Itt vagy? – Ezer fiatal remélt igenje a Panama-napon

Az ifjúsági világtalálkozó hazai kísérőrendezvényén, a január 26-án Budapesten megtartott Panama-napon több mint ezer fiatal vett részt. „Íme, itt vagyok” – a választott mottó meghívás volt mindannyiuk számára, hogy ki tudják mondani az igent életük minden napján.

Sorra érkeztek a buszok a Ferencváros TC Elek Gyula Sportarénájához. Számos egyházmegyéből jöttek fiatalok az ifjúsági referens atyák kíséretében a Panama-napra, az ifjúsági világtalálkozó (IVT) magyarországi kísérőrendezvényére. Önkéntesek sokasága fogadta az érkezőket. A vendégek átvéve az ebédjüket is tartalmazó, a találkozó emblémájával ellátott tornazsákot, foglalták el helyüket az arénában. Először a küzdőtér telt meg, aztán benépesültek az oldallelátók is. A színpadon már szólt a zene, a Boanergész zenekar és a 4 Akkord Show Kórus Réti Katalin vezetésével adta a találkozó zenei szolgálatát. 

A résztvevőket Palánki Ferenc megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ifjúsági referense köszöntötte. „Hangolódjunk rá arra az örömre, hogy hiszünk” – erre biztatta a fiatalokat a püspök. Idézett Ferenc pápa videoüzenetéből, kiemelve a Szentatya szeretetről szóló tanítását: „Krisztus szeretete gyűjtött össze minket ma itt, és azt kéri tőlünk, hogy életünkkel válaszoljunk hívására.” Figyelmeztetett, akkor tudjuk átadni a hit örömét, ha magunk is megéljük. Szentmártoni Mihály jezsuita pszichológust idézte: sok álmunk nem valósul meg, de ha őszinték vagyunk, belátjuk, a valóság sokkal szebb, mint amit elképzeltünk magunknak. „Isten ugyanis végtelenül szeret minket, és tudja, mi a jó nekünk. Mondjuk ki neki az igent életünk minden napján!” – buzdította a fiatalokat Palánki Ferenc. 

A program első blokkjának része volt annak a video-összeállításnak a megtekintése, mely a találkozóra kiutazott magyar csapat élményeit mutatta be, és betekintést adott a világtalálkozó eseményeibe. Láthattuk a karibi hangulatú táncos körmenetet, ahogy fiatalok sokasága fesztiválhangulatban járta Panamaváros utcáit. A részt vevő magyarok azt fogalmazták meg, mekkora élmény nekik megtapasztalni ezt a világegyházat megmozgató eseményt, átélni a különböző kultúrák nyújtotta sokszínűséget. „Együtt vagyunk, több mint 250 ezer ember. Ünnepelünk, és ez megerősít minket” – vallották. 

A Boanergész vezetésével a fiatalok elénekelték az IVT himnuszát, és három zászló – a pápai, a magyar és a panamai – kíséretében az önkéntesek a színpadra állították az IVT Mária-ikonját, amelynek Ferenc pápa által is nagyon kedvelt eredetije Rómában, a Santa Maria Maggiore-bazilikában található. 

A második blokk központi eleme Kocsis Fülöp érsek-metropolita katekézise volt. Tanításában a találkozó jelmondatát állította a középpontba. „Mind a plakát, mind az önkéntesek pólóinak felirata kérdésként és arra adott válaszként is értelmezhető. »Itt vagy? OK!«  Így hozzátok is szól a kérdés. Megerősítitek-e ti is, amit egykor Mária válaszolt? Itt vagytok ti is?” Kocsis Fülöp arra az érdekességre hívta fel a figyelmet, hogy az a történet, melyben Mária kijelentése elhangzik, ötször tartalmazza az ’íme’ szót. Használja Gábriel arkangyal, Mária és Erzsébet is. Mit fejez ki, miért fontos ez az egyszerű, látszólag jelentételen szó? – tette fel a kérdést. 

Kocsis Fülöp felidézte a jelenetet: Gábriel megjelenik Máriának. A fiatal lány akkor már József jegyese, készül a házasságra. Ebben a helyzetben mondja neki az angyal, hogy fiút fog szülni. Mária, bár abban a helyzetben van, hogy ez a bejelentés lehetne életállapota velejárója és csodálatos ígérete, elgondolkodik, és visszakérdez:  „Hogyan lehetséges ez, mikor én férfit nem ismerek?” – kérdezte. Érezte ugyanis az angyal kijelentésében a sürgetést, amit a nyomatékosító ’íme’ szócska fejez ki. Mária nem habozik, igent mond. „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint!” – válaszolja azonnali készséggel. „Nem valamikor, hanem az adott helyzetben. Ide kellene eljutnunk egy olyan világban, amiből nagyon hiányzik a most, az azonnali készség. Eltelik az időnk, halogatunk, nem tesszük meg, amit kellene” – mutatott rá Kocsis Fülöp. 

