adtál nekik, háborgatás nélkül végezhessék. Te pedig Urunk, időknek mennyei Királya, ki az emberek fiainak hatalmat és méltóságot adsz a földiek feletti uralkodásban, te Uram, igazgasd a mi szándékainkat arra, ami színed előtt szép és tetszésre talál, hogy békességben és egyszerűségben, istenfélő módon használják a tőled kapott hatalmat, és így tenálad irgalomra leljenek.”[8]
Ezenkívül a szülőknek, akik az életet a szeretet légkörében ajándékozták és fogadták, olyan nagy nevelői erejük van, mint senki másnak: mindenkinél jobban megismerik gyermekeiket megismételhetetlen egyszeri voltukban, és megtapasztalják az igazi szeretet titkát és kincseit.
8. Az ember mint Isten képmása, arra van teremtve, hogy szeressen. Ezt az igazságot az Újszövetségben teljes világossággal kinyilatkoztatták nekünk, mégpedig a Szentháromság belső életével kapcsolatban: „Az Isten szeretet (1Jn 4, 8): benső életét a személyes szeretetközösség misztériumában éli. Azáltal, hogy a férfi és a nő emberi természetét a saját képmására teremti (...), beléjük oltotta a szeretetre és közösségre való meghívást, azaz a képességet és a felelősséget. Ezért van az emberben képesség a szeretetre és a közösségre, s ugyanakkor felelős is a kibontakoztatásukért. Így a szeretet minden egyes ember alapvető és természetszerű hivatása.”[9] A személyes szabadság és a belőle következő önfegyelem értelme tehát teljesen a közösségben való önátadásra és az Istennel és az emberrel való barátságra irányul.[10]
Az emberi szeretet mint önátadás
9. Az ember tehát a szeretet magasabb formájára képes: nem arra a vágyra, amely tárgyát csak saját ösztönei kielégítésének eszközévé teszi, hanem barátságra és áldozatkészségre, amellyel a másik embert önmagáért tudja szeretni és tisztelni. Ez a szeretet, amely tud nagylelkű lenni, mint Isten szeretete; azért vonzódik a másik emberhez, mert felismeri, hogy méltó a szeretetre. Ez a szeretet az emberek közösségét teremti meg, mert mindegyik a másikban levő jót sajátjának tekinti. Ez így önátadás a bennünket szerető személy iránt, önátadás, amelyben saját jóságunk mutatkozik meg és teljesedik be a közösségben, ahol megtanuljuk, mit jelent az, hogy szeretnek és szeretünk.
Minden ember hivatása a baráti és önfeláldozó szeretet, és a többiek szeretete, amely által megszabadul önző hajlamától: a szülők vagy helyetteseik szeretetétől kezdve Isten szeretetéig, Akitől minden igazi szeretet származik, és csak az Ő szeretetében ismerheti fel az ember, hogy mennyire szeretik. Ez a gyökere a kereszténység nevelő erejének: „Isten szereti az embert! Ezzel az egyszerű híradással tartozik az Egyház az embernek.”[11] Így fedte fel Krisztus az ember igazi identitását: „Krisztus, az új Ádám, az Atya misztériumának és szeretetének kinyilatkoztatásával megmutatja az embernek magát az embert, és feltárja előtte nagyszerű hivatását.”[12]
A Krisztus által kinyilatkoztatott szeretet, „amelynek Pál apostol korintusiakhoz írott levelében himnuszát szentelte (...), kétségtelenül igényes szeretet. De éppen ez a szépsége: az igényesség, mert így építi föl az emberben az igazi Jót”[13], és sugározza ki a többiekre. Ezért olyan szeretet ez, amely az egyes ember személyét tiszteli és felemeli, mert „a szeretet akkor igazi, ha jóságot kelt életre a személyekben és közösségekben, életre kelti és továbbadja másoknak.”[14]
Szeretet és emberi nemiség
10. Az ember testből és lélekből álló egységében a szeretetre és az önátadásra hivatott. A női és férfilét egymást kiegészítő adományok, amelyeknek szükségük van az emberi nemiségre, mint a szerelemre való konkrét képesség lényeges alkotórészére, amelyet Isten az emberbe oltott. „A nemiség a személyiség lényeges alkotórésze; a személyiség egyik módja arra, hogy létezzen, közölje magát, kapcsolatba lépjen másokkal, emberi szeretetet érezzen, kifejezze és élje.”[15] Ez a képesség a szeretetre mint önátadásra tehát többek közt a test házasságra való alkalmasságában testesül meg, amelyben a személy férfi és női voltának megvan a maga rendeltetése. „Az emberi test nemisége, a férfi és nő adottságai a teremtés titka felől szemlélve nemcsak a termékenység és szaporodás forrása a természet rendjének egészében, hanem »kezdettől« fogva benne van a »jegyesi« tulajdonság, vagyis a képesség arra, hogy a szeretetet kifejezze, azt a szeretetet, amelyben az ember mint személy ajándékká válik, és ezáltal az ajándék által
létének és egzisztenciájának tulajdonképpeni értelmét valósítja meg.”[16] A szeretet minden formája a férfi és női létnek ezekhez a fogalmaihoz kapcsolódik.
11. Ennek következtében az emberi nemiség jó: része a teremtés ajándékának, amiről Isten látta, hogy „nagyon jó”: Ő az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, „férfinak és nőnek” (Ter 1, 27). A nemiség út, amelyen a másik emberhez közeledünk, és megnyílunk számára, így viszont igazi célja a szeretet, pontosabban: kifejezni a szeretetet mint ajándékot és befogadást, mint adást és kapást. A férfi és nő közti kapcsolat lényegét tekintve szeretetviszony: „A nemiség, amelyet a szeretet alakít, fölemel és kiegészít, ezáltal válik valóban emberivé.[17] Ha az ilyen szeretet házassággá teljesedik ki, akkor a testi önátadás az odaadás kölcsönösségét és teljességét fejezi ki; tehát a házastársi szeretet a személyeket gazdagító és fejlesztő erővé válik, egyszersmind hozzájárul a szeretet civilizációjához. Ha viszont elvész a nemiség értelme és jelentése, helyébe a »dolgok« civilizációja lép és nem a »személyeké«; az a civilizáció, amelyben »személyeket« »dolgokként« használnak. Az élvezet civilizációja
esetében a nő a férfi számára tárggyá, a gyermek pedig a szülők számára akadállyá válhat.”[18]
12. Nagy igazságként és alapvető valóságként kell, hogy jelen legyen a keresztény szülők és gyermekek lelkiismeretének középpontjában ez a kijelentés: Isten ajándéka. Arról az ajándékról van szó, amelyet Istentől kaptunk, amikor hivatásul adta, hogy éljünk, és férfi és női létünk legyen meg nem ismételhető módon, amelyben kimeríthetetlen szellemi és erkölcsi fejlődésre van lehetőségünk: „Az emberi élet olyan ajándék, amit tovább kell adni.”[19] „Mert önmagunk odaajándékozása különleges ismertetőjele a személyes létnek, sőt a személy tulajdonképpeni lényegét fejezi ki. Amikor Isten (Jahve) azt mondja: »nem jó az embernek egyedül lennie« (Ter 2, 18), megerősíti, hogy az ember »egyedül« nem valósítja meg teljesen ezt a lényeget. Csak akkor valósítja meg, ha »valakivel« él, és még mélyebben és tökéletesebben teszi ezt, ha »valakiért« él”.[20] Ha az ember megnyílik a másik számára, és neki ajándékozza magát, akkor a házastársi szeretet abban a tökéletes önátadásban teljesedik be, ami a házas állapot sajátja.
Az Istennek szentelt életre szóló hivatás is – amely „legkiválóbb módja annak, hogy minél könnyebben, a szív megosztottsága nélkül szentelhessük magunkat Istennek”[21], és hogy jobban szolgálhassunk az Egyházban – a különös kegyelem által segített önátadásban kapja meg értelmét. Ez az odaadás azonban minden környezetben és élethelyzetben még csodálatosabbá válik a felszabadító kegyelem által, amely „az isteni természetben részesít bennünket” (2Pt 1, 4), és hivatásunkká teszi, hogy Istennel és a testvérekkel való természetfölötti szeretetközösségben éljünk. A legnehezebb élethelyzetekben sem szabad a keresztény szülőknek elfelejteniük azt, hogy az egész személyes és családi körben kibontakozó fejlődés kezdete Isten ajándéka.
13. „Az ember mint megtestesült szellem, azaz testben megnyilvánuló lélek és halhatatlan szellemmel átitatott test, a maga összetett voltában kapja a meghívást a szeretetre. A szeretet az emberi testet is magában foglalja, s az részesévé válik a szellemi szeretetnek.”[22] Ugyanígy kell a nemiségnek, mint a személyt a személyhez fűző kapcsolatnak jelentését a keresztény kinyilatkoztatás fényében szemlélnünk: „A nemiség meghatározó jelleget ad a férfinak és a nőnek, nemcsak biológiai adottságait, hanem pszichológiai és szellemi valóját is, és meghatározza őt élete minden mozzanatában. Ez a különbözőség a két nem kölcsönösen egymást kiegészítő jellegével együtt tökéletesen megfelel Isten tervének aszerint, hogy kinek mire szól a hivatása.”[23]
A házastársi szeretet
14. Ha a szeretetet házasságban élik meg, az magában foglalja a barátságot, és több is annál, hiszen egy férfi és egy nő valósítja meg, amikor egész férfi és női mivoltukban odaadják magukat, és a házas szövetségben megalapozzák a személyeknek azt a közösségét, amit Isten akart, hogy benne emberi élet foganhasson, születhessen és kibontakozhasson. Ehhez a házastársi szeretethez, és csakis ehhez tartozik a szexuális önátadás, ami „csak akkor nyilvánul meg igazán emberi módon, ha kiegészítő része annak a szeretetnek, amellyel a férfi és a nő teljes önmagát kölcsönösen és mindhalálig elkötelezi.”[24] A Katolikus Egyház Katekizmusa azt mondja: „A házasságban a házastársak testi meghittsége lelki közösség záloga. A megkeresztelt emberek házassági kötelékét a kegyelem szenteli meg.”[25]
Az élet számára nyitott szeretet
15. A házastársi szeretet valódiságának világos jele az élet számára való nyitottság: „A szeretet belső lényege szerint ajándék, és ha a szeretet
– miközben a házastársakat elvezeti erre a kölcsönös »megismerésre«, (...), nem merül ki csupán a házastársak egymás közti kapcsolatában, hiszen alkalmassá teszi őket arra a lehető legnagyobb ajándékozásra, amellyel Isten munkatársai lesznek egy új emberi élet adományozásában. Így tehát a házastársak, amikor egymásnak adták magukat, önmagukon túl a gyermeket ajándékozzák egymásnak: mint szerelmük eleven képét, a házastársi egyesülés örök jelét, továbbá saját állapotuknak azt az élő és felbonthatatlan bizonyságát, melynek következtében édesapa és édesanya lettek.”[26] A szeretetnek és életnek ebből a közösségéből kiindulva jutnak el a házastársak ahhoz az emberi és lelki gazdagsághoz, ami lehetővé teszi számukra, hogy úgy segítsék gyermekeiket, hogy szeretetre és tisztaságra nevelik őket.
16. A szüzességben élők szeretete ugyanúgy, mint a házastársaké, abban a két formában, amelyben a személy szeretetre való hivatása megvalósul, megkívánja kibontakozásához, hogy mindegyikük kötelezze magát az állapota szerinti tisztaságra. A szexualitás – így fogalmaz A Katolikus Egyház Katekizmusa – „ akkor válik igazán személyessé és emberivé, amikor beépül a személyek közti kapcsolatba, amely a férfi és a nő között teljes és időben korlátlan, kölcsönös ajándékozás.”[27] Magától értetődik, hogy az érzések, szenvedélyek, érzelmek megfékezése, ami az önuralomhoz vezet, növeli a szeretetet, feltéve, hogy valódi odaadással szeretnek. Senki sem adhatja azt, amije nincsen. Ha az ember nem ura önmagának – az erények révén, és kimondottan a tisztaság révén –, akkor nincs önmaga birtokában, és nem is ajándékozhatja oda önmagát. A tisztaság az a lelki erő, ami megszabadítja a szeretetet az önzéstől és az agressziótól. Ahogyan csökken az emberben a tisztaság, úgy válik szeretete egyre önzőbbé, vagyis az már nem önátadás,
hanem a vágy kielégítése.
A tisztaság mint önátadás
17. Örömmel válik a tisztaság hívévé az, aki képes az önátadásra anélkül, hogy kapcsolata szolgaivá vagy önzővé válna. Ennek az a föltétele, hogy előzőleg megtanuljuk a másik ember személyiségét tudomásul venni, egészen feléje fordulni és másságának méltóságát tisztelni. Aki tiszta, az nem forgolódik önmaga körül, és más emberhez fűződő kapcsolatai sem önző jellegűek. A tisztaság harmonikussá teszi a személyiséget, érleli, és belső békével tölti el. A testnek és a léleknek ez a harmóniája segít bennünket, hogy valódi önbecsülésünk legyen, és képessé tesz arra, hogy tiszteljük a másikat, mert olyan személynek mutatja be, akinek joga van a tiszteletre, mert Isten képére teremtették, és a kegyelem által Isten gyermeke, akit Krisztus alakított újjá, „aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.” (1Pt 2, 9)
Az önfegyelem
18. „A tisztaság magában foglalja az önuralom gyakorlását, amely az emberi szabadság pedagógiája. Az alternatíva világos: vagy az ember parancsol a szenvedélyeinek, és így békére jut, vagy hagyja, hogy azok igázzák le őt, és tegyék szerencsétlenné.”[28] Mindenki tudja tapasztalatból is, hogy a tisztaság megkívánja bizonyos bűnös gondolatok, szavak és tettek elutasítását, ahogyan Szent Pál nagyon világosan figyelmeztet bennünket (Róm 1, 18; 6, 12-14; 1Kor 6, 9-11; 2Kor 7, 1; Gal 5, 16-23; Ef 4, 17-24; 5, 3-13; Kol 3, 5-8; 1Tessz 4,1-18; 1Tim 1, 8-11; 4, 12). Ehhez szükség van arra, hogy képesek legyünk magunkon uralkodni. Ez a jele belső szabadságunknak és felelősségünknek magunkért és másokért, és azt is bizonyítja, hogy hívő módon gondolkodunk. Ez az önuralom arra vonatkozik, hogy egyrészt kerüljük a bűnre felhívó és vezető alkalmakat, másrészt meg tudjuk fékezni saját természetünk ösztönös vágyait.
19. Ha a családi nevelés valóban segít és bátorít minden erény gyakorlására, akkor könnyebbé válik a tisztaságra való nevelés, és mentes lesz a belső konfliktusoktól akkor is, ha a fiatalok bizonyos pillanatokban különösen kényes helyzetekbe kerülnek.
Egyeseknek, akiknek környezetében a tisztaságot megsértik és gyalázzák, talán keményen és olykor hősiesen kell küzdeniük a tiszta életért. De Krisztus kegyelmével, amely jegyese, az Egyház iránti szeretetéből árad, mindenki képes a tiszta életre még akkor is, ha kedvezőtlen helyzetben van.
Az a tény, hogy a II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint mindenki életszentségre van hivatva, könnyebben érthetővé teszi, hogy mindenki kerülhet valamikor, valamilyen körülmények között hosszabb vagy rövidebb időre olyan helyzetbe, amelyben elkerülhetetlenné válik, hogy hősies módon cselekedjék.[29] Így válik a házasélet is örömteli és igényes úttá az életszentséghez.
A tisztaság a házasságban
20. „A házas emberek meghívása arra szól, hogy éljenek házastársi tisztaságban; a többiek a tisztaságot a megtartóztatásban gyakorolják.”[30] A szülők tudják, hogy az gyermekeik tiszta szerelemre való nevelésének leghatékonyabb feltétele, ha ők maguk is élik a házassági tisztaságot. Vagyis tisztában vannak azzal, hogy szerelmükben Isten szeretete van jelen, és ezért szerelmi odaadásukban Isten tisztelete és szeretetének terve kell hogy megvalósuljon, hűségben, tiszteletben, nagylelkűségben Isten és az élet iránt, ami esetleg szerelmi kapcsolatukból származik.
Csak így válik ez az odaadás a caritas[31] kifejezésévé; ezért a keresztény ember a házasságban arra van hivatva, hogy odaadását Istennel való kapcsolatában valósítsa meg – hitének és szeretetének kifejezéseként, ennek következtében hűségesen és bő termést hozva az isteni szeretet jele legyen.[32]
Csak így tesz ez az odaadás eleget Isten szeretetének és akaratának, amit a parancsok segítségével ismerhetünk föl. Nincs olyan igaz szeretet, ami legmagasabb formájában ne volna Isten szeretete is. Istent szeretni annyi, mint parancsait teljesíteni: „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat.” (Jn 14, 15.)[33]
21. Ahhoz, hogy tisztaságban éljenek, a férfinak és a nőnek szüksége van „a Szentlélek által kapott folytonos megvilágosításra.” A házassági lelkiség központjában (...) a tisztaság van, nem csupán (szeretet által kialakított) erkölcsi erényként, hanem olyan erényként is, amely a Szentlélek ajándékaihoz van kötve – mindenekelőtt a tisztelethez minden iránt, ami Istentől jön (a jámborság ajándéka – donum pietatis). (...) Így tehát a házassági együttélés belső rendje – ami a „szerelem megnyilvánulásainak” tekinthető, lehetővé teszi, hogy helyes mértékük és jelentőségük szerint kibontakozzanak –, nem csupán az erény gyümölcse, amelyet a házasok gyakorolnak, hanem a Szentlélek ajándékaié is, akivel együttműködnek.”[34]
A szülők, akik meg vannak győződve arról, hogy saját tiszta életük és fáradozásuk azért, hogy a mindennapi életben tanúságot tegyenek a szentségről, feltétele és segítője nevelői tevékenységüknek, saját hitéletük veszélyeztetésének, az élet- és kegyelmi közösségük fenyegető rombolásának kell, hogy tekintsenek minden támadást is, ami gyermekeik erényessége és tisztasága ellen irányul (vö. Ef 6, 12).
A tisztaságra való nevelés
22. A gyermekek tisztaságra való nevelésével három célt kell elérni: a) hogy a családban meglegyen a szeretet, az erényesség és az Isten adományai, különösen az élet adománya iránti tisztelet légköre[35]; b) a gyermekekkel fokozatosan meg kell értetni a nemiség és a tisztaság értékét, felnőtté válásuk folyamán pedig oktatással, példás magatartással és imával támogatni őket; c) adottságaik, hajlamaik és lelki adományaik figyelembevételével és velük összhangban segíteni kell őket, hogy a házasságra vagy a mennyország szolgálatában Istennek szentelt szüzességre való hivatásukat megértsék és felfedezzék.
23. Ebben a feladatban segíthetik ugyan őket más nevelők, de a feladatot mégsem vehetik át tőlük, kivéve, ha súlyos ok van rá, például a fizikai vagy erkölcsi képesség hiánya. Erről a kérdésről világosan nyilatkozott az egyházi tanítóhivatal[36], mégpedig a gyermeknevelés egészére vonatkozólag: „Annyira jelentős a szülői nevelés, hogy hiányát alig lehet pótolni. A szülők feladata, hogy Isten és az emberek tiszteletével olyan családi légkört teremtsenek, amely elősegíti a gyermekek minden irányú nevelését az egyéni és közösségi élet számára. A család az első iskolája azoknak a szociális erényeknek, amelyekre minden közösségnek szüksége van.”[37] A nevelés a szülők feladata, mert a nevelési tevékenység a nemzés folytatása és emberségük odaajándékozása[38], amire a házassági szertartásban ünnepélyesen kötelezték magukat. A szülők első és legfőbb nevelői saját gyermekeiknek, ebben elsősorban ők az illetékesek: nevelők, mert szülők.
