1Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és a Nigernek is nevezett Simeon, a kürénéi Lukiosz és Manaén, aki Heródes negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, valamint Saul.

2Egyszer, amikor ünnepelték az Urat, és böjtöltek, ezt mondta a Szentlélek: „Engedjétek át Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre rendelem őket!”

3Akkor, miután böjtöltek, imádkoztak, és rájuk tették kezüket, elbocsátották őket.

4Ők tehát a Szentlélektől küldve lementek Szeleukiába, onnan pedig elhajóztak Ciprusra.

5Amikor Szalamiszba értek, a zsidók zsinagógáiban hirdették Isten igéjét. Mint segítőtárs János is velük volt.

6Miután bejárták az egész szigetet, eljutottak Paphoszig, és ott találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és álprófétával.

7Ez közel állt Sergius Paulus prokonzulhoz, aki bölcs ember volt. Magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani kívánta Isten igéjét.

8De Elimász, a varázsló – ezt jelenti ugyanis a neve – szembeszállt velük, és igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől.

9Saul vagy más néven Pál Szentlélekkel telve rászegezte tekintetét,

10és így szólt: „Te mindenféle ravaszsággal és csalással teli ördögfajzat, te minden igazság ellensége, nem hagysz fel azzal, hogy elferdítsd az Úr egyenes útjait?

11Most íme, az Úr keze rajtad: megvakulsz, nem látod a napot egy bizonyos ideig!” Abban a pillanatban homály és sötétség szállt rá, és botorkálva kereste, hogy vezessék.

12Akkor a prokonzul, látva a történteket, hívő lett, mert lenyűgözte az Úr tanítása.

13Pál és társai elhajóztak Paphoszból, és eljutottak a pamphüliai Pergébe. János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.

14Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a pizidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába, és leültek.

15A Törvény és a Próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk:
– Testvérek, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!

16Pál felállt, kezével intett, és így beszélt:
– Izraelita férfiak és ti istenfélők, halljátok!

17Ennek a népnek, Izraelnek az Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és felemelt karral kivezette őket onnét.

18Aztán mintegy negyven esztendeig türelemmel viselte őket a pusztában.

19Miután Kánaán földjén hét népet elpusztított, örökségül adta nekik azoknak a földjét.

20Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott egészen Sámuel prófétáig.

21Ekkor királyt kértek maguknak. Isten Sault, Kís fiát, egy Benjámin törzséből való férfit adott nekik negyven esztendőre.

22Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, aki mellett így tanúskodik: Megtaláltam Dávidot, Jessze fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.

23Az ő utódai közül támasztotta Isten Izraelnek ígérete szerint üdvözítőül Jézust.

24Az ő eljövetele előtt hirdette János Izrael egész népének a bűnbánat keresztségét.

25Amikor János bevégezte pályafutását, így szólt: „Mit gondoltok, ki vagyok? Nem én vagyok az! Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.”

26Testvérek, Ábrahám nemzetségének fiai, és a közöttetek lévő istenfélők! Ennek az üdvösségnek az igéje hozzánk küldetett.

27De Jeruzsálem lakói és vezetőik nem ismerték fel őt, és a próféták szavait, amit minden szombaton felolvasnak, azáltal teljesítették be, hogy elítélték.

28Bár semmiféle halálos bűnt nem találtak benne, azt kérték Pilátustól, hogy végeztesse ki.

29Amikor véghezvitték mindazt, ami meg van írva róla, levették a fáról, és sírba tették.

30De Isten feltámasztotta őt a halálból,

31és több napon át megjelent azoknak, akik Galileából együtt mentek föl vele Jeruzsálembe, és akik most tanúi a nép előtt.

32

33Mi is hirdetjük nektek az örömhírt az atyáknak tett ígéretet illetően. Ezt – ahogy meg van írva a második zsoltárban is: Fiam vagy te, ma nemzettelek – Isten nekünk, az ő gyermekeiknek teljesítette be, amikor feltámasztotta Jézust.

34Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, és hogy többé nem tér vissza a romlásba, így mondta meg: Nektek váltom be a Dávidnak tett szent és megbízható ígéreteket.

35Ezért másutt is így szól: Nem engeded, hogy Szented romlást lásson.

36Ami Dávidot illeti, ő a maga nemzedékében Isten akarata szerint szolgált, aztán meghalt, és atyái mellé temették, tehát romlást látott.

37De akit Isten feltámasztott, az nem látott romlást.

38Tudjátok meg tehát, testvérek: őáltala hirdetjük nektek a bűnök bocsánatát;

39és mindabból, amiből Mózes Törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.

40Vigyázzatok tehát, hogy be ne következzék az, ami megmondatott a próféták által:

41Lássátok, ti gúnyolódók, csodálkozzatok, és semmisüljetek meg, mert napjaitokban olyasmit viszek véghez, amit akkor sem hisztek el, ha valaki elmagyarázza nektek.

42Amint kifelé mentek, kérték őket, hogy a következő szombaton is beszéljenek nekik ezekről a dolgokról.

43Miután szétoszlott a gyülekezet, sok zsidó és istenfélő prozelita követte Pált és Barnabást, akik szóltak hozzájuk és biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében.

44A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallgassa az Úr igéjét.

45Amikor a zsidók meglátták a sokaságot, elteltek irigységgel, és becsmérlő szavakkal mondtak ellene Pál beszédének.

46Ekkor Pál és Barnabás bátran így szólt:
– Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét. Mivel azonban elutasítjátok, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.

47Mert így parancsolta meg nekünk az Úr: A pogányok világosságává teszlek, hogy üdvösség légy a föld végső határáig.

48Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét, és mindazok hívővé lettek, akik az örök életre voltak rendelve.

49Az Úr igéje pedig terjedt az egész tartományban.

50De a zsidók ellenük hangolták a tekintélyes istenfélő asszonyokat és a város előkelőit. Üldözést szítottak Pál és Barnabás ellen, és elűzték őket a területükről.

51Ők pedig lerázták ellenük a port lábukról, és Ikóniumba mentek.

52Öröm és a Szentlélek töltötte el a tanítványokat.