A szőlőmunkásokról szóló példabeszéd.

¹„A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe.

²Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe.

³A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon.

⁴Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek.

⁵Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett.

⁶Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül?

⁷Nem fogadott fel minket senki – felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe – mondta nekik.

⁸Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig.

⁹Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak.

¹⁰Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.

¹¹Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen.

¹²Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak – mondták –, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.

¹³Barátom – felelte egyiküknek –, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem?

¹⁴Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked.

¹⁵Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?

¹⁶Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.”

Jézus harmadszor jövendöli meg szenvedését.

¹⁷Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a tizenkettőt,

¹⁸s ezt mondta nekik az úton: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik,

¹⁹és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap feltámad.”

Zebedeus fiai.

²⁰Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit.

²¹Megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy – felelte –, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.”

²²Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték.

²³Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

²⁴A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre.

²⁵Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük.

²⁶A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok,

²⁷s aki első akar lenni, legyen a cselédetek.

²⁸Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.”

A két jerikói vak.

²⁹Amikor elhagyták Jerikót, nagy tömeg kísérte.

³⁰Az útszélen két vak ült. Hallva, hogy Jézus megy arra, elkezdtek kiáltozni: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!”

³¹A nép csitította őket, hogy hallgassanak, de ők annál jobban kiáltoztak: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!”

³²Jézus megállt, odahívta őket magához, és megkérdezte tőlük: „Mit akartok, mit tegyek?”

³³„Uram – felelték –, hogy megnyíljék a szemünk.”

³⁴Jézus megkönyörült rajtuk, és megérintette szemüket. Azon nyomban visszakapták látásukat és követték őt.