Nevelői megbízatásukat megosztják más személyekkel és intézményekkel, így az Egyházzal és az állammal; ez azonban mindig a szubszidiaritás elvének megfelelő alkalmazásával kell hogy történjék. Ez magában foglalja a szülőknek nyújtott segítség törvényes voltát, sőt, az erre vonatkozó kötelezettséget, azonban az ő elsőbbségi joguk és önmagukból fakadó tényleges lehetőségeik sérthetetlen határt szabnak ennek. A szubszidiaritás elve tehát a szülői szeretetet és a család legbelső javát kell hogy szolgálja. Valóban nem képesek a szülők arra, hogy egyedül tegyenek eleget az egész nevelési folyamat követelményeinek, különösen a képzésre és a szocializációra vonatkozólag. Így egészíti ki a szubszidiaritás a szülői szeretetet, megerősítve azt, hogy szerepe a legfontosabb, mert a nevelési folyamat minden más résztvevője csak a szülők nevében, hozzájárulásukkal, sőt bizonyos mértékig csak az ő megbízásukból tevékenykedhet.[39]
24. Különösen a nemiség és az igazi, önátadásra kész szerelem kérdésében kell a nevelői szándéknak a pozitivista beállítottságú kultúrával szembeszállnia, amint ezt a Szentatya Levél a családokhoz c. írásában kifejti: „A modern civilizáció fejlődése a természettudományi-technikai fejlődéshez van kötve, ami gyakran bizonyul egyoldalúnak, és ennek következtében tisztán pozitivista lényegi jegyei vannak. Ismeretes, hogy a pozitivizmusnak elméleti téren agnoszticizmus, gyakorlati és erkölcsi téren utilitarizmus az eredménye (...) Az utilitarizmus a termelés »civilizációja« és az élvezeté, a dolgoké és nem a »személyeké«; ebben a civilizációban a »személyeket« »dolgokként« használják (...) Hogy erről meggyőződjünk – fejti ki a Szentatya –, csak néhány szexuális nevelési programot kell megvizsgálnunk, amelyet számos szülő ellenkező véleményét és tiltakozását figyelmen kívül hagyva vezetnek be az iskolákban.”[40]
Ebben a helyzetben szükséges, hogy a szülők az Egyház tanítását megfontolva és az Egyház támogatásával újra átvegyék az őket megillető feladatot; hogy összefogjanak, ahol szükséges vagy segítség kell, és így olyan nevelői tevékenységet fejtsenek ki, amely a személy és a keresztény szeretet igazi értékeire irányul, és világos állásfoglalásával leküzdheti az erkölcsi utilitarizmust. Hogy a nevelés megfelelhessen az igazi szeretet objektív követelményeinek, a szülők felelősségi körébe kell utalni.
25. A házas állapotra való előkészítésről is azt mondja az Egyházi Tanítóhivatal, hogy ez a nevelési feladat elsősorban a család ügye.[41] Bizonyos, hogy „azok a változások, amelyek korunk szinte minden társadalmában lezajlottak, azt követelik, hogy ne csupán a család, hanem a társadalom és az Egyház is törekedjék arra, hogy a fiatalokat jól felkészítse eljövendő feladataikra.”[42] Éppen ezért válik a család által történő nevelés már a gyermekkor legelején még nagyobb jelentőségűvé: „a távoli előkészület a gyermekkorban kezdődik, abban a bölcs családi pedagógiában, amely törekszik arra, hogy a gyermekeket önismeretre vezesse, mint olyan embereket, akik összetett lelki tulajdonságokkal, egyedi személyiséggel, sajátos erényekkel és gyengeségekkel rendelkeznek.”[43]
26. A családnak döntő szerepe van minden hivatás kibontakoztatásában és fejlődésében, amint a II. Vatikáni Zsinat tanítja: „A házastársak egysége hozza létre a családot, és a családban születnek a társadalom új polgárai, akiket a keresztségben a Szentlélek kegyelme Isten gyermekeivé tesz, hogy a századok folyamán fennmaradjon Isten népe. A szülők legyenek ebben a családi egyházban gyermekeik első hithirdetői szavukkal és példájukkal, és ápolják mindegyikük sajátos hivatását, különös gonddal pedig a papi hivatást.”[44] Igen, éppen az a tény a jele a megfelelő lelki gondozásnak a családban, hogy a hivatások szabadon kibontakozhatnak: „Azokban a családokban, ahol világos és hatékony lelki gondozás van, ott éppúgy természetes, hogy az életet örvendő „Isten hozott”-tal fogadják, mint ahogy könnyebben hangzik föl Isten szava, és nagyobb figyelemmel is hallgatják.”[45]
Akár házasságra, akár szüzességre és nőtlenségre szóló hivatásról van szó, az mindig életszentségre szóló hivatás. Mert mint a Lumen gentium dokumentumban a II. Vatikáni Zsinat kifejti az életszentségre való hivatásról szóló tanítást: „Az Úr tehát ilyen nagy bőségben adja meg az üdvösség hatékony eszközeit minden rendű és rangú kereszténynek; fel is szólítja őket arra a tökéletesen szent életre, amelynek teljessége az Atyában van meg.”[46]
1. A házasságra szóló hivatás
27. Az igazi szeretetben való nevelés a legjobb előkészület a házasságra szóló hivatáshoz. A házasságban a gyermekek és fiatalok megtanulhatják, hogy az emberi nemiséget hogyan lehet élni a keresztény élet erejében és értelme szerint. Lépésről lépésre felfedezhetik, hogy a szilárd keresztény házassági szövetséget nem lehet megegyezés vagy szexuális vágyak következményének tekinteni. Mivel a házasság hivatás, nem jöhet létre jól megfontolt döntés, az Isten előtti kölcsönös kötelezettségvállalás és Isten imában történő állandó segítségül hívása nélkül.
Házastársi szeretetre hivatva
28. A keresztény szülők, akik kötelesek gyermekeiket szeretetre nevelni, ebben mindenekelőtt saját házastársi szeretetükre támaszkodhatnak. Amint a Humanae vitae enciklika fogalmaz, „A házastársi szeretet akkor mutatja meg igazi természetét és nagyszerűségét, ha végső forrásként Istenből származtatjuk, „aki a szeretet” (vö. 1Jn 4, 8), és aki az Atya, „akitől minden atyaság nevét kapta az égben és a földön” (vö. Ef 3, 15). A házasság tehát nem véletlenül, vagy a természet vak erőinek játékaként születik, hanem a teremtő Isten bölcsen és előrelátóan azért alapította, hogy az emberek között megvalósítsa szeretetének tervét. A kölcsönös és személyes önátadás által, amely sajátosan és kizárólag az övék, a házastársak olyan személyes közösséget érnek el, amellyel egymást tökéletesítik, hogy az új életek létrehozásában és nevelésében Istennel együtt munkálkodjanak. A keresztények számára a házasság – mint kegyelemközlő szentség – Krisztus és az Egyház kapcsolatát jelzi.”[47]
A Szentatya Levelében a családokhoz azt mondja: „A család valóban személyek közössége, akiknek sajátos létformája és együttélésük módja a közösség: communio personarum”[48]; és hivatkozva a II. Vatikáni Zsinat tanítására, a Szentatya rámutat, hogy egy ilyen közösség „bizonyos módon hasonlít (...) az isteni Személyek és Isten gyermekeinek egységére igazságban és szeretetben”[49]. „Ez a különösen gazdag tartalmú és kifejező megfogalmazás mindenekelőtt azt erősíti meg, ami eldönti minden férfi és minden nő belső azonosságát. Ez az azonosság az igazságban és a szeretetben való élet képessége, s még inkább az igazság és szeretet igénye, melyek a személy életének alapvető feltételei. Az igazság és a szeretet igénye nyitja meg az embert Isten és a teremtmények felé, a „közösségben” való életre, különösen a házasságra és a családi életre.”[50]
29. A házastársi szeretetnek a Humanae vitae enciklika kijelentése szerint négy ismertető jele van: emberi szeretet (érzéki és lelki), kizárólagos, hűséges és termékeny szeretet.[51]
Ezek az ismertető jegyek azon a tényen alapulnak, hogy „a férfi és a no a házasságban olyan bensőséges módon egyesül, hogy – a Genesis szavai szerint – »egy hús« lesznek (Ter 2, 24). A két emberi lény, akik fizikai alkatuk szerint férfiak és nők, testi különbözőségük ellenére mindketten ugyanolyan módon részesek abban a képességben, hogy »igazságban és szeretetben« éljenek. Ez a képesség az emberi lényre jellemző lelki és testi tulajdonságokban mutatkozik meg, mivel az emberi lény személy (...). Az ebből az egyesülésből származó család a házastársak szövetsége által lesz belsőleg szilárd, amelyet Krisztus szentséggé emelt. Közösségi jellegét, sőt »közösségként« lényegi jegyeit a házastársak gyermekekben folytatódó alapvető közösségétől kapja. »Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza a házasságotokat?« – kérdezi a szertartást végző a házassági szertartásban. A jegyesek válasza az őket összekötő szeretet legmélyebb igazságának felel meg.”[52] És a házasságkötési szertartásnak ugyanezzel a formulájával kötelezik rá magukat a jegyesek és ígérik, hogy „egymáshoz egész életükben hűek maradnak”[53] pontosan azért, mert a házastársak hűsége a személyeknek abból a közösségéből ered, ami a Teremtő tervében gyökerezik, a Szentháromság szeretetében és a szentségben, amely Krisztus egységét fejezi ki Egyházával.
30. A keresztény házasság szentség, amely a nemiséget az életszentség útjához köti, és ez a kötelék az elválaszthatatlan házassági egység által még erősebbé válik: „A szentség ajándéka a keresztény házasfelek számára egyszerre hivatás és parancs, hogy egymáshoz minden megpróbáltatást és nehézséget elviselve örökre hívek maradjanak, nagylelkű engedelmességgel az Úr szent akaratát követve: »Amit tehát Isten összekötött, ember szét ne válassza.«”[54]
A szülők jelenleg aggasztó helyzetben vannak
31. Sajnos, manapság a keresztény társadalmakban is minden okuk megvan a szülőknek arra, hogy aggódjanak gyermekeik jövendő házasságának tartós voltáért. De a válások növekvő aránya és a családok válságának erősödése ellenére optimistáknak kell lenniük, és ebből az optimizmusból kiindulva azt a kötelezettséget kell vállalniuk, hogy gyermekeiket a legodaadóbb keresztényi módon nevelik, hogy azok úrrá tudjanak lenni a sokféle nehézségen. Pontosabban a tisztaság szeretete, amit a szülők a fiatalokban felébreszthetnek, kedvez a férfi és a nő egymás iránti tiszteletének, és képessé teszi őket együttérzésre, gyöngédségre, toleranciára, nagyvonalúságra és mindenekelőtt arra az áldozatkészségre, ami nélkül lehetetlen a kitartó szeretet. Így a gyermekek azzal az okos realizmussal jutnak el a házas állapotba, amiről Szent Pál beszél, aki azt tanítja, hogy minden házastársnak folyton újra el kell nyernie a másik szeretetét, és egymással való érintkezésük kölcsönös vonzódás és türelem legyen (vö. 1Kor 7, 3-6; Ef 5, 21-23).
32. A tisztaságra való legkorábbi nevelés által a családban megtanulják a felnövők és a fiatalok, hogy a nemiséget személyes kapcsolatnak tekintsék, vagyis utasítsák el a nemiség bármiféle elválasztását az önátadó szeretettől, és a házastársi szeretet elválasztását a családtól.
A szülők tisztelete az élet és az élet továbbadásának titka iránt megvédi a gyermeket vagy a fiatalt attól a téves föltételezéstől, hogy a házassági aktus két dimenzióját, vagyis az egyesülést és az élet továbbadását saját tetszésük szerint el lehet választani egymástól. Ezáltal felismerik, hogy a család a házasságra való hivatás szilárd eleme.
A tisztaságra való keresztény családi nevelés nem hallgathatja el, hogy erkölcsileg milyen súlyos következménye van annak, ha a két eseményt, az egyesülést és az élet továbbadását a házaséletben elválasztják egymástól, ami mindenekelőtt a fogamzásgátlással és a mesterséges megtermékenyítéssel történik: az első esetben a szexuális kielégülést keresik, és beleavatkoznak a házassági aktus beteljesedésébe, hogy megakadályozzák a fogamzást; a második esetben a fogamzást akarják elérni, és a házassági aktust technikai eljárással helyettesítik. Mindkettő ellentétben van a házastársi szeretet igazi jelentésével és a házastársak teljes közösségével.
Ezért kell a fiatalok tisztaságra való nevelésének előkészületnek lennie a felelős szülői magatartásra, „ami abban a eseményben mutatkozik meg, amelyben a férfi és a nő »egy testben« egyesülve szülővé válhat. Különleges értékekkel teljes esemény ez, akár személyes kapcsolatukat, akár az élet szolgálatát nézzük: szülőkké – édesapává és édesanyává – válhatnak azáltal, hogy életet adnak egy új emberi lénynek. A házastársi egyesülés két, egyesítő és életfakasztó dimenziója mesterségesen nem választható el anélkül, hogy ne érintsék a házastársi aktus belső igazságát.”[55]
Szükséges az is, hogy a fiatalok szeme elé tárjuk azokat a még súlyosabb következményeket, amik a nemiség és a szaporodás szétválasztásából származnak, ha sterilizálás vagy magzatelhajtás történik, vagy ha a szexuális életet a házasság előtt vagy mellett, a házastársi szeretettől elválasztva élik.
A nevelésnek ez a mozzanata szilárdan benne van Isten tervében, a nemiség szerkezetében, a házasság és a család legbelső lényegében; ettől a mozzanattól függ elsősorban az erkölcsi rend és a családon belül a házasság harmóniája – és evvel a társadalom valódi java.
33. A szülők, akik legsajátabb jogukkal élnek, és kötelességüket teljesítik, amikor gyermekeiket tisztaságra nevelik, bizonyosak lehetnek, segítik őket abban, hogy ők is tartós és egyetértő családot alapítsanak, és így a Paradicsom örömét, amennyire lehet, előre érezzék. „Hogyan írjam le annak a házasságnak a boldogságát, amelyet az Egyház egyesített, az áldozat erősített meg, az angyalok hirdettek ki, és az Atya elismert? (...) A két házastárs olyan, mint a testvérek, akik egymást szolgálják anélkül, hogy valami elválaszthatná őket, sem a testet, sem a lelket tekintve (. ). Krisztusnak öröme telik bennük, és békéjét küldi rájuk; ahol ketten vannak, ott van Ő is, és ahol Ő van, ott már nem lehet a Gonosz.”[56]
2. A szüzességre és papi nőtlenségre szóló hivatás
34. A keresztény kinyilatkoztatás kétféle, szeretetre szóló hivatást tár elénk: a házasságot és a szüzességet. A jelenkor néhány társadalmában válságban vannak a családos és a házasság mellett nemritkán a papságra és szerzetességre szóló hivatások is. A két terület nem választható el egymástól: „Valahányszor nem becsülik nagyra a házasságot, az Istennek szentelt szüzesség sem létezhet; valahányszor nem úgy kezelik a nemiséget, mint a Teremtő által adott értéket, a mennyek országáért történő lemondás elveszíti minden erejét.”[57]
A házasság szétesését követi a hivatások hiánya; ahol azonban a szülők nagylelkűen elfogadják az életet, ott a gyermekek is inkább készek arra, hogy ha arról van szó, Istennek szenteljék azt: „A családoknak vissza kell térniük az élet nagylelkű szeretetéhez, és az élet szolgálatába kell állniuk, mindenekelőtt azáltal, hogy felelősségtudattal és vele szilárdan egybefonódó derűs bizalommal elfogadják a gyermekeket, akiket az Úr nekik szeretne ajándékozni”; valamint, hogy még teljesebben kifejezzék készségüket a gyermekek elfogadására, „nem csupán folyamatos nevelői tevékenységükkel (...), hanem azzal a szükséges, néha talán elhanyagolt feladattal, hogy mindenekelőtt segítséget adjanak a felnövekvő fiatal embereknek, hogy minden élet hivatásbeli oldalát Isten terve szerint tudják felfogni. (...) Az emberi élet akkor teljesedik ki egészen, ha önátadássá válik: önátadássá, ami anyaságban, Istennek szentelt szüzességben, egy eszményt szolgálva a felebarát iránti odaadásban, vagy a papságot választó döntésben nyilvánulhat meg. A szülők akkor tesznek valódi szolgálatot gyermekeiknek, ha segítenek életüket adománnyá alakítani, ha tisztelik érett döntéseiket, és örömmel támogatnak minden hivatást, a szerzetességre és papságra szólót is.”[58]
A nemi neveléssel kapcsolatban II. János Pál pápa ezért hangoztatja Familiaris consortio c. írásában: „A keresztény szülők, akik felismerik Isten hívásának jeleit, különös figyelmet és gondot szenteljenek a szüzességre való nevelésnek, amely az önátadás legfölső foka; azé az önátadásé, ami az emberi nemiségnek is értelme.”[59]
A szülők és a papi, szerzetesi életre szóló hivatás
35. Ezért örülniük kell a szülőknek, ha egyik gyermekük életében fölismerik a jeleit annak, hogy Isten kiválasztotta az Isten országa iránti szeretetből vállalt szüzességre vagy cölibátusra. Tehát tiszta szeretetre való nevelésüket ezeknek a gyermekeknek az igényeihez kell alkalmazniuk, bátorítani őket, hogy járják a maguk útját a szemináriumba vagy a rendházba való belépésig, vagy meg kell érlelniük a gyermekekben ezt a hivatást, amely osztatlan szívű önátadást jelent. Továbbá a szülőknek mindegyik gyermekük szabadságát tiszteletben kell tartaniuk és elismerniük, és személyes hivatásukban erősíteniük kell őket anélkül, hogy egy hivatást rájuk akarnának erőltetni.
A II. Vatikáni Zsinat kifejezetten utal a szülőknek erre a különleges és megtisztelő feladatára, akiket ebben a tevékenységükben a tanárok és a papok támogatnak. „A szülők a szerzetesi életre szóló hivatást keresztény neveléssel kell hogy ápolják és védjék.”[60] „A hivatásoknak nyújtott segítség az egész keresztény közösség feladata. (...) Legfontosabb közreműködők ebben egyrészt a családok; a hit, a szeretet és a jámborság szellemétől áthatva mintegy ők lesznek az első szemináriummá; másrészt a plébániai közösségek, amelyek virágzó életében a fiatalok maguk vesznek részt.”[61] „A szülők, tanárok és mindenki, aki bármilyen módon részt vesz a fiatalság és a fiatalemberek tanításában, úgy neveljék őket, hogy felismerjék az Úr gondoskodását nyájáról, mérlegeljék az Egyház követelményeit, és legyenek készen arra, hogy az Úr hívására nagylelkűen feleljék a próféta szavával: »Itt vagyok, küldj engem« (Iz 6, 8).”[62]
Az, hogy ennyire szükséges a családi környezet a szerzetesi és papi állapotra szóló hivatások ébresztéséhez, felhívja a figyelmünket a családok aggasztó helyzetére, különösen bizonyos országokban, ahol a családokban alig van élet, mert szándékoltan vagy egyáltalán nincs gyermekük, vagy csak egy van, és így a hivatások megjelenése és megfelelő társadalmi nevelésük csak nehezen valósulhat meg.
36. Továbbá egy valóban keresztény család képes lesz arra is, hogy a keresztény nem-házas állapot és tisztaság értékét gyermekeik közül azokkal is megértessék, akik nem házasok, vagy akaratukon kívüli okból nem képesek a házasságra. Ha őket gyermekkoruktól fogva és fiatalságuk idején helyesen tanítják, jobban el tudják fogadni helyzetüket. Sőt, fel tudják ismerni ebben a helyzetben Isten akaratát, megtalálják életük értelmét és békéjét abban az élethelyzetben mint hivatásban.[63] Ezek az emberek, különösen, ha testi fogyatékosságban szenvednek, arra vannak hivatva, hogy felfedjék az önmegvalósítás és a lelki termékenység nagy lehetőségét, amely számukra a hit és Isten szeretete által nyílik, a szeretet által, amely gondoskodik szegényebb és szükséget szenvedő testvéreiről.
37. Isten, aki a házastársaknak a szülői lét előjogát és nagy felelősségét adta, kegyelmet is ajándékoz nekik, hogy küldetésüket méltó módon töltsék be. Ezenkívül „két alapigazság világosítja meg a szülők nevelői feladatát (. ): az első, hogy az ember igazságban és szeretetben való életre hivatott; a második alapigazság az, hogy minden ember az őszinte odaajándékozás révén valósítja meg önmagát.”[64]
Jézus Krisztus a szülőket házastársi, szülői állapotukban és mint a házasság szentségi kegyelmének sáfárait különleges lelki erőforrásokkal segíti naponta, mert menyasszonyát, az Egyházat szereti és táplálja.
Házasokként, akik a házassági kötelék révén „egy test” lettek, osztoznak egymással a kötelességben, hogy gyermekeiket készségesen együttműködve és eleven párbeszédben neveljék, „amely új és sajátos forrást nyer a házasság szentségében, amely a gyermekek keresztény nevelésére szenteli őket. Arra kapnak tudniillik meghívást, hogy részük legyen az Isten atyai és Krisztus pásztori szeretetében és tekintélyében, továbbá az Egyház anyai szeretetében. A szentség felruházza őket a bölcsességgel, a jótanáccsal, az erősséggel és a Szentlélek összes többi ajándékával, amelyekkel segíthetik gyermekeik emberi és keresztényi érlelődését.”[65]
38. A tisztaságra való nevelés tekintetében az „apa-anyaság” magától értetődően vonatkozik az egyedül nevelőkre és az örökbefogadó szülőkre is. Az egyedül nevelők feladata bizony nem könnyű, mert hiányzik nekik a másik házasfél támogatása, és ezzel együtt a másnemű szülő szerepe és példája. Isten azonban az egyedül nevelőket különös szeretettel segíti, és felszólítja őket, hogy ezt a feladatot ugyanolyan nagylelkűen és tapintattal lássák el, amilyen szeretettel szeretik és féltve gondozzák gyermekeiket a családi élet más területein.
