„Menj és tégy te is hasonlóképpen” (Lk 10,37)
A leprás betegek 54. világnapján az Egészségügyi Dolgozók
Lelkigondozásának Pápai Tanácsa üzenetet küld azoknak, akik
leprában szenvednek, vagy abból meggyógyulva, fogyatékkal élnek. A
Tanács az üzenettel szeretne reményt adni és kifejezi
szeretetteljes testvéri osztozását a fájdalomban.
Az orvostudomány az utóbbi évtizedekben jelentősen fejlődött, és
ez azt a képzetet kelti a társadalomban, hogy e betegség – mivel
gyógyítható – szinte el is tűnt a világból: a lepra elfelejtett
betegséggé vált.
Ez azonban sajnos nem így van. Az Egészségügyi Világszervezet járványtani szakértőinek augusztus elején közzétett adatai szerint évente 219.826 új leprás beteget –naponta kb. 602 esetet – regisztrálnak a következő eloszlásban: Afrikában 40.830, Amerikában 32.904, Délkelet-Ázsiában 133.422, a Földközi-tenger keleti térségében 4.024, a Csendes-óceán nyugati térségében 8.646 eset. A leprában szenvedők összesen mintegy tíz millióan vannak a földön.
A lepra elleni küzdelem alapja a megelőzés – a beteg csoportokra vonatkozó adatok elemzése és kutatása –, valamint a polichemoterápia. E két részből álló módszernek köszönhetően a 2005 eleji adatokhoz képest 76.673-mal kevesebb új beteget regisztráltak. A lepra elleni hatékony küzdelemben elkerülhetetlen, hogy az érintett területek közelében a betegség kezeléséhez rendelkezésre álljanak azok az alapvető egészségügyi szolgáltatások, amelyek a térség központi ellátóhelyein megvannak. Biztos, hogy a kórt előidéző Hansen-bacilus ott telepszik meg, ahol a hátrányos környezeti feltételek miatt nehezen jutnak egészségügyi ellátáshoz, kevés a lehetőség a megelőzésre, a higiéniai feltételek biztosítására, és még mindig elmaradottságban élnek. Ezeken a helyeken a betegség teljes megszüntetése komoly akadályokba ütközik. Ezért azokban az országokban, ahol leprajárvány fordul elő, továbbra is ingyen kapják a polichemoterápiában használt orvosságokat. Az Egészségügyi Világszervezet a jövőben is erősíti együttműködését azokkal az egészségügyi magán- és közintézményekkel, amelyek a leprás betegek gyógyításával, illetve a betegség megelőzésével foglalkoznak.
Az Egyház mindig törődött ezekkel a testvéreinkkel és arra hív minden hívőt, hogy osztozzunk testvérien az e betegek felépüléséért végzett nagy szolgálatban, és így hitelesen tegyünk tanúságot arról, hogy a „gyógyító Krisztus” velük van, és minden ember teljes megváltásáért jött el. A Pápai Tanács ismét sürgető felhívást intéz az egyházi közösségek hívőihez: szerezzék be a szükséges információkat ahhoz, hogy javaik testvéri megosztásának kézzel fogható jeleit tudják adni. Ez segítségére lesz azoknak, akik a leprában szenvedő testvéreink szolgálatának szentelték magukat. Különösen fontos, hogy ezekbe a veszélyeztetett országokba egy adott időre olyan szakképzett egészségügyi dolgozók menjenek, akik segíteni tudják a misszionáriusok és szerzetesek munkáját a betegség megelőzésében és kezelésében. A hivatalunk által szervezett 2006-os nemzetközi konferencia alkalmával a résztvevőket kihallgatáson fogadta XVI. Benedek pápa. Ott elhangzott felhívására kézzelfogható válasz, hogy kifejezzük a misszionáriusoknak, a szerzeteseknek és az önkénteseknek: tiszteljük őket és velük vagyunk. A Szentatya így szólt: „Hogy is feledkezhetnénk meg arról a sok fertőző betegről, akik kénytelenek elkülönítetten élni, olykor megalázóan megbélyegezve? A világ északi és déli fele közötti szociális és gazdasági egyenlőtlenségben e helyzetek még súlyosabbnak tűnnek. Fontos, hogy olyan konkrét dolgokat tegyünk, amelyek kifejezik a betegekhez való közelségünket, élőbbé teszik a kultúra evangelizációját, és inspiráló gondolatokat nyújtanak gazdasági és politikai kormányprogramok számára.” (2006. november 24.)
