Előszó

1Az isteni Ige
Kezdetben volt az Ige,
és az Ige Istennél volt,

2mert Isten volt az Ige.
Ő volt kezdetben Istennél.

3Minden őáltala lett,
és nélküle semmi sem lett,
ami lett.

4Benne élet volt,
és az élet volt az emberek világossága.

5A világosság a sötétségben világít,
de a sötétség nem fogta föl.

A világ világossága

6
Jött egy ember, akit Isten küldött.
János volt a neve.

7Azért jött, hogy tanúságot tegyen,
tanúságot tegyen a világosságról,
hogy mindenki higgyen általa.

8Nem ő volt a világosság,
hanem (azért jött),
hogy tanúságot tegyen a világosságról.

9Az igazi világosság,
amely minden embert megvilágosít,
a világba jött.

10A világban volt,
Ő általa lett a világ,
mégsem ismerte föl a világ.

11Tulajdonába jött,
de az övéi nem fogadták be.

12Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott,
hogy Isten fiaivá legyenek,
azoknak, aki hisznek nevében,

13akik nem a vér vagy a test vágyából,
nem férfi akaratából,
hanem Istenből születtek.

Az Ige megtestesülése.

14
Az Ige testté lett,
és köztünk élt.
Láttuk dicsőségét,
az Atya Egyszülöttének dicsőségét,
akit kegyelem és igazság tölt be.

15János hangos szóval tanúságot tesz róla:
„Ő az, akiről hirdettem:
Aki nyomomba lép, nagyobb nálam,
mert előbb volt, mint én.”

16Mindnyájan az ő teljességéből kaptunk,
kegyelmet kegyelemre halmozva.

17A törvényt Mózes közvetítette,
a kegyelem és az igazság
Jézus Krisztus által valósult meg.

Jézus nyilvános működésének kezdete

18Istent nem látta soha senki.
az egyszülött Isten,
aki az Atya keblén nyugszik,
Ő nyilatkoztatta ki.

Keresztelő szent János első tanúsága.

19János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből ezzel a kérdéssel: „Ki vagy te?”

20Tagadás nélkül nyíltan megvallotta: „Én nem vagyok a Messiás.”

21„Hát akkor? Talán Illés vagy?”– kérdezték. „Nem vagyok”, felelte. „A Próféta vagy?” „Nem”, felelte ismét.

22Erre tovább faggatták: „Hát akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek. Mit mondasz magadról?”

23Így felelt: „Én a pusztában kiáltónak szava vagyok. Egyengessétek az Úr útját, amint Izaiás próféta mondta.”

24A küldöttek a farizeusok közül voltak. Tovább kérdezték:

25„Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem a Próféta?”

26János megint megfelelt nekik: „ Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek,

27aki utánam jön (és nagyobb nálam). Arra sem vagyok méltó, hogy a saruszíját megoldjam.”

28Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.

Keresztelő szent János második tanúsága.

29Másnap látta, hogy Jézus közeledik feléje. Megszólalt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűnét.

30Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.

31Én nem ismertem. De azért jöttem, s azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem Izraelben.”

32János aztán így folytatta tanúságát: „Láttam a Lelket, amint galamb képében leszállt az égből és rajta maradt.

33Én nem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, megmondta: Akire látod, hogy rászáll a Lélek és rajta marad, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.

34Én láttam és tanúskodom róla: Ő az Isten Fia.”

János és András meghívása.

35Másnap megint ott állt János két tanítványával.

36Mikor látta, hogy Jézus közeledik, így szólt:

37„Nézzétek, az Isten Báránya!”

38Mihelyt a két tanítvány e szavakat hallotta, követte Jézust. Jézus megfordult és látta, hogy követik. Megkérdezte őket: „Mit akartok?” Azok így feleltek: „Rabbi – vagyis Mester – hol lakol?”

39„Jöjjetek nézzétek meg”, válaszolta. Erre elmentek és megnézték, hol lakik. Aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül történt.

Péter meghívása.

40A kettő közül egyik, aki János szavára követte őt, András volt, Simon Péter testvére.

41Mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, elmondta neki: „Megtaláltuk a Messiást”, vagyis a Fölkentet, és elvitte Jézushoz.

42Jézus rátekintett és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, Péter – vagyis Szikla – lesz a neved.”

Fülöp és Nátánáel meghívása.

43Másnap, mikor Galileába akart menni, találkozott Fülöppel. „Kövess engem”, mondta neki Jézus.

44Fülöp Betszaidából származott, András és Péter városából.

45Fülöp találkozott Nátánáellel és közölte vele: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes törvényében és a prófétáknál szó van: a názáreti Jézust, József fiát.”

46„Jöhet valami jó Názáretből?” – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg”, felelte Fülöp.

47Mikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!”

48„Honnan ismersz engem?” kérdezte Nátánáel. Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.”

49Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten fia! Te vagy Izrael királya!”

50Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat fogsz látni ennél.”

51Aztán tovább folytatta: „Bizony, bizony mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég és Isten angyalai föl-alá szállnak az Emberfia előtt.”