39. Vannak még más személyek is, akik néhány esetben hivatva vannak arra, hogy a szülőket helyettesítsék: azok, akik például árvák vagy kitett gyermekek mellett tartósan átvették a szülő szerepét. Nekik jut az a feladat, hogy a gyermekeket és a fiatalokat a teljes életre neveljék, így tisztaságra is, és meg fogják kapni az állapotbeli kegyelmet is, hogy ezt ugyanolyan elvek szerint tegyék, mint a keresztény szülők.
40. A szülőknek sohasem szabad azt hinniük, hogy magukra hagyták őket. Az Egyház segíti és bátorítja őket, mert szilárd bizalommal hiszi, hogy ők mindenki másnál inkább be tudják tölteni azt a feladatot.
Ugyanígy megerősíti azokat a férfiakat és nőket, akik szülő nélküli gyermekeket gyakran nagy áldozat árán a szülői szeretet és a családi élet valamilyen formájával ajándékoznak meg. Feladatuk megoldásához azonban minden esetben az imádság lelkületével, nyitottsággal, a hitnek és az értelemnek az Egyház által jóváhagyott igazságai iránti engedelmességgel kell közeledniük, miközben a gyermekeket és fiatalokat személyeknek, Isten gyermekeinek, és az ország örököseinek kell tekinteniük.
A szülők jogai és kötelességei
41. Mielőtt rátérnénk a fiatalok tisztaságra való nevelésének gyakorlati részleteire, fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy a szülők legyenek tudatában jogaiknak és kötelességeiknek mindenekelőtt az állammal és az iskolával szemben, amelyek hajlanak arra, hogy a szexuális felvilágosítás terén magukhoz ragadják a kezdeményezést.
Familiaris consortio c. iratában a Szentatya, II. János Pál megerősíti: „A szülők nevelői joga és kötelessége lényeges, mert szorosan összetartozik az emberi élet továbbadásával; eredeti és elsődleges, mert minden egyéb nevelői tevékenységgel szemben a szülők és a gyermekek közti szeretetkapcsolatra épül; elcserélhetetlen és elidegeníthetetlen, azaz másokra át nem ruházható, és mások nem bitorolhatják”;[66] a fent említett testi és lelki alkalmatlanság természetesen kivétel.
42. Ez a tanítás a II. Vatikáni Zsinatra támaszkodik[67], és a Családi Jogok Chartájában is megfogalmazták: „Mivel ők ajándékozták gyermekeiknek az életet, a szülők eredendő, első és elidegeníthetetlen joga, hogy neveljék őket; (. ) joguk van rá, hogy gyermekeiket erkölcsi és vallási meggyőződésük szerint neveljék, és ebben tekintettel legyenek családjuk kulturális hagyományaira, és a gyermek javát és méltóságát szolgálják; meg kell hogy kapják a társadalom támogatását ahhoz, hogy nevelői feladatukat jól tölthessék be.”[68]
43. A pápa hangsúlyozza, hogy ez különösen áll a nemiségre: „A nemi nevelést, amely a szülők elsődleges joga és kötelessége, mind otthon, mind az általuk kiválasztott és ellenőrzött iskolában az ő gondos irányításuk alatt kell végezni. Erre vonatkozóan az Egyház ismételten hangsúlyozza a kölcsönös felelősség törvényét, melyet az iskolának – valahányszor segítséget nyújt a nemi nevelésben – tiszteletben kell tartania azáltal, hogy ugyanolyan szellemben nevel, mint a szülő.”[69]
A Szentatya hozzáfűzi: „A szoros összefüggések miatt, amelyek a személy nemi jellege és etikai értékei közt állnak fenn, a nevelésnek rá kell vezetnie a gyermekeket arra, hogy az erkölcsi törvényeket úgy fogják fel, és úgy is értékeljék, mint szükséges és drága oltalmat a felelős személyiség kifejlődéséhez mindabban, ami az emberi nemiséghez tartozik.”[70] Senki sem tudja az erkölcsi nevelést ezen a nehéz területen jobban elvégezni, mint a szülők, ha megfelelő módon előkészítik rá őket.
A szülői kötelességek jelentősége
44. Ez a jog nevelői feladatot is magában foglal: ha a szülők nem részesítik gyermekeiket a szükséges módon a tisztaságra való nevelésben, akkor nem teljesítik világosan megfogalmazott kötelességüket; és ugyanígy bűnössé válnának akkor is, ha megengednék, hogy gyermekeik otthonukon kívül erkölcstelen és nem megfelelő módon végzett nevelést kapjanak.
45. Különösen nehéz ez a feladat ma a társadalmi kommunikációs eszközök által sugárzott pornográfia miatt, amit kereskedelmi szempontok irányítanak. A pornográfia a felnövekvő fiatalok finom érzését tompulttá teszi. A szülőknek ez ellen kétféle szempontból kell védekezniük: a gyermekek megelőző és kritikára való nevelésével és az állami szerveknél való határozott fellépéssel. A szülőknek egyénenként vagy többedmagukkal az a joguk és kötelességük, hogy gyermekeik javáról gondoskodjanak, és az államhatalomtól olyan törvényeket kívánjanak meg, amelyek tiltják és megakadályozzák, hogy a gyermekek és fiatalok érzékeny lelkületével ilyen üzletet csináljanak.[71]
46. A Szentatya hangsúlyozza a szülőknek ezt a feladatát, meghatározza irányát és célkitűzését: „Egy olyan kultúrával szemben, amely legnagyobbrészt »vulgarizáljam az emberi nemiséget – mert elszegényítve csak a testhez köti, és nem lát benne mást, mint az önző gyönyörvágy kielégülését –, a szülők nevelői szolgálatának egészen és igazán a személyes nemi kultúrára kell támaszkodnia. A nemiség ugyanis az egész személy kincse – a személyé, aki érzékelő test és lélek –, és úgy mutatja meg a maga benső tartalmát, hogy előreviszi az embert a szeretetben való önátadás felé.”[72]
47. Semmi esetre sem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a nemi nevelés olyan jog és kötelezettség, amit a keresztény szülők eddig csak kevéssé vettek tudomásul és kevéssé gyakoroltak, talán azért, mert a kérdés nem volt annyira komoly, mint ma; vagy azért, mert fáradozásukat részben pótolta a társadalmat vezérlő normák hatása, valamint az Egyház és a katolikus iskola ezen a téren végzett munkája. Manapság nem könnyű a szülők számára, hogy ezt a nevelői feladatot átvegyék, mert ez a munka nagyon sokrétű, a család lehetőségeit is meghaladja, és mert legtöbb esetben nem tudnak saját szüleik nevelésére építeni.
Ezért tartja kötelességének az Egyház, hogy ezzel a dokumentummal is hozzájáruljon ahhoz, hogy a szülők visszaszerezzék bizalmukat saját képességeikben, és segítse őket feladatuk teljesítésében.
48. A családi környezet a normális és szokásos helye annak, hogy családegyházként a gyermekeket és fiatalokat a szeretet, az önmérséklet, a bátorság és ebből következően a tisztaság erényében való szilárdságra, és ezeknek az erényeknek a gyakorlására ráneveljük. A család valóban a gazdagon megnyilvánuló emberség iskolája.[73] Ez elsősorban az erkölcsi és lelki nevelésre vonatkozik, mindenekelőtt olyan nehéz kérdésben, mint a tisztaság: benne ugyanis testi, lelki és szellemi szempontok ütköznek, szabadságra való törekvés és társadalmi eszményképek irányító hatása, természetes szemérem és az ember testiségébe oltott heves ösztönök; mindezek a tényezők összefüggnek az esetleg csak a tudattalanban meglevő tudással az emberi személy méltóságáról, amely az Istennel való együttműködésre van hivatva, mégis saját törékenységének bélyege van rajta. Egy keresztény szellemű családban elég erősek a szülők arra, hogy gyermekeik személyiségét Krisztust követve és Misztikus Testén, az Egyházon belül, keresztény módon
elvezessék az érettségig.[74]
Noha a család rendelkezik ezzel az erővel, mégis szüksége van az állam és a társadalom segítségére a szubszidiaritás elve szerint: „Mégis előfordul, hogy amikor a család a hivatásának teljesen meg kíván felelni, az állam nem részesíti a szükséges támogatásban, és ezért nem áll elegendő erőforrás a rendelkezésére. Emiatt nemcsak a családpolitikát, hanem az olyan társadalompolitikát is sürgősen elő kell mozdítani, amelyben a család kerül a középpontba. A társadalompolitika megfelelő erőforrások és hatékony támogatási módozatok kialakításával segíti a családot mind a gyermeknevelésben, mind az idősek gondozásában, elkerülve, hogy az idősek kiszakadjanak a családból, és megerősítve a nemzedékek közötti kapcsolatot.”[75]
49. Erre való tekintettel és a beláthatatlan nehézségekkel szembesülve, amelyekkel a fiataloknak manapság számos országban meg kell küzdeniük, főleg akkor, ha az erkölcsi és szociális hanyatlás tényezői kezdenek működni, a szülőknek bátran többet kell javasolniuk, és többet kell követelniük. Nem szabad belenyugodniuk, hogy semmi rosszabb nem történik – hogy a gyermekek nem élnek kábítószerrel, és nem követnek el bűntényt –, hanem egész odaadással a személyiség igazi, a hit, remény és szeretet erényei által megújított értékeire kell nevelniük őket: szabadságra, felelősségre, apaságra, anyaságra, szolgálatra, hivatásbeli munkára, szolidaritásra, becsületességre, művészetre, sportra, arra az örömre, hogy ők Isten gyermekei, és ezáltal minden ember testvérei stb.
Az otthoni környezet különleges jelentősége
50. A pszichológia és a pedagógia legújabb eredményei megegyeznek a hétköznapi tapasztalattal abban, hogy döntő jelentőséget tulajdonítanak a harmonikus és áldásos nemi nevelésben a család szeretetteljes légkörének, mégpedig mindenekelőtt a kisgyermek- és gyermekkor első éveiben és talán már a születés előtt is, tehát azokban az időszakokban, amikor a gyermekek érzésvilága nagy erővel és mélységgel kiformálódik. Kiemelik a férj és a feleség kapcsolatában a kiegyensúlyozottság, egymás elfogadása és a megértés fontos szerepét. Továbbá hangsúlyozzák a házastársak zavartalan kapcsolatának értékét, pozitív jelenlétüknek – az apáénak éppúgy, mint az anyáénak –, valamint a gyermekek iránti bizalomkeltő szeretetüknek fontosságát az önazonosulás folyamata számára döntő években.
51. Bizonyos nagy fontosságú hiányok vagy kiegyensúlyozatlanságok a szülők viszonyában (például ha egyik vagy mindkét szülő nem vesz részt a családi életben, ha nem érdekeltek a nevelésben, vagy ha túl szigorúak), a gyermekek érzelmeiben és érzéseiben zavarokat okoznak, amik fiatal korukban komoly károsodáshoz vezetnek, és olykor egész életükre rányomják bélyegüket. Szükséges, hogy a szülők időt találjanak arra, hogy gyermekeikkel együtt legyenek, és beszélgetésben nekik szenteljék magukat. Legfontosabb feladatuk a gyermekek ajándékként és kötelezettségként való elfogadása, noha ez látszatra nem mindig hoz nagy hasznot; mégis fontosabb, mint a hivatás, fontosabb, mint a szórakozás, fontosabb, mint a társadalmi állás. Az ilyen beszélgetésekben – az évekkel növekvő mértékben – mindig figyelmesen kell rájuk hallgatni, igyekezni kell megérteni a gyermekeket, és képesnek kell lenni rá, hogy a lázadás néhány formájában esetleg meglevő jogosságot elismerjék. Ez ne azért történjen, hogy bizonyos magatartásformákat
kialakítsunk bennük, hanem azért, hogy megmutassuk nekik azokat a természetfölötti és emberi okokat, amelyek ezeket a magatartásformákat megkívánják. Legnagyobb sikere azoknak a szülőknek lesz, akik idejüket gyermekeiknek szentelik, és szeretettel igazán belehelyezkednek belső világukba.
Nevelés az élet és a szeretet közösségében
52. A keresztény család meg tudja teremteni azt az Isten szeretetével átitatott légkört, amit a kölcsönös, valódi odaadás tesz lehetségessé.[76] Azok a gyermekek, akik ezt tapasztalatból megismerik, készségesebben élnek azok szerint az erkölcsi igazságok szerint, amelyeket szüleik életében megvalósulva látnak. Bíznak bennük, és megismerik azt a szeretetet, ami minden félelmet legyőz, mert semmi sem tesz jobban képessé a szeretetre, mint az a tudat, hogy szeretik az embert. Így a szülők gyermekeik iránt tanúsított és viszonzott szeretetének köteléke a gyermekek zavartalan érzelmi világának biztos védelmévé válik. Ez a kötelék finomítja az értelmet, az akaratot és az érzelmeket, és távol tart mindent, ami az emberi nemiség ajándékát megfosztaná méltóságától vagy lealacsonyítaná, mert abban a családban, ahol a szeretet uralkodik, mindig úgy fogják fel a nemiséget, mint az Isten és az emberek iránti szeretetből történő önátadásra való meghívásnak egy részét. A család az első és alapvető iskolája a szociális
magatartásnak: szeretetközösségként az önátadást teszi a maga számára vezérlő és gyarapító törvénnyé. A házastársak egymás iránti szeretete által ösztönzött önátadás, mint példa és norma valósul majd meg a testvérek és a családban élő különböző generációk kapcsolatában. Az otthoni légkörben naponta megélt közösség és az együttérzés az örömteljes és nehéz pillanatokban a legszemléletesebb és leghatásosabb előkészület a gyermekek aktív, felelősségteljes és eredményes belépésére a társadalom nagyobb életterébe.[77]
53. Végül a valódi szeretetben való nevelés – amely valódi csak akkor lehet, ha jóságos – tanítja a szeretett személy elfogadását és azt, hogy úgy tekintse a másik javát, mintha sajátja volna, és ezért természetszerűleg ez a másik emberrel való helyes bánásmódra való nevelés is. A gyermekeknek, a serdülőknek és a fiataloknak meg kell tanítani, hogyan lehet kapcsolatuk közvetlen Istennel, szüleikkel, testvéreikkel, azonos és másnemű pajtásaikkal és a felnőttekkel.
54. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a szeretetben való nevelés mindent átfogó igazság: nem lehet egy személlyel való helyes kapcsolatban előrehaladni anélkül, hogy az bármely másik személyre ne volna hatással. Mint már említettük, a tisztaságra való nevelés szeretetre való nevelésként egyszersmind a szellem képzése, az érzékenységé és az érzéseké. A más emberek iránti beállítottság nem utolsósorban attól függ, milyen útra tereljük az irántuk való spontán érzéseket, a jókat hogyan tudjuk gazdagítani, és a rosszakat hogyan tudjuk megfékezni. A tisztaság erénye nem szorítkozik csupán arra a képességre, hogy olyasmit tegyünk, ami a külső magatartás szabályainak megfelel, hanem megkívánja, hogy szabadítsuk fel és fejlesszük a természet és a kegyelem erőit, amelyek a legfontosabb immanens elemei annak, hogy a növekedést és szabadságot biztosító isteni törvényt felfedezzük.[78]
55. Ezért ki kell emelnünk, hogy a tisztaságra való nevelés elválaszthatatlan attól a feladattól, hogy minden más erényt is ápoljunk, mindenekelőtt a keresztény szeretetet, aminek jellemzője a tisztelet, önzetlenség és szolgálat, és amit összefoglalóan caritasnak neveznek. A nemiség nagy fontosságú javunk, amit a hittől megvilágosított értelem útmutatása szerint védeni kell: „Minél fontosabb valami, annál inkább figyelembe kell venni vele kapcsolatban az értelem rendjét.”[79] Ebből adódik, hogy a tisztaságra való nevelésnél „önuralomra van szükség, ami feltételezi a szemérmesség, a fegyelem és mérték, önmagunk és mások tisztelete és felebarátunk iránti nyíltság erényét.”[80]
Fontosak továbbá azok az erények is, amelyeket a keresztény hagyomány a tisztaság húgainak nevezett (szerénység, saját szeszélyeink feláldozására való készség), amelyeket a hit és az imádságos élet erősít.
A szemérmesség és a szerénység
56. A szemérmesség és szerénység gyakorlása szóban, tettben és ruházatban nagyon fontos ahhoz, hogy a tisztaság kibontakoztatásához megfelelő légkört teremtsünk, de ennek jól bele kell illeszkednie saját testünk és a mások méltósága iránti tiszteletbe. Mint már említettük, a szülőknek őrködniük kell, hogy bizonyos erkölcstelen divatáramlatok és beállítottságok az otthon sértetlenségét ne érintsék, főleg a tömegkommunikációs eszközök helytelen használata révén.[81] A Szentatya ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, mennyire fontos „szorosabb együttműködést teremteni a nevelés feladatát elsősorban ellátó szülők, a hírközlő eszközök különböző síkon működő felelősei és a hatóságok között, hogy a családok nevelői feladatuk egyik fontos részterületén ne legyenek csupán magukra utalva. (...) Az egészséges szórakoztatás kínálatait, tartalmát és műsorait és azokat, amik a tájékoztatást és a nevelést szolgálják, és ezáltal a család és az iskola szerepét kiegészítik, valóban elismerés illeti. Ez azonban sajnos nem változtatja meg azt a tényt, hogy főleg néhány országban olyan előadásokat és írásokat terjesztenek, amelyekben az erőszak minden fajtája halmozódik, és ezekben szinte bombázzák az embereket olyan üzenetekkel, amelyek az erkölcsi elveket aláássák, és lehetetlenné teszik az emberi személyhez méltó értékek közvetítésére alkalmas légkört.”[82]
A Szentatya a televízió használatával kapcsolatban külön is állást foglalt: „Az életmód – különösen a magas ipari fejlettségű nemzeteknél – gyakran oda vezet, hogy a családok mentesítik magukat nevelési felelősségüktől azáltal, hogy megmenekülve a fáradozástól, lehetőséget találnak a gyermekek foglalkoztatására, »otthon ezt főleg a televízió és bizonyos publikációk testesítik meg«. Senki sem tagadhatja, hogy ez bizonyos mértékig jogos, hiszen igen gyakran hiányzik az elégséges struktúra és infrastruktúra ahhoz, hogy a gyermekek szabadidejét értelmesen tárják föl és építsék ki, és erejüket bizonyos irányba tereljék.”[83] További mentő körülmény az a tény, hogy mindkét szülő házon kívül van munkájával elfoglalva. „Mindezek következményeit azok szenvedik meg leginkább, akiknek »felelős szabadságuk kialakulásában« a legnagyobb szükségük van a segítségre. Ebből következik – különösen a hívők, férfiak és nők számára, akik szeretik a szabadságot – az a kötelesség, hogy főleg a gyermekeket és a fiatalokat védjék az
agressziótól, ami a »tömegkommunikációm hatására éri őket. Senki se mulassza el ezt a kötelességet azáltal, hogy kényelmi okokra hivatkozva nem teljesíti azt!”[84] „A szülők befogadóként aktívan működjenek közre a tömegkommunikációs eszközök kritikus, éber és okos használatában.”[85]
A jogos intimitás
57. Az intimitás tiszteletét szoros összefüggésben kell szemlélni a szeméremmel és a szerénységgel, ezek a személy spontán védekező magatartásának részei, amely nem akarja, hogy a bűnös vágy tárgyának tekintsék és így kezeljék ahelyett, hogy önmagáért tisztelnék és szeretnék. Ha egy gyermek vagy egy fiatal látja, hogy jogos intimitását tiszteletben tartják, akkor fölismeri, hogy tőle is ugyanilyen viselkedést várnak másokkal szemben. Így tanulja meg, hogy Isten előtti felelősségérzetével törődjön, vagyis fejlessze belső életét és a belső szabadságtudatát, amelyek lehetővé teszik számára, hogy Istent és embertársát megfelelőbben tudja szeretni.
Az önuralom
58. Általánosabban szólva mindez önuralmat kíván, ami az önátadás képességének szükséges feltétele. A gyermekeket és a fiatalokat arra kell bátorítani, hogy fontosnak tartsák önmaguk ellenőrzését és a tartózkodó viselkedést, fegyelmezett életet éljenek, és személyes áldozatokat hozzanak az Isten iránti szeretet, az önmaguk iránti tisztelet és a mások iránti nagylelkűség szellemében úgy, hogy érzéseiket és hajlamaikat ne nyomják el, hanem erényes életben bontakoztassák ki.