Jézus az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéddel hív minket: „Menj és tégy te is hasonlóképpen” (Lk 10,37). „Jézussal, az irgalmas szamaritánussal” kell evangelizálnunk azt a kulturális környezetet, amelyben élünk, hogy leomoljanak a meglévő előítéletek azokkal szemben, akik drámai módon még leprában szenvednek.
Az Egyház, küldetéséhez hűen, mindig is gyakorolta az isteni Mester irgalmas cselekedetét, aki a leprás meggyógyításával rámutat: a megváltás megvalósulóban van.[1] Később sokan személyesen kapcsolódtak be abba, amit Jézus Krisztus kezdett el. Assisi Szent Ferenc, Boldog Damian de Veuster, Boldog Peter Donders mellett ma is sokan elkötelezetten tesznek tanúságot Isten irgalmas szeretetéről; sokan szabadon választották, hogy leprás testvéreinkkel együtt és értük éljenek.
A leprás betegek 54. világnapján meg kell emlékeznünk arról, akinek kezdeményezésére 1954-ben az ENSZ bevezette ezt a világnapot. A 30 évvel ezelőtt elhunyt Raoul Follereau példakép, aki megerősít abban, hogy Isten szeretete átöleli azt is, aki alázattal megvallja: „én nem ismerem Istent, de ő ismer engem: és ebben van a remény.”[2] Follerau így imádkozott: „Uram, szeretnék másoknak segíteni élni, segíteni mindazoknak, testvéreimnek, akik gyötrődnek, szenvednek anélkül, hogy tudnák, miért; és várják, hogy a halál megszabadítsa őket.”[3]
XVI. Benedek pápának a betegek XV. világnapjára írt üzenetéből szeretnék egy részletet a szívébe helyezni minden püspöknek, azoknak, akik a helyi egyházakban az egészségügyben dolgozók lelki gondozásáért felelősek, akik ezen a területen dolgoznak, misszionáriusoknak, szerzeteseknek és világi önkénteseknek, akik a leprás testvéreinket kísérik útjukon: „…több millióan élnek egészségtelen körülmények között, és gyakran a legalapvetőbb orvosi ellátást sem kapják meg. Ennek eredményeképpen a »gyógyíthatatlannak« tekintett emberek száma jelentősen megnövekedett. (…) Szeretném bátorítani mindazok törekvését, akik nap mint nap igyekeznek biztosítani, hogy a gyógyíthatatlan és végső stádiumban lévő betegek és családtagjaik megfelelő és szeretetteljes segítséget kapjanak.”
Nektek pedig testvéreim, akik leprás betegek vagytok, vagy kigyógyultatok belőle, de fogyatékkal éltek, amelyeket a betegség hagyott maga után, a Salvifici Doloris apostoli levélből idézek: „a kereszten van az »ember Megváltója«, a fájdalmak Férfia, aki magára vette minden idők emberének fizikai és erkölcsi szenvedését, hogy a szeretetben találja meg fájdalmai üdvözítő értelmét, és abban kapjon igaz választ minden kérdésére… Titeket kérünk, mindannyiótokat, akik szenvedtek, hogy tartsatok fenn minket. Éppen tőletek kérjük, akik gyengék vagytok, hogy az Egyház és az emberiség számára váljatok az erő forrásává.”[4]elnök
Egészségügyi Dolgozók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa
Jegyzetek:
[1] vö. Lk 7,22.
[2] R. Follerau, Le livre d’amour, ediz. I.M.E., 2005. szeptember, p. 59 n. 35.
[3] uo. 58. o. 30.
[4] 31.
