III. BARNABÁS ÉS PÁL MISSZIÓS ÚTON. A JERUZSÁLEMI ZSINAT

Barnabás és Saul kiválasztása.

1Az antióchiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Luciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul.

2Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: „Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik!”

3Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket.

Saul Ciprus szigetén.

4A Szentlélektől küldetve Szeleukiába mentek, onnét Ciprusba hajóztak.

5Szalamiszba érve a zsidók zsinagógáiban hirdették az Isten szavát. János is segített nekik.

6Bejárták Páfuszig az egész szigetet, s közben találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és hamis prófétával.

7Ez Szergiusz Paulusz helytartónak, ennek a bölcs férfinak a kíséretéhez tartozott, aki magához kérette Barnabást és Sault, hogy hallja az Isten szavát.

8De Elimász, a varázsló – ezt jelenti a neve – akadékoskodott, és azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hittől.

9Erre Saul, vagy másik nevén Pál a Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét, és

10rákiáltott: „Ördög fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal, és ellensége minden igazságnak, nem hagyod abba, hogy áskálódj az Úr egyenes útja ellen?

11Lám, most lesújt rád az Úr keze, megvakulsz és nem látod a napot egy ideig.” Azon nyomban vak sötétség szakadt rá, és botorkálva kereste, hogy valaki kezet nyújtson neki.

12Amikor a helytartó látta az esetet, hívő lett, mert egészen lenyűgözte az Úr tanítása.

A pizidiai Antióchiában.

13Pál és kísérői tengerre szálltak, és Páfuszból a pamfíliai Pergébe hajóztak. János elvált tőlük és visszatért Jeruzsálembe.

14Ők Pergén keresztül eljutottak a pizidiai Antióchiába. Itt egy szombaton bementek a zsinagógába és leültek.

15A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk ezzel a kéréssel: „Testvérek, férfiak! Ha volna néhány buzdító szavatok a néphez, csak beszéljetek!”

16Ekkor Pál szólásra emelkedett, kezével csendre intett, és beszélni kezdett: „Izraelita férfiak és ti istenfélők, figyeljetek!

17Izrael népének Istene kiválasztotta atyáinkat, és Egyiptom földjén a száműzetés idején nagy néppé tette őket. Aztán hatalmas karjával kivezette őket onnét,

18és mintegy negyven éven át táplálta őket a pusztában.

19Hét népet kiirtott Kánaán földjén, és földjüket nekik adta birtokul.

20Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig.

21Ekkor királyt kívántak, és az Isten negyven esztendőre Sault adta nekik, Kis fiát, ezt a Benjamin törzséből származó férfiút.

22Elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat.

23Ígéretéhez híven az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek megváltóul Jézust.

24Föllépése előtt János a bűnbánat keresztségét hirdette Izrael egész népének.

25Amikor János teljesítette küldetését, kijelentette: Nem az vagyok, akinek véltek, de már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam.

26Testvérek! Ábrahám nemzetségének fiai és ti istenfélők! Ennek az üdvösségnek a híre nekünk szólt.

27De Jeruzsálem lakói és vezetői nem ismerték el, hanem ítéletükkel beteljesítették a próféták szavát, amelyet szombatonként mindig felolvasnak.

28Bár semmi halált érdemlő bűnt nem tudtak róla, mégis halálát kérték Pilátustól.

29Miután így minden beteljesedett, amit róla írtak, levették a keresztfáról és sírba tették.

30De Isten feltámasztotta a halálból,

31s ő több napon át megjelent azoknak, akik vele jöttek fel Galileából Jeruzsálembe. Ezek most tanúskodnak mellette a nép előtt.

32Így mi azt az ígéretet hirdetjük nektek, melyet az Isten az atyáknak tett,

33amint azt ő utódaiknak teljesítette, amikor feltámasztotta Jézust. Ez van a második zsoltárban megírva: Fiam vagy, ma nemzettelek.

34Azt pedig, hogy feltámasztja a halálból, úgyhogy nem tér többé vissza az enyészetbe, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak szóló szent ígéretet.

35Vagy ahogy egy más helyen mondja: Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.

36Dávid a saját nemzedékében szolgálta Isten akaratát, aztán meghalt, eltemették atyái mellé, és bizony romlást látott.

37Akit azonban feltámasztott Isten, az nem látott rothadást.

38Tudjátok meg hát, testvérek, hogy általa a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek. Ezektől Mózes törvénye alapján nem igazulhattatok meg,

39őbenne viszont minden hívő megigazul.

40Vigyázzatok hát, nehogy beteljesedjen rajtatok a próféták szava:

41Ide nézzetek, ti gőgösök, ámuljatok, aztán vesszetek! Mert olyat viszek véghez napjaitokban, hogy nem hinnétek, ha hírét hallanátok.”

42Kifelé menet arra kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról.

43Sőt amikor a gyülekezet szétoszlott, a zsidók és az istenfélő jövevények közül sokan a nyomukba szegődtek Pálnak és Barnabásnak. Ezeket arra biztatták, hogy tartsanak ki az Isten kegyelmében.

44A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát.

45Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni.

46De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: „Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.

47Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.”

48Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve.

49Elterjedt az Úr szava az egész környéken.

50A zsidók azonban felbújtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről.

51Ők lerázták – ellenük bizonyságul – lábukról a port, és Ikóniumba mentek.

52A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.