A szülők mint gyermekeik példaképei
59. A szülők jó példája és „vezető szerepe” lényeges, ha a fiatalok tisztaságra való nevelésének elősegítéséről van szó. Az az anya, aki tisztában van anyai hivatásának és az otthonban való jelenlétének értékével, nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy leányaiban a nőiesség és anyaság tulajdonságait kibontakoztassa, fiai számára pedig világos, erős és nemes női minta legyen.[86] Az apa, aki a férfiúi méltóság stílusát alakítja ki magatartásában anélkül, hogy a „férfiuralom” szellemében előjogokat tulajdonítana magának, fiainak hatásos példaképe lesz, és leányaiban tiszteletet, csodálatot és biztonságérzetet kelt.[87]
60. Ez érvényes az áldozatkészségre való nevelésre is a családokban, amelyek ma jobban ki vannak téve a materializmus és a fogyasztói gondolkodás befolyásának, mint eddig bármikor. A gyermekek csak akkor nevelkednek „az anyagi javaktól való függetlenség légkörében, ha az egyszerű és szűkös életkörülményeket is elfogadják abban a meggyőződésben, hogy »az ember attól értékes ami, és nem attól, amije van«. Egy olyan társadalomban, amelyet az emberek túlzott önszeretete és az egymástól független, önző szándékok közötti éles harc összetűzései és vitái zavarnak és bontanak meg, a gyermekeknek nemcsak az igazságosság helyes érzékével kell felnőniük – amely egyúttal az ember személyi méltóságának megbecsülését is jelenti –, hanem a szeretet iránti nagyobb érzékkel is; amely szeretet a saját kényelem megtagadását, valamint másokkal való őszinte törődést és szolgálatot jelent, elsősorban a szegényekkel és rászorulókkal.”[88] „Ezzel a nevelés tökéletesen belesimul a »szeretet civilizációjának a távlatába; tőle függ, és
nagymértékben hozzájárul felépítéséhez.”[89]
Az élet és a hit szentélye
61. A szülőknek az a nagylelkűség, amellyel az életet elfogadják, az első és legfőbb lehetőségük arra, hogy gyermekeik segítségére legyenek, és példaképül szolgáljanak nekik. Akik ezt nem veszik figyelembe, elfelejtik azt is, hogy az élet nagylelkű elfogadásával szerényebb életmódra is nevelik őket, mert „egészen biztosan kevésbé fontos az, hogy gyermekeiknek kényelmet vagy anyagi előnyöket szerezzenek, mint az, hogy testvéreik legyenek, akik segítenek abban, hogy értékes emberré váljanak és abban is, hogy az élet szépségét minden életkorban teljes gazdagságában megtapasztalják.”[90]
62. Végül arra szeretnénk emlékeztetni, hogy a család mindenekelőtt a hit és az ima háza kell hogy legyen ahhoz, hogy mindezeket a célokat elérje, amelyben érzékelhetően ott van az Atyaisten; hallani lehet Jézus Igéjét, érezni lehet a szeretet kötelékét, ami a Lélek ajándéka, amelyben szeretik a legtisztább Istenanyát és fohászkodnak Hozzá.[91] Ennek a hitben és imában lejátszódó életnek „különös témája maga a családi élet, amely minden vonatkozásában úgy bontakozik ki, mint Isten gyermekeinek az Ő hívó szavára adott válasza: az örömök és bánatok, a remények és szomorúságok, a születések és születésnapok, a szülők házasságkötési évfordulói, a búcsúzások, távollétek és megérkezések, súlyos és döntő elhatározások, halálesetek és egyéb hasonló események mind Isten szeretetéről tanúskodva hatnak a család életére. Ezeknek az eseményeknek alkalmat kell adniuk a hálaadásra, a kérésre, a család bizalommal teli átadására a közös mennyei Atya oltalmába.”[92]
63. Az imádságnak és az Isten jelenlétéről és Atyaságáról való tudásnak ilyen légkörében a hit és az erkölcs igazságait tisztelettel fogják majd tanítani, fölfogni és lelkükbe fogadni, és Isten Igéjét szeretettel fogják olvasni és élni. Akkor Krisztus igazsága majd olyan családi közösséget épít föl, ami a szülők példáján és vezetésén alapszik: így az édesapa és édesanya „leszáll gyermekei szívének mélyébe, és ott olyan nyomokat hagy, melyeket az élet későbbi eseményei nem tudnak kitörölni.”[93]
64. A szülők kötelessége mindenekelőtt, hogy gyermekeiket az emberi élet titkaival megismertessék, mert „a család a legjobb környezet annak a kötelességüknek a teljesítésére, hogy gyermekeik számára biztosítsák a nemi életre való fokozatos nevelést. Érzelmi gazdagsága miatt alkalmas rá, hogy a legkényesebb valóságokat is elfogadhatóvá tegye anélkül, hogy lelki sebet okozna, és ezeket a valóságokat kiegyensúlyozott és érett személyiségbe építse be.”[94] Ez a családnak fenntartott feladat, amiről már beszéltünk, magában foglalja a szülők számára azt a jogot, amely kimondja, hogy gyermekeik nem kötelezhetők a részvételre olyan tanítási órákon az iskolában, amelyek erről a témáról szólnak, ha ezek nem egyeznek meg vallási és erkölcsi meggyőződésükkel.[95] Az iskolának ugyanis nem feladata, hogy a családot pótolja, hanem sokkal inkább „az, hogy segítse a szülők fáradozását és egészítse ki a nemiségnek értékként való bemutatásával, a férfiként és nőként az Isten képére teremtett egész személyiségnek mint feladatnak a
szemléletével.”[96]
Ezzel kapcsolatban szeretnénk rámutatni arra, amit a Szentatya Familiaris consortio c. iratában tanít: „Az Egyház állandóan szembefordul a nemi nevelésnek azzal a széles körben elterjedt formájával, amely elszakadt az erkölcsi parancsoktól. Az ilyen nemi nevelés nem egyéb, mint a gyönyör megtapasztalására való előkészítés és olyan ösztökélés, amely már az ártatlanság éveiben elpusztítja az élet derűjét, és utat nyit a bűnös szokások számára.”[97]
Föltétlenül szükséges tehát, hogy bemutassunk négy általános elvet, és utána a gyermekek négy fejlődési szakaszával foglalkozzunk.
A nemi nevelés négy alapelve
65. 1. Minden gyermek a maga nemében egyetlen és megismételhetetlen személy, és egyéni nevelést kell hogy kapjon. Mivel a szülők minden gyermeküket ismerik, értik és szeretik egyéniségében, leginkább ők vannak abban a helyzetben, hogy eldöntsék, mikor jött el az ideje, hogy testi és lelki érettségüknek megfelelően megadják nekik a megfelelő információt. Senkinek sem szabad elvitatnia a lelkiismeretes szülőktől, hogy ezt meg tudják ítélni.[98]
66. Mindegyik gyermek érési folyamata különböző, ezért az intimitását leginkább érintő biológiai és érzelmi szempontokat személyiségére szabott beszélgetésben kell közölni vele.[99] A szülőknek ezek a beszélgetései gyermekeikkel, amelyek a szeretetre és a bizalomra épülnek, és amelyekben kifejeződik a gyermekeik iránti szeretet, képessé teszi őket arra, hogy a nemiség érzelmi oldaláról beszéljenek, amit másképpen nem lehet közvetíteni a gyermekeknek.
67. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a beszélgetés jobban alakul ki, ha az a szülő, aki a biológiai, érzelmi vagy lelki felvilágosítást adja, ugyanolyan nemű, mint a gyermek vagy fiatal. Mivel tudatában vannak saját nemük érzéseinek és problémáinak, az anyáknak különleges kapcsolatuk van a lányukkal és az apáknak a fiukkal. Ezt a természetes kötődést figyelembe kell venni; ezért egy egyedül nevelő szülőnek nagyon óvatosan kell eljárnia, ha másnemű gyermekkel beszél, és dönthet úgy is, hogy a kényesebb részleteket olyan személynek engedi át, akiben megbízik, és aki azonos nemű a gyermekkel. Erre a kiegészítő jellegű támogatásra megkérhetnek a szülők tapasztalt és jól képzett nevelőket az iskolai területről, a templomi közösségből vagy katolikus egyesületekből.
68. 2. A magyarázatoknál az erkölcsi szempontot mindig figyelembe kell venni. A szülők hangsúlyozhatják, hogy a keresztények hivatása a nemiség ajándékát Isten terve szerint, a szeretet terve szerint megélni, vagyis elválaszthatatlanul összekötve a házassággal, az Istennek szentelt szüzességgel vagy a cölibátussal.[100] Hangsúlyozniuk kell a tisztaság pozitív értékét, ami az igazi emberszeretetet szüli: ez eredeti és legfontosabb erkölcsi oldala; csak az képes a házasságban vagy szüzességben szeretetre, aki képes a tisztaságra is.
69. A legzsengébb gyermekkortól fogva megfigyelhetik a szülők, hogy a gyermek elkezd foglalkozni nemi szervével. Nem lehet a nemi vágyak elnyomásának tekinteni, ha ezeket a szokásokat, amik később bűnössé válhatnak, szelíden helyreigazítjuk, és amikor szükséges, rávezetjük a gyermeket fejlődésének menete szerint az erkölcsös magatartásra. Mindig fontos, hogy a helytelen magatartási módok elutasítását, amelyek a személy méltóságával és a tisztasággal ellentétesek, igazoljuk megfelelő, érvényes, és meggyőző értelmi és hitbeli érvekkel, vagyis pozitív szemléletmóddal, figyelembe véve a személyes méltóság nagyrabecsülését. Sok szülői oktatás csupán rendreutasítás vagy intés, a gyermek szerint abból ered, hogy a szülők félnek a társadalmi státust vagy a közvélemény előtti tekintélyüket illető következményektől, és nem a gyermek javát akaró szeretet vezeti őket. „Ezért kérlek titeket, hadd javítsuk ki komolyan mindezeket a helytelen dolgokat, és azokat a szenvedélyeket, amik életkorunk szerint föltámadnak bennünk,
változtassuk át az ellenkezőjükre. Ha azonban életünk minden lépcsőfokán kikerüljük azt a fáradságot, amibe az erény kerül, akkor mindenütt hajótörést szenvedünk, és lelki kincsek nélkül érünk be a kikötőbe.”[101]
70. 3. A tisztaságra való nevelést és a mindenkor odaillő útmutatásokat az emberi szexualitásról a szeretetre való nevelés nagyobb összefüggésében kell végezni. Nem elég csupán a nemiségről való felvilágosítást az objektív erkölcsi törvényekkel együtt közölni. A gyermek lelki életének állandó kibontakozásában inkább folytonos támogatásra van szüksége, hogy a biológiai fejlődést és a jelentkezni kezdő ösztönöket növekvő szeretet kísérje Isten, a Teremtő és Megváltó iránt, és egyre jobban tudatában legyen minden emberi személy és saját teste méltóságának. A szülők az emberi nemiség pozitív értékeit Krisztus és az Egyház titkának fényében, a személybe oltott szeretethivatás és szentségre való általános hivatás szövegkörnyezetében tudják megmagyarázni.
71. A gyermekekkel való beszélgetésekből sohasem hiányozhatnak tehát azok a tanácsok, amelyek segítenek nekik, hogy Isten és a felebarát iránti szeretetben növekedjenek, és legyőzzék a nehézségeket: „Az érzékek és a lélek fegyelme, éberség és okosság a bűnalkalmak elkerüléséhez, a szemérem megőrzése, mértéktartás az élvezetben, a tisztességes dolgokkal való foglalkozás, buzgó ima és a gyakori szentgyónás és szentáldozás. Főleg a fiatalok tartsák meg a Szeplőtelen Szűzanya iránti áhítatos tiszteletet.”[102]
72. Ahhoz, hogy a gyermekek megtanulják a környezetet – amiben mozognak – kritikusan és valóban önállóan megítélni, és hogy megszokják a tömegtájékoztatási eszközök függőségtől mentes használatát, a szülőknek viselkedésükkel mindig pozitív példát kell adniuk gyermekeiknek, és megfelelő lehetőségeket kell biztosítani számukra, hogy életerejüket a barátság és a szolidaritás szellemében az Egyház és a társadalom tág területein hasznosítsák.
Amikor deviáns hajlamok és magatartásmódok jelentkeznek, ezeket a legnagyobb óvatossággal és okossággal kell kezelni, és hogy a helyzetet helyesen tudják fölismerni és értékelni, a szülők tudományosan és erkölcsileg képzett szakemberhez fordulhatnak, hogy a tünetek mögött kikutassák az okokat, és segítsenek a gyermeknek a nehézségek leküzdésében. A pedagógiai eljárás inkább az okokra, felkutatásukra, mint a jelenség azonnali elnyomására[103] irányuljon, és – ha szükségessé válik – keressenek segítséget arra képesített személyeknél, igazán keresztény orvosoknál, pedagógusoknál, pszichológusoknál.
73. A szülők nevelő munkájának az a célja, hogy közvetítsék a gyermekeknek azt a meggyőződést, hogy az ő élethelyzetükben a tisztaság lehetséges, és örömöt ad. A tisztaság (öröme - ford.) az érzelmi élet érettségének és harmóniájának a tudatából fakad, ami Isten és a szeretet ajándékaként arra hivatott, hogy saját hivatásukban megvalósítsa az önátadást. Az ember ugyanis az egyetlen teremtmény a Földön, akit Isten saját magáért akart teremteni, „csak önmaga őszinte odaadása által érezheti teljesnek magát.”[104] „Krisztus közösségi törvényeket adott mindenkinek (. ) nem akadályozom meg, hogy házasodj, sem azt, hogy gyönyörködj; de azt akarom, hogy tisztességesen történjék, nem azon a szemérmetlen módon, ami szemrehányást és feddést érdemel. Nem parancsolom meg, hogy hegyekbe és sivatagokba vonulj vissza, hanem azt kívánom, hogy légy jó, szerény és tisztességes, miközben a városban laksz.”[105]
74. Isten segítsége sohasem fog hiányozni, ha mindenki megteszi, ami tőle telik azért, hogy megfeleljen Isten kegyelmének. A gyermekük lelkiismeretét támogató, képző és tisztelő szülőknek gondoskodniuk kell róla, hogy azok áhítattal járuljanak a szentségekhez, az ő jó példájukat követve. Ha a gyermekek és fiatalok megtapasztalják a szentségekben Isten kegyelmének és irgalmának hatását, képesek lesznek majd rá, hogy a tisztaságot Isten ajándékaként éljék meg, az Ő dicsőségére és az Őiránta való és a többi ember iránti szeretet kifejezéseként. Szükséges és természetfeletti módon hatásos segítséget nyújt a bűnbocsánat szentsége, különösen, ha mindig ugyanahhoz a lelkiatyához lehet fordulni. A lelkivezetés, még ha nem is azonos mindig a gyóntatóatya szerepével, értékes segítség a nagyobb érettségi fokon való tanításban és az erkölcsi támogatásban.
Nagyon sokat segít továbbá válogatott és ajánlott könyvek olvasása, akár műveltségük növelése és elmélyítése érdekében, akár azért, hogy példákat és tanúságokat mutasson be az erény útjának követésére.
75. Minthogy tisztáztuk a nemi nevelés céljait, most a gyermekkorból kiindulva közelebbről meg kell határozni az alkalmas időpontokat és módszereket.
4. A szülőknek a legnagyobb tapintattal, de félreérthetetlenül és az erre alkalmas időpontban kell a tanítást végezniük. Jól tudják, hogy a gyermekekkel való bánásmódnak egyéninek kell lennie, testi és lelki fejlődésük körülményeinek megfelelően, és kellő módon figyelembe kell venni a kulturális környezetet, valamint azokat a tapasztalatokat, amiket a növekvő gyermek a mindennapi életben szerez. Ahhoz, hogy megítélhessék, hogyan beszéljenek mindegyik gyermekükkel, fontos, hogy először imában kérjék az Urat megvilágosításért, és beszéljék meg egymással, nehogy magyarázatuk túl részletes vagy pontatlan legyen. Kárt okoz az ügynek, ha túlzottan részletezünk, de az sem okos, ha az első felvilágosítással túl soká várunk, mert minden emberben természetes kíváncsiság fejlődik ki erre vonatkozólag, és előbb-utóbb kérdéseket tesz föl magának, főleg olyan kultúrában, amelyben mellékesen is túl sokat lehet tapasztalni.
76. A nemiséggel kapcsolatos első utalások, amiket egy kisgyermek kap, általában nem a nemi kapcsolatra vonatkoznak, hanem a terhességre egy fiú vagy lány kistestvér születésekor. A gyermek természetes kíváncsisága akkor támad föl, amikor észreveszi a terhesség jeleit édesanyján, és fölfogja, hogy anyja gyermeket vár. A szülők fölhasználhatják ezt az örömteljes tapasztalatot arra, hogy néhány felvilágosítást adjanak a terhességgel kapcsolatban, de mindig összefüggésben Isten teremtő működésével, Aki úgy rendezte, hogy az általa ajándékozott élet az anya testében és szíve alatt legyen biztonságban.
A gyermek fejlődésének legfontosabb szakaszai
77. Fontos, hogy a szülők figyelembe vegyék, mi fontos gyermekeiknek fejlődésük különböző szakaszaiban. Annak ismeretében kell a szeretetben való nevelés egyes lépéseit megtenni, hogy minden gyermek egyéni bánásmódot igényel, minden gyermeknek különleges szükséglete van.
78. A körülbelül ötéves kortól a serdülésig – amelynek kezdete arra az időre tehető, amikor az első változások megjelennek egy fiú vagy egy leány testén (a szexuális hormonok fokozott termelődésének eredményeként) – azt mondják, a gyermek abban a fejlődési szakaszban van, amit II. János Pál „az ártatlanság éveinek”[106] nevez. Ezt a nyugodt és derűs időt semmi esetre sem szabad szükségtelen szexuális felvilágosítással megzavarni. Ezekben az években, mielőtt a nemi fejlődés fizikai jelei láthatóvá válnak, az a normális, ha a gyermekek érdeklődése más élettevékenységekre irányul. A kisgyermek csírájában jelentkező, ösztönös szexualitása csekély. Ebben az életkorban a fiúkat és a lányokat nem különösebben érdeklik a szexuális kérdések, és inkább velük egyező nemű gyermekekkel szeretnek kapcsolatban lenni.
A szülők rá fognak jönni: ahhoz, hogy egy nagyon fontos fejlődési szakaszt ne zavarjanak meg, csak közvetett módon, óvatosan lehet tiszta szeretetre nevelni a serdülés előkészítéseként, amikor majd közvetlen felvilágosításra lesz szükség.
79. A fejlődésnek ebben a szakaszában a gyermek normális esetben jól érzi magát saját testében és annak működéseivel. Elfogadja az erkölcsös magatartás szükségességét a viselkedésben és öltözködésben. Bár tudatában van a két nem fizikai különbözőségének, a növekvő gyermek általában kevéssé érdeklődik a nemi szervek és működésük iránt. A teremtés csodáinak felfedezését, ami ezt az életszakaszt kíséri, valamint az iskolai és az otthoni tapasztalatokat össze kell kapcsolni az egyházi közösségen belüli katekézissel és a szentségi életre való előkészítéssel.
80. Mégis megvan ennek az életszakasznak a jelentősége a pszichikaiszexuális fejlődésben. A növekvő gyermek, fiú vagy leány megtanulja a felnőttek példáján és a családbeli tapasztalatokból, mit jelent férfinak vagy nőnek lenni. Természetesen nem kell a fiúkat megakadályozni abban, hogy természetes gyöngédségük és érzékenységük megnyilvánuljon, és a lányokat sem volna szabad olyan testi tevékenységből kizárni, amely nagyobb erőfeszítést kíván. Másrészt nem kellene a szülőknek néhány társadalomban, amelyekre ideológiai nyomás nehezedik, túlzottan szembeszállniuk azzal, amit „szerepsztereotipizálásnak” neveznek.
Nem kellene a két nem tényleges különbözőségét tagadni vagy lekicsinyelni, és egészséges családi környezetben a gyermekek megtanulják: természetes az, hogy ezeknek a különbségeknek megfelelően a férfiak és nők normális családi és háztartásbeli szerepében is bizonyos különbség van.
81. Ebben a szakaszban a lányokban rendszerint kialakul a természetes, anyai érdeklődés a kisebb gyermekek, az anyaság és a háztartás iránt. A legszentebb Szűz anyaságára való állandó utalással arra kellene biztatni őket, hogy saját nőiségük értékét fölfogják.