Arra kérte a fiatalokat a görögkatolikus püspök, legyenek őszinték magukhoz, és ismerjék be, mennyi üres pillanatuk van, amik eltávolítanak a lényegtől. „Nem figyelünk arra, hogy Isten mit vár tőlünk. Ha halogatjuk a pillanatokat, halogatódnak a döntéseink, s nemcsak halogatódnak, hanem halódnak. Nem merünk dönteni, halogatjuk a nagy lépéseket, ezért van annyira kevés önmagára talált hivatás. Világunk fontos betegsége, hogy elhalasztjuk döntéseinket, a pillanatoknak nem adunk tartalmat, és így az életünk is tartalmatlan marad. Nyilvánvaló, hogy meg kell érlelődni a döntéseknek, de ha az adott pillanatban azt keressük, mit vár tőlünk Isten, akkor ezek az értelmes pillanatok összeadódnak, és kirajzolják életünk gyönyörű ikonját” – fogalmazott a püspök. 

Útmutatást adott ahhoz is, mit kell tennünk, hogy felismerjük, most mit vár tőlünk Isten. „Figyelni kell a szavára, hozzá kell szoknunk a pásztor hangjához. Ki kell szűrnünk a zajból hangját, de ehhez elengedhetetlen a csend, amikor kikapcsolunk mindent, nemcsak a telefont.” Az Istenre figyelő ember képes csak észrevenni, mit mond neki az Úr, aminek feltétele, hogy mindennap legyen az életünkben csend. „Meghalljuk biztató szavát – »itt vagyok, közel hozzád« –, és ha meg tudjuk ragadni a pillanatot, meg tud változni az életünk. Isten már kimondta az ő igenjét rád, te is válaszolj neki!” – biztatott Kocsis Fülöp. 

Nagy lelkesedést váltott ki a Shalom Közösség vezette dicsőítő tánc, Budapestre hozta a karibi hangulatot. A résztvevők felálltak a helyükön, először megtanulták az „Íme, itt vagyok” című dal koreográfiájának lépéseit. Egyszerre emelkedtek a karok a magasba, hullámzott a tömeg az egyszerre megtett lépésekben.  

Ezt követően tanúságtételek szóltak arról, mit él át az az ember, aki ki tudja mondani ezt az igent. Bartos Lídia Lelle és Pindroch Csaba álltak a fiatalok elé. 

Bartos Lídia Lelle blogger, pszichológushallgató vallását elkötelezetten gyakorló családba született, hitoktató édesanyával, nagymamával, nagynénivel körülvéve. Belenőtt a vallásgyakorlásba, de ahhoz, hogy kimondja a saját igenjét, szüksége volt a személyes találkozásra Istennel. Tanúságtétele ennek a találkozásnak történetét mondta el. Ez Madridban, az ifjúsági találkozón történt, ahonnan a találkozás egész életére kisugárzó élményével tért haza, és ezt a lelkesedést át tudta adni barátainak, létrehozták az Istenről beszélgető Kis Hittancsoportot – a KiHiCsopot. A történetet azonban nem fejezte be ezen a ponton, folytatta a Jézussal megélt személyes kapcsolatban járt életútját. Beszélt az úton elkövetkező nehézségekről. „A bűnös, igazságtalan világban, a képmutató keresztények között, saját bűnös voltomat megélve kellett folytatni az utat. Megcsappant a bizalmam, mert Isten nem úgy működött körülöttem, ahogy én vártam, ahogy jó lett volna. Aztán megértettem, Isten nem ezért van, hogy földi életemet minél rózsásabbá tegye, ő az üdvösségre kötött velem szerződést. Isten nem dzsinn, aki teljesíteni hivatott a kívánságaimat. De ott van velem a sivatagban, a magányban, a nehézségek közepette. Szeret engem. Az az élet, amit vele élhetek, sokkal jobb, mint ami nélküle lenne. A belső béke, a szeretettség a legfontosabb nekem, így a körülmények nem tudnak megingatni.” 

