Kapcsolatok a középkorban
A középkori Magyarországgal a Szentszék az akkori idők gyakorlatának megfelelően tartotta fenn az összeköttetést, nem ritkán különleges feladatokkal megbízott pápai legátusok útján, akik közvetlen intézkedésekkel is segítették Egyházi életünk alakulását. Fraknói Vilmos nagyszabású monográfiában [1] tárta fel ezeknek a kapcsolatoknak a részleteit. Erre az időszakra jellemzö, hogy számos témakörben érintkeztek a Szentszék és a magyar állam illetékességi területei, igényei. Már a magyar hierarchia megszervezése is Szent István király és az Apostoli Szentszék együttműködése révén valósult meg. Ebben az ősszefüggésben a király egyházszervezöi tevékenységéhez a nélkülözhetetlen legitimáció az Apostoli Szentszéktől eredt [2] . Az egyházi tisztségek betöltése is fontos témája volt ezeknek a kapcsolatoknak. Már Kálmán vagy fia, II. István lemondott a pápa figyelmeztetésére a magyar királyok által gyakorolt invesztitúráról. A korábbi kutatásokat ősszefoglalva joggal állapítja meg Csizmadia Andor: "Lehetséges, hogy a gyűrűvel és a pásztorbottal való beiktatás nálunk nem volt állandó szokás, de hogy királyaink I. István után is a maguk hatalmából töltöttek be főpapi javadalmakat, mutatja Martinus Polonus XIII. században élő gnieznói érsek krónikájának az a határozott megállapítása, hogy Kálmán idejéig a magyar királyok gyakorolták az invesztitúrát. [3] Noha hazánkban, akárcsak nyugaton, az invesztitúráról való lemondás után, annak helyébe a kánoni választások léptek, az uralkodók ismételten őnkényesen áthelyeztek vagy elmozdítottak püspököket, széküresedés idején pedig a javadalmakat nem egyszer világiaknak adták bérbe [4] . Ez a gyakorlat a gregoriánus reform és az 1122-es wormsi konkordátum után már teljesen nyilvánvalóan ellentétes volt a kánoni joggal olyannyira, hogy külföldiek negatív példaként hivatkoztak rá. Becket Tamás canterbury érsek pl. 1168-ban III. Sándor pápának így ír: És sikertelenül hozzák fel a szicíliaiak vagy a magyarok példáit, melyek minket az ítélet napján legkevésbé sem igazolnak, ha a tyrannusok tudatlanságát elébe helyeznénk az apostoli intézményekmek és a világi hatalmak szertelenségét inkább tartanánk életünket irányító normának, mint azt az örök testamentumot, melyet az Isten Fia halálával és vérével megerősített'' [5] . A XII. században jellemző volt, hogy Magyarországon tiltották a Rómához való fellebbezést és kizárták a pápai legátusokat [6] . II. Géza és a Szentszék nem felhőtlen kapcsolatára jellemző, hogy a király csak nehezen tett ígéretet arra, hogy a pápa tekintélye és tanácsa nélkül sem ő, sem utódai nem mozdítanak el és nem helyeznek át püspököket [7] . III. Sándor pápa viszont megengedte a királynak hogy a főpapok csak rajta keresztül érintkezzenek Rómával [8] . Mégsem beszélhetünk arról, hogy akár Szent István, akár a későbbi királyok valódi pápai legátusi küldetést kaptak volna [9] . III. István király a püspökségek kőrül újra önkényes intézkedéseket tett, s ezzel szembekerült az egyházi joggal és elődeinek a Szentszék irányában tett ígéreteivel. Ezért Bánfy Lukács esztergomi érsek kiközösítette. Ennek a viszálynak a megoldására a pápa legátust küldött Magyarországra, aki 1171-ben elérte, hogy a király lemondjon a kánonjoggal ellentétes intézkedésekről. A kései Árpád-kor jellemzője, hogy pápai intézkedések születnek a magyar királysággal, trónnal kapcsolatban. Ezek közül többet úgy értékelnek a szerzők, mint hűbéri igény megnyilvánulásait. 