82. A fiúk ebben az életkorban fejlődésük viszonylag nyugodt időszakában vannak. Gyakran ez a legalkalmasabb idő arra, hogy jó kapcsolat alakuljon ki édesapjukkal. Ekkor kellene megtanulniuk, hogy férfi voltuk, bár isteni ajándéknak tekintendő, nem a nőkkel szemben való fölényük jele, hanem Isten felhívása arra, hogy bizonyos szerepeket töltsenek be, és a felelősség sajátos módját viseljék. A fiúkat meg kellene akadályozni abban, hogy túlzottan agresszívvé váljanak, vagy hogy férfiasságukat testi hőstettekkel bizonyítsák.
83. Mégis jelentkezhetnek a nemi és erkölcsi neveléssel kapcsolatban a gyermekkornak ebben a szakaszában is különböző nehézségek. Néhány társadalomban programszerű és célzott törekvés van arra, hogy a gyermekekre túl korai szexuális felvilágosítást kényszerítsenek rá. Ebben a korban azonban még nem képesek arra, hogy a nemiség érzelmi természetű oldalát teljes jelentőségében megértsék. Nem tudják fölfogni a szexualitás jelenségét és nem képesek beleilleszteni az erkölcsi normák rendjébe, azaz a túl korai szexuális felvilágosítást nem tudják kellő felelősségtudattal befogadni. Az ilyen felvilágosítás azzal a veszéllyel jár, hogy érzelmi világuk és annak fejlődése károsodik, és ez a felvilágosítás megzavarja ennek az életszakasznak a természetes elfogulatlanságát. A szülőknek az ilyen kísérleteket, amelyek gyermekük ártatlanságát megsértik, barátságosan, de határozottan el kellene utasítaniuk, mert az ilyen törekvések veszélyeztetik a növekvésben levő személyek szellemi, erkölcsi és érzelmi fejlődését, holott ezeknek joguk van az ártatlanságra.
84. További probléma, ha a gyermekek a tömegtájékoztatási eszközök által vagy idő előtt felvilágosított hasonló korúaktól túl korai nemi felvilágosítást kapnak. Ilyen körülmények között a szülők arra kényszerülnek, hogy őszinte és félreérthetetlen szexuális felvilágosítást adjanak, mégpedig azért, hogy a hamis információkat kijavítsák, vagy az illetlen kifejezésmódot megszüntessék.
85. Nem ritkán szexuálisan visszaélnek a gyermekek tájékozatlanságával. A szülőknek meg kell védeniük gyermekeiket, vagyis erkölcsös és idegenekkel szemben való tartózkodó magatartásra kell őket tanítani, továbbá megfelelő módon tájékoztatni kell a gyermekeket a nemiségről anélkül, hogy megzavarnák vagy megrémítenék őket.
86. A szülőknek a gyermekeket úgy, mint az élet első éveiben, a gyermekkorban is erősíteniük kell az együttes munka, az engedelmesség, a nagylelkűség és áldozatkészség szellemében, és segíteni kell az önuralomra és a szublimálásra (vagyis az ösztönös energiák nemesebb szinten való felszabadítására) való képességük kialakulását. Erre az életkorra nagyon is jellemző, hogy az értelmi belátás fontos számukra, és az intellektuális tevékenység révén tudja a gyermek megszerezni azt az erőt és képességet, amellyel a környező valóságon – és a közeljövőben majd a test ösztönein – úgy tud uralkodni, hogy intellektuális és racionális tevékenységgé alakítja át az ösztönöket.
Egy önfegyelem nélküli vagy elnevelt gyermek később hajlamossá válik bizonyos éretlenségre és erkölcsi gyöngeségre, mert a tisztaságot nehéz megőrizni, ha egy ember önző és rendetlen szokásokat vesz föl, és nem tud mások iránt érdeklődést és tiszteletet érezni. A szülőknek objektív normákat kell adniuk arra vonatkozólag, mi helyes vagy mi nem helyes, és így szilárd erkölcsi alapot adni a gyermekeknek az életre.
2. A serdülőkor
87. A serdülőkor az ifjúkor első szakasza. Ebben az időszakban a szülők arra vannak hivatva, hogy különös módon ügyeljenek fiaik és leányaik erkölcsi nevelésére: ebben a korban fedezi föl az ember „önmagát és saját belső világát, ez a nagy tervezések kora, és feltör a szeretetigény és a nemi ösztön. Ebben az időszakban lobban fel a csoporthoz való tartozás vágya és az élet felfedezéséből fakadó öröm. Ugyanakkor az élet nagy kérdései is felmerülnek és aggasztó, sőt kudarcokat hozó problémákkal is szembetalálja magát a fiatal. Gyanakvó lesz, károsan el tudja magát határolni másoktól, ezért az első konfliktusok és keserűségek korszaka is ez az időszak.”[107]
88. A szülőknek különös figyelemmel kell kísérniük gyermekeik fejlődését, és azokat a testi és lelki változásokat, amelyek döntő jelentőségűek személyiségük érettsége szempontjából. Bár nem szabad szorongásosan, félelemmel, túlzott aggodalommal megnyilvánulniuk, azt sem szabad megengedniük, hogy gyávaság vagy kényelemszeretet állja útját annak, hogy szülői ráhatásukat érvényesítsék. Magától értetődően fontos szakasza ez a tisztaság értékét megmutató nevelésüknek, és ennek megfelelőnek kell lennie a szexuális felvilágosítás módjában is. Ebben a szakaszban a nevelésnek foglalkoznia kell az élet továbbadásának szempontjaival (vagyis a nemzőszervek szerepével). Ezt a szerepet az értékek síkján, az emberélet teljességének szempontjából kell bemutatni. Ehhez hozzátartozik az élet továbbadásának, a házasságnak és a családnak az összefüggése, amit az igazi nemi nevelés sohasem hagyhat figyelmen kívül.[108]
89. A szülők feladata, hogy azokból a változásokból kiindulva, amiket leányaik és fiaik saját testükön tapasztalnak, részletes magyarázatot adjanak a nemiségről, amikor a lányok anyjukhoz és a fiúk apjukhoz fordulnak bizalommal – bizalmas és baráti kapcsolatuk alapján. A bizalommal teljes és baráti kapcsolat alapjait már az első életévekben le kell rakni.
107 II. János Pál Catechesi tradendae c. apostoli levele 1979. október 16-án; AAS 71. (1979), 1309. old., Nr. 38.
108 Néhány kultúrában szilárdan meggyökerezett az ilyen pozitív beállítottság, és a serdülőkort az „átmenet rítusaival” vagy a felnőtté avatás szertartásaival ünneplik. A katolikusok az Egyház figyelmes vezetésével átvehetik azt, ami az ilyen szokásokban jó és igaz, ha megtisztítják mindattól, ami bennük nem megfelelő vagy erkölcstelen.
90. A szülők fontos feladata, hogy leányaik fiziológiai fejlődését figyelemmel kísérjék, és segítsenek nekik abban, hogy nőiességük kifejlődését testi, lelki és szellemi tekintetben örömmel fogadják el.[109] Ennek kapcsán rendszerint lehet majd a termékenységi ciklusokról és jelentőségükről is beszélni; de ez még nem szükséges, kivéve, ha kifejezetten kérik, hogy a szexuális egyesülést részletesen ismertessék.
91. Nagyon fontos, hogy a serdülő fiúk is segítséget kapjanak nemi szerveik fizikai és fiziológiai fejlődésének megértéséhez, mielőtt játszótársaiktól vagy alkalmatlan személyektől tudják meg ezeket a dolgokat. A férfi serdülőkor fiziológiai adottságaira vonatkozó felvilágosításoknak egyszerű, tartózkodó hangnemben, és belekapcsolva a házasság-család-apaság távlatába kell történnie. A fiatalok felvilágosításának – a lányokénak éppúgy, mint a fiúkénak – tartalmaznia kell a körülményekhez alkalmazott és kielégítő tájékoztatást a másik nem testi és lelki sajátosságairól, amire növekvő mértékben irányul kíváncsiságuk.
Egy lelkiismeretes orvos és ugyanígy egy pszichológus felvilágosító támogatása ezen a területen hasznos lehet a szülők számára, ha ezek a felvilágosítások nem szakadnak el a hit vonatkozásaitól és a pap nevelő tevékenységétől.
92. Meghitt és nyílt párbeszédben nemcsak arra készíthetik föl a szülők leányaikat, hogy bármilyen érzelmi zavarral megküzdjenek, hanem hogy a keresztény tisztaság értékét a másik nemmel szemben megvédjék. A lányokat és a fiúkat arra kell nevelni, hogy fölismerjék az anyaság szépségét és az élet továbbadásának csodálatos valóságát éppúgy, mint a szüzesség mély értelmét. Így segítünk nekik abban, hogy a ma sok területen uralkodó hedonizmussal (élvezetvággyal) szembe tudjanak szállni, és főleg, hogy megelőzzük ebben a nagyon fontos életszakaszban a ma szerencsétlen módon nagyon elterjedt „fogamzásellenes gondolkodásmódot”, amivel a lányoknak később, a házasságban is meg kell küzdeniük.
93. A serdülőkor folyamán a fiúk pszichikai és érzelmi fejlődése fogékonnyá teheti őket erotikus fantáziálásra, és kísértésbe viheti őket, hogy szexuális tapasztalatokat szerezzenek. A szülők fiaik mellett kell hogy álljanak, és helyre kell hogy igazítsák hajlandóságukat, amely a nemiség hedonisztikus és materialista élvezetére irányul. Tudatosítani kell tehát bennük, hogy Istentől ajándékot kaptak, hogy Vele együttműködve „a Teremtő ősáldását a történelem folyamán megvalósítsák”; ezáltal megerősítik őket annak tudatában, hogy „a termékenység a házastársi szeretet jele és gyümölcse, eleven bizonysága annak, hogy a házastársak kölcsönösen és teljesen átadták egymásnak magukat.”[110] Így megtanulják a fiatalok a nőknek kijáró tiszteletet is. A szülők felvilágosító és tanító tevékenysége nem azért szükséges, mert a fiatalok a nemiséggel kapcsolatos tudnivalókat nem ismerhetik meg másképp, hanem azért, hogy helyes megvilágításban ismerjék meg őket.
94. Pozitív és okos módon azt fogják tenni a szülők, amit a II. Vatikáni Zsinat atyái kívánnak: „A fiatalokat a házastársi szeretet méltóságáról, feladatairól és beteljesedéséről legmegfelelőbben a család körében, idejében és alkalmas módon kell oktatni, hogy fegyelmezett tisztasághoz szoktatottan a megfelelő korban, tiszta jegyesség után léphessenek a házasságba.”[111]
Ezt a pozitív tanítást mindig bele kell kapcsolni a nevelési tervbe, amely keresztény szellemű összefüggést teremt az összes felvilágosítás között, amit az életre, a szexuális aktivitásra, az anatómiára és a higiéniára vonatkozóan kell adni. Ezért mindig elsőbbsége kell hogy legyen a lelki és az erkölcsi távlatoknak, és két külön célra kell irányulniuk: az isteni parancsok szerinti életút ismertetésére és a becsületes lelkiismeret kialakítására.
Jézus annak a fiatalembernek, aki azt kérdezi Tőle, mit kell tennie, hogy elnyerje az örök életet, azt feleli: „ Ha el akarod nyerni az életet, tartsd meg a parancsokat.” (Mt 19, 17); és miután fölsorolta azokat, amelyek a felebaráti szeretetre vonatkoznak, összefoglalja őket a tömör formulában: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 19, 19). Nagyon fontos, hogy a parancsolatokat Isten ajándékaiként (Isten ujja írta őket vö. Kiv 31, 18) és a Szövetség kifejezéseként mutassák be, hogy a fiatal ne szemlélje őket elszakítva attól a ténytől, hogy a belsőleg gazdag és önzéstől mentes életre vonatkoznak.[112]
95. A lelkiismeret képzésének kiindulópontjaként világos tudás kell hogy szolgáljon: tudás arról a szeretettervről, amit Isten minden egyes ember számára készített, az erkölcsi normák pozitív és felszabadító jelentőségéről, a bűnből eredő esendőségről, valamint a kegyelmi eszközökről, amelyek az embert erősítik a jó és az üdvösség felé vezető útján.
„Személyünk legbensejében működik a lelkiismeret” – „az ember legrejtettebb központja és szentélye”, amint a II. Vatikáni Zsinat fogalmaz.[113] „Az embernek a kellő pillanatban parancsolja, hogy a jót megtegye és a rosszat elkerülje. Meghatározott választásokat is megítél, jóváhagyván azokat, amelyek jók, és fölfedvén azokat, amelyek rosszak. A lelkiismeret tanúsítja az igazság hatalmát, hivatkozva a legfőbb Jóra, Akitől az emberi személy megkapja a parancsolatokat és a vonzódást feléjük.”[114]
Mert „az erkölcsi lelkiismeret az ész ítélete, amelynek segítségével az emberi személy fölismeri erkölcsi minőségét egy meghatározott cselekedetnek, amelyhez éppen hozzá akar látni, vagy amelyet éppen kivitelez, vagy már befejezett.”[115] A lelkiismeret képzése tehát megkívánja az isteni tervre vonatkozó igazság megvilágítását, és nem szabad összetéveszteni szubjektív érzésekkel vagy személyes véleménnyel.
96. Ha a szülők gyermekeik kérdéseire válaszolnak, jól átgondolt érveik kell hogy legyenek a tisztaság értékére vonatkozólag, és világossá kell tenniük, hogy a féktelen és hedonista (élvezetekre irányuló) magatartásra ösztönző teóriák értelmileg és emberi szempontból mennyire tarthatatlanok; feleleteik legyenek világosak és érthetőek, és sem a beteges szexualitás problémájának ne tulajdonítsanak túl nagy jelentőséget, sem annak a téves felfogásnak, hogy a szexualitás szégyenletes vagy erkölcsileg szennyes dolog, mert éppen Isten nagy ajándéka, Aki az ember testébe ültette a nemzés képességét, és így részt ad neki teremtő erejéből. Még többet is jelent; amint a Szentírásban, úgy a keresztény misztikus hagyományban is láthatjuk, hogy a házastársi szeretetet mindig úgy tekintették, mint Isten emberek iránti szeretetének jelképét és képmását.[116]
97. Mivel egy fiú vagy egy leány a serdülés idején érzelmi hatásokra különösen érzékeny, a szülőknek az a kötelessége, hogy gyermekeiket beszélgetéssel és életstílusukkal megerősítsék olyan negatív külső hatás ellen, ami talán arra ösztönözné őket, hogy lebecsüljék a szeretetben és tisztaságban történő keresztény életalakítást. Mindenekelőtt a fogyasztási megszállottságban élő társadalmakban kell a szülőknek gyakrabban – anélkül, hogy ezt túlzottan kimutatnák – gyermekeik másnemű fiatalokhoz fűződő kapcsolataival törődni. Bár a társadalom elfogadja, néhány, a beszédmódra és a ruha megválasztására vonatkozó szokás nem erkölcsös, és arra szolgál, hogy a nemiség fontosságát csökkentse, azaz a fogyasztás puszta tárgyává fokozza le. A szülőknek tehát közvetíteniük kell gyermekeik számára a keresztény tartózkodás, az erkölcsös ruhaviselet és a divatáramlatokkal szemben való szükséges önállóság értékét, mert ezek az érett személyiségű férfi vagy nő jellemzői.[117]
3. A fiatalkor az élettervben
98. A fiatalkor az önálló személyiség fejlődésében a saját élet tervezésének időszaka és ezzel együtt a saját hivatás felfedezésének is az ideje: manapság ez a szakasz – akár fiziológiai, akár szociokulturális okból – általában tovább tart, mint régebben. A keresztény szülőknek úgy kell „életre nevelniük a gyermekeket, hogy mindenki maradéktalanul teljesítse Istentől kapott hivatása szerinti feladatát”.[118] Mindennél nagyobb fontosságú feladatról van itt szó, tulajdonképpen a szülői küldetés csúcspontjáról. Mindig fontos ez, de különös módon a gyermekek életének ebben a szakaszában: „Minden világi hívő életében vannak különösen jelentős, döntő pillanatok, amelyekben fölismeri Isten hívását: ezekhez tartozik a kora fiatalság ideje és az ifjúkor.”[119]
99. Nagyon fontos, hogy a fiatalok személyes hivatásuk keresésében ne maradjanak magukra. A szülők tanácsa és egy pap vagy más megfelelő képzettségű személyek támogatása – a plébániákon, egyesületekben, az új és termékeny egyházi mozgalmakban stb. –, akik segítségükre lehetnek abban, hogy létük Istentől akart értelmét és az életszentségre való általános hivatás sokféle formáját fölfedezzék, olykor döntő jelentőségű, mert „Krisztus hívása, a »Kövess engem«, különböző utakon hallható, és mindegyiken az isteni Megváltó tanítványai és hitvallói járnak”.[120]
100. A hivatás fogalmát évszázadokig a papi vagy szerzetesi állapot számára tartották fenn. Megemlékezve az Úr tanításáról – „ti tehát legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok is tökéletes” (Mt 5, 48) –, a II. Vatikáni Zsinat megújította az életszentségre való általános felhívást:[121] „Ez a nyomatékos meghívás az életszentségre – írta nem sokkal később VI. Pál – különleges vonása e zsinat tanításának, egyszersmind végső célkitűzése.”[122] II. János Pál megerősíti: „A II. Vatikáni Zsinat döntő dolgot mondott az életszentségre való egyetemes hivatásról: sőt állíthatjuk, hogy a Zsinatnak, amelynek célja a keresztény élet megújítása volt az Evangélium szellemében, ez a legfontosabb megbízása az Egyház minden fia és leánya számára.[123] Ez nemcsak erkölcsi intelem, hanem elengedhetetlen követelmény, amely az Egyház titkából adódik.”[124]
Isten minden embert szentségre hív, és mindegyikük számára világosan körvonalazott tervei vannak: személyes hivatás, amit mindenkinek fel kell ismernie, el kell fogadnia, és ki kell bontakoztatnia. A népek apostolának szavai minden keresztényre vonatkoznak: „Isten szeret titeket, legyetek kiválasztott szentjei” (Kol 3, 12).
101. Következésképpen sem a katekézisből, sem a családban és a családon kívül végzett nevelésből nem hiányozhat soha, amit az egyházi tanítóhivatal nemcsak a szüzesség és a cölibátus[125] kiemelkedő jelentőségéről, hanem a házasságra való hivatásról is mond; ezt egy keresztény sohasem tekintheti csupán emberi kalandnak: „Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom”, így beszél Szent Pál (Ef 5, 32). Az, hogy sikerül-e ezt a fiatalok szilárd meggyőződésévé tenni, ami az Egyház és az emberiség java szempontjából transzcendentális jelentőségű, „legnagyobb részben a szülőkön és azon a családi életen múlik, amit otthonukban bontakoztatnak ki.”[126]
102. A szülőknek állandóan azon kell fáradozniuk, hogy saját életükkel példát adjanak gyermekeiknek, és tanúságot tegyenek előttük az őket Istenhez és a házassági kötelékben egymáshoz fűző hűségükről. Különös jelentősége van azonban példájuknak a fiatalkor idején, abban az életszakaszban, amikor a serdülők élő és vonzó példákat keresnek magatartásuk számára. Mivel ebben a korban a szexuális problémáknak is gyakran jelentős szerepük van, a szülőknek tanítaniuk kell őket, hogy szeressék a tisztaság szépségét és erejét; el kell mondaniuk nekik, hogy fölbecsülhetetlen segítségük van ahhoz, hogy tisztán éljenek: ilyen az ima és a gyakori és gyógyító találkozás Jézussal a szentségekben, különösen a személyes gyónásban. Ezenkívül képesnek kell lenniük arra, hogy szükség szerint meggyőző és kiegyensúlyozott módon elmagyarázzák a keresztény erkölcs sarkalatos pontjait, például a házasság fölbonthatatlanságát, a szerelem és a szaporodás összefüggését, s ugyanúgy a házasság előtti kapcsolat, a magzatelhajtás, a
fogamzásgátlás és az önkielégítés erkölcsileg helytelen voltát. Utóbbi erkölcstelen magatartásmódok tekintetében, amelyek ellentétesek a házassági önátadással, segíthet az is, ha a következőket is elmondják: „A házastársi egyesülés két dimenziója, vagyis az egyesülés és a nemzés nem választhatók el egymástól mesterségesen anélkül, hogy ez a házassági aktus legmélyebb igazságát ne sértené.”[127] A szülők számára ebben értékes segítség lehet az ezeket a kérdéseket tárgyaló egyházi dokumentumok alapos és beható ismerete.[128]
103. Az önkielégítés súlyos rendezetlenség, természete szerint elfogadhatatlan (mert ellentétben áll Isten tervével, amit a nemiség céljára vonatkozóan adott - ford.), és erkölcsileg nem lehet igazolni még akkor sem, ha figyelembe vesszük, hogy „az érettség serdülőkori hiánya, amely olykor a serdülőkor után is tarthat, zavart lelki egyensúly formájában vagy átvett megszokásként kihat a cselekvésre, annak szabadságát csökkentheti, és ennek következtében szubjektív szempontból nem beszélhetünk mindig súlyos bűnről.”[129] A fiataloknak segíteni kell az így jelentkező rendezetlenség leküzdésében, amely gyakran jellemző a fejlődésnek erre a fázisára és belső konfliktusokat, nem ritkán pedig a nemiség önös szemléletmódját fejezi ki.
104. Sajátos problémakör az érési és önazonosságot kereső folyamatok során jelentkező homoszexualitás, ami egyébként az urbanizált civilizációkban egyre inkább terjed. Ezt a jelenséget kiegyensúlyozott módon, az egyházi dokumentumok fényében kell tárgyalni.[130] A fiataloknak segítségre van szükségük, hogy különbséget tudjanak tenni a normális és az attól eltérő magatartás között, az egyén által elkövetett bűn és az objektív törvény között, amely az erkölcsi rendet védi (amely szerint a homoszexualitás erkölcsileg rendezetlennek számít); eközben el kell kerülni, hogy a személyekkel szemben elutasító magatartás alakuljon ki bennük, másrészt tisztázni kell, hogy a nemiség rendező és kiegészítő jelleggel a házasságra, a szaporodásra és a keresztény tisztaság értékeire irányul. „A homoszexualitás olyan férfiak és nők közti viszonyt jelent, akik kizárólagosan vagy döntően saját nemük iránt éreznek szexuális vonzalmat. Ez a különböző századokban és kultúrákban rendkívül változatos formát öltött. Lelki keletkezésének
eredete még nagyban feltáratlan.”[131] Meg kell különböztetni a hajlamot – ami lehet veleszületett – a homoszexuális cselekvéstől, ami „önmagában rendezetlen”[132], és ellentmond a természeti törvénynek[133].
Sok esetben, különösen ha a homoszexuális magatartásforma még nem szilárdult meg, megfelelő gyógymód pozitív eredményhez vezethet. Az ebben a helyzetben levő személyekkel mindenképpen tisztelettel, illendően és tapintatosan kell bánni, kerülve bármilyen formáját az igazságtalan lebecsülésnek. Amikor a szülők fiaikat és leányaikat gyermekkorukban vagy ifjúkorukban ilyen hajlamok vagy magatartásformák előfordulásáról tanítják, igénybe kellene venniük tapasztalt és illetékes személyek segítségét, hogy a támogatás minden formáját felhasználják.
A homoszexuális emberek legnagyobb része, helyzetük miatt, megpróbáltatásokat él át: „Tisztelettel, együttérzéssel és gyengédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét. Ezek az emberek is arra hivatottak, hogy Isten akaratát valósítsák meg életükben, és amennyiben keresztények, az állapotukból adódó esetleges nehézségeket egyesítsék Urunknak a kereszten hozott áldozatával.”[134] „A homoszexuális emberek a tisztaságra vannak meghíva.”[135]
105. A serdülők minden fejlődési szakaszban való nevelésének azon a felfogáson kell alapulnia, hogy a nemiség pozitív jelentőségű a személyiség harmóniájára és fejlődésére, valamint az ember családi, társadalmi és egyházi hivatására nézve. Sohasem szabad elfelejteni, hogy a szexualitás szabályozatlan élvezete lassan tönkreteheti a személy szeretetre való képességét, amikor a bűnös vágyat teszi a korlátlan odaadás helyett a nemiség céljává, és a másik embert saját kielégülésének eszközévé alacsonyítja. Ezzel gyöngíti a férfi és a nő kapcsolatára jellemző, az élet iránt mindig nyitott igazi szeretetet éppúgy, mint magát a családot, és fokról fokra annak az emberi életnek leértékeléséhez vezet, ami megfoganhatna. Ez a helytelen gondolkodásmód a gyermeket szerencsétlenségnek tekinti, mert bizonyos helyzetekben akadályozhatja az egyéni vágyak kielégítését.[136] „A szexualitás leértékelése azok közé a legfőbb tényezők közé tartozik, amelyekből a leendő élet leértékelése ered: csak az igazi szeretet képes az élet
megőrzésére.”[137]
106. Az is megfontolandó, hogy a felnövekvő fiatalokat az ipari társadalmakban teljesen igénybe veszi, és olykor megzavarja önazonosságuk keresésének problémája, saját életcéljuk fölfedezése és annak a nehézsége, hogy a szexualitást érett és pozitív módon személyiségükbe építsék, továbbá az is, hogy önmagukat és saját testüket elfogadják. Jelenleg speciális tanácsadó helyek és központok jönnek létre fiatalok számára, akiket gyakran tisztán hedonisztikus szándékok jellemeznek. Ebben a nagyon építő jellegű, de nem kockázatmentes életszakaszban a nevelést a testi élet fontosságát bemutató szemléletmódnak kell kísérnie, amely eléri, hogy a fiatalok ajándékként fogadják el magukat, és Isten és a társadalom számára nyitott szellemiségüket.
Látva a kéjvágy fontosságát hangsúlyozó összejövetelek lehetőségét, amelyet főleg az ipari társadalmak nyújtanak, nagyon fontos, hogy a fiataloknak bemutassuk az emberi és keresztény szolidaritás ideálját, ugyanúgy azt a lehetőséget is, hogy elkötelezzék magukat egyházi egyesületekben és önkéntes katolikus és missziós szolgálatban.
107. Ebben az életszakaszban nagyon fontosak a barátságok. A körülményektől és annak a környezetnek a társadalmi szokásaitól függően, amelyben élnek, ez az életkor az, amikor a felnövekvő fiataloknak nagyobb a szabadsága a másokkal való kapcsolatok terén, és otthon a család napi időbeosztásában. A szülőknek tudniuk kell nemet mondani gyermekeiknek, amikor arra van szükség[138] anélkül, hogy a helyes mértékű önállóságot elvennék, és egyidejűleg tudniuk kell fölébreszteni érzéküket aziránt, ami szép, igaz és nemes. Ezenkívül érzékenynek kell lenniük a fiatalok önbecsülése iránt, amely átmehet egy olyan időszakon, amikor megzavarja őket, hogy tisztázatlan az emberi személy méltósága és tisztázatlanok a vele járó követelmények.
108. Szeretet és türelem sugallta tanácsok segítségével vissza tudják tartani a szülők a fiatalokat attól, hogy túlzottan magukba zárkózzanak, és megtanítják őket arra is, hogy ha kell, azokkal a társadalmi szokásokkal ellentétes úton járjanak, amelyek az igazi szeretetet és a szellemi igazságokat elfojtással fenyegetik: „Józanok legyetek és vigyázzatok! Ellenségetek, a sátán ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt és keresi, kit nyeljen el. Erősen álljatok neki ellen a hitben, hisz tudjátok, hogy testvéreiteket is ezek a szenvedések sújtják a világban. A minden kegyelem Istene pedig, Aki Krisztusban örök dicsőségre hívott meg benneteket, rövid szenvedés után maga fog titeket tökéletessé tenni, megerősíteni, megszilárdítani, és biztos alapra helyezni.” (1Pt 5, 8-10)
4. Felnőtté válni
109. Ennek a dokumentumnak nem az a szándéka, hogy a házasságra való közvetlen előkészítésről beszéljen, a keresztény nevelésnek erről a követelményéről, ami ezekben az időkben különösen ajánlatos és amelyet az Egyház is fontosnak tart.[139] Mindenesetre jusson eszünkbe, hogy a szülők küldetése gyermekük nagykorúvá válásával, amely ráadásul az eltérő kultúrák és törvények szerint más és más, nem ér véget. Különleges és nagy jelentőségű mozzanat a fiatal emberek életében a hivatásbeli munka vagy a felsőbb fokú tanulmányok megkezdése is, amikor – olykor göröngyös, de talán áldásos átmeneti időszak után – más magatartási mintákkal és helyzetekkel kerülnek érintkezésbe, amik a szó igazi és tulajdonképpeni értelmében kihívást jelentenek számukra.
110. Ha a szülők továbbra is bizalmas beszélő viszonyban maradnak gyermekükkel, ami által segítik felelősségérzete kialakulását, és eközben tiszteletben tartják szükséges önállóságát, akkor tanácsukkal és példájukkal mindig vonatkozási pont lesznek gyermekeik számára, hogy további szocializálódási folyamatukban érett, belsőleg és társadalmilag szilárd személyiséggé váljanak. Főleg arra legyen gondjuk, hogy a gyermekek hívő kapcsolata az Egyházzal és az egyházi tevékenységekkel ne szakadjon meg, sőt erősebbé váljon; hogy jövendőbeli gondolkodásmódjukhoz és életükhöz meg tudják találni a megfelelő egyházi tanítót, és képesek legyenek arra, hogy keresztényként dolgozzanak kulturális és társadalmi téren anélkül, hogy félnének hitük megvallásától és anélkül, hogy irányt tévesztenének saját hivatásuk keresésében.
Az eljegyzés előtti időben, vagy amikor eldöntik, hogy követik vágyaikat, ami családalapításhoz vezethet, nem szabad, hogy a szülők szerepe arra szorítkozzék, hogy tilalmakat közölnek, vagy a jegyesre döntést kényszerítenek, hanem segíteniük kell gyermekeiknek, hogy biztosítsák a komoly, becsületes és sokat ígérő kapcsolat szükséges feltételeit, és támogatniuk kell őket útjukon, amelyen tanúságot tesznek a keresztény hűségről egy másnemű személyhez kötődő kapcsolatban.
111. Őrizkedniük kell attól, hogy támogassák azt a közkeletű vélekedést, ami szerint a lányokat mindenféleképpen az erényesség és a szüzesség értékére kell tanítani, viszont a fiúktól nem kell ezt megkívánni, mintha nekik mindent meg lehetne engedni.
A keresztény lelkiismeret, a leendő házasság és család számára és mindenféle hivatás tekintetében érvényes Szent Pál filippieknek szóló intése: „Arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.” (Fil 4, 8).
112. Az erényekre való nevelés keretében tehát az a szülők feladata, hogy igyekezzenek a gyermekeket szeretetben nevelni: az első életadást, amely a gyermek fogantatásakor történik, természetszerűen követnie kell a második életadásnak, amelyben a szülők segítik a gyermek személyiségének kialakítását.
Ezért a következő bekezdésekben ajánlásokat kell megfogalmaznunk, amelyek összefoglaló jelleggel újra foglalkoznak az eddig elmondott feladatok konkrét megvalósításával.[140]
Ajánlások a szülőknek és a nevelőknek
113. A szülőknek ajánljuk, hogy legyenek tudatában nevelői szerepüknek, védjék és gyakorolják ezt az elsőrendű kötelességüket és jogukat.[141] Ebből következik, hogy minden nevelői tevékenység, így a szeretetben való nevelés is olyan személyek által, akik nem tartoznak a családhoz, alárendelendő a szülők szándékainak, és nem tevékenységük pótlásának, hanem munkájuk támogatásának tekintendő, mert „a nemi nevelést, amely a szülők elsődleges joga és kötelessége, mind otthon, mind az általuk kiválasztott és ellenőrzött iskolában az ő gondos irányításuk alatt kell végezni.”[142] A szülők gyakran tudatában vannak ennek, az elszántság is megvan, de túlzottan magukra vannak utalva, védtelenek, és telve vannak bűntudattal. Nemcsak megértésre, hanem csoportok, egyesületek, intézmények támogatására és segítségére van szükségük.
1. Ajánlások a szülők számára
114. 1. Ajánljuk a szülőknek, hogy fogjanak össze más szülőkkel, nemcsak azért, hogy gyermekük első számú nevelőinek szerepét, elsősorban a szeretetben való nevelés területén[143] védjék, fönntartsák vagy tökéletesítsék, hanem azért is, hogy a szexuális felvilágosítás káros formái ellen eljárjanak, és biztosak legyenek abban, hogy gyermeküket keresztény alapelvek szerint és személyes fejlődésével összhangban nevelik.
115. 2. Azoknak a szülőknek, akiket gyermekük szeretetben való nevelésében mások támogatnak, ajánljuk, hogy pontosan tájékozódjanak ennek a kiegészítő nevelésnek a tartalmáról és módjáról.[144] Senki sem kötelezheti a gyermekeket vagy a fiatalokat arra, hogy ne szóljanak semmit a családon kívül történő nevelés tartalmáról és módszeréről.
116. 3. Tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy a szülőknek nehéz, és gyakran lehetetlen teljes mértékben részt venni minden olyan kiegészítő tanításon, ami az otthonon kívül történik; de hangoztatjuk ahhoz való jogukat, hogy folyamatosan értesüljenek a program fölépítéséről és tartalmáról. Semmilyen esetben sem szabad megvonni ahhoz való jogukat, hogy az összejöveteleken részt vegyenek.[145]
117. 4. Ajánljuk a szülőknek, hogy kísérjék figyelemmel a szexuális tájékoztatás minden formáját, amit gyermekeik otthonukon kívül kapnak, tartsák őket távol tőlük, ha nem felelnek meg elveiknek.[146] De a szülőknek ez a döntése nem szabad, hogy gyermekeiket bármiféle hátrányos helyzetbe hozza[147]. Másrészt viszont azok a szülők, akik ilyen oktatásból kivonják gyermeküket, kötelesek mindegyik gyermek vagy fiatal fejlődési állapotának megfelelő felvilágosítást adni.
2. Ajánlások minden nevelőnek
118. 1. Mivel minden gyermek saját nemiségét a keresztény alapelvekkel egyezően kell hogy megélje és ennek következtében a tisztaság erényét kell hogy gyakorolja, ezt a jogot egyetlen nevelő – a szülő – sem csorbíthatja. (Vö. Mt 18, 4-7)[148]
119. 2. Ajánljuk, hogy a gyermek vagy a fiatal jogát a kellő tájékoztatáshoz az erkölcsiség és a nemiség kérdéseire vonatkozólag vegyék figyelembe; ezt a felvilágosítást szülei olyan módon adják meg, ami segítségére van abban, hogy kívánja a tisztaságot és azt, hogy tisztaságban neveljék.[149] Ezt a jogot közelebbről a gyermek fejlődési foka szabja meg, arra való képessége, hogy az erkölcsi igazságot és a nemi felvilágosítást egységben lássa, és az, hogy vegyék tekintetbe gyermeki tisztaságát és belső békéjét.
120. 3. Ajánlatos figyelembe venni a gyermeknek vagy a fiatalnak azt a jogát, hogy távol tartsa magát a családon kívüli szexuálismereti oktatás minden formájától.[150] Ha így döntenek, sem tőlük, sem más családtagtól nem szabad ezt számon kérni, és nem szabad ezért hátrányt szenvedniük.
Négy alapelv a cselekvésre és a rájuk vonatkozó külön szabályok
121. Ezeknek az ajánlásoknak az alapján a szeretetben való nevelés négy, cselekvésre vonatkozó alapelvben fogalmazható meg.
122. 1. Az emberi nemiség szent titok, amit az Egyház hit- és erkölcstana szerint és az áteredő bűn következményeinek figyelembevételével kell bemutatni.
Az Egyház tanításán alapuló elv, amelyet tisztelettel és keresztény realizmussal kell átadni, át kell hogy hassa a szeretetben történő nevelés minden pillanatát. Olyan korban, amikor az emberi nemiséget megfosztották misztériumától, a szülőknek vigyázniuk kell arra, hogy ők maguk, és azok, akik segítséget akarnak adni, a nemiségről ne úgy beszéljenek, mint valami közönséges dologról. Különösen meg kell őrizni a férfi és a nő különbözőségének a tiszteletét, ami magának Istennek a szeretetét és teremtő erejét tükrözi.
123. Egyszersmind figyelembe kell venni a nemiséggel kapcsolatos katolikus hittani és erkölcstani oktatásnál az áteredő bűn maradandó következményeit, vagyis az emberi gyöngeséget és Isten kegyelmének szükségességét, hogy ellenállhassunk a kísértéseknek, és elkerülhessük a bűnt. Ebből a célból minden embernek szüksége van tiszta, pontos és a lelki értékekkel összhangban levő lelkiismeret kialakítására. A katolikus erkölcstan azonban mégsem korlátozódik soha arra, hogy a bűn elkerülésére oktasson; számára a keresztény erényekben való növekedés a fontos, és hogy kifejlődjön a saját élethivatásban való odaadás képessége.
124. 2. A gyermekeknek és a fiataloknak csak olyan felvilágosítást szabad adni, ami egyéni fejlődésük mindenkori fokozatának megfelel.
Az alkalmas időpontnak erről az alapelvéről már volt szó, amikor a gyermekek és fiatalok fejlődési fázisairól beszéltünk. A szülőknek és mindazoknak, akik segítik őket, finom érzékük kell hogy legyen: a) a fejlődés különböző szakaszainak felismeréséhez, mindenekelőtt „az ártatlanság korához” és a serdülőkorhoz; b) annak a módnak a megértéséhez, ahogyan egy-egy gyermek vagy fiatal az élet különböző szakaszait érzékeli; c) az ezekkel a szakaszokkal kapcsolatos mindenkori problémákhoz.
125. Ennek az alapelvnek a segítségével azt is meg lehet érteni, milyen fontos a helyes időpont éppen a sajátos problémákkal kapcsolatban.
a) A fiatalság késői éveiben meg kell ismertetni a serdülőket a termékenység jeleivel és a természetes fogamzásszabályozással, de csakis összefüggésben a szeretetre való neveléssel, a házastársi hűséggel, az élet továbbadásának isteni tervével és az emberi élet tiszteletével.
b) Az ifjúkor előtt nem beszélünk a homoszexualitásról, kivéve, ha különleges helyzetben sajátos, súlyos probléma adódik.[151] Ezt a témát kifejteni csak a tisztaság, az üdvösség és az „emberi nemiségnek a családi élettel való kapcsolatáról szóló igazság fogalmainak keretében szabad (...) úgy, ahogy az Egyház tanítja.”[152]
c) A szexuális perverziókat, mivel viszonylag ritkák, nem kell tárgyalni, kivéve ha a szülőknek a valóságban jelentkező problémákkal kapcsolatban egyéni tanácsokat kell adniuk.
126. 3. Bármilyen korú gyermekeket és fiatalokat, sem egyénileg, sem csoportosan, semmilyen esetben, semmiféle erotikus hatás nem érhet.
A tartózkodásnak ez az alapelve kell hogy védje a keresztény tisztaság erényét. Ezért amikor a szeretetben való nevelés keretében szexuális információk átadása történik, az oktatásnak mindig „pozitívnak és okosnak”[153], világosnak és tapintatosnak[154] kell lennie. A Katolikus Egyház által alkalmazott négy előbbi fogalom kizárja a nemi nevelésben elfogadhatatlan tanítások minden formáját.[155]
Ezenkívül a szülés grafikus és realisztikus ábrázolásait, például egy filmen, még ha nem is erotikusak, a fiatal férfiaknak és lányoknak fokozatosan kell bemutatni, nehogy félelem vagy elutasítás érzése fogja el őket a szaporodással kapcsolatban.
127. 4. Senkit sem szabad soha felszólítani, még kevésbé kötelezni olyan viselkedésre, ami objektíven vét az illem ellen, illetve sértheti szubjektív érzékenységét vagy a „magánszférával” kapcsolatos érzéseit.
Az az alapelv, hogy legyünk a gyermekre tekintettel, kizárja a gyerekek vagy fiatalok bármibe való bekapcsolásának minden alkalmatlan formáját. Többek közt a rossz szexuális felvilágosítás következő módszerei számítandók ide: a) minden „dramatizált” megjelenítés, tehát mozdulatok vagy szerepek bemutatása, amelyek a genitális vagy erotikus terület tartalmait jelenítik meg; b) ilyesfajta képek, táblák, modellek stb. készítése; c) a felszólítás arra, hogy a szexualitás kérdéseiről személyes információkat adjanak[156] vagy családi ügyeket feltárjanak; d) szóbeli vagy írásos vizsga a genitális vagy erotikus terület kérdéseiről.
