A hit és a tudás viszonya
A hit és a tudás olykor úgy jelenik meg a hétköznapi szóhasználatban, mint két egymást kizáró valóság. Valóban így van ez? Ahol tudás van, ott nincs helye a hitnek? S ahol a hittel találkozunk, ne is akarjunk tudásról beszélni?
Értelmes dolog-e a hit?
A kereszténység meggyőződése, hogy ez nem így van. Isten értelmes emberi szóval szólt hozzánk, és mi is értelmes módon szeretnénk válaszolni szavára.
Boldog II. János Pál pápa így világítja meg a hit és az értelem viszonyát: „A hit és az ész (fides et ratio) két szárny, melyekkel az emberi szellem fölemelkedik az igazság szemlélésére. Maga Isten oltotta az emberek elméjébe a törekvést, hogy meg akarják ismerni az igazságot és önmagukat, és Istent megismerve és szeretve eljuthassanak önmaguk teljes igazságához” (Fides et ratio enciklika, Bevezetés).
A hit tehát nem kizárja, hanem előfeltételezi a tudást: ahhoz, hogy higgyek, ismernem kell önmagamat, a világot, amely körülvesz. Sajátos módon még Istenről is lehet „tudásom”: a hívő ember számos életeseményén keresztül megtapasztalja azt, hogy valaki gondot visel rá, segíti döntéseiben, vezeti tetteiben.
Ez a tudás (önismeret, világkép, tapasztalat) megalapozza az igazi hitet, amely épp ezért se nem vak hit, se nem könnyelmű hiszékenység.
A hit pedig új távlatokat nyit meg a tudás előtt: általa megismerhetem azokat a valóságokat, amelyek érzékszerveim, emberi gondolataim határain túl találhatók.
Érdekes lehet még:
II. János Pál pápa: Fides et ratio