1204-ben III. Ince pápa utasítja az esztergomi érseket, hogy Imre király fiát, a gyermek Lászlót királlyá koronázza, s nevében apjától vegye ki a Szentszék iránti hűségesküt [10] . IX. Gergely pápa legátusa pedig eléri a királynál a híres beregi egyezményt, mely jelentős jogokat biztosított az Egyház számára. Elöfordul, hogy nemzetközi szerződéseket erősít meg a pápa, így pl. azt a békeszerződést, melyet V. István 1271-ben Ottokár cseh királlyal kötött [12] . A magyar Egyház fegyelmi újjászületését jelentősen előmozdította az 1279-es budai zsinat, amely szintén a Szentszék hatékony közreműködésével jött létre. IV. László király még Fülöp pápai legátus foglyul ejtésével sem tudta azt megakadályozni. Végül a király engedett, és elismerte, hogy ő és elődei a koronát és az uralkodást az Egyháztól kapták [13] . Egy másik, ugyancsak országos történelmi jetentőségű pápai legátusi küldetés volt Gentilis bíborosé, aki 1307-ben országgyűlést hívott össze Károly Róbert királlyá választása és megkoronázása érdekében [14] . Tevékenységének jelentőségét Pór Antal így jellemzi: "Magyarországon Gentilis emlékét sem szobor..., sem festmény nem hirdeti, de közreműködése az Anjou-ház uralkodásának megalapításában, mely alatt a magyar nemzet legvirágzóbb korszakát élte, maradó emléket, ércznél tartósabbat biztosít nevének" [15] .Az Anjouk idejétől fogva nem egyszer nehézséget okozott a Szentszékhez fűződő kapcsolatokban, hogy a királyok a kánoni jog szerinti kegyúri jogon túlmenően a főpapi javadalmak adományozásának jogát kezdték maguknak tulajdonítani. Már Nagy Lajos többször szembefordult a pápával egyes püspökségek betöltésének kérdésében. 1374-ben pl. a váradi püspökséggel kapcsolatban tett intézkedései miatt a pápa megállapítja, hogy a király gonosz tanácsosaira hallgat és illetéktelenül kegyúri jogokat kezd igényelni minden, de legalább is számos egyház főlött [16] . Az 1397. évi országgyűlés pedig már úgy intézkedik, hogy "bullások" ne juthassanak egyházi javadalomhoz hacsak nem a kegyúrtól kapják azt [17] . A tilalmak Zsigmond alatt később is ismétlődnek. Céljuk többnyire a külföldiek javadalomszerzésének akadályozása [18] . Zsigmond azonban állandó küzdelmet folytatott javadalom-adományozási jogának elismertetéséért. Ez a konstanzi zsinaton a bíborosok által aláírt, de sem a zsinat által ki nem bocsájtott, sem V. Márton pápa által meg nem erősített ún. "konstanzi bullában" részben sikerült is [19] .
A gyakorlatban ezt a királyi jogot az egyházjog szabályait figyelembe nem véve Mátyás király úgy érvényesítette, hogy a Szentszéket a katolikus hittől való elpártolással fenyegette arra az esetre, ha nem ismerné el az általa kinevezett főpapokat.