Az egyes módszerek
128. Ezek az alapelvek és szabályok útmutatásul szolgálhatnak a szülőknek és mindazoknak, akik segítségükre vannak, mikor alkalmazzák azokat a módszereket, amiket tapasztalt szülők és szakértők megfelelőnek tartanak. Most rátérünk arra, hogy ezeket az ajánlott módszereket bemutassuk, ezenkívül utalunk a kerülendő módszerekre és azokra az elvekre, amelyeket felhasználunk, vagy amelyek indítást adnak számukra.
a) Ajánlott módszerek
129. A természetes és legelső módszer, amit egyébként ebben a vezérfonalban már ajánlottunk is, a szülők és gyermekek közvetlen beszélgetése, azaz az egyedi nevelés a család körében. Semmivel sem helyettesíthető a szülők olyan bizalmas és nyílt párbeszéde gyermekeikkel, ami nemcsak fejlődési állapotukat, hanem a fiatal személyiségét mint önálló személyt veszi figyelembe. Ha a szülők mégis mástól kérnek segítséget, akkor vannak különböző hasznos módszerek, amelyeket ajánlani lehet azoknak a tapasztalatoknak az alapján, amiket a szülők szereztek, és amelyek azért is fontosak, mert a keresztény gondolkodással összhangban vannak.
130. 1. Mindkét szülő vagy az egyikük megteheti, hogy találkozik másokkal, akik a szeretetben való nevelésre fölkészültek, hogy tapasztalataikat és illetékességüket a maguk javára kamatoztassák. Ezek az emberek megmagyarázhatják és rendelkezésükre bocsáthatják az egyházi tekintélyek által jóváhagyott könyveket és más segédeszközöket.
131. 2. Azok a szülők, akik nincsenek mindig fölkészülve arra, hogy a szeretetre való nevelést illető kérdésekkel foglalkozzanak, gyermekeikkel együtt részt vehetnek összejöveteleken, amelyeket tapasztalt és bizalmat érdemlő személyek, orvosok, papok, nevelők stb. vezetnek. A megnyilatkozások őszinteségének növelése érdekében úgy tűnik, néhány esetben tanácsos ilyen gyűléseket vagy csak fiúknak vagy csak lányoknak rendezni.
132. 3. Bizonyos esetekben a szülők a szeretetre való nevelést részben átadhatják más személynek, aki bizalmukat bírja, ha olyan kérdések kerülnek elő, amelyek különleges illetékességet vagy egyes esetekben lelkipásztori segítséget kívánnak.
133. 4. Az erkölcstani kérdésekről szóló katekézist végezhetik más megbízható személyek, akik szakemberei a serdülő- és a fiatalkor szexuáletikájának. Azok a szülők foglalkozzanak erkölcsi témájú katekézissel, akik gyermekeiket a családon kívül nevelik, és erre építik nevelői munkájukat; mert a családon kívüli nevelés nem tartalmazhatja a legintimebb biológiai és érzelmi szempontokat, ezek a családon belüli egyedi nevelés tárgyai.[157]
134. 5. A szülők vallásos nevelése, különösen a felnőttek szilárd katekétikai fölkészítése a szeretet igazságával kapcsolatban, alapja annak az érett hitnek, ami azután vezérli őket gyermekeik nevelésében.[158] Ez a felnőttkatekézis lehetővé teszi nemcsak a házastársi élet- és szeretetkapcsolat elmélyítő megértését, hanem a saját gyermekükkel való jobb kommunikációt is. Ezenkívül a szülők a maguk számára is sokat kapnak, amikor kötelességüket teljesítve gyermekeiket a szeretetre nevelik, mert fel fogják fedezni, hogy ezáltal a szeretetszolgálat által „élő marad annak az ajándéknak a tudata, amelyben a gyermek léte részesíti őket”.[159] Hogy a szülők képessé váljanak nevelői munkájuk végzésére, szakértőkkel együttműködve továbbképző tanfolyamokat lehet nekik ajánlani.
b) Kerülendő módszerek és ideológiák
135. Manapság védekezniük kell a szülőknek az olyan a törekvések ellen, amelyek gyermekeiket különböző módszerek segítségével erkölcstelenségre akarják nevelni. Ilyen módszereket azok a csoportok támogatnak, amelyek álláspontja és érdeke ellentétes a keresztény morállal.[160] Nem lehet az összes elfogadhatatlan módszerre rámutatni; ezért csak néhányat akarunk bemutatni a legelterjedtebb fajták közül, amelyek a szülők jogait és gyermekeik erkölcsi életét fenyegetik.
136. Első helyen kell elutasítaniuk a szülőknek a szekularizált és születésellenes szexuális felvilágosítást, ami Istent az élet peremére szorítja, és a gyermek születését veszélynek tekinti; ezt nagy szervezetek és nemzetközi egyesületek terjesztik, amelyek a magzatelhajtást, a sterilizálást és a fogamzásgátlást támogatják. Ezek a szervezetek az emberi nemiség lényegével szemben hamis életstílust akarnak elfogadtatni. Az ilyen egyesületek nemzeti vagy térségi szervezetekben dolgoznak, és megkísérelnek a gyermekekben és a fiatalokban félelmet kelteni a „fenyegető túlnépesedéstől”, hogy így terjesszék a fogamzásellenes gondolkozásmódot, azaz az „anti-life beállítottságot”; hamis gondolatokat terjesztenek a „nemzésközpontú egészségről” és a „szexuális és nemzésközpontú” jogról.[161] Ezenkívül a születésellenes szervezetek támogatják azokat a klinikákat, amelyek lehetővé teszik a fiataloknak a magzatelhajtást és a fogamzásgátlást, és ez kedvez a fiatalok körében a promiszkuitásnak, aminek következtében nő a terhességeik száma. „Hogyan lehet a kétezredik évre tekintve megfeledkezni a fiatalokról? Mit javasolnak ezek az egyesületek nekik? A »dolgok» társadalmát, nem »személyekét«. Jogot arra, hogy fiatalkoruk legeslegelejétől mindent korlátlanul megtegyenek, a lehető legnagyobb »biztosítással«. Az önzetlenség, az ösztönökön való uralom, a felelősség iránti érzék adománya
olyan elképzelések, amelyeket más korhoz tartozónak tekintenek.”[162]
137. A katolikus erkölcs és az emberi élet iránti tisztelet segítségével már a fiatalkor kezdete előtt fokozatosan meg lehet világítani a sebészeti vagy kémiai módszerrel végzett magzatelhajtás erkölcstelen jellegét.[163]
Ami a nemzésre és fogamzásra képtelenné tételt és a fogamzásgátlást illeti, ezekkel a témákkal nem szabad a fiatalkor előtt foglalkozni, és később is csak a Katolikus Egyház tanításával egyezően.[164] Ennek során nyomatékosan kell beszélni a természetes születésszabályozás erkölcsi, lelki és egészségügyi tartalmáról. Mindenekelőtt rá kell mutatni a természetes és a mesterséges módszerek lényegi és nagyon jelentős különbözőségére, valamint Isten tervére, a házasságra, „a házasfelek feltétlen kölcsönös egymásnak való önátadására.”[165]
138. Néhány társadalomban szövetségekbe tömörülve működnek a hivatásos szexuális nevelők, tanácsadók és gyógyászok. Mivel munkájuk alapjai káros és tudományosan értéktelen elméletek, amelyek elzárkóznak az igazi antropológia elől, és félreismerik a tisztaság jelentőségét, a szülőknek a legnagyobb körültekintéssel kell bizonyosságot szerezniük ezeknek a szövetségeknek a milyenségéről, bármiféle hivatalos elismerésben is részesültek; mégpedig főleg akkor, ha álláspontjuk nem egyeztethető össze az Egyház tanításával, ami nemcsak tevékenységükből, hanem kiadványaikból is kiderül, amiket különböző országokban terjesztenek.
139. Másik fajtája a visszaélésnek, amikor a nemi nevelést a gyermekek rajzokkal illusztrált oktatásával akarják végezni a nemi élet összes intim részletéről. Ez manapság gyakran azzal a szándékkal történik, hogy „kockázatmentes nemi kapcsolatra való nevelést” adjanak, mindenekelőtt az AIDS terjedésére való tekintettel. Ebben az összefüggésben a szülőknek el kell utasítaniuk az ún. „safe sex” vagy a „safer sex” melletti veszélyes érvelést, ami azon a téves vélekedésen alapul, hogy az óvszer a megfelelő védekezés az AIDS ellen. A szülők maradjanak meg a házasságon kívüli önmegtartóztatás és a házasságon belüli hűség mellett – ez az egyetlen és biztos nevelés a fertőzés elkerülésére.
140. Egy további nagyon elterjedt kezdeményezést, ami azonban nagyon sok kárt okozhat, az „értékek tisztázásának” neveznek. A fiatalokat arra bátorítják, hogy erkölcsi kérdésekről a legnagyobb önállósággal gondolkozzanak, tisztázzák azokat a maguk számára, és döntsenek, miközben sem az általános erkölcsi normák objektív igazságát nem ismerik, sem a sajátos, az Egyház tanítóhivatala által helybenhagyott keresztény erkölcsi előírások szerinti lelkiismeret kialakítását nem veszik figyelembe.[166] A fiatalokban azt a téves véleményt alakítják ki, hogy egy erkölcsi kódex olyasmi, amit maguk alkotnak meg, mintha az ember volna az erkölcs forrása és mértéke.
Az értékek tisztázásának módszere a fiatalok fejlődésének bizonytalan szakaszában akadályozza valódi szabadságukat és önállóságukat.[167] Gyakorlatilag nemcsak a többség véleményét állítják be helyesnek, hanem erkölcsi szempontból nagyon összetett helyzetekkel szembesítik őket, amik nagyon távol vannak azoktól az erkölcsi döntésektől, amelyeket mindennap hozniuk kell, és amelyekben a jó és a rossz könnyen fölismerhető. Ez az elfogadhatatlan módszer nagyon közel van az erkölcsi relativizmushoz, és az erkölcsi normák iránti közömbösséghez és engedékenységhez vezet.
141. A szülőknek azokra a törekvésekre is figyelniük kell, amelyek szexuálismereti témákat juttatnak más anyagok egyébként értelemszerű feldolgozásába (pl.: egészség és higiénia, személyiségfejlődés, családi élet, gyermekek számára megfelelő olvasmányok, társadalmi és kulturális tanulmányok stb.). Ilyen esetekben nehéz a szexuális tanítás tartalmát ellenőrizni. Ezt a bekapcsoló módszert főleg a születésszabályozásra irányuló szexuális felvilágosítás szószólói alkalmazzák, vagy azok az országok, ahol a kormány nem veszi figyelembe a szülők erre vonatkozó jogait. De a katekézis sem jár el helyesen, ha a vallás és az erkölcs elválaszthatatlan egységére hivatkozva bevonja a vallásoktatásba azokat az információkat a nemi, biológiai és érzelmi életről, amelyeket okos döntésük alapján a szülőknek kellene otthon adniuk.[168]
142. Végül mutassunk rá általános tájékoztatásul arra, hogy mindezeket a nemi nevelési módszereket a szülőknek az Egyház alapelvei és erkölcsi normái szerint kell megítélniük, amelyek az emberi értékeket képviselik a mindennapi életben.[169] Azokat a negatív hatásokat is fontolóra kell venni, amelyeket néhány módszer a gyermekek és fiatalok személyiségére gyakorolhat.
Az inkulturáció és a szeretetben való nevelés
143. A szeretetre való nevelés akkor valódi, ha figyelembe veszi azt a kulturális környezetet, amelyben a szülők és a gyermekek élnek. Az inkulturáció, mint összeköttetés a hitvallás és a tényleges élet között abban áll, hogy a hitet és a kultúrát összehangoljuk, s ebben Krisztusnak és az Evangéliumnak elsőbbséget tulajdonítunk. „Mivel a keresztény hit minden természetes és kulturális rendet fölülmúl, azért egyrészt minden kultúrával összeegyeztethető azokban a dolgokban, amelyek a valódi értelemnek és jóakaratnak megfelelnek, másrészt a keresztény hit olyan valóság, amely a kultúrát jelentősen föllendíti. A hit és a kultúra kapcsolatainak összességét megvilágító alapelv: a kegyelem tiszteli a természetet, erősíti és fölemeli, és begyógyítja bűn okozta sebeit. A kegyelem tulajdonképpeni rendeltetése az, hogy valamit az isteni életbe emeljen, de ez nem lehetséges anélkül, hogy a természetet meg ne gyógyítsa, továbbá anélkül, hogy a természetfölötti rendbe való emelés a természetet sajátos útján a fejlődés teljességére ne vezetné.”[170] Ezért egyáltalán nem igazolható, hogy a gyermekek az uralkodó világi kultúra nevében korai és a részletekre kiterjedő szexuális nevelést kapjanak. Másrészt a szülőknek arra kell nevelniük a gyermekeket, hogy ennek a kultúrának erőit megértsék és megküzdjenek velük, hogy mindig követni tudják Krisztus útját.
144. A hagyományos kultúrákban nem kell elfogadniuk a szülőknek a keresztény morállal ellentétes szokásokat, pl. a serdülőkorral kapcsolatos rítusok keretében, amelyek olykor a fiatalok bevezetését jelentik a szexuális élet egyes részleteibe vagy olyan cselekvéseket, amelyek a személyiség sérthetetlensége és méltósága ellen irányulnak, mint pl. a fiatal lányok nemi szerveinek az operálása. Következésképpen az Egyház feladata, hogy megítélje, egy helyi szokás összeegyeztethető-e a keresztény morállal. Az erkölcsösség és tartózkodás hagyományait a nemiséggel kapcsolatban, melyek néhány társadalom jellemzői, mindenütt tiszteletben kell tartani. Ugyanakkor meg kell hogy maradjon a fiatalok joga a megfelelő felvilágosításra. Azonkívül tisztelni kell a családok különleges szerepét az ilyen kultúrákban,[171] és nem szabad a nemi nevelés valamilyen nyugati modelljét rájuk kényszeríteni.
Támogatás a szülőknek
145. Különböző lehetőségek vannak arra nézve, hogy a szülők segítséget és támogatást kapjanak gyermekeik szeretetben való neveléséhez, amely számukra alapvető jog és kötelesség. De a szülők támogatása sohasem jelenti azt, hogy nevelői jogukat-kötelességüket megvonjuk tőlük, mert ez „eredeti és elsődleges”, „pótolhatatlan és elidegeníthetetlen”[172]. Ezért az a szerep, amit mások a szülők megsegítésében játszhatnak, (a) szubszidiáris, mert a családi közösség nevelő szerepe mindig előbbrevaló, és (b) alárendelt, azaz a szülők figyelmes vezetésének és ellenőrzésének van alárendelve. Mindenkinek figyelembe kell vennie a helyes rangsort, amikor együttműködnek a közös munkában a szülők és azok, akik feladatukban támogathatják őket. Magától értetődik, hogy a mások által adott támogatás lényegében a szülőkre és nem a gyermekekre vonatkozik.
146. Azok, akik hivatva vannak arra, hogy a szülőknek gyermekeik szeretetben való nevelésénél segítsenek, beállítottságuknál és fölkészültségüknél fogva képeseknek kell lenniük arra, hogy ezt a Katolikus Egyház teljes hiteles erkölcstanával összhangban tegyék. Ezenkívül érett személyiségeknek kell lenniük, erkölcsileg jó hírűeknek, akik akár házasok, akár nem, akár világiak, akár szerzetesek vagy papok, hűségesnek kell lenniük ahhoz az állapothoz, amit keresztény életük során választottak. Felkészültségüknek nem szabad csak az erkölcsi és nemi felvilágosításra vonatkoznia, hanem ismerniük kell a szülők és a család jogait és szerepét, ugyancsak a gyermekek és fiatalok szükségleteit és problémáit.[173] így a jelen útmutatás alapelvei és tartalma alapján „ugyanaz a szellem kell hogy vezesse őket, mint a szülőket”[174]; ha azonban a szülők úgy gondolják, megfelelő módon tudják a szeretetben való nevelést megvalósítani, nem kötelesek segítségüket igénybe venni.
Értékes források a szeretetben való nevelés számára
147. A Családok Pápai Tanácsa tisztában van azzal, hogy nagy az igény azokra a felhasználható művekre, amelyeket a jelen vezérfonalban kifejtett alapelvekkel összhangban kifejezetten szülők számára írtak. Azoknak a szülőknek, akik úgy érzik, képesek rá, és meg vannak győződve ezeknek az alapelveknek a helyességéről, közre kell működniük ilyen művek elkészítésében. Így saját tapasztalataikat és bölcsességüket továbbadhatják mások számára, hogy segítsenek nekik gyermekeik tisztaságra való nevelésében. A szülők megkapják azoknak az egyházi tekintélyeknek a támogatását és védelmét, akiknek az a feladata, hogy megfelelő műveket adjanak közre, azokat a tanításokat pedig távolítsák el vagy helyesbítsék, amelyek nem egyeztethetők össze az ebben az Útmutatóban bemutatott alapelvekkel a tanítás tartalma, a közlés ideje vagy a nevelés tartalma, módszere miatt.[175] Ezek az alapelvek érvényesek minden modern kommunikációs eszközre is. A Pápai Tanács nagyon bízik a Püspöki Konferenciák munkájában, hogy a szülőket
érzékennyé teszik ezekre a kérdésekre és támogatják őket, a szülők pedig tudni fogják, hogy ahol szükséges, hogyan védjék meg nevelési ügyekben a család és a szülők jogait az állami programokkal szemben.
Szolidaritás a szülőkkel
148. Gyermekeikért végzett szeretetszolgálatuk közben a szülők építhessenek az Egyház más tagjainak a támogatására és együttműködésére. A szülők jogait el kell ismerni, védeni és fenntartani, nemcsak azért, hogy a gyermekek és a fiatalok nevelése biztonságban történjék, hanem azért is, hogy érvényesüljön a helyes rangsor a közös munkában való együttműködésnél a szülők és azok közt, akik feladatukban segíthetnek nekik. Ugyanígy kell hogy támogassák és bátorítsák a szülőket gyermekeik neveléséért való fáradozásukban a papok és a szerzetesek a plébániákon és az apostolkodás más területein. A szülőknek viszont meg kell gondolniuk, hogy a család nem az egyetlen és kizárólagos nevelői közösség, ezért legyen nagyon baráti és eleven kapcsolatuk más személyekkel, akik segíthetnek nekik, anélkül persze, hogy saját elidegeníthetetlen jogaikról megfeledkeznének.
Remény és bizalom
149. A keresztény tisztaságot érő számos kihívással szemben a keresztény szülőknek ajándékozott természeti és kegyelmi adományok jelentik azt a legbiztosabb alapot, amin az Egyház fiait és leányait neveli. A családban való nevelés nagyrészt közvetett, a szívre és a gyöngédségre épül, amely a szülők jelenléte és példája által történik, ha szeretetük tiszta és nagyvonalú. Ha a szülőket nevelési feladatukban bizalom kíséri, akkor elég bátorságuk lesz arra, hogy korunk kihívásain és problémáin a szeretet erejével fölülkerekedjenek.
150. Ezért a Családok Pápai Tanácsa inti a szülőket, akik tudják: Isten adományai segítik őket, hogy gyermekeik bölcs és tudatos nevelésére vonatkozó jogaikat bizalommal vegyék tudomásul. Kéri, hogy ennél a megtisztelő feladatnál a Szentlélekhez, az irgalmas Vigasztalóhoz, minden jó adományozójához imádkozva vessék bizalmukat állandóan Istenbe.
Kéri, hogy könyörögjenek a Szeplőtelen Szűz, a Szép Szeretet Anyja és a hűséges tisztaság Példaképe közbenjárásáért és védelméért. Hívják segítségül Szent Józsefet, az Ő igaz és tiszta Jegyesét, és kövessék példáját hűségben és a szív tisztaságában.[176] Tudjanak mindig arra a szeretetre építeni, amit gyermekeiknek ajándékoznak, „ami minden félelmet elűz”, mert „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel” (1Kor 13, 7). Ez a szeretet az örökkévalóságra irányul, és rá is kell irányulnia, arra a boldogságra, amit a mi Urunk Jézus Krisztus ígért mindazoknak, akik követik: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent” (Mt 5, 8).
Vatikánváros, 1995. december 8.
ALFONSO LOPEZ TRUJILLO bíboros
a Családok Pápai Tanácsának elnöke
+ Monsignore Elio Screggia
titkár
a Családok Pápai Tanácsának elnöke
+ Monsignore Elio Screggia
titkár
Jegyzetek:
[1] Vö. II. János Pál, Familiaris consortio c. apostoli írásában, 1981. nov. 22., AAS 74 (1982), 105. l. Nr. 21.
[2] Uo., Nr. 33.
[3] A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2337.
[4] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium dogmatikai konstitúció, Nr. 11; 4 Vö. Apostolicam actuositatem határozat a laikus apostolságról, Nr. 11.
[5] A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 1632; lásd II. Vatikáni Zsinat, Lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban Gaudium et spes, Nr. 11.
[6] II. János Pál, Levél a családokhoz Gratissimam sane, 1994. febr. 2.: AAS 86 (1994), 917. old., Nr. 20.
[7] Uo., Nr. l6.
[8] Római Kelemen, A Korintusiakhoz írt levél, 61, 1–2; vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 1900.
[9] Familiaris consortio, Nr. 11.
[10] Vö. II. János Pál, Mulieris dignitatem c. apostoli levele, 1988. aug. 15.: AAS 80 (1988), 1667. és 1693. old. Nr. 7. és 18.
[11] II. János Pál, Christifideles laici c. zsinat utáni apostoli levele, 1988. dec. 30.: AAS 81 (1989), 456. o., Nr. 34.
[12] Gaudium et spes, Nr. 22.
[13] Levél a családokhoz, Gratissimam sane, Nr. 34.
[14] Uo.
[15] A Katolikus Művelődésügy Kongregációja, Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, 1983. november 1., Nr. 4.
[16] II. János Pál, Általános kihallgatás, 1980. január 16. „L’Osservatore Romano”, 1980. január 17. 1. old.
[17] Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 6.
[18] Levél a családokhoz Gratissimam sane, Nr. 13.
[19] II. János Pál, Evangelium vitae körlevél 1995. március 25., Nr. 92.
[20] II. János Pál, Általános kihallgatás, 1980. január 10. „L’Osservatore Romano”, 1980. január 10., 1. old.
[21] A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2349.
[22] Familiaris Consortio, Nr. 11.
[23] Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 5.
[24] Familiaris consortio, Nr. 11.
[25] A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2360.
[26] Familiaris consortio, Nr. 14.
[27] A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2337.
[28] Uo., Nr. 2339.
[29] Vö. II. János Pál: Beszéd a Sacro Cuore Katolikus Egyetem és a II. János Pál Intézet által szervezett „Felelős szülői magatartás” c. szeminárium résztvevőihez 1983. szeptember 17-én; Insegnamenti, VI, 2, 564. lap.
[30] A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2349.
[31] Vö. alább, Nr. 55.
[32] Vö. VI. Pál, Humanae vitae c. enciklikáját, 1968. júl. 25.: AAS 60 (1968), 485–486, Nr. 8–9.
[33] Ha ezt nem tesszük, csalunk, amint Avilai Szent János mondja: egyesek annyira elvakultak, hogy „azt hiszik, engedniük kell szívük ösztönzésének, amikor az valamilyen tettre indítja őket, akkor is, ha az Isten parancsaival ellentétes (…); azt állítják, úgy szeretik Istent, hogy akkor sem vesztik el szeretetét, ha parancsait megszegik. Elfelejtik, hogy Isten Fia személyesen ennek ellentétét prédikálta: Aki ismeri parancsaimat, és megtartja őket, az szeret engem (Jn 14, 21): aki szeret engem, az megtartja tanításomat (Jn 14, 23). És: aki nem szeret, nem tartja meg tanításomat. Így teljes világossággal megmondja nekünk, hogy aki nem engedelmeskedik szavainak, nem barátja, és nem is szereti Őt. Amint Szent Ágoston mondja: „Senki sem szeretheti a királyt, aki utálja parancsait.” (Audi filia, cap. 50)
[34] II. János Pál, Általános kihallgatás, 1984. nov. 14.: Insegnamenti, VII, 2, 1208. old.
[35] Vö. Evangelium vitae, Nr. 97.
[36] Vö. Familiaris consortio, Nr. 36–37.
[37] II. Vatikáni Zsinat, Gravissimum educationis, Nyilatkozat a keresztény nevelésről, Nr. 3.
[38] Vö. Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 16.
[39] Uo., Nr. 16.
[40] Uo., Nr. 13.
[41] Vö. Familiaris consortio, Nr. 66.
[42] Uo.
[43] Uo.
[44] Lumen gentium, Nr. 11.
[45] Lásd: II. János Pál, beszéde a C.E.I. XVI. közgyűlésén, 1979. május 15.: „L’Osservatore Romano”, 1979. május 17. 2. old.
[46] Lumen gentium, Nr. 11.
[47] Humanae vitae, Nr. 8.
[48] Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 7.
[49] Gaudium et spes, Nr. 24.
[50] Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 8.
[51] Vö. Humanae et vitae, Nr. 9.
[52] Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 8.
[53] Rituale Romanum, Ordo celebrandi matrimonium, Nr. 60.
[54] Familiaris consortio, Nr. 20. ebben idézve Mt 19, 6.
[55] Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 12; vö. Humanae vitae, Nr. 12; A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2366.
[56] Vö. Tertullianus: Ad uxorem, II, VIII, 6–8: CCL 1, 393–394; vö. Familiaris consortio, Nr. 13.
[57] Familiaris consortio, Nr. 16.
[58] II. János Pál: beszéd a „Család az élet szolgálatában” – találkozó résztvevőihez, amelyet a C.E.I. Püspöki Bizottsága szervezett, 1990. ápr. 28. Insegnamenti, XIII, 2, 8. 1055–56.
[59] Familiaris consortio, Nr. 37.
[60] II. Vatikáni Zsinat, Perfectae caritatis, Dekrétum a szerzetesi élet korszerű megújításáról, Nr. 24.
[61] II. Vatikáni Zsinat, Optatam totius, Dekrétum a papok képzéséről, Nr. 2.
[62] II. Vatikáni Zsinat, Presbyterorum ordinis, Dekrétum a papok szolgálatáról és életéről, Nr. 11.
[63] Vö. Familiaris consortio, Nr. 16.
[64] Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 16.
[65] Familiaris consortio, Nr. 38.
[66] Familiaris consortio, Nr. 36.
[67] Vö. Gravissimum educationis, Nr. 3.
[68] A Családi Jogok Chartája, előterjesztette a Szentszék 1983. október 22-én, 5. cikkely.
[69] Familiaris consortio, Nr. 37., lásd A Családi Jogok Chartája, 5. cikkely.
[70] Familiaris consortio, Nr. 37.
[71] További nehéz és sokrétű probléma, amellyel ez a dokumentum nem foglalkozhat kellő mértékben, az AIDS terjesztése droghasználat vagy nemi érintkezés által. A helyi egyházak számos, az érintetteket segítő és megelőző tevékenységgel szállnak be ebbe a küzdelembe.
Különösen az AIDS elleni védekezésre való tekintettel ki kell emelni egy szabályozott és a családra irányuló szexualitás értékét, és helyreigazításra szorul a problémának az a megítélése, amit az ún. „safer sex”-re és az óvszerek (profilaktikus) használatára építő felvilágosító kampányok terjesztenek. Ez a kezdeményezés, ami már önmagában is ellentétes az erkölccsel, ráadásul megtévesztő, és végső soron a promiszkuitás, a biztonság tekintetében téves feltételekre építő szabad kapcsolatok elterjedéséhez vezet. Objektív és szigorúan tudományos vizsgálatok kimutatták az ilyen eszközök nagy százalékban megbízhatatlan voltát.
[72] Familiaris consortio, Nr. 37.
[73] Vö. Gaudium et spes, Nr. 52.
[74] Vö. Familiaris consortio, Nr. 39. és 51–54.
[75] II. János Pál, Centesimus annus, enciklika, 1991. máj. 1.; AAS 83 (1991), 855. l., Nr. 49.
[76] Vö. Familiaris consortio, Nr. 18. 63–64.
[77] Vö. Familiaris consortio, Nr. 17.
[78] Vö. Aquinói Szent Tamás, Summa theologiae, I–II, q. 106, a. 1.
[79] Uo., II–II, q. 153, a. 3.
[80] Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 35.
[81] Vö. Familiaris consortio, Nr. 76; ugyancsak Tájékoztatás az emberi szeretetben való neveléshez, Nr. 68; vö. A Társadalmi Tájékoztatási Eszközök Pápai Tanácsa, Pornográfia és erőszak a tájékoztatási eszközökben: Egy pasztorális felelet,1989. máj. 8.: „L’Osservatore Romano”, Supplem. A. 1989. máj. 17., Nr. 7.
[82] II. János Pál, Beszéde A Családok Pápai Tanácsa és A Társadalmi Tájékoztatási Eszközök Pápai Tanácsa által „A családok jogai és a társadalmi tájékoztatási eszközök” témájáról rendezett találkozó résztvevőihez, 1993. jún. 4.: „L’Osservatore Romano”, l993. jún. 5., 5. old.
[83] II. János Pál, Üzenet A Társadalmi Tájékoztatási Eszközök 15. Világnapjához, 1981. máj. 10.: Messaggi del Papa, Libreria Editrice Vaticana, 73. old.
[84] Uo., 73. o.
[85] Familiaris consortio, Nr. 76.
[86] Vö. Mulieris dignitatem, Nr. 18–19.
[87] Vö. Familiaris consortio, Nr. 25.
[88] Familiaris consortio, Nr. 37., vö. Nr. 47–48-cal is.
[89] Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 16.
[90] II. János Pál, Szentbeszéd az USA Washington DC-beli Kapitóliumnál tartott istentiszteleten 1979. okt. 7-én; „L’Osservatore Romano”, 8./9., 1979. okt., melléklet, LXXVII. old.
[91] Vö. Familiaris consortio, Nr. 59–61.; Hittani Kongregáció, Nyilatkozat a szexuáletika néhány kérdéséhez, Persona Humana, 1975. dec. 21.; „L’Osservatore Romano”, 1976. jan. 16., 1. old., Nr. 12.
[92] Familiaris consortio, Nr. 59.
[93] Vö. Familiaris consortio, Nr. 60.
[94] Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 48.
[95] Vö. Családjogi charta, 3c. cikkely
[96] Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 69.
[97] Familiaris consortio, Nr. 37.
[98] Vö. Familiaris consortio, Nr. 37.
[99] Vö. Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 58.
[100] Vö. Familiaris consortio, Nr. 16.
[101] Vö. Aranyszájú Szt. János, Homíliák Mátéhoz.
[102] Persona humana, Nr. 12.
[103] Vö. uo., Nr. 9.
[104] Gaudium et spes, Nr. 24.
[105] Aranyszájú Szent János, Homiliae in Matthaeum, 7,7: PG 57, 80–81.
[106] Familiaris consortio, Nr. 37.
[107] II. János Pál Catechesi tradendae c. apostoli levele 1979. október 16-án; AAS 71. (1979), 1309. old., Nr. 38.
[108] Néhány kultúrában szilárdan meggyökerezett az ilyen pozitív beállítottság, és a serdülőkort az „átmenet rítusaival” vagy a felnőtté avatás szertartásaival ünneplik. A katolikusok az Egyház figyelmes vezetésével átvehetik azt, ami az ilyen szokásokban jó és igaz, ha megtisztítják mindattól, ami bennük nem megfelelő vagy erkölcstelen.
[109] Vö. Mulieris dignitatem, Nr. 17. és a köv. oldalakon.
[110] Familiaris consortio, Nr. 28; vö. még Gaudium et spes, Nr. 50.
[111] Gaudium et spes, Nr. 49.
[112] Vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2052.
[113] Gaudium et spes, Nr. 16.
[114] A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 1777.
[115] Uo., Nr. 1778.
[116] Vö. Avilai Teréz Költeményei, 5–9; Keresztes Szt. János Költeményei, 10.
[117] Vö. Irányelvek az emberi szeretetre való nevelésről, Nr. 90.
[118] Familiaris consortio, Nr. 53.
[119] Christifideles laici, Nr. 58.
[120] II. János Pál, Parati semper, Apostoli levél a világ fiataljaihoz, 1985. márc. 31.: AAS 77 (1985), 602. o. Nr. 9.
[121] Vö. Lumen gentium, 5. fejezet.
[122] VI. Pál, Sanctitatis clarior, Motu proprio 1969. márc. 19.: AAS 61 (1969), 149. o.
[123] Lásd ehhez különösen a Lumen gentium ötödik fejezetét, 39–42. o., amelynek tárgya a szentségre való általános hivatás az Egyházban.
[124] Christifideles laici, Nr. 16.
[125] Vö. Tertullianus: De exhortatione castitatis, 10: CCHL 2, 1029–1030; Cyprianus, De habitu virginum, 3 és 22: Csel 3/1, 189 és 202–203; Athanasius, De virginitate: PG 28, 252–281; Aranyszájú Szt. János, De virginitate: Sch 125; XII. Pius, Menti nostrae, Apostoli levél 1950. szept. 23.: AAS 42 (1950), 682. o.; XXIII. János, Beszéd „A tökéletesség állapotáról a mai világban” tartott konferencia résztvevőihez, amelyet a női szerzetesrendek Kongregációja folytatott le, 1961. dec. 16.: AAS 54 (1962), 33. o.; Lumen gentium, Nr. 42.; Familiaris consortio, Nr. 16.
[126] II. János Pál, Szentbeszéd a szentmisén Limerickben (Írország), 1979. okt. 1-jén: „L’Osservatore Romano”, 1979. okt. 1/2. melléklet, XX. o.
[127] Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 12.
[128] A Gaudium et spes, Nr. 47–52., a Humanae vitae és a Familiaris consortio mellett rendelkezésre állnak a Hittani Kongregáció más fontos dokumentumai is, így a Persona humana és a Homoszexuális személyek lelki gondozása, 1986. okt. 1-jéről, „L’Osservatore Romano”, 1986. okt. 21., 5. o., és a Katolikus Nevelés Kongregációjától Útmutató az emberi szeretetben való nevelésben, kapcsolatban A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2331–2400 és Nr. 2514–2533 tanításával.
[129] Persona humana, Nr. 9.
[130] A Hittani Kongregáció dokumentumai, a Persona humana és a Homoszexuális személyek lelki gondozása; A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2357.
[131] A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2357.
[132] Persona humana, Nr. 8.
[133] Vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, Nr. 2357.
[134] Uo., Nr. 2358.
[135] Uo., Nr. 2359.
[136] Ez, és ugyanígy tudásunk a libidó erejéről – amit az emberi pszichére vonatkozó kutatások fedeztek fel – érthetővé teszik az Egyház tanítását a nemiség bármilyen szabályozatlan élvezetének nagysúlyú voltáról: „A keresztény hagyomány (…) és az egészséges értelem tanúsága szerint a szexualitás erkölcsi rendje az emberi élet számára oly nagy jelentőségű értékeket tartalmaz, hogy ennek a rendnek minden közvetlen megsértése objektíven súlyos” (Persona humana, Nr. 10). Jegyezzük meg, hogy az Egyház tanítja a cselekedet objektíven súlyos jellegét, de nem zárja ki a súlyos bűn elkerülését, ha az akarás nem teljes; sőt a Persona humana c. iratnak ugyanebben a részében kijelenti, hogy lehetséges, hogy valaki ezen a területen nem követ el teljes mértékben súlyos bűnt.
[137] Evangelium vitae, Nr. 97.
[138] Elég, ha csak azokra a visszaélésekre gondolunk, amik már 16 éven aluli gyermekekkel történnek néhány diszkóban.
[139] Vö. Familiaris consortio, Nr. 16.
[140] A következő ajánlásokat a) minden személy azon jogának alapján fogalmazzuk meg, hogy katolikus hitét megvallja és gyakorolja: vö. Dignitatis humanae, a II. Vatikáni Zsinat nyilatkozata a vallásszabadságról, Nr. 1. 2. 5. 13. 14. A Családi Jogok Chartája, 7. cikkely; b) a család szabadsághoz és méltósághoz való jogainak keretében: vö. A Családi Jogok Chartájának bevezetőjét; Dignitatis humanae, Nr. 5; Familiaris consortio, Nr. 226, 42, 46.
[141] Vö. Gravissimum educationis, Nr. 3.; Familiaris consortio, Nr. 36; A Családi Jogok Chartája, 5. cikkely.
[142] Familiaris consortio, Nr. 37.
[143] Vö. A Családi Jogok Chartája, 8a és 5c cikkely; A kánonjog kódexe, 1983. január 25. can. 215, can. 223, 2. §, can. 799; Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 16.
[144] Ez az ajánlás A Családi Jogok Chartája 5c, d, e cikkelyéből vezetődik le, mert a tudásra való jog magában foglalja a szülők felülvizsgálatra és ellenőrzésre való jogát.
[145] Ez az ajánlás A Családi Jogok Chartája 5c, d, e cikkelyeiből vezethető le, mert a részvétel megkönnyíti a szülőknek, hogy gyermekeik szeretetben való nevelését felülvizsgálják és ellenőrizzék.
[146] Ez az ajánlás A Családi Jogok Chartája 5c, d, e cikkelyeiből vezethető le, mert a szülőknek az ad jogot arra, hogy gyermekeiket a szexuális oktatásból kivegyék, hogy érvényesítik jogukat gyermekeik lelkiismeretükkel összhangban való nevelésére (5a cikkely).
[147] Vö. A Családi Jogok Chartája, 7. cikkely.
[148] Uo., 4e cikkely.
[149] Ez az ajánlás a Gravissimum educationis nyilatkozat Nr. 1-ből vezethető le.
[150] Ez az ajánlás a gyerek tisztasághoz való jogának gyakorlati alkalmazása, lásd fent Nr. 118., és megfelel a szülők jogának, lásd fent Nr. 117.
[151] Vö. Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 101–105.
[152] Homoszexuális személyek lelki gondozása, Nr. 17.
[153] Gratissimum educationis, Nr. 1.
[154] Familiaris consortio, Nr. 37.
[155] Például a) vizuális erotikus anyagok, b) írásos vagy szóbeli erotikus ábrázolások (vö. Útmutató az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 76.; c) illetlen vagy durva kifejezésmód; d) illetlen humor; e) a szemérmesség megsértése és f) kísérlet arra, hogy a tisztaság erénye elleni bűn súlyosságát lekicsinyeljék.
[156] Kivétel azonban ebben az összefüggésben az okos és megfelelő mértékű tájékoztatás a természetes fogamzásszabályozásról.
[157] Vö. Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 58.
[158] Vö. ugyanott, Nr. 63.
[159] Familiaris consortio, Nr. 21.
[160] Vö. Gratissimam sane, Levél a családokhoz, Nr. 13.
[161] Vö. Családok Pápai Tanácsa, „Instrumentum laboris”, Demográfiai fejlődés, etikai és pasztorális dimenziók, 1994. márc. 25., Nr. 28. és 84., Libreria Editrice Vaticana; Irányelvek az emberi szeretetre való nevelésre, Nr. 62.
[162] A Szentatya levele az államfőkhöz az 1994. márc. 19-i kairói konferencia előtt: „L’Osservatore Romano”, 1994. ápr. 15., 1. old.
[163] Vö. Evangelium vitae, Nr. 58–63.
[164] Vö. Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 62.
[165] Familiaris consortio, Nr. 32.
[166] Vö. II. János Pál, Veritatis splendor c. enciklikája 1993. aug. 6.: AAS 85 (1993), 1208–1210, Nr. 95–97.
[167] Vö. uo., Nr. 41, az ember valódi erkölcsi autonómiájáról.
[168] Vö. Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez, Nr. 58.
[169] Vö. uo., Nr. 19; Familiaris consortio, Nr. 37.
[170] Nemzetközi Teológiai Bizottság, Hit és inkulturáció, I, 10, 3–8. 1988. október: Omnis Terra, VII. évf., 21. sz., szept.–dec. 1989, 220. old.
[171] Vö. Familiaris consortio, Nr. 66.
[172] Vö. Familiaris consortio, Nr. 36 és 40; Levél a családokhoz Gratissimam sane, Nr. 16.
[173] Azok a személyek, akik a szülőket segítik, alkalmazhatják azokat az alapelveket, amelyek az Irányelvek az emberi szeretetre való neveléshez c. iratban a nevelők számára vannak kifejtve, Nr. 79–89.
[174] Familiaris consortio, Nr. 37.
[175] Vö. fenn, Nr. 65–76; 121–144.
[176] Vö. II. János Pál Redemptoris custos c. apostoli levele, 1989. augusztus 15.: AAS 82 (1990) 33. o., Nr. 31.
Szent István Társulat az
Apostoli Szentszék Könyvkiadója Budapest 1999
A fordítás alapjául szolgáló mű címe: MENSCHLICHE SEXUALITÁT: WAHRHEIT UND BEDEUTUNG
Fordította: Kiss B. Zsolt
Szakmai szempontból lektorálta: Beran Ferenc
Sorozatszerkesztő: Dr. Németh László a Pápai Magyar Intézet rektora
ISBN 963 360 615 2 összkiadás ISBN 963 361 106 7
© Szent István Társulat 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1.
Felelős kiadó: Dr. Rózsa Huba alelnök
Felelős szerkesztő: Farkas Olivér mb. igazgató
A fordítás alapjául szolgáló mű címe: MENSCHLICHE SEXUALITÁT: WAHRHEIT UND BEDEUTUNG
Fordította: Kiss B. Zsolt
Szakmai szempontból lektorálta: Beran Ferenc
Sorozatszerkesztő: Dr. Németh László a Pápai Magyar Intézet rektora
ISBN 963 360 615 2 összkiadás ISBN 963 361 106 7
© Szent István Társulat 1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1.
Felelős kiadó: Dr. Rózsa Huba alelnök
Felelős szerkesztő: Farkas Olivér mb. igazgató