Pindroch Csaba, a számos színházi és filmszerepben bizonyított színész, a Thália Színház művésze is hitre jutásának útját mutatta be. Bár a kommunista ideológiai egyik központi városában, Salgótarjánban született és gyerekeskedett, de vallásgyakorló édesanyja elvitte a templomba, hitoktatásra. Később az esztergomi ferences gimnáziumba (Franka) járt, arról vallott, hogy éveken át saját különlegessége tudatában viszonyult a világhoz a „kivagyiság” határozta meg saját önképét. Bejutva negyedik próbálkozásra a színművészetire, olyan világba került, ahol az számított, ki vagy belülről, de a közeg nem vitte közel a hithez. Először a színművészethez való viszonya mélyült el, megértette, nemcsak le kell kötni az embereket, de tolmácsolni kell a művek alapigazságait. Arról a pillanatról ami elindította benne a változást, így mesélt. „Egyik éjjel, a nagyanyám puritán szobájában feküdtem. A falon lógott egy feszület. A kiüresedésben, a nihilben minden összerándult bennem. Ott van Jézus, a szeretet, ami a legfontosabb dolog a világon – ismertem fel. Lenyugodtam, ki tudtam lépni a magam mutogató viszonyulásból, és elindultam Jézussal az úton. Még nem szorosan kézen fogva, de már tudva, hogy ott van.” Ezt az élményt más csodás életesemények követték, mind mind megerősítve, benne, mi a legfontosabb a világon. „Erősebb és tisztább lettem, szorosabban kezdtem fogni a kezet” – fogalmazott. Így jutott el az elmúlt nyáron Rómába, amikor a nemzetközi ministránstalálkozó moderátora lehetett. Részt vett Ferenc pápa miséjén, és ott élt át egy meghatározó istenélményt, amit egy a pápai baldachin fölött a tengerkék égen köröző hófehér sirály közvetített számára. Azt a csodát érezte át, hogy Isten mindannyiunk atyja, minket embereket a szeretet köt össze. 

A délután izgalmas programja volt, amikor színpadra kérték a három jelenlévő püspököt, Veres Andrást, Kocsis Fülöpöt és Palánki Ferencet. A résztvevők kérdéseit – több száz érkezett a szervezőkhöz – Hortobágyi Tibor tolmácsolta, és vezetett érdekfeszítő beszélgetést, melyet hamarosan részletesen olvashatnak portálunkon.  

A szünetben élénk zsibongóvá változott az aréna, mindenütt élénken beszélgető csoportok álldogáltak. Majd lassan elfoglalták helyeiket a résztvevők, megkondult a harang, megkezdődött a szentmise. Hosszú sorban vonultak a koncelebráló atyák az oltárasztalhoz, végül a főcelebráns Veres András győri püspökkel, az MKPK elnökével. A szentmisére megérkezett Michael August Blume, Magyarország apostoli nunciusa, és Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök is.  

Veres András homíliájában a Panama-nap jelmondatához kapcsolódott. „A találkozónak akkor volt értelme, ha ez a meghívás – »Íme, itt vagyok« – mélyen bevésődik szívünkbe, és ki tudjuk mondani ezt az ígéretet Istennek.” A főpásztor beszélt arról a nyugtalanságról, amit Isten hiányában, a tőle való távolságot megtapasztalva átél az ember. Az egyik legsúlyosabb ok a bűn, ami elszakítja az embert Istentől. A győri püspök Ádám és Éva példáján mutatta be, hogyan rejtőzik el az ember bűnének rossz érzésével Isten elől. Káin példáját említette annak kapcsán, mit eredményez, ha nem vállalunk felelősséget egymásért. Jónás próféta történetén érzékeltette az ember adta tipikus választ a küldetésre. De felmutatta a másik oldalt is, ahogyan az ember helyt áll Isten szolgálatában. „Izajás, amikor meghallja, milyen feladatot ad neki az Úr, kételkedik saját erejében, de mégis igent mond. »Itt vagyok, engem küldj!« Mária szintén kimondta az igent, félre tudta tenni félelmeit, azt, hogy nem értette igazán, mi történik vele. Istenre bízta ügyét.” Ennek az igennek a kimondása az értelmes élet záloga – hangsúlyozta Veres András. „A krisztusi szeretetet megismerve tudunk félelmeink, kétségeink ellenére dönteni Isten mellett. Ha rábízzuk magunkat az irányítására, segíteni fog minket ezen az úton. Hinnünk kell abban a szeretetben, amit Szent Pál a szeretethimnuszban megénekel. Ez a szeretet hozott össze minket itt is, ez a szeretet egyesít minket egymással és Istennel. Imádkozzunk azért, hogy a krisztusi szeretet révén erősödjön bennünk az egymáshoz tartozás” – kérte a szónok. 

A szentmisét követő imádság adott alkalmat arra, hogy ki-ki kimondja saját igenjét Istennek. A szentségimádást a Nyolc Boldogság Közösség nővérei vezették. Dicsőítő énekek vezették be az imádságot, majd tanúságtételek, buzdítás következett. Az elsötétedő teremben halk énekszóval fogadta az imádkozó közösség az Oltáriszentséget. Mohos Gábor püspök körbehordozta a termen a monstranciát, majd az oltárasztalra tették, meggyulladtak a kis mécsesek és elmélyült ima következett, alkalmat adva kimondani az igent, megélni az Istenhez tartozás örömét.

Fotó: Lambert Attila 

Magyar Kurír