A legátusok mint a török elleni védelem segítői
A török veszedelem növekedésével a Szentszék tőbb ízben is hosszabb ideig itt tartózkodó követeket küldött hazánkba, akik a védelem kiemelkedő szervezői, lelkesítői, előmozdítói voltak. A kiváló tudós, Giuliano Cesarini bíboros pápai legátus ként vett részt Hunyadival a harcokban. 1444-ben a Murad szultán hadai ellen vívott várnai csatában esett el Ulászló királlyal együtt.Caruajal bíboros teljhatalommal ellátott követként Németország, Magyarország, Lengyelország és a török uralom alatt álló tartományok területére kapott küldetést. Feladata volt, hogy kapcsolatot tartson a császárral és a birodalmi gyűlésen megajánlott segítő hadsereg kiállítását sürgesse, Magyarországon pedig áldozatkészségre serkentse a királyt és a rendeket, s követsége egész területén keresztes hadjáratot hirdessen a török ellen. Ő kérte ki Kapisztrán Szent János közreműködését. Támogatta Hunyadi Jánost a politika és a katonai szervezés terén. Jelentős része volt a nándorfehérvári győzelem kivívásában, s később is sokat tett az ország függetlensége és megerősödése érdekében. Nem kis szerepe volt Hunyadi Mátyás trónra segítésében. Carvajal bíborosnak a nándorfehérvári csata sikerében játszott szerepét maga a pápa így méltatta: "Atyai szívünk sugallja, hogy szerencsét kívánjunk néked fáradságod gyümölcseihez, melyeket Isten népének javára termeltél. "Tudjuk, hogy főképpen a te tanácsaid és törekvéseid készítették elő a győzedelmet, a te buzgalmad hozta létre a keresztesek egybesereglését és a magyarországi rendek gyűléseit. Örvendezz tehát a rád bízott föladat megoldásában elért siker fölött [20] .
A mohácsi csata előtt szintén állandó nuncius működött az országban Antonio Giovanni da Burgio személyében, aki világi ember volt. Sokaknál korábban felismerte, milyen fenyegetést jelent Magyarországra a török veszedelem. Iparkodott a pápai pénzsegélyt minél tisztességesebben felhasználni, zsoldosokat toborzott, fegyvereket szerzett be, szervezte a katonai védelmet a közeledő török ellen. Ebben az igyekezetében tragikusan magára maradt. 1526. július 16-án így ír erről: "Ha Magyarország az idén megmenekül, őszentsége valóban azzal hízeleghet magának, hogy ő mentette meg egyedül, az ellenség óriási hatalmával szemben. A mai napig senki más semmiféle előkészületet nem tett a védelemre, csak őszentsége. Péterváradot a tőrök ostromolja. Ki védi? 500 gyalogos, akiknek zsoldját őszentsége fizeti már négy hónap óta; s a várat lőszerrel is őszentsége látta el. Újlak egészen üresen állna, ha nem védené 300 gyalogos, akiket a pápa pénzén ott tartok... Most leküldtünk 2000 gyalogost a Dunán. Ezek is őszentsége katonái, s ha ezek nem volnának, ugyan kit küldhettünk volna. Mert itten nincs még semmiféle katonaság..." [21] .
A bécsi nunciatúra illetékességének kora
Hazánk önállóságának megszüntével, pontosabban a királyi székhely külföldre kerülésével a bécsi nuncius volt az, aki hosszú időn át ápolta a kapcsolatokat a Szentszék, valamint a magyar Egyház és társadalom között. Ugyanakkor az is előfordult, hogy a lengyelországi nuncius Erdély területére is megbízást kapott. Különleges küldetésben eljáró pápai diplomataként igen sokat fáradozott Magyarország és Erdély felszabadítása, vallási és kulturális újjászületése érdekében Antonio Possevino jezsuita atya. Báthozy Istvánhoz szoros, baráti szálak fűzték.XI. Ince pápa követeként Buda és egész Magyarország felszabadításának megszervezésében felejthetetlen érdemeket szerzett Buonvisi bíboros, bécsi nuncius, aki a lengyelországi nunciussal együttműködve elérte az osztrák-lengyel szövetséget, mely a pápa döntő anyagi támogatásával Bécs megvédését és hazánkból a török kiűzését eredményezte.
A Bécsben székelő diplomaták gyakran zavaros forrásoból merítették magyar adataikat, vagy a távolság és az idegenség miatt nem tudták megítélni, mi megy végbe a harcoknak kitett országban [22] .
Az egész Habsburg-korban jellemző körülmény volt, hogy ugyanaz a nuncius volt Magyarország ügyeiben illetékes, akinek a pápát elsősorban a bécsi udvar felé kellett képviselnie. Éppen ez a helyzet tette problematikussá az 1855-ös osztrák konkordátumot, melynek megkötésére az 1848-49-es szabadságharc leverése utáni légkörben került sor.
Az önálló magyarországi nunciatúra
Annak idején már a Károlyi kormány lépéseket tett a diplomáciai kapcsolatok felvételére a Szentszékkel [23] .A két világháború között Magyarország önálló pápai képviseletet kapott, melynek a II. világháború után be kellett szüntetnie működését. Létrejött a külőn magyar szentszéki követség is. Noha a konkordátum gondolata felmerült ebben az időszakban, annak megkötését sem a magyar vezetés, sem a Szentszék nem kívánta kezdeményezni [24] . A háború alatt az apostoli nuncius kiemelkedő szerepet vállalt azok sorában, akik az üldöztetések áldozatainak mentésén fáradoztak.
Ennek a képviseletnek a felújítása csak 1990-ben vált lehetővé. A Szentszék és a Magyar Köztársaság között 1990. február 9-én kötött megállapodás első két pontja kimondta:
"1. A mai napon helyreállítják a diplomáciai kapcsolatokat az Apostoli Szék és Magyarország között, a Szentszék részéről Nunciatúra, a Magyar Kőztársaság részéről Nagykövetség szintjén.
2. A Szentszéket Budapesten Apostoli Nuncius képviseli, míg a Magyar Köztársaság az Apostoli Szék mellé Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövetet akkreditál" [25] .
De mi a tartalma az ilyen szentszéki képviselet küldetésének ma?
A II. Vatikáni zsinaton elhangzott püspöki kívánságoknak megfelelően a pápai követek küldetésének a helyi főpásztorok saját feladatkörét fokozottan figyelembevevő, pontosabb körülírása vált szükségessé. Erre az igényre adott választ VI. Pál pápa Sollicitudo Omnium Ecclesiarum kezdetű, 1969. június 24-én kiadott motu propriója. Ez az okmány olyan jogi szabályokat tartalmaz, melyek később az Egyházi Törvénykönyvbe is bekerültek. Egyszersmind a pápai küldöttek feladatkörének szükségességét, jelentőségét és jellegét teológiailag is mértékadóan megalapozza. A péteri tisztség, az Egyház alapkövének szerepe (vö. Mt 16,18), az a Krisztustól kapott péteri küldetés, hogy megerősítse testvéreit (Lk 22.32), a püspökök és a pápa szoros együttműködésének szükségessége a hit és a krisztusi üdvözítő mű szolgálatában indokolják, hogy a pápa az egyes részegyházakhoz állandó képviselőket küld. E gyakorlatnak különös hangsúlyt látszik adni Krisztus szeretetének sürgetése, melynek jegyében "az Egyház köteles a krisztusi hitet és üdvösséget terjeszteni. Köteles pedig a kifejezett parancs alapján, melyet Péter utódjával, az Egyház legfőbb pásztorával együtt az apostoloktól örökölt a püspökök testülete, amelynek a papok a munkatársai. Köteles továbbá amiatt az életerő miatt, amelyet testének tagjaiba áraszt ki Krisztus" (Ad gentes 5; v8. Ef 4,16). A püspökök kollegialitásának és az Egyház missziós kűldetésének zsinati hangsúlyozásából logikusan adódott hogy a pápai követek feladatának fontossága és belső egyházi jellege előtérbe került.
A pápai követ legfőbb feladata, hogy egyre erősebbé és hatékonyabbá tegye az Apostoli Szentszék és az illető részegyházak közötti egységet. Ennek a részegyházakkal kapcsolatos, vagyis az Egyház belső életéhez tartozó hivatásának a körében a Szentszék követének az egyetemes egyházjog számos konkrét teendőjét is megjelöli (364. k.). Az első ilyen feladat információs jellegű. Értesítenie kell az Apostoli Szentszéket mindazokról a kőrülményekről, amelyek az adott részegyházak életét befolyásolják, valamint a lelkek javát, az Egyház műkődését a maga általánosságában érintő dolgokról. Ennek az információs munkának egy sajátos vonatkozása a püspökők kinevezésével kapcsolatos. A pápai követre tartozik a jelöltek nevének továbbítása vagy javaslása a Szentszék felé, valamint az illetó személyekről az információs eljárás lefolytatása (vö. 377-378. k.). Ugyanakkor informálnia, tanácsaival, de tevékenységével is támogatnia kell az adott területen dolgozó püspököket, természetesen saját illetékességűk teljes tiszteletben tartásával. Ám a pápai követnek nem csupán az egyes püspököket kell segítenie, hanem magukat a püspöki konferenctákat is. Maguknak a helyi katolikus közösségeknek, de az egyetemes egyházi missziós küldetésnek az érdekében is, tehát nem pusztán politikai szempontból, igyekezniük kell a pápai követeknek előmozdítani azokat az ügyeket, melyek a békét, a fejlődést és a népek együttműködését segítik elő. Abból, hogy a Szentszék állandó képviselője a legfőbb egyházi hatóságot jeleníti meg, s hogy a katolikus Egyház az ökumenikus párbeszédben is egységes egészként kell, hogy működjék, kővetkezik a pápai követ sajátos feladata a nem katolikus keresztény közösségekhez és a nem keresztény vallásokhoz fűződő kapcsolatok munkálására. Ebben a vonatkozásban is rendkívül fontos a pápai követ és a helyi püspökök szoros együttműködése. Ugyancsak a legfőbb egyházi hatóság hiteles képviseletéből, valamint abból a körülményböl, hogy a pápa követe többnyire az adott államhoz is küldetéssel rendelkezik, adódik a szentszéki képviselő sajátos lehetősége és feladata arra, hogy az állam uezetőinél pártfogolja mindazt, ami az Egyház küldetésével, illetve az Apostoli Szentszék sajátos hivatásával kapcsolatos. Mivel ez a tevékenység az adott területen élő részegyházak szolgálatát is hatékonyan segítheti, érthető, hogy az egyházjog külön is előírja ennek során a helyi püspökökkel való együttműködést. Mindezeken a felsorolt kötelezettségeken kívül a pápai követ belső egyházi munkája számára is kaphat sajátos megbízásokat és felhatalmazásokat.
Mint fentebb említettük, a pápai követek küldetése sokszor nem csupán a részegyházakhoz, hanem egyszersmind az államokhoz is szól. Ezekben az esetekben az imént felsoroltakon kívül más sajátos feladataik is vannak (v8. 365. k.). Ilyen elsősorban a Szentszék és az adott állam hatóságai közötti kapcsolatok előmozdítása. De ilyen az is, hogy az illetékes állami szervekkel tárgyaljon az Egyház és az állam közti viszonnyal kapcsolatos kérdésekről, különösen pedig a konkordátumok vagy más hasonló megállapodások létrehozásáról, megkötésük után pedig a végrehajtásukról.
Összefoglalás
Az Apostoli Szentszék követe az Egyház eleven egységének szükséges szolgálatát végzi. Személyén keresztül a pápa kerül közvetlenebb kapcsolatba egy adott ország katolikusaival, sőt -- nem formális képviseleti jelleggel -- az ökumenizmust építve a többi kereszténnyel és a kölcsönös dialógus keretében a nem keresztény vallási közösségek tagjaival és a nem hívőkkel is. De a követ nemcsak feléjük képviseli a pápát, hanem a Szentszéket, s ezáltal az egyetemes Egyházat, benne az illető vidék katolikusait, az üdvösség szolgálatával ősszefüggő problémáikat is képviseli a földi ország felelősei előtt.Hazánkban a Szentszék képviselői nemcsak az egyházi élet szervezésének döntő pontjain nyújtottak segítséget, hanem a nemzet történelmének sorsfordulóin is ott találjuk őket mint az ország függetlenségének, erősödésének, gazdasági és kulturális felemelkedésének áldozatkész előmozdítóit.
Jegyzetek
[1]
. Magyarország egyházi és politikat összeköttetései a római
szent-székkel. Budapest 1901-1903.
[2]
. Vö. pl. ERDŐ P., A szentistváni egyházszervezés és Európa, in:
Sanctus Stephanus et Europa. Szent István és Európa. Szerk.
Hamza G., Budapest 1991. 32-43.
[3]
. A magyar állam és az egyházak jogi kapcsolatainak kialakulása és gyakorlata a Horthy-korszakban, Budapest 1966, 41.
[4]
. FRAKNÓI V., A magyar királyi kegyúri jog Szent IstvántóI Mária
Teréziáig, Budapest 1895, 19.
[5]
. Epistola (a. 1168) (CARUSIUS, J., Bibliotheca historica regni
Siciliae. Panormiae 1723. II, 985). Ford. CSIZMADIA, A magyar
állam és az egyházak 41-42.
[6]
. Lásd pl. GEROH VON REICHERSBERG, De investigatione antichristi I, 68 [Monumenta Germaniae Historica, Libelli de lite III,
385); vö. HOLTZMANN, W., Papst Alexander und Ungarn in Ungarische
Jahrbücher, Berlin 1926, 410.
[7]
. Vö. FRAKNÓI. Magyarország egyházi és politikai összeköttetései I, 32; TEMESVÁRY J., II. Géza magatartása a pápaság és a
császárság második küzdelmében, Szamosújvár 1886, 33-45, 67,
86-87; CSIZMADIA, A magyar állam és az egyházak 42.
[8]
. JAFFÉ, P., Regesta Pontificum Romanorum ab condita Ecclesia
ad annum post Christum natum MCXCVIll, Lipsiae 1888 (reprint:
Graz 1956), nr. 10682.
[9]
. Ez a gondolat a hamis Szilveszter-bulla alapján fogalmazódott
meg egyes szerzőknél. Egyértelműen nélkülöz minden történelmi
alapot; vö. CSIZMADIA, A magyar állam és az egyházak 34-39.
[10]
. FEJÉR G., Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus et
civilis, Buda 1829-1844, II. 431.
[11]
. KNAUZ, F. (N.). Monumenta Ecclesiae Strigoniensis, Esztergom
1877-1924, I, 292-297; vö. CSIZMADIA, A magyar állam és az
egyházak 45.
[12]
. THEINER, A., Vetera monumenta historica Hungariam Sacram
illustrantia, Roma 1859, I, 299-304.
[13]
. Vö. CSIZMADIA, A magyar állam és az egyházak 46.
[14]
. Gentilis bíboros küldetésének iratait lásd: Acta Legationis Cardinalis Gentilis (Vatikáni Okirattár I/2). Budapest 1885.
[15]
. Beuezetés, in Acta Legationis Cardinalis Gentilis (Vatikáni Magyar Okirattár I/2). Budapest 1885, CVII.
[16]
. Történelmi Tár (1890) 395-396.
[17]
. KNAUZ N., Az 1397. évi országgyűlés végzeménye, in: Történelmi
Tár 3 (1880) 230.
[18]
. V6. MÁLYUSZ E., A Konstanzi zsinat és a magyar főkegyúri jog,
Budapest 1958. 76-77.
[19]
. E "bullához" lásd MÁLYUSZ, A Konstanzi zsinat.
[20]
. THEINER 282. Ford. FRAKNÓI II. 100.
[21]
. Ford. BARTONIEK E., in: Mohács emlékezete. Budapest 1976.
136-137.
[22]
. Vö. HÓMAN B. - SZEKFÜ GY., Magyar történet, III, Budapest
1935, 237.
[23]
. CSIZMADIA, A magyar állam és az egyházak 99.
[24]
. Uo. 108.
[25]
. Megállapodás a Szentszék és a Magyar Köztársaság között, in:
Katolikus Szemle 42 (1